Ujváriné Lőrincz Tünde: Táncdivatok, divattáncok Szegeden az 1920-as években
Szeged XX. század eleji táncdivatjait, divattáncait, ezzel kapcsolatos eseményeit a helytörténeti gyűjtemények anyagaiból kutattam. Politikai és kulturális tartalmú kiadványokat lapoztam fel; újságokat, folyóiratokat, fotókat, báli meghívókat, képeslapokat szemlélve és krónikákat olvasva ismertem meg a korabeli Szeged életét, hangulatát. Megelevenedtek a múlt jeles eseményei éppúgy, mint az egykori szögediek élete.
Szeged a két világháború között az ország második legnagyobb városa, a Délmagyarország 1920. április 30-ai adata alapján a lélekszáma 140 ezernyi fő. „A tanács örömmel vette tudomásul a lakosság szaporodását.”[1] Ennek a lakosságnak jelentős hányada azonban külterületen élt, hiszen Szeged ún. „tanyás” település volt.[2] Ebből is adódik, hogy, bár a várost már a Monarchia idején előrehaladott polgárosulás jellemezte, nagy létszámú parasztpolgári réteg is élt itt, s ezt a jellegzetességét az első világháború után is megőrizte
A trianoni békeszerződés tragikus következményeként a város az ország szélére került. Ez a tény gazdasági tekintetben föltétlen visszaesést jelentett, a dél felé irányuló kereskedelem gyakorlatilag megszűnt, „nagy forgalmú vasutak, közutak és víziutak szakadtak semmibe Szeged közvetlen környékén. Elvágták őket az új határok”[3], de a kilátástalannak tűnő körülmények ellenére Szeged néhány év alatt magához tért, sőt, az ország kulturális végvárává vált.
Iskola, zene, színház
Gróf Klebelsberg Kuno kultúrpolitikai elképzelései érvényesültek a korszakban. „Jelentős szerepet töltött be a tömegek és főként az értelmiség politikai gondolkodásának formálásában.”[4] A város lehetőségei az évek során mind jobban bővültek, miközben egyetemi-főiskolai várossá és püspöki székhellyé fejlődött. A felsőfokú intézmények beépültek a város életébe, formálva annak öntudatát. Ahogyan Szeged az ország kulturális centrumává nőtte ki magát, úgy alakult ki értelmiségi jellege, annak a kulturális infrastruktúrának az alapja, amely napjainkban is működő érték.[5] A kulturális föllendülés a zenei és az előadóművészetek területén is éreztette hatását.
„A város zenei életét hosszú időn át meghatározó filharmonikus zenekar 1918 őszén alakult meg Szegedi Filharmóniai Egyesület néven, karnagya – Fichtner Sándor − kitartóan törekedett arra, hogy rászoktassa a szegedi közönséget a komolyzenére.”[6] Klasszikusokat adott elő a 1919-ben megalakuló Szegedi Vonósnégyes Társaság is. 1920-tól gazdag kórusélet folyt a városban, hangversenyeket rendeztek, a zeneoktatás magán- és zeneiskolákban is zajlott.[7] A közönség érdeklődését dicsérte, hogy Bartók Béla kilenc alkalommal lépett fel 1910 és 1939 között a Tisza szállóban. „A város életét színesítette az egyházi zene is. Kiemelkedett ezen a téren a Fogadalmi templom 1920-ban újraalakuló Belvárosi Egyházi Énekkara.[8]
A másik póluson viszont a cigányzenekarok nótái és a népdalok is népszerűek voltak. A Szegedi Napló Zóna-zene címmel minden vasárnap délelőttre programot ígért, pl. Boldizsár Kálmán − a „kis szőke cigány” − előadására invitált a Délvidéki Étterembe. A népszerű prímás a műsorában gyakran felidézte Dankó Pista híres dalait.[9]
A vidéki színjátszást 1920-tól 1949-ig állandó válság jellemezte, így az 1920-as évektől kezdve ugyanazok a nehézségek sújtották Szegeden is a színtársulatot és a színházigazgatókat, mint máshol az országban. „A szegedi színház kemény harcot vívott a fennmaradásért, a színjátszás folytonosságának megőrzéséért. A küzdelmek és a sikerek felidézésében… a Délmagyarország színkritikái bizonyulnak a megfelelő forrásnak.”[10] Ez az újság 1920-25-ig Szeged címmel volt ismeretes.
Az 1919-20-as évadban folytatódott a háború előtti és alatti színházpolitika. Évadonként általában mintegy száz vagy még ennél is több művet mutattak be, és az előadások száma meghaladta a háromszázötvenet. Ezek közül a legtöbb operett volt, továbbá vígjátékok, néhány népszínmű, klasszikus darab és operabemutató.[11]
A korszak első előadásai a trianoni béke aláírását követő háromnapos országos gyász keretében bemutatott Herczeg Ferenc: A fekete lovas című drámája és a Bánk bán voltak. A műsorszámok alacsony színvonalát sokan és sokáig kritizálták, de az igazgatókat sem kímélték, pl. Almássy Endre tevékenységéről akkoriban Juhász Gyula így fogalmazott: „…nemhogy a nívót emelte, de egyre alacsonyabb fokra szállította le…” Almássyt Palágyi Lajos követte, őt Andor Zsigmond.[12] „1926-31-ig városi felügyelettel működött a szegedi színház…A válságot szigorú takarékossággal, létszámleépítéssel vélték elrendezni. A színvonalat neves fővárosi színészek (Bajor Gizi, Uray Tivadar, Csortos Gyula) vendégjátékával igyekeztek fenntartani.”[13]
A vidéki színigazgató ekkor nem lehetett méltó társa fővárosi kollégáinak, a vidéki társulat nem követhette a budapesti együtteseket. Ebben elsősorban külső tényezők gátolták: az anyagi nehézségek, a közönség egyoldalú érdeklődése.
Konkurens látványosságok is befolyásolták a látogatottságot: a Korzó, a Széchenyi és Belvárosi mozi. Az utóbbiban 1920. szeptember 8-án volt az első vetítés. „Szegeden sorban szüntették meg működésüket a mozik, 1925-re a Belvárosi maradt az egyetlen minden nap nyitva lévő vetítőhely”, ahol 1930-ban mutatták be az első hangosfilmet.[14]
Konkurensnek számított továbbá Eötvös Nándor Aladár 1920-ban alapított saját cirkusza, az Eötvös Cirkusz.
Táncdivatok, divattáncok
A XX. század előtt Szeged hosszú ideig nem rendelkezett önálló balettkarral, táncegyüttessel, így balettek, táncjátékok előadására, önálló produkciók létrehozására nem vállalkozhatott. Előadásokat persze tartottak, pl. a „19. század elejéről Medgyesi Dániel táncművész nevét rögzíti a krónika, és a városunkban megforduló különféle énekes „jádzó társaságok” táncosairól is említést tesznek. 1859-1863 között már van táncmestere a színháznak Zarkavölgyi János személyében”, aki már tanította Szöllősy-Szabó Lajos palotását. Vendégszerepelt Szegeden az első magyar prímabalerina és koreográfus, Aranyváry Emília, 1860-tól pedig külföldi „repülőtársulatok” is felléptek a városban. Az operatagozat mellé az első állandó balettkar elég későn, csak 1945-ben jöhetett létre, Vaszy Viktor vezetésével.[15]
„A 20. század a tánc évszázada” – állította Maurice Béjart, s ez Szegeden fokozottan igaznak bizonyult. „A 20. század alapjaiban változtatta meg az emberek gondolkodását, érzésvilágát, a mozgásos kifejezési formákhoz való viszonyát, s ez nem maradt hatástalan a táncra, a táncművészetre sem. A különféle mozgásszínházak elterjedésével, a táncos mozgásnak a kultúra egyre újabb területein való megjelenésével a »tánc« fogalmának határai a végletekig kitágultak.”[16] „1914-től viszonylagos rendszerességgel a Magyar Királyi Operaház balettegyüttese szerepelt a szegedi deszkákon.”[17]
Hatással volt Magyarországra is az oroszországi, romantikus szemléletű balett általános hanyatlása majd belső megújulása, illetve az a tény, hogy az „USA-ban igen nagy jelentőségű volt a baletten kívüli, sőt a balettel szembehelyezkedő kezdeményezés, ami Isadora Duncen táncművésznő nevéhez fűződik.”[18] Tánca új test- és életérzést teremtett meg. A görög ihletésű, szabad, modern, új művészi tánccal megszületett a mozdulatművészet és ezzel együtt a balettművészet megújulása. A művésznő vendégszereplése 1903-ban szenzációnak számított, a szegedi közönség ekkor találkozott először a modern táncstílussal.[19]
Gyagilev[20] Cári Orosz Balettje történetének második szakaszában (1909-1929, Párizs) is egyre inkább az újító tendenciák váltak uralkodóvá. „Sajátos jelenség volt a 20. század elején a tánc, a festészet, a zene és a költészet egyetlen előadásban, egyetlen közös műalkotásban való megjelenése.” Ezt láthatta 1927-ben a magyar közönség is. „A koreográfusok saját mozgásfantáziájukra épülő, egyedi ízlésvilágukat tükröző táncstílusok kialakítására törekszenek. Így alakult ki a speciálisan Balanchine, Martha Graham, Merce Cunningham, Maurice Bejart vagy Pina Bausch művészetére jellemző egyéni formanyelv.”[21] „Nizsinszka, Massine alkotó munkájában is dominálóvá vált a sport- és akrobatikus mozgás, a tánc folyamatossága helyett a mozdulatok és pózok képszerű sorozata, műveik témáját (és zenéjét) a music hallok, a mozi, a jazz befolyása”, és az avantgard irányzatok hatása jellemezte.[22]
A két világháború közötti időben Magyarországon Szentpál Olga mozdulatművészeti iskolája, Berczik Sára mozgásstúdiója, Dienes Valéria Orkesztikai Iskolája s az ott készült művek tartoztak ehhez az irányzathoz. Ne felejtsük el Lábán, Jooss, Dalcroze és Wigman tanítványainak érdemeit se, mert a hatásuk hozzánk is elért. Megfigyelhető lett a színpadon a balett- és mozdulatművészet egyre erősebben közeledése, egymásra hatása, ugyanakkor érezhető volt a folklór behatolása is a táncművészet ágaiba.[23]
Ez az időszak Európa-szerte az úgynevezett tánckoncertek, vagy pódiumtáncok virágzó periódusa volt, de továbbra is főként szólisták és szinte csak táncosnők léptek fel.
A 20-as és a 30-as években a szegediek Nirschy Emília és Brada Ede magyar szólistáknak, a külföldiek közül Gert Palucca német expresszionista és Ella Ilbak észt klasszikus táncművész produkciójának tapsolhattak. „Fellépett szólóműsorával és stúdiónövendékeivel a későbbiekben világhírűvé vált Milloss Aurél is a Városi Színházban, aki a harmincas években koreográfusként együtt dolgozott Németh Antallal és Hont Ferenccel a Szegedi Szabadtéri Játékokon.”[24] (Az előadássorozat 1931. június 13-án kezdődött Voinovich Géza: Magyar Passiójával, Hevesi Sándor − a Nemzeti Színház igazgatója − rendezésével.)[25]
Ekkoriban a színpadi táncművészetet a különféle stílusok, irányzatok egymás mellett élése jellemezte.
Szervezeti, szemléleti változások
A Budapesten bekövetkező szervezeti változások, eredmények erőteljesen befolyásolták a többi nagyváros életét is. 1891-ben megalakult a Baljós Bertalan által vezetett Magyarországi Tánctanítók Egyesülete, amely kisebb megszakításokkal a II. világháborúig működött. A 25.797/1906-os rendelet szerint: „a tánciskolai működtetés engedélyét csak „jó erkölcsű magyar állampolgár” kaphatta meg. Táncot az a személy oktathatott, aki szakavatottságát „alapszabályokkal bíró és tánctanítói tanfolyamot fenntartó táncmesteri egyesülettől nyert képesítő igazolvánnyal, oklevéllel igazolja.” A szakmai hozzáértést igazoló oklevelet a Magyar Királyi Belügyminisztérium láttamozta, az engedély kiadására csak ezután kerülhetett sor.”
1898-ban elindult a Magyarországi Tánctanítók Egyesületének Képezdéje. A tánctanítás F. A. Zorn német táncpedagógus könyve alapján folyt (Bodnár Károly táncmester fordításában), ami elsősorban a balett alapokat ismertette, társastánc koreográfiákat és illemtant tartalmazott.
Megjelentek az oktatáshoz szükséges új szakmai kiadványok: Herczenberger József Táncz-szalon című könyve (1890), Mangold Gusztáv Tánckedvelők című műve (1900), Róka Pál Táncművészeti szaktankönyve (1922). Az egyesület szakmai lapot is működtetett Tánctanítók Lapja címmel, Róka Pál szerkesztésével. A vezérkar pedig rendszeresen látogatta a német és osztrák oktatói továbbképzéseket, ahol elsajátíthatták az új tánclépéseket és báli koreográfiákat, és elhozhatták táncokhoz való új zenék kottáit.
A XX. században egyre nő a tánciskolák száma, az iparos, kiskereskedő réteg és a kistisztviselők is látogatják a tanfolyamokat a kisebb településeken, a környező falvakban is. A társadalmi viselkedés, etikett megismerése mindenki számára fontossá vált. A szakmai oktatás témái ekkor: alapállások, alapmozdulatok, alaplépések, kargyakorlatok, illem és bókok, táncfigurák.
Saphir Imre 1909-es Táncművészete még a régi tánckultúrát méltatja ekkoriban is, de ez már csak a monarchia konzervatívabb köreinek szólt. Az érdeklődés központjába egyre inkább az Amerikai Egyesült Államokban keletkezett modern táncok kerülnek.[26]
Míg a XIX. század táncéletét a keringő uralta a polkával és a galoppal együtt, úgy XX. század elején az első tánc a cakewalk, majd ezt követte 1907-től a tangó, majd a 1910-ben a onestep, 1912-től a ragtime majd a shimmy, boston, foxtrott, a black bottom, s főleg a charleston vált nagy divattá.
A régi magyar társastáncok helyett divatba jön a szupécsárdás. Az új, elsősorban párokra és nem csoportos báli táncokra épülő tánckultúra kivívta az egyház rosszallását, rontva ezzel a táncoktatók nálunk amúgy is alacsony presztízsét.
A trianoni döntés után sok táncmester már az elszakított területeken működött, ezért nem meglepő, hogy az 1924-ben tartott oklevél revízióra csak 260 oktató jelentkezett.
A 20-as évek konszolidációja, és rövid konjunktúrája ismét elindította a bálok és a táncos szórakozás formáit. „1925-ben belügyminisztériumi rendeletekkel szabályozták a tánctanítást, melyet oklevélhez kötöttek. A rendeletek az 1922-ben megalakult Magyar Tánctanítók Országos Szövetsége által kiadott oklevelet ismerték el, melynek birtokában Nyilvános Tánctanítási Engedélyt kaptak. A szövetség 1926-tól hathónapos tanfolyamokon oktatta a leendő táncoktatókat három szakon. Az akkor éppen virágzó mozdulatművészet volt az egyik táncág, a klasszikus balett és az általános táncoktató szak mellett.
A 20-as, 30-as, és 40-es évek táncmesterei gyakran segítették a műkedvelő színházi előadások munkáját is. A 30-as évektől az amerikai revüfilmek is hozzájárultak ahhoz, hogy felértékelődjön a tánc szerepe.
Megjelentek a „kontárok” is, akik oklevél hamisítással próbáltak boldogulni. Erős konkurencia harcra utal a többszöri szabályozás, az 1926 előtti oklevelet birtoklók vizsgabizottság előtti újravizsgáztatására, felülvizsgálatára került sor.”[27]
A táncmesterek mindig a korszaknak megfelelő divattáncokat népszerűsítették. A tánciskolák általában 6-8 hétig tartottak, a végén vizsgabál keretében bemutatták a megtanult (népies és modern) táncokat. Több esetben a bemutatót táncverseny, illetve bálkirályné-választás is kiegészítette.[28] Továbbra is megfértek egymás mellett a nemesi-paraszti formákra visszavezethető mű-magyar táncok, a 19. sz. polgári társastáncok, az amerikai kontinensről származó első világháború után tanított újabb társastáncok, divattáncok és a magyar paraszti tánchagyomány típusai (palotás, verbunk, csárdás).
1920 és 1930 között Anglia Európa vezető táncnemzetévé vált. Az angol tánctanárok megújították a társastáncokat, és új technikát javasoltak. Az első konferenciájukon (1920-ban) meghatározták az angol stílus alapelemeit és figuráit, ezekben a klasszikus balettől kissé eltávolodva a természetes mozgásformák kidolgozására törekedtek. Az elmélet igazolta a gyakorlatot. A táncversenyeken angol párok győztek. 1929-ben a Nagy Konferencián egy általános érvényű határozatot hoztak, amelyben a slowfox, a quickstep, az angolkeringő, a tangó és a blues táncokat, mint standard táncokat rögzítették. A táncok ápolását, terjesztését a tánciskolák, táncklubok, és versenyek keretében látták biztosítottnak. Németország 1929-ben követte az angol stílust, majd Skandinávia, Hollandia, Belgium és Franciaország is csatlakozott. A későbbiekben az új stílus elterjesztésében egy angol tánctanár − Alex Moore − vállalt nagy szerepet az 1936-ban először megjelenő táncbibliájával, a Ballroom Dancinggel.
Szegedi (tánc)hangulatok 1920 és 1930 között
Az esti korzó zsibongó forgatagában, az ívlámpák szétszóródó fénye alatt nyüzsgő embersokaság között már látható a divat. „Uj uri divatházak” jelentek meg a Széchényi tér 2. és 17. szám alatt[29], megnyílt az Ekker nővérek női divatterme[30], népszerűvé vált többek között a „Tóth testvérek elsőrendű uri és női cipészete.”[31]
A cipő ápolására ott volt a Tabarin cipőkrém, de volt viszketegség (rüh, sömör) elleni Boróka-kenőcs is 10-30 koronáért[32], illetve szeplőt eltüntető Orgona-krém.[33] Az esztétikus megjelenésért ajánlotta magát Gaskó Béla és Hoffmanné, akik hölgyfodrászatot és manikürszalont vezettek.[34] Barta Ágoston a Kígyó utca 1. szám alatti fogműtermét újból megnyitotta[35], a Belvárosi Illatszertár parfümöket, poudereket, szappanokat, hajvizeket, menthol szájvizet, Gibbs fogkrémeket árult[36], konkurált vele a Kelemen utca 7. szám alatti Vénus Illatszertár.[37]
1920-ban a Gerő és Tabár cég többször kínált az új évre báli toaletteket[38], tavaszi modellkalapokat árult Krauszné Landesberg Böske és Lézinger Ödön.[39] „Harisnyák, kesztyűk, gallérok, nyakkendők és mindennemű rövidáru cikkek legolcsóbban beszerezhetők Geigner Testvéreknél az Iskola-utca 25. szám alatt.”[40] Az arany, briliáns, platina, régi ékszer minden mennyiségű felvásárlása kedvezett pl. Deutsch Imre és Tóth József ékszerkészítőknek és eladóknak.[41] A kereslet nagyra nőtt, erre utal Nógrádi Gábor értesítése: „Óra-és ékszerüzletemet megnagyobbítottam.”[42]
A Bruckner D. és Társa Könyvnyomdavállalata a Petőfi sugárút 1. szám alatt hirdette a báli meghívók készítését (is) ízléses kivitelben és jutányos áron, mindezek bizonyítják, hogy az emberek szórakoztak ez idő tájt.[43]
A 20-as évek konszolidációja, és rövid konjunktúrája ismét elindította a bálok és a táncos szórakozás formáit. Ezekben az években szó szerint Szegeden is táncjárvány tört ki. Mindenütt táncoltak: revüktől kezdve a legkisebb kocsmáig. A táncolni vágyó közönséget az akkor megjelenő és terjedő spanyolnátha és kiütéses tífusz sem zavarta, bár ekkor szigorították a kávéházak, mozik, vendéglők nyitvatartási idejét.
Folytatódtak a tánciskolák, bálokat rendeztek, az emberek haladni akartak a divattal. 1920 januárjában a Villám című hetilap szerzője a Bálozó lányokról című írásában így méltatlankodott: „Hazánk ujjáépítésének nagy munkáját még csak megkezdtük. Nagyon messze van az az idő, hogy az uj honfoglalást mulatságokkal ünnepelhessük meg. Kérünk benneteket, hogy tartózkodjatok mindenféle bálozástól, hangos mulatozástól, ami a mi helyzetünkben a honleányi hazaszeretettel össze nem egyeztethető…”[44] Ennek ellenére még ebben a hónapban „UJ ESTI TÁNCKURZUST” hirdettek a RÉVÉSZ táncintézetében (Tisza szálló) „uri leányok és uri fiuk részére”[45], majd el is indult az „Uj esti tánctanfolyam” a szálló nagytermében, Bödőné és Diószeghy tánctanárok vezetésével, hétfő, szerda, szombat 7-9-ig időpontokban.[46] Új tánctanárnőt is bemutatott az újság: „Buttula Elza tánckurzust rendez, a legmodernebb szalontáncokat, plasztikus és ritmikus tornát tanít.”[47]
Megkezdődik a táncszezon című cikkében B. Jakabbfy Rózsi „egészen új alapokat fektet föl a tánc terén, az elvontabb, differenciáltabb táncművészetet, az euritmikát. Fontos és nem tévesztendő össze a ritmikus tornával, amely inkább balettszerű, míg ez az ugynevezett Dalcrose-módszer. Természetesen a ritmikus ballett-és a szalontanc-kurzus is megmarad.”
Somlyódi Feri szintén oklevelével bizonyította, hogy ő is az ország első táncmesterei közé tartozik. „Tanítani fogja a legmodernebb szalon és disztáncokat… A modern táncok terén nem a táncőrületeket fogja előtérbe juttatni, hanem mindamellett, hogy mindvégig a legfrissebb ujdonságokat hozza, sikkes, könnyed, tetszetős testmozgást óhajt meghonosítani. B. Jakabbfy Rózsi az elvontabb táncok terén, addig Somlyódi Feri az életben használatosabb, gyakorlati táncok terén fogja a jobb társaságot magához vonzani. Táncóráit a Kass-sakktermében tartja, ahol tervbe vette a tea délutánok, társas zártkörű táncestélyek rendezését is, külön felnőtt, fiatal házas, diák és gyerek kurzusokat fog tartani s egyik érdekessége az „old-boy”-kurzus agglegényekből, leányok kizárásával,…bemutatót nagy táncmatinékat fog tartani a Korzó-moziban.”[48]
A Színház és Társaság című lapban is hirdetett B. Jakabffy Rózsa, a ritmikus torna és szalontáncok tanára, aki a növendékeivel együtt invitált mindenkit a 1920. február 11-én tartandó Carneválra, a Tisza-szálló nagytermébe. „A sikeresnek igérkező mulatság, melyen az uri társadalom zöme fog részt venni, lesz az idei farsang megnyitója”[49], majd később értesíti a meghívottakat és a növendékeit, hogy az elhalasztott táncvizsgát április 7-én megtartja.[50]
Márciusban a Royal-kabaré reklámozta új műsorát, ahol parkett-táncot is ígérnek fővárosi művészek fellépésével.[51]
1920. május 15-én jelent meg Gyalu nevű szerző aláírásával a Tánckultúra című cikk, amelyben a következők olvashatók:
A tánc művészete kezd divatos lenni Szegeden. Hiszen táncolni eddig is táncoltak itt, kivált, ha farsang volt, de már jó ideje nagybőjtje van nálunk a világi vigasságnak. A tánc azonban nem csupán báli robot, komoly és finom művészet is, sőt, mint a régi görögök és az ószövetség lapjai bizonyítják, istentisztelet is volt. A tánc a legősibb és legközvetlenebb művészi kifejezése az emberi érzelmeknek, indulatoknak. Egészen primitív eszközökkel igen raffinált hatásokat ér el.
Szegeden a zenei kultúra mellett a tánckultúra is virágjában van napjainkban. A napokban, egy táncmatinén gyönyörködhettünk két karcsu, finom termetü urilány, a Suhányi-nővérek megkapóan egyéni és artisztikus táncaiban. A szinház most jelzi Bakits Edithnek, egy uj táncoló csillagnak föltünését a szinpadon és a plakátok jelzik Lucy Kleselhausennek, a világhirü táncosnőnek bemutatkozását a szegedi publikum előtt…
Szomorú világot élünk, de éppen azért kell a lelkünknek ópium, balzsam, feledés és vigasztalás. Művészet kell, vers és zene kell, ritmus kell, táncolni akar a szellemünk, amelyet eddig guzsba kötött, lenyügözött a goromba és orditó realitások zsarnoksága. Az élet mégis oly szép, mondjuk a költővel és csak azért is élni akarunk és élni fogunk![52]
Egy héttel később A mulatozások korlátozása című írás arról számol be, hogy „A magyar nemzeti hadsereg fővezérsége elejét akarja venni a dorbézolásoknak s a mulatozások korlátozására szólítja fel a hatóságokat.” A mulatságok, tánc és egyéb vigalmak korlátozására emelték az italadót, vigalmi adót, de a cikk megállapítja: „Nem tapasztaljuk, és ezért nem is hisszük, hogy a szórakozóhelyek közönsége megcsappant volna a vigalmi adó miatt. A szórakozóhelyek folytonos szaporodása ennek éppen az ellenkezőjét jelenti.”[53]
Április 8-án a Villámban, a Levél a szerkesztőhöz rovatban jelent meg Lovrin álnéven a Tánc-láz-láz-tánc-lánc-tánc-láz Szegeden című „méltatlankodás”, álljon itt belőle egy részlet:
Mondja csak, tudja, hogy mi az – tánc – Szóval ritmikus, szabályos mozdulatok, többnyire zenére, ritkán egyedül, mindig párosan, néha csoportban, különböző kereszt és átkaroló fogásokkal, illetve mozdulatokkal, stb. Hát tudja mi az a tánciskola? Igen? Szóval táncolnak és tanulnak, vagy forditva. Többnyire kislányok és fiuk járnak az iskolába. De itt sincsenek kivétel nélkül, asszonyok is tanulnak s a férjek is. Tanulnak lépni, csuszni, rugni, ugorni, huzni, tolni, nyomni, szepegni, lebegni, fordulni, szét és összebujni, dölni, fölni, lökni, bökni, egymás tyukszemét kiszedni, hátat, mellet, bordát és tovább, maszirozni és még sok ehhez hasonló jót és szépet. És aki mindezt tanitja, az busás pénzt vág zsebre – az ugye a tánctanár?
− Hát persze, ki is lenne más! Ő billeg elől s utána a sok pici nő és fiu. A szoknya repül, kurta mind, a szemek dülnek, messze ki ülnek s ugy nézik a szoknyák alját s ellesik a sok szép formát s ez mind-mind csak tánciskola. És mindenki táncol és mindenki tanul a Rókus pályaudvartól, Szeged pályaudvarig. Mindenki csoszog, kopog, libeg, lebeg, lép, csuszik, ugrik, huz, tol, nyom, mintha a világ mienk lenne, mintha a magyar a bánatot nem ismerné, mintha tejjel, mézzel folyó Kánaán lenne a Tisza-Duna köze, mintha Erdélyben nem jajszó, hanem magyar szó zavarna rózsás álmot oláh nemzetből, mintha Bánát szőlőt és lágy kenyeret adna és sok-sok szomoru bánatunk, mint rossz álom feküdne a lelkünkön. Mindenütt tánc-tánc, tánc, tánc-lánc, lánctánc…
− Ugye Szerkesztő ur, ez a tánciskola?…[54]
A Színház és Társaság foglalkozott a bálokban felmerülő társaságbeli problémákkal. Felkérés és leköszönés címmel megjelentette az illemszabályokat, mivel az ismeretlen cikkíró szerint „szépen mulatni ma már ugyan kevesen tudnak. Hogy egy bálban hogyan kell viselkedni, azt is kevesen tudják.”
Íme, az akkori etikett néhány szabálya:
Minden ismerőst éjfél előtt legalább egyszer fel kell kérni. Ismeretlen hölgynek bemutatkozni nem lehet, csak bemutattatni ismerősök által. Éjfél után sem első felkérés, sem bemutatkozás nem lehetséges.
Nem lehetne elkérni a táncosnőt táncosától a csárdás alatt, bár ez is manapság nagyon divatos. A soupée-csárdásról nem is szólva, hisz ez már egészen kiment a divatból. Kár érte! A második. négyes, a Quadrille d’amour után szokott jönni, és órákig eltart pihenés nélkül. Mindenesetre szebb szokás volt, mint a mai vansztepp-mánia.
…a bálirend is elfeledett szokás lett, pedig azért is kár.
Egy rendkívül kellemetlen, de amellett egy nevetséges szokás kapott lábra mostanában, amelyről a régiek tudni sem akarnak: Tudniillik: ma férfinek leköszönni nem szabad! Miért? Érthetetlen ez a szokás…ha a leköszönés szokássá válnék, nagyobb volna a forgalom is, mert a férfiak bátrabban kérnék fel a rövid tourokra a hölgyeket, hiszen nem kellene attól félniök, hogy tulsokáig tart az »élvezet«. Ha pedig a táncosnő ezért megharagudnék, nem volna igaza…[55]
Ekkoriban rendezte B. Jakabffy Rózsa az első nyilvános táncmatinéját a Korzó moziban. „Műsorát csupa klasszikusokból állította össze, azonkívül egy plasztikai tanulmányt mutat be legtehetségesebb növendékeivel. Ismertetést a klasszikus táncról és ritmikáról Bende László, a szegedi szinház tagja tart.”[56]
Az év júliusában tánc- és esztétikai torna kurzusa indult az elit közönség részére Malzantini Lajos a magyar királyi Operaház balettmesterének és Bödőné tánctanárnőnek a szervezésében.[57] Szintén ebben a hónapban: „Somlyódi Ferenc, Szegednek évek óta legjobb táncosa, szeptembertől megnyitja saját tánciskoláját…örömmel üdvözöljük vállalkozását, amellyel bizonyára magához fogja vonzani városunk egész uri társadalmát.”[58]
Szeptemberben a Tisza Lajos körúton Rózsa Jenő, a városi színház balettmestere tánciskolájában „lehet megkezdeni az összes modern táncok tanulását, de mellette ritmikus torna is elsajátítható pedagógiai rendszerrel, tekintettel a gyermekek testnevelésére.”
- szeptember 19-én bejelentik az új divatot:
Az őszi szezón divatos táncai: Tangó és Palotás.
A walzert (vagy ha úgy tetszik: bostont) évtizedekig tartó uralkodásától még máig nem szorította ki egy új tánc sem, habár erősen konkuráltak is vele… A háboru előtt …Párisban kitört a tangó-láz, s persze ez rögtön elterjedt Európaszerte, mert sajnos, úgy van a szó legszorosabb értelmében, ahogyan Párisban fütyülnek, ugy táncolnak Berlintől Moszkváig. Ez a braziliai táncőrület megvadította a világ összes báltermeit és szalónjait. A főuri hölgyek szenvedéllyel járták az apachetáncot talán éppen azért, mert oly távol állott tőlük a tánc temperamentuma s dacára annak, hogy a brazíliai matrózlebujokban valószinüleg nem táncolnak a párok menüettet.
No de minden hamar felkapott divat hamar elmulik. Jött az onestep, amely élénk kétnegyedes ritmusával erős vetélytársa a háromnegyedes taktusu bostonnak. Mit kaptunk még? A foxtrott, a maxise, a ragrime, a radagan, a furlana…alig volt különbség köztük, egyik sem volt szép sem kellemes, de legalább mindenik új volt – egy darabig. Mind eltünt; s már-már kétségbeesés foghatta el a tespedő táncosnői sziveket…mikor végre megjelent a látóhatáron az új tangó. A repriz-tangó. A régit fölfrissítették, s tangó-1920 címen világgá röpítették… A régitől abban különbözik, hogy uj figurái vannak, s ugyanarra a zenére más ritmus szerint mozognak. Eddig ugyanis a két taktus közé kellett lépni, most pedig a lépések a taktusokra jutnak. Igy aztán lett szalónképesebb is lett… szóval a művelt Nyugat ezt táncolja, s a jelek szerint nálunk is rövidesen ki fog törni a z 1920-as tangó-láz. Legalábbis Somlyódy Feri ezt mondta. Ő ugyanis a legújabb táncokkal és tánchírekkel felszerelve most jött Pestről, egyenesen Sziklay Jenő táncművészeti egyeteméről s magával hozta a tangó 1920-at is.
Azt mondta azonban, hogy mellette a csárdásra, körmagyarra és a palotásra is uj korszak vár. Pesten most azok is divatosak, és ő is tanítani fogja őket…
Mindez igen szép és megnyugtató, csak azt nem tudjuk, hogyan fog történni a fölkérés az uj tangóra? Talán így:
− Kedves kisasszony, jön egy kicsit tangó ezerkilencszázhuszazni?[59]
Lucy Kieselhausen táncestélyét is megnézhette a nagyérdemű, akivel szemben kritikus véleményt alkotott az újságíró. Elsősorban szépen kivitelezett keringőket táncolt, de a legutolsó tánca – a Magyar táncok – negatív kritikát kapott, mert előadásából kiérződött az „idegen vér.” „Szivvel-lélekkel csak magyar lélek tud magyar táncot táncolni.”[60]
A decemberi hírek szerint Buttula Elza és Somlyódy Ferenc a nagy táncmatinéján a modern táncok közül a foxtrottot, a ragtime-ot és a tangót mutatta be.[61]
Báli értesítések, meghívók is mutatják az ekkori táncélet gazdagságát: 1920. január 11-én az önkéntes agglegények hívják táncmulatságra az érdeklődőket a Tisza-szállóba.[62] 1920 októberében így hívja a rendezvényére a közönséget a Színház és Társaság: „nagyszabásu álarcos mulatság lesz a Tiszában. Ez lesz a legnagyobb báli összejövetel…” − álarcos kabaréval összekötve.[63] 1921-ben jótékonysági táncestélyeket adtak szintén a Tisza-szállóban, ugyanott 1922. április 30-án nyomdászbál volt kabaréval és színészek közreműködésével.[64] 1923. január 13-án ½ 21 órai kezdettel jótékonysági zártkörű táncmulatságot rendeztek a Kass szállóban. Április 2-án, húsvét másnapján, a Tisza-szálló termeiben „Nagy husvéti Hadastyán Bálat rendeznek. A magyar táncokat Gruber Lajos tánctanár tanítja.” [65] Júliusban került sor a „Nagy Czigány Bálra az Ujszegedi Vigadóban.” [66] Az egyik meghívó érdekessége, hogy táncrendet is közöl:
Szünóra előtt: 1. Nyitány, 2. Csárdás, 3. Keringő, 4. Wanstep, 5. Csárdás
Szünóra után: 1. Souppé csárdás, 2. Nőválasz, 3. Boston, 4. Csárdás reggelig.
A Színház és Társaság 1923. november közepén megjelent számában Riport a tánciskolák világából címmel olvashatunk érdekességet. A cikk alcímei: Nagy népszerűséget jósolnak az új táncoknak. Nem táncolják már a csárdást. Rút halál vár az one-stepre és a shimmyre. A jáva bemutatása.
„Az idei szezon az előjelekből ítélve ismét a táncmánia jegyében fog lefolyni – írja a szerző. − A tánciskolákban már megkezdődött az élet és az ifjak a tavalyinál is nagyobb lelkesedéssel vetették magukat a legmodernebb táncokra. A két új tánc: a jáva és a bü-fox. Mindkettő nyugatról jött, Párisból (…) végig fogja uralni a téli estéket.
Baisse van a tánctermekben is, mert kevesebb a tanulók száma. Talán azért van ez, mert a tavalyi és tavalyelőtti táncokat, mint az one-steppet, shimmit már nagyrészt eltanulta mindenki, aki csak akarta; a legújabb táncok iránt pedig még lanyha az érdeklődés. De várható, hogy a blühfox és a jáva nagyobb izgalmakat fog kiváltani, mint annak idején az one-stepp, vagy a shimmy (…) A quadrille, vagyis a francia négyes is visszatért a tánciskolákba (…) Általában a régihez való visszatérés jellemzi a táncok fejlődési irányát. Mert ne higyje senki, hogy a jáva vagy a blü-fox uj tánc: nem az, mert régi motívumokból alakították ki, és a jáva gyanusan hasonlít a mazurka figuráihoz, a blü-foxban pedig a fox-trott elemeit fedezheti fel az éles szem. Sajnálatos azonban, hogy az egyetlen speciális táncot: a csárdást már alig járják, hiába a tánctanárok és a cigányok próbálgatása. Az elegáns világ most a tangót vagy a keringőt táncolja, és a jávát v. a blü-foxot tanulja, az one-stepp már lepasszolt, lassanként egészen eltűnik a tánctermekből és rövidesen csak ligeti tánc lesz belőle, verklizene mellé. A shimmyre még rútabb halál vár, (…) még a ligeti fiatalság sem fogadja be.”
A cikk végén volt utalás volt arra, hogy Révész Béla tánctanár „szépen sikerült táncmulatságot rendezett a belvárosi Mozi emeletén lévő tánctermében… A jávát mutatták be hangos tetszésnyilvánitások közben. Igen tetszett az apacstánc is, amelyet Szabó Rózsi és Deutsch Béla kreált.”[67]
1924-ben is folytatódnak a táncmulatságok a Táncnaptár szerint.[68] Utalnak az ifjúság testgyakorlási kötelezettségére is.[69] Az év szeptemberében megtudhatjuk, hogy Ligeti Olga kalapszalonjában a simmy-nyakkendő, simmy-baba, simmy-labda, simmy-bonbon, simmy-ruha és a a simmy-tánc mellé most odasorakozik a simmy-kalap is.[70]
1925-ben is folytatódik ez a tendencia: „Színes toalettek suhannak el egymás mellett, pierrók és pierrettek egymáshoz símulva tűnnek el az álarcosok sűrü forgatagába, a cigányzene halk valcerakkordjai szűrődnek ki a Tisza-szálló jókedvtől hangos bálterméből… Károlyi Árpád zenekara shimmybe kezd…”[71]
Érdekesség még 1925-ben, hogy a férfiaknak nem tetszik, de mégis „Rendkívül terjed Szegeden a bubi hajviselet a színháznál is egymásután vágatják le a hajukat a szinésznők.”[72]
1926-ban arról értesülünk, hogy az év első bálján „a zene hangjaira 12 magyarruhás pár táncol be a terembe s a közepére érve elkezdi a legszebb magyar táncot, a palotást”, utána a csárdás következett, majd „a jazz-band a divatoss tánczenékbe kezd, a blues és a tangó uralják a termet.” [73] A báli ruhák titkairól azt is megtudjuk, hogy „a modern divat nagy szerepet enged át az iparművészetnek. Selyem-festés, batikolás nem maradhat el egyetlen estélyi ruháról sem.” [74] „Megszokott lett a bár, a modern táncok, az ekzotikus bárzene, a ma fiataljainak ez a nélkülözhetetlen narkotikuma. Új, modern nagyvárosi éjszakai élet képe rajzolódik ki. Felsikít a jasz (jazz) zene, egymásra simulnak a párok, és tart a tánc a késő éjszakában.”[75]
A március 15-én megjelenő híradás is a jazz zene sikeréről szólt: „Szalon és jazz zenekar hangversenyezik immár közel egy esztendeje a Tiszakávéházban…Bizet, Halevyt, Mendelsohnt, Puccinit, Wagnert, Webert játszanak, hogy aztán a csellós letegye a gordonkáját, a másik a fuvoláját, hogy a bonjón és szaxophonon harsogjanak föl a pattogó ritmusu eleven táncdalok. Megtelik a kávéház hatalmas terme vidám, táncoló, Szeged legelőkelőbb közönsége köréből adódó párokkal.”[76]
1926. november 2-án megjelenő újságban jelent meg a Pillanatfelvételek a szegedi tánclokálokban – Charleston a la „szögedi” című cikk, amelyben például arról olvashatunk, hogy „…a tánclokál szerződtetett előtáncosa az egyik asztaltól szolidan előhúz egy erősen szőke hölgyet és az asztalok közötti térséget előnyösen kihasználva, új táncfigurákat mutat be. A táncos komolyan dolgozik… a férfi mohón invitálja az asszonyt: gyere anyukám, »erre tanultunk.« És táncolnak… Imbolyognak már a párok, ki jobbra, ki balra, s a nemes munkába fogott férfilábak a zene ritmusára hol kirugódnak, hol ott topognak őnagysága lábain… valami furcsa, vadidegen zene szól, amiről (…) a pincér adja meg a felvilágosítást: ez a charleston, kérem.
Keserves lábficamodással, fájós derekak és elhizott csípők ingaszerű mozgásával jelzik a charleston térhódítását. Furcsa, kómikus, groteszk itt ez a tánc, amelyeknek figuráiból ki-ki zökken a magyar csárdás egy-egy elfelejtett motívuma. De charleston…
− Fiam, egy hétre kizütyöltük magunkat…
Ez Szeged, 1926 októberében.”[77]
A charleston az 1920-as években már rendkívül népszerű dzsessztánccá nőtte ki magát. Egészen rendkívüli életerőt mutatott, gyors négynegyedes zenére táncolták. Jellemző rá a lábfej elejének befelé, a sarkok kifelé fordításával csavart lépés, erőteljes karlendülettel. Tiltott táncnak tartották, a rendőrség sorban ellenőrizte a tánciskolákat. Nem volt szabad közel táncolni, vállat és fart rázni, de még a férfi nyakát sem átfogni.
Az Esti Ujság 1927. augusztus 24-én megjelent cikke alapján viszont ekkor már Budapesten táncolták a Hibizsibi, a Banana, a Budapest új tánckreációkat is. „A szegedi táncmesterek mégis kitartanak a charleston és a tangó mellett.”
A modern zenében és a divatos, modern táncban az érzékek szertelenségekig fokozott skálája dominál. Valahonnét a vad afrikai őserdőkből importálták Európába a tulcsigázott idegzetü és pusztán szexuális vonatkozásokat hajhászó franciák. A háború előtt a lassú keringők uralkodtak, a Boston, Walzer. A Tangó már forradalmat jelentett, és azt mondták rá, hogy erkölcstelen. Ma a legszelídebb, finom és artisztikus. Ha a jövő táncév új kreációit megfigyeljük, kissé megborzongunk. A tavaly még betiltott, elitélt charleston szalontánccá avanzsált a Párizsban nemrég elfogadott új táncok között.
Az újság munkatársa érdeklődött Szeged tánctanárainál a Budapesten elfogadott és a jövő táncszezonban Szegeden is meghonosodó táncok felől:
A Bananáról így nyilatkoztak: Ez a tánc nem fejez ki mást, mint a banánhéjon minduntalan megcsuszó ember groteszk mozdulatai. Könnyen elképzelhető tehát ez a tánc, ha hozá gondoljuk a kezek és a lábak ideges rángatózásait és megfelelő rugdalódzásait. Ez a tánc menni fog Szegeden is. Viszont a Budapest cimü tánc, amelyet Párisban elsődijjal jutalmaztak…nem hóditotta meg a magyar publikumot, …mert nincs benne annyi szilajság.
A Charleston fogja lényegében uralni a következő szezont is, csakhogy szalonképesebb formában. A bakugrásokat és a finomság rovására történő bokázásokat kiküszöböltük ugy, hogy a Charleston még a konzervativabb körökben is táncolható lesz…
…ujabb tánckreáció a heebie-jeebies, ugy ejtik, hogy hibi-zsibi. Korcsolyázó lépések és jobbra-balra csuszamlások karakterizálják az uj táncot. Aztán sok reményre jogosit még a black bottom americain. Befelé trtott lábfejekkel és behajlitott térdekkel való szöcskeugrások motiválják az egyébként nagy reményekre jogositó táncot.
Hogy melyik lesz a uj szezon divatja?… mindenesetre megmarad a tangó és a charleston, amelyeket már megszeretett a táncoló közönség…lesz bőven uj tánc, sikamlósabbak és nyakatekertebbek, mint valaha.[78]
A Magyar Élet a Színház és Társaság folytatásaként jelent meg. 1927. január 10.-ei, Karnevál című írása arról számol be, hogy „az idei farsang már a pengő jegyében indul, és a lányukat kistafirozó báli szülőknek a pénztárcája bizony elég sovány. Farsang csak a naptár szerint farsang, mert az emberek úgyis táncolnak az év minden napján s ilyenkor csak az a különbség, hogy a tánc számára báltermeket nyitnak és több embert verbuválnak össze. Na meg, hogy nagyobb a költség. Kell a báli ruha, kell az uj cipő, harisnya, kell a férfiaknak frakk, és egyéb hozzávaló kellék. A mai szegényes időkben a bálozás keserves kérdőjelet állit fel a lányos házak számára.”[79]
A márciusi számban A tánciskolák ne hanyagolják el a magyar tánc tanítását! című cikkben a szerző kritikával él, amikor ezt állítja: „A kávéházi dzsezbend s a modern tánc támogatja az erkölcstelenséget.” Buócz Béla rendőrfőtanácsos e probléma miatt közreadta erkölcsrendészeti terveit: „Szigoru ellenőrzés alá fogom venní a tánciskolákat. Kötelezővé teszem ezeken a helyeken a magyar táncok intenzívebb tanitását, régi nemzeti táncok kultiválását és mindezek mellett a fiatalság szellemére és lelkületére annyira káros modern táncok kiküszöbölését óhajtom. A kávéházakban annyira divatossá vált táncolást és a dzsezbend muzsikát is rendszabályozni akarom…a dzsezbend, s a többi keleti zene felébreszti a fiatalságban az erótikára való hajlamot s a muzsika hangjaira táncoló párok táncfiguráiban önkéntelenül is megnyilvánul a frivolság.”[80]
Mindennek ellenére a jazz uralkodott tovább.
1928 januárjában a vígkedélyű testgyakorlatokat jazz-band közreműködésével, nagy hangulatban tartották. Októberben népünnepélyt rendeztek a szegedi korzón szüreti bállal, ebben a hónapban megnyílt a nagyvárosi mulatók mintájára a parkett-táncoknak is helyet adó Papagáj mulató, ahol „legelőször is egy elsőrangu jazz-band zenekart szerződtettek”.[81]
Ne felejtsük, hogy a rádió és a gramofon elterjedése széleskörű lehetőségeket biztosított a tánczene hallgatásához, így a tánchoz is. A kultuszminiszter gramofonokat osztott ki az iskoláknak, tanyasi központoknak, kultúrházaknak népművelési célból.
1929. február 9-én újabb nagy álarcos és jelmezes bálra invitáltak a rendezők a Raffay-vendéglőbe, ahol a „legszebb és legcsunyább jelmez jutalomban részesül.”[82]
1930-ban egy nagyobb esemény hívta fel a figyelmet az akkori táncéletre: a Horthy Miklós kormányzó úr és felesége Ő Főméltóságaik díszvédnöksége alatt megrendezett X. Nemzeti Bál. A táncok sorrendje ekkor:
Szünóra előtt: 1. Palotás tánc, 2. Levente, 3. Magyar körtánc, 4. Honti kopogós, 5. Toborzó, 6. Gyertyás (menyasszony) tánc, 7. Árpád-andalgó (az Egyesület hivatalos tánca), 8. Csárdás, 9. Keringő, 10. Lengyelke, 11. Csárdás.
Szünóra után: 1. Csárdás, 2. Keringő, 3. Csárdás, 4. Lengyelke, 5. Árpád-andalgó, 6. Csárdás, 7. Levente, 8. Csárdás kivilágos kivirradatig.[83]
Ismeretes, hogy a nagy bálokon még ez a táncrendet követik, de az érdeklődés túlmutat már ezeken, a külföldi trendeket megismerve igény mutatkozik az új táncok megismerésére.
1933 áprilisában – a Társadalmi Heti Ujságban Bödő Endre közlése szerint − „Tizezer pengő kártérítésért perli a várost egy szegedi tánctanár.”
„A Tisza-szálloda termeiben működött hónapok óta egy tánciskola, a napokban becsukta kapuit. Jobban mondva a városi javadalmi hivatal megkeresésére a rendőrkapitányság bevonta a tánctanítási engedélyt.” Oka ennek az volt, hogy visszamenőleg 1925-ig vigalmi adó megfizettetésre kötelezték a tánctanárokat a táncestélyek, bálok megtartásáért. Ezt nehezményezték a tánctanárok, hiszen eddig csak a táncoktatásért kértek két pengő adót.[84]
Az 1920-as, 30-as években a tánc szoros kapcsolatban állt a mindenkori helyi közösségek társadalmi-kulturális életével, élénken reagált minden változásra. Jól nyomon követhető az is, hogy a város közigazgatási rendszere, a helyi törvényhozó-végrehajtó hatalom milyen mértékben avatkozott be a táncolás (mint társas szórakozási alkalom és tevékenység) lefolyásába, hogyan igyekezett ellenőrzése alá vonni a táncéletet.
Szeged városa az I. világháború után is divatkövetőnek bizonyult, főleg az a bizonyos úri réteg, amelyik bubifrizurával, divatkalapokban, frakkokban megjelenhetett a füstös kávéházakban, vagy nagy báli eseményeken…
Megjelent a folyóirat 2020. januári számában
Jegyzetek
[1] Délmagyarország 1920. április 30. 3. o.
[2] Szeged története 4. 1919-1944 13. o.
[3] Szeged története 4. 1919-1944 14. o.
[4] Szeged története 4. 1919-1944 543. o.
[5]T. Molnár Gizella: Változások Szeged kulturális életében az 1920-as években Tanulmányok Csongrád megye történetéből XXIV. Szeged, 1997 43-44. o.
[6] Szeged története 4. 1919-1944 710. o.
[7] Szeged története 4. 1919-1944 716-724. o.
[8] Szeged története 4. 1919-1944 715. o.
[9] Szegedi Napló 1921. december 18. 7. o.
[10] Szeged története 4. 1919-1944 691. o.
[11] Szeged története 4. 1919-1944 692. o.
[12] Szeged története 4. 1919-1944 692-693 695. o.
[13] Szegedi Nemzeti Színház: A színház története In: http://www.szinhaz.szeged.hu/a-szinhaz-tortenete (2019. július 26.)
[14] Belvárosi Mozi In: https://hu.wikipedia.org/wiki/Belv%C3%A1rosi_Mozi_(Szeged)
[15] Szegedi Nemzeti Színház: A színház története In: http://www.szinhaz.szeged.hu/a-szinhaz-tortenete (2019. július 26.)
[16] A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918-2000) Tánctörténet (Felföldi László) Encyclopaedia Humana Hungarica 09. In: http://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index4.html (2019. július 26.)
[17] Szegedi Nemzeti Színház: A színház története In: http://www.szinhaz.szeged.hu/a-szinhaz-tortenete (2019. július 26.)
[18] Körtvélyesi Géza: A modern táncművészet útján Zeneműkiadó Vállalat Budapest, 1970 42. o.
[19] Szegedi Nemzeti Színház: A színház története In: http://www.szinhaz.szeged.hu/a-szinhaz-tortenete (2019. július 26.)
[20] Gyagilev, Szergej Pavlovics [Szeliscsi, Oroszország, 1872. március 19. (31.) – Velence, Olaszország, 1929. augusztus 19.], a Cári Orosz Balett igazgatója.
[21] A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918-2000) Tánctörténet (Felföldi László) Encyclopaedia Humana Hungarica 09. In: http://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index4.html (2019. július 26.)
[22] Körtvélyesi Géza: A modern táncművészet útján Zeneműkiadó Vállalat Budapest, 1970 45. o.
[23] A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918-2000) Tánctörténet (Felföldi László) Encyclopaedia Humana Hungarica 09. In: http://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index4.html (2019. július 26.)
[24] Szegedi Nemzeti Színház: A színház története In: http://www.szinhaz.szeged.hu/a-szinhaz-tortenete (2019. július 26.)
[25] Szegedi Szabadtéri Játékok In: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szegedi_Szabadt%C3%A9ri_J%C3%A1t%C3%A9kok
[26] Dr. Petravichné Matyaczkó Olga: Társastánc és táncoktatástörténet, és a Magyar Művelődési Intézet táncoktató képzése Szín 12/1. 2007. február 68-70. o.
[27] Dr. Petravichné Matyaczkó Olga: Társastánc és táncoktatástörténet, és a Magyar Művelődési Intézet táncoktató képzése Szín 12/1. 2007. február 68-70. o.
[28] A tánc hagyományozódása Arcanum Adatbázis Kiadó In: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MagyarNeprajz-magyar-neprajz-2/vi-nepzene-neptanc-nepi-jatek-8ADD/a-magyar-nep-tanckulturaja-8DF2/a-tanc-hagyomanyozodasa-8E30/
[29] Délmagyarország, 1920. január 1. 8. o.
[30] Délmagyarország, 1920. január 10. 5. o.
[31] Délmagyarország, 1920. január 18. 8. o.
[32] Délmagyarország, 1920. március 7. 7. o.
[33] Délmagyarország, 1920. március 9. 6. o.
[34] Délmagyarország, 1920. január 4. 6. o.
[35] Délmagyarország, 1920. január 10. 4. o.
[36] Délmagyarország, 1920. január 1. 7. o. és január 6. 2. o.
[37] Délmagyarország, 1920. január 24. 3. o.
[38] Délmagyarország, 1920. január 1. 3. és 7. o.
[39] Délmagyarország, 1920. február 4. 6. o.
[40] Délmagyarország 1920. március 21. szám 3. o.
[41] Délmagyarország, 1920. március 7. 8. o.
[42] Délmagyarország, 1920. március 11. 6. o.
[43] Délmagyarország, 1920. január 10. 6. o.
[44] Villám Riport Hetilap II: évfolyam 1. szám 1920. január 4. 15. o.
[45] Villám Riport Hetilap II: évfolyam 3. szám 1920. január 18. 18. o.
[46] Villám Riport Hetilap II: évfolyam 7. szám 1920. január 25. 18. o.
[47] Villám Színház és Mozi II. évfolyam 33. szám 1920. szeptember 4. 20. o.
[48] Villám Színház és Mozi II. évfolyam 33. szám 1920. szeptember 4. 24-25. o.
[49] Színház és Társaság Színházi, Művészeti és Szépirodalmi Hetilap 1920. február 8. II. évfolyam 6. szám
[50] Délmagyarország 1920. április 4. 7. o.
[51] Délmagyarország 1920. március 21. 5. o.
[52] Délmagyarország 1920. május 15. 3. o.
[53] Délmagyarország 1920. május 22. 22. o.
[54] Villám Riport Hetilap II. évfolyam 1920. április 8. 18. szám 14-15. o.
[55] Színház és Társaság II. évfolyam 17. szám 1920. április 25. 6. o.
[56] Színház és Társaság II. évfolyam 17. szám 1920. április 25. 8. o.
[57] Színház és Társaság II. évfolyam 28. szám 1920. július 11. 5. o.
[58] Színház és Társaság II. évfolyam 30. szám 1920. július 25. 10. o.
[59] Színház és Társaság II. évfolyam 35. szám 1920. szeptember 19. 6. o.
[60] Színház és Társaság II. évfolyam 36. szám 1920. szeptember 26. 18. o.
[61] Színház és Társaság II. évfolyam 47. szám 1920. december 19. 10. o.
[62] Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár helyismereti gyűjteménye N2159
[63] Színház és Társaság II. évfolyam 36. szám 1920. szeptember 26. 18. o.
[64] Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár helyismereti gyűjteménye N2194
[65] Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár helyismereti gyűjteménye N2163
[66] Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár helyismereti gyűjteménye N2164
[67] Színház és Társaság V. évfolyam 6. szám 1923. november 12-19. 11. o.
[68] Színház és Társaság VI. évfolyam 1. szám 1924. január 7. 15. o.
[69] Színház és Társaság VI. évfolyam 9. szám 1924. március 3. 15. o.
[70] Színház és Társaság VI. évfolyam 39. szám 1924. szeptember 29. 38. o.
[71] Színház és Társaság VII. évfolyam 8. szám 1925. szeptember 23. 8. o.
[72] Színház és Társaság VII. évfolyam 12. szám 1925. március 23. 9. o.
[73] Színház és Társaság VIII. évfolyam 2. szám 1926. január 11. 11. o.
[74] Színház és Társaság VIII. évfolyam 6. szám 1926. február 8. 19. o.
[75] Színház és Társaság VIII. évfolyam 7. szám 1926. február 15. 19. o.
[76] Színház és Társaság VIII. évfolyam 11. szám 1926. március 15. 11. o.
[77] Színház és Társaság VIII. évfolyam 44. szám 1926. november 2. 9. o.
[78] Esti Ujság I. évfolyam 18. szám 1927. augusztus 24. 3. o.
[79] Magyar Élet IX. évfolyam 2. szám 1927. január 10. 1. o.
[80] Magyar Élet IX. évfolyam 11. szám 1927. március 14. 1. o.
[81] Magyar Élet X. évfolyam 42. szám 1928. október 13. 4. o.
[82] Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár helyismereti gyűjteménye N2168
[83] Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár helyismereti gyűjteménye N1467
[84] Társadalmi Heti Ujság II. évfolyam 14. szám 1933. április 23. 3. o.