Pusztai Virág: „A mosolyra fakasztó humortól a kritikus hangvételű iróniáig”
Nátyi Róbert kismonográfiája Hérics Nándor munkásságáról
A Regionális Összművészeti Központ már a megnyitásakor felvállalta azt a küldetést, hogy igazán méltó megmutatkozási lehetőséget biztosítson a kortárs hazai vizuális művészek legjava számára – akár retrospektív tárlatok, akár szélesebb életmű-metszetek formájában. Hérics Nándor pályafutásában is fontos állomás volt a szegedi: 2018-ban itt nyílt meg a Munkácsy-díjas alkotó addigi legnagyobb, A művészet szabaddá tesz című kiállítása, amelyre egyébként azért kapott lehetőséget, mert előzőleg elnyerte a Szegedi Táblaképfestészeti Biennálé fődíját. A REÖK-ben szűk két hónapon át mintegy 350 alkotása volt látható: a palota egyik szintjén a könnyűzenével kapcsolatos plakátjai, a másikon a fény ihlette munkái kaptak helyet. Talán nem tévedünk nagyot, ha úgy sejtjük: e tárlatnak is szerepe volt abban, hogy összeálljon egy kismonográfia, amely bemutatja Hérics munkásságát. A kötetet a kiállítás kurátora, Nátyi Róbert jegyzi.
A keménytáblás, impozáns megjelenésű, színes reprodukciókat tartalmazó könyv a HUNGART Egyesület kiadásában jelent meg. E jogvédő egyesület elnökének, Sárkány Győzőnek a tollából származó előszóból megtudhatjuk, hogy egy hiánypótló sorozat 44-ik kötetéről van szó, amelyet még 2007-ben indítottak útjára azzal a céllal, hogy helyzetbe hozzák a kortárs alkotókat a hazai és a nemzetközi művészeti szcénában. (A sorozat szerkesztője Szeifert Judit.)
Ha hátra lapozunk a könyvben, áttekinthetjük az 1956-ban született grafikusművész egyéni és csoportos kiállításainak impozáns listáját, és megtudhatjuk, hogy a HUNGEXPO tervezőgrafikusaként, majd szabadúszóként tevékenykedett, később saját grafikai stúdiót vezetett. Plakátokat, díszlet- és látványterveket készített, rendszeres szereplője volt hazai és külföldi plakátkiállításoknak. Ha viszont kicsit jobban elmerülünk a kötetben, nyilvánvalóvá válik, hogy a kortárs magyar képzőművészet egyik legsokoldalúbb alkotójaként a festészet, a plasztika, a tárgyalkotás, a design és a street art területén is marandót alkotott. Ahogy Nátyi Róbert fogalmaz: munkásságának alapsajátossága a különböző műfajok közötti határvonalak tudatos átlépése, vegyítése, felülírása. Ezért is kapta a kísérő tanulmány A művészet szabadsága, a szabadság művészete címet.
Mivel életművére jellemzők az erős váltások, nagy fordulatok, ezért a szerző nem a kismonográfiák jellemző, korszakoló-lineáris vonalvezetését alkalmazza, nem próbál fejlődési fázisokat vagy alkotói korszakokat azonosítani, hanem a magyar művészetben egyedinek számító fényinstallációit segítségül hívva vizsgálja az életművet. A kötet egy sokarcú művészt állít elénk, akinek „attitűdje utánozhatatlan módon változik, a mosolyra fakasztó humortól a kritikus hangvételű iróniáig.”
Az első, A fény bűvöletében címet viselő alfejezet a művész izgalmas fény-installációinak értelmezéséhez nyújt adalékokat, kiemelve, hogy a fény nem egyszerűen egy hatásos effekt Hérics munkáin, hanem egy olyan mágikus közvetítő, amely az alkotás szerves alakító elemeként funkcionál – ahogy azt például a Hérics-életmű egyik emblematikus alkotásán, a Fénydarálón is láthatjuk, melynek 1985-ös és 2016-os verziója is látható a könyvben, sok egyéb, neont, fénycsöveket vagy izzókat felhasználó alkotás mellett. A reprodukciók alatti feliratokat végigböngészve feltárul a művész széles eszköztára: plexi, fa, alumínium, habosított PVC, csipke, műgyanta, partvis, kerékpár – hogy csak néhány izgalmas összetevőt emeljünk ki.
A történelem pszeudo emlékművei című részből pedig a kollektív emlékezetet formáló vizuális megnyilvánulásokkal – például a Brezsnyev és Honecker csókját megörökítő fotóval, vagy Bíró Mihály kalapácsos embert ábrázoló plakátjával – dolgozó, azok parafrázisait, egyedi lecsapódásait megjelenítő munkákról esik bővebben szó. Az utolsó alfejezet pedig egy Hérics-mű címét veszi kölcsön: A jövő korábban érkezett. Hátrébb lapozva megtaláljuk a fotót is az installációról, amelyet Nátyi Róbert úgy értelmez, mint a rendszerváltás körüli évek illúzióira, illetve azok hiányára utaló, a konceptuális művészet szellemiségét megidéző alkotást – és sorra veszi az ezzel rokonítható hangulatú műveket.
A kötet arra inspirálja az olvasót, hogy az merüljön el e szellemes, kísérletező, sokszor vizuális paradoxonokra építő alkotások világában, hagyja magát bevonni a játékba, hiszen Hérics Nándor művei szélesre tárják az interpretációs lehetőségek tárházát, és nem adnak „szájbarágós” narratívákat. Ahogy Nátyi Róbert is hangsúlyozza: alapvetően a nézőkre bízza a művek magyarázatát, akik újra és újra átélhetik az alkotások kínálta felszabadító, eufórikus élményt. Természetesen a kötet sem „szájbarágós” műmagyarázatokat tartalmaz, inkább megadja a kiindulópontokat, gondolatébresztőként szolgál, és kedvet csinál ahhoz, hogy elmélyedjünk Munkácsy-díjas művészünk életművében, akár a könyvben található reprodukciók révén, akár úgy, hogy felfedező útra indulunk a legközelebbi Hérics Nándor-kiállításra. Bízzunk benne, hogy még Szegeden is találkozhatunk az alkotásaival!
Nátyi Róbert: Hérics Nándor. Budapest, Hungart, 2019.
Megjelent a folyóirat 2020. februári számában