Kiss Norbert: A Csanádi egyházmegye szegedi központjának kiépítési kísérelte a 18. században
„cum residentiam habere deberet”[1]
„Húsz év kis idő egy kilencszázéves püspökség életében, mégis azáltal, hogy épen ebben az időszakban sarjad új élet a felszabadított területen, Nádasdy élete és működése nagyobb távlatot kap.”[2] – írja Dr. Takáts Endre 1943-ban, Gróf Nádasdy László csanádi püspök életéről és munkásságáról megjelent dolgozatának előszavában. Úgy vélem Takáts Endre szavait a szegedi püspöki központ 18. századi kiépítésének időszakára is vonatkoztathatjuk. A ma már majd ezeresztendős egyházmegye életében valóban nem hosszú időszak az a néhány évtized, míg Dolny István, Ordody Zsigmond, Lapsánszky Ferenc és gróf Nádasdy László püspökök vezetésének idején a Csanádi egyházmegye „újjáalapítása” végbement, és habár rövid időre, de az addig nem is az egyházmegye területi egységéhez tartozó Szeged lett a püspökség központja.
Jelen rövid írás célja, hogy a teljesség igénye nélkül felvázolja az ősi Csanádi egyházmegye püspöki központjának a 18. század első évtizedeiben Szegeden történő kiépítését. Forrásként elsősorban az említett időszakot helytörténeti kutatások alapján bemutató dolgozatok, tanulmányok és monográfiák szolgálnak. Ennek az időszaknak levéltári anyagát, az egyes résztémákat érintve a hivatkozott szerzők, mintegy életműként feldolgozták, ezzel nagy segítséget nyújtva és megalapozva a későbbi kutatások lehetőség, így a jelenlegi munka megszületését is. Munkájukat úgy vélem, elvitathatatlan érdem illeti, mind a levéltári anyagok feldolgozásának és elérhetővé tételének, mind pedig a helytörténet egy-egy igen izgalmas, fordulatokkal teli és lényeges időszakának feldolgozása miatt.
A Csanádi egyházmegye központja a török megszállás idejéig
A Szent István által alapított egyházmegyénk ősi központja az egykor Marosvár néven létező és Ajtony birtokában lévő területen létesült. Ajtony és Szent István szembenállását követően az Ajtonyt legyőző Csanád vezérről Marosvár Csanád néven vált ismertté. Ezen a helyen létesítette 1030-ban a Csanádi püspökséget István király, ki az itáliai születésű bencés szerzetest, Szent Imre herceg nevelőjét, a későbbi Szent Gellértet nevezte ki a dél-alföldi régió első főpásztorává.[3] Az egyházmegye első székesegyháza a még görög szerzetesek által alapított Keresztelő Szent János tiszteletére fölszentelt templom volt. Az új székesegyház létesítése már Szent Gellértnek Csanádra való költözése után, 1042 táján valósulhatott meg. Új templom létesítésére a püspökség kiépítésének következtében a hívek számának gyarapodása adhatott okot. Az új székesegyház, mely Szent György patrónussága alatt állt, habár Szent István király halálát követően került felszentelésre, még az ő adományának segítségével épülhetett fel.[4] A székesegyház közelében, még szintén Szent Gellért létesített a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére templomot és monostort bencés szerzetesei számára, mely templom az 1046-ban vértanúhalált szenvedett püspök temetkezési helye is lett.
A Csanádi egyházmegye központi temploma, a Szent György székesegyház az 1241-es tatárjárásig állt fönn. 1241-ben a tatárok Pereg faluban a környék 70 falujának lakóit legyilkolták, Csanád városát pedig felgyújtották.[5]
Az egyházmegye tatárjárás utáni újjáépítésének eredményeként születhetett újjá az egyházmegye harmadik székesegyháza, szintén Csanádon.[6] Az újjáépített székesegyház az ősi egyházmegye történetének következő bő tíz évtizedében továbbra is a püspöki székesegyház rangot, az egyházmegye központi templomának szerepét töltötte be. Szent Gellért püspök tisztelete, ereklyéinek a csanádi székesegyházban levő volta tette lehetővé, hogy a templom újjáépítését követően zarándokhelyként működhessen. A zarándoklatok különféle kiváltságokat is jelentettek a kegyhely számára, melyről így ír Szentkláray Jenő:
A fényes berendezésű s kiváló privilégiumokkal felruházott Csanádi székestemplom zarándoklati hely volt és nagy tiszteletben állott mind a királyi udvarnál, mind a magyar nemességnél. Az ország mély kegyelettel viseltetett Szent-Gellért emléke iránt, kinek ereklyéi a tatárjárás óta ebben a templomban őriztettek. Róbert Károly felesége, Nagy-Lajos anyja, Erzsébet királyné, az akkor divatos csúcsíves stílben újjáépítteté a tatárdulás után restaurált harmadik székesegyházat, s belsejét is sok értékes egyházi öltönyökkel és arany-ezüst drága szent edényekkel ékesité föl. Szent-Gellért nagyobb ereklyéi számára aranyból és ezüstből díszes ereklye- szekrényt készíttetett, melyet a templom közepén emelt márvány oltár (confessio) alá helyeztetett. Ez volt tehát István király óta már a negyedik püspöki templom Csanádon. Ez maradt meg aztán a székváros pusztulásáig.[7]
A 16. század Csanád városának, így az egyházmegye központjának történetében is a hanyatlás évtizedeit hozta el. Az 1514. évi Dózsa György vezetése alatt álló felkelés nagy pusztítást eredményezett a városban. Csáki Miklós püspök is e lázadás áldozata lett.[8] Az újjáépítési munkálatokat az egyházmegye új püspöke, Csaholi Ferenc vállalta fel, ki 1522-re mind a várat, a székesegyházat, a monostort, mind pedig a püspöki rezidenciát is helyreállíttatta.[9] 1526. augusztus 29-én Csaholi Ferenc püspök életét vesztette a mohácsi csatában. Csaholi Ferencet Gerván János követte a püspöki székben, ki „a belpolitikai küzdelmeknek esett áldozatul… Az 1529-es brassói csatában a Szapolyai-párti erők győztek, Gerván János is holtan maradt a csatatéren.”[10]
Csanád központi szerepének hanyatlása, a várost ért számos támadás betetőzése 1551-ben, a város török kézre kerülésével történt meg. 1552-ben Temesvár, Arad, majd Lippa elestével az egyházmegye nem csupán központja, hanem teljes egésze török uralom alá esett.[11]
A török idő – a felszabadítás után – a Csanádi egyházmegye összeírása – Szeged egyházmegyei hovatartozása – a szegedi központ gondolata
A több mint másfél százados török megszállás idejében az egyházmegye egykor virágzó templomai, szerzetesi központjai, monostorai elhagyatottá váltak, némelyiket pedig a török hasznosította. Az egyházi javadalmak világiak kezére jutottak. Mindennek következtében az egyházmegye tényleges kormányzása a kinevezett csanádi püspökök által sajnos nem tudott megvalósulni. Az egyházmegye történetének ezen időszakában a legtöbbször a más tisztségeket is betöltő csanádi püspökök csupán névlegesen tudták az ősi egyházmegyét képviselni. A püspöki kinevezések is gyakoribbá váltak, Lotz Antal munkájában átlagosan öt esztendőt jelöl meg ezen időszak alatt betöltött püspöki székek esetében. A török időben egyházmegyénket összesen 28 püspök képviselte, közülük „mindössze négyen fejezték be életüket csanádi püspökként”[12], a többiek más tisztségek birtokában más egyházmegyékben fejthették ki építő tevékenységüket. Az egyre jobban elnéptelenedő egyházmegyei terület megmaradt lakosságának mind magyarságtudatát, mind katolikus hitét a török által megtűrt ferences szerzetesek látták el. Ekkor vált lehetségessé, hogy a kinevezett csanádi püspökök általános helynökeiként a szegedi ferences kolostor gvárdiánjai lettek megbízva. Az obszerváns irányzathoz tartozó ferences szerzetesek pápai jóváhagyással láthatták el az egyházmegye területén élő hívek lelki szolgálatát. „XIII. Gergely pápa az Orsován, Krassón, Haczakon és Szegeden tartózkodó ferenczrendieket külön meghatalmazással ruházta föl a hódoltsági hivek látogatására és a lelki teendők végzésére, „minthogy a török alá jutott csanádi egyházmegyében sehol papok nincsenek”.”[13] A ferences szerzetesek mellett a 17. században tudott ténylegesen és tartósan megindulni a missziós szerzetesek működése római megbízás alapján.[14]
Szeged 1686. október 23-i török alóli felszabadítása felvillanthatta a reményt arra, hogy a romokban heverő egyházmegye püspökei, püspöki területükről láthassák el lelkipásztori szolgálatukat. Azonban csak az 1699. január 26-i, karlócai békekötést követő időszak főpásztorainak nyílt lehetősége arra, hogy a Csanádi egyházmegye újjászervezésével, az új központ kiépítésével ténylegesen tevékenykedni tudjanak. Mivel ez az időszak még az egyházmegye egykori központjának, Csanádnak és a Maros menti településeknek, gyakorlatilag az egyházmegye jelentős területének török megszállását jelentette, a területi egység visszaállításával Temesvár 1716-os felszabadító hadjáratáig, valamint az ezt követő, 1718-as pozsareváci békekötésig várni kellett. Ennek ellenére ez a majd két évtized jelentős eseményeknek vált időszakává egyházmegyénk történetében.
Ennek az időszaknak két püspökét, Dolny Istvánt (1699-1707), valamint a pálos szerzetesként püspökké kinevezett gróf Nádasdy Lászlót (1710-1730) kell kiemelnünk, akik tevékenyen részt vettek az egyházmegye területi egységének és szegedi központjának kiépítésében.
Dolny István, esztergomi nagyprépost, mint csanádi püspök (1699-1707) különösen a püspökség birtokviszonyainak rendezésével szerzett magának érdemeket, Nádasdy pedig a rezidencia megszervezésével, a káptalan megalkotásával és a klérus megszervezésével teremtette meg az egyházmegye fejlődésének alapföltételeit.[15]
Dolny István püspöki kinevezését követően halaszthatatlan feladatának látta, hogy a hányattatott sorú egyházmegye területi összeírása megtörténjen. A feladat elvégzésével 1700. április 20-án Szabó Jánost bízza meg.
„gyik megbízható emberét, nemes Szabó Jánost meghatalmazottjává (plenipotentiarius) nevezte ki a <<csanádi püspökséghez tartozó városoknak, faluknak, pusztáknak minden vármegyékben való kikeresésére, elfoglalására, megszállására, gyarapítására és oltalmazására>>.[16]
Dolny püspök 12 pontot tartalmazó utasítása egyértelműen mutatja, hogy az egyházmegye területének összeírása a lelki teendők ellátásának gyakorlatával, a területek benépesítésével, a romos templomok kijavításával, újjáépítésével, a jövedelmek összeírásával párhuzamban történjen.[17] Az egyházmegye területének újbóli benépesítése, új életre keltése püspöki tisztsége mellett az I. Lipóttól kapott csanádi főispáni tisztségből is következő feladata volt, melynek idős kora és beteges állapota ellenére mindent meghaladó erővel igyekezett eleget tenni. A 12 szempontot tartalmazó utasítás mellett Dolny püspök kiegészítésként egy 10 pontot tartalmazó utasítás keretében szintén megbízottat küld Jánosi Ferenc személyében a területi viszonyok rendezésének feladatára.[18]
Ez időben indult meg Szegeden a neoacquistica comissio – újszerzeményi bizottság, mely előtt minden földterületre igényt tartó birtokosnak igazolnia kellett igényének jogosságát. A püspök 1701-ben 104 falura és pusztára igényt tartó bejelentését megtette. A Dolny által benyújtott igény csak részben teljesült, miszerint 1702-ben a csanádi püspöknek a tizedszedésre kijelölt összesen 62 helységet, melyből 55 csupán puszta volt, de jóváhagyásra Bécsbe küldte fel. A bécsi udvar, habár nem teljesítette be Dolny püspök kérését, mégis alapot adott ahhoz a munkához, melyet utódai közül Nádasdy László püspök vitt végbe, mégpedig a Szegeden kijelölt püspöki rezidenciát és templomot.
A püspökség ősi birtokainak visszaadását elhalasztotta a bécsi udvar, s egyelőre elégnek találta, hogy a csanádi püspök számára Szegeden az élelmezési kincstári házat jelölte ki, templomul pedig, míg az új székesegyház fölépül, a sz. Demeterről nevezett városi egyházat adatta át.[19]
Dolny István püspököt Ordody Zsigmond követte a csanádi püspökök sorában. Mint esztergomi nagyprépostnak püspöki kinevezésére 1708-ban került sor. Szegedi tevékenységét még ebben az évben bekövetkező halála miatt nem tudta ellátni. Az egy éves széküresedést követően 1710-ben neveztetett ki csanádi püspökké a szintén Esztergomban szolgálatot tevő kanonok, Lapsánszky Ferenc, ki kinevezésekor már halálos beteg volt. A csanádi püspökök sorában Dolny után az egykor pálos szerzetes, vicarius generalis, gróf Nádasdy László tudott érdemi eredményeket elérni, és székhelyét Szegeden berendezni.
Nádasdy 1710-ben nyerte el a csanádi püspöki címet. Királyi rendelet értelmében elődjének, Dolny Istvánnak juttatott javakban ő is részesült. Mindezen javadalmak ellenére a csanádi püspöki feladatok ellátása küzdelmes két évtized elé állította Nádasdyt.
Jogainak és javadalmainak gyakorlása érdekében számos esetben fordult a bécsi udvarhoz jóváhagyásért. Ezen időszak kortörténeti hátteréhez szorosan hozzátartozik az ügymenetek hosszadalmas, többszöri kérelmezést igénylő, sokszor évekig elhúzódó ügyintézése. „Nádasdy jól ismerte a nehézkes hivatali ügykezelést, s ezért ügyeinek, kérelmeinek elintézését előmozdítandó, széleskörű ismeretségét felhasználva egyidejűleg az udvari hatóságoknál s a helybeli tisztviselőknél is szorgalmazta a megfelelő rendelkezések foganatosítását.”[20] Az egyik ilyen fontos kérdés a püspöksége számára kijelölt város, Szeged egyházmegyei hovatartozása volt. Jóllehet a török időkig Szeged a kalocsai érsekség területéhez tartozott. Azt a gondolatot, hogy Szeged a csanádi püspökség részét képezze, sőt püspöki székhely lehessen több ok is indokolttá tette a 17-18. század fordulójára. A több mint másfél évszázados joggyakorlat, mely szerint a török időkben a csanádi püspöki szék csupán névlegesen volt betöltve, és így kinevezett helynökök által, mégpedig a szegedi ferences házfőnökök által gyakorolta lelkipásztori joghatóságát, eredményezhette azt a gondolatot, hogy Szeged korábban is az egyházmegye területéhez kapcsolódhatott. Továbbá szintén gondot okozott, hogy Temesvár 1716-os visszafoglalásáig az ősi Csanádi egyházmegye területe gyakorlatilag török fennhatóság alatt állt. Ennek ellenére a kinevezett püspökök számára rezidenciális helyet kellett létesíteni. Szeged, mint lehetséges püspöki központ és helyszín került odaítélésre Dolny István számára, hogy ott létesítsen egyházmegyéje ügyeinek intézéséhez püspöki székházat.
A Dolny István püspöknek tett bécsi ígéret alapján talán nem is jelentett volna problémát Szeged hovatartozása, de akkoriban a városra több egyházmegye is számot tartott. 1713-tól kezdődően az Esztergomi főegyházmegye igényével is találkozhatunk, ahonnan Szegedre, mint exempt – kivett – egyházra tekintenek. Esztergom mellett a váci püspökség is igényt tartott városunkra. Hosszú évtizedes viták eredményeként, csupán 1776. március 13-án dőlt el Szeged sorsának kérdése VI. Piusz pápa Inscrutabili kezdetű bullája által,[21] mégpedig a Csanádi egyházmegye javára.[22]
A székesegyház, a püspöki rezidencia, és az iskola létesítésének kérdése
Nádasdy László mint püspök és mint főispán folytatta a Dolny által elkezdett területi hovatartozás és birtokviszonyok rendezésének kérdését, de elődjéhez képest székhelyét elfoglalva még számos más problémával meg kellett küzdenie. Nádasdy püspök életét és munkásságát dr. Takáts Endre számos levéltári anyag felhasználásával 1943-ban megjelent munkájában részletesen feldolgozta.
Lényeges kérdés volt, hogy új püspöki központjában hol is fog lakni főpásztori szolgálatának ellátása érdekében és melyik templom lesz püspöki temploma az újraalapítandó egyházmegyének. Nádasdy bizonyos javadalmakra igényt tarthatott, a még Dolny Istvánnak tett ígéretek alapján, azonban Szeged civil és katonai hatalmi berendezkedése – a szegedi várban működő és állomásozó helyőrség, katonai hatalomként, míg a Palánkban a civil hatóság kamaraként működik – valamint a kialakult katonai jogkör gyakorlása, a török elleni berendezkedés nagyban nehezítette a főpásztor munkáját. Püspöki kinevezését követően mind a várparancsnoknak, gróf Herberstein Ernőnek, mind a kamarai felügyelőnek, Comet Józsefnek levelet ír, kérve szálláshelyének kijelölését. A magyar ügyekért felelős Volckra Ottó kamarai tanácsos javaslata alapján Nádasdy püspököt is megilletik azok a javadalmak, melyekre Dolny ígéretet kapott, azonban a korábban számára megígért ház jogával nem élhet Nádasdy, ugyanis arra katonai szükség van a török közelsége miatt. Ugyanakkor ígéretet kap arra vonatkozóan, hogy ha alkalmas házat találna önmaga számára és azt kérvényezné a császári udvarnál, minden valószínűség szerint meg is kapná.[23]
Takáts Endre levéltári kutatásának eredményei alapján tudjuk, hogy Nádasdy tudva, hogy az egykor Dolnynak megígért ház birtokbavételére kevés esélye van – ugyanis ebben az időben az a katonaság élelmezési házaként és katonai szállásként működött – a vár területén lévő romos templomot, és lakhely kijelölését kérte. A várparancsnok javaslatára Nádasdy ilyen jellegű igényét elutasították, ugyanis a vár területére Herberstein nem szeretett volna híveket nagy számban beengedni, valamint az igényelt templom katonai templomként működött. A vártemplom igénylése azért is lehetett problémás, mert Dolny püspök, így Nádasdy is a Palánkban lévő, romosan álló Szent Demeter-templomot kapta meg, habár ez szintén a katonaság használatában állott, mint gabonaraktár. Az ugyanakkor megígért és Nádasdy számára meg nem adott ház, szintén a palánki részen, az említett templom szomszédságában volt található, mely ekkor tiszti lakként működött.[24]
A püspöki kéréseknek és azok teljesítésének további nehézséget okozott, hogy szintén ebben az időben, Nádasdy püspök támogatására a jezsuita rend szegedi letelepedésének és iskolaalapításának kérdése is aktuálissá vált. A jezsuiták számára már 1703-ban Kollonits Lipót esztergomi érsek Szegeden házat biztosított volna, valamint a szegedi iskola alapítására 1705-ben a nyitrai püspök, Matyasovszky László alapítványt hozott létre.[25] Az új szerzetesrend elsődleges feladata a lelkipásztori szolgálat ellátása, valamint az iskola alapítása lett volna, mely feladatokat a török időktől kezdődően a teljes város területén csupán az alsóvárosi ferences szerzetesek láttak el. A jezsuita rendnek Szegeden való feladatvállalása megfelelő támogatás fejében lett volna lehetséges. Nádasdy lakhatásuk céljaira szerette volna az élelmezési házat, valamint lelkipásztori szolgálatuk ellátásához a Szent Demeter-templomot. A fő problémát az a tény okozhatta, hogy mind a püspök, mind a jezsuiták korábbi ígéretek alapján a Palánkban lévő élelmezési házat kapták volna meg, a hozzá közel lévő egykori plébániatemplommal. További gondokat okozott, hogy Szeged, mint kegyúr, jogokkal és egyben kötelezettségekkel is tartozott a plébániatemplomokkal szemben. Ilyen joga volt a városnak a plébánosok bemutatása, kötelezettségeihez tartozott a templom javítása.[26]
Mind a püspöki rezidencia, mind a templom kérdésének ügye 1712-re úgy látszott, hogy, ha nem is teljesen oldódik meg, de valamilyen irányba elindul. Ugyanis Nádasdy egy másik kincstári házra való igényét is benyújtotta, melyet meg is kapott.[27] A kamara „az élelmezési-házat a jezsuitáknak adja, amíg a város – amely már ajánlkozott is erre – valami más helyen megfelelő házat nem épít a rendnek, az a ház pedig, amelyet Nádasdy megkapott, maradjon egyelőre az övé, amíg egy másik alkalmas rezidenciája nem lesz, mert – amint egy lapszéli jegyzet mondja – szükséges a püspöknek a rezidencia („cum residentiam habere deberet”)”[28]. Továbbá a kamara véleménye a palánki templom raktár voltának megszüntetése és átadása, de annak kérdése, hogy a püspököt, vagy a jezsuitákat illesse meg nyitottan hagyta.
A többszöri ismételt kérések mind a püspök, mind a jezsuiták részéről, a kamara és hadügyi tanács döntésének halogatása 1712 tavaszára oda vezetett, hogy Nádasdy a palánki plébániatemplomot elfoglalta és birtokba vette. A templom kijavítására, felújítására és tényleges birtokbavételére azonban még több mint egy évtizedet várni kellett. A birtokbavétel idejében ugyanis maga a templom nagyon rossz állapotban volt, „a tető hiányzott nagyrészben s a belseje annyira megrongálódott, hogy ilyen állapotban nem volt használható templom céljaira”[29]. Az újjáépítés sem a kegyúr részéről, sem a püspök részéről nem tudott megvalósulni. A város templomára ekkor ugyanis, mint exempt egyházra tekintettek, és mint olyan nem volt probléma nélküli, hogy az esztergomi egyházmegyéhez tartozva a csanádi püspök székesegyházaként funkcionáljon. Maga Nádasdy sem tudott anyagi fedezet hiányában hozzálátni a templom renoválásához. Továbbá a főpásztor a következő években egyre kevesebb időt töltött Szegeden, ugyanis 1713-ban először győri kanonoki, majd nagypréposti kinevezést kapott és Szegedre ügyeinek intézése érdekében csupán átutazva érkezett. Szent Demeter-templomát továbbá fenyegette, hogy az 1712-es árvizet követő újjáépítési és erődítésbővítési munkálatok során elbontják. Ebben az évben a jezsuiták alapítványukkal egyetemben Nagybányára költöztek át Szegedről, ahol létrehozták iskolájukat. A templom elbontása végül nem következett be. 1715-ben a Temesvár ostromára készülődő seregek élelmezésének céljából a még mindig romosan álló templomot újból raktározási célokra fogja a várparancsnok használni.[30]
Temesvár 1716-os felszabadítását követően Nádasdy László újból elküldi kérvényeit Herberstein várparancsnoknak. Többszöri kérés ellenére sem volt még foganata a püspöki igényeknek. Időközben a vár erődítésének bővítése tovább folytatódott, így újra felmerült a Szent Demeter-templom lebontásának gondolata. Takáts Endre az 1717-es esztendőnél közöl egy, a városi tanács általi építkezési tervezetet, mely szerint az alapozási munkálatok el is kezdődtek. Ez Nádasdy Lászlót is érintette volna, ugyanis a tanács építkezési terveiben szerepelt volna egy új templom, püspöki palota, négy kanonoki ház, iskola tanítói lakással együtt, templomi zenészek lakása, városháza, tanácsosok háza is.[31] Azonban a tervezet nem valósult meg, mivel az 1718-as pozsareváci békét követően a szegedi erődítési munkálatok megszűntek. Ezzel a Szent Demeter-templom újból megmenekült a lebontástól, valamint elvesztette raktári funkciójának jelentőségét. Ettől kezdődően a püspök újra a plébániatemplom átvételéért és helyreállításáért, valamint az ezt övező épületekért harcolt. 1720-ban a lelkipásztori szolgálatot és a plébánia vezetését a jezsuita rend helyett a Szegedre érkező piarista szerzetesek vették át. Ekkor a püspöki székház még a nyolc évvel korábban ideiglenesen kapott kincstári ház volt, a Szent Demeter-templom pedig még mindig romosan állt. A szerzetesek a templomhoz tartozó egyetlen kápolnát vették használatba, lakhatásul pedig a templom szomszédságában álló egykori raktárként, majd ispotályként működő, szintén rossz állapotú épületet kapták meg. Nádasdy Lászlónak lényegi előrelépésre csupán három év múltával volt lehetősége, mivel 1723. augusztus 7-én „császári rendelet Szegedet jelöli meg végleges székhelyéül… a császári rezolució értelmében székesegyház lett a Demeter-templom, s a birtokában levő régi lakást a szomszédos sütőhelyekkel együtt most már végleg megkapta a püspök. Azonkívül neki adott a rendelet egy elhagyatott épületet a káptalanja és cselédsége számára… A székesegyház renoválását és használható állapotba való helyezését a rendelet Szeged sz. kir. városra, mint kegyúrra hárítja át”[32].
A Szent Demeter-plébániatemplom renoválási munkálatai a császári rendelet értelmében a város által 1723-ban el is kezdődtek. Az építkezés valószínűleg lassú ütemben indulhatott meg, ezért 1725-ben „Hilleprand Pál udvari kamarai elnök… szigorú rendeletet intézett a hatósághoz, hogy a plébániát és a székesegyházat haladéktalanúl kifogástalan állapotba helyezze”[33]. Cs. Sebestyén Károly véleménye szerint a barokk kori felújítási munkálatok egészen 1751-ig eltarthattak. Ezt bizonyíthatta a két helyen elhelyezett évszám – az egyik a kapu zárókövén, a másik egy homlokzatdíszítő szobor hátába vésve.[34] Reizner János megjegyzéséből tudjuk, hogy időközben a püspöki rezidencia is kibővítésre került, valamint a káptalan számára is létesült egy ház.[35] A templom felújításának befejezését Nádasdy püspök már nem élhette meg, ugyanis 1728/1729-es országgyűlés idején Pozsonyban tartózkodott egészen haláláig. Nádasdy püspök halálát követően az egyházmegye központja rövid időn belül új helyszínre fog átköltözni, ugyanis utóda báró Falkenstein Béla nagybájtja a temesi kormányzó, Claudius Mercy volt, ki így püspöki beiktatását követően néhány éven belül az egyházmegye székhelyét Szegedről Temesvárra helyezte át.
Szeged a 18. század viharos és küzdelmes évtizedeiben, habár csupán néhány évtizedre, mégis az ősi, Szent István alapította és Szent Gellért vezette Csanádi egyházmegye központja lehetett. Abban hogy a Csanádi egyházmegye területi egysége a török kor után meg tudott maradni, templomai, plébániái, iskolái és szerzetesi közösségei újra életre tudtak kelni számos csatát megharcolt püspökeinek, többek között Dolny Istvánnak és Nádasdy Lászlónak elvitathatatlan érdemei vannak. A 18. század első bő három évtizede a területi harcok, a város egyházmegyei hovatartozása, a püspöki rezidencia és székesegyház létesítése mellett számos érdekes eseményt és küzdelmes fordulatot rejteget még.
Megjelent a folyóirat 2020. május-júniusi számában
Jegyzetek
[1] Dr. Takáts Endre: Gróf Nádasdy László csanádi püspök (1662-1729). Szeged, Szeged Városi Nyomda Rt., 1943. 34. o.
[2] Dr. Takáts Endre i. m. 3. o.
[3] Vö. Dr. Lotz Antal: A szeged-csanádi egyházmegye. In: Honismeret, Termés, 1996. 24. évfolyam 10. o.
[4] Vö. Szentkláray Jenő: A csanádi-egyházmegyei plébániák története. Temesvár, 1898. 672. o.
[5] Vö. Dr. Lotz Antal i. m., Szentkláray Jenő i. m. 669. o.
[6] Vö. Dr. Zakar Péter: A Szeged-Csanádi Egyházmegye története. In: A Szeged-Csanádi Egyházmegye. 2016. 8. o.
[7] Szentkláray Jenő i. m. 696. o.
[8] Vö. Dr. Zakar Péter i. m. 10. o.
[9] Vö. Szentkláray Jenő i. m. 676. o.
[10] Dr. Zakar Péter i. m.10. o.
[11] Vö. Dr. Lotz Antal i. m. 11. o.
[12] Dr. Lotz Antal i. m.11. o.
[13] Szentkláray Jenő i. m. 678-679. o.
[14] Vö. Dr. Lotz Antal i. m. 12. o.
[15] Dr. Takáts Endre: Hogyan lett Szeged püspöki székhely a XVIII. század elején? In: Katolikus Szemle 42. évf. IV. sz., 1930. 319. o.
[16] Dr. Borovszky Samu: Csanád vármegye története 1715-ig I. kötet. Budapest 1896. 254. o.
[17] Vö. Dr. Borovszky Samu i. m. 254-257. o.
[18] Vö. Dr. Borovszky Samu i. m. 257-260. o.
[19] Dr. Borovszky Samu i. m. 263. o.
[20] Dr. Takáts Endre: Gróf Nádasdy László csanádi püspök (1662-1729). Szeged, Szeged Városi Nyomda Rt., 1943. 28. o.
[21] Dr. Juhász Kálmán: A szeged-palánki plébánia története 1199-1895. Szeged,Agapé, 127. o.
[22] Vö. Oltványi Pál: A szegedi plébánia és a t. piarista atyák szegedi krónikája. Szeged, 1886. 1. o., valamint Vö. Dr. Takáts Endre: Gróf Nádasdy László csanádi püspök (1662-1729). Szeged, Szeged Városi Nyomda Rt., 1943. 109. o.
[23] Vö. Dr. Takáts Endre: Gróf Nádasdy László csanádi püspök (1662-1729). Szeged, Szeged Városi Nyomda Rt., 1943. 28-29. o.
[24] Vö. Dr. Takáts Endre: Gróf Nádasdy László csanádi püspök (1662-1729). Szeged, Szeged Városi Nyomda Rt., 1943. 28-33. o.
[25] Vö. Reizner János: Szeged története I. kötet /digitális változat/ Szeged, 2004. 279-280. o. [bibl.u-szeged.hu/reizner]
[26] Vö. Völgyesi Levente: Plébánosválasztás és más kegyúri kérdések, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülése a kora újkori magyar városok jogéletében In: Acta Universitatis Szegediensis: acta juridica et politica, (75) 2013. 738-739. o.
[27] Vö. Dr. Takáts Endre: Gróf Nádasdy László csanádi püspök (1662-1729). Szeged, Szeged Városi Nyomda Rt., 1943. 32-33. o.
[28] Dr. Takáts Endre: Gróf Nádasdy László csanádi püspök (1662-1729). Szeged, Szeged Városi Nyomda Rt., 1943. 34. o.
[29] Dr. Takáts Endre: Hogyan lett Szeged püspöki székhely a XVIII. század elején? In: Katolikus Szemle 42. évf. IV. sz., 1930. 326. o.
[30] Vö. Dr. Takáts Endre: Hogyan lett Szeged püspöki székhely a XVIII. század elején? In: Katolikus Szemle 42. évf. IV. sz., 1930. 327. o., valamint Vö. Dr. Takáts Endre: Gróf Nádasdy László csanádi püspök (1662-1729). Szeged, Szeged Városi Nyomda Rt., 1943. 43. o.
[31] Dr. Takáts Endre: Gróf Nádasdy László csanádi püspök (1662-1729). Szeged, Szeged Városi Nyomda Rt., 1943. 109. o.
[32] Dr. Takáts Endre: Gróf Nádasdy László csanádi püspök (1662-1729). Szeged, Szeged Városi Nyomda Rt., 1943. 111-112. o.
[33] Reizner János i. m. 291. o.
[34] Vö. Cs. Sebestyén Károly: A Szegedi Szent Demeter-templom építés-története. In: Dolgozatok a Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem Archaeologiai Intézetéből, 1927. 202. o.
[35] Vö. Reizner János i. m. 291. o.