Blazovich László: A szegedi királyi ítélőtábla története négy kötetben

Antal Tamás könyveiről

A törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalmi ágak szétválasztása után (1869) a városi monográfiákban ritkán vagy kevéssé esik szó a bíróságokról. Pedig a korábbi időszakokról szólva többször előfordul a városi közigazgatás leírása mellett a helyi bíráskodás is. Éppen ezért a polgári kori igazságszolgáltatás történetének feltárása mellett várostörténeti szempontból ugyancsak fontos alkotást készített Antal Tamás habilitált egyetemi docens, aki négy kötetben, mintegy hétszáz oldalon, monografikusan dolgozta fel a szegedi királyi ítélőtábla teljes, 1890-től 1950-ig terjedő történetét. Első és egyedülálló munka, amellyel példát adott a további kutatásokhoz. E monográfia elkészítését az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és a szegedi ítélőtábla szellemiekben és anyagilag is támogatta. A bírósági elnökök: Harangozó Attila és Kiss Gabriella mellett nagymértékben segítette a munkát Hámori Attila sorozatszerkesztő. Antal Tamás pedig fáradhatatlanul kutatott az MNL Csongrád Megyei Levéltárában, valamint a szegedi Somogyi-könyvtárban, amelynek nyomán sok új adattal gazdagította a jog- és várostörténetet.

1890-ben a királyi ítélőtáblák számának növelésével fejeződött be a magyar polgári korszak négyszintű bírósági rendszerének a kialakítása, amelynek egységeit a királyi járásbíróságok, a (megyei) törvényszékek, az ítélőtáblák és a Kúria képezték. Az utóbbi kettő felsőbíróságként, fellebbezési fórumként tevékenykedett.

Mivel az addigi két királyi tábla (Budapest, Marosvásárhely) az egyre szaporodó ügyeket már nem tudta ellátni, Szilágyi Dezső, a nagy tehetségű igazságügy-miniszter (1889–1895) előterjesztésére kilenc új ítélőtábla alapítását fogadta el az országgyűlés Szeged, Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár, Debrecen, Temesvár, Pécs és Győr székhellyel. Az alakuló üléseket 1891. május 5-én tartották. A szegedi elnök Sélley Sándor kúriai bíró, a párhuzamosan szervezett királyi főügyészség vezetője Lobmayer István lettek. Szegedre mintegy harminc bíró és irodatiszt érkezett, akik családjaikkal együtt nem kis felvevő piacot jelentettek a helyi gazdaság számára, nem beszélve a szellemi és kulturális erőről, amelyet képviseltek.

Az ítélőtábla mint regionális rendszerű, társas bíróság általában két polgári és egy büntető tanácsban ítélkezett, a tanácsok egy elnöklő és két beosztott bíróból álltak.

Kis kitérőként példaként megemlítem, hogy az 1724-es törvénykezési reform alapján gyermekkori lakhelyemre helyezték a kerületi táblák egyikét. Magam egy ideig nem értettem, hogy miért élt korábban a lakossághoz képest annyi nemesi család Kőszegen. A magyarázat a táblai bírák személyében keresendő. Panaszkodtak is a kőszegi kereskedők, amikor a vegyes bírósággá átalakított táblát 1871-ben megszüntették, 1890-ben pedig az újat Győrbe vitték.

Szeged tehát a királyi ítélőtábla idehelyezésével a magasan képzett jogászok „paradicsoma” lett, akik egyrészt a helyi társadalom szellemi életét erősítették, másrészt messze vitték, akárcsak az ide járó, peres ügyeikben Szegeden megforduló ügyvédek. A szegedi ítélőtáblához ugyanis Bácska és részben a Bánság északi részének törvényszékei és járásbíróságai tartoztak. Antal Tamás így sorolja fel őket: a törvényszékek: nagybecskereki, nagykikindai, szabadkai, szegedi, újvidéki és zombori; a járásbíróságok székhelyei: Módos, Nagybecskerek, Törökbecse, Billéd, Nagykikinda, Nagy-Szentmiklós, Török-Kanizsa, Zsombolya, Bácsalmás, Baja, Szabadka, Topolya, Zenta, Battonya, Csongrád, Hódmezővásárhely, Makó, Nagylak, Szeged, Szentes, Józseffalva, Óbecse, Palánka, Titel, Újvidék, továbbá Apatin, Hódság, Kula és Zombor. A helynévsort olvasva elgondolkodhatunk rajta, hogy ez az igen nagy terület részben Szeged gazdasági körzetéhez tartozott, hiszen malmai a bácskai búzát őrölték, kertjeiből a gyümölcsöt és szőlőt egészen Újvidékig szállították a kereskedők. Bácskából részben és a Bánságból pedig a szegedi piaristákhoz adták gyermekeiket gimnáziumba a délvidékiek. Az ítélőtábla illetőségi köre hűen leképezi a monarchiakori lüktető gazdasági és szellemi életű Szegednek a Délvidékhez kötődését, amelyet azonban teljesen elvágtak Trianon részrehajló döntnökei.

A háztörténet sajátos műfaja a várostörténet-írásnak. Példák erre a Budáról és Sopronról készült leírások, de említhetjük még Miskolcot is. Szegeden ugyancsak készültek hasonlók, gondoljunk Tésikné Knotik Márta munkásságára. E téren szintén hoz újat Antal Tamás, mert a könyveiből megtudjuk: az ítélőtábla első székházaként a mai SZAB épületét jelölték ki, a hivatal azonban két helyen: ott és a Tisza-partra néző pénzügyigazgatási palotában (fináncia) kapott helyet. Innen került 1894-ben a reáltanoda (ma az egyetem központja található itt) impozáns épületébe a Dugonics térre, ahonnan 1921-ben költözött a mostani jogi kar akkor még egyemeletes, tornyos épületébe, amely korábban a városi felsőkereskedelmi leányiskolának adott otthont, s itt működött – szűkös körülmények között – a megszüntetéséig. A 2003. évi újraszervezése után e bíróságot a Sóhordó utcában helyezték el.

A történelem viharai az épületgondok mellett számos más dologban jelentkeztek. Miután Trianon következtében elveszett Bácska és Bánát területe, csak a Csanád és Csongrád megyei bíróságok maradtak a tábla illetékességi körében, amit a gyulai törvényszékkel 1920-ban megtoldottak. Két évtizedes vitát követően végül a bajai törvényszéket a pécsitől szintén a szegedi ítélőtáblához csatolták 1940-ben.

A tábla területi illetékességének növekedése továbbfolytatódott 1941-ben, amikor Magyarország háborúba lépése nyomán a Délvidék visszakerült az anyaországhoz, ezzel együtt a szabadkai, zombori és újvidéki törvényszékek és a hozzájuk tartozó járásbíróságok területe. A visszacsatolással járó szervezeti és személyi kérdésekről részletesen ír Antal Tamás, benne országos és helyi jelentőségű eseményeket tárgyalva. Magam pedig visszaemlékezem arra, hogy az 1980-as években milyen szorgalommal kutatták jugoszláviai honismerők a tábla büntető tanácsának iratait az 1941-től 1944 végéig terjedő időkre nézve a Csongrád Megyei Levéltárban.

Az ítélőtábla második világháború alatti és a koalíciós évekbeni története jól leképezi azt a hosszú ideig tartó, nyugalom nélküli korszakot, amelyet el kellett viselnie az országnak és lakosságának. A bíróságra vitt ügyek szaporodása újra felvetette a székház problémáját, 1944 őszén pedig a bírósági személyzetnek és iratoknak Enyingre való költöztetését kellett volna megvalósítani. A koalíciós időszakban az igazolások és népbírósági eljárások borzolták a kedélyeket, majd elindult a bírói függetlenség megtörése, végül a felsőbíróságok, köztük a szegedi – immáron nem királyi ítélőtábla, csak ítélőtábla, 1949-től felsőbíróság – megszüntetése következett be 1950 legvégén.

A monográfia köztörténetbe illeszthető részei mellett bőségesen foglalkozik szakjogi leírásokkal. Bemutatja az ítélkező tanácsok, a fegyelmi tanácsok és a telekkönyvi vizsgálóbizottságok munkáját. Függelékként tárgyalja a bűnvádi eljárás vázlatát és jogintézményeit, a polgári peres eljárásjog forrásait és fejlődését, valamint a fegyelmi eljárás jellemzőit. E fejezetek önmagukért beszélnek, az irántuk érdeklődőknek nyújtanak segítséget, az illető témakörök ismertetésével feltétlenül helyük van a monográfiában.

A monográfia négy kötetének hasonló a szerkezete. A bevezetést követik az egyes témákat bemutató fejezetek, majd a mellékletek és a függelék. A tartalomjegyzék, a képjegyzék és a névmutató segítik az eligazodást az egyes kötetekben. A Mellékletek és a Függelék címek alatt számos, az egyes érdeklődők számára figyelemre méltó dokumentumot találunk, amelyek a tanulmányokat hasznosan egészítik ki és bővítik. Az első kötet mellékletei döntvénytárat tartalmaznak, a függelék pedig a szegedi királyi törvényszék időszaki felügyeleti vizsgálatáról 1912. november 6-án készült jegyzőkönyvet tartalmazza. Mindkettő a mindennapi bírósági munkába ad betekintési lehetőséget. Ugyanez mondható el a második kötet mellékleteiről és a függelékéről, amelyet már érintettünk az előző bekezdésben, továbbá a harmadik kötet ügyforgalmi táblázatairól. Külön érdekességként kerültek be a negyedik kötet függelékébe a Tisza Lajos körúti épület egykorú mérnöki rajzai, amelyekből az ítélőtábla épületen belüli elhelyezkedését láthatjuk.

A monográfia minden egyes kötete tartalmazza a tárgyidőszakban tisztséget viselt bírók listáját, amely archontológiai gyűjtés emberileg közelebb hozza az olvasó számára az ítélőtábla életét, akárcsak a prozopográfiai (az egyes bírók hivatalviselési életrajza) részek, amelyek számos bírói életút adatainak feltárásával hozzák közelebb az egész intézmény és a „szereplőinek” történetét.

A jól tervezett és szerkesztett köteteknek külön színt adnak a gondosan válogatott és elhelyezett képek. A szegedi városvezetők mellett Sélley Sándortól Szilbereki Jenőig számos kiemelkedő, városunkhoz ugyancsak kötődő jogász arcképét láthatjuk, továbbá egykor volt ítélőtáblai bírók aláírásait szemlélhetjük több, a témához kapcsolódó irat társaságában.

A monográfia köteteit a jogászrendek tagjainak ajánljuk elsősorban, ám a polgári korszak iránt érdeklődést mutatók is sokat tanulhatnak belőlük – olvasva a szerző világos, pontos, néha emelkedett stílusát – a szegediségről.

Antal Tamás A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden című kötete[1] után most a jelen monográfiájával bizonyította városszeretetét és Szegedhez kötődését, amellyel követte tanára, Ruszoly József példáját. Az országos jogtörténet mellett nála megfér, sőt helyet követel magának a magas szinten művelt helyi jogtörténet, összekapcsolódva az országos történelemmel.

Antal Tamás: A Szegedi Királyi Ítélőtábla története 1890 és 1914 között. Bíróságtörténeti könyvek. Fejezetek a Szegedi Ítélőtábla történetéből I. Budapest–Szeged, 2014.; A Szegedi Királyi Ítélőtábla története 1914 és 1921 között. Bíróságtörténeti könyvek. Fejezetek a Szegedi Ítélőtábla történetéből II. Budapest–Szeged, 2015.; A Szegedi Királyi Ítélőtábla története 1921 és 1938 között. Bíróságtörténeti könyvek. Fejezetek a Szegedi Ítélőtábla történetéből III. Budapest–Szeged, 2017.; A Szegedi Királyi Ítélőtábla története 1938 és 1950 között. Bíróságtörténeti könyvek. Fejezetek a Szegedi Ítélőtábla történetéből IV. Budapest–Szeged, 2019. Sorozatszerkesztő: Hámori Attila

Megjelent a folyóirat 2020. május-júniusi számában

Jegyzet

[1] Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden (1950–1990). Szervezeti és működési alapvetések. = Dél-alföldi évszázadok 26. Sorozatszerkesztő: Blazovich László. Szeged, 2009.