Kiss Ernő: „Aki itt élt, szenvedett és zenélt…”

80 éve született Antal József (1940–1997) római katolikus lelkész, zeneszerző, karnagy, népénekkutató és költő

Jámborné Balog Tünde Antal József emlékének szentelt batikképei ihlették e címet. A csodálatos római katolikus lelkész, karnagy, zeneszerző, költő és néprajzkutató mindössze 57 évet élt; szerteágazó tehetsége ellenére mellőzött, keserves életet. Művészi fokon zongorázott, Bach-stílusban improvizált orgonán, szabályos fúgákat is; a kórusvezetés mestere volt, kisujjában volt a gregorián ének tudománya, s természetesen kiváló, felkészült lelkész volt. Néhány évig volt egyházmegyei zeneigazgató is, de nem bírta a gyalogosan vívott szélmalomharcot: Neki egyszerre kellett a korabeli állammal és a korabeli egyházzal küzdenie. „Senki sem próféta…” − de pap létére saját egyházában sem?

Jámborné Balog Tünde: Zenélő angyalok (batik, diptichon); Antal József emlékére

Ez az írás e nagyformátumú személyiség életútjának csak szerény vázlata. Ismét Jámborné Balog Tünde szavait idézzük: „(…) Antal József lelkének és szellemének kisugárzása valaha része volt életünknek és formálója személyiségünknek, ám gondolatai és szavai szertefoszlottak az időben. Apró, jelentéktelennek látszó életmorzsákat tudunk csak felszedegetni halványuló nyomából, és megdöbbenünk azon, hogy éppen szellemi kincseiből, amelyeknek annyira bővében volt, milyen keveset őrzött meg gyarló emlékezetünk, úgy, hogy tudjuk is: a tudatunkba beépült szavak, gondolatok tőle származnak. (…)[1]

1940. június 13-án született, Szegeden. Édesapja, id. Antal József (1892. október 24. – 1969. május 25.) községi népiskolai igazgatótanító, édesanyja, Tiszaújhelyi Köncs Margit (1908. június 12. – 1981. december 12.) okleveles tanítónő volt. Ősei a hírneves, elsősorban Kunszentmártonban működött Mezey-kántorok voltak, kik 130 évig követték egymást a kántori székben, anyai dédapja Mezey Mór szentesi főkántor volt, erre Antal József egész életében büszke volt. Apja hosszú évekig volt orosz hadifogságban, így csak későn nősült; szüleinek ő volt egyetlen gyermeke. Nagyon vigyáztak rá, és nagyon szigorúan, de nagy szeretetben, s mindenekelőtt hitben nevelték: minden tekintetben követték a katolikus egyház tanításait. Már kora gyermekkorában a templom volt a második otthona. Szülei a szegedi orsolyiták óvodájába és elemi iskolájába[2] íratták be. Első énekes sikere a Kezdődik a kismise című népének hibátlan előadása volt (erre egész életében szívesen emlékezett)[3]. Általános iskolai tanulmányait a korszak „sajátosságai” miatt több iskolában végezte; végig kitűnő tanuló volt. Dr. Horváth Tamás, aki gyermekkori játszópajtása, s hat éven keresztül − az általános iskola után a gimnáziumban is − osztálytársa volt, így emlékezett erre az időre: „Egy utcában laktunk, a Pusztaszeri utcában, ők egészen közel a Brüsszeli körúthoz, egy nagy bérházban laktak, ott volt a lakásuk a Lengyel utca és a Brüsszeli krt. közti szakaszon. Nem emlékszem, hogy mikor lettünk osztálytársak, mert én három általános iskolába jártam. A Rákosi-korszakban az volt a szisztéma, hogy állandóan szét kell szórni a gyerekeket: ne alakuljon ki közöttük barátság. A 6-7-8. osztályt a csongrádi sgt-i iskolában jártam, ő a párhuzamos osztályba járt, de valahogy összebarátkoztunk. 10-11 éves lehettem, amikor fölhívott hozzájuk. Apja nagyon szigorú ember volt, morózus, de nem barátságtalan. Nem igazán szerették azt, hogy Jóskához barátok járjanak. Így aztán csak néhányszor voltam náluk. Volt neki egy kis játékvára, azt elővettük és játszottunk „várasdit”, „várostromosdit”, mi, 11-12 éves gyerekek. Eljött kétszer-háromszor ő is hozzánk, de őt elég szigorúan is fogták, egyébként már gyerekként is rendkívül fegyelmezett volt. Mindannyian „utcagyerekek” voltunk abban az időben, mert az életünk egy részét az utcán töltöttük. Óriási fejelő bajnokságok mentek az utcán, a szemközti járdákról oda-vissza. Jóskától nagyon távol állt a sport. Volt egy anyai nagynénje, aki tanító volt Szigligeten, Jóska minden nyarat nála töltött. Küldött nekem egy képeslapot, amit máig őrzök, berajzolta, hol laktak a faluban, valahol az alkotóház fölött lehetett a tanítói lakás. Nagyon szerette Szigligetet. Aztán a felsőbb osztályokban – 7−8. – „elporladt” a kapcsolatunk, nekem is voltak más barátaim, inkább azokkal voltam. Jóska nem járt el szinte sehová, kivétel volt a templom, és gondolom, a zeneiskola. Mikor kezdett zenélni, nem tudom. Volt egy harmóniumuk, azon játszott.”

Korán megmutatkozó zenei tehetsége bizonyára már kisiskolás korában arra inspirálhatta szüleit, hogy taníttassák; ezen tanulmányai is iskolaváltásokkal valósulhattak meg. 1947–52 között a Szegedi Állami Zenekonzervatórium adott otthont az alsófokú zeneoktatásnak is; a Szegedi Állami Zeneiskolába 1952–54 között járhatott, zongora szakra. Kiváló elméleti és gyakorlati felkészültsége és tanulmányi eredményei alapján egyidőben vették fel a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumba és az 1953-tól Zeneművészeti Szakiskola nevet viselő zenekonzervatórium zongora–zeneszerzés szakára. Ismét Horváth Tamás emlékezéséből idézve: „Együtt kerültünk a Radnótiba, ott végeztük el az első osztályt, és akkor történt a »szerencsétlenség«: megnyitották a Ságvári Gimnáziumot, akkor még Új Gimnázium volt a neve. Ez a gimnázium úgy indult, hogy volt egy fiú második osztálya, és két lány második osztálya, és volt három első osztály. Mi voltunk az első végzősök a Ságvári-gimnáziumban. Néhány hónapig Hunyadi János Gimnázium volt. Jóska rendkívül jó tanuló volt, nem lehetett rajtakapni soha mulasztáson, hibán, vagy készületlenségen, s ez nem a szülei terrorjai miatt volt, ilyen volt ő, a lelkiismeretesség és a pontosságnak a netovábbja, úgy készült mindig az órákra, mintha Isten előtt kellett volna vizsgáznia. Nem mondta akkor ki természetesen – gyerekek voltunk még – hogy papnak készül. Lehet, hogy ezen ő még akkor tépelődött. A Zenével középiskolásként is egészen közeli kapcsolata volt. A középiskolában már nem kötődtünk annyira egymáshoz, nem voltunk olyan szoros barátságban, olyan osztályunk volt, hogy százfelé húzott.” A Ságvári Gimnázium névadó ünnepségére, 1956. május 20-ra Antal Józseffel íratták meg a Ságvári-indulót, mely azonban később soha sem hangzott el[4]. „Jóska nem nagyon vett részt a forradalomban, legalábbis úgy emlékszem. Visszahúzódott, reálisabban látta a dolgokat. Nem volt »bulizós«, soha nem sürgölődött a szoknyák körül, nem rock-and rollozott az iskolai bálakban; Mikulás esteken, ballagási szerenádokban sem láttam. De segítőkész volt, ha valaki odament hozzá, persze, segített. De volt valami stréberség is benne.” Dr. Apró Ferenc ezt írta Róla: „Jóskára jól emlékszem, a csöndes, befelé forduló, barát nélküli alakjára. Szünetekben is csak állt a fal mellett, nem beszélgetett senkivel. Meglepődtünk, hogy papnak megy…” Egykori ságváris tanárai közül Dr. Visy Józsefet, Kocsis Istvánt, és Szécsi Józsefet kell megemlítenünk. A nagyszerű karnagy, ének–zene pedagógus leánya, Martonné Szécsi Éva így emlékezett apja és Antal József kapcsolatára: „Antal Jóskát zenei kívánságaiban ösztönözte, támogatta  Édesapám. Zene és költészet  »lakott« fekete  aktatáskájában, ha nálunk megjelent. Gimnazista kora után is eltalált kedves tanárához a komoly, de belül nagy lánggal égő, lobogó lelkű fiatalember, hiszen vers– és zeneírással, kórussal, vezényléssel foglalkozott, mély hittel hivatásában.” Szécsi József univerzális tudása, szuggesztivitása, és soha el nem titkolt hite erősen vezérelhette mind a zene, mind a papi hivatás irányába. A gimnáziummal egyidőben rendkívül magas képzést kaphatott a zeneművészeti szakközépiskolában, ahol akkor a szegedi zeneszerzésoktatás aranykora volt, melynek élén a legendás Szatmári Géza állt, a hatalmas tudású és műveltségű tanár, aki maga is zeneszerző volt (és szintén mélyen hívő katolikus). Zeneszerzés főtanszaki órái mellett zeneelméletet, egyetemes és magyar zenetörténetet, hangszerelést, zeneirodalmat, partitúraolvasást és fúvós hangszer ismeretet tanított. A magyar népzene mestere Holló Sándor, a békéstarhosi ének–zenei iskola egyik vezető tanára volt, de az ötvenes évek második felében a tanári kar tagja lett Dr. Nagy István (később: Vámosi Nagy István) zeneesztéta, és Lendvai Ernő, minden idők egyik legnagyobb magyar zeneteoretikusa is.[5] Szatmári Géza gondoskodott tanítványai közös szerzői esten történő bemutatkozásáról is; 1957. december 19-én nyolc fiatal komponista művei szólaltak meg a szakiskola nagytermében, erről Dr. Nagy István tartalmas kritikát írt. Antal Józsefről a következőket írta: „Ifj. Antal József Zongoraszvitje értékes kvalitásokat mutat. Kár, hogy más műfajban nem szólalt meg.”[6] Egykori zeneszerzés szakos társai közül Balázs Árpád Erkel–díjas zeneszerző sorait idézzük: „Antal Jóska már a konzervatóriumi években is kettős hivatástudattal élt. Ő a kezdetek kezdetétől a papi szolgálatra készült. Géza bácsi stúdiumaiban elsősorban a kontrapunkt érdekelte. (Jelen esetben nem áll Vámosi Nagy István kritikus-megjegyzése, miszerint a zongorán kívül más nem érdekli Antal Jóskát.) Egy korai háromszólamú darabjában – amellyel még Szegeden találkoztam – nagyon ügyesen próbálgatta az imitációs technikát.”

A gimnáziumot és a szakiskolát kitűnő eredménnyel végezte el. Tanulmányait folytathatta volna a zeneművészeti főiskolán, és bármilyen egyetemi szakon. Ő azonban szent hivatást választott: 1958-ban megkezdte katolikus lelkészi stúdiumait a Szegedi Hittudományi Főiskolán. Miközben a főiskolát sikeresen végezte, folyamatosan képezte magát a zene területén is: visszajárt korábbi tanáraihoz, Szécsi Józsefhez, Szatmári Gézához; de ebben az időben a hittudományi főiskolán is magasszintű volt a zenei képzés.[7] 

1963. június 16-án szentelték pappá. Ezután 9 éves[8] vándorlás következett; 1963–1972 között nyolc plébánián dolgozott káplánként: 1963–64-ig a kisteleki Szent István-templom, 1964-ben a Makó–Belvárosi Szent István Király Templom, 1964–66 között a kiszombori Nagyboldogasszony Templom, 1966–67-ig a Szeged-Rókusi Szent Rókus Templom Plébániáján. Makóra tehát 1964-ben érkezett meg először, bizonyára itt és ekkor figyelt föl rá Hamvas István, az akkoriban Szabadság téri, az egykori szervita, a Fájdalmas Szűzanya Kápolna igazgatója, aki 1967-ben maga mellé vette (ekkor kezdődött Hamvas haláláig tartó barátságuk). Antal József azonban 1969–70-ben már az orosházi Jézus Szíve Templom lelkésze volt, innen 1970-ben a röszkei Páduai Szent Antal Plébániára vezetett útja, majd 1970–72 között két barátságos évet töltött a battonyai Szentháromság Templom Plébániáján. A gyakori költözés mellett számos nehézséggel kellett megküzdenie. Mindenekelőtt a hírhedt Állami Egyházügyi Hivatallal (ÁEH), mely 38 éves léte alatt a Kormány önálló, egyházakat ellenőrző, voltaképpen igazgató szerve volt. Ezt olyan módon végezte, hogy lényegében nem lehetett egyetlen lelkészt, plébánost sem kinevezni egyetértése nélkül, de talán még püspököt sem. Munkáját az egyházakat megfigyelés alatt tartó állambiztonsági szervekkel (pl. III/III-as ügyosztály) karöltve végezte, árgus szemekkel figyelve az egyházak és a velük együttműködő személyek tevékenységét, könyörtelenül megtiltva és büntetve azon közösségek működését, és az olyan rendezvényeket, melyekről úgy gondolta, hogy megsértik az 1950-es állam és egyház közti, igencsak egyoldalú egyezményt. Különösen nagy előszeretettel foglalkoztak a fiatal, tehetséges papokkal, hiszen az akkori hatalom egyik célja a papi utánpótlás csökkentése, s a már hivatalban lévő papok körmönfont módszerekkel történő eltávolítása volt a papi rendből. Ennek egyik közönséges módszere a cölibátuson alapult: a fiatal katolikus papokra nőket állítottak rá, akik feladatul kapták elcsábításukat, ez történt Antal Józseffel is − aki kifejezetten jóképű fiatalember volt −, de „akcióik” az ő esetében eredménytelenek voltak. A lelkészek rendszerbe állításának és ellenőrzésének közismert eszköze volt az Országos Papi Békemozgalom; a katolikus egyházban működő ágának történetét Pál József történész kötetben is feldolgozta.[9]

Antal József erősen távol tartotta magát e mozgalomtól, nem szerette a „békepapokat”: ez ismét konfliktusforrás volt a vele így tehetetlen állammal és az ÁEH-val, de egyházán belül is. Nem kis szenvedést okozhatott neki a katolikus egyház korabeli sajátos hierarchiája, melynek legfőbb alapelve a teljeskörű engedelmesség volt. Szerencsére ez plébániánként változott, mint már jelzésre került, egészen más volt a légkör a makói Fájdalmas Szűz Mária és a battonyai Szentháromság plébánián, hiszen Hamvas István, illetve a kedélyes Szeles Sándor egyenrangú partnernek tekintette.

A hatvanas években mindemellett komoly változásokon ment keresztül a katolikus egyház: Magyarországon is végre kellett hajtani a II. Vatikáni Zsinat döntéseit, többek között az anyanyelvi liturgiára történő áttérést. Mindezen körülmények nem tudták korlátozni zeneszerzői, népénekkutató munkásságában: zeneművei túlnyomó része a hatvanas években keletkezett.     

Balázs Árpád emlékezése szerint: „A családi háttér sodorta az egyházzenei terület kutatására. Büszke volt anyai ági felmenőire, különösen Mezey Mór szentesi főkántorra, aki édesapám egyik elődje volt ott a főkántori tisztségben. Apám, Balázs András (akkoriban az Endre nevet is használta) 1936-ban került vissza a kiskunfélegyházi képzőből kántortanítóként szülővárosába. Előbb a központi Szent Anna templomban, majd a Jézus Szíve nevet viselő templom felépülte után az utóbbiban szolgált orgonista főkántorként, több mint húsz esztendőn át. Emlékszem, volt apám kottatárában Mezey-gyűjtemény, énekeltette is a hívekkel! (Ez nem volt kockázatmentes, hisz az egyházi vezetés akkoriban a „Szent vagy uram”-gyűjtemény használatát tette kötelezővé. Így apám orgonakíséretével párhuzamosan énekelte a hívők sokasága a Harmat Artúr-Sík Sándor-félét és a Mezey-énekeket! Ha úgy vesszük: szembe menve a hivatalos egyházzenei kánonnal…)” Antal József is szembe kerülhetett e ponton is saját egyházával; ő azonban szívósan kutatott, gyűjtött, régi népénekkönyveket vásárolt. Mire megkapta kinevezését a makói Szabadság téri Fájdalmas Szűzanya Templom igazgatói státuszára, már nagy könyv- és kottatára volt.

1969. február 16-án szentelték püspökké Dr. Udvardy Józsefet, aki 6 évvel később megyés püspöki címet kapott. Ő felismerte Antal József kimagasló képzettségét és szervezőkészségét, és 1972-ben egyházmegyei zeneigazgatóvá nevezte ki, aki már kinevezése előtt nagyon sikeres kórustalálkozót szervezett a battonyai, a mezőhegyesi és a makó-belvárosi templomi énekkar közreműködésével, melyen Kistétényi Melinda is fellépett.

Zeneigazgatói kinevezése után nagy lendülettel kezdte meg az egyházmegye orgonáinak, valamint a kántorok felkészültségének állapotbeli felmérését. [10]

A Fájdalmas Szűzanya-templom sajátos helyet foglalt el a makói katolikus hitéletben: miután a Makó-Belvárosi Szent István Király templom, és a Makó-Újvárosi Szent László Templom messze esett a város központjától, voltaképp e templom volt a belvárosi. Az eredetileg püspöki nyaralóként funkcionáló épületegyüttest 1940-ben a püspök a szervitáknak adta át, akik kiváló kapcsolatot alakítottak ki a makóiakkal, különösen a szomszédos Csanád vezér (mai József Attila) Gimnázium diákjaival.[11] 1950-ben az állam feloszlatta a szerzetesrendek nagy részét, a makói szervita atyákat június 9-én az egri rendházba deportálták, a rend által működtetett internátust már 1948-ban felszámolták, a makóiak azonban a templomot a mai napig szervita kápolna néven emlegetik. Ez a templom mindig a makó–belvárosi plébánia filiáléja volt. Már Hamvas István és Gyulay Endre, Antal József elődjei is hitéleti önállóságban éltek és dolgoztak itt, de gazdaságilag a tényleges plébániától függtek. Ez nyilvánvalóan okozott gondokat Antal Józsefnek is, legfőképpen azonban az, hogy egyedül volt, munkáját csak kántorai és aktívabb hívei segítették; lelkészi szolgálataihoz nem mindig kapott lelkésztársat, szabadságra nehezen tudott menni, így kutató-gyűjtőmunkáját csak nagy erőfeszítéssel tudta végezni. Munkáját azonban lankadatlanul folytatta tovább, melyről egykori munkatársa, kántora, Murányi Edit[12] az alábbiakat írta: „Katolikus, református, evangélikus, baptista énekeskönyveket hasonlított össze, kigyűjtve az azonos, közösen énekelhető és a veretes dallamokat. Rajeczky Béni bácsival is levelezett. Dobszay Lászlót és Szendrey Jankát is hívta, hogy jöjjenek Makóra, nézzék meg, mivel foglalkozik, hogy ne párhuzamosan kutassanak. Látogatásukra nem került sor. (…) Szorgalmasan írta, sokszor hajnalokig a filmkockákra az énekszövegeket, hogy lehessen vetíteni. Készítette az ökumenikus énekeskönyvet.” Lelkészi gyakorlatában a hitéleti ökumené egyik legaktívabb szervezője volt: Makón már a hetvenes évek elején voltak ökumenikus istentiszteletek, valamennyi akkori makói egyház részvételével. Egyházmegyei zeneigazgatói munkáját mindezek mellett hatalmas erőfeszítéssel végezte. Ne feledjük: az akkori Csanád Egyházmegye egészen más területű volt, mint a mai Szeged-Csanád Egyházmegye: Csongrád megye déli részétől Békés megyén át Debrecenig húzódott.[13] Rendszeresen tartott kántori továbbképzéseket, azonban, bár munkájához püspöki megbízólevéllel rendelkezett, a kántorokat sokszor nem engedték el a plébánosok. A ’70-es évtized közepe felé belefáradt az utazgatásba, autót vennie reménytelen volt, így 1977-ben lemondott megbízatásáról. Időközben elkészült Kis hozsánna című énekeskönyvével, mely a fentebb említett alapelvekre épült. Ezt benyújtotta a püspöknek, aki azonban nem tartotta magát zeneileg képzettnek ahhoz, hogy a kiadványt elbírálja, erre egy általa kompetensebbnek minősített lelkészt kért fel, aki nem javasolta ez énekeskönyvet kiadásra. Ekkoriban előbb a Szegedi Kántorképző Intézet élén, majd a Hittudományi Főiskolán üresedtek meg vezetői, ill. oktatói helyek, s bár az egyházmegyében már igen sokan őt tekintették a zeneileg legnagyobb tudású lelkésznek (tudása, munkássága, akkor már országosan is kezdett ismertté válni), egyik helyre sem ő kapott megbízást[14], maradhatott az „egyszemélyes” Fájdalmas Szűzanya Templomban; önálló plébániát ugyanis egész életében nem kapott. Túlhajszoltsága, és alighanem kudarcai is hozzájárultak ahhoz, hogy már 1979-ben − 39 évesen − szívinfarktust kapott.

Egyháza tehát szigorúan, keményen bánt vele; hatalmas tudását más szakterületek – a zenetudomány és a néprajztudomány – reprezentánsai ismerték fel, magasan értékelve azt. Dr. Barna Gábor néprajztudós erről a következőket írta:

Az 1970–1980-as évek fordulóján figyeltem fel arra, hogy szülővárosomban, (…) Kunszentmártonban és környékén (…) a középkorú és idősebb korosztály az akkor hivatalos Szent vagy, Uram katolikus énekkönyv mellett vagy helyett sokkal szívesebben énekli az 1850-es évektől Kunszentmártonban kántoroskodó Mezey-kántorok énekeit. (…)  Megírtam a tanulmányt a Mezey–kántorok énekeiről, s elküldtem lektorálni Rajeczky Benjámin ciszterci zenetudósnak (…). Ő, nagy örömömre, a kutatás folytatására bíztatott, s maga helyett szakértőként Antal József makói templomigazgatót ajánlotta, aki épp a vizsgált XIX-XX. századi népének anyagot kutatta. (…) Amikor egy vasárnap megérkeztem Makóra, s bementem a Fájdalmas Szűz Anya kápolnájába, alig akartam hinni a fülemnek, amikor a szentmisét bemutató pap, Antal József gregorián énekeket énekeltetett a hívekkel, akikről kiderült, hogy még a gregorián tónusokat is ismerik. (…) 1983-ra (…) a legnépszerűbb Mezey–énekeskönyv megjelenésének centenáriumára egy kunszentmártoni rendezvényt készítettünk elő. Ennek során megtudtam, hogy Antal József anyai ágon Mezey leszármazott, hiszen anyai dédapja Mezey Mór szentesi főkántor volt, aki szintén kiadott egy énekeskönyvet a szentesi katolikus hívek számára. (…) A kunszentmártoni rendezvényen előadást tartott Dobszay László, Erdélyi Zsuzsanna, Antal József és én. (…) A rendezvényből még hónapokig gyűrűző rendőrségi ügy is lett, mert megsértettük az állam és az egyház között 1950-ben kötött megállapodást. A Mezey-kántorok énekeit a pártbizottság nem engedte énekelni. A helyzetet Mezey Mihály kántortanító mentette meg, aki Antal József harmonizálásában elénekelte az illusztrációnak szánt kántori szerzeményeket. [15]     

A néprajztudós és a népénekkutató katolikus pap barátsága és tudományos együttműködése ezután Antal József haláláig tartott, s mint látni fogjuk, Barna professzor folyamatosan és maximális intenzitással ma is gondozza kiváló egykori barátja és munkatársa hagyatékát.

A barátság és a közösségek éltették ezután is: Barna Gábor emlékezésében már szerepelt a Fájdalmas Szűzanya Templom gregorián kórusa, de hosszabb ideig működött a templom vegyeskara is. Nagyon szívesen foglalkozott a fiatalokkal; nála mindig volt társaság; örömmel imádkozhatott, énekelhetett, aki betért hozzá. Több makói családdal szoros barátságot alakított ki; talán a legerősebb kötelék a Jámbor-családhoz, Jámbor Zoltánhoz, Jámborné Balog Tünde képzőművészhez, íróhoz és gyermekeikhez fűzte. Jámboréknak Hamvas István, a Fájdalmas Szűzanya Templom korábbi igazgatója, egy ideig felettese mutatta be, aki több műalkotást is rendelt Jámborné Balog Tündétől, így a templom szentélyét díszítő, freskó hatású batikképeket és a makói katolikus temető kápolnájának freskóját. Jámborné így idézte fel Antal József alakját 2007-ben:

Látom, milyen türelmesen oktatja Klári lányunkat az összhangzattan rejtelmeire, vagy hogy szelíden megsimogatja egy oltár körül csetlő-botló kisgyerek fejét, s egy karácsonyi emlék is felbukkan: gyerekkori játékvárát kisfiunknak ajándékozza. (…) Emlékszem férjemmel folytatott ismétlődő hitvitáira a szabad akaratról, amelyek közben az érvelés hevétől felajzva vitapartnerét eretneknek nevezi, sőt kiátkozással fenyegeti, de arcán nevetés bujkál, ám látom duplazáras ajtaja mögött magába roskadva, félelmektől gyötörve is, amikor telefonon sem hajlandó szóba állni senkivel. [16]

Hite végig töretlen maradt, s miután egy igen kiváló zenetudós − nagyon téves módon és helytelenül − még a 70-es évek elején lebeszélte a komponálásról, minden erejét a népének kutatás tudományára fordította. Így készült el főműve, az Egyetemes cantionale [népénektár] és antifonale; ennek tartalmát és jelentőségét a legpontosabban Barna Gábor és Murányi Edit határozta meg: „A cantionale egyik forrása a kb. 150-200 darabból álló énekkönyv-gyűjteménye volt, amely számos unikális nyomtatványt tartalmazott. A XIX-XX. századra vonatkozóan nem ismerek más, hasonló gazdagságú, elsősorban katolikus énekkönyv gyűjteményt.”[17] „Legnagyobb munkája volt az Egyetemes népénektár és antifonále. Rengeteg énekeskönyvet gyűjtött össze és tanulmányozott át, gyűjtve az értékes dallamokat és szövegeket. (…) Így hatalmas énekanyag állt össze, az egyházi év időszakainak, ünnepeinek megfelelően, ezen belül ábécé sorrendbe rendezte. Az énekeket lekottázta, a szövegeket alágépelte, így azonnal lehetett játszani. A szövegeket vetítettük, s így mindenki bekapcsolódhatott. A kottán jelezte a katolikus, református, evangélikus, baptista énekszámokat.”[18] S itt kell idéznünk az egykori zeneszerzés szakos konzervatóriumi társ, Balázs Árpád lelkes szavait: „Elkerülve Budapestre, hosszú idő után találkoztam Antal Jóska nevével. Kerek évfordulóján Rajeczky Benjámint köszöntöttük a pásztói ciszterek monostorában. Béni bácsi mint jeles, fiatal egyházzene-tudóst emlegette Jóskát, aki összegyűjti a már-már elfeledett népénekeket! Amit tett, az leginkább Erdélyi Zsuzsanna népi imádság-mentő tevékenységével mérhető! Ha élne, Széchenyi-díjas akadémikus-zenetörténészként tisztelnénk!”

A 80-as évek vége felé egymást követték a jelentős változások. 1987-ben nyugdíjba vonult Udvardy József, ki − bár kapcsolatuk 1977 után egyre hivatalosabbá vált − végig figyelte sorsát. Utóda, az életkorban hozzá közelebb álló Dr. Gyulay Endre Udvardynál szigorúbbnak, távolságtartóbbnak bizonyult. 1989–ben szinte egyidőben szűnt meg az Állami Egyházügyi Hivatal és a békepapi mozgalom; remény mutatkozott arra, hogy friss levegő árad a katolikus egyházba, enyhül a hierarchikus stílus. Antal József számára nagy csalódás volt a rendszerváltás, hiszen bár megszűnt a külső politikai hatalom által gyakorolt, néha elviselhetetlen nyomásgyakorlás, de a több évtizedes reflexek tovább működtek, sőt kiderült, hogy azok a nehezen magyarázható döntések, melyeket korábban az ÁEH-ra lehetett fogni, immanensek, önműködőek voltak, maradtak: az egyház és intézményei 1990 után sem lettek demokratikusabbak. Antal József körül sem változott semmi, ami elkeserítő volt számára. Ha eddig az ÁEH miatt nem lehetett gregoriánt, vagy egyes népénekeket énekelni, most ugyanezt egy-egy egyházi vezető tiltotta meg. A makói katolikus iskolában például szeretett volna gregorián éneket tanítani a gyermekeknek: erre nem kapott lehetőséget.

Ekkor már több betegség is megtámadta: újabb két infarktust kapott, cukorbeteg lett.

A rendszerváltás után Magyarországon is elkerülhetetlen volt az egyházak megújulása, ennek érdekében valamennyi katolikus egyházmegyében sor került az egyházmegyei zsinat megrendezésére. Dr. Gyulay Endre megyéspüspök az időközben területileg is a valós földrajzi és közigazgatási helyzethez igazított Szeged-Csanádi Egyházmegye zsinatát megszervezendő püspöki körlevelet adott ki, melyben javaslatokat kért a zsinaton megtárgyalandó kérdések, gondok, problémák tekintetében. Antal József rendkívül komolyan vette a körlevélben megfogalmazottakat, s nem egyszerű választ küldött, hanem őszintén és radikálisan fogalmazott tanulmányt írt Nyílt beszéd a zsinat elé címmel. Ez a tanulmány nemcsak Antal atya életművében, hanem a magyar katolikus egyházi, egyházszervezési szakirodalomban is egyedülállónak tűnik. Miközben élete és lelkészi pályája minden gondját és keserűségét leírta, aközben eddig csak a „jus murmurandi” formájában (azaz: csak halkan, titokban) megjelenő kőkemény igazságokat hozott nyilvánosságra. Igazi érdekvédőként lépett fel maga és katolikus lelkésztársai nevében (több ízben hivatkozott is lelkésztársai véleményére, természetesen név nélkül). Ez írás részletes elemzése nem szorítható jelen tanulmány keretei közé, így csak legfőbb gondolatait jelezzük. Három fejezetre osztotta mondanivalóját: Püspök és papjai; A papi életforma; Evangéliumi kapcsolatok. A tanulmányon végighalad legnagyobb gondja: a katolikus egyház szervezetében létező vezetői stílus, a kapcsolat a vezető és az egyházmegye papjai között, melyet nem tart megfelelőnek. Mindezt visszatérő fájdalommal és példákkal illusztrálva érzékelteti. A papi életforma című rész alapgondolata: „a cölibátusra kényszerített latin papság nem kapja meg az ehhez az életformához szükséges védő támogatást az egyházi vezetéstől.”[19] Ezt részletesebben és hétköznapi életből vett példákkal is igazolja, s a probléma megoldására is tesz javaslatot: vagy több pap részvételével létrehozandó szerzetesi közösségeket kell létrehozni, vagy − fel kell oldani a cölibátust (mint tudjuk, ez utóbbiban napjainkig rendíthetetlen a Szentszék). A harmadik részben összegzi és megerősíti a korábbiakat, s meghatározza az ideális egyházmegyei vezető ismérveit: „Ahol a püspök tanít, de nem kioktat, ha kell, fegyelmez, de nem megaláz, keresztel és bérmál, vagyis befogad, de a valóban egyetemes egyházba, nem egy irányzat tagjai közé; gyógyít és örömmel szentel magának áldozó–papokat, akikkel egy kollégiumot akar és tud is alkotni, s akikről nem egy rossz spirituális folyton egrecíroztató hangjának fensőbbségével nyilatkozik, hanem s z e r e t i őket, mint Krisztusbéli munkatársait…”[20] Az írás végén hangsúlyozza azon reményét, hogy a püspök úgy fogja venni szavait, ahogyan szánta, s nem gondolja azokat támadásnak. Nagyon elgondolkoztató a tanulmány utolsó kezdése fő gondolata: szeretné otthon érezni, de a kifejtett okok miatt mostohának érzi magát az egyházban.

A Nyílt beszédet megküldte püspökének, és nyilvánosságra hozta a céltudatosan kritikai hangvételű, svájci–magyar kiadású független katolikus folyóirat, az Egyházfórum 1993/2 számában. A tanulmány további sorsáról semmit sem sikerült a jelen sorok írójának megtudnia. A zsinat 1995. június 18–24. között szervezetten, színvonalasan került lebonyolításra, dokumentumaiból később könyv is jelent meg. Hiteles tanúk szerint Antal József nem vett részt a zsinaton; tanulmánya sem került szóba.

1993–96 között hatalmas tudása egy részét átadhatta az egyetemi ifjúságnak is, Dr. Barna Gábor felkérése alapján: „1993-ban kerültem a szegedi néprajzi tanszékre. A folklorisztikai oktatás, a folklór líra oktatásának keretében meghívtam Antal Józsefet, hogy az egyházi népénekről tartson előadásokat. Ez csupán 3×2 órát jelentett egy félévben, mégis volt így három évfolyam 1996-ig, akik a nemzeti nyelvű vallásos népénekről módszeres ismereteket kaptak. Nemcsak a római katolikusról, hanem a protestáns énekekről is. Előadásának gondosan előkészített kéziratai meg vannak. Remélhetőleg hamarosan jegyzet formájában ki is tudjuk adni.”[21]

1994–1995-ben Antal József, Jagrik József (Brüsszel) és Dr. Barna Gábor anyagi szerepvállalással megalapítják a Devotio Hungarorum Alapítványt; a máig élő alapítvány célja a szegedi néprajzi tanszéken folyó vallási néprajzi kutatások, konferenciák támogatása és a Devotio Hungarorum, valamint a Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár kiadványsorozat megjelentetésének biztosítása.[22] 1995. december 24–25-én átadta Murányi Editnek a Múltam morzsái – Verses életem című verseskötetét, mely 70 költeményét tartalmazta, „Editnek, hogy egyszer talán még ki is adhassa, mint hagyatékot” dedikálással; e mondatból következik, hogy akarata szerint csak halála után jelenhetett meg e kötet. Senki sem gondolta, hogy ez nemsokára be is következik.

Hatalmas munkája volt, hogy versben lefordította a 150 zsoltárt. Barna Gábor szerint: „Fantasztikus teljesítmény! S jók a versek! Azért, hogy akár énekelhetőek is legyenek, mert énekelt vers, vagy csak a vers könnyebben megjegyezhető, mint a próza”[23].  Utolsó munkája az Énekes, vagy Verses Biblia volt, mely 1996-ra teljesen elkészült. „Ez a hittankönyvek alapján versbe szedett bibliai történetekből áll, mivel a vers jobban rögzül, mint próza, a végén dallamtárral, hogy énekelhető is legyen. Léber Miklós, kurzustársa hittanórán kipróbálta, sikerrel. Nyomdakész állapotban volt. Itthon apróbb részletkérdésekről tárgyaltak egy nyomdai szakemberrel.”[24] E munkájában tehát költőként és népénekek kutatóként egyaránt érvényesült tehetsége. Sajnos, kiadását már nem érhette meg: „1996. december 31-én az évvégi hálaadáson a kiengesztelődésnél az atya lejött az oltártól, és mindenkivel kezet fogott. Gondoltam – olyan mintha búcsúzna, de talán év végén ez is belefér. Elsején már rosszul volt, de még várakozott, pedig megírták kórházi beutalóját. Január 2–án került be tüdőgyulladás gyanújával. 3-án jól volt, de este már gépre tették. Fáradt szíve január 4-én hajnalban örökre megpihent.”[25]

Lelki üdvösségéért január 9-én mutattak be szentmiseáldozatot a Makó–Belvárosi Szent István Király Plébániatemplomban, mely színültig megtelt; a szentmisét Dr. Gyulay Endre megyéspüspök celebrálta; Antal József földi maradványait a szentmise után a Makói Római Katolikus Temetőben helyezték örök nyugalomra. Ugyanaznap jelent meg Róla interjú Megtalált énekek címmel Katona Pál akkori esperes plébánossal, korábbi felettesével. Ő − sajátos módon − Antal József Ságvári-indulójának felidézésével kezdte emlékezését, azzal, hogy zeneszerzőként „fölfelé ívelt volna karrierje”, s elhunyt lelkésztársa élete legnagyobb problémájának a békepapokkal való ütközését nevezte (tudjuk, ez csak egy kellemetlen motívum volt életében). Később azonban kijelentette: „…ő volt az ország egyik legkiválóbb zenésze, zenetudósa, aki, amellett, hogy bámulatosan tudott improvizálni hangszerein, óriási zeneelméleti tudással is rendelkezett, és nagyon nagy gyűjteménye volt.” Nagyon tanulságos, amit Antal Józseftől idézett, aki talán legutolsó gyónása alkalmával „pörlekedni kezdett Istennel: »Istenem, én gyermekkoromtól kezdve szerettelek és szolgálni akartalak, miért ért engem annyi kudarc, miért nem tudtam meggyőzni az embereket arról, hogy az egyenes úton járjanak?«”[26]    

A Fájdalmas Szűzanya Templom közössége nevében Markos József búcsúzott tőle, szép, igaz szavakkal a Délmagyarország makói rotációja 1997. január 23-i számában.        

Dr. Kertész Endre Tamás a Makói Hétben publikálta Nekrológium című írását, a sírjánál elmondott beszédét, e beszéd befejező mondatai elgondolkoztató módon tárják elénk, hogyan látta a szerző Antal József életét: „Antal József − a pap − az Istennel vitatkozó, feleselő-perlekedő ember volt. (…) Egyetlen szó volt, amit perlekedése közben nem mondott ki soha és most már nem is mondhat ki soha többé. Én talán azért jöttem el és állok itt, hogy most helyette kimondjam: »NEM!« Megdöbbenten álltok itt, Feleim? Jól van ez így, embertestvérek! Ha Ti most ezt a megdöbbenéseteket viszitek haza innen a sírtól, akkor Antal József − az ember–pap − végső prédikációja nem hangzott el hiába. Ámen.” 

Még 1997-ben sikerült verseskötetét kiadnia Murányi Editnek és a Bába és Társai Kiadónak, Jámborné Balog Tünde előszavával; ekkor derült ki, hogy kiváló, jeles kortársaival teljesen egyenrangú költő. Az Énekes Biblia kéziratát Léber Miklós vette magához, s az meg is jelent.[27]

Halála után teljes hagyatékát megvásárolta a Devotio Hungarorum Alapítvány és Barna Gábor professzor, aki azzal kiválóan sáfárkodott. 2001-ben szerkesztésében a Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 8. köteteként jelent meg a Szenttisztelet történeti rétegei és formái Magyarországon és Közép–Európában. A magyar szentek tisztelete című tanulmánygyűjtemény, melyet „Antal József (1940–1997) római katolikus áldozópap, népénekkutató emlékének” ajánlott, s melyben közölte − angol nyelvű összefoglalóval, kottás és szöveges mellékletekkel − Antal József Énekek Szent Gellértről című írását.[28] 2007. január 26-án a Makói Városi Könyvtár, a Szirbik Miklós Társaság, a Marosvidék Baráti Társaság és a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke „Nem vagy magad…”[29] címmel emlékülést tartott halálának 10. évfordulóján. E konferencia teljes anyaga megjelent a Marosvidék 2007. évi április számában. 2009-ben szintén Barna Gábor professzor szerkesztette és adta közre az SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke kiadványaiként az Istent dicsőítő egyházi énekkönyv. Mezey-énekek című nagyszabású gyűjteményt, mely Mezey István (1855–1913) kunszentmártoni római katolikus főkántor Egyházi énektár című énekes könyvének első teljes, fakszimile kiadása. A kötet Előszavában kiemelten hangsúlyozza Barna Gábor, hogy többek között „a (…) Mezey-leszármazott néhai Antal József szeged-csanádi egyházmegyei lelkipásztornak és népének-kutatónak köszönhető” a hasonmás kiadás, a könyv impresszumában feltünteti, hogy a gyűjteményt elemző tanulmányt és a mutatókat Antal József és ő készítették; Antal József A Mezey-énekek dallamáról című tanulmányát szintén ő állította össze A. J. jegyzetei alapján.

Még csak hetven éves lett volna 2010-ben; június 18-án, a szegedi Bálint Sándor Művelődési Házban emlékestet rendeztünk tiszteletére. A nagytermet Jámborné Balog Tünde batikművész, az Ő emlékének szentelt alkotásai és Erdélyi Kálvária c.ímű katartikus erejű sorozata tette az emlékezés templomává; a művész volt az est első számú díszvendége; Murányi Edit, a kiváló lelkész volt munkatársa, és Dr. Barna Gábor tanszékvezető egyetemi tanár vállalkozott még az emlékező beszélgetésen való részvételre. Az ihletett esten fellépett az Antal József szegedi tisztelőiből alakult kórus, Varjasi Gyula vezényletével és Altorjay Tamás operaénekes.[30]

2017-ben, halála 20. évfordulóján koszorúzással, a Fájdalmas Szűzanya-templomban rendezettemlékező összejövetellel, és engesztelő gyászmisével emlékeztek Rá. A koszorúzásnál Pálfai Zoltán makó-belvárosi plébános, az összejövetelen ugyancsak ő, majd Dr. Barna Gábor, Jámborné Balog Tünde, Mészáros Ildikó és Borsosné Majoros Melinda beszélt, s részletek hangzottak el Antal József verseiből és zeneműveiből. A szentmisét Dr. Gyulay Endre ny. püspök celebrálta.  

Antal József ma is él, életművében, műveiben.  Hagyatékát töretlenül és elhivatottan gondozza Barna Gábor professzor. Kórusműveinek kottáit digitalizáltatta[31], tervezi megjelentetésüket[32]. Népének-gyűjteménye és katalógus-feldolgozása az MTA Zenetudományi Intézet közreműködésével folyik. Hamarosan megjelenik egy válogatás, 80 vers költői hagyatékából, melyhez utószót és elemzést szintén Barna Gábor írt. A Vigiliában közlik a közeljövőben két költeményét.

Miként Murányi Edit emlékezésében olvashattuk: 1996. december 31-én nagyon bensőségesen búcsúzott híveitől. E hálaadó szentmisén olvasta fel utolsó versét, melynek címe: Szilveszterre (prédikációként). E költemény befejező soraival zárjuk a jelen tanulmányt:

Hallgass meg minket, nézz ránk, örök Jóság!
Táplálj Igéddel, hogy a létet értsük,
tölts be Lelkeddel, hogy semmit se féljünk
a bizonytalan s ijesztő jövőtől,
mely terved szerint egyre közelebb jön
a múló idő folyamától hajtva;
de a tengerben − Benned − megnyugodva! Amen.

A szerző köszönetet mond Dr. Apró Ferencnek, Balázs Árpádnak, Dr. Barna Gábor professzornak, Dr. Horváth Tamásnak, Jámborné Balog Tündének, Murányi Editnek, Martonné Szécsi Évának és a Szirbik Miklós Társaságnak, hogy vallomásaikkal, adataikkal, fotókkal és írásaik részleteivel segítették a jelen tanulmány megírását.

Megjelent a folyóirat 2020. május-júniusi számában

Jegyzetek

[1] Jámborné Balog Tünde: Homályban, tükör által. In: Marosvidék, 2007 április. 40–44. o.

[2] Az orsolyiták óvodaépületének helyszíne jelenleg kideríthetetlen. Elemi iskolájuk a Kálvária utca (1990 óta: Kálvária sugárút) 4. sz. alatt volt, lebontották, a helyén műszaki üzletház van.

[3] Murányi Edit közlése.

[4] A Ságvári-induló kézirata az SZTE Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája archívumában van, de a jelen tanulmány írása idején nem volt hozzáférhető.

[5] Az akkori zeneszerzésszak eredményességét jól tükrözte, hogy a Szatmári–tanítványok közül az őstehetségként 16 éves korában a fővárosba költözött Durkó Zsolton kívül 1958-62 között négyen jutottak be a zeneművészeti főiskola zeneszerzés szakára: Balázs Árpád, Bácskai György, Fekete Győr István és Vidovszky László.

[6] Dr. Nagy István: Fiatal zeneszerzőket köszöntött nagysikerű esten a közönség. In: Délmagyarország, 1957. december 21., 5. o.

[7] A szegedi Fogadalmi Templomban a vasárnapi 10 órai mise abban az időben a kispapoké volt, melyen a kántori faladatokat a főiskola egyik képzett hallgatója látta, s közreműködött a főiskola férfikara is.

[8] Murányi Edit közlése alapján.

[9] Pál József: Békepapok. Katolikus békepapok Magyarországon (1950–1989). Egyházfórum, 1995. 265 o.

[10] Murányi Edit közlése.

[11] A nyaralóból fiúinternátust alakítottak ki, a kápolnát kibővítették, átépítették. Erről családi emlékeim vannak: édesapám, Dr. Kiss Ernő 1944–1950 között a szervita rendház kántora volt, s csaknem élete végéig levelezett Bonajunkta szervita atyával.

[12] Murányi Edit 1978–1997-ig a Fájdalmas Szűzanya Templom kántora, Antal József munkatársa volt.

[13] A Szegedhez tartozó Kiskundorozsma és Tápé akkor a Váci Egyházmegye része volt.

[14] E megbízásokat ugyanaz a lelkész — Antal József korábbi jó barátja — kapta meg, aki nem javasolta kiadásra énekkönyvét…Ő lett az egyházmegyei zeneigazgató is, 1977–től 2003-ig.

[15] Barna Gábor: A népénekkutató Antal József. In: Marosvidék, 2007. április, 34–37. o. A kunszentmártoni Mezey-konferencia 1983. június 25-én volt.

[16] Jámborné Balog Tünde i. m. 40–44. o.

[17] Barna Gábor i. m. 35. o.

[18] Murányi Edit: Antal József egyházzenei munkássága. In.: Marosvidék, 2007. április, 38. o.

[19] Antal József: Nyílt beszéd a zsinat elé. In: Egyházfórum, 1992/3. 52. o.

[20] Antal József i. m. 56. o.

[21] Barna Gábor i. m. 36. o.

[22] Dr. Barna Gábor közlése alapján. Marosvidék, 2007. április. 37. o.

[23] Ez a kötet jelenleg csak két kéziratos példányban létezik.

[24] Murányi Edit közlése, ill. írása a Marosvidék 2007. áprilisi számában, 39. o.

[25] Murányi Edit közlése, 2020. április 28.

[26] B. A.: Megtalált énekek. Ma temetik Antal atyát Makón. In: Délmagyarország, 1997. január 9. Makói rotáció.

[27] Példányt eddig sem Barna Gábor, sem Murányi Edit nem kapott…

[28] E tanulmány először Szent Gellért énekek címmel 1996-ban jelent meg A Makói Keresztény Értelmiség Füzetei 21. számaként, Makón.

[29] Egyik jelentős versének címe a Múltam morzsái − verses életem című kötetből. Murányi Edit, Bába és Társai Kiadó, Makó, 1997, 55. o.

[30] Elhangzott tíz Antal József-vers is, a jelen tanulmány szerzőjének felolvasásában.

[31] A digitalizálást Murányi Edit készítette el.

[32] Antal József szerzeményei:

1. 20. zsoltár (Sík Sándor fordítása) (Szólóénekhangra, kórusra és orgonára)
2. „Az Úr énnékem pásztorom…” (a 22. zsoltár első fele, Sík Sándor fordítása) (Háromszólamú vegyeskarra)
3. Ének Szent István királyhoz. (Szólóénekhangra, kórusra és orgonára)
4. Fölajánlási ének nászmisére. (Szólóénekhangra és orgonára.
5. Halljad, ó édes Jézusom. (Háromszólamú vegyeskarra)
6. Húsvétvasárnapi offertórium. (Háromszólamú vegyeskarra és orgonára)
7. Magyar beat mise. ( Kyrie, Gloria, Sanctus, Benedictus, Agnus Dei) (Szólóénekhangra, orgonára, triangulumra és dobra)
8. Üdvözlégy, Mária (Háromszólamú vegyeskarra)
9. Suscipe, Domine! Vedd el, Uram (Loyolai Szent Ignác imája) (Szólóénekhangra és orgonára)
10. Virgo gloriosa. Ének Szent Cecíliáról. (Háromszólamú vegyeskarra)
11. Húsvéti mise (magyar)

E művek mellett még számos lappangó kézirat lehet, így többek között a Zongoraszvit (1957).