Gál József: Moralitás Árpádharagostól Szegedig

Szilasi László Kései házasság című regényéről

Idén már két éve, hogy az olvasóközönség új Szilasi-regényt vehetett a kezébe. Az akkor megjelent Luther kutyái című kötet a személyes tapasztalatokból építkező, sok esetben az átélt trauma feldolgozásáról szóló mű volt. Ehhez képest a Kései házasságban visszatér a szerző a valóságelemekkel átszőtt fikciós regényhez.

Az új kötet stabil alapjai a helyszínek, Szeged és Árpádharagos (Békéscsaba-Haragos), amelyek a korábbi Szilasi-műveknek is hátteréül szolgáltak. Viszont az eddig megszokott regényszerkezethez képest egy teljes új „valamit” tár olvasói elé a szerző. A könyv fülszövege is hirdeti: „[a]z 1964 és 2019 között játszódó regény mindegyik fejezete egy-egy év keresztmetszete…”. Ezt kezeljük inkább remek marketing fogásnak, mintsem a valóságnak, hiszen a kereken hatvan fejezet, igen, nem olvasott félre senki semmit, hatvan fejezet, semmilyen ma ismert matematikai művelet végkövetkeztetésének nem felel meg, amennyiben az 1964 és 2019 között eltelt 55 évet vizsgáljuk. Viszont ezen az apróságon túltéve magunkat felismerhetjük, hogy egy remek írói megoldásról van szó, amely igen sok veszélyt is hordoz magában. Minden fejezet 3-5 oldal hosszúságú, amely olvasóbarátnak mondható, főleg Dosztojevszkij véget nem érő soraihoz és oldalaihoz hasonlítva. A cselekmény könnyebb nyomon követése azonban áldozatot kíván. Néhány fejezetnél fennáll annak a lehetősége, hogy a tömörség oltárán feláldozásra került a kidolgozottság. Nem ez lenne az első ilyen eset, más szerzőknél is láthattunk már hasonlót, ettől még nem feltétlenül válik egy irodalmi alkotás esztétikailag kérdésessé. Egyébként is, ahogy Arany János is utal rá egy helyütt: „De gustibus non est disputandum, azaz, Az ízlésről nem lehet vitatkozni”.  

Szilasi új kötetéből a barokkos körmondatok elmaradnak, a helyüket egyszerű, tömör, már-már minimalista mondatszerkezetek veszik át, amelyek azt gondolom, hogy a jövő a Szilasi-féle alkotásainak egy új irányát hivatottak képviselni. A kidolgozottság a mű egy másik fontos pontján is központi kérdéssé válik, mégpedig a szereplők esetében. Vajda Ilma és Gavenda Péter szerelmi történetét követhetjük végig a női főhős visszaemlékezésein keresztül. A különböző szituációk legtöbb esetben moralizálással, töprengéssel zárulnak. Néhol talán túl sokkal is. A nő szemében Gavenda az egyetlen, az igaz szerelem, akit feltehetően a sors szánt neki, csak a körülmények furcsa közjátéka miatt nem lehetnek egymáséi, ami itt különösen érdekes, hiszen a nő fejében élő kép a mindenki által vágyott ideál, az együttélés, a nap mint nap egymás mellett ébredés. Ilmának igazából csak az abortuszánál vannak kétségei Gavenda jelleméről, emberségéről, de ezeket is elhessegeti magától, mondván, majd később, amikor együtt élnek, minden jobb lesz. Ugyan a férfi főszereplőt a szakmai sikerek nem kerülik el, vidéki tanárból egyetemi oktató és sportvezető, de az emberi kapcsolatok sikeressége igen. Az első, rossz házassága után sem addigi szeretőjéhez, Ilmához, hanem annak kolléganőjéhez siet, amely kapcsolatot gyermekáldás is követ. Ilmát pedig úgymond megtartja az örök ígéret, a másodikok között az első kategóriájában. Az egész regényben várt közös élet Gavenda második feleségének halála után, a nyugdíj küszöbén éri őket. Ekkor azonban olyan rövid ideig tart az együttélés és maga a fejezet is, hogy igazából sem katarzist, sem semmilyen változást nem okoz a történetfolyamban Gavenda halála. A regény központi kérdése tehát nem az, hogy le lehet-e élni egy életet az örök szerelem és reménykedés romantikus ábrándjai között, hanem hogy érdemes-e? Érdemes-e mindent félredobni, utazásokról, élményekről, emberi kapcsolatokról lemondani csak azért, hogy az örök ígéret beteljesüljön? Én úgy gondolom, hogy nem a legjobb választás saját szabadságunkat oda vetni valamiért, amely a testi örömökben és lopott percekben csúcsosodik ki.

Összefoglalva, a regény egyszerű, rövid és tömör. Utazhatunk a lélek hullámvasútján, sajnálkozhatunk és szánakozhatunk, keveset mosolyoghatunk is egy-két vicces megjegyzésen. Ám életigenlő kortárs regényre ne számítson senki, aki megvásárolja a könyvet. A regényt átjárja a melankólia, amelyet alátámaszt, hogy a legtöbb fejezet az adott év valamilyen történelmi katasztrófájának, terrorcselekményének vagy halálesetének tükrében jelenik meg, és csak elvétve jelenik meg egy-egy pozitív esemény, amely vagy az emberiséget vagy a szereplők lelki és jellembeli fejlődését támogatná. Olvasás közben remek volt látni a szerző próbálkozását saját munkájának fejlesztésére, az új ötletek megvalósítását, a Szilasi-regény fejlődését. Ugyan akadnak hiányosságai a műnek, de ahogy a Nagy Könyv is említi: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”. A magam részéről egy 5 csillagos skálán 3,5-t adnék, mert érdekes és remek stiláris megoldásai vannak, továbbá a történet morális világa és az életmű szempontjából újítónak számító szerkezet dicséretre méltó. Negatívumként az olykor hiányos ábrázolást, az elnagyolt szereplőket és hátteret tudnám említeni. − Ennek ellenére ajánlom Önöknek a könyvet, ahogyan a szerző gyakran fogalmaz: „Lassú olvasásra”.      

Szilasi László: Kései házasság. Budapest, Magvető, 2020.

Megjelent a folyóirat 2020. július-augusztusi számában