Kiss Norbert: Palánk plébánosai, a város lelkipásztorai
A piarista atyák 300 éve Szegeden
az iffjuságot (a melly ekkoráig vadul és parasztul nevelkedett fel mind városunkban, mind körülfekvő tartományokban), tudományokban felnevelhesse [1]
A piarista rend idén ünnepli szegedi működésének 300 éves évfordulóját. A három évszázad több ízben lehetővé tette az ünneplést, a megemlékezést. Ezen ünnepi alkalmak során születtek azon monográfiák, évkönyvek, megemlékező írások, melyek a rend és városunk elmúlt három évszázadát számos, addig nem igen ismert történelmi adattal mutatták be, a Kalazanci Szent József célkitűzései nyomán élő kegyesrendi atyák szemszögéből.
Jelen írásban igyekszünk a piarista atyák 300 éves szegedi történetéből egy olyan kis szeletet bemutatni, mely csupán 69 esztendőt érint. Mégis úgy gondolom, hogy ez a néhány évtized a rend célkitűzéseiből egy olyan fontos feladatvállalást – mégpedig a lelkipásztori munkát – mutat be, mely a szegedi nép életében meghatározó. Ez a bő fél évszázad a rend szegedi működésének 18. századi történetét öleli fel. Számos olyan szempont megismerhető általa, mely városunk lakóinak lelki igényét, életformájának 18. századi változását, valamint a rend megtelepedési nehézségeit, küzdelmeit, tenni akarásának és kitartásának idejét is felölelik. Ugyanakkor jelen írásban, részleteiben nem érintjük a rend egyik legfontosabb tevékenységét, az oktatás és nevelés feladatának szegedi bemutatását. Célunk, hogy rövid írásunkban megemlékezzünk a kegyesrendi atyák kolostor és plébánialapításának 300 éves évfordulójáról, bemutatva a rend fáradhatatlan munkáját, mely lehetővé tette, hogy a 18. század végére városunkban megszülethessenek a mai napig is központként működő plébániák.
A plébánia betöltésének kérdése
A piarista rend szegedi megtelepedésének előzményei egészen Dolny István csanádi püspök működéséig nyúlnak vissza. Habár ekkor még nem a piarista rend Szegedre való hívása fogalmazódik meg, de ezen időszak fogja kijelölni az 1720-ban megvalósuló szegedi egyházmegyei és plébániai irányvonalakat. I. Lipót császár rendelete jelölte ki az akkor romosan álló Szent Demeter-plébániatemplomot ideiglenes püspöki székesegyházként. A kincstár feladata biztosítani a felállítandó káptalan és püspök számára a működéshez és helybenlakáshoz épületeket. Ekkor fogalmazódik meg szerzetesi közösség által működtetett gimnázium alapítása is. A Szent Demeter-plébániatemplom szomszédságában ezért a jezsuita rend számára telket jelöltek ki az iskola és szükséges épületek helyéül. A jezsuita rend szegedi működésének hátteret biztosító alapítványt a nyitrai püspök, Matyasovszky László 1705-ös rendelkezése szerint létre is hozták.
A 18. század első másfél évtizedét az egyházmegye új központjának kiépítési kísérlete, a török uralom után székhelyét elfoglalni tudó csanádi püspök területi megszilárdító tevékenysége, a szegedi plébánia újbóli felállítása, a káptalan újjászervezése, a lelkipásztori feladatok és felmerülő kérdések megoldása jellemezte. A város, habár már nem állt török megszállás alatt, katonai szempontból még mindig stratégiai fontosságú, így a városban lévő katonaság és várparancsnokság szerepe jelentős. A város, jóllehet anyagi nehézségekkel küzdött, kegyúri jogához, mely jogokkal és kötelességekkel egyaránt járt, ragaszkodott. A jezsuita rend Szegeden való hosszútávú megtelepedése, az iskolaalapítás megfelelő támogatással valósulhatott volna meg. Ugyanakkor a püspöki központ kiépítése is jelentős városi feladatvállalást jelentett. A megfelelő infrasturktúra és anyagi háttér hiánya, a katonai szükségletek ekkor nem tették lehetővé a gimnázium alapítását, így a jezsuita rend alapítványával 1712-ben Nagybányára költözött.[2]
Nádasdy László püspök tevékenységének, valamint az 1718-as pozsareváci békének köszönhetően a Szent Demeter-plébániatemplom megmenekült mind katonai raktári funkciójától, mind a lebontástól. A kitűzött célok megvalósításának érdekében 1720-ban Szeged plébániájának lelkipásztori vezetését a Kegyesrendi atyákra bízták.
A szegedi plébániát a városból elköltöző jezsuita atyák és a letelepülő piarista szerzetesek közötti időszakban Návay János plébános vezette. Návay János plébános bemutatása vetette fel a 18. századot végigkísérő jogkérdést, mégpedig, hogy Szeged városa felett a jurisdictios jogot melyik püspök gyakorolja? Szeged egyházmegyei hovatartozása ugyanis ekkor még tisztázatlan. A városra, mind a csanádi püspök, mind az esztergomi érsek igényt tart, majd harmadik igénylőként a váci egyházmegye is jelentkezik. 1713-ban átmeneti döntés születik, mi szerint Szeged exemptus egyházként az esztergomi érsekséghez tartozik, de a szegedi plébániára való lelkipásztori jogot a csanádi püspökre ruházza át. Így Návay János bemutatása Nádasdy László püspök előtt történt meg.[3] Návay János szegedi plébánossága nem volt hosszú életű, mégis olyan lényegi kérdések fogalmazódnak meg ebben a néhány évben, mint a palánki Szent Demeter-plébániatemplom lelkipásztori teendői, a lelkipásztorok javadalmazása, a plébánost kisegítő káplánok számának meghatározása, valamint a lakhatás kérdése.
Oltványi Pálnak A Szegedi Plébánia és a T. Piarista Atyák Szegedi Krónikája – A piaristák Szegeden 1720-1886. czímű könyvnek bírálatául című munkájában kaphatunk kimerítő választ a fenti kérdésekre. Návay János 1717. október 3-án írt levelét idézve Oltványi Pál közli, hogy 1713-ban, mikor Návay szegedi plébánosnak megválasztatott, fizetése a következő tételekből állt:
Én Pater Návay János szegedi Plebanus adom tuttára az kiknek illik, hogy mivel a szegedi T. n. Magístratustul Anno 1713 Méltóságos Vicarius ur eö Nga előtt is minden esztendőben nékem ezer forintokbúl, hetven köböl buzábúl, negyven akó borbúl, két mázsa húsbúl, két hajó fábúl és pro focis elegendő nádbúl álló ígért fizetéssül (melyre ide lehozattattam) említett M. Generalis Vicarius uram eő Ngátul adott parancsolat szerént…[4]
A levél tanúskodik Návay plébános felajánlásáról, valamint utalásként szó esik a plébániai iskola működéséről az iskolamester fizetését említve.
Szegedi N. Városnak eddig hozzám mutatott szeretedért benevole et sponte Ígérem, hogy én minden esztendőben, még itten Plebánuskodom az 70 köböl buzábúl el engedek 25 köblöt, a 40 akó borbúl tizenöt akót, a két mázsa húst is engedem. Hogy pediglen Istennek dicsősségére annyival is inkább promoveáltathassék sine majori aggravio Civitatis és hogy jövendőben a város magzattyaik Istenes nevelése iránt is bennem dicsekedhessen, s gyermekeik oktatásában, s templomban való buzgóbb ajtatosságban jó rendtartás általam kezdődgyék: a többi fizetésembül minden esztendőben mig itt lészek, az oskola mesternek adok Ötven forintokat, két köböl búzát. Az orgonistának adok ötven forintot, két köböl búzát, hogy ők a Purgerségnek gyermekeit ingyen edgyütt tanítsák [5]
Návay plébános azonban plébánosságának első éveiben problémákkal találkozik. A neki ígért fizetés, csökkentésre került, valamint további probléma a templom állapota, valamint annak lebontási gondolata.[6] További problémát jelentett, hogy Návay plébános kihez forduljon a plébánia ügyeinek rendezésével kapcsolatban? A város ragaszkodva kegyúri jogához a szükséges joghatóságot az esztergomi érseknek tartotta fenn, de a lelkipásztori kérdések esetében a korábban jelzett egyezség miatt, a csanádi püspök járt el. Feltehetően Návay János többek között látva a tanács határozatát plébánosi javadalmára tekintve, Nádasdy László csanádi püspök joghatóságát ismerte el. Nádasdy László azonban 1717-ben a plébánia vezetését korábbi szerzetesrendjének, a pálos rendnek egy tagjára bízta, Návay Jánost felmentve plébánosi kötelezettsége alól. Arra nézve, hogy Nádasdy Lászlónak ezt a döntését mi eredményezhette, Oltványi Pál leírása szerint nem található levéltári forrás. Oltványi álláspontja szerint a Návay általi javadalomból történő adakozás vezethetett erre a döntésre, ugyanis, ha az a csanádi püspök döntése nélkül ment végbe, nem volt tudható, hogy Návay plébánosságára, vagy esetlegesen utódaira nézve is kötelező érvényű felajánlásról volt-e szó, mely a későbbiekben további problémát okozhatott volna.[7] Azonban a Nádasdy püspök általi plébánosváltás sértette a város kegyúri jogát, így a tanács az ügyet Pyber László kanonoknak terjeszti fel, hogy a kérdésben az esztergomi érsek dönthessen. A döntés értelmében Návay János visszahelyeztetik a szegedi plébánia élére. Javadalma ekkor újra csorbát szenvedett, mely ekkor már csupán 400 forintot tett ki, a két káplán 100-100 forintos fizetése mellett. Ezen okok 1719-re oda vezettek, hogy Návay János a szegedi plébániát nagyváradi kanonokként elhagyta.[8]
A piaristák Szegedre való költözése, a plébánia átvétele
Návay János plébános elköltözését követően a város részéről felmerült az igény, hogy a szegediek lelki szükségleteit és az ifjúság oktatását, nevelését megvalósíthassa, felkeresi a piarista rend tartományfőnökét, Bartsch Joakimot, kitől a rend Szegeden való megtelepedését kérvényezi. A tartományfőnök mellett mind az esztergomi érseket, Keresztély Ágostot, valamint a csanádi püspököt, Nádasdy Lászlót is megkeresi. Nádasdy Lászlóhoz intézett elsődleges kérése a városnak a Szent Demeter-plébániatemplom ellátásának átengedése. A város kérését a lelkipásztori teendők ellátásnak stabilitása mellett, az ifjúság nevelésének szükségességével támasztja alá.
…az említett dicséretes, hasznos szerzet az iffjuságot, (a melly ekkoráig vadon és parasztul nevekedett fel mind városunkban, mind körülfekvő tartományokban), tudományokban felnevelhesse, az által magunk között szükséges subjectumokat városunk gubernálására szaporítani, a mellett lelki dolgokban is nyugodalmat szerezhessen [9]
A szerzetesrend városunkba való meghívását Nádasdy László támogatja, belátva a város szűkös anyagi hátterét, valamint a szegediek lelkipásztor és tanárok utáni vágyát. Bizonyos kikötések mellett jóváhagyja a tanács kérelmét. Nádasdy püspök feltételei csupán a plébániai jogkör betöltésének időtartamára vonatkoztak, ugyanis célja volt, hogy a csanádi káptalant helyreállítsa, és annak Szegeden való működése esetén a város kegyúri jogát gyakorolva annak tagjai közül mutassa be a palánki plébániatemplom plébánosát. Az egyezség értelmében a Szegedre költöző rend tagjai 10 éven keresztül jogosultak a plébánia vezetésére. A tanács későbbi kérésére ez az időtartam 25 évre emelkedett, melyet a csanádi püspök el is fogadott, azzal a kritériummal, hogy a káptalan felállításáig a piarista atyák kötelesek ellátni a plébánia adminisztrációját.[10]
A püspöki engedély megnyerése után a város és a piarista rend között 1719. augusztus 5-én megszületett az egyezség, melynek értelmében a szerzetesközösség vállalta a következőket:
1. Hat tagot állandóan Szegeden tartani, kik vasár- és ünnepnapon magyar, német és dalmát nyelven prédikáljanak, lelkészi teendőket végezzenek és a rhetorikáig bezárólag tanítsanak.
2. Ezen hat rendtag részére fizet a város összesen 800 rhenusi frtot négy részben, melynek biztosítására leköti sorháza és az alsóvárosi mészárszéke jövedelmét.
3. A piaristák a plébánia administrálásáért a stóla jövedelmét élvezik, s ha a város patronátusi jogánál fogva világi papot választ plébánosnak, a plébánia jövedelmétől elesvén, évenkint 100 frt kárpótlásban részesülnek.
4. Míg a plébániát administrálják, elegendő tűzifát és fűtő nádat kapnak.
5. Lakóhelyül a plébánia-templom melletti helyet tűzi ki a város. A társház úgy lesz építve, hogy reá emeletet lehessen rakni; továbbá épít iskolát, ad kertet, ha lehet, a ház mellett, ha pedig ez kivihető nem volna, akkor a városon kivül szerez ilyet, mely minden tehertől ment leszen. A társház, valamint az iskolaépület minden javítását a város eszközli.
6. A város ígéri, hogy tehetsége szerint idővel az alapítványt javítani fogja.
7. Az alapítvány örök időre tétetik, melynek föntartására és védelmére az utódok is köteleztetnek. [11]
A szerződés megkötését III. Károly 1720. február 27-én jóváhagyta.[12] Még ezen év júliusában a vállalás szerinti hat szerzetesből három rendtag meg is érkezik Szegedre. Kovácsovics Pál hitszónok, Demjén és Orbán atyák érkeznek meg elsőként.[13] A piarista ház Historia Domusa és Pap János tanúsága szerint a városi tanács „magyaros vendégszeretettel fogadta a piarista atyákat”[14], „számukra a templom délkeleti oldalán jelölt ki egy roskadozó hajlékot, valamint iskolahelyiségül egy bódémódra összetákolt épületet a mai iskola-utczában, mely nagyon szerény kétszobás hajlékocska 1709. és 1710-ik évben pestises kórházul (Lazaretum) szolgált.”[15] 1720 év végére a rend szegedi háza kiegészült a vállalásban is szereplő hat fős közösségé. Októberben Cyrill atya, novemberben Mihály atya, majd december 16-án az új házfőnök, Kubránszky László atya is megérkezett a városba.[16]
A plébániatemplomul megkapott egykori impozáns Szent Demeter-plébániatemplom több helyről érkező támogatással a piarista atyák áldozatkészségből 1723-ban valamelyest megújulhatott.
[A] piarista atyák sürgetése folytán a templom új tetőt kapott, belé oltárok állíttattak, kórus készíttetett, a régi nyolczszegletü torony kiigazíttatott, új krypta építtetett és az egyházi cselekvények kényelmesebb gyakorolhatása végett némi belső fölszereléssel láttatott el. [17]
A szerzetesi munkának köszönhetően már a szegedi letelepedést követő évben, 1721-ben megnyithatták iskolájukat.
Az ideiglenes szerzetesi lakás helyett, Demka Sándor plébános munkájának eredményeként 1726-ban kezdődhetett el egy 12 személy számára alkalmas társház felépítése.
1726-ban kezdette meg Demka Sándor házfőnök egy 12 személyre alkalmas társház építését négyszög formában, közvetlen a templom oldala mellett, imateremmel (oratorium), ebédlővel és a szükséges mellékhelyiségekkel a piaristák saját költségén (propriis expensis), melyhez azonban több jótevőn kívül Eszterházy Imre prímás is pár ízben néhány száz forintot adott. [18]
A plébániával kapcsolatos kérdések, megoldandó problémák
A plébánia átvételét követő évek a lelkipásztori teendők megosztásának kérdéseivel, feladataival, nehézségeivel teltek. Elsődleges problémát a plébánosi jogok gyakorlásában az jelentett, hogy a török megszállás alatt, és az azt követő évtizedekben Szegeden a hívek lelkipásztori teendőinek ellátását a városban maradt ferences szerzetesek látták el. A török alóli felszabadítás után az alsóvárosi lelkipásztori feladatok mellett, a várkápláni teendőket, a temetéseket és esketéseket is ők végezték. A városban plébániai ranggal csupán a Szent Demeter templom rendelkezett. Azonban annak a kérdésnek tisztázása, hogy a hívek az esketések, temetések kiszolgáltatásakor mely templomhoz, és mely atyákhoz tartoznak a gyakorlatban sokáig tisztázatlan maradt, a hívek a szokások szerint sokáig kérték fel a lelkipásztori teendők ellátására alsóváros ferences szerzeteseit. Továbbá kérdés volt, hogy a várkápláni feladatok ellátása, mely katonákra vonatkoznak?[19] A Szegeden ideiglenesen tartózkodó, vagy állandó katonaságként a városban lévő katonákra, illetve az ő családjaikra is érvényes-e a várkáplán joghatósága?
A piarista szerzetesek számára nem csupán a belváros híveinek lelkipásztori ellátása volt feladata, hanem Nádasdy László püspök kérésére, valamint a hívek Felsővároson való nagyszámú jelenlétére való tekintettel a felsővárosi Szent György templomban ünnep-, és vasárnapokon a magyar nyelvű prédikáció megtartása, melyre a belvárosból egy káplánt küldtek. A belvárosban magyar és német nyelven ezt a feladatot maga a plébános, Demka Sándor vállalta magára.[20]
A rend tagjainak, így a Szent Demeter templom plébánosának Keresztély Ágost esztergomi érsek halálával újra a szegedi plébánia fölötti jurisdictios jog gyakorlásának kérdésével kellett megküzdenie. Az esztergomi érsek halálával ugyanis a csanádi püspökről, aki Keresztély Ágostól annak működési idejére kapta meg a jogot, visszaszállt az esztergomi érsekre.[21] A joghatósági kérdésekben való állásfoglalás következtében Nádasdy püspök 1726-ban felfüggesztette Demka Sándor plébánost, és kérte egy világi pap bemutatását a plébánia vezetésére.[22] A szegedi joghatósági problémát nehezítette, hogy 1727-ben a joghatóságra a váci püspök is igényt tartott.[23] Eszterházy Imre esztergomi érsek 1727. július 16-án Keresztély Ágosthoz hasonlóan a lelki joghatalom gyakorlásával a csanádi püspököt bízta meg.[24] A lelki joghatalmat Nádasdy püspök, míg a piarista rend szerzetesei parochiális jogaik megerősítését nyerték el.[25]
Demka Sándor rövid időn belül kérésének megfelelően a kecskeméti rendházban folytatta lelkipásztori feladatát.
Nádasdy László püspök 1729-es halálát követően őt a Csanádi egyházmegye püspöki székében Falkenstein Béla követte, majd egy évtizeden át.[26]
A város méretei, a hívek növekvő létszáma a következő évtizedekben is számos kérdést vetettek fel a joghatóságot illetően. A piaristák és ferencesek közötti plébánosi és várkápláni feladatok tényleges megoldására, mely időről-időre újból előkerült, egészen 1783-ig várni kellett, mikor is a piarista rend vállalta a katonaság számára tartandó szentmiséket.[27]
A megoldandó kérdések mellett 1731-ben a ferences rend minorita ágának Szegeden való kolostoralapítása is igényként merül fel. Eszterházy prímás Bencsik Gábor piarista plébános véleményét kérte ki a minorita rend letelepedésével kapcsolatosan, melyet ő támogatott.
Szeged város lakóinak mindegyre növekvő száma figyelmet érdemel s a hívek lelki szükségletét tekintve igen is kívánatossá teszi a minorita atyák megtelepítését [28]
A minorita rend Szegedre való költözése mellett szintén igényként merült fel Falkenstein püspök részéről, az ekkor már teljes csanádi káptalan által betöltetni a Szent Demeter-plébániatemplom plébánosi státuszát. A plébániák szétválasztásának lehetőségéről a csanádi káptalan tagjai 1732 decemberében a következő javaslatot terjesztik elő:
[A] ferenczrendi atyák lelkészkednének az alsóvárosban, a piaristák palánk szomszédságában s egyszersmind vezetnék az ifjúság nevelését, egy minorita káplán látná el a felsöváros lelki szükségletét, s az új plébános, ki egyszersmind káptalani tag, vezetné a palánki plébániát, ennek csupán saját jövedelmére támaszkodván. [29]
A városi tanács hajlandó volt új káplánhelyek létesítésére, de a palánki plébániát a piaristák irányítása alatt kívánta meghagyni. Az esztergomi érsek támogatta a város és a piaristák kérését. Falkenstein püspök támogatására a már Nádasdy László püspöksége alatt kérvényezett, de akkor meghiúsult püspöki és káptalani központ Temesvárra való áthelyezése 1738-ban III. Károly támogatásával megvalósulhatott.[30] A központ áthelyezése a piarista plébánosok feladatát is biztosította.
Bielitzky Ágoston piarista plébánossága idején, 1734-ben püspöki liturgia keretében történt meg a felsővárosi Szent György templom alapkövének letétele.
1738-as gugajárvány, piaristák a Lazarethumban
1738 májusában jelent meg városunkban a krónikások feljegyzései szerint a temesvári vásárokról behozott gugajárvány.[31] A feljegyzések szerint a járvány megjelenését követő időszakban lappangva terjedt a kór, azonban júniusban már akkora halálozási rátát mutatott, hogy a város határában úgynevezett Lazarethumokat, járványkórházakat kellett felállítani. Egy kórház az alsóvárosi határon készült el, melynek szolgálatát az alsóvárosi ferences szerzetesek látták el, míg a rókusi városrészen létrehozott kórházban a piarista atyák ápolták a fertőzötteket és végezték az elhunytak temetését. Mindkét szerzetesrend tagjai életüket kockáztatva vettek részt a pestises járvány szegedi áldozatainak megsegítésében. A piarista atyák közül Sándor atya vesztette életét 1738. július 9-én a Lazarethumban. Feladatát Ledai Jeromos vette át, ki 1739-ben túlélve a járványt térhetett vissza palánki kolostorba.[32]
A pestis megjelenésének évében, de még annak kitörése előtt hunyt el Bielitzky Ágoston piarista plébános, kit betegség miatt csak rövid ideig, ideiglenesen követett 1738 januárjától kezdődően Deményi László. 1738 márciusában kapta meg plébánosi kinevezését Herach Celestin. Egy éves plébánossága után Molnár Máté vezette a Szent Demeter-plébániatemplomot.[33]
Stanislavich Miklós és Engl Antal püspökök, a joghatósági kérdések megoldódása, a minorita atyák Felsővároson
A püspöki joghatóság kérdése Falkenstein Béla püspök halálával újra felterjesztésre került az esztergomi érsekséghez. Stanislavich Miklós püspök elődei példáját felhozva kérte a joghatalom átengedését, azonban azt nem nyerte el. Fellebbezéssel Mária Teréziánál élt, aki a kérdés eldöntését Rómába továbbította, támogatva a csanádi püspököt. Stanislavich Miklós püspökségének idején a felterjesztett, és már évtizedes kérdés nem oldódott meg. Utóda, Engl Antal püspök, aki 1750-től kezdődően töltötte be a csanádi püspöki széket. A kérdés a püspöki joghatóságról, valamint Szeged egyházmegyei hovatartozásáról 1776-ban, VI. Piusz pápa rendelete által végérvényesen megoldódott. Ekkor a joghatóságot és az egyházmegyei hovatartozást a Csanádi egyházmegye, és a csanádi püspök nyerte el.[34]
Időközben, 1742-ben a minorita rend engedélyt nyert a szegedi letelepedésre.[35] Az új rend Felsővároson kapott birtokot, ahol Szent Miklós tiszteletére templomépítési kérelmet nyújtottak be az esztergomi érsekhez. Valamint kérelmük támogatásának reményében a városi tanácsot is megkeresték. Az új templom építésének problémája a Szent György templom közelsége. A Szent György templom szolgálatát ellátó piaristák kérték felsővárosi templomuk kiépítését, hogy az esetlegesen épülő új templom közelsége ne okozzon problémát számukra a hívek elidegenedése miatt. Az új templom építése helyett felmerült a város részéről a Szent György templom átengedésének lehetősége a minoriták részére, azzal a kitétellel, hogy annak kiépítését vállalniuk kell. Azonban a templom jogának elajándékozását Eszterházy prímás az egyházi jogra hivatkozva nem engedélyezte. A templom közös használatának lehetősége is felmerült. Eszerint a piarista atyák az ünnepnapi és vasárnapi miséket és prédikációkat tartották volna az egyéb plébániai jogok gyakorlása mellett, míg a minorita szerzetesek a fennmaradó napokon használhatták volna a Szent György templomot. A minorita rend szabadságának biztosítása érdekében a közös használat helyett, az 1747-ben elkezdődő templomépítésig ideiglenes imaházat építettek.[36]
II. József rendeletei, új plébániák létesítése, a Szent Demeter-plébániatemplom átadása
II. József rendelkezései lényegében határozták meg a szerzetesek működési lehetőségeit.[37] Lényeges változások történtek a következők szerint: 1781-től kezdődően a rend Rómával való kapcsolattartását megtiltották, 1785-től a piarista házak házfőnöküket saját maguk választották, a megerősítés joga a tartományfőnöké volt. A ház hivatalait a házfőnök által választott rendtagok töltötték be. A tartományfőnököt a házfőnökök választották. A rendtagok helyezése csak indokolt esetben történhetett meg.[38]
A korábbi szegedi joghatósági kérdések ügyében a várkápláni feladatok ellátásának problémája oldódott meg ebben az időszakban. 1783-ban ugyanis a ferences rend tagjai helyett a piarista atyák jelöltettek ki a katonaság lelki igényeinek kielégítésére.
Ugyanakkor a feladatok növekedése és annak ellátása további problémákat vetett fel. II. József rendelete szerint a halálbüntetés helyett az elítélteket kényszermunkára fogták. Szegeden a piarista szerzeteseknek kellett a sokszor halálos állapotban, végkimerültségben lévő elítéltek lelki szolgálatát ellátni. A felhalmozódó feladatok ellátásának nehézségei, az újból felmerülő problémák egyre több gondot okoztak az oktatást is készséggel vállaló szerzetesek számára.
1782-ben királyi rendelet alapján a püspökök kötelessége volt a plébániák összeírásának elkészítése. Városunkban is megtörtént többszöri leírás által a kért jelentés elkészítése. Ennek eredményeként, 1787-ben Christovich Imre püspök felszólítására valósult meg Szeged új plébániák alapítása.[39] A belvárosi Szent Demeter-plébánia mellett Alsóvároson, a ferencesek temploma, valamint Felsővároson a minoriták temploma került plébániai rangra. A rókusi hívek plébániai ellátását Alsóváros és Felsőváros osztotta meg egymás között. Még két esztendeig a belvárosi plébánia a piarista szerzetesek gondozásában működhetett, de 1788. november 12-én a királyi kormányszék leirata szerint,
Ő Felsége nevében sz. k. Szeged város lelki gondozása végett megparancsoltatik, hogy: a palánki plébániába, melyet eddig a piaristák administráltak, egy világi pap évi 400 frt illetékkel bevezettessék, segédekül egyelőre mellé rendeltetvén két piarista, fejenkint 150 frt tiszteletdíjjal. A plébános részére, míg új plébánia nem építtetik, a piarista társház egy része lefoglalandó. A templom minden költségét Szeged város, mint patronus fogja viselni s ezért neki a plébános-választás joga továbbra is meghagyatik. A plébános részére átengedtetik továbbá a palánk-városrész stólajövedelme, a káplányok élelmezésére pedig Szeged város a piarista társháznak fejenkint 190 frtot fog évenkint fizetni. [40]
1789. március 12-én Kőszeghy László püspöki megbízott hirdette ki a piarista házban a plébániát érintő parancsot.[41] A Szent Demeter-plébániatemplomának plébánosául Petrits Istvánt nevezték ki, aki 69 évnyi plébánosi szolgálat után vette át a piarista rend tagjaitól az ősi plébánia irányítását.[42]
A piarista rend szegedi működésének elindulása, a plébánosi és lelkipásztori feladatok ellátásának több mint fél évszázados időszaka a kor történelmi hátterét is figyelembe véve sok kérdéssel, problémával és megharcolandó feladattal átitatott időszaka volt. De ahogy Nádasdy László püspök elvitathatatlan eredményeket ért el annak érdekében, hogy az ősi Csanádi egyházmegye területi egysége a török alóli felszabadulás utáni nehéz időszakban meg tudjon maradni, úgy a piarista rend tagjai, plébánosai is elvitathatatlan érdemekkel büszkélkedhetnek már szegedi működésük kezdeti időszakában a város lelkipásztori működésének, mai plébániai alapjainak kiépítésében, megszilárdításában és az ősi Szent Demeter-plébániatemplom megőrzésében.
Megjelent a folyóirat 2020. július-augusztusi számában
Jegyzetek
[1] Pap János: A piaristák Szegeden (1720-1886.) Szeged, 1886. 7-8. o.
[2] Vö. Pap János i. m. 4-5. o.
[3] Oltványi Pál: A Szegedi Plébánia és a T. Piarista Atyák Szegedi Krónikája – A piaristák Szegeden 1720-1886. czímű könyvnek bírálatául. Szeged, 1886. 24. o.
[4] Oltványi Pál i. m. 19. o.
[5] Oltványi Pál i. m. 20. o.
[6] „miután a lakosok párbért fizetni vonakodtak, a város békéjének biztosítása végett, a tanács eltörülte az ágybért, és a plébános fizetését 800 Írtban állapította meg, a két káplány tartására egy-egy száz írt határozhatván” In: Oltványi Pál i. m. 25. o.
[7] Vö. Oltványi Pál i. m. 26-27. o.
[8] Vö. Oltványi Pál i. m. 26-28. o.
[9] Vö. Pap János i. m. 7-8. o., valamint Vö. Oltványi Pál i. m. 29-31. o.
[10] Vö. Oltványi Pál i. m. 31-32. o.
[11] Pap János i. m. 18-19. o.
[12] Vö. Oltványi Pál i. m. 33. o.
[13] Vö. Pap János i. m. 19. o., valamint Vö. Oltványi Pál i. m. 33. o.
[14] Pap János i. m. 19. o.
[15] Pap János i. m. 19. o.
[16] Vö. Lippay György: A kegyesrendiek kétszáz éves szegedi működése. In: Piaristák Szegeden. Szeged, 1996. 8-9. o., valamint Vö. Pap János i. m. 19-20. o.
[17] Vö. Pap János i. m. 21. o.
[18] Pap János i. m. 22. o.
[19] Vö. Oltványi Pál i. m. 33-35. o., valamint Vö. Pap János i. m. 24-41. o.
[20] Vö. Oltványi Pál i. m. 36. o.
[21] Vö. Oltványi Pál i. m. 37. o., valamint Vö. Pap János i. m. 46-47. o.
[22] Vö. Pap János i. m. 50-51. o., valamint Vö. Oltványi Pál i. m. 38-39. o.
[23] Vö. Pap János i. m. 56. o.
[24] Vö. Oltványi Pál i. m. 41. o.
[25] Vö. Pap János i. m. 58-59. o.
[26] Vö. Csanádi, Szeged-Csanádi megyéspüspökök és apostoli kormányzók In. Kovács József − Zakar Péter: A Szeged-Csanádi Egyházmegye. Sadifa Media Verlags GmbH, 2016. 29. o.
[27] Vö. Oltványi Pál i. m. 45. o., valamint Vö. Pap János i. m. 104. o.
[28] Pap János i. m. 69. o.
[29] Pap János i. m. 73. o.
[30] Vö. Oltványi Pál i. m. 47-48. o.
[31] Vö. Dr. [Jázsai Rezső?] J.R.: Az 1738. évi gugahalál és a piaristák In. Piaristák Szegeden. Szeged, 1996. 22-24. o.
[32] Vö. Oltványi Pál i. m. 52-53. o., valamint Vö. Pap János i. m. 87-88. o., valamint Vö. Dr. Juhász Kálmán: A szeged-palánki plébánia története 1199-1895. Agapé, Szeged, 124. o.
[33] Vö. Pap János i. m. 85-89. o.
[34] Vö. Oltványi Pál i. m. 57-58. o.
[35] Vö. Pap János i. m. 98-101. o.
[36] Vö. Pap János i. m. 98-101. o.
[37] Vö. Dr. Juhász Kálmán i. m. 128-130.o.
[38] Vö. Pap János i. m. 102-104. o.
[39] Vö. Pap János i. m. 106-107. o., valamint Vö. Oltványi Pál i. m. 83-85. o.
[40] Oltványi Pál i. m. 85-86. o.
[41] Vö. Dr. Juhász Kálmán i. m. 130-131.o.
[42] Vö. Oltványi Pál i. m. 88. o., Vö. Pap János i. m. 114-116. o.