Barna Gábor: Kálmány Lajos kutatói módszeréről és szemléletéről könyvtára kapcsán

Eredeti terveim szerint a temesvári egyházmegyei levéltárban őrzött anyagról – amit tudomásom szerint még senki sem nézett át – terveztem előadást tartani, azaz az ifjú Kálmány Lajost ért hatásokról, tanárokról, pályatársakról, kurzustársakról, arról, hogy ottani tanulmányaiban fellelhető-e valamilyen hatás folklórgyűjtővé válásának folyamatában?[1] Ám ekkor jött a hír, hogy ezt a munkát Németh Ferenc nagybecskereki művelődéstörténész elvégezte, s hogy erről tart/tartott előadást Csókán a szeptember végi Kálmány-emlékülésen. Így témát változtattam, s áttekintettem Kálmány Lajosnak megmaradt könyvtárát, amit Móra Ferenc vitt be a Somogyi-könyvtárba, s amit még szintén nem végzett el senki.[2]

Rövid írásomban tehát Kálmány kutatói módszeréről és szemléletéről szólok könyvtára kapcsán. Első mondatomban szeretnék köszönetet mondani fáradságos munkájáért Horniczky Anikónak, aki a sok száz könyvet a raktárban kikereste, ki- és visszacipelte, és rendelkezésemre bocsátotta. Köszönöm a Somogyi Könyvtárnak, hogy néhány lapról másolatot készített, amit most be tudok mutatni Önöknek arról, hogyan dolgozott Kálmány Lajos, hogyan használta könyveit.

A Somogyi-könyvtár gyarapodási naplója 358 könyvet említ „Kálmány Lajos örököseinek adományából”, vagy „Kálmány Lajos hagyatékából”, vagy „a Kálmány-hagyatékból”. E kontingens öt részletben lett a naplóba bejegyezve, mert a listát közben másoktól vásárolt, megrendelt, kapott könyvek bejegyzései megszakítják. A nemrég megjelent Kálmány-kötetben, az Alföldi gyűjtésben Raffay Judit mindösszesen 290 könyvet említ a Somogyi-könyvtár birtokában. Ez a szám azonban csak az első tételben, 1920. február 6-án beírt könyveket tartalmazza. Ezt követően február 13-án még 24, február 14-én 35, február 21-én 6 és ugyancsak február 21-én még 3 könyvet regisztráltak a Kálmány-hagyatékból, azaz mindösszesen 358 tételt.[3]

A könyvlista kilenc kéziratos 19. századi dalgyűjteményt is jelez, valamint egy kéziratos imádságos és egy kéziratos énekeskönyvet. Ez utóbbi egy 1769-ből való kántorkönyv, amelyet Szabados József csépai kántor számára Kuczora Gergely szolnoki „oskolamester” állított össze.[4] A szótárakra (német, orosz), a finn, a szerb nyelvtanra és nyelvkönyvekre azért volt szüksége, hogy ezekbe a számára idegen nyelvekbe is valamelyest bepillantást nyerhessen. Ugyancsak a szövegekkel foglalkozó filológus önképzését szolgálták a „széptani”[5] (esztétikai) és verstani („költészettani”[6]) munkák is.

A 358 tétel nagyjából heted része, kb. 50-60 könyv magyar nyelvű, a többi idegennyelvű, többségében német könyv. A Temesváron tanult Kálmánynak a német nyelvet meglehetős magas szinten kellett elsajátítania.

Milyen könyveket szerzett be magának Kálmány Lajos, amelyek alakíthatták, befolyásolhatták szemléletét és elemző módszerét? − Kálmány Lajos mindvégig elsősorban gyűjtőnek vallotta magát. Elsőként rögzítette tudatosan egy tájegység szövegfolklór anyagát. Ez pedig – Bálint Sándor későbbi kifejezését visszavetítve – a „szögedi nemzet” volt. Tematikusan pedig két nagyobb problémakör foglalkoztatta: az egyik a magyar mitológia, amit ő „ősvallásnak” nevezett, a másik pedig a népköltészet: mesék, mondák, balladák, dalok, szólások, s egyebek. Bár ő sem mentes a romantikus rekonstrukcióktól, figyelmét inkább a még gyűjthető, részletgazdag adatok lejegyzésére fordította. „Tanulmányíráskor – írta róla Kósa László – mintha egy másik kutató fogta volna a tollat, nem a terepen dolgozó, hitelességre törekvő, hanem az össze nem tartozó adatok között merészen kapcsolatot teremtő folklorista. Szellemes ötletei és csapongó képzelete a mai olvasót is magukkal ragadják, pedig a későbbi kutatás alig valamit igazolt ezekből. Minta értékű Katona Lajos “kedd asszonyá”-ról szóló határozott pozitivista bírálata, mely forráskritikájának elégtelenségét vetette szemére.”[7] Itt tetten érhetők azok a szellemi hatások, amelyek Kálmányt érték. Mert hajlamosak vagyunk őt valami őstehetségként elképzelni, aki a rögzíthető jelen valósága felé fordulva megújította a folklorisztika szemléletét. A Móra Ferenc által a Somogyi Könyvtárba leadott könyvanyag rekonstruálható szakirodalmi tájékozottsága. S ebben hangsúlyosan jelen van a korabeli német és skandináv szakirodalom. Kálmány tudott németül ‒ a temesvári papi szemináriumban ez természetes is volt ‒, s e nyelvi csatornán keresztül tájékozódott az európai szakirodalomban, amelynek akkor még a német volt a közös nyelve.

A beszerzett és elolvasott népköltészeti, vagy mitológiai tárgyú könyvekbe az egyes szövegeknél megjegyzéseket fűzött, némelykor mellé írta a magyar párhuzamát, egy-egy mondatát lefordította. Mindebből az látszik, hogy Kálmány az európai germán és szláv, valamint a távolabbi keleti irodalomban a magyar motívumok, szövegelemek párhuzamait kereste. Kálmány tehát rendszerben gondolkodott. A hazai, valamint a külföldi népköltészeti, mitológiai munkában kereste és jelezte a felfedezett párhuzamok meglétét. Ezeket margóra írott egy-két szavas megjegyzésben, olykor az alkotás elejére illesztett hosszabb tartalmi összefoglalóban azonnal le is írta. Nem egyszer minősítette is esztétikai kategóriákkal, s a magyar anyaggal való összevetésben. Legfontosabb megjegyzéseit, amelyek leginkább a párhuzamokra utalások voltak, több könyvében a belső borítón is összeírta a könyv oldalszámaira tett utalásokkal. Széljegyzeteire már Móra Ferenc is utalt. Kézbe véve könyveit, láttam, hogy több könyvben csak azokat az oldalakat vágta fel, amelyekre a tartalomjegyzék alapján úgy érezte, hogy szüksége volt. A többi fejezetbe bele sem olvasott.

A kor módszere a pozitivizmus, filológiai és történeti, valamint összehasonlító jelleggel. Elméletül pszichológiai és nyelvi analógiák kínálkoztak. Az összehasonlító folklorisztika Kálmány Lajos korában alakította ki alapelveit, s kiformálódott ennek egy szűkebb finnugrisztikai és tágabb uráli-altáji (esetenként kaukázusi) távlata. Magyar vagy hazai kutatók is dolgoztak a környező nem magyar folklór feltárásán. Néhány magyarra fordított antológia mellett Kálmány elsősorban németül fért hozzá a szerb, a román, a cseh és német népköltészethez. Ezekben az évtizedekben nagyot fejlődött a népmesék, népdalok, balladák, néphit kutatása itthon és külföldön is.

Fest-kalender aus Böhmen. D. Frh. von Reibnsberg-Düringfeld. Prága. 1862.

Néhány példát hozok minderre! Könyvtára alapján Kálmány Lajos ismerte Adalbert Kuhn szemléletét, aki a nyelvészeti paleontológia és az összehasonlító mitológiai kutatások megalapozója volt, s akinek Märkische Sagen című könyvét megvette.[8] Az összehasonlító mitológia másik nagy alakjának, Max Müllernek Essays I-III. kötete is megvan könyvtárában. Az árja és a turáni népek kapcsán felállított analógiáikat többnyire követte és átvette. Ennek alapja az indogermán népek nyelvi rokonsága volt, s ebből kiindulva azokat szorosan összetartozónak tartotta mítoszaikat illetően is. Ezt a felfogást kritizálta általában is Katona Lajos, mert szerinte „a mítoszok minden nyelvi és faji rokonság, sőt minden történelmi nyomokkal igazolható kölcsönhatás nélkül is meglepő hasonlóságokat mutathatnak a legkülönbözőbb népeknél. Egyszerűen azon ismételten jelzett oknál fogva, hogy a mítoszokat létrehozó feltételek mindenütt és minden időben oly analóg szellemi állapot integránsai, amely az emberiségnek sem faji, sem nyelvi, sem más egyéb közösségéhez fűzve nincs, hanem csakis fejlődésfoki jelzékéhez van kötve.”[9] Ez a „a mítoszokat létrehozó feltételek mindenütt és minden időben oly analóg szellemi állapot integránsai” gondolat ugyan Kálmánynak sem lehetett idegen, hiszen saját könyvtárában forgathatta Adolf Bastian Beiträge zur vergleichenden Psychologie. Die Seele und ihre Erscheinungsweisen in der Ethnographie.[10] Az összehasonlító szemlélet követőinek munkáival gyarapította könyvtárát Kálmány Lajos. Mindent elkövetett például Oskar Dähnhardt Natursagen című könyvének beszerzéséért. Levelet váltott a Bécsben élő Friedrich Solomon Krauss-szal, a pozsegai származású zsidó etnológussal, aki a Kronprinzenwerk délszláv anyagát gondozta, s akitől megvette a Böhmische Korallen aus der Götterwelt című munkáját, s aki őt a levélben „Mélyen Tisztelt Szaktársnak” titulálta (Hochgeehrter Herr Fachgenosse), s akinek „Volksglaube und religiöser Brauch der Südslawen” című munkájához sok torontáli párhuzamot talált. S említhetnénk a többi, az összehasonlító mitológia, az összehasonlító nyelvészet és szövegfolklór korabeli európai képviselőit és műveiket: a magyar Munkácsi Bernátot, Greguss Ágostot, Beöthy Zsoltot, a német Reinhold Köhlert, a finn August Ahlquist-t, Matthias Alexander Castrén-t, Cristfrid Ganander-t, az észt Jakob Hurt-ot és Friedrich Reinhold Kreutzwald-ot, az orosz Alexander N. Afanasjev-et, akiknek munkái megtalálhatók Kálmány könyvtárában. A századelő nagy finn mesekutatójának, Antti Aarne-nak két kötete is megvan Kálmány könyvtárában: az FFC 13. kötete, amiben Aarne az összehasonlító mesekutatás vezérfonalát ismerteti, s a 14. kötete, ami a mesekutatás irodalmát tekinti át. Kálmány biztosan nem kis megelégedettséggel olvashatta saját nevét is a mesék magyar irodalmának áttekintésekor. A finn földrajz-történeti módszer és szemlélet jelent meg e munkák révén Kálmány szemléletében.

Mai kommunikációs viszonyok között is szinte hihetetlen, hogyan tudta mindezek beszerzését egy falusi pap megszervezni és finanszírozni? Kálmány első nagy munkája, a Koszorúk az Alföld vad virágaiból két kötetével (1877-1878) elismerést szerzett magának itthon és kora nagy hazai tudósaival levelezett, akik instrukcióikkal, szakirodalom megküldésével és beszerzésével, alkalmanként kölcsönzésével segítették. Sok könyvhöz pedig a Somogyi Könyvtárban jutott hozzá, írta egy Munkácsi Bernátnak címzett 1915-ös levelében, de jobban szerette a könyveket otthon keze ügyében tudni.

Ezért maga is rendelt könyveket pesti (a pályáján elindító és támogató Abafi-Aigner Lajos könyvkereskedése révén) könyvkereskedőktől, s bécsi, berlini kiadóktól, s főleg a lipcsei Liebisch Kiadótól. Kölcsönvett könyveket és folyóiratokat a temesvári papnevelő könyvtárából (Új Magyar Sion, Theológiai Szemle). A szakirodalom beszerzésében őt segítő névsor pedig nagyon előkelő: Sebestyén Gyula, Hunfalvy Pál, Munkácsi Bernát, Harsányi István, Berze Nagy János, Lőw Immanuel és Herrmann Antal.

S voltak más segítői is: paptársak, rokonok. Nem tudom, hogy Borbély Sándor, a Siketnémák Váci Kir. Országos Intézetének igazgatója csak névrokona volt-e az egyházaskéri / verbicai mesemondó Borbély Mihálynak? Amikor a „Csillagok nyelvhagyományainkban” témával foglalkozott, akkor csillagászati térképet próbál beszerezni. Ez jelzi igényességét a folyamatos önképzésre. Ez pedig máig példamutató: Kálmány képezte önmagát, nem elégedett meg a gyűjtő szerepével. Igényes volt önmagával szemben és nem sajnálta sem a fáradságot, sem az anyagi áldozatot arra, hogy a legfontosabb szakirodalmat magának beszerezze. A fentebb említett kollégái a választásban pedig segítségére voltak.

Halálakor, 1919. december 5-én vagy 7-én ez az anyag várt sorsára, s került be értékes könyvtára Móra Ferenc közreműködésével az örökösök és egyházi elöljárók jóvoltából a Somogyi Könyvtár gyűjteményébe. Kálmány Lajos könyvtárának részletes feldolgozása azonban még hátravan.

Megjelent a folyóirat 2020. július-augusztusi számában

Jegyzetek

[1] Itt köszönöm meg a Temesvári Püspökség engedélyét, vendéglátását és levéltárosának, Dr. CĂLIN Claudiu Sergiu segítségét!

[2] Később kiderült, hogy Németh Ferenc csak az 1892. márciusi óteleki parasztlázadásról írt. Ezt először Péter László említette: Kálmány Lajos. In: Ortutay Gyula (szerk.): Történeti énekek és katonadalok. Gyűjtötte Kálmány Lajos. Kálmány Lajos népköltési hagyatéka I. Budapest, Magyar Néprajzi Társaság, 1952. 28-30. o. – Kálmány Lajos papi működésének a temesvári egyházmegyei levéltárban őrzött iratait majd egy későbbi tanulmányban kívánom feldolgozni.

[3] 1920. II. 6-án 464-754 = 290; 1920. II. 13-én 974-998 =24; 1920. II. 14-én 1010-1034 =35; 1920. II. 21-én Kálmány Lajos hagyatékából 1054-1059 = 6; 1920. II. 21-én a Kálmány-hagyatékból (v.ö. 1059/1920) 1290-1292 = 3

[4] A könyvet Kálmány valószínűleg tiszakürti gyűjtése során, amikor feltehetőleg a Tiszakürt szomszédságában lévő legközelebbi katolikus parókián időzött, kérte el gyűjteménye számára. A könyv jelentőségét az adja, hogy még Bozóky Mihály: Katolikus karbéli kótás énekes könyv. Vácz, 1797 és Szentmihályi Mihály: Egyházi énekes könyv. Eger, 1798-as énekeskönyve előtt íródott. E munkák egységesítőleg hatottak a katolikus énekanyagra. Egyúttal jelzi Kálmány nyitottságát a népénekek felé is.

[5] Babics Kálmán: Széptan vagy Aesthetika a művelt közösség számára. II. kiadás. Pozsony, 1875.

[6] Greguss Ágost: Magyar költészettan. Átdolgozta és olvasókönyvvel ellátta Dr. Csengeri János. Budapest, 1896.

[7] Kósa László: A magyar néprajz tudománytörténete. Gondolat, Budapest, 1989. 96-97. o.

[8] Kuhn, Adalbert: Märkische Sagen und Märchen nebst einem Anhange von Gebräuchen und Aberglauben. Reimer, Berlin 1843.

[9] Katona Lajos mitológiai irányok és módszerek. Ethnographia VII. (1896) 275‒276. o.

[10] Berlin, 1868. A 14-15. oldalon a lélekre vonatkozó egy-két gondolatot húzott alá.