Dömötör Mihály: Jegyzetlapok Nagy Gábor Rokonok című fotókiállításáról

Nagy Gábor néprajzkutató, népzenész, fotográfus Rokonok című kiállítása 2020. február 27-től volt látható a Szegeden a TIK kávézóban.

Nagy Gáborról eszembe jut az ősi kultúrájú népek bölcsessége, mely szerint minden ember hét tehetséggel születik. Manapság azonban úgy tartjuk, örülhet az, akinek egyet sikerül kiművelni. Nagy Gábor azon szerencsés ember, aki évek óta négy tehetségét is magas szinten műveli.

Népzenész.

Tudományos kutató.

Kézműves.

Fotográfus.

A Rozsdamaró zenekarban évek óta a legmagasabb szinten zenél. Dudáját, népi hangszereit maga faragja, díszíti. Tehetséges fiatal néprajzkutató. 2015 óta a makói József Attila Múzeumban dolgozik. A Szegedi Egyetem doktorandusz képzésének résztvevője. Kiemelt kutatási témája a pásztorművészet, a pásztorok zenei hagyományainak továbbélése.

Mindemellett kiváló fotográfus. Tudja, hogy a tehetség önmagában kevés, azt művelni kell. Autodidakta módon kezdett el fotografálni, rövid idő alatt ezt a tevékenységét is művészi szintre emelte, melyek eredményét a TIK Kávézóban láthatta a közönség.

Rokonok című első önálló kiállításán pásztorokat, a pásztorkodással kapcsolatos képeket láttunk. A pásztorkodásnak kitüntetett szerepe van az emberiség történetében. A pásztorkodás mint a legősibb mesterségek egyike, a magyar Alföldön napjainkig fönnmaradt. A juh – mint haszonállat – azért volt évezredeken át fontos, mert az igénytelen legelőkön is megél, és az egyik legsokoldalúbban hasznosítható háziállat.

Szőre: a gyapjú. Fonva, szőve ruhaalapanyag.

Bőre: kikészítve a suba, a hidegtől védi a gazdáját.

Húsa: leves, sült, pörkölt formájában nyújt táplálékot.

Tápláló tejéből túró és sajt készül.

Belébe virslit töltenek, hangszerek húrjaként használják.

 A juhokat gondozó pásztor ezeket az értékes állatokat gondozza, rájuk vigyáz. Ha nem vigyáz kellő gondossággal, úgy jár, mint ama nevezetes Kukorica Jancsi. A népi mondás is így tartja: „Kikeletkor, Szent György napkor mindön embör löhet pásztor. Ámde ősszel, Szent Mihálykor, az a pásztor aki elszámol.” A számadójuhász az, aki elszámol. A pásztorkodás a mai napig premodern életforma, annak minden szépségével és nehézségével együtt.

Nagy Gábor kutatóként ezt az ősi, a mai napig gyakorolt mesterséget kezdte el kutatni. A kutatással és a fotográfiával kapcsolatban eszünkbe kell jusson Martin Heideggernek két fontos fogalma: Az egyik a körültekintés, melyet – bár nem arra gondolt – mégis mintha a fotográfiáról írta volna. „A körültekintés adja meg minden előállításhoz, véghezvitelhez az eljárás menetét, a kivitelezés eszközeit, és azt a megfelelő pillanatot, amikor élhet az alkalommal.” Nagy Gábor tehát körültekintett és megtalálta a számára alkalmas kutatási és fotótémát.

Az „elidőzés a másik fontos fogalom. Van abban részigazság, hogy a fotográfia a pillanat művészete, de legalább ennyire fontos az előzetes ismeretszerzés és a „terepen” való elidőzés. Kezdetben a kutatásához készültek Gábor képei, elsődleges célja a dokumentálás volt. Egy idő után felmerült a kérdés: hogy lehetne jobb, kifejezőbb képeket készíteni? Miután kellő körültekintéssel beszerezte a szükséges eszközöket: analóg (Leica, Voigtländer) és digitális (Nikon, Sony) fényképezőgépeket a megfelelő objektívekkel, mestert kellett találni! Kunkovács Lászlót, az archaikus mesterségek legkiválóbb magyar fényképészét, a Kossuth-díjas fotóművészt választotta mesterének. Akit gyakran elkísért fotós útjaira, akivel az évek során szoros barátságot kötött.

Amint ez az első kiállítás is bebizonyította Nagy Gábor jó tanítványnak bizonyult. Megtalálta a tartalom és forma egységét: a forma nála mindig a tartalomból következik. Fekete-fehér fotói sallangmentesek, tőmondatos egyszerűséggel a lényegre koncentrálnak. A pásztorélet képeit: portrékat, pásztoreszközöket, kutyákat, munkaműveleteket látunk a fotókon. A Bunda, a Büszkeség, az Isten báránya című képek a pásztorélet mindennapjait mutatják meg. A kitűnően komponált Hárman, és a Fogadás című fotókon megjelennek a pásztorok nélkülözhetetlen segítői, a kutyák. Portréiról az önmagukkal és természettel harmóniában élő, nagyon nehéz munkát végző, megfáradt, tiszta tekintetű emberek tekintenek ránk. (Együtt, Hűség, Karcsi bácsi, Nyugalom, Örökség.) Jól egészítik ki az összeállítást a nélkülözhetetlen pásztoreszközök fotói.

Nagy Gábor fotográfusi kvalitásának kiemelkedő szintjéről tanúskodik az élet kezdetét és végét megmutató két képe, a Maszületett és az Átkelés, mely két fotó egyben a kiállítás szimbolikus keretét is adja.

Hans Georg Gadamer német filozófus megkülönbözteti a képmást a képektől. A képmás nem több, mint amiket tömegek napról napra milliárd számra készítenek. A kép viszont az alkotó folyamatban szavakba nem igazán foglalható többlettel, poézissel telítődik.

Nagy Gábor fotói lélekkel telítődött képek, képi műalkotások.

Akik elidőztek a kiállításban, a képek hatására szellemileg és lelkileg gazdagodtak. Gadamerrel szólva: „A műalkotás a létben való gyarapodás.” A kiállítást megtekintő befogadók létükben gyarapodtak.

Megjelent a folyóirat 2020. októberi számában