Bátyi Zoltán: Szegedi bűnhistória: Pipás Pista asszony, a tanyai férjek gyilkosa

Kegyetlen, pszichopata bérgyilkos? Tragikus sorsú asszony? Férjük által meggyötört nők megmentője? Biztos, hogy csak két embert ölt meg? És még tucatnyi kérdést vethetnénk fel, ha Pipás Pista alakjáról szeretnénk valós képet megrajzolni. Ami tény: Pipást, vagyis Riegert Pálné Fődi Viktóriát két gyilkosságért 1933.ban halálra és 1940-ben halt meg Budapesten. Nem akasztófán végezte, kormányzói kegyelem mentette meg a bitótól. Sok egyéb mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy a férfiként felbérelt nő életét sok szóbeszéddel színező történetekből mára számos legenda, irodalmi alkotás született. 

A Nagy Háború utáni Magyarországon számos olyan brutális gyilkosság történt, ami nem csak a hazai, hanem a nemzetközi közvéleményt is megdöbbentette. A politikai okokból elkövetett mészárlások mellett most csak a Léderer-Kodelka gyilkosságra és a tiszazugi arzénos asszonyok rémtetteire utalnék. Ám ezek Szegedtől távol történtek. Nem csoda, hogy Pipás Pista, a szegedi tanyavilág hóhérának ügye viszont éppen itt, Csongrád megyében vált különleges közüggyé. Amikor Halálra ítélték Pipás Pistát! – főcímmel Szegeden megjelent Délmagyarország című napilap 1933. január 14-i száma, vélhetően nem akadt szegedi, aki másról akart volna olvasni. Persze a szerkesztők biztosra akartak menni. Ezért aztán nem fukarkodtak az olyan alcímekkel sem, mint: „Dobákné életfogytiglani fegyházat, Börcsökné 15 évet, Horváth és Császár 15-15 évet, Vecsernyés 6 évet, Börcsök Imre 2 évet kapott.”… „Nagy izgalmak között hirdette ki a törvényszék az ítéletet – Több száz főnyi tömeg a törvényszéken és az utcán – „Bízom…” – mondotta az összeroppant Pipás Pista.”

     

A riportban aztán megrázó részletekkel is szolgált a lap újságírója. Elmondta: pénteken délben az esküdtszéki teremben ájulásig összezsúfolódott a hallgatóság, a folyosókon áttörhetetlen falanxot alkotott a tömeg. Majd miután a vádlottak magukba roskadva, némán várták az ítélethirdetést, az izgalom pedig percről-percre nőtt, a kívül rekedt tömeg megostromolni készült az ajtókat, a rendőrök csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudták visszaszorítani őket. Pár perccel déli 12 után Gömöry Andor tanácselnök e szavakkal nyitotta meg a tárgyalást:

Álljanak fel! Ítéletet hirdetek a Magyar Szentkorona nevében.

Mielőtt kitérnék ennek részleteire, keressük meg a választ a kérdésre: vajon mitől is volt ennyire felhevülve Szeged népe ezen a hideg januári napon. És ki volt Pipás Pista (ritkábban Pipás Viktorként szólítva), akit még ma is a magyar bűntörténet egyik legtitokzatosabb gyilkosaként emlegetnek?

Kezdjük azzal, hogy pipásnak valóban pipás volt, de Pista semmiképp, ugyanis a többszörös gyilkos nőnek született. Még pedig Fődi Viktória nevet kapta a keresztségben, aki elrettentő bűneit már Rieger Pálnéként követte el. A születési dátuma is annyira bizonytalan, hogy a per tárgyalásán maga Pipás Pista sem tudta megmondani pontosan, mikor látta meg a napvilágot. Legvalószínűbbnek az 1886-os dátum tűnik, születési helyként pedig a Szeged közelében fekvő Átokházát (ma: Ásotthalom) jegyzik. Ha azt mondjuk, sanyarú körülmények között nőtt fel, nem utalunk semmi különlegesre, hisz ezen a Szeged környéki, tanyás vidéken akkoriban az emberek többségének ez a sors jutott. Vagyis valami másban kellene keresni annak okát, miért is vált gyilkossá, miért lett férfivá Fődi Viktória.

A szellemi javakban nem dúskáló, írni és olvasni sem tudó nő életét kutatók utalnak arra, hogy netán apja kegyetlen bánásmódja torzította el a személyiségét, aki részegen gyakran ütötte-verte a lányát. Vagy inkább a kislányt pásztorként dolgoztató gazdát kellene okolni, akiről – úgy tudni – többször megerőszakolta, sőt teherbe is ejtette. Ám nem hogy büntető per, de még nagyobb botrány sem lett ebből, letudták az ügyet egy esküvővel, amikor is egy idős özvegyember, Rieger Pál vette feleségül az akkor 17 éves lányt.

És a kegyetlen erőszak ezt követően is hozzáfércelődött Pipás Pista életéhez – olvasható több, Pipás Pistáról írt cikkben. Ám minderre hiteles, nem legendákból táplálkozó bizonyíték vajmi kevés, vagy éppenséggel semmi sem lelhető fel.

Az öreg Rieger – akinek felesége halálhírét keltette a per során – viszont azt állította az őt a harmincas években megtaláló újságíróknak, hogy Fődi Viktória egy haszontalan, dologtalan asszony volt, aki nem csak pipázott, de úgy ivott, mint a férfiak. Így aztán nem is nagyon bánkódott, amikor örökre eltűnt az életéből. (Megjegyzendő: Pipás Pistának állítólag több gyereke is született Rieger Páltól, de csak egy lány maradt életben.)

Fődi Viktória tehát eltűnt az I. világháború utáni zűrzavaros időkben, és „megszületett” Pipás Pista. Riegerné megváltoztatta külsejét, és pipázgató férfiként élte tovább életét a tanyavilágban. Hogy ezt miért tette? A titkot talán már soha nem fejti meg senki teljesen, ezért csakis Pipás Pista saját szavaira hagyatkozhatunk. A vizsgálat során azt mondta: férfiként több munkára és jobb fizetségre számíthatott a tanyás gazdáknál, ahol egyébként napszámosként kereste meg a kenyérre valót.

Hogy nem csak kemény munkával, jóval később, 1932-ben derült ki. Ekkor ugyanis két járőröző csendőr egy családi veszekedésbe csöppent Szeged Alsóközpont egyik tanyáján. Itt – sok egyéb mellett – elhangzott az is bizonyos Németh Veron szájából: „vadházastársa”, Vér József elmondásából tudja: kilenc évvel korábban apósa, Dobák Antal volt átokházi lakos nem önakasztással elkövetett öngyilkosság következtében hunyt el. A valóság az: közvetlen hozzátartozói akasztatták fel másokkal, 2 birkával és 100 liter borral bérelve fel a gyilkosokat. Megkezdődtek a kihallgatások, és idővel kiderült: Pipás Pista lelkét még egy ember, Börcsök János megölése terheli.

Pipást persze számtalan történet fonta körbe azonnal. Leginkább azt találgatták, pontosan hány embert akasztott fel a nőből lett férfias gyilkos. Névtelen levelek érkeztek a hatóságokhoz, amelyekben nem csupán gyilkosságokkal, de még tanyák felégetésével is megvádolták Pipás Pistát, ám ezekre a vizsgálat semmilyen bizonyítékot nem talált. Végül csak két emberölést tudtak rábizonyítani Fődi Viktóriára, aki áldozatait olyan ügyesen akasztotta fel, hogy a holtakat megvizsgálóknak semmi kétségük nem támadt: itt csakis öngyilkosság történhetett.

Tegyük hozzá: a tanyai bérgyilkost nem volt túl nehéz megfogadni, hiszen megfizethető áron dolgozott.

De a részletekről inkább „valljon” a halálos ítéletet kimondó bíró, Gömöry Andor, aki – a Délmagyarország tudósítása szerint – az ítélethirdetéskor így vázolta fel a történteket.

A törvényszék a főtárgyalás alapján, a felmerült bizonyítékok mérlegelésével tényként megállapította, hogy 1919. május 23-án este Pipás Pista és Vecsernyés János előre megfontolt szándékkal megölte Börcsök Istvánt oly módon, hogy az áldozatot megbeszélt terv szerint kicsalták a lakásából, az istálló ajtóban lefogták, birokra keltek vele, legyűrték, majd Riegerné hurkot vetett a nyakába, azzal behúzták az istállóba, és ott a gerendára felakasztották. Megállapította a bíróság azt is, hogy a gyilkosok tettüket Börcsökné felbujtására követték el, mert Börcsökné a férje elpusztításáért pénzt, birkát ígért és adott nekik.

A második gyilkosságra egyébként 1922 tavaszán került sor, amikor Dobák Antalt akasztotta fel Pipás Pista, mégpedig Dobákné kérésére, aki nagyon szeretett volna férjétől megszabadulni. Bár ez esetben Dobákné a felbujtást, Pipás Pista pedig magát az akasztás tagadta (Pipás azzal védekezve, hogy az ölési cselekmény alatt, miközben bűntársai ténykedtek, ő az áldozat gyermekeivel foglalkozott), a bírói tanács elnöke a következő szavakkal zúzta szét Pipás Pista magyarázkodását:

Védekezése nem helytálló, mert Horváth és Császár (ők voltak Pipás Pista bűntársai) töredelmes beismerő vallomásában hangoztatta, hogy a hurkot Pipás Pista vetette az áldozat nyakába.

Ahogy az már az ítéletek kihirdetésekor lenni szokott, a bíróság kitért arra, milyen súlyosító és enyhítő körülményeket vett figyelemben az ítélet meghozatala előtt. Pipás Pista esetében a bíróság enyhítő körülménynek találta a vádlott büntetlen előéletét, részbeni beismerését, és azt, hogy a bűnvád régi. (Ma így fogalmaznánk meg: a cselekmény elkövetése óta hosszú idő telt el.). Ám mindez kevésnek bizonyult az enyhébb ítélethez, ugyanis olyan súlyosító körülményeket sorolt a bírói tanács elnöke, mint a bűncselekmények halmazata, a nagyfokú lelki durvaság, a kegyetlenség, az aljas anyagi érdek, és azt, hogy még három embert felbujtott gyilkosság elkövetésére.

Ám nem csak Pipás Pista ült a vádlottak padján, ezért térjünk ki a többi ítéletre is. Börcsök Istvánnét, aki Pipást ölni hívta, éppen úgy 15 év fegyházra ítélték, mint Horváth Jánost és Császár Józsefet, akik Pipást a Dobák gyilkosságban segítették. Dobák Antalnét életfogytáig küldte fegyházba a bíróság. Vecsernyés Jánost, aki a Börcsök gyilkosságban segédkezett Pipásnak, fiatalkorúként 6 év fegyházra ítélték, míg Börcsök Imre csak két év fogházat kapott.

Pipás Pista nem nyugodott bele a halálos ítéletbe, ügyvédje útján fellebbezést nyújtott be, enyhébb ítélet reményében. De fellebbezett az ügyész is, aki eltúlzottan enyhének ítélte a büntetéseket – természetesen Pipás Pistáét kivéve.

A Szegedi Ítélőtábla 1933. április 27-ére tűzte ki a fellebbviteli tárgyalás napját. Ezen a csütörtöki napon – akárcsak az elsőfokú tárgyalás idején – a nagy rendőri készültség mellett hatalmas tömeg várakozott az ítélőtábla előtti területen (ez ma az egyetem jogi karának épülete a Magyar Ede téren) a rabszállító kocsira, amelyben Pipás Pistát és hat társát szállították a bíróságra. Amikor megérkeztek, és sorra szálltak ki a kocsiból, a tömeg hangos morajlással fogadta a vádlottakat, közöttük az akkor már nőnek öltözött, babos szoknyában és fekete fejkendőben megjelenő Pipás Pistát. „Sokan kiabáltak, és igyekeztek a kocsi közelébe jutni, azonban a fegyőrök és a rendőrök hátraszorították a tömeget. Pipás Pista megvető pillantással mérte végig a tömeget, és ezután szinte futva ment be az épületbe. A tárgyalótermet addigra megtöltötte a hallgatóság” – jegyezte le a megérkezés pillanatait a Délmagyarország akkori tudósítója.

Az ő riportjából tudhatjuk meg azt is, hogy a vádlottakat a gyilkosságok időrendi sorrendje szerint ültették le, az első sorban foglaltak helyet a Börcsök-gyilkosság részesei, mögöttük Dobák Antal gyilkosai, és a két társaság között Pipás Pistának kiemelt hely jutott, mire bevonult a terembe az ítélkező tanács. Ennek tanácselnökeként dr. Kovács Rókus szólt a hallgatósághoz. Szigorú hangon figyelmeztette a bent ülőket, hogy „a tárgyalás ideje alatt mindenki rendesen és csendesen viselkedjék, a tárgyalás nyugodt folyamát ne zavarja tetszés- vagy nemtetszés nyilvánítással. A törvény megadja az elnöknek azt a jogot, hogy a rendzavarót rendreutasítsa, esetleg kiutasítsa, vagy kivezettesse, a súlyosabban vétőket le is tartóztathatja.” – töltötte meg a termet a tanácselnök hangja.

Még többet megtudhatunk Pipás Pistáról, saját családjához fűződő viszonyáról, ha szó szerint idézzük a bírói tanács elnökével folytatott párbeszédét, ami a személyi adatok felvételekor zajlott:

– Rieger Pálné!
– Itt vagyok.
– Ugye magát hívják Pipás Pistának, Pipás Viktornak?
– Engemet. Én az vagyok.
– Hány éves?
– Ötven.
– Talán nincs is annyi. A törvényszéki tárgyaláson még csak 47 volt.
– Lehetséges. Nem tudom biztosan.
– Szóval 47. Gyermeke van?
– Van egy lányom. Meg egy unokám.
– Ebből azt következtetem, hogy a leánya férjnél van.
– Igen, azt hiszem.
– Mi a foglalkozása?
– Földműves.
– Van földje?
– Nincs.
– Akkor tehát földműves-napszámos, vagyontalan.
– Igen.

Ezt követően dr. Horánszky Miklós előadó bíró ismertette a – miként az újságíró fogalmazott – „hatalmas és borzalmas bűnesetet. Szavai nyomán feltárult az ügy minden borzalma, megelevenedett az öreg, csendes Dobák Antal, aki mit sem sejtve ballagott hazafelé, ahol már várta, kötéllel a kezében Pipás Pista. Megelevenedett Börcsök József (ez egy elírás a riportban, bizonyítván: a sajtó nem csak napjainkban tartja fenn a tévedéshez való jogát, no, meg azt: a nagy izgalom megzavarta a tudósítót is, amikor nem Istvánt írt riportjában…), aki sietett ki az istállóban nyugtalankodó lovaihoz, és egy percen belül már a nyakán feszült Pipás Pista kötele.”

A vádlottak eközben magukba roskadva, csendesen hallgattak.

Az iratismertetés délután háromnegyed 2-re befejeződött, majd az elnök a tárgyalást péntek reggelre halasztotta.

Talán hihetetlen a XXI. századi olvasónak, aki csak a legritkább esetben látogat meg szemlélőként egy tárgyalást, hogy mire a vádlottak kiléptek az épületből, már akkora tömeg táborozott az ítélőtáblával szemben, hogy minden utat elálltak. Amikor pedig Pipás Pista megjelent a kapuban, a tömeg kiáltozni kezdett, így aztán a vádlottak gyorsan beszálltak a lovak húzta, zöldre festett rabszállító kocsiba, a kocsis a lovak közé csapott, a kocsi után haladó népet pedig fegyveres fegyőrök szorították vissza.

A pénteki tárgyaláson bizonyítási indítványok előadására került sor. Dr. Fekete László, Pipás Pista védője azt kérte, a bíróság vizsgáltassa meg védence elmeállapotát, mert – szerinte – Pipás Pista beteg, akit nem lehet büntetőjogilag beszámíthatónak tekinteni. A bíróság az indítványt elutasította, majd dr. Zombori Jenő főügyész-helyettes vádbeszédében a bűncselekmény indító okaival, a felbujtók szerepével foglalkozott. Végül Pipás Pista ítéletének helybenhagyását, és a két felbujtó asszony kötél általi halálra ítélését kérte. A többi vádlott esetében is súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta a főügyész-helyettes.

Az utolsó szó jogán Pipás Pista egy rövid vita közben elhangzott mondata „a Börcsököt nem is tagadom, de a Dobákot igen” arra utalt: a fellebbviteli tárgyaláson is csak egy gyilkosságot vállalt magára a „tanyasi rém”. Ám ez különösebben nem hatotta meg a táblabíróságot, és a következő ítéletet hirdette ki egy nappal később dr. Kovács Rókus:

Az ítélőtábla a védelem részéről bejelentett fellebbezéseket elutasította, illetve visszautasította. Börcsök Istvánnét, Börcsök Imrét és Vecsernyés Jánost illetőleg a törvényszék ítéletének a büntetés mértékéről szóló részét megsemmisítette, és ennek következtében a 15 esztendőre ítélt Börcsöknét életfogytáig tartó fegyházra, Vecsernyés Jánost, aki 6 évre volt ítélve, 10 esztendei fegyházra ítélte. Börcsök Imre, aki a tett elkövetésekor még fiatalkorú volt, 2 esztendei fogház helyett 5 esztendei fogházat kapott. A bíróság a többi vádlottra kiszabott büntetést (Pipás Pista: kötél általi halál, Dobák Antalné: életfogytig tartó fegyház, Horváth és Csiszár: 15-15 esztendei fegyház) helybenhagyta.

Az indokláskor elhangzott: a törvényszék valamennyi vádlott bűnösségét helyesen állapította meg, úgyszintén helyes a minősítés is. A büntetés kiszabásakor viszont már eltértek az álláspontok. A táblabíróság ugyanis Börcsöknénél nyomatékos súlyosbító körülménynek vette, hogy saját fiát bujtotta fel az apja ellen. Vagyis Börcsökné nem szolgált rá semmivel sem arra, hogy a büntetését enyhítse a bíróság, ezért kapta a törvény által előírt legmagasabb fegyházbüntetést. Bár Vecsernyés János és Börcsök Imre büntetését is túl enyhének találva megnövelte az ítélőtábla, az ítélet kihirdetése után dr. Zombori Jenő főügyész Pipás Pista kivételével valamennyi vádlott terhére semmisségi panaszt nyújtott be a Kúriához, az ítéletek további súlyosítását kérve.

Pipás Pista bejelentette: fellebbezni akar.

„Nem érzem magam bűnösnek abban, amit rám tettek. Nekem abból hasznom nem volt, különben is, itt a védőm, majd ő megmondja” – fogalmazott.

Az ügyvéd szintén semmisségi panaszt jelentett be, mert úgy vélte: Pipás Pista csak bűnrészes, nem tettes, és mert elmebeteg, így „lelki kényszer esete forog fenn”. Majd miután a többi vádlott is úgy vélte, túl keményen csapott le rá a törvény, és enyhítésért fellebbezett, a bíró már arról faggatta Pipást, kíván-e kegyelemért folyamodni.

„Igen – felelte Pipás Pista éles hangon” – olvashatták másnap az újságban.

Mint ahogy a bíró szavait is:

„Felszólítom a védőjét, hogy a kegyelmi kérvényt három nap alatt adja be. A bíróság ezután kegyelmi tanáccsá alakul át, és zárt ülésen határoz arról, hogy kegyelemre ajánlja-e a vádlottat vagy sem.”

Tudni kell, hogy a kor szokása szerint a kegyelmi tanács eredményét nem hozták nyilvánosságra, erről az olvasókat tájékoztatta is az újságíró is. Aki így zárta cikkét: Pipás Pista és társai ügyében a végső szót a Kúria fogja kimondani.

Itt lép a történetbe egy különös mellékszereplő, Thaly Ida okleveles tanítóképző-intézeti tanár Rieger Pálné ügyében levelet írt a Kúria elnökéhez, illetve – a Kúria közvetítésével – Horthy Miklós kormányzóhoz. Az 1933. november 29-i keltezésű levélről Nyilas Péter szegedi könyvtáros és helytörténeti kutató mondatait idézem a Pipás Pista – a hóhérasszony legendája című írásából.

Thaly Ida elmondja, hogy még a szegedi egyetem hallgatójaként bibliaórákat tartott a Csillag börtönben raboskodók számára. Korábban kezdett misszióját folytatta: „Mivel mindég a legmélyebben érdekelt a legnagyobb nyomorúságban élő néprétegek sorsa, azért Budapest egyik kerületéhez tartozó nyomortelepeit már rendszeresen öt éve látogatom azzal a nagy vággyal, hogy ha talán lassan sikerülne az itt-ott nyert csekély anyagi segítés mellett a teljesen közönyös, állati sorba züllött embereket lelkileg emelni, életük hivatásának tudatára ébreszteni. A bűnök egész tömegével kerültem szembe, melyek elkövetői a legszigorúbb szemmel nézve is végtelenül szerencsétlen áldozatai voltak a kivert állat sorsásánál is szörnyűbb életkörülményeiknek.

A levélből az is kiderül, hogy a fiatal lány pontosan ismerte Pipás Pista előéletét – ám nagy körültekintéssel látott a rab megközelítéséhez. „Bejártam a cellákba, de eleinte szánt szándékkal kerültem Riegel Pálné celláját, hadd érezze meg, hogy engem egyáltalán nem a szenzáció vonz kínos belső nyomorúságának szemlélésére.”

A beszélgetést végül maga a bűnös kezdeményezte. Csöndben hallgatva a tanítónő szavait, egyszer csak eléje állt, s ezt suttogta: „Igaza van, kisasszony, legtöbbet ér a szeretet.” Hamarosan már az ő cellájában tartották a bibliaórákat, később négyszemközt is sokat beszélgettek. Thaly Ida szerint a gyilkos asszonyt megérintették a bibliai tanítások. „Megdöbbenve vettem észre, hogy az újságok által megátalkodottnak hirdetett, s előttem is eddig konokul hallgató nő lába reszket, imádság közben pedig oly gyötrő zokogásban tört ki, hogy a többi fogoly könnyes szemmel, ámulva nézte.” Majd később: „Mély hatással volt reám élete történetének elbeszélése s bűneinek egész apró részletekig való őszinte feltárása. „– Most látom, hogy én őrült voltam, az eszem kellett, hogy elmenjen, hogy ilyeneket véghezvittem! Miért nem tetszett akkor mellettem állni és a karomat megfogni? Hívtak itt, a börtönben templomba, de hát mehetek én a templomba, Isten elé?” (Ugyanekkor az újságok révén elterjedt az a vélemény, hogy megátalkodottságból nem megy templomba.) Hosszan tartó többszörös személyes beszélgetés után kezdte elhinni, hogy Isten megbocsát a legnagyobb bűnösnek is, ha megbánja bűneit. „Tetszik látni – mondta – ilyenkor nem félek még attól sem, ha halálra ítélnek, de amikor magam vagyok, akkor úgy szeretnék még élni, s jobbá lenni.”

Érdekes, hogy Thaly Ida közvetlenül nem kér kegyelmet a halálraítéltnek, csupán személyes benyomásait osztja meg a döntéshozókkal.” – írja Nyilas Péter.

De hiába is kért volna – teszem hozzá immár én – ugyanis a Kúria sem találta Pipást méltónak a további életre, és a kérvényt 1933. szeptember 30-án elutasították, vagyis a „végső szó” itt már csak az lehetett volna, amit a fegyház udvarán hall a hóhér és az elítélt a bíró szájából: „Az elítéltet az ítélet végrehajtására átadom.”

Ám ekkor következett be egy megdöbbentő, nem várt fordulat. Miközben Szeged népe arra várt, mikor végzik ki a „tanyasi rémet”, egyszer csak megérkezett a Szegedi Királyi Törvényszékhez egy levél. Miszerint „Főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós úr, Magyarország Kormányzója a folyó év december 23. napján kelt legfelsőbb elhatározásával Rieger Pálné született Fődi Viktória vádlottra a kettő rendbeli gyilkosság bűntette miatt jogerősen kiszabott halálbüntetést kegyelemből elengedni és megengedni méltóztatott, hogy az elítélten ehelyett életfogytig tartó fegyház és minden törvényes eshetőségre számítva mellékbüntetésként 10 évi hivatalvesztés hajtassék végre.”

Hogy mi lágyította meg a kormányzó szívét, talán soha nem tudjuk meg. Egy biztos: fellelhető egy különleges jegyzőkönyv – derül ki Veszelka Attila szegedi költő és író „Pipás Pista, az átokházi tanyavilág hóhéra” című kiváló könyvéből. Ebben a Szegedi Ítélőtábla ítélkező tanácsából alakult kegyelmi tanács (melynek véleményét, mint korábban írtam, eltitkolták a közvélemény előtt…) a következőket összegzi:

„Rieger Pálné szül. Fődi Viktória vádlottra legfelsőbb kegyelem útján halálbüntetés helyett életfogytig tartó fegyházbüntetés állapíttassék meg, mert az általa elkövetett cselekmények óta eltelt hosszú idő (10, illetve 13 esztendő) és az a körülmény, hogy a bűncselekmények eszménye egyik esetben sem tőle származott, továbbá, hogy a meggyilkoltak feleségei által a vádlottal szemben tett anyagi ígéretek a vagyontalan, szegénysorban élő vádlottra csábítólag hatottak – ezt indokolttá teszik” – vélekedett dr. Kovács Rókus elnök, dr. Juhász István és dr. Horánszky Miklós bíró.

Fogadjuk hát el, hogy Horthy hallgatott a kegyelmi tanácsra, ezért kerülhetett Pipás Pista a Budapesti Gyűjtőbe, ahol aztán 1940. október 10-én meghalt.

Nem kerülhető meg a nőből férfivá vált Pipás Pista történetét írva: vajon mennyire volt normális, netán szenvedett-e olyan betegségben, ami eszét vette volna.

1932 szeptemberében természetesen a bűnügyet felgöngyölítő hatóság is kíváncsi volt erre, ezért törvényszéki orvosszakértőt kértek fel a kétszeres gyilkossággal vádolt asszony alapos megvizsgálására. A szakvéleményben így foglalták össze az eredményt.

A vizsgálat adataiból megállapítható, hogy Rieger Pálné jelenleg nem szenved elmezavarban vagy öntudatlanságban, mely akaratának szabad elhatározási képességét kizárná. Arra sincsen semmi adat, hogy a bűnvádi cselekmény elkövetésekor, tehát 1919. május 22-én és 1922. március 22-én ilyen elmebántalomban szenvedett volna. A terhelt nyugodtan viseli magát, a hozzá intézett kérdéseket helyesen fogja fel, azokra odaillően, összefüggően és folyékonyan válaszol. Ismeretköre tanultságának és életfolyásának, társadalmi állásának megfelelő, a bűnvádi cselekmény jelentőségét felfogni képes, azzal szemben védekezik. Helyre, időre, körülményekre nézve a terhelt jól tájékozott, emlékezete úgy a közel, mint a távol múltra kifogástalan, gondolatai kifejezésére kellő szóbőséggel rendelkezik, s vallásos, erkölcsi és jogi fogalmai is elég fejlettek. Helyzete felől kellő kritikát gyakorol, férfiruhába való átöltözését kellően meg tudja indokolni. Ha tekintetbe vesszük ezek mellett a bűncselekmények elkövetése körül kifejtett tervszerűséget és ravaszságot, megállapítható, hogy sem jelenleg, sem a bűncselekmények idejében nem szenvedett elmezavarban vagy öntudatlanságban, és olyan körülmény nem forgott fenn, mely akaratának szabad elhatározási képességét felfüggesztette, vagy korlátozta volna.

És ha mégis? – kérdezhet rá az, aki közel kilencven év távlatából próbálja megérteni Pipás Pistát, a gyilkost. Nos, szerintem olyan titok ez, amely soha nem derül már ki, ahogy az már legendává vált gyilkosok esetében lenni szokott…

Megjelent a folyóirat 2020. novemberi számában