Miklós Péter: Tudomány, művészet, szentség

Csapody Miklós újabb kötete Bálint Sándorról

Az idén negyven éve elhunyt Bálint Sándor (1904–1980) nemcsak a „szegedológia” – avagy, egyszerűbben fogalmazva: a Szeged-kutatás – egyik legmeghatározóbb alakja, de a modern magyar szakrális néprajz talán legjelentősebb képviselője is. Életéről és munkásságáról a legalaposabb köteteket ugyan Csapody Miklós irodalom- és művelődéstörténész írta az elmúlt évtizedekben, de Péter László irodalomtörténész, egyetemi tanár, városunk egykori díszpolgára, Barna Gábor, a szegedi egyetem nyugalmazott néprajzkutató professzora, Rónai Béla volt szekszárdi főiskolai tanár, illetve – a maga kissé naiv módján – ifjabb Lele József autodidakta tápai néprajzi gyűjtő írásai szintén derekasan őrzik „a legszögedibb szögedi” emlékét.[1] Akinek egyébként az irodalomtörténészek egy része által az első magyar posztmodern regénynek tartott Porban szócikke van, hiszen Temesi Ferenc „szótárregényében” külön fragmentumot szentelt neki Sanyika címmel.

Ha a Bálint Sándorral foglalkozó szakirodalmi földolgozásokat vizsgáljuk, akkor – mint már említettem – megkülönböztetett helye van közöttük Csapody Miklós kutatásainak, elsősorban az „A világban helytállani…” Bálint Sándor élete és politikai működése című kötetének, amely, úgy vélem, mind a mai napig a „Bálint Sándor-kutatások bibliájaként” olvasandó, s a szentéletű és boldog emlékezetű tudós szegedi néprajzkutató életútjának és tudományos munkásságának eléggé meg nem becsülhető, forrásértékű monográfiája.[2] Csapody most megjelent, Szakralitás és esztétikum. Bálint Sándor és a művészetek című kötetében a néprajztudós, művészettörténész, szegedi egyetemi tanár és kereszténydemokrata politikus életművének eddig kevéssé ismert oldalát – sőt, oldalait – dolgozta föl, amikor a hazai szakrális néprajz diszciplínáját megteremtő tudósnak a művészekkel és a művészetekkel való kapcsolatát vizsgálta – s tette közzé példás filológiai alapossággal, imponáló empirikus háttérrel és olvasmányos stílusban.

Bálint Sándorról tudjuk, hogy a tradicionális szegedi népélet és a helyi művelődési–műveltségi hagyomány kutatása mellett a katolicizmus – s tágabban is értelmezve: a közép-európai keresztény hiedelem-, eszme- és képzetvilág – interetnikus szemléletű és interkonfesszionális nyitottságú tudományos vizsgálata volt tudósi érdeklődésének középpontjában. A művészetkedvelő, művészetbarát, kiváló stíluskritikai érzékkel megáldott Bálint Sándorról azonban eddig – Csapody Miklós monumentális munkájának kézbevétele előtt – jóval kevesebbet tudtunk. Hogy nagyra tartotta Bartók Bélát, hogy rajongott Mozartért, hogy mind szakmailag, mind emberileg segítette a dél-alföldi nyelvvel való ismerkedésben Móricz Zsigmondot Rózsa Sándor-kötetei írása közben, azt számon tartotta róla művelődéstörténeti emlékezetünk, de hogy milyen kapcsolat fűzte Berczeli Anzelm Károlyhoz, hogy miként értékelte – Sík Sándor kifejezésével élve – a „szegedi klasszikusokat” (vagyis Tömörkény Istvánt, Móra Ferencet és Juhász Gyulát), hogy milyen zenei érdeklődése, vagy képzőművészeti-esztétikai értékítélete lehetett, illetve, hogy milyen alkotásokból és művekből állt magángyűjteménye, s hogy miféle tárgyak adták életkörülményei, otthona és hétköznapjai színterét, illetve hogy milyen, tudományos munkásságát és gondolkodásmódját egyaránt alakító utazásélményei voltak – ezekre az izgalmas (és az magyar életmód- és mentalitástörténet számára is érdekes témának elkönyvelhető) kutatási problémákra a Szakralitás és esztétikum. Bálint Sándor és a művészetek című könyvben találjuk a – pontos és alapos – választ.

Csapody Miklós újabb, Bálint Sándor munkásságának eddig alig kutatott részleteit elemző kötetéből nemcsak a „népi” és a „szent” tartalmak – Bálint Sándor kutatói vizsgálódásának elsődleges fogalmai – kerülnek „újabb megvilágításba”, de a vaskos kiadványban a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma – amelynek a nácizmusnak áldozatul esett Radnóti Miklós éppúgy tagja volt, mint a balladakutatótóból kriptokommunista politikussá lett Ortutay Gyula, s amelynek tágabb köréhez Bálint Sándor is tartozott –, vagy az Izenet című, mindössze két számot megélt, de Bálint-írásoknak azok hasábjain is helyet adó szegedi lap történetéhez szintén számos alapvető adatot találunk.

Bálint Sándor társasági környezetét, baráti viszonyait, s a tudományos világból és a művészetéletből gyökerező nexusait Csapody Miklós munkájában éppúgy áttekinti, mint a negyven éve elhunyt szegedi tudós irodalmi kapcsolatait (így kerül a kötet lapjaira például Móricz Zsigmond, Janikovszky Éva, vagy a „fiatalabb nemzedékből” Ördögh Szilveszter, Temesi Ferenc, Veress Miklós), zenei ízlésének alakulását (Bartóktól Fischer Annie-ig), illetve a képzőművészet – elsősorban a festészet – világában való otthonosságát is. Bálint Sándor ugyanis kiállítások megnyitójaként, műalkotások gyűjtőjeként és értő szemlélőjeként – s olykor szigorú kritikusaként – reflektált többek között Nyilasy Sándor, Aba-Novák Vilmos, Molnár C. Pál, N. Kontuly Béla, Jámborné Balog Tünde (s a sort még hosszan lehetne folytatni) munkásságára. Bálint Sándor külföldi utazásai – derül ki Csapody kötetéből – befolyásolták szemléletmódját és értékítéletét. Szegedi, palánki, Tömörkény utcai gyűjteménye, otthona, személyi környezete pedig – az őt körülvevő műalkotások és funkcionális tárgyak révén – a modernitás és az archaizmus, a legújabb művészeti irányzatok és az évezredes tradíciók foglalatát adta.

Terjedelmében monumentális, forrásbázisát vizsgálva lenyűgöző, elbeszélésmódját tekintve magával ragadó munka Csapody Miklós kötete, amelyet filológiai pontossága, személyes emlékháttere, ugyanakkor távolságtartó és – mind emberileg, mind történetileg – korrekt konklúziórendszere a Bálint Sándorral foglalkozó szakirodalom megkerülhetetlen tételévé tesz. Jó szívvel veheti kezébe az óriási filológiai apparátusra épült könyvet az, aki meg akarja ismerni Bálint Sándort: az enciklopédikus műveltségű néprajztudóst, a művészetbarát értelmiségit és az európai gondolkodót.

Csapody Miklós: Szakralitás és esztétikum. Bálint Sándor és a művészetek. Szeged, Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, 2020.

Megjelent a folyóirat 2020. decemberi számában

Jegyzetek

[1] Péter László: Bálint Sándor pályája. In: Tiszatáj, 1987. 3. sz. 3–30.; Lele József: Az Úr készen találta őt. Bálint Sándor élete. Kecskemét, 1996.; Rónai Béla: Bálint Sándorra emlékezem… Pécs, 2001.; Barna Gábor: Isten szolgája, Bálint Sándor, a szolgáló szeretet példaképe. Szeged, 2012.

[2] Vö. Csapody Miklós: „A világban helytállani” Bálint Sándor élete és politikai működése. 1904–1980. Budapest, 2004.; Lásd még: Csapody Miklós: Bálint Sándor. 1904–1980. Életrajz. Budapest, 2013.; Csapody Miklós: „Nehéz útra keltem…” Beszélgetések Bálint Sándorral. Szeged, 2004.