Tóth István: Egy elfeledett mérkőzés – az Aranycsapat Szegeden

A világ ebben az évben ismét sportlázban fog égni, hiszen a tavaly elmaradt olimpiai játékok és a labdarúgó Európa-bajnokság is idén kerül megrendezésre. A szurkolók számára talán az utóbbi esemény kerül jobban a figyelem középpontjában, hiszen Budapest is a rendezők közé tartozik, illetve a magyar válogatott ismét részt vehet a kontinenstornán, hazai környezetben is. Talán ilyenkor sokaknak eszébe jut az Aranycsapat és az eredményeik, reménykedve abban, hogy ismét ilyen sikeresek lesznek fiaink. Sok szegedi elfelejti, vagy nem tudja, hogy az Aranycsapat Szegeden is játszott mérkőzést. Úgy gondolom, hogy a helyi, labdarúgást kedvelők számára egy igen fontos momentum, mely büszkeséggel és melegséggel töltheti el szívüket. A cikkben ezt az eseményt kívánom közreadni.

Természetes, hogy az 1948-1956 közötti időszakban, ahova a magyar válogatott elutazott, ott nagy érdeklődéssel várták őket. Erről teljesítményük és eredményeik gondoskodtak, hiszen 1952-ben, Helsinkiben olimpiai aranyat, 1953-ban Európa-kupát, 1954-ben világbajnoki ezüstöt nyertek, melyeket az angolok elleni 1953-as 6:3, és az 1954-es 7:1-es sikerek tetéztek. A válogatott gyakran játszott nem hivatalos, felkészülési mérkőzéseket, melyek a csapat taktikai és összhangbéli szinten tartását szolgálták.[1] Ilyen volt a Szegedi Haladás elleni edzőmérkőzésük is. Szeged ekkor a futball tekintetében épp a válság időszakán volt túl. Az 1953. évi idény után, a Honvédelmi Minisztérium megszüntette az élvonalban szereplő Szegedi Honvéd csapatát. Ez nagy érvágásnak számított, hiszen egy stabil középcsapatnak mondhatta magát az egyesület, mely az adott idényben a 8. helyen zárt. Azon kívül, hogy mely szegedi csapat vegye át a Honvéd helyét, szintén nagy problémát okozott az, hogy a csapat 11 tagja – majd fele – távozott Szegedről. A megoldást végül az egyetem szolgáltatta. A Kitartás Egyetemi Athlétikai Club (KEAC) jogutódjaként, a Szegedi Egyetemi Athlétikai Club (SZEAC) jogelődjeként a Szegedi Haladás képviselte a várost az I. osztályú küzdelmekben. Ami a több alapember távozásán túl problémát okozott, hogy az egyetemi csapat a nagy múltjának ellenére csak a megyei küzdelmekben vettek eddig részt. Ezen nehézségek eredménye meg is lett, hiszen az 1954. évi élvonalban a 13. helyen zárt, így a Szegedi Haladás a 14. Dunaújvárossal együtt kiestek a másodosztályba. Az 1955. évi második ligás küzdelmeknek úgy fogott neki a csapat, hogy visszaküzdjék magukat az első ligába. Ez sikerült is, hiszen ebben az idényben a Haladás lett a másodosztály bajnoka. [2]

Ezen előzmények után érkezett az Aranycsapat a Szegedi Haladás otthonában. Érdekes tartom azt, hogy ez a mérkőzés idáig a feledés homályába vészett, vagy a kis adalékok is pontatlanok voltak. Maga Vitos is művében csak megemlíti, hogy a városban járt a válogatott. A feledés okait két tényezőben tudom feltételezni, melyek véleményem szerint erősen közrejátszottak ebben. A találkozó egy nem hivatalos, felkészülési mérkőzés volt, mely talán nem annyira fontos az embereknek. Bár ezt a nézőszám cáfolja. Másrészről úgy gondolom, hogy egy esemény dokumentáltsága nagyon sokat segíthet a kollektív emlékezetben. A mérkőzésről a Népsport és a Délmagyarország is beszámolt, ám mindkét újságban negyed oldalnál rövidebb beszámolók jelentek meg, illetve nem volt fényképes dokumentáció sem. Legalább is eddig nem volt tudomásunk róla! A Móra Ferenc Múzeum, Helytörténeti és Irodalomtörténeti Osztály birtokában van 26 db fénykép, mely a találkozóról készültek.[3] A felvételek 2006-ban kerültek be a múzeumba, amelyeket a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum adott át intézményünknek. A képeket Orbán Imre leltározta. A felvételek készítőjének kiléte jelenleg ismeretlen. Több fénykép sajnos homályosra, életlenre sikerült, amely olykor nehezíti a játékosok beazonosítását. Az adományozó nagy valószínűséggel több évtized távlatából emlékezett vissza az eseményre és adatolt a képek hátuljára, melyeknél több a tévedés, ám ezek a történelmi jelentőségükből nem veszítenek.

A mérkőzésre 1955. április 13-án került sor a mára megboldogult Felső-Tiszaparti Stadionban. Magáról a találkozóról eltérő információk vannak. A fényképek hátoldalán található adatolás azt jelzi, hogy Jugoszlávia ellen készült fel a válogatott, ám a tudósításokból jól tudjuk, hogy az Ausztria elleni, április 24-i Európa-kupa meccsre készültek fel, mely 2-2-es döntetlennel végződött.[4] A Népsport és a Délmagyarország beszámolói különböznek. Első téren a nézőszám kapcsán. Az országos lap 16.000 főt, míg a szegedi lap 18.000 főt emleget. [5] Talán ebben az esetben a pontosság másodlagos, hiszen a stadion befogadóképessége 15.000 fő volt, így jól érzékelhető, hogy hatalmas érdeklődés övezte a találkozót. A képeken is jól kivehető, hogy teltház volt, még a betonkerítésen át is figyelték a mérkőzést. A város környékét is megmozgatta a mérkőzés, hiszen a környékbéli falvakból is a városba özönlöttek, Hódmezővásárhelyről nagyjából 500 szurkoló érkezett, míg Makóról különvonatot indítottak.[6] A legfőbb különbség a két beszámoló között a meccs struktúrája között van. A Népsport 3 harmados találkozóról ír, míg a Délmagyarország egy rendes, 2 félidős mérkőzésről tudósít plusz egy gálameccsről. Ezzel természetesen az eredmények is különböznek a gálamérkőzés kivételével. A két cikk összemosásával orvosolható ez a probléma. A Délmagyarország a két külön félidőt egy meccsnek titulálta, így az ott olvasható eredmény a két mérkőzés összege.[7] Maga Vitos a találkozó megemlítésben a szegedi lap információira támaszkodik. Magam főleg a Népsport beszámolóját veszem alapul, hiszen az adatok a Magyar Labdarúgó Szövetség által közvetített információk. Ezzel kapcsolatban, illetve jegyzőkönyv kapcsán megkerestem a szövetséget, ám lapzártáig nem érkezett válasz tőlük.

Szegedre az A és B válogatottak érkeztek. Tekintettel arra, hogy az április 9-i, Népstadionban megrendezett húsvéti tornán a válogatott keret többsége szerepelt, nem kívánták őket terhelni a 2 x 45 perces játékidővel, így 3 játékrészre osztották el a csapatokat. Elsőként a gálatalálkozót játszották le, ahol a B válogatott a szegedi válogatottal mérkőzött meg. B válogatott: Gulyás – Kovács II, Börzsei, Dalnoki – Kovács I, Zakariás – Kárász, Szusza, Palotás, Vilezsál, Tóth M. összeállítással, míg a Szeged válogatott: Kollár – Sebesi, Dobes, Fülöp – Becker, Janka – Ördög. Kónya, Posta. Gyimesi. Solymosi felállással lépett pályára.
„A hazai közönség harsány buzdítása mellett nagy lelkesedéssel kezdett a szegedi csapat, s néhány ügyes támadást vezetett. A 9. percben a kiugró Posta éles lövése a balkapufa külső részét súrolta. Lassan feljött a B-válogatott is. Néhány szép támadást vezetett. A 21. percben Szusza 12 méterről a bal felső sarokba lőtt. 1:0. A válogatott nagy technikai fölényben volt, a szegediek pedig továbbra is lelkesen küzdöttek, nem ismertek elveszett labdát. A 26. percben Tóth M. beadását Palotás kapásból fut- tából 12 méterről nagy erővel a kapu közepébe lőtte. 2:0. A 31. percben újabb gólt ért el a válogatott Szusza 18 méterről leadott lövése jutott a szegediek kapujába. 3:0. Nagy fölényben játszott ezután a válogatott és a 35. percben Vilezsál, a 40. percben pedig Tóth Mihály ért el gólt. 5:0. A B-válogatottban Börzsei, Kovács I. Tóth M., Palotás és Vilezsál. Szeged válogatottjában pedig Fülöp, Becker és Posta játszott jól.” Góllövők: Palotás (26.), Szusza (21.,31.), Tóth M. (40.), Vilezsál (35.).[8]

A második 45 perces mérkőzést várta mindenki, ahol az A válogatott, az Aranycsapat játszott a Szegedi Haladás ellen. Az A válogatott néhány változtatással: Oláh – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Szojka – Sándor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M összeállításban, míg a Szegedi Haladás: Mészáros – Faragó, Subits, Vass – Baráth, Zallár – Polyvás, Cziráki, Rábai, Bánáti, Gilicz felállásban állt fel a pályára. „A nagv lelkesedéssel küzdő Szegedi Haladás hosszú Időn keresztül nem engedte kibontakozni a válogatott támadásait. A szegediek szoros emberfogással igen keményen védekeztek, s ez nem ízlett a válogatott csatároknak. A 10. percben Kocsis erős lövése a felső kapufát találta el, majd a jó helyzetben lévő Hidegkútit a szegedi védők szerelték. A válogatott csatárok játékába gyakran csúsztak hibák, s így hiába volt a csapat fölényben, helyzetet alig tudtak teremteni. A szegediek csak néhány előretöréssel próbálkoztak, ezeket azonban a válogatott védelme biztosan szerelte. A 19. percben Tóth beadása után keletkezett meleg helyzet a szegedi kapu előtt. A belsők lövései azonban rendre célt tévesztettek. A 35. percben Sándor ívelt beadását Kocsis mintegy 8 méterről a kapu jobboldalába a léc alá fejelte. 1:0. Ezután Kocsis megsérült. Palotás állt be helyette. Hidegkúti, majd Puskás lövése kerülte el a kaput. A hátralévő időben egyre hevesebbé vált a játék, előfordult néhány sajnálatos szabálytalanság is. Az A-válogatottban a védelemre nem hárult komolyabb feladat, a fedezetpár igen sokat volt játékban, ezúttal Szojka bizonyult jobbnak. Néhány veszélyes lövést is küldött kapura. A támadósorban csak a két szélső dicsérhető. A belsők feltűnően tartózkodóak voltak. A szegediek együttesében Mészáros kiválóan védett, a többiek közül Baráth, Bánáti és Polyvás tűnt ki.” Góllövő: Kocsis (35.). A Délmagyarország úgy írja, hogy a gólpasszt Puskás adta, viszont a végkimenetel ugyanaz, Kocsis befejelte a labdát.[9]

A harmadik mérkőzést az A-B vegyes válogatott játszotta szintén a Szegedi Haladás ellen. A vegyes válogatott: Danka – Buzánszky, Várhidi, Lantos – Dékány, Szojka – Kárász, Szusza, Palotás, Puskás, Milosovics, míg a Szegedi Haladás: Cserhalmi – Sebesi, Subits, Vass − Juhász, Zallár (Léber) − Kónya. Boldis, Rábai, Bánáti, Szijjártó összeállításban küldte fiait a pályára. Ez a mérkőzés már csak 35 percig tartott.

„A vegyes válogatott nagy fölényben volt, a szegediek azonban szívósan és jól védekeztek. Az egyetlen gólt a 21. percben kapu előtti kavarodásból Szojka szerezte. Ebben a játékrészben a válogatottból Buzánszky. Szojka, Dékány és a Kárász—Szusza szárny, a szegediek közül pedig Cserhalmi. Subits. Rábai és Bánáti játszott jól.” Góllövő: Szojka (21.). A szegedi lap megemlíti, hogy Gilicz kiugrását Lóránt becsúszószereléssel hárította az utolsó pillanatban, mely a tudósítók szerint büntetőrúgást ért volna.[10] Ebben nem is kívánok igazságot tenni, hiszen a büntetők kapcsán mindig elragadja az embert az érzelmek, viszont a két említett játékos az adott játékrészben nem volt fent a pályán. Sőt, Gilicz elviekben végig játszotta a mérkőzést. Nehéz igazságot tenni a jegyzőkönyv hiányában, ám a fentebb említettek szerint, jómagam a Népsport információit veszem alapul.

A gól után a publikum egy kellemetlen eseménynek lehetett szemtanúja. A szegediek közül Juhász nekiment, vagy ahogy az újság fogalmaz, „löki” Puskást, aki ezek után Juhász felé rúgott. Erre a szegedi publikum igencsak felhördült, úgy gondolták ez nem vall egy válogatott játékosra és jobb lett volna, ha Sebes Gusztáv lecseréli a magáról megfeledkező játékost.[11] Nem tudni, hogy ennek az incidensnek volt-e valami előzménye, illetve, hogy Juhász direkt lökte-e meg Puskást, így ítéletet biztosan nem tudunk hozni.

MFM_Td_2006.10.6.

Jól tudjuk, hogy Szeged nehezen felejt. A mérkőzésről még utoljára április 15-én írtak a Délmagyarország hasábjain. Itt mondhatjuk, hogy összegzik a látottakat. Természetesen központi téma volt Puskás Ferenc rúgása. „Igen sok élvonalbeli labdarugónk csalódást keltett, nemcsak játékával, hanem sportszerűtlen magatartásával is. Gondolunk itt elsősorban Puskás sportszerűtlen magatartására. Egy válogatott játékosnak, akit ifjúságunk mintaképnek tekint, igy nem szabad viselkednie.” Itt említik Hidegkuti Nándor megmozdulását, aki legyintett egy bírói döntésre[12]. Úgy gondolom, hogy ez egy labdarúgótól egy megszokott viselkedés, hiszen a mérkőzés hevében sokszor másképp látja a történéseket, mint bírói, így ez a legmegbocsáthatóbb „bűnnek” találom.

A mérkőzések ősszegzéséből az derül ki, hogy az A válogatott csatársora igen gyengén teljesített, ellenben a védőkkel, bár hozzáteszik, hogy a Szeged nem állította őket túl nagy kihívások elé. A B válogatott teljesítményével a szegedi publikum meg volt elégedve, komolyan vették a találkozót. A Haladás részéről rég nem látott teljesítményt mutattak, melyre a szegediek oly régóta vártak. A védősorral teljes megelégedéssel voltak a nézők és a kritikusok, ugyanígy vélekedtek a középpályássorról, ám a középcsatár posztján úgy vélték, hogy változások szükségesek.[13]

A mérkőzés a kor fiatalságára is igen mély benyomást tett. A nemrégiben eltávozott Dudás Tivadar, egykori SZEAC játékos, a SZEOL AK korábbi szervezési, majd szakosztályvezetője a veterán labdarúgók sportegyesületének alapítója, az országos veterán egyesület délkeleti régiójának koordinátora is beszámolt az eseményről. Szolnoki Zoltán, a Móra Ferenc Múzeum munkatársának még sikerült egy életútinterjút készítenie vele. Az ekkor 12 éves Dudás labdaszedő fiúként vett részt a találkozón. Számára a Szegedi Honvéd játékosai voltak azok a példaképek helyi szinten, akiktől a sportág trükkjeit és praktikáit el tudta tanulni. A válogatottból Puskás, Czibor, Kocsis, Grocsis játéka inspirálta őt, akik közül kettővel személyesen is találkozhatott Szegeden. „…szóval az egész válogatottak fősorolhatnám, szóva’ amiko’ ők jöttek Szegedre, akko’ a, az edzőpálya mögötti hát részen, Tóth Gyusziva’ ketten szedtük a labdát. Nagyon nagy öröm vót és olyan dolgokat eltanultunk…”[14] Úgy gondolom, ha valaki több, mint 65 év után is így vissza tud emlékezni az eseményre, arra utal, hogy igen fontos és meghatározó élmény volt számára. Az egyik képen látható egy labdaszedő. Igaz, a beazonosítás igen nehéz lenne, ám jó abba belegondolni, hogy az a fiú akár Dudás Tivadar is lehet.

Összeségében úgy gondolom, hogy nagy népünnepélynek számított az esemény. Már csak a nézőszám tekintetében, hiszen a 15.000 férőhelyes stadion nem volt elegendő arra, hogy az összes szurkoló elférjen a helyszínen. Az eredmények is magukért beszélnek, hiszen két mérkőzésen egy-egy gólt kapni a kor egyik, hanem a legjobb csapatától nagyszerű eredménynek számít. Természetesen figyelembe kell venni azt is, hogy a válogatott keret tagjainak többsége a húsvéti tornán való részvétel miatt fáradtan érkezett, illetve a kritikák is arról számolnak be, hogy a csatársor sem teljesített a legkiemelkedőbben. Ám nem mondanám, hogy komolytalanul léptek volna pályára. Ha megvizsgáljuk az 1948-1956 közötti időszak hasonló edzőmeccseit, más vidéki csapatok ellen, akkor láthatjuk, hogy az Aranycsapat átlagosan 10, vagy annál nagyobb gólkülönbséggel nyerték a találkozókat. Mindezek fényében úgy vélem, hogy a Szegedi Haladás tiszteséggel helyt állt és olyan eredményt ért el, amelyre a szegediek és a szegedi labdarúgás is büszke lehet.

A cikkhez felhasznált fényképek a Móra Ferenc Múzeum tulajdonában vannak.

Megjelent a folyóirat 2021. júniusi számában

Jegyzetek

[1] https://www.magyarfutball.hu/hu/magyar_valogatott/merkozesek/ utolsó megtekintés dátuma: 2021.05.

[2] Vitos György: 100 éves a szegedi futball! A SZAK-tól a SZEAC-ig. Szeged, 1999. p. 96-103.

[3] Móra Ferenc Múzeum, Történeti dokumentum, 2006.10.1.-26.

[4] Népsport, 1955. április 25. 1. o., Móra Ferenc Múzeum, Történeti dokumentum, 2006.10.1.

[5] Népsport, 1955. április 14. 1. o., Délmagyarország, 1955. április 14. p. 6.

[6] Népsport, 1955. április 14. 1. o.

[7] Népsport, 1955. április 14. 1. o., Délmagyarország, 1955. április 14. 6. o.

[8] Uo.

[9] Uo.

[10] Uo.

[11] Délmagyarország, 1955. április 14. 6. o.

[12] Uo, 1955. április 15. 4. o.

[13] Uo.

[14] Móra Ferenc Múzeum, Történeti gyűjtemény, Dudás Tivadar életútinterjú, készítő: Szolnoki Zoltán, Gyarapodási szám: 1643.