Miklós Péter: „Megmaradt kereszténynek”

A „pascali fogadás” Várkonyi Hildebrand Dezső értelmezésében

„Pascal például semmit sem akart kockáztatni, és megmaradt kereszténynek” – fogalmazta meg a pascali fogadáselméletre utalva, kissé gunyorosan Nietzsche. Pascal kapcsán a filozófiatörténeti összefoglalások és tankönyvek számon tartják, hogy az ember „gondolkodó nádszál”, Isten pedig „rejtőzködő”, valamint, hogy – az alábbiakban tárgyalandó „pascali fogadás” nyomán – jobb Istenben hinni, mint nem, mert ha létezik, a benne való hittel sokkal többet nyerhetünk, mint ha tagadjuk, a nemlétezése esetén viszont – ha hiszünk is benne – nem veszítünk semmit. Pascal fogadáselméletét tehát az Isten létezése melletti, illetve az Istenhit melletti érvkészletek sorába szokás illeszteni.

Blaise Pascal a tudománytörténetben több diszciplína kiváló képviselőjeként és paradigmateremtő újítójaként van jelen, hiszen – noha alig négy évtizedig élt – a matematika, a fizika, a csillagászat, valamint a filozófia és a teológia területén is jelentős életművet hagyott hátra. Miközben – hogy csak néhány tudománytörténeti momentumot említsek – mechanikus számológépet alkotott, s tisztázta a vákuum és a nyomás (amelynek mértékegységét később róla nevezték el) fogalmát, s állást foglalt a jezsuiták és a janzenisták vitájában, halálig dolgozott A keresztény vallás apológiája címmel kiadni tervezett művén. A Gondolatok (Pensées) címen fönnmaradt töredékgyűjteménye – amely nyomtatásban először halála után hét esztendővel jelent meg – ennek a nagyszabású apologetikai munkának az előtanulmány(sorozat)aként fogható föl.

Blaise Pascal

Mielőtt Pascal fogadáselméletének és a Gondolatok 233. töredékének kapcsán megfogalmaznék néhány szubjektív reflexiót, szót kell ejtenem arról, hogy miért van megkülönböztetett helyen a könyvespolcomon a Gondolatok vaskos zöld kötete, s hogy milyen köteteket halmozott mellé az idő. Nagyjából huszonöt éve az általam rendszeresen (legalább részlegesen) újraolvasott könyvek a következő művek (számomra való fontosságuk sorrendjében). Simon Weiltől Pilinszky János csodálatos fordításában a Kegyelem és nehézkedés, Ágostontól a Vallomások és Pascaltól a Gondolatok, valamint Epiktétosz Enchiridionja, Ancsel Éva Az aszimmetrikus embere és Marcus Aureliustól az Elmélkedések.

Ezen könyvek közös tulajdonsága – Ágoston vallomásai kivételével –, hogy rövid fragmentumokat, illetve legföljebb kisebb esszé terjedelmű szövegeket tartalmaznak (amelyek persze „nagy sűrűségűek”). S ami ennél jóval fontosabb: jórészt gyakorlati etikai kérdéseket és modelleket tárgyalnak. Az ember és az ember közötti, az egyén és a csoport (család, közösség, társadalom) közötti, valamint az ember és az Isten közötti kapcsolatoknak a mikéntjét vizsgálják. Jelen írásom elkészítéséhez – a Gondolatok mellett[1] – alapvetően három könyvet használtam: Várkonyi Hildebrand Dezső Pascal-értelmezések, Pavlovits Tamás Blaise Pascal és Prancz Zoltán A valószínűségtől a bizonyosságig. Megfejthetők-e Pascal Gondolatai című kötetét.[2]

Várkonyi Hildebrand Dezső (1888–1971) filozófus, pszichológus, pedagógiatudós 1929 és 1940 között lélektant és neveléstudományt tanított a szegedi egyetem bölcsészkarán. Bencés szerzetes volt (szerzetesi neve a Hildebrand), az 1940-es évek végén azonban elhagyta a rendet és a papi pályát, valamint a szintén bencés Szent VII. Gergely pápára utaló Hildebrand nevet is, és megnősült. Szegeden Tettamanti Bélával megalapította a Nevelésügyi Szemlét, 1934-től 1944-ig pedig a Magyar Psychologiai Szemle szerkesztője volt.[3] Várkonyi a legmodernebb pszichológiai iskolák – Sigmund Freud, Carl Gustav Jung és Jean Piaget – módszertanát és eredményeit ismertette előadásain. Támogatta a Szegedi Fiatalok falukutató, lélektani és szociológiai tevékenységét. A csoport egyik tagja, Tomori Viola hozzá írta doktori értekezését 1935-ben, amely a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának gondozásában meg is jelent.[4]

A kiváló pszichológus és pedagógus Várkonyi Dezső 1956 novemberében, a szovjet megszállás tragikus napjaiban fejezte be Pascal-értelmezéseinek kéziratát. A nyomtatásban csak mintegy fél évszázaddal később megjelent munkában a következőképpen fogalmazta meg a pascali fogadás lényegét. „Mivel az Isten megismerésében bizonytalanság lett úrrá bennünk, Pascal egy ragyogó ötlettel ejti zavarba a matematikai és filozófiai észt: ez »a fogadás« ajánlása. Bizonytalan, lehetséges, valószínű tételekre szokás fogadást tenni: meglássuk, ki nyer, ki veszít? Pascal tehát fogadást ajánl a hitetlen embernek: arra, hogy van-e Isten (pontosan: az Isten-hitre). Bárki nyugodtan vállalkozhatik erre a fogadásra, a hitetlen fél semmit sem veszíthet, de mindent megnyerhet” – írta Várkonyi.[5]

Pavlovits Tamás, a szegedi egyetem docense rámutatott (számos korábbi interpretációt fölülírva), hogy a tizenhetedik századi francia tudós elmélete nem istenérv, vagy az Istenbe vetett hit melletti argumentáció, hanem egy gyakorlati etikai alapállás elméleti alapvetése. Mint írja, „a fogadás-érv nem istenérv, azaz nem célja Isten létére vonatkozó bizonyosság felmutatása. […] A fogadás-érvben sokkal inkább a morálisan feddhetetlen életre való törekvés ésszerűségének megalapozási kísérletét kell látnunk, amely, nem mellesleg, a kegyelemre való nyitottságot eredményezi.”[6]

Várkonyi Hildebrand Dezső

Pascal szerint – mint azt a 347. töredékben kifejti – az erkölcs alapelve a helyes (az Isten alkotta rendet megtartó) gondolkodás, hiszen „minden méltóságunk a gondolkodásban rejlik. Belőle kell nagyságunk tudatát merítenünk, nem a térből és az időből, amelyeket nem tudhatunk betölteni. Igyekezzünk hát helyesen gondolkodni: ez az erkölcs alapelve.”[7] Úgy véli, azok az emberek a gonoszok, akik ismerik az igazságot, de csak akkor vállalják, ha érdekükben áll: „A gonoszak olyan emberek, akik ismerik az igazságot, de csak annyiban állnak mellé, amennyiben egyezik érdekükkel; egyébként azonban elpártolnak tőle.”[8] (583. töredék)

Blaise Pascal szerint a „rejtőzködő Isten” felfedi magát azoknak, akik keresik Őt. Mint az 557. töredékben megfogalmazza: „Isten elrejtőzködik azoknak, akik megkísértik, de felfedi magát az őt keresőknek, mert az emberek egyaránt méltatlanok és képesek Istenre; méltatlanok romlottságuknál és képesek eredeti természetüknél fogva.”[9] Hitet tesz amellett is, hogy Isten teremtette a világot, s a természet – benne az emberrel – Isten képe, de – s itt vitatja a panteizmus évezredes elképzeléseit – nem maga Isten. „A természetben való tökéletességek azt bizonyítják, hogy a természet Isten képe, míg a hiányosságok annak bizonyosságai, hogy csupán a képe és nem maga Isten.”[10] (580. töredék)

A Gondolatok szerzője nem pusztán Istenben hisz, de töredékei erősen Biblia-központúak, hosszasan idéz bennük szentírási helyeket (például a 610., vagy a 722. töredék). Az ószövetségi és újszövetségi kinyilatkoztatások betetőzésének Jézus Krisztus életét és megváltói működését tartja. „Mit mondanak a próféták Jézus Krisztusról? Hogy minden kétséget kizáróan Isten lesz? Nem; hanem azt, hogy ő valóságosan elrejtőzködő Isten; hogy nem fogják felismerni; hogy nem gondolják, hogy ő az; hogy botránkozás köve lesz, amelybe sokan beleütköznek.”[11] (751. töredék)

Prancz Zoltán, a Sola Scriptura Teológiai Főiskola főiskolai tanára könyvében meggyőzően bizonyítja, hogy Pascal Biblia-orientáltsága a 233. töredék fogadáselméletében is előkerül, sőt annak központi eleme. Amikor a dialogikus elemeket is tartalmazó fragmentum „hitetlen beszélgetőtársa” fölveti a játék, a fogadás – amelyben dönteni nem csak lehet, hanem kell is – mögé való bepillantás lehetőségét, akkor arra a Biblia olvasását javasolja a gondolkodó. „»Mégis nincs-e valami mód, hogy a játék mögé láthassunk?« – De igen, itt van a Szentírás meg a többi stb.”[12] Pavlovits Tamásnál olvashatjuk, hogy a „fogadás-érvben Pascal a részben általa feltalált valószínűség-számítás módszerét alkalmazza arra a metafizikai kérdésre, vajon létezik-e Isten és halhatatlan-e az emberi lélek”.[13]

Ha azonban figyelmesen elolvassuk a 233. töredéket, látnunk kell, hogy abban nem a lélek halhatatlanságáról, hanem az örök életről van szó. Vélhetően Pascal érezte és értette az ellentmondást a bibliai örök élet (vagy ellentéte: a második halál)[14] tanítása és a lélek halhatatlanságának platóni eszméje között. „Ám itt az örök élet és az örök boldogság a tét” – írja Pascal.[15] Az eredeti szövegben: „Mais il y a une éternité de vie de bonheur”[16], vagyis: „az élet és a boldogság örökkévalósága”. Ezt fordultot használja értelmezéseiben Várkonyi Dezső is: „Itt az életnek és boldogságnak az örökkévalósága a tét, és egyenlő az esély a nyerésre vagy a vesztésre; fogandi pedig kell, ez elkerülhetetlen szükségesség. A nyerés esélye »végtelen«, a vesztés véges tételével ellentétben…”[17]

Összességében megállapíthatjuk, hogy Pascal fogadáselmélete nem pusztán az Isten létébe vetett hit melletti racionális érveket sorakoztatja föl, de rajtuk keresztül bizonyítja, hogy az embernek a boldogság (és örök élet) iránti vágya kielégítése érdekében szükséges hinni. Így ugyanis, véli, olyan erkölcsi alapokra tehet szert az ember, amelyekre életét építve, ha nem hisz Istenben, boldog lehet, ha pedig hisz benne, az örök életre juthat.

Megjelent a folyóirat 2021. július-augusztusi számában

Jegyzetek

[1] Pascal, Blaise: Gondolatok. Ford. Pődör László. Budapest,Gondolat Kiadó, 1983.

[2] Várkonyi Dezső Hildebrand: Pascal-értelmezések. [1956] Budapest, Széphalom Könyvműhely, 2003.; Pavlovits Tamás: Blaise Pascal. Máriabesnyő–Gödöllő, Attraktor Kiadó, 2010.; Prancz Zoltán: A valószínűségtől a bizonyosságig. Megfejthetők-e Pascal Gondolatai? Budapest, Oltalom Alapítvány, 2012.

[3] Rókusfalvy Pál: Várkonyi Hildebrand Dezső életműve. In: Zakar András (szerk.): Várkonyi (Hildebrand) Dezső emlékkötet. Szeged, József Attila Tudományegyetem, 1988. (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Sectio Paedagogica et Psychologica, 30. köt.) 151–161. o.

[4] Tomori Viola: A parasztság szemléletének alakulása. Szeged, Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, 1935.

[5] Várkonyi D. H. i. m. 112. o.

[6] Pavlovits T. i. m. 279. o.

[7] Gondolatok, 169. o.

[8] Gondolatok, 280. o.

[9] Gondolatok, 269. o.

[10] Gondolatok, 280. o.

[11] Gondolatok, 386–387. o.

[12] Prancz Z. i. m. 119. o.

[13] Pavlovits T. i. m. 278. o.

[14] Lásd bővebben: Vankó Zsuzsa: „Ha meghal az ember hol van ő?” Budapest, Spalding Alapítvány, 2008.

[15] Gondolatok, 118. o.

[16] Pascal, Blaise: Pensées. 

(https://www.ub.unifreiburg.de/fileadmin/ub/referate/04/pascal/pensees.pdf) 71–72. o.

(A letöltés időpontja: 2021. május 15.)

[17] Várkonyi D. H. i. m. 113. o.