Nagy Imre: A szegedi urbanisták 30 éve a Szeged folyóiratban

Leltár-szerű visszatekintés

Az elmúlt 30 évben a Csongrád Megyei Urbanisztikai Egyesület tagjai közül sokan sokat írtak a SZEGED várostörténeti és kulturális folyóiratba (korábbi teljes nevén: Szeged, a város folyóiratába). Nem véletlenül, hiszen a várostörténet mint műfaji kategória ab ovo közös nevező: a helyi kiadvány önmeghatározó elnevezésében és szervezetünk nevében egyaránt „benne van” szó szerint is a város. Amivel óhatatlanul foglalkozni kell, szakmánkból kifolyólag is. Többen közülünk ugyanis építészek, várostervezők vagyunk-voltunk (itt azokra is gondolok, akik már nincsenek köztünk…); illetve a kultúra követei is. A város statikusan szemlélve is érdekes-izgalmas képződmény: épített környezetével, kulturális értékeivel, itt élő-alkotó-kutató személyiségeivel, a helyi társadalom életével, mindennapjaival, ezek egybefonódásával. Mindez az idődimenziót hozzátéve, elképzelve (mi hogyan is történt?) még érdekesebb, még izgalmasabb. Nem csoda, hogy mi, urbanisták időnként tollat ragadunk, és írunk arról a témáról, ami épp az utcán hever. Az alábbi összeállítás azokat az írásokat lajstromozza – visszafelé az időben, 2021−től 1991−ig, az alapításig – amelyeket egyesületünk tagjai alkottak, a Szegedbe szánva azokat. 

Szeged, 2020. április

 „Én ide tartozom” Beszélgetés Kimpián Péter újságíróval, rádiós és televíziós szerkesztővel − Pacsika Emília 23. o.

Szeged, 2018. december

„Szeged értelmiségi város volt korábban is” Beszélgetés Lednitzky Andrással, a Szegedi Zsidó Hitközség elnökével − Pacsika Emília 39. o.

Szeged, 2018. június

 „Egy épület az építtető műveltségét is tükrözi” Beszélgetés Takács Máté Hild-díjas építész, várostervezővel − Pacsika Emília 39. o.

Szeged, 2017. június

“SZÉK”−Lakás−Épület (Avagy a város új és régi “bútorai”) − Kiss Lajos 18. o.

Szeged, 2016. július−augusztus

Centrális prés alatt (Májusi szegedi panoráma) − Besenyi Sándor 48 o.

Szeged, 2016. június

Alkotó módon és fegyelmezetten (Emlékezés a száz éve született H. Dinnyés Évára) − Pacsika Emília 41. o.

Szeged, 2016. május

Vedres István azt üzente… (A 2015−ös emlékév és utóélete) − Kiss Lajos 34. o

Szeged, 2015. szeptember

Szeged első urbanistája (A 250 éve született mérnök élete és munkássága) − Kiss Lajos 4. o

Vedres örökében (Tanári tabló 1954−ből) − Takács János 67. o

Szeged, 2015. január

Fejlesztések − torzulások − effektusok (Történelmi átalakulás 1989 − 2014) − Besenyi Sándor 5. o

Szeged, 2014. november

Sztárok és bűnbakok (A magyar építészet éve) − Kiss Lajos 14. o

Szeged, 2014. augusztus

Az egységesülő Európában (A délkeleti hármashatár mentén) − Besenyi Sándor 16. o

Szeged, 2014. február

Jocó (Egy régi emlék) − Borvendég Béla 29. o

Szeged, 2013. december

Múlt és jelen találkozása (Szeged a globalizáció erőterében) − Besenyi Sándor 2. o

Szeged, 2013. július

Körmös (The poor musicians avagy a gyenge zenészek) − Borvendég Béla 24. o

Szeged, 2013. június

Napóék (Kumi bácsiék vasárnapi ebédje Szatymazon) − Borvendég Béla 47. o

Szeged, 2013. március

Száz év városanatómiája (Szeged topográfiája a XX. században) − Takács Máté 10. o

Szeged, 2012. október

Jóhírű, szabad férfiak céhe (A szabadkőművesség múltja, jelene) − Takács János 2. o

Szeged, 2012. május

„Konzervatív modernizáció Szegeden” (Klebelsberg, Rerrich és a Dóm tér) − Kiss Lajos, Brenner János 19. o

Szeged, 2010. augusztus−szeptember

Egy urbanista emlékére (Maróthy Győző életútja Szegedtől Szegedig) − Kiss Lajos 84. o

Szeged, 2010. április

Változó konstelláció (Kihívások, lehetőségek a kultúra világában) − Besenyi Sándor 43. o

Szeged, 2009. április

Márciusi rekviem (Csépe László halálhírére) − Borvendég Béla 48. o

Szeged, 2004.  október

„Állandóság−folyamatos változással” (Egypercesek Szeged tértörténeteiből) − Kiss Lajos 84. o

Szeged, 2003.  szeptember

„Épített értékeink, városmozaik – másként összerakva” (Egypercesek Szeged tértörténeteiből) − Kiss Lajos 102. o

  1. november

„Egységes építészeti gondolat” (Rerrich Béla és a szegedi Dóm tér) − Kiss Lajos 84. o

Szeged, 2001. december

„Torony alatti méltóságok” (Szeged város főmérnökeinek és mérnöki hivatalának krónikája) − Kiss Lajos 23. o

 „A jövő műemlékeit ma építjük” (Élő skanzen − kihalt falu) − Nagy Imre 28. o

Szeged, 2001. június

Út a szegedi folyamathoz (Civil kezdeményezések és együttműködések a hármashatár mentén − Besenyi Sándor 23. o

Szeged, 2001. március

 „Az újjáépítés művei…” (Lechner Lajos könyvének hasonmás kiadása) − Kiss Lajos 18. o

Szeged, 2000. október

Hármashatár (Meghatározottságok és egymásrautaltság a szomszédsági kapcsolatokban) − Besenyi Sándor 8. o

Szeged, 2000. szeptember

A város a helyszínelő térképész szemével (A szerkesztő gondolatai Szeged ezredfordulós új várostérképe kapcsán) − Firbás Zoltán 38. o

Szeged, 2000. június

Távolmaradók és távolságtartók (Gondolatok az értelmiség és a Város viszonyáról) − Borvendég Béla 2. o

Szeged, 2000. február

A tudás versenyképessége (Mészáros Rezső rektor a Szegedi Tudományegyetem örökségéről, az integráció ellentmondásairól, a város és az universitás kapcsolatáról) − Keczer Gabriella 4. o

Szeged, 1999. február

Szeged kiemelkedő várostervezői (Vedres István, Lechner Lajos és Pálfy−Budinszky Endre) – Kiss Lajos 11. o

„A táncot járnunk kell!” (Farkas Gábor építész kiállítása a Móra Ferenc Múzeumban) − Kiss Lajos 28. o

Szeged, 1998. december

Rapszodikus változatok (Az „Építészet az ezredfordulón” témájára …) – Borvendég Béla 84. o

Szeged, 1998. augusztus

Emléktáblák a Vedres falán (Firbás Oszkár – Firbás Zoltán) 42. o

Szeged, 1998. április

„…a városnak egyik legérdemesebb fia” (Vedres István élete és munkássága) – Kiss Lajos 21

Tanárportrék közel félévszázad távolából (Több mint szubjektív visszaemlékezés) – Takács János 30. o

Szeged, 1997. november

Szeged árvíz utáni várostervezője: Lechner Lajos – Kiss Lajos 4. o

Lechner Lajos azt izente… − Borvendég Béla 7. o

Szeged, 1997. március

Plein air ragyogás – fények és árnyak (Széljegyzetek Szeged kultúrájáról) − Besenyi Sándor 22. o

Szeged, 1997. február

Iskola a (lát)határon (Egy kvietált döntnök tűnődése) − Borvendég Béla 14. o

Szeged, 1996. július

Regionalitás (A térségi együttműködés új dimenziója) − Besenyi Sándor 20. o

Szeged, 1996. február

Önkormányzati szerepvállalás és foglalkoztatáspolitika − Besenyi Sándor 18. o

Szeged, 1995. július−december

Találjuk ki Szegedet! (Borvendég Béla, Takács Máté, Mészáros Rezső és mások…) 26. o

Szeged, 1995. február

Hétköznapok fragmentumai (Fekete Miklós kollázsairól) – Pacsika Emília 21. o

Szeged, 1994. június

Egy tudatos várostervező (dr. Pálfy−Budinszky Endre emléktáblája előtt) − Kiss Lajos 43. o

Szeged, 1993. november

A mi forradalmunk – Borvendég Béla 1. o

Szeged, 1993. október

Két vélemény − Borvendég Béla 12. o

Szeged, 1993. augusztus

Túlélő ligetek? − Borvendég Béla 41. o

Szeged, 1993. május

Sarokban – Borvendég Béla 6. o

Szeged, 1993. január

Szeged jövőképe – Maróthy Győző, Szemerey Márta 7. o

Egy vázlatkönyv és holdudvara (Buday György és az alsóvárosi napsugaras házak) Kiss Lajos 15. o

Szeged 1990−1991. 12−13.

Művek, emlékek, tervek − Kiss Lajos – Firbás Zoltán 61. o

(A folyóirat 1988 és 2009 közötti lapszámai megkereshetők, letölthetők, olvashatók pdf formátumban a Somogyi Könyvtár digitalizált archívumában: http://virtualis.sk−szeged.hu/periodika/index.html#szeged_folyoirat)

Megjelent a folyóirat 2021. novemberi számában