Szónoky Miklós: Egy egyszer volt történet: egyetemünk oktatói az 1970-es árvíz gátján is megállták a helyüket

A geológusok kutatómunkájában a megfigyelések elemzésén kívül igen hangsúlyos a dokumentálás. E sorok írója 37 éves egyetemi oktató-kutató munkája során (1967-2004) igen gazdag szakmai dokumentációs anyagot állított össze, melynek része volt az események, konferenciák, terepgyakorlatok személyes jellegű megörökítése is. Egyetemünk szegedi 100 évének ünneplése során vettem elő az 1970-es nagy árvíz idején készült riport jellegű fényképeimet, mert különleges dokumentum értékűnek tartom ezeket, hiszen az akkori nehéz időszakot és a későbbi neves oktatók önzetlen, segítőkész tevékenységét rögzíti, s bizony ez is az egyetemünk mindennapi történetének egyik különleges dokumentuma.

Egyetemünk 100 éves működése alatt az oktatás-kutatás-gyógyítás alapfeladatainak ellátása mellett néhány igen furcsa „járulékos” eseményt is megélt. De bizony árvíz elleni védekező munkálatokban való szervezett és aktív részvétel csupán egyetlen alkalom volt az egyetem történetében, mégpedig 1970 májusában és júniusában.

Ennek az egyszeri és megismételhetetlen, a városunk sorsát is befolyásoló történéssorozatnak e sorok írója, mint kezdő geológus tanársegéd a Természettudományi Kar vezetése megbízásából a védekezést segítő munkálatok részese volt. A feladatom az volt, hogy alkalmi – oktatókból és tudósokból sebtében verbuvált – fúróbrigád szakmai irányítójaként néhány méteres megfigyelő fúrásokat végezzünk, furadékmintákat vegyünk a kritikus védekezési partszakaszon a május 19. és a június közti időszakban. Ekkor az evidens dokumentációkon kívül a nyakamban lógó Zorkij-4-es fényképezőgéppel a fúrások menetét s a sorsdöntően fontos jelenségeket is megörökítettem és máig 24 felvételt őriztem meg.             

A legendás Vágás István az akkori védekezést irányító főmérnök és Simándy Béla vízügyi igazgató, valamint a műszaki csoportjuk az árvízszint kritikus emelkedését tapasztalta. Ezzel együtt jelentek meg a belvárosi szakaszon s főleg a Stefánián a buzgárok, melyeket azonnal ellennyomó medencék kialakításával lokalizáltak. A legkritikusabb szakasz a Stefánia volt, hiszen tudtuk, hogy a hajdani vár bontása után ezen a részen a park törmelékes feltöltésből, laza „rom-talajból” áll, melynek vastagsága változó, van, ahol több méter is lehet. Ebben a konszolidálatlan (nem tömörödött) talajban a Tisza felöl az akkori téglaépítésű partfal repedésein, hibáin keresztül szivárgott be a közlekedőedények elve alapján a víz s megemelte a természetes talajvízszintet. Ennek során alakultak ki a vízfeltörések, a buzgárok is. A kritikus helyzetet még növelték az egykori kivágott fák talajban maradt korhadt gyökerei mintegy csőrendszert képezve vezették a vizet felfelé. A védett területeken a mérnökök szerették volna tudni a talajösszetételt s követni a talajvízszint emelkedését. Ezt szolgálta az a munkálat, amiben mi egyetemi oktatók is részt vettünk, nevezetesen, az, hogy a Stefánia több pontján megfigyelő fúrásokat mélyítve állandóan figyelemmel tudják követni a műszakiak a talajvíz mozgását. A Vízügyigazgatóság azzal a kéréssel fordult a Természettudományi Kar vezetéséhez, hogy a   Balogh Kálmán geológus professzor vezette Földtani és Őslénytani Tanszéket bízza meg a fúrások kivitelezésével. Vágás István a védelmi munkák főmérnöke a Tanszékünk felkért külsős oktatója is volt, ugyanis a földtan szakos hallgatóinknak Ő tartotta a hidrológia-hidrogeológia kollégiumot. Tudta, hogy több garnitúra 10 méteres sekélyfúró (kézi) berendezésünk van a tanszéken, melyeket a saját kutatásaink során használtunk.

Professzorom, Balogh Kálmán és Molnár Béla adjunktus javaslatára engem jelöltek ki erre a feladatra, mert még földtan szakos hallgatóként 1959-ben két hallgatótársammal egy komoly tanszéki fúrási munkában vettünk részt Újszegeden s így beletanultam a 10 méteres fúrások nem is egyszerű kivitelezésébe. Ekkor Miháltz István tanszékvezető professzor irányította a munkánkat, melyből Budapesten az Országos Tudományos Diák Körön díjnyertes dolgozat is született[1]. Az ekkor szerzett fúrási ismereteimet jól tudtam kamatoztatni az 1970-es árvíz idején.

A Természettudományi Kar oktatói dékáni felhívásra önként és azonnal jelentkeztek a „fúrómunkási” feladatra. Tudnunk kell, hogy egyetemünk hallgatói és fiatal oktatói már a védekezés kezdetétől szervezetten részt vettek a homokzsákok töltésében, szállításában és a zsákok partvédelmi elhelyezésében a honvédséggel együtt. Az egyetemi mozgósítást és a munkákat a KISZ vezetőség koordinálta. Jól emlékszem, hogy több éjszaka együtt zsákoltam az akkor tanársegéd Szalay István és Németh József későbbi matematikus professzorokkal. Ügyeleti rendszerben váltottuk egymást. A tanársegédek dolga volt a hallgatók munkájának irányítása is. Közben az oktatás nem szünetelt! Ezt példázza az is, hogy a szükség bizony szabályt bont. Én a fúrások vezetésén kívül részt vettem a homokzsákok elhelyezésében is. Szorgalmi idő lévén természetesen megjelentek a földrajz szakos levelező hallgatók a gyakorlati jegybeírás és a kollokvium letétele okán. Az ország különböző részéből érkező hallgatókat a tanszék nem küldte vizsga nélkül haza, hanem az éppen homokzsákoló tanársegédhez irányították, hogy vele beszélje meg az esetleges vizsgahalasztást és annak időpontját. Ekkor történt meg az az eset, melyet a mellékelt fénykép is dokumentál. Nyíregyházáról kollokválni jött hallgató megkeresett a Gyerekklinikánál, ahol éppen a homokzsákokat rakodtuk, hogy milyen megoldást tudok a vizsgájával kapcsolatban. Mivel felkészült volt, leültünk mindketten a homokzsákra és ott levizsgáztattam. A pillanatot megörökítette a többi kollega nagy derültségére Boros József meteorológus adjunktus barátom május 27-én a Gyermekklinika kerítésével a háttérben és a hallgató kezében lévő indexével.

A cikk fényképmellékletei 52 évvel ezelőtt készültek, a felvételeken szereplő oktatók akkor fiatalos lendülettel és nagy segíteni akarással dolgoztak velem együtt a legnagyobb veszély idején. A képeken látható Csákány Béla matematikus későbbi rektor, Gécseg Ferenc későbbi matematikus professzor, Bartha Lajos, Várkonyi Bernát, Varga Károly kiváló vegyész oktatók és több egyetemi kollega. A korabeli helyzet rendkívüli komolyságát bizonyítja az is, hogy rajtunk kívül a teljes honvédség is mozgósítva volt. A Hungáriánál készített fúrási fényképen a háttérben az őrt álló fegyveres katona is látható.

Az 1970-es nagy árvizünk kialakulásával, lefolyásával, a védekezéssel a tanulságaival kiváló szakmunkák egész sora foglalkozik. Ezekből számomra két jelentős kötet közül az egyik rögtön az árvíz után már 1970 nyarán megjelent Vágás István szerkesztette dokumentumkötet, amely igen sok tanulságos fényképet is tartalmaz[2]. Az érdeklődők figyelmébe ajánlom továbbá az 1915-ben megjelent A Tisza és árvizei című kiváló összegző munkát, melyet Vágás István és Bezdán Mária írt[3]. Ez azért is különleges, mert a tudós vízügyi szakember és egyetemi tanár – Vágás István – a hazai vízgazdálkodás egyik legkiválóbb képviselője, számos szakmai terület nemzetközileg is elismert művelője tapasztalatait és megállapításait is összegzi. A kötetet az ünnepélyes bemutató előadássorozat végén dedikáltattam Vágás professzor úrral emlékeztetve rá, hogy hajdanán kezdőként a keze alá dolgoztam. Az ekkor 85 éves professzor úr emlékezett a tevékenységemre, sőt értékelte az általam készített hajdani fúrási dokumentációt és a fényképeimet, amelyeket ekkor megmutattam.

Méltó zárásként ajánlom a tisztelt olvasó figyelmébe Bezdán Mária a fenti kötetben megjelent fényképét, melyen a Vásárhelyi Pál szobor talapzatán elhelyezett márványtáblán Vágás István professzor mutatja az elhárított árvíz vízszintmagasságát. Ha akkor nem sikerült volna a védekezésünk bizony 1,5-2 méter víz öntötte volna el Szeged városát.

Megjelent a folyóirat 2022. februári számában

Jegyzetek

[1] Papdi Tibor – Szikszai Gyula – Szónoky Miklós: Újszeged felszínközeli üledékei a vízgazdálkodás szempontjából. Kéziratos jelentés. Szegedi Tudományegyetem Földtani Intézete. 1959. 15 o. 4 szelvény, 3 térkép.

[2] Vágás István (szerk.): Az Alsó -Tisza vidéki nagy árvízvédekezés. Budapest, Vízügyi Dokumentációs és Tájékoztatási Iroda, 1970.

[3] Vágás István – Bezdán Mária: A Tisza és árvizei. Hódmezővásárhely – Szeged, Kisbíró Kft., 2015.