Kiss Ernő: „Ah, fénysugár tör föl az éjből …”

Busa Tamás (1955–2021) Vaszy Viktor-díjas, Dömötör-díjas operaénekes életrajza

Áprilisban egy éve, hogy nagyon idő előtt távozott földi világunkból Busa Tamás operaénekes, a magyar operaélet egyik legkiválóbb baritonistája. A Covid néhány hét szenvedés után végzett vele. Harminc sikeres évet töltött az operaénekesi pályán, közel 200 szerepe volt, az ország valamennyi operatársulatánál játszott, 14 országban lépett fel. Szinte egész pályája során tanította az éneklés, az operajáték művészetét. Nyolc gyermeke született, szerető családapa volt. A jelen tanulmány címe egyik legszebb szerepe − Posa márki Verdi Don Carlos című operájából − áriája magyar fordításának egyik sora. Ezen ária felvétele szólt a temetésén is, 2021. április 24-én, amely napon szülőföldje, Csongrád örökre befogadta hamvait. Szép hangja valóban fénysugárként ragyogott felénk.

Busa Tamás (az Operaház archívumából)

Busa Tamás 1955. május 14-én született Csongrádon. Édesapja, Busa Károly kántor volt a csongrádi Piroskavárosi Római Katolikus Templomban, édesanyja Busa Károlyné Vajda Erzsébet volt. Tehát komoly zenei és hitbéli gyökerekkel egyaránt rendelkezett, pályáját így szinte teljes mértékben megalapozta apja foglalkozása. Hárman voltak testvérek: Tamás volt a legidősebb, Zsuzsanna húga két évvel, idő előtt elhunyt Ildikó húga nyolc évvel volt fiatalabb nála (Zsuzsanna szintén tehetséges: jól énekel és billentyűsökön játszik). Általános iskolai és zenei tanulmányait a Csongrádi Ének-zenei Általános Iskolában[1] végezte, zongora- és oboaszakon, oboatanára Szúnyogh József, a kiváló oboaművész és tanár volt, ő készítette fel a zeneművészeti szakközépiskolai felvételire. Általános–zeneiskolás éveiben is gyakran lépett fel hangversenyeken és a Steiner Béla és Bárdi Sándor által rendezett, megszervezett gyermek operaelőadásokon.14 éves korától kezdve végzett kántori feladatokat, bizonyára édesapja mellett, esetenként őt helyettesítve. 1969-ben sikeresen felvételizett a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Zeneművészeti Tagozatára, oboa szakra. Itt az intézmény egyik legkiválóbb, univerzális művésztanára, Meszlényi László[2] lett mestere, kinek visszaemlékezése szerint „Tamás az az oboás volt, aki jól teljesített, jó hangszeres lehetett volna, tisztes érettségit csinált, már akkor felvették volna énekszakra, muzikalitása félreismerhetetlen volt, megbízható volt. Többen rá akartuk beszélni, hogy jelentkezzen az itteni tanárképzőre, mert ő jó eredménnyel végezte a szakközépiskolát, a megfelelő szintet elérte. De ő olyan indíttatást kapott a papi pályára, hogy ennek nem tudott ellenállni.”

Valentin szerepében Gounod Faust című operájában (Fotó: Ilovszky Béla)

A lelkészi hivatásra bizonyosan kapott inspirációt édesapja és saját kántori munkája során, ám középiskolás évei alatt végképp erősödött benne: pap akar lenni. Erről Balogh József, legjobb barátja, osztálytársa − ő klarinét szakos volt −, később szemináriumi társa az alábbiakat mondta: „1971−72-ben egy új káplán került a Piroskavárosi Plébániára, akit Sebők Sándornak hívtak, s aki rendkívüli jó érzékkel fordult a fiatalság felé. Összehívta őket, találkozókat tartott nekik, melyek olyan jól sikerültek, hogy rendszerint nagyon sokan voltak ezeken az ifjúsági hittanórákon. Tamás is egyre jobban bekapcsolódott. Egy alkalommal, talán harmadikosok voltunk, meghívott egy ifjúsági összejövetelre, ez nagyon érdekes volt. Tamásék házában volt, ahol irodalomról volt szó, Pilinszky János-verset elemeztünk, gitáros énekeket énekeltünk, imádkoztunk saját szavainkkal, a Szentírásból olvastunk fel, és végül közös tánc volt. A következőkben, amikor harmadikosak lettünk, Tamás kiment a kollégiumból, Hegedűs Endre nagyszüleihez ment albérletbe. Ettől kezdve a kapcsolatunk egy kicsit lazult, de nem sokáig, mert Endre felment Pestre tanulni, megüresedett egy hely, én mentem oda albérlettársnak Tamáshoz. Ettől kezdve egészen szoros volt a kapcsolatunk, együtt tanultunk, játszottunk, jártunk a hittanórákra. Tamás vett egy gitárt, elkezdett gitározni, énekeket énekelni, ifjúságnak valókat, s annyira belemélyedt a hitnek, a vallásnak a dolgaiba, hogy elhatározta: érettségi után ő papi szemináriumba megy.

Közben Szegeden és az osztályunkban is erősödött a hitbéli háttéren alapuló közösségi élet. Kiderült több osztálytársunkról, hogy hívő, így Dabis Endréről, Tóth Mártiról, Nemes Éváról is, akikkel elmentünk egy ifjúsági csoportba, mely a szegedi Szent József Templomban működött, Vecsei András atya vezette. S attól kezdve talán havonta, később kicsit sűrűbben külön is összejöttünk Szentírást olvasni, imádkozni, akkoriban ez nagy fölfedezés volt, hogy az Újszövetséget magyarul lehetett olvasni, egészen friss fordításban, s láttuk, hogy az evangélium, Jézus tanítása milyen jó útmutatást ad az emberek közötti kapcsolatokban, egyáltalán, olyan életcélt ad, amely segítségünkre lehet. S ez bizony, nem sokáig maradt meg ebben a szűk körben, az osztályra is kihatással volt, ellenzék alakult ki. Tamás, Endre és én harmadéves korunkban kiléptünk a KISZ-ből (kilépésünket természetesen nem hitünkkel indokoltuk); bizonyára emiatt vezették be − elsőként a gimnáziumban − a Világnézetünk alapjai[3] című tárgyat.)”[4] Ez sajátos eredménnyel járt: az öttagú hívő baráti kör komolyan felkészült az órákra, s rendszeresen, általában sikeresen opponálta a tanár által elmondottakat. 1972-ben Nemes Éva osztálytársunk készített a tanárainkról parodisztikus jelenetet, melyben Tamás alakította az Urat, a mennybe és a pokolba küldte a szereplőket, érdemeik szerint. Tamás szép hangszíne már a középiskolában sokunknak feltűnt, bíztattuk: lépjen fel énekesként, ő azonban szerényen legyintett: még éretlen erre.

Puccini: Bohémélet, Marcello (Marcel): Busa Tamás (Fotó: Ilovszky Béla)

De akkor nem is énekesi pályára készült: egyszer többünk előtt elszólta magát egy, a jövőnkről folytatott beszélgetésben: „Akkor én már fel leszek szentelve.” Igen, papnak készült, ami azokban az években rendkívüli bátorságra valló elhatározás volt. Érettségi után ő, Balogh József és Dabis Endre szintén a lelkészi pályát kívánta választani. Tamás azonnal, 1973-ban jelentkezett a hittudományi főiskolára, két barátja egy évvel később (ők elvégeztek egy-egy évet a szegedi zenetanárképző tagozaton). Sokan, köztük Meszlényi tanár úr is óvták ettől, hiszen a kispapokra abban az időben komoly próbatétel várt. Míg a többi felsőoktatási intézményre felvett fiatalokat tanulmányaik megkezdése előtt csak 11 hónap katonai szolgálatra hívták be, a papjelölteknek két évet kellett szolgálniuk, s általában a legkeményebb egységeknél; a szándék ezzel az volt, hogy lehetőleg térítsék el őket a lelkészi hivatástól.[5] Tamást azonban nem sikerült megtörni: miután letöltötte katonaidejét Nagyatádon, jelentkezett a Szegedi Hittudományi Főiskolán, s megkezdte lelkészi tanulmányait. Sőt, még ebben az évben, 1975-ben elvégezte a római katolikus kántorképzőt, orgonatanára itt Gergely Ferenc volt. Ezen a helyen viszont ismét Balogh József szavaival folytatjuk: „Közben én is, 1974-ben, jelentkeztem a hittudományi főiskolára, harmadéves koromban Budapestre küldtek az akkori hittudományi akadémiára. Tamás akkor, 1975-ben jött vissza a katonai szolgálatból, őt is Budapestre küldték. Ott jó volt újra találkozni, éltünk az emlékekből, készültünk a papi pályára. Tamás nagy lendülettel tanult, igen jó eredményei voltak, közben orgonás szolgálatot is végzett, gitáros énekeket is tanult, s tanított, nagyon jó közösségi ember volt, sokat segített az ottani kispapi közösség életében. Éltük a főiskolás életünket. Tamásnak azért a szigorú napirend, a szigorú életrend egyre nehezebben volt elviselhető, lelke, lelkülete szabadabb volt, és nem tudta annyira behatárolni magát ilyen korlátok közé. Időnként beszélgettünk erről a problémájáról, egyre inkább úgy érezte, hogy neki nagyobb szabadságra van szüksége, de a hitet, a vallást, az emberséget ugyanúgy meg lehet élni a szeminárium falain, a papságon kívül is, s akkor − talán két és fél év után − valóban kilépett a papi szolgálat tanulmányaiból, és ettől kezdve szétváltak az útjaink. Én folytattam a tanulmányaimat, ő kántorként próbált boldogulni. A papi békemozgalom igyekezett kiterjeszteni hatását a papságra készülőkre is. Ez a szemináriumon belül is ellentétet szült. Nem lehetett tudni, hogy kik a beépített emberek, akik nem annyira hivatástudatból, inkább »küldetéstudatból« − vagyishogy küldték őket a másik irányból: nyomozzanak, besúgjanak… − agitáltak bennünket. A békemozgalom 25. évfordulója rendezett programra az egész kispapságnak el kell kellett volna menni. Ez óriási vitákat szült a kispapságon belül: hogy menjünk, ne menjünk, ki menjen, aki elment, az besúgó, aki nem ment, forradalmár. Igen parázs volt a beszélgetés, s biztos, hogy Tamásra ez is rossz hatással volt. Közben az az ifjúsági munka, amit Sebők Sándor atya folytatott, egyre inkább szemet szúrt, néhányat a hangadók közül be is hívtak elbeszélgetésre, az atyát nemsokára elhelyezték. Biztos, hogy ez a nagyon erős politikai nyomás is elősegítette Tamás papi pályáról való távozását.[6]” Aki 1977-ben elhagyta a szemináriumot, házasságot kötött Horváth Varga Margittal, Gyomaendrődre költöztek, ahol a Szent Imre Római Katolikus Templom kántora lett. 1978-ban megszületett Réka, majd 1982-ben Gabriella lányuk. Ez a házasság azonban rövid életű volt: 1984-ben elváltak, de már 1983-ban külön éltek. Tamás hazaköltözött a szüleihez Szentesre (akik már korábban ideköltöztek Csongrádról), ahol mentősként dolgozott tovább a szentesi mentőállomáson. Ekkoriban ismerkedett meg Gergely Ildikóval, akivel Szentesen egy hívő közösségbe jártak. Nagylakra költöztek (Ildikó általános iskolai tanár volt, itt kapott állást és szolgálati lakást), és 1984 decemberében összeházasodtak. 1985-ben született meg Tamás fiuk. Busa Tamás a makói mentőállomáson kapott állást. Nagyon szerette mentőállomási munkáját is, tanult, megszerezte a szakápolói képesítést, bújta az orvosi irodalmat, ami Ildikónak nagyon jól jött, hiszen biológia szakos tanár volt. Ekkoriban már többször hívták Katona esperesék Makóra: szükség volt kántori munkájára; a mentősség mellett rendszeresen zongorázott, énekelt, sokan bíztatták, hogy folytatni kellene az énektanulást. Beköltöztek Makóra: előbb Tamás szüleinél laktak, akik utánuk költöztek, ekkor született második gyermekük, Eszter, 1987-ben. Katona esperes egy volt egyházi épületet, egy háromszobás házat hozatott rendbe, ahová rövidesen beköltözhettek. Tamás ekkor már teljes státuszban dolgozott kántorként, mellette segített a plébánia irodáján is. Gyakran járt Szegeden is, beszélgetett énekesekkel és Sinkó György tanár úr hívására megkezdte magánénekesi tanulmányait, felvették a főiskolára is. Korábbi tanára, Meszlényi László a főiskolán zenetörténetet tanított, sokat segített neki. 1988. augusztus 13-án és 15-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon színpadra lépett első kis szerepében: a flandriai küldöttek egyike volt Verdi Don Carlos című operájában. 1989-ben megszületett Gergő fia. Magánénekesi debütációja 1990. szeptember 28-án volt, Silvio szerepét alakította Leoncavallo Bajazzók című operájában. Bár Gregor József ekkor szerződtette is, a kántorságot még egy ideig folytatta, a mentősséget pedig abbahagyta. Ebből az időből származik Gyuris János szegedi kóruskarnagy emlékezése: „Ekkoriban kerültem közvetlen kapcsolatba, − sőt mondhatom, baráti viszonyba − a magas színvonalú operaénekessel, Busa Tamással. Ráadásul ő hosszú ideig kántora is volt az egyik makói templomnak, ahol remek énekkart is szervezett. Azt eredményesen építette értékes egyházzenei gyöngyszemekkel, nem hanyagolva el a magyar szerzők alkotásait sem. A kölcsönös tapasztalatcsere érdekében bőségesen volt miről társalognunk. Jómagam a KÉSZ Szegedi énekarát vezetve sok örömet, nehézséget kölcsönösen megosztottunk. Pl. műsoraink bővítésének lehetőségeiről, mindkettőnk kereteit figyelembe véve a műsorainkba iktatható kompozíciókról, a fenntartók elvárásairól, segítőkészségeikről stb.: így valósult meg a közös egyházzenei áhítatunk 1992-ben a remek akusztikájú Rókusi templomban. Farkas Ferenc: Kiskundorozsmai Mise és Halmos László: motettái.[7]” Tamás1991-ben vette át magánénektanári oklevelét; Sinkó tanár úr egyik legkedvesebb tanítványa volt: jónéhány évig visszahívta tanítani is; később élete végéig tanított, utoljára Budapesten. A színházban ezután egyik sikeres szerep követte a másikat: Valentin Gounod Faustjában, Marcello Puccini Bohémélet című operájában, Papageno A varázsfuvolában. 1991-ben jelent meg az első kritika Marcello alakításáról: „A festőt a másik nagy ígéret, Busa Tamás énekelte. Örömmel regisztrálhattuk, hogy alkati merevsége oldódóban van, ahol kapott inspirációt a rendezőtől, ott figurája plasztikus és eleven.[8]” Tamás szerződtetését Gregor József operatagozat vezetői munkássága pozitívumai közé sorolta Márok Tamás: „A társulatépítésben Gregor József jelentős eredményeket ért el. Vezetői működésének legnagyobb eredménye, hogy olyan tehetséges fiatal művészeket hozott a társulatba, mint Kocsár Balázs karmester vagy Frankó Tünde, Busa Tamás és Altorjay Tamás magánénekesek…[9]

A Bohéméletben Szilágyi Erzsébettel (Fotó: Ilovszky Béla)

Telitalálat volt 1992. október 23-án a Figaro házassága címszerepe, Gergely Ildikó szerint szinte sugárzott; ezt a kritika is elismerte: „Míg Vámossy Éva (grófné), Vághelyi Gábor (gróf), Busa Tamás (Figaro) elsősorban kitűnő énekes-teljesítménnyel, a kertészt alakító Lőrincz Zoltán a helyzetkomikum iránti érzékenységével, Réti Csaba (zenemester) a karikírozó készségével nyert – és mindannyiukkal ez a sokszínű, ötletgazdag, életteli, modern operaelőadás. Meg a színház és a közönség.[10]” 1993. február 9-én rendkívül nagyszabású előadásban, Galgóczy Judit rendezésében került színre Giordano André Chénier című operája, melyet igen komoly drámai szerepet kapott: Charles Gérardot énekelhette. Második szereposztásban játszott, így kritikát nem kapott; a jelen sorok írója viszont látta-hallotta: az előadás egyik legnagyobb erőssége volt, tökéletesen, nagy drámai kifejezéssel énekelt, alakításával igen szuggesztíven jelenítette meg Gérard összetett jellemét. Mindezek eredményeként a színház évadzáró társulati ülésén, 1993. június 5-én előbb a Vaszy Viktor-díjat, majd a Szegedi Operabarátok Egyesülete díját vehette át. Ebben az évben még elénekelhette Csajkovszkij Anyegin című operája címszerepét is, méghozzá első szereposztásban (a premier november 5-én volt); a kritikus ambivalensen írt róla: „Anyegint Busa Tamás énekelte a premieren, aki inkább a kiegyenlített orgánummal, a szabatos vokális megformálással, mint a színészi játékával tudta hozni a figurát. Az első felvonásban inkább komolykodónak tűnt, mint spleenesnek vagy megcsömörlöttnek.[11]

1994-ben nagyon sok új feladatot kapott, s bár már 1991-ben és 1992-ben is énekelt oratóriumban (J. S. Bach: Magnificat, ill. Schubert: G-dúr mise), s ezekben az években énekelt először külföldön (Spanyolország, ill. Németország), ebben az évben J. S. Bach János-passiója basszus szóló szerepét kapta, egy újabb spanyolországi turné keretében, a grandiózus műalkotás első választott hivatása elveinek megvalósulását jelenthette. Február 12-én a Vaszy Operastúdió produkciójában Wolf–Ferrari Susanne titka című vígoperájában Gil grófot énekelte, március 8-án Beethoven Fidelioja koncertszerű előadásában a neki talán kissé súlyos Pizarrot; március 25-én kortárs mű következett Tutino: L. Lupa (A farkas, a Főtörzs). Október 14-én újabb testhezálló szerepet kapott: Escamillo volt a Carmenben, november 4-én a Figaro házassága gyermekváltozatában (Figaro lakodalma) játszotta a címszerepet. November 28-án Bohémek-pillangó-könnyek címmel Puccini-estet rendeztem a szegedi Bálint Sándor Művelődési Házban a nagy operaszerző halála 70. évfordulója alkalmából; Tamás − baráti szívességből, volt osztálytársa kedvéért − elénekelte Ping szólamát a Turandotból (Miniszterek tercettje). A színház − „karácsonyi ajándékként” − december 23-án mutatta be A denevért, ifj. Johann Strauss népszerű operettjét, Falke szerepét nem nagy kedvvel csinálta. A következő évben Hollandiában és Belgiumban is énekelhetett Escamillot; új szerepe Sharpless volt A pillangókisasszonyban. 1996-ban újabb csúcsra érkezett: A bolygó hollandi címszerepéhez. A premierről megjelent kritikában maximálisan nagy dicséretet kapott: „A premieren Busa Tamás a figura tragikusságát mélyen átérezve és érzékeltetve, zeneileg pontosan, tisztán és árnyaltan énekelte a címszerepet. Értelmezésében nemcsak a mitikussá nőtt zord tengeri vándor kelt életre, hanem a hű és megváltásra kész társra vágyakozó, gyöngédségét és érzékenységét titkolni próbáló férfi is.”[12] Gergely Ildikó sajátos megközelítésben beszélt erről a szerepéről: „Ami nagyon érdekes volt, az A bolygó hollandi, azt annyira rászabták, annyira hozzá illő karakter volt, a saját élete csengett vissza benne, bolyongott ő is egész életében.”[13] Ez a szerep és ez a mondat valóban illett rá. Már korábban is számos helyen élt, 1991-től kezdve sokfelé énekelt (külföldön összesen 12 alkalommal lépett fel), de 1997-től kezdve utazásainak száma erősen megnövekedett. Mindenekelőtt ekkor költöztek családjával Csongrádra, ahol a Dinnye-dűlőben, közel a Tiszához vettek egy tanyát, melyet jelentősen kibővítettek, átépítettek (erre szükség is volt, hiszen 1999-ben ikergyermekekkel − Mátéval és Bernadett-tel − gyarapodott a család), ez volt Tamás igazi családi otthona − 2008–ig. Csongrádra költözése évében szerződtette a Magyar Állami Operaház (ahol már 1992-ben is alakította Marcellot a Bohéméletben, beugrással); egy évvel a halála előtt esetivé vált a kapcsolata a patinás intézménnyel. Ebben az időben már az ország egyik legnépszerűbb baritonja volt, hiszen szépséges hangja és univerzalitása lényegében az operairodalom összes baritonszerepe eléneklésére, eljátszására alkalmassá tette. Mindenhová hívták, ahol operát tűztek műsorra az országban: sokszor lépett fel Debrecenben, Győrben, a szombathelyi Iseumban, Pécsett, Miskolcon a Diósgyőri Várban 2000–ben, amikor Don Giovanniként akrobatikus feladata volt a várfalra mászás. Szegeden nagy sikert aratott még 1998. április 24-én Kovalik Balázs rendhagyó Rossini-rendezésében, a népszerű opera címét meg is változtatták (Se villa, se borbély): „Basilio zenemester szerepét általában súlyos buffobasszusokra szokták bízni, ezúttal méretes pótkarokkal, gigászi kalapban − Benedek Mária remek jelmeze − a kiváló baritonista, Busa Tamás alakítja. A Rágalomáriában megszokott dörgő mélységeket humorával, muzikalitásával váltja ki.”[14] Ugyanebben a hónapban Hollósi Zsolt exkluzív, fényképes interjút készített vele, melynek már bevezetője is rendkívül rokonszenves: „Egy évtized sem telt el azóta, hogy Busa Tamás a szegedi operatársulat pályakezdő énekeseként bemutatkozott, s ma már versengenek érte az operát játszó hazai színházak. Bár továbbra is Makón él, de előbb Debrecenben és Győrben építettek rá bemutatókat, majd a Magyar Állami Operaház hívta tagjai sorába. Zengő baritonjának, jó megjelenésének és muzikalitásának köszönhetően mindenütt nagy sikert aratott.”[15] Az interjú készítésének idején már megjárta az Egyesült Államokat, ahol Chicagoban nagy sikerrel alakította Kodály Háry Jánosának címszerepét. Részletesen beszélt arról: miket fog énekelni a következő évadban; az olvasó előtt dús, változatos program bontakozott ki. Fő gondjának a színházak közötti egyeztetést említette; mindazonáltal mondatai tele voltak szikrázó energiával. Az interjú egyik apropója épp a Háry János új bemutatója volt a Szegedi Szabadtéri Játékokon, melyre már kapott előzetes felkérést, ám egyelőre hiába várta a produkció próbáira történő meghívást. (Mint tudjuk, az 1998-as szegedi Háry erőteljesen rendhagyó, de rendkívül értékes előadásában végül Kaszás Attilára bízta Szikora János a címszerepet.) Nem kellett sokat várnia: ha nem is Szegeden, de az Operaházban játszhatta a nagyotmondó obsitos szerepét 1999. március 20-ától. Két nappal később egy egészen különleges operaelőadás főszeplője lehetett: Richard Strauss Elektra című operájának koncertszerű bemutatóján Orestést alakíthatta. Ez az előadás közelről érintette a jelen sorok íróját, ugyanis az opera próbái a szegedi Bálint Sándor Művelődési Házban zajlottak, melynek igazgatója volt ekkor, így többször is végighallgathatta a művet (s találkozhatott is kedves volt osztálytársával, Tamással); a produkcióról pedig édesapja, Dr. Kiss Ernő írt kritikát a Dél-Alföld címűlapba. Ebben az értékes írásban kétszer is említette Tamás nevét: „A főszereplők jó része, mint már említettem, szegedi, vagy Szegedhez kötődő énekes volt (elsősorban Temesi Mária, Busa Tamás, Wendler Attila; a kisebb szerepekben Tas Ildikó, Szonda Éva, Szakály Péter )…”, „Igen színvonalas Somogyi Eszter − Elektra, Busa Tamás − Oresztész és Wendler Attila – Aigiszthosz megformálója.”[16]

Rost Andreával a Wertherben (Forrás: Éder Vera)

De milyen volt az élete magánemberként, hogyan készült szerepeire? Erről Ildikó beszélt: „Tudtam, amikor készült egy-egy szerepre, hogy mit fog alakítani. Mint egy művészember, nemcsak a színpadon élte meg, hanem a mindennapjaiban is: azok a vonások, azok a jellemek megjelentek a mindennapjaiban is. Úgy láttam, hogy ő azokban a szerepekben él, ameddig játssza azokat a színpadon. S ami neki nagyon nagy nehézség volt: hívták Pestre, Debrecenbe, Győrbe − akkor még nem volt autónk, így felült a vonatra − elment Győrbe, onnan vonattal átment Debrecenbe, onnan Budapestre, s egy hét múlva érkezett haza Makóra, később Csongrádra. Számára és a család számra is nagyon nehéz helyzetek voltak ezek, hiszen az egyik helyen énekelt Don Giovannit, a másik helyen Bohéméletet, a harmadik helyen Peturt a Bánk bánból, ezekhez mind alkalmazkodni kellett. Túl sokat vállalt bizonyos időszakban. De kénytelen volt, mert akkor már meg volt az öt gyermekünk, meg ott volt Réka és Gabi, és róluk is gondoskodott. Ezzel az életmóddal éjszakázás járt. Mi próbáltuk mindenben segíteni, ez így ment 23 évig, aztán más vizekre evezett. Egy rohanó életet élt. Amikor nagyon szárnyaló életét élt, az első tizenegy évben azt láttuk, hogy ezt fantasztikusan élvezi, nagyon szereti, ez neki nem munka, neki maga az élet, és ezt megnyilvánult itthon, megnyilvánult a színpadon, megnyilvánult mindenben az életben. Legjobban szeretett eredeti nyelven énekelni, mert akkor az eredeti zenei hangsúlyokon énekelhetett. Ő először mindig megnézett két-három felvételt, a nagyokkal történő előadást, utána elővette a szövegkönyveket. Úgy memorizált, hogy egy kis magnókazettára mondta a szöveget, utána kísérte magát. Az éneklés, a szerepek mindennapi gyönyört jelentettek számára. A gyermekek nagyon tisztelték, ha készült, csendben kellett lennünk, bizonyos háttér kellett ahhoz, hogy fel tudjon készülni, s ez gyermekek mellett nem volt egyszerű. De élvezte a japán fellépéseket, szívesen ment bárhová. Neki nem kellett menedzser: azt mondta, hogy ha valakinek tetszik a hangja, akkor hívja. Ő nem ment próbaéneklésekre, mehetett volna, hívták; pedig hiába van ott valakinek a tehetsége, hiába van meg egy háttér, már a kilencvenes évektől kezdve mindenki tudta, hogy az operajátszás üzleti szempontok szerint működik. Ha lett volna menedzsere, akkor én biztos vagyok benne, hogy a lehetőségei sokkal nagyobbak lehettek volna.”[17]

Kiss B. Attilával a Bánk bánban mint Tiborc (Forrás: www.zsofiapalyi.com/Zsofia Palyi)

Operaházi működése kezdetén nem bánt vele kesztyűs kézzel a kritika: időbe telt, amíg a 2003-as Don Giovanni-bemutató kapcsán le tudták róla írni: „Busa Tamás valószínűleg a lehetséges legjobb megoldás.”[18] [mint Don Giovanni – K. E.]. Szebben fogalmazott három évvel korábban az Operaélet recenzense: „A címszerepben Busa Tamást hallottuk, aki férfias, hősies és nagy formátumú Don Giovannit formált. (A Pezsgőáriában, s az első, illetve a második felvonás fináléjában lenyűgöző, öntörvényű alakot állított elénk.)”[19] Hasonló lelkesedéssel írtak róla 2004-ben: „Busa Tamás nagyon jó Ford! Ford egyértelműen Busának való. Most nem kell fülelni: hallani minden szavát és jól énekel. És játszik. És élvezi. Hiteles. Ezért a második felvonás az övé lesz.”[20] Mozart születése 250. évfordulója tiszteletére 2006-ban operakurzust szervezett a Mozart-operaverseny győztesi és díjazottjai részére Csongrádon, magánszervezésben. 2007. február harmadikán a Délmagyarország Megyei Tükör című rovatában jelent meg vele interjú, melyben eléggé rezignáltan nyilatkozott: „A magyar operajátszás szomorú helyzetben van, mindenhol kevés az előadás. Pécsett lépek fel még mostanában, a Traviatában az öreg Germont szerepét énekelem. Szegeden legutóbb 2001-ben játszottam a Simon Boccanegrában. A megyétől nem szakadtam el, a családommal Csongrádon élek. Nagy szerencsém, hogy Szegeden kezdhettem a pályámat. Pesten nincs elég idő a szerepek beéneklésére, és arra sem, hogy alaposan felkészítsék a pályakezdőket.”[21]

A sikerek még sokáig kísérték, de ezekben az években igazi nagy örömöt az jelentett számára, hogy lánya, Gabriella tehetséges operaénekesnek mutatkozott, s pályája szépen ívelt fölfelé. Ő a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerzett főiskolai, majd Master diplomát, Ujvárosi Andrea, majd Dr. Mohos Nagy Éva növendékeként. Operaénekesi pályáját a debreceni Csokonai Színházban kezdte, a 2000-es évek első felében, a főiskolás évekkel párhuzamosan. Szomorú alkalommal, de igen szépen írta meg Gulyás Dénes, mit érezhetett leánya egy sikeres szerepét (Carmen) hallgatva: „Ott ült Pécsett a jelmezes zenekari próbán, a földszinten, a tizedik sor közepe táján s hallgatta lányát, Gabit. (…) Az apa bólintásai, mosolyai, izgalma, energiájának összpontosítása, segítsége, ahogyan szinte küldte a lányának fel a tizedik sor közepéről a színpadra, mind valami csodálatosan vegyes érzelmet mutattak. Az izgalom, féltés, a drukk, az együtt lélegzés érzelmei. (…) A félhomályban is éreztem azokat a tiszta indulatokat, apai, emberi, művészi „magatartást” – ha egyáltalán létezik művészi magatartás – melyeket jól ismertem tőle. (…) Láttam a feszültséget az arcán, az izgalmat, hiszen lánya az egyik, ha nem a legnehezebb szerepre készült. A próba végén a félig sötét nézőtéren átöleltem a vállát, s gratulálok Tamás, nagyon jó a gyerek – mondtam neki. Igen, – válaszolta – nekem is tetszik, de ezt, meg azt még majd. Persze ez, meg az, mindig van és lesz is. Ettől nem nyugszunk meg soha, ezért gyakorlunk, készülünk, egyébként unalmas lenne a pálya, s mi is unalmassá válnánk. Menj a lányodhoz, öleld meg, mert megérdemli. Köszönöm, Dénes – mondta és indult Gabi öltözője felé.”[22]

2008-ban változás következett be magánéletében: Budapestre költözött, s 2021-ig itt élt élettársával, Szalay Judittal. 2009 után mintha megtörni látszott volna korábbi hatalmas lendülete; talán ekkor kezdett érződni, hogy nem állt mögötte-mellette menedzser. Ismét Gergely Ildikó szavaival folytatjuk: „Nagyon határozott ember volt, nagyon makacs, és mint minden művészember, nem kötött kompromisszumokat: vagy így, vagy úgy. Ha így nem, akkor úgy biztos, hogy nem. S ez a mindennapjaiban és a színpadon is így volt. Volt egy-két év, amikor nem is vállalt semmit. Nagyon bántotta az is, hogy nem nagyon ismerték el úgy, amikor fénykorában volt, ahogy kellett volna. Gregor után kevesen voltak, akik úgy vitték volna a vállukon, mint Galgóczy Judit. Lehet, hogy a kevesebb több lett volna. Felfedezték, hogy ebben is, abban is jó. Kicsit kihasználták.”[23]

Giordano: André Chénier, Gérard szerepében Sümegi Eszterrel (Forrás: Éder Vera)

Igen: rendkívüli teljesítményei révén jogosult lett a Liszt–díjra és az Érdemes Művész kitüntetésre; de soha nem kapta ezeket meg! A már említett Vaszy-díjon és a Szegedi Operabarátok Egyesülete díján kívül Dömötör-díjat kapott, valamint 2014-ben a Melis György-emlékplakettet. Éppen 2014-ig voltak nagyobb szerepei az Operaházban (Petur bán a Bánk bánban, Öreg Marci a Háryban, Miller a Luisa Millerben), vidéken még Basiliot is énekelhetett A sevillai borbélyban (2017. július 28., Szentendre). 2013-ban és 2014-ben Andrássy Frigyes szervezésében voltak Verdi-Wagner Gálaműsorok Budapesten az Opera kamara színpadán, majd az egyik művelődési központban; Tamás A trubadúrból Luna áriáját, a Don Carlosból Posa halálát és a Szabadságkettőst (Molnár Andrással), a Tannhäuserből Wolfram áriáját énekelte e koncerteken.

2010-ben ismét apai örömök érték: Judit fiút szült neki, aki a Levente nevet kapta.

2019 januárjában a Bánk bánban énekelte Tiborc szerepét a dél-koreai turnén és az Operaházban. 2019-ben végre jelentős feladatot kapott: Tomaji plébános volt Tóth Péter Örkény István drámájából írt Tóték című operájában. Ennek egyik előadásán e sorok írója is jelen lehetett, méltatást is írt a kiváló darabról, mely a Parlandoban és a Délmagyarországban jelent meg: „Komoly többletet kaptunk Busa Tamástól, aki Tomaji plébános figuráját hangsúlyossá tette, szépen intonálva jól megírt szerepét.”[24]

Utolsó operaházi fellépése 2019. június 4-én volt. Nem sokkal később, július 4-én a Szegedi Operabarátok Egyesülete szervezésében Bécsben, a MuTH Színházban tekinthettük meg a győri Kisfaludy-színház remek Figaro házassága előadását az Armel Operafesztivál keretében, melyben Tamás volt Bartolo, akit örömmel fedeztünk fel a szereplők között, s akivel a szünetben váltottunk is néhány baráti szót. „Így van ez: most már jönnek a középszerepek” − szerénykedett − sokszor voltam Figaro, majd a Gróf, most pedig Bartolo vagyok.” Hangja azonban töretlenül szárnyalt, úgy, ahogyan egy évvel korábban Márok Tamás fogalmazott: Busa Tamás baritonja 60 fölött is magvasan szól. 2020 októberében Julian Philips: The yellow sofa című kortárs opera egyik szerepét alakította, koncertszerű előadáson, a zeneművészeti főiskola hangversenytermében. 

Zongora mellett, tanulás közben

S itt hadd folytatódjon lánya, Busa Gabriella mondataival a tanulmány: „Apa pedagógusi munkássága a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában kezdődött, ahol egy ideig énektanári állást töltött be. Nagyon szeretett tanítani, nagyon jó pedagógiai érzékkel fordult a diákokhoz, fiatal énekesekhez, akiket egész pályája során önzetlenül segített, látott el jótanácsokkal fiatal, pályakezdő énekeseket. Laza, fiatalos stílusa volt. Nagyon boldog volt, amikor 2019 decemberében Strausz Kálmán, a Honvéd Férfikar akkori karnagya felkérte énekmesternek a férfikarhoz. 2020 januárjában nagy örömmel vetette bele magát a munkába, nagyon lelkiismeretesen foglalkozott a tanítványaival, akikkel baráti viszonyt ápolt. Szerették őt, felnéztek rá! Egészen a betegségéig nagy energiákkal dolgozott, akár online órákat is tartott, segítette a honvédos művészeket.”[25]

2021 januárjában a Tosca felvételét sugározta az m5 televíziós csatorna, ebben Sciarrone rövid, de fontos szerepét alakította, ekkor levélben gratuláltam neki.

Április első napjaiban érkezett hozzám a hír, hogy április 3-án Covid-fertőzés miatt meghalt. Temetése április 24-én volt a Csongrádi temetőben.

A Honvéd Férfikarral kialakult szeretetteljes viszonyát leginkább az Együttes megemlékezése tükrözi: „When the Saints Go Marching In …” – amikor a Szentek bevonulnak én is szeretnék ott lenni.’Komolyan vetted, Tamás, a mindannyiunk számára kedves gospel himnuszt.

Az örök fény ünnepén, húsvét napjaiban mentél előre. Mi, akiket énekelni, muzsikálni tanítottál azon csüggedünk: hogyan nőhetnénk fel ahhoz a végtelen vitalitáshoz és vidámsághoz, ami sugárzott belőled. Emlékedet megőrizzük!

Egész biztos, hogy húsvétra Te is vidám darabot választanál, s gondolatban velünk és sokakkal és talán már Armstronggal együtt dalolsz: ”- When the Saint Go Marching In…” – mert mindannyian ’Isten fényében menetelünk…’

Tanítványai utolsó útjára is elkísérték a csongrádi temetőben.

Halála után a Magyar Állami Operaház Örökös Tagjai közé emelte.

Személyisége olyan pozitív hatású volt, hogy mind a három családja közt helyreállt a kapcsolat; nyolc gyermeke a mai napig összetart. „Mindannyian arra emlékeznek, hogy micsoda bulik voltak, és Tamás volt a központ: a humor, a jókedv, a sztorik áradtak belőle, és a család középpontjába tették. A szülők ugyanígy viszonyulnak hozzá: művészember volt, így kellett elfogadni, támogatni kellett. S amikor láttuk a színpadon, az maga volt a csoda és ebben kellett támogatnunk, hogy ott fönn, énekelve ezt a csodát másoknak is átadja.”[26] Tamás zenei tehetsége nemcsak Gabriellánál, de a testvéreinél is megmutatkozik. Réka kiváló fuvolista, és magyar-ének szakos tanár. Közös családi koncerteket is adtak. Bernadettnek is nagyon szép hangja van, sokáig tanult énekelni, tehetsége inkább könnyűzenei stílusokban mutatkozott meg. Levente klarinétozik, Tamás büszkén osztotta meg családi videoikat, ahol zongorán kíséri Levit.

Busa Tamás életéről, művészetéről, emléktárgyaiból, kosztümjeiből 2022 szeptemberében interaktív, videós kiállítást szeretnének rendezni a csongrádi Csemegi Károly Könyvtárban.

Temetése előtt egy héten keresztül minden este Schubert Ave Mariája szólt a csongrádi Nagyboldogasszony–templom tornyából. Busa Tamással, aki végül mégis pap lett, a magyar operaélet papja, ekkor együtt imádkozhattunk: „Sancta Maria, Mater Dei, ora pro nobis, nunc et in hora mortis nostrae. Amen.”[27]

 

A szerző köszönetet mond Gergely Ildikónak, Busa Gabriellának, Busa Zsuzsannának, Balogh Józsefnek, Meszlényi Lászlónak, Gyuris Jánosnak, hogy interjúkkal, levelekkel, dokumentumokkal, információkkal segítették e tanulmány létrejöttét.

Az írás a folyóirat 2022. áprilisi számában megjelent cikk bővebb változata

Jegyzetek

[1] Ez az iskola volt a hatvanas években a megye legkiválóbb alapfokú zenei nevelési intézménye. Galli János igazgató nyitott szellemiségű, kísérletező, szabadon működő iskolát teremtett, nem korlátozta kollégái kreativitását, sőt sok esetben ő maga állt egy-egy izgalmas folyamat, produkció élére. Igyekezett maga köré gyűjteni a megye legértékesebb zenepedagógusait: a ’60-as években így Csongrádon tanított Steiner Béla (1927–2016) zeneszerző és karnagy, kinek gyermekoperái több évtizeden keresztül kerültek színre a megye városaiban és Bárdi Sándor (1943–2009) kiváló zenepedagógus, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Ének-zene Tanszékének későbbi tanszékvezetője, a Szegedi Kisopera megalapítója és vezetője, operaénekes. Galli létrehozta az igen népszerű Csongrádi Zenei Tábort, s az iskola tanáraira és szegedi művészekre építve hangversenysorozatokat kezdeményezett. In.: Kiss Ernő: Bárdi Sándor Szegedi Kisoperája. In: Szeged, 2019. szeptember, 15-30. o.

[2] Meszlényi László (1933–) oboaművész, énekművész, zenetörténész és karmester, főiskolai docens. A szegedi zeneművészeti szakközépiskolán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatán 42 éven keresztül tanított.

[3] Korábban Filozófia volt a tárgy neve, lényegében a marxizmus alapjai szerepeltek a tanrendjében.

[4] Interjú Balogh Józseffel, 2022. március 9. (részlet)

[5] Ez utóbbi egyedül Dabis Endre esetében „sikerült”: ő, leszerelése után nem kezdte meg tanulmányait a Hittudományi Főiskolán − de a zenei területre sem ment vissza…

[6] Interjú Balogh Józseffel, 2022. március 9. (részlet). A három barát közül egyedül Balogh József fejezte be lelkészi tanulmányait, majd több mint három évtizedig szolgálta egyházát, tanított a szemináriumon, számos helyen volt plébániai kormányzó, plébános.

[7] Gyuris János leveléből, 2022. márc. 14.

[8] Márok Tamás: Bohémélet. In: Reggeli Délvilág, 1991. ápr. 16. 5. o.

[9] Márok Tamás: Alapművek alapszinten. In: Délmagyarország, 1991. május 24. 5. o.

[10] S. E. [Sulyok Erzsébet]: Figaro itt… In: Délmagyarország, 1991. október 26. 5. o.

[11] Hollósi Zsolt: Anyegin – három síkon. In: Délmagyarország, 1993. november 11. 6. o.

[12] Hollósi Zsolt: Wagnerrel indult a színiévad. A Hollandi visszatért. In: Délmagyarország, 1996. okt. 4. 7. o.

[13] Interjú Gergely Ildikóval. 2022. március 16. (Részlet).

[14] Hollósi Zsolt: Sevilla, se borbély. In: Délmagyarország, 1998. május 4., 13. o.

[15] Hollósi Zsolt: Ideális Háry, Chicagoban. In: Délmagyarország, 1998. május 20. 4. o.

[16] Dr. Kiss Ernő: Zenei rejtelmek és ünnepek. In: Dél-Alföld, 1999. március

[17] Interjú Gergely Ildikóval. 2022. március 16. (Részlet).

[18] Fáy Miklós: Atyjának szelleme. In: Népszabadság, 2003. december 9. 11. o. [a Don Giovanni operaházi bemutatójáról]

[19] (?): Diósgyőri Vár: Don Giovanni. In: Operaélet, 2000/10.

[20] (?): Verdi: Falstaff. In: Caffé Momus. 2004. március 31.

[21] H. Zs. [Hollósi Zsolt]: A szegedi közönség kedvenc művészei voltak. In: Délmagyarország, 2007. február 3. 8. o.

[22] Gulyás Dénes: Elment Busa Tamás. In: Parlando, 2021/2 Búcsúzunk.

[23] Interjú Gergely Ildikóval. 2022. március 16. (Részlet).

[24] Kiss Ernő: Zenei kincsek az Eiffel–műhelyházban. In: Délmagyarország, 2019. május, Parlando 2019/4 XXI. század zenéje.

[25] Busa Gabriella levele, 2022. március 23. (részlet)

[26] Interjú Gergely Ildikóval. 2022. március 16. (részlet).

[27] „Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk most és halálunk óráján. Amen.”