Blazovich László: Minamizuka Shingo 80 éves – kötetei tükrében

Minamizuka Shingo 1972-ben Japánból első Magyarországra érkezése során nem repülőgépen szállt alá, hanem hajóval indult útnak, hogy másfél éves tartózkodása idején elmélyüljön hazánk és Közép-Európa történetében, ezen belül főképp gazdaságtörténetében. Vállalkozása az útra nem véletlenül pattant ki fejéből. A régió történetére az 1956-os forradalom eseményei irányították figyelmét, amelyekről az 1942. január 3-án született fiatalember gimnazista korában a japán újságokból tájékozódott. Majd így választotta az egyetemen a nemzetközi tanulmányok szakot. Mint egyszer említette, azért választotta e vidék tanulmányozását, mert a kollégák főképp Nyugat-Európával foglalkoztak. Ennek hatását nyugaton járva mi is láttuk, észrevehettük látva a fényképezőgépeikkel „mindent fényképező” japán turistacsoportok özönét.

Shingonak régiónk felé fordulását kiemelkedő képességei tették lehetővé, mindenekelőtt nyelvtehetsége. Japánon kívül beszél és ír oroszul, angolul, az oroszt felhasználva elsajátította a bolgár nyelvet, majd pedig hazánkban a magyart. Szervezőképessége már korán kitűnt. 1970-ben részt vett a Kelet-Európai Tanulmányok Egyesületének megalapításában, közben számos kötetet és tanulmányt írt e témában. A szervező és kapcsolatteremtő készsége magyarországi tevékenysége során ugyancsak segítette.

Első útja alkalmával a Kulturális Kapcsolatok Intézetének munkatársai egyengették útját, megismerkedett Berend T. Ivánnal, Ránki Györggyel, Niederhauser Emillel, Bíró Zoltánnal. Közben egyre inkább előre haladt a magyar nyelv tanulásában. Nem elégedett meg közvetítő nyelvként az angol használatával. A már addig is számos sikeres könyv szerzője a nemzetközi gazdasági kapcsolatok összehasonlító elemzése mellett a magyar vidék, jelesül a Dél-Alföld felé fordult. Érdekelte, hogy miként élte meg a föld népe, a csendes, szorgalmas tömeg a történelmi változásokat, és azok milyen átalakulásokat hoztak sorsában. Megtartotta budapesti kapcsolatait, ám rátalált azokra a kollégákra, Bánszky Pálra, Csatári Bálintra, Szabó Ferencre és másokra, akik szervezték dél-alföldi kutatóútjait, elvezették a könyvtárakba és levéltárakba, valamint összehozták a sorsukról színesen mesélő idős emberekkel, akikkel beszélgetve megismerkedett a Rózsa Sándor legendáriummal, és figyelme egyre inkább a betyár élettörténete felé fordult.

Segítve őt figyelemmel kísérhettem alkotó módszerét. Mindenekelőtt nagy szakirodalmi bázist hozott össze. Azonban nem elégedett meg ezzel. Kutatást végzett az országos levéltárban, a Csongrád megyeiben Szegeden és Szentesen, Gyulán a Békés Megyei Levéltárban, a Pest megyeiben, Szabadkán és a Somogyi-könyvtárban, ahol Szerdahelyi Péterné segítette A témákra vonatkozó sajtóanyagot ugyancsak nagy alapossággal gyűjtötte össze. Kis másológépet hozott magával, amellyel az iratokat és az újságcikkeket lemásolta. Gondot fordított a képek gyűjtésére, majd az „összetalicskázott” források rendszerezése után fogott az íráshoz.

A mű: Rózsa Sándor, Betyár vagy bandita? Rózsa Sándor életét írja le megrajzolva annak társadalmi hátterét, azt a kort, amelyben a főhős élt. A betyár jelenség bemutatása után a „társadalmi bandita” életének az 1848-ig terjedő szakaszát olvashatjuk, majd következik az 1848–49-es intermezzo, utána a Bach-korszak ideje, amikor ő volt a betyárok királya, a legtöbb és legsúlyosabb rablások, gyilkosságok részese. Az utolsó előtti fejezet: Az ősz Rózsa Sándor pedig a szegedi és budai bírósági eljárást, a kufsteini börtönéveket, a szabadulást, majd az újra letartóztatást tekinti át, a befejező pedig a szegedi tárgyalástól a szamosújvári börtönig vezető utat és a börtönéletet tárgyalja. Az életrajzi fejezetek után érdekes rész következik: A betyárélet – ahogyan Rózsa Sándor látta, és ez a legendák leírásával folytatódik. A kötetet a Következtetések című rész és az Utószó zárja.

Amivel Minamizuka professzor újat hozott a Rózsa Sándor kutatásban az a magyar betyárvilág nemzetközi képbe ágyazása, amelyhez Braudel, Hobsbawm és Bloch műveit használta föl, amelyek szerint a betyárok, banditák mindvégig szemben álltak az államhatalommal, egy másik hatalmat képviseltek, amely mindaddig fennállt, hazánkban a 18. századtól az 1870-es évekig, amíg a paraszti társadalom ki nem egyezett, meg nem békült a fennálló renddel. Végeredményben fellépését a változó társadalmi, gazdasági változás hozta létre, például az Alföldön a pásztorélet beszűkülése a földek intenzív mezőgazdasági művelés alá fogásával, és amikor e folyamat befejeződött, a betyárjelenség megszűnt, természetesen állami erőszak közbenjöttével.

A szerző, ha nagyon is vékony szálon, összekapcsolja a betyárvilágot az 1890-es években indult agrárszocialista mozgalmakkal. Közvetlen összefüggés nincs a két jelenség között, ám a fennállt renddel való szembenállás hagyományából meríthettek az utódok, jóllehet elképzeléseikben, szervezettségükben teljesen különböztek az elődöktől.

A tudományos ismeretterjesztő monográfia népszerű kötet lett. Japánban 20 ezer példányban jelent meg, angol nyelvű változatát mindenütt olvashatják, a magyar nyelvű pedig Baráth Katalin fordításában itthon is elérhető. A kötet egyúttal messze vitte Szeged és vidéke hírét a világban.

Shingo, bár ez a személyneve, mindenki így hívja hazánkban, a Rózsa Sándorral, amelyről szép ismertetést írt Ilia Mihály, a néprajzi vonatkozású tájékozódását befejezte. Egyszer mégis visszatért hozzá. Japán nyelvű könyvében 1999-ben A zsiványok világtörténete címmel összefoglalta mindazt, amit a témáról a nemzetközi szakirodalomból összegyűjtött, amivel a magyarból kiindulva a betyártéma nemzetközileg elismert kutatója lett. Széles érdeklődése nyomán közben azonban számos tanulmányt és kötetet készített, amelyekkel a magyar- és közép-európai valóságot közvetítette Japán és a nagyvilág felé. Csak néhányat említek meg közülük. A magyar népi mozgalom japán szemmel (1992), A Balkán története és helyzete japán szemmel (1994), Budapest története: városi álom (2007), Magyar történelem képekben (2012). Mindezek alapján találó a 2015-ben tiszteletére megjelentetett kötet címe, Shingo, a szellemi hídépítő. A szép és tartalmas könyvet Csatári Bálint és Kriston Vízi József szerkesztette japán és magyar szerzők írásaiból, a Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Kör adta ki.

A japán tudósnak a Chiba, majd a Hosei Egyetem tudós professzorának érdeklődése nem szűnt meg a magyar parasztság iránt. Maga járta a tanyákat, majd kutatócsoportot szervezett. Azt vizsgálta, milyen hatást gyakorolt a rendszerváltozás a tanyai nép életére. A szocialista örökség Magyarország agrártársadalmában című tanulmányának bevezetőjében írja: „… 1997 és 1998 között két másik japán kutatóval megszerveztem a bordányi, szentkirályi és kondorosi tanyák összehasonlító kutatását. Az esettanulmány a globalizációs folyamat tükrében mutatja be a Magyarország agrártársadalmában 1989 után is érvényesülő szocialista örökséget.” (Klacsmann Borbála fordítása)

Minamizuka professzor a tanyákat járva mosolygós, kellemes modorával megnyitotta interjú alanyainak lelkét és szívét. Bordányba Szántó Tibor állatorvossal ment ki először, majd maga, később társaival, akik között egyik tanítványát Watanabe Akikot, az akcentus nélkül magyarul beszélő kolléganőt, egyetemi docenst említem meg, ő más alkalmakkor is professzora segítségére volt. Shingo időnként nagy pakk őszibarackkal tért vissza Szegedre, amelyet azután szétosztott a barátok között. Mindig megtalálta a maga emberét. Hivatalosan az MTA Alföldi Tudományos Intézethez és vezetőjéhez, Csatári Bálinthoz kötődött, ám mindenütt személyes kapcsolatokra tett szert. Szabadkán Magyar Lászlót találta meg. Mit sem törődve a határon kialakult több kilométeres torlódással mellette elhajtott, majd a határon, meglepetésemre, lazán átengedték. Magyar Laci vezetésével eljutottunk a már romos csárdához, amelyet lefényképezett. Így szerzett képet az immár omladozó csárdáról, ahol főhőse és társai annak idején mulatoztak. Útjaink során a kutatásaihoz a helyeket biztos szemmel maga választotta ki.

A japán tudós, aki többször Naokoval, a grafikus és festőművész feleségével jött, az 1990-es években, és az ezredfordulón a társadalom és a gazdaság olyan területét vizsgálta szociológiai megközelítéssel, amellyel akkor a privatizációk lázában senki sem törődött. Tizenöt fős nemzetközi kutatócsoportjával e témában Közép-Európa hat országában gyűjtött. A kutatás anyaga asztalfiókban maradt, pedig egyszer a magyarországi adatokkal együtt figyelemre méltó forrásai lesznek a korszak történetének. Shingo e kutatások jegyében írta meg 2013-ban, nyilván az orosházi származású Szabó Ferenc támogatásával, a Szocializmus és parasztok Kelet-Európában: Orosháza történeti tapasztalatai című száz oldalas tanulmányát, amely azóta sem jelent meg magyar nyelven. Vajon, az orosháziaknak eszébe jut-e egyszer magyar nyelvű megjelentetése?

A japán professzor, aki egy ideig Japánban az idegennyelvi tanulmányi központ igazgatói tisztét is betöltötte, valamint dékáni és rektorhelyettességi feladatot ugyancsak ellátott, szakirodalmi, tudósi munkásságának áttekintése egyúttal átvezet bennünket szervező munkásságának bemutatásához. Japánban tanítványainak sorsát segítve egyetemeken tanított, a magyar nyelv oktatását is felvállalta, konferenciákat szervezett, kötetek kiadásánál bábáskodott, a kortársak a japán egyetemes történeti kutatás irányító, vezető személyiségét látták benne. Ugyanezt a szerepet vállalta föl hazánkban. Konferenciák szervezésébe kapcsolódott be, és azokon előadásokat tartott. Japán kutatókat hozott Magyarországra az általa kitűzött kutatási célok megvalósítására. Mindezt alapítványokhoz benyújtott pályázatainak összegéből fedezte. Tiszteletre méltó, hogy ezt a vállalt feladatot hosszú évtizedeken át folyamatosan ellátta. Összefoglalva, tudományos, kutatásszervezési, oktatói és vezetői feladatokat látott el. Harmincon felül van magyar témájú publikációinak száma.

A fentiek mellett gondot fordított felvállalt ügyének és a japán kultúrának a népszerűsítésére. Barátaival megszerezték hozzá az anyagi fedezetet, és 1988–1999 között öt japán hetet rendeztek Magyarországról kiindulva a környező országokba eljutva. Románia, Bulgária, Szlovénia, Szlovákia és Lengyelország szerepelt a bakancslistán. Céljuknak tekintették a vidéki fellépést, „… mert az elit kultúra helyett a hétköznapi, kézzelfogható kultúrát kell bemutatni, nem pódiumról előadva, hanem a lakosokkal barátkozva, megismertetve velük a japán kultúrát…”. (Watanabe Akiko, ford. Benedekné Ficzere Kitti) Az utolsó japán hétre 2016-ban került sor, amikor már főként világtörténeti kérdések kerültek kutatásának homlokterébe, a mély érzésű Minamizuka professzor szeretett magyar vidékére, a Dél-Alföldre tért vissza, mégpedig Kecskemétre és Szegedre. Nálunk az események központja a Bálint Sándor művelődési ház lett, fő szervezője pedig Kiss Ernő igazgató volt. A népes közönség máig szívesen emlékezik vissza a látványos, népviseletes, kimonós színes japán délutánra, amelyet a 22 tagú japán vendégcsoport mutatott be.

A professzor hű és jó barát volt. A pályázatokon vagy gyűjtésekből kapott pénzéből gondolt önzetlen segítőire, és egy-egy japán útra meghívta őket, ami tanulmányutat jelentett. Profi módon mutatta be Japánt a néhány nap alatt, a fővárost és a vidéket egyaránt, a tokiói tv toronytól a tanyai gazdaságig, a pálcikákkal evéstől az elegáns vacsoráig, a függővasúttól a gyorsvasúton át a szent hegyig, a Fuji tűzhányóig.

Minamizuka Shingo munkája elismeréseként az alábbi kitüntetéseket kapta: Teleki Pál Érdemérem (2004), Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (Polgári Tagozat) (2009), Szeged Város Nemzetközi Kapcsolataiért Emlékérem (2012), Bács-Kiskun Megye Tudományos Életének Fejlődéséért Díj (2017).

A magyar barátok sem feledkeznek meg japán társukról. Kézenfogva a hídon címmel a Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Kör Kriston-Vízi József szerkesztésében 20 szerzős ünnepi kötetet jelentetett meg Minamizuka Shingo Sensei (tiszteletreméltó idős tanár) 80. születésnapjára. Bemutatóját Szegeden a Somogyi-könyvtárban tartották. A statisztikák szerint a japánok sokáig élnek, aminek tudatában kívánunk Shingonak, Minamizuka professzornak, a japán „hungarológusnak” és honismerőnek további hosszú boldog éveket.

Megjelent a folyóirat 2022. májusi számában