Döbör András: Szalay Istvántól búcsúzunk

Szeptember 16-án nagy részvét mellett hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára Szalay Istvánt (1944-2022), városunk korábbi polgármesterét, országgyűlési képviselőt, államtitkárt, matematika professzort, a tanárképző főiskola egykori főigazgatóját. Lapunk a temetésen elhangzó beszédek közül Döbör Andrásnak, az SZTE JGYPK dékánjának szavaival  búcsúzik Szeged emblematikus alakjától.

Tisztelt Tanár Úr, Kedves Pista!

A Szegedi Tudományegyetem és a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar vezetői, dolgozói nevében búcsúzom tőled az intézmény dékánjaként, és a hallgatók nevében azon egykori tanárképzős hallgatóként, akit 1993-ban a főigazgatóként a tanévnyitó ünnepségen szimbolikus kézfogással hallgatóvá fogadtál. Hogy aztán ez a partneri, támogató kézfogás végig kísérje az azóta eltelt közel 30 évet.  

Szeged városa és egyeteme sokat gazdagodott, amikor soproni fiatalemberként 1962-ben úgy döntöttél, hogy ebben a városban folytatod egyetemi tanulmányaidat, és amikor 1967-ben a frissen végzett fiatal tanárként, az egyetem oktatója lettél. Ettől kezdve nyugdíjba vonulásodig, közel ötven éven át a szegedi felsőoktatásban tevékenykedtél tanárként, kutatóként, vezetőként. Matematikus voltál, de lehettél volna történész is, gyakran emlegetted, hogy mindkét tudomány egyaránt vonzott, s csak az utolsó pillanatban döntöttél a matematika szak mellett, de a sokakat gyakran meglepő latinos történelmi műveltséged, hihetetlen mennyiségű tudásod mindvégig megmaradt. Matematika-fizika szakon végezve a pályád első szakaszát, 1967-1990-ig a JATE TTK Bolyai Intézetének Analízis Tanszékén töltötted, amire mindig örömmel emlékeztél vissza. 1971-ben jött az egyetemi doktori cím, 1976-ban a kandidátusi tudományos fokozat. Akkori kutatómunkád a Bolyai Intézetben nagy hagyományokkal rendelkező témához, a Fourier-sorok elméletéhez kapcsolódott, de érdeklődésed később a számfogalom egyfajta általánosítása felé fordult.

1991-ben főiskolai tanár lettél, s pályafutásodat ettől az évtől kezdve a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, majd az integráció után az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Matematika Tanszékén folytattad, majd 2007-től 2013-as nyugdíjba vonulásáig az JGYPK Alkalmazott Pedagógiai Intézete Matematika Szakcsoportjában dolgoztál. Óraadóként nyugdíjba vonulásod után is több éven át tanítottál, épp úgy, ahogyan korábbi politikai-közéleti szerepvállalásaid időszakában sem szakadtál el az egyetemtől, hiszen kurzusokat tartottál szegedi polgármesterséged, országgyűlési képviselőséged és egyházügyi államtitkárságod idején is.

Mert főként, és elsősorban teljes odaadással tanár voltál – a legjobb értelemben. Elsősorban persze a katedrán, de azon túl is minden lehetséges alkalmat kihasználtál sokszínű, szerteágazó tudásod átadására. Meggyőző, kiváló előadó voltál, igazságos vizsgáztató, empatikus oktató. Magyarázataid nyomán még egy magamfajta bölcsész is úgy érezhette, érti azt a matematikai problémát, amelyről szó volt. Fel tudtad kelteni a nem szakmabeliek érdeklődését is, sok érdekességgel, tudománytörténeti kuriózumokkal kápráztattad el a hallgatóságot. A hallgatóid szerettek, tiszteltek: tudásod, igazságosságod, korrektséged megbecsülést vívott ki közöttük. Bár a felsőoktatásban nem mindig magától értetődő, de te vérbeli, született pedagógus voltál. Rád igazán illettek Németh László gondolatai: „Aki hisz a pedagógiában, az csak optimista lehet. A pedagógusi hit, mely inkább a természet, mint nézet dolga, kettőt tételez fel: hogy az emberek (az eddiginél különbbé) nevelhetők s hogy (az eddiginél többre) taníthatók.” Te pedig Tanár Úr, optimista voltál – talán úgy is mondhatnánk, javíthatatlanul optimista. Szerencsére, szerencsénkre. Mert nem csak a diákok taníthatóságában hittél, de minden helyzetet optimista módon kezeltél, minden nehezebb probléma legjobb megoldását kerested, a rosszabb dolgoknak is láttad a jó oldalát, s az előnyeit keresve igyekeztél mindenki számára elfogadható eredményt elérni.

Ez a pedagógiai hit és optimizmus nemcsak abban érhető tetten, hogy az egyetemen zajló felsőfokú matematikatanítás számos ágát művelted, hanem abban is, hogy oktatóként folyamatosan részt vettél a tananyag-fejlesztésben, mindig kitüntetett figyelmet fordítottál a tehetséggondozásra is, továbbá az elemi és a felsőbb matematika kapcsolatára, amely a tanár- és tanítóképzésben is rendkívül fontos terület. Számos más módon is szerepet vállaltál a matematikatanítás, a köz- és felsőoktatás közéletében országos és helyi szinten egyaránt. Pályafutásod során következetesen törekedtél arra, hogy a tanár- és tanítóképzés minél inkább szinkronban legyen a közoktatás igényeivel.

Oktatói munkád mellett a tudományos kutatás is nagy szerepet játszott az életedben. Rád nagyon is jellemző módon nem elégedtél meg a matematika elfogadott és klasszikusnak számító lehetőségeivel. Itt is jellemző volt Rád a vállalkozó kedv, az optimizmus, az új utak keresése. 2001 körül kezdtél foglalkozni a robbantott számok szokatlannak tűnő témájával, s az utóbbi két évtizedben egyre jobban elmélyültél benne, kiterjesztetted a kutatásaidat a számok zsugorítására is. Nem törődtél a kételkedőkkel, eredményeidet tudományos közleményekben vitted a nemzetközi tudományos közvélemény elé.  Nagy célod volt a robbantott számok alkalmazásaként a ponthalmazokként felfogott Multiverzum modellezéséről szóló magyar nyelvű összefoglaló publikálása, s ma már még jobban örülök annak, hogy ez az egyetemtől kapott Klebelsberg-díj segítségével megvalósulhatott, amely díjat számos jól megérdemelt közéleti és egyetemi kitüntetéseid után a közelmúltban kaptál. Örömmel hoztad nekem a megjelent tekintélyes kötetet, s rendíthetetlen optimizmussal hitted, hogy munkád hozzájárul a matematika tudományának megújításához, s a jövő téged igazol majd.

De optimizmusod, pozitív gondolkodásod vezetőként is jellemző volt rád, hiszen az egyetemen és karunkon is fontos vezetői szerepeket vállaltál az idők során. Már a TTK-n is dékánhelyettesi feladatot kaptál, az akkori főiskolánkon pedig főigazgató lettél. Hittel és optimizmussal vágtál bele ebbe a munkába is, pedig nem volt könnyű dolgod, és a főiskola is nehéz időszakot élt át abban az időben. Mégis sikerült stabilizálni az intézményt, s mindenki számára elfogadható célokat kijelölni a képzéseink számára. Jól láttad, hogy nemcsak a hagyományos tanárszakokat érdemes fejleszteni, nyitott voltál az újításokra, pl. az egészségfejlesztő, vagy kultúraközvetítő szakma, vagy éppen a felsőfokú szakképzés irányába. Jól láttad azt is, hogy a jövő az egyetemi lét felé vezet, s főigazgatóságod időszakában a Szegedi Universitas Igazgató Tanácsának elnökeként is arra törekedtél, hogy a tervezett egyetemi integráció az érdekek egyeztetése, közelítése révén valósuljon meg. Amikor pedig a 2000-es évek elején politikai, közéleti szerepvállalásod után visszatértél közénk, a Matematika Tanszék vezetőjeként kreatívan vettél részt abban a szerkezetátalakításban, amelynek nyomán karunk megújult.

Kedves Pista! Köszönjük mindazt, amit tettél az egyetemért, a karért, a közösségért, köszönjük, hogy még nyugdíjasként is támogattad a törekvéseinket, személyesen az én vezetői munkámat is. Nagyon fogsz hiányozni, de talán vígasztalhat bennünket az egyik kedvenc, gyakran idézett latin közmondásod: „Omnes morandi sed non omnes moriar” – azaz Mindenki halandó, de nem mindenki hal meg. Te bizonyosan itt maradsz közöttünk… emlékedet megőrizzük.

Megjelent a folyóirat 2022. októberi számában