Bene Zoltán – Szántó Enikő: Képregény és őskori régészet

Beszélgetés Aleksandar Zograffal

Saša Rakezić, ismertebb nevén Aleksandar Zograf, szerb karikaturista és képregényrajzoló volt a 14. Szegedi Képregényfesztivál díszvendége. A népszerű művésszel a képregény műfaj sajátosságai mellett Szegedről is beszélgettünk.

− Mit gondol a képregény jelenéről és jövőjéről? Mintha reneszánszát élné mostanában a műfaj…

− Úgy gondolom, hogy a képregény része az egyetemes kifejezésmódnak, és lehet, hogy időről időre népszerűbb, vagy éppen kevésbé az, de soha nem tűnhet el teljesen. Hogy egy példát is mondjak: még ha a digitális média mindenhol nagymértékben meg is szerzi és le is köti a fiatal közönség figyelmét, ez nem jelenti azt, hogy a képregény el fog tűnni. Jelenleg (ahogyan angol szakkifejezéssel nevezik őket) a „graphic novels”[1] kiadványok igen elterjedtek, de a világszerte megrendezett képregénykiállítások és fesztiválok száma alapján is úgy tűnik, hogy ezen kifejezésforma jövője biztosított. Amikor gyerek voltam, Jugoszláviában minden kioszkban rengeteg képregényt lehetett kapni. Most már nagyon kevés képregény van a standokon, ezzel szemben átkerültek a „rendes” könyvesboltokba, és a kiadványok inkább hasonlítanak valami olyasmire, amit régebben „komoly” irodalomnak tekintettünk.

− Mennyire ismeri a magyar képregényes szubkultúrát, lát-e közös vonásokat a szerb és a magyar képregény-élet között?

− Vannak barátaim Budapesten, volt alkalmam megnézni kiadványokat, és találkozni néhány szerzővel a képregényes rendezvényeken. Először is, úgy gondolom, hogy nekünk itt, keleten olyan hangunk van, amely különbözik a képregényóriások – amilyen Franciaország, az Egyesült Államok, Olaszország stb. – nagy képregény-trendjeitől. És természetesen nehézségekkel is küzdünk, a legnagyobb ezek közül az, hogy sem a magyar, sem a szerb népesség nem olyan nagy számú, mint az említett nagy nemzetek esetében, így a kiadott példányszámok sem magasak…

− Hogyan értékeli a szegedi képregényfesztivált, nemzetközi viszonylatban hol helyezhető el ez a rendezvény?

− Ez egy jó fesztivál. Szeretem, mert nem túlméretezett. A legtöbb országban a közepes méretű városok a legjobb helyszínek a fesztiválok számára, mert a szerzők nyugodt körülmények között találkozhatnak az olvasóikkal, más szerzőkkel, s közben akár mélyebben is megismerhetik az adott várost. A nagyvárosi dzsungelben az ember túl sok időt tölt a közlekedéssel, vagyis azzal, hogy A pontból eljusson B pontba… A saját városomban, Pančevóban 2002-től 2006-ig egy nemzetközi képregényfesztivált szerveztem Grrr! címen, ezt azonban abba kellett hagynom, mert nehéz volt egyszerre képregényt rajzolni és a rendezvényt szervezni, de tapasztalatokat szereztem bőven. Pančevo egy iparváros, Szegedhez képest kicsit kisebb, a fesztivál pedig arról volt híres, hogy jó kommunikációt biztosított a résztvevők között és szoros kapcsolatot ápolt a közönséggel. Az olyan városok, mint Angouleme Franciaországban, Lucca Olaszországban vagy Erlangen Németországban az adott országok legfontosabb fesztiváljainak adnak otthont, s ezek a városok mind hasonló méretűek, mint Szeged vagy Pančevo.

− Miért érezte úgy, hogy Szegedet meg kell örökítenie egy képregényben?

− Amikor Szabadkán mutattam be a munkáimat, a feleségem, Gordana és én többször is ellátogattunk Szegedre. Szép város, nagyon érdekes építészettel és jó hangulattal. Mióta minden héten 2 színes oldalt készítek a Vreme magazin számára, az egyik téma, amiben alkotok, a képregényes útleírások: így 2011-ben, azon a héten Szeged volt a témám, 2016-ban pedig szintén két oldalt készítettem Ópusztaszerről…

− Milyen nagyobb lélegzetű munkán dolgozik, mi lesz a következő, amivel meglepi a rajongókat? Elárulna néhány műhelytitkot?

− Folyamatosan több projektben veszek részt, amelyek gyakran különböző országokhoz kapcsolódnak, mivel szeretek jelen lenni a nemzetközi színtéren, s nem egyhelyben toporogni. Idén ősszel 3 hétig közreműködtem kelet-szerbiai ásatásokon, egy túlnyomórészt őskori lelőhelyen, ugyanis belgrádi és bécsi régészeti intézetek kutatói csapatába kaptam meghívást. Réz- és bronzkori, valamint kelta leleteket tártak föl a régészek, s egy kevés római kori anyagot. Az őskori régészet iránti érdeklődésem legalább 10 éve tart, de ez volt az első alkalom, hogy ásatásokon vehettem részt, sőt, egy tudományos dolgozat megírására készülök! Ezen kívül Párizsban fogom bemutatni a második világháborús történetekről szóló könyvemet. Remélem, hogy ezt az anyagot lefordítják, és ha minden jól megy, jövőre Magyarországon is kiadják! A márciusi párizsi bemutatót és kiállítást egy olaszországi zenészekből álló zenekar fogja kísérni, akik a könyvben szereplő történeteimet zenésítik meg, miközben én élőben rajzolok a színpadon, és a rajzaimat valós időben filmezik és vetítik ki a közönségnek…. Szóval rengeteg munka és feladat vár rám a következő hónapokban…

− Köszönjük szépen!

Megjelent a folyóirat 2022. decemberi számában

Jegyzet

[1] Magyarul sokszor grafikus novellának mondjuk, bár az elnevezés igencsak pontatlan, ugyanis a nevével ellentétben egy GN egyáltalán nem novella terjedelmű. Az angol elnevezés szó szerinti fordítása pontosabban lefedi a lényegét: rajzolt regény.

Olyan önálló történeteket nevezünk így, melyek különálló könyvben jelennek meg. Formátumuk hosszra és méretre is igencsak el szokott térni a füzetekétől. Sokszor inkább hagyományos könyvméretűek, hosszuk elérheti a több száz oldalt. Vagy röviden összefoglalva úgy is definiálhatóak, hogy olyan regények, melyeket nem megírtak, hanem megrajzoltak.

Megjegyzendő, hogy csak az amerikai megjelenésű képregénykötetekre alkalmazzuk a GN megnevezést. Az első Magyarországon kiadott színes Marvel-képregény, a Monolit bosszújának eredeti változata is ebbe a kategóriába tartozott. (http://halozsak.hu/hzs-tudastar/kepregenyes-alapfogalmak#gn)