Apró Ferenc: Bálint Sándor a szegedi piarista gimnáziumban

 A szokásos nyolc osztály helyett csak négyben tanult a piaristáknál. Elemi népiskolába – 1909 és 1914 között – Sándor Antal (1890–1975) tanító úr elébe járt a Földmíves és a Dobó utca sarkán álló hatosztályos alsóvárosiba, a városrész lakóinak ajkán: a Kazaliba. Kazali Imre (1809–1873) az intézmény korábbi épületében tanított 1835 és 1873 között. Nagy hatású és tisztelt pedagógus-egyéniség volt, Móra Ferenc tárcát írt róla. (Emléktáblája [1924] – vajon miért? – bent van az iskolában.) Sándor tanító úr Szegeden, az 1908/09-i tanév nyarán kapta meg tanítói és kántori oklevelét, ősszel kezdte a népoktatást. A gyermek Sándorka 1909 szeptemberében lett a Kazali elsőse, az 1913/14-i tanévben az ötödik osztályt végezte el. (Az iskola átmenetileg ötosztályos volt, ha valamelyik évben nem volt 6. osztályos tanulója.) Péter László négy elvégzett évet írt, de ezt az értesítők cáfolják.[1]

A kis Sándorka nem akart tovább tanulni, ám édesanyja, a megözvegyült Bálint Sándorné Kónya Anna (1865–1945) az 1914/15-i tanévre beíratta a III. kerületi polgári fiúiskolába. (Faliszáma Boldogasszony sugárút 6, az épületet az 1928-ban a Pestről Szegedre helyezett tanárképző főiskola kapta meg.) Az iskola a háború kitörésének az évében hadikórház lett, a tanítás – 1914. november 2.  napjától – a közeli piarista gimnáziumban folyt, persze délután. Az itt eltöltött négy évben (1914–1918) tanára volt Cs. Sebestyén Károly (1876–1956), múzeumunk későbbi jeles munkatársa. (Bálint Sándor az írásaiban nem kevésszer hivatkozott volt tanára alapvető kutatási eredményeire[2].)

A főgimnázium épülete (1886)

1918/1919

Nem lehetetlen, hogy a gyermek Sándorkában a kegyes rendi atyák – tekintélyt sugalló –reverendás látványa, a jövő–menő gimnazisták keltették föl az itt tanulás vágyát. Hogy a városi főgimnázium ötödik osztályába beiratkozhasson, különbözeti vizsgát kellett tennie. Fölkészülésében Para Imre (1884–1948) földrajz–természetrajz–számtan szakos piarista tanár segítette. Tudni kellett a gimnázium I–IV. osztályában tanítottakat: a latint, Magyarország történelmét 1526-tól kezdődőn, a természetrajz biológiai részét és az algebrát. A 14 éves fiúcska tudása megfelelőnek találtatott, így – édesanyja kíséretében – mehetett 1918. szeptember 3-án délelőtt beiratkozni. Föl kellett mutatni a születési anyakönyvi kivonatot, a katolikusoknak a keresztlevelüket, végül a polgári iskola bizonyítványát a négy év elvégzéséről. Nyilatkozni kellett, hogy az új növendék görögöt akar-e tanulni, vagy az ún. görögpótló tárgyakat. A beiratkozási díj öt korona volt, az éves tandíj már száz, melynek negyedét nyomban le kellett fizetni Salánky István (1866–1941) tandíjkezelést is végző tanár kezeihez. A tanév szeptember 6-án, pénteken reggel nyolc órakor az akkoriban szokásos szentmisével, a Szentlélek ünnepélyes segítségül hívásával kezdődött (Veni Sancte Spiritus…).

A gimnázium igazgatója a magyar–német szakos Prelogg József (1875–1926), a kisdiák osztályfőnöke pedig – négy éven át – Vézner (később: Vékei) Károly (1892–1975) volt. A vallástant  Ohmacht Nándor (1892–1973) hitszónok, a heti hat-hat óra latint és a görögöt Vézner főtisztelendő úr tanította. Folytatva: a történelmet Kontraszty Dezső (1877–1937), a németet Langhammer Béla (1895–1987), a természetrajzot Para Imre, a számtant Sümegi Gyula (1883–1923), a magyart Szalay István (1870–1940) okította. Volt két világi tanára is: Timina Ödön (1847–1928), aki a tornaórákat vezényelte, és Nováky Bertalan (1852–1939), ki a szabadkézi rajzot tanította. (Nováky tanár úrnak volt mire jóérzéssel gondolnia, hiszen ő indította művészi pályájára – többek között – Nyilasy Sándort, Károlyi Lajost és Szöri Józsefet.)

Bálint Sándor osztálytársai közül Szegeden ismertté vált Armentano Alajos (1904–1984, később Lajos) belgyógyász, egyetemi magántanár; Gottwald László (1904–1987) orvos; Pálfy György (1904–1970), az 1944 utáni első polgármesterünk. Négy diáktársa készült írónak: kettőnek ismert a pályája, kettő idegenbe szakadt. Vyhnalek (később: Berczeli Anzelm) Károly (1904–1982) jónevű költő, író, műfordító, Jávorka (Janicsek) Ferenc (1904–1963) háromkötetes novellista lett. Färber Andornak (1903–?), aki a Színház és Társaságban írt, Amerikában, míg Gerencsér József (1903–?) újságírónak Franciaországban veszett nyoma. (Az utóbbinak dedikált József Attila!)

A 7. osztály két tanulójával, a leendő városrendező mérnök Pálfy-Budinszky Endrével (1902–1968), és a banki főtisztviselővé lett Rosinger (később: Jeddi) Emillel (1902–1986) élete végéig közeli barátságban maradt.

A történelem eseményei előrehozták a tanévzárást. A kommün rendelete szerint idő előtt be kellett fejezni a tanítást, a bizonyítványokat április 16-án a diákok kezébe kellett adni. A hálaadó szentmisét, a Te Deumot nem volt szabad megtartani. A gimnázium épülete nem ürült meg, mert a Szegedet megszálló francia katonaság foglalta le magának.

A papírhiány miatt a tanévről beszámoló értesítő meglehetősen ösztövér volt, a tanulók év végi érdemjegyeit csak összefoglaló szóval közölte. Hárman voltak „jelesek”, míg Bálint Sándor bizonyítványába a „jó” minősítés került.

A főgimnázium rajzterme az 1910-es években

1919/1920             

A tanév elején, szeptemberben új főigazgató került a szegedi tankerület élére: Lippay György (1875–1939), aki előtte két évtizedig az állami (1922-től: Klauzál) főgimnázium latin–görög szakos tanára volt. (Szegeden született, ugyanitt a kegyes atyáknál érettségizett, egy időben Egerben papnövendékként tanult!) A tanári karban történt változások: Kontraszty Dezsőt Nagybecskerekre, Langhammer Bélát Sátoraljaújhelyre helyezték át. Érkezett a magyar–latin szakos Németh Jenő (1884–1951) Trencsényből, a magyart–latint–németet oktató Jagsich János (1893–1924) Budapestről. A tanév végén nyugdíjba ment Timina Ödön tornatanár, és – 36 évi szolgálat után – a magyar–hittan–görögpótló irodalom szakos Fekete Ipoly (1858–1939), a jeles pedagógusegyéniség. 

Diákjait az utile cum dulci (a hasznosat a kellemessel) elve alapján tanította. Juhász Gyula a 70. születésnapjára verset írt hozzá: Kegyes atyák kedves, hű utóda / Hadd köszöntsön vígan ez a dal…[3] Pappá szentelésének az 50. évfordulójára (1931) pedig neki ajánlotta a Calasantius című költeményét.[4]

Bálint Sándor három új tanárt kapott: a történelmet Csaba Jenő (1894–1968), a német nyelvet Uitz Mátyás (1887–1962), a testnevelést a világi Pesti Lajos (1892–1960) tanította. (Ez évben két tornatanára is volt a főgimnáziumnak.)

A polgári iskola öt év után kiköltözött, szeptember 4-én a francia gyarmati katonaság is: a betört ablakok pótlása 77 000 koronával karcsúsította meg a fönntartó város kasszáját… A hatalmas épület takarítása szeptember 30-ig tartott. A tanévet megnyitó Veni Sancte október elsején volt: másnap megkezdődött a tanítás, melynek folyamatosságát gyakran szakította meg a kényszerű szénszünet. (A karácsonyi vakáció is január 18-ig tartott.) Az első hat osztály – a föntiekre tekintettel – csak március 29-én kapott félévi értesítőt. A diákok naponta többször imádkoztak: tanítás előtt, után (Miatyánk, Üdvözlégy), és a déli harangszókor is (Úr angyala).

Július 7-én volt a Te Deum, a tanévet lezáró hálaadó szentmise. A Te Deum laudamus… (Téged, Isten, dicsérünk…), a misén fölcsendülő zsoltárszerű imádság (himnusz), melyben az iskola tanárai és diákjai köszönetet mondtak az év során kapott kegyelemért, az együtt töltött napokért. A mise után osztották ki a bizonyítványokat. A tanulók éves érdemjegyét ismét csak egy szóval adták meg: Bálint Sándor a második csoportban volt a „jók” között.

Az írójelöltek közül Färber Andort kizárták, Vyhnalek-Berczelit 1919 nyarán eltanácsolták, erre a tanévre nem iratkozott be, míg Janicsek Ferenc magántanuló lett, ilyen minőségben hagyta abba középiskolai tanulmányait…

1920/1921

A tanév kiemelkedő eseménye az intézet megalapításának a 200. éves évfordulója volt. A május 5-i ünnepségen jelen volt Teleki Pál volt miniszterelnök, Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszter, Szinger Kornél rendfőnök, Lippay György tankerületi főigazgató és számos jelesség (Sík Sándor, Schütz Antal, Révai József, Szalay József kerületi rendőr-főkapitány stb.) Szent Dömötör palánki templomában Prelogg József igazgató celebrálta a hálaadó szentmisét (Te Deum) rendtársai fényes segédletével. A nagyközönség, köztük a volt tanárok zsúfolásig megtöltötték az istenházat. A templom előtti téren, a fölállított tábori oltárnál a tanuló ifjúság hallgatta a Niklos János (1874–1928) atya bemutatta ünnepi szentmisét, Öveges József (1895–1979) főtisztelendő úr – rögtönzött szószékről elhangzó – veretes szavait. A színházban fél 11-kor volt a jubileumi ünnepség, utána a Tisza Szállóban 160 terítékes díszebéd, végül 17 órakor a Dugonics Társaság ülése zárta a napot. Két emlékkönyv jelent meg: a főgimnáziumét Csaba Jenő atya, a Dugonics Társaságét Móra Ferenc szerkesztette. (Az előbbin nincs kiadó.)

A tanári karból távozott Ohmacht Nándor, Kecskeméten lett a rendi növedékek prefectusa, Németh Jenőt Magyaróvárra helyezték át, míg az e tanévben Nagykanizsáról idekerült hittan–német–ének szakos Lukács József (1878–1964) egy királyi herceg családnál lett nevelő. Érkezett a magyar–latin szakos Vincze József (1874–1933) Budapestről, a magyar–latin–német szakos Abelsberg József (1870–1945) Sátoraljaújhelyről, a magyar–latin–vallástan szakos Erdélyi József (1894–1959) Nagykanizsáról. A Veni Sancte szeptember 5-én, vasárnap volt, másnap megkezdődött a tanítás. Bálint Sándornak osztálytársa lett két évismétlő: Gyurki Gyula (1903–1973), a későbbi ügyvéd, és Dömötör Gyula (1903–1983), a majdani – alaposságáról méltán elhíresült – közjegyző. Megalakult 84 taggal a Mária-kongregáció Lukács József, majd Vincze József vezetésével, célja a Boldogságos Szűz tiszteletének az ápolása volt. A Zrínyiről elnevezett 82. számú cserkészcsapat 120 tagot, az Orbán János vezette önképzőkör 103 rendes tagot számlált: az utóbbiaknak – Sümegi Gyula tanár vezetésével – kisebb zenekara is volt. Vézner Károly irányításával létrejött az Ifjúsági Segélyező Egyesület, mely 3386 tankönyvet és 47 pár cipőt osztott szét a rászorulók között. (Lelkesen gyűjtötték a fölsőbb osztályba lépőktől a fölöslegessé váló könyveket.)

A háborút vesztett országban a hagyományos erkölcsi rend föllazulása idején a piarista atyáknak két céljuk volt: a hazaszeretetre és a keresztény értékrendre nevelés. Külső formái is voltak: az osztálytermekben a feszület alatt két plakát volt: az egyik Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna (1881–1923) háromsoros versével, a Magyar Hiszekegy szövegével (Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában…) a másik a Nem! Nem! Soha! fölirattal, a Területvédő Liga jelszavával (mottójával).

A napi háromszori imádkozás változatlanul megmaradt, a diákok – a téli időszak kivételével – naponta szentmisét, vasárnap és egyházi ünnepeken exhortációt (buzdító beszédet) is hallgattak. A piarista jelmondat, a Quia ad maius pietatis incrementum (folyton mélyülő hívő lelkülettel) fokozottan előtérbe került.

A tanévrázó Te Deum június 29-én volt, ez után osztották ki az év végi bizonyítványokat. Bálint Sándornak három jelese volt (magatartás, magyar, történelem), öt tárgyból kapott 2-est (hittan, latin, görög, német, torna), háromból 3-ast (matematika, egészségtan, és természettannak nevezett fizika.)

1921/22

A tanári karban kevés változás történt: Uitz Mátyást Kolozsvárra helyezték, Abelsberg Józsefet vissza Sátoraljaújhelyre, érkezett Tihanyi Béla (1887–1944) hittanár Vácról. A tanévnyitó szentmise (Veni Sancte) szeptember 1-jén volt, a tanítás 5-én, hétfőn kezdődött. Az iskola befogadta az állami főgimnázium mintegy 270 növendékét, mert Tisza Lajos körúti épületüket a Szegeden otthonra talált egyetem kapta meg. A piaristák 7. és a 8. osztálya délelőtt tanult, míg az 1–6. osztály és az államiak heti váltásban délelőtt és délután. A délutáni órák – 2-től 6-ig – csak 40 percesek voltak, öt perces szünettel. (Az értesítő nem titkolta, hogy az eddigi általános tanulmányi eredmény és a fegyelmi helyzet fönntartása átlagosnál nagyobb föladatot jelentett a piarista atyák számára.) A rendtartás új pontja szerint a félévi értesítőben és az év végi bizonyítványban az érdemjegyek mellett általános jellemzést is kellett adni a diákokról. E tanévben szénszünet már nem volt. A hazafiságra és a keresztény értékrendre nevelés – tavalyi – eszközei változatlanok maradtak, sőt: mindegyik tanulónak tudnia kellett az O Pater parvulorum… kezdetű piarista himnuszt (Kicsinyeknek atyja…).

Bálint Sándor (1922)

Az ifjúsági egyesületek közül élénk lelki élet folyt a Tihanyi tanár úr vezette Mária-kongregációban, a cserkészcsapatnak „mintegy” kétszáz tagja volt. A Segélyező Egyesület 2875 tankönyvet és 42 pár cipőt osztott szét a rászorulók között. Orbán tanár úr vezette a 95 tagú önképzőkört, melyen belül a kisebb zenekar e tanévben is működött. A kör június 4-én rendezte meg évzáró ünnepségét Magyar Jövő címmel. Ekkor adták át – homályos megfogalmazás szerint – az „intézeti emlékművet”. Értelmezésében a szegedi sajtó elérhető számai sem segítettek. Ami rokonítható: 1922. október 1-jén avatták föl a díszteremben az 1909-ben végzett 8. osztály hét hősi halottjának (Aczél Iván, Ábrahám András, Hőniges Oszkár, Ökrös János, Politzer Imre, Schőn László, Vajda Ernő) emléktábláját. A teremben több hősi emlék is volt, egyelőre nem tudjuk, hogy Löw Immánuel főrabbi, a gimnázium volt diákja melyiknek az avatására írta disztichonját:

Hadviselő, hazatért társak szomorún örökítik
Hív, haza nem szállott vértanu társaikat.[5]

Két tárgyat más tanár tanított a végzősöknek: Prelogg József igazgató a németet, Tihanyi Béla a hittant. Az új tantárgyakat, a „társadalomtani ismereteket” Gregorich Izidor (1891–1954), a „bölcsészeti előtant” Orbán János okította. (Az előbbi órák tárgya társadalmi, jogi, közgazdasági alapismeretek, az utóbbiaké a lélektan és a logika volt.)

Az osztályvizsgák május 8-a és 13-a között voltak, Bálint Sándor bizonyítványában három egyes (magaviselet, magyar, történelem) öt kettes (görög, latin, német, torna, bölcsészeti előtan) és négy hármas volt (hittan/!/, természettannak nevezett fizika, számtan, társadalomtani ismeretek). Alapítványokból, fölajánlásokból nem kevés diák kapott teljesítményéért kisebb–nagyobb pénzösszeget. A végzős Bálint Sándort „irredenta tárgyú dolgozataiért” 250 koronával jutalmazták. (A Szeged c. napilap havi előfizetési díja 100 korona volt.)

Az érettségi írásbeli része május 15-e és 17-e között, míg a szóbeli június 12-e és 17-e között volt. Az iskolai értesítő – e téren – szokásosan szűkszavú: jeles minősítést kapott 10, jót 16 (köztük Bálint Sándor), míg 13 diákot érettnek nyilvánítottak. (Ismétlésre utasítottak 8 főt.) A hálaadó szentmise, a Te Deum június 29-én, csütörtökön volt, utána osztották ki az év végi bizonyítványokat és a nyomtatott értesítőt.

Mivel zárjam? Az érettségizett fiatalember 1922 őszén beiratkozott a szegedi Ferenc József Tudományegyetem magyar–történelem szakára…

Megjelent a folyóirat 2023. áprilisi számában

Jegyzetek

[1] Péter László: Bálint Sándor pályája. In: Tiszatáj, 1987. augusztus 3-30. o.

[2] Pl. Szeged középkori templomai, 1938.

[3] Ilia Mihály – Péter László (szerk.): Juhász Gyula Összes Műve Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963., III. kötet, 57. o.

[4] Juhász Gyula Összes Műve III. kötet, 91. o.

[5] Löw Immánuel: Kétszáz beszéd. Szeged, 1939. 332. o.