Miklós Péter: A Délvidék művelődésének szolgálatában

Különleges kötet a szegedi piarista oktatás háromszáz évéről

Nagy vállalkozás egy iskolatörténeti munka elkészítése, amelynek során az azon dolgozónak – ha jól szeretné csinálni – többféle tudományterület (így például a történeti pedagógia, a neveléstudomány, a helytörténet, a társadalomtörténet, a szociológia, az ifjúságkutatások stb.) módszertanát, szakmai nyelvezetét, megközelítésmódját kell ötvöznie és relevánsan alkalmaznia.

Az elmúlt két században számos szegedi oktatási intézmény története került – igencsak eltérő szerzői / kiadói intenciókkal és szakmai minőségben – földolgozásra. Volt olyan, amelyik tudományos alapossággal és igényességgel (akár szakdolgozat, vagy doktori értekezés formájában) és volt, amely az emlékezés és a visszatekintés szándékával. Ez utóbbi művek inkább a hajdani diákélethez kötődő közösségi élményt és az intézményi identitást voltak hivatottak erősíteni.

A tavalyi évben Károlyi Attila szerkesztésében megjelent, A Piarista 300 éve Szegeden című vaskos kötet nemcsak méreteit tekintve hatalmas munka. Ez a széles forrásbázison és szakirodalmi ismereteken alapuló, gazdagon illusztrált és igényes nyomdai kivitelű iskolatörténeti könyv ugyanis nemcsak tudományos igényű, de igyekszik megragadni és az olvasónak átadni azt a „piarista szellemiséget”, amely immár három évszázada jelen van Szeged mindennapjaiban.

A könyv létrejöttén számos szerző dolgozott: Angyal László, Borbás Péter, Jusztin István, Jusztinné Nedelkovics Aliz, Károlyi Attila, Koltai András, Mészáros Ferenc, Szekér Barnabás és Zsova Tamás. A kiadvány – amely jórészt rövid terjedelmű és közérthetően olvasmányos stílusban megfogalmazott művelődéstörténeti adatok és forrásszövegek gyűjteménye – hihetetlenül nagy mennyiségű irodalom-, hely- és egyháztörténeti, valamint neveléstudományi tartalmat közöl, amelyek mégsem válnak monotonná, vagy unalmassá, hiszen nagyon gazdag (történeti és kortárs) képanyag biztosítja a kötet változatosságát, amelynek praktikus tördelése és gondosan megtervezett arculata egyben erőteljes vizuális üzeneteket is közvetít. A történeti és irodalmi jellegű szövegek és forrásértékű képek mellett a könyvet kronológiai adatok teszik még áttekinthetőbbé.

A kötet nyolc fejezetből áll. Ezek közül az első Szeged városa és a rend 1720 előtti kapcsolatát tekinti át, a másodikból pedig a palánki templom és az iskola történeti szimbiózisát (pontosabban annak kialakulását) ismerhetjük meg. A harmadik egységet a kötet munkatársai az iskola névadójának, Dugonics Andrásnak szentelték. Életéről, munkásságáról, emlékezetéről olvashatunk ezeken az oldalakon. Dugonicsot egyébként városunkban azért is emlegethetjük nagy hálával, mert – amellett, hogy piarista szerzetespap, matematikus professzor, a magyar nemzeti dráma- és regényirodalom egyik első képviselője volt – Magyar példabeszédek és jeles mondások című posztumusz megjelent munkájával a szegedi néphagyomány és népnyelv kutatásainak az egyik alapkövét tette le.

A kötet következő fejezete az iskola 1777 és 1849 (a Mária Terézia által kiadott Ratio educationis nevelésügyi pátens és a szabadságharc bukása) közötti történetét tekinti át. Ezt követi a városi főgimnáziumról szóló fejezet, amely az 1850 és 1918 közti időszakról szól. A két világháború közötti „nemzeti útkeresést” (1918–1944) és a „megfojtott demokráciát” (1944–1950) bemutató egység zárja a történeti áttekintést. Az utóbb említett időszakban került sor – az államszocialista diktatúra kiépítésének részeként – az egyházi iskolák, köztük a szegedi piarista gimnázium, államosítására, amelyet vallás- és közoktatásügyi miniszterként éppen az a – formailag polgári elkötelezettségű kisgazda, gyakorlatilag kriptokommunista („rejtett kommunista”) politikus – Ortutay Gyula vezényelt le, aki korábban szegedi piarista diák volt. 1950-ben a szerzetesrendeket állami rendelettel föloszlatták, s a szegedi piarista rendház lakóit is internálták.

A piarista oktatás helyi újraindulásának időszakát és az iskola történetének legutóbbi periódusát (1990–2022) tekinti át a kötet zárófejezete. A szegedi piarista gimnázium az elmúlt három évtizedben megtalálta a helyét a Dél-Alföld oktatási szcénáján, sőt: több alkalommal az ország első száz legjobb középiskolájának a listájára is fölkerült.

A kötetet – mint már említettem – számos képreprodukció, fénykép és dokumentummásolat teszi érdekessé és színessé. Létrehozva egy olyan szöveggyűjteményt, amely nem pusztán iskolatörténeti szemelvények kollekciója, de egyrészt a „szegedi piarista család” (jelenlegi és egykori diákok, tanárok, szerzetesek) identitásának komoly történeti és spirituális fundamentumát igazolja, másrészt fontos adattárat közöl a modernkori Dél-Alföld művelődéstörténetének alaposabb megismeréséhez.

Kiderül a könyvből például, hogy a szerb nemzeti mozgalom – amely a tizenkilencedik század derekán bontakozott ki – egyik bölcsője a Délvidék értelmiségének „elitképző” intézményének tartott a szegedi piarista gimnázium volt. Itt tanult ugyanis Lukijan Mušicki költő író, püspök és Joakim Vujić színművész éppúgy, mint Josif Rajačić karlócai pátriárka, 1848/49-ben a magyarországi szerb nemzetiségi mozgalom vezetője.

Az elmúlt századokban olyan jeles növendékei voltak ennek az iskolának, mint Katona József drámaíró, Petőfi Zoltán költő, Petőfi Sándor fia, „a magyar Sasfiók”, Juhász Gyula költő, Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr, Gyulay Endre püspök, Paskai László bíboros. S a sort még hosszan folytathatnánk! Péter László irodalomtörténész professzor Piarista seregszámla című tanulmányában kétszázhetvenhat jeles diákot gyűjtött össze az iskola múltjából.[1]

Bálint Sándor néprajzkutató, művészettörténész, kereszténydemokrata politikus, a kommunista diktatúra áldozata, a katolikus egyház (mint hitvalló és családapa) boldoggá avatás előtt álló példaképe 1978-ban a piarista rend konfrátere lett.[2] Mint erről később fogalmazott: „A meghatódottságtól nem tudtam megszólalni, olyan váratlanul engem szólítottak elsőnek…. Végrendeletileg meghagyom, hogy sírkövemre, ha lesz, ezt véssék rá: Piarista konfráter. Az, hogy egyetemi tanár, professzor voltam, elmaradhat.”[3]

A szegedi piarista gimnázium történetével foglalkozó historiográfiában[4] fontos helye van a most megjelent, A Piarista 300 éve Szegeden című kötetnek, amely nemcsak a piarista rendtörténeti, illetve a hazai és a szegedi történeti pedagógiai kutatásokhoz alapvető hozzájárulás, hanem Szeged művelődéstörténetének vizsgálói számára is hasznos dokumentumgyűjtemény. Nagyszámú levéltári forrás került benne ugyanis földolgozásra. Ezek sora a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád–Csanád Vármegyei Levéltára dokumentumaitól a fővárosi Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a szegedi Móra Ferenc Múzeum, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár, a bécsi Österreichisches Staatsarchiv anyagain keresztül a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár gyűjteményeiig terjed. Elsődleges, s legjelentősebb és eddig legkevésbé ismert bázisa azonban a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára volt.

Elismerés és hála illeti Károlyi Attilát, hogy egy pedagógusokból, történeti kutatókból és arculattervező szakemberekből álló csapat koordinátoraként, s a kötet szerkesztőjeként egy több mint négyszáz oldalas munka megjelenésén fáradozott. Ennek eredményeként vehetjük a kezünkbe ezt az impozáns kiadványt, amelyről meggyőződésem, hogy Szeged története utánunk következő kutatói számára megkerülhetetlen forrásként szolgál majd.

Károlyi Attila (szerk.): A Piarista 300 éve Szegeden. Szeged, Dugonics András Piarista Gimnázium – Piarista Rend Magyar Tartománya, 2022.

Megjelent a folyóirat 2023. májusi számában

Jegyzetek

[1] Péter László: Piarista seregszámla. In: Uő: Szegedi seregszámla. Szeged, Bába Kiadó, 1999. 37–57. o.

[2] A konfráter (szerzetestárs) tiszteletbeli tagja egy szerzetesi közösségnek, aki tevékenységével támogatja és szolgálja a rend törekvéseit, valamint részesül a rendtagok imái, illetve az általuk bemutatott szentmisék által megszerezhető kegyelmekből.

[3] Idézi: Károlyi Attila (szerk.): A Piarista 300 éve Szegeden. Dugonics András Piarista Gimnázium – Piarista Rend Magyar Tartománya, Szeged, 2022. 226. o.

[4] Pap János: A piaristák Szegeden. 1720–1886. Szeged, Engel Lajos Könyvnyomdája, 1886.; Móra Ferenc (szerk.): Emlékkönyv a szegedi kegyesrendi főgimnázium kétszáz éves jubileuma alkalmából. 1720–1920. Szeged, Dugonics Társaság, 1921.; Csaba Jenő: A piaristák vezetése alatt álló szegedi városi főgimnázium kétszázados jubileumának emlékkönyve. Szeged, Juhász Nyomda, 1922.; Apró Ferenc (szerk.): Piaristák Szegeden. 1721–1996. Emlékkönyv a kegyes tanítórend szegedi oktató-tevékenysége megkezdésének 275. évfordulójára. Szeged, Dugonics Társaság, 1996.; Miklós Péter (szerk.): A piarista nevelés újraindulása Szegeden. 1991–1999. Budapest – Szeged, Dugonics András Piarista Gimnázium – Piarista Rend Magyar Tartománya, 2013. /Magyarország piarista múltjából, 5. köt./