Czene Zoltán: Az idő és a lélek – spiritualitás és légiesség
Gondolatok Maderspach Katalin tárlata elé
2023 tavaszán a Szent-Györgyi Albert Agórában volt látható Maderspach Katalin, Szeged Kultúrájáért díjjal kitüntetett festőművész „Lélekbe mártott ecsettel…” című retrospektív kiállítása. Pályája azonban korántsem lezárt: új formákkal, új technikákkal kísérletezik a festészettel az 1990-es évektől foglalkozó alkotó. Megkapóan hatásos képeiről, alkotói pályájáról októberi törteli tárlata kapcsán számolunk be. Törtelhez családi kapcsolatok fűzik.
Katalin a ’90-es évek végén fordul a művészetek felé, alkotóként, egy már lezárt biológus-kutató-doktori életpálya után. A zeneművészet hozta benne felszínre az alkotás vágyát, mely ma is hajtóerő lelkében. Művészeti pályája azonban korántsem lezárt, ellenkezőleg: egyre sokrétűbb, egyre gazdagabb, mind témaválasztásában, mind technikáiban.
A természet ihlette tájképektől indult. „Mindig közvetlen élmény alapján, természet után festek. Képeimen igyekszem visszaadni a természet szín-, és formagazdagságát.” – mondja tájképeiről az Alkotó.
Majd a portréfestészet felé fordul — az érzelmek kifejeződése izgatja az emberi arcon. Milyen gazdag érzelmi skála az, melyet képes kifejezni az emberi arc, a mimika!
S az utóbbi években különböző pályázatokra készült tematikus képekkel is jelentkezik, amellett, hogy egy-egy absztrakt, már-már szürreális élményt is megjelenít képein.
A légies pasztellkréta, az akvarell után egyre gyakoribb az olaj-technika is, melyet használ. 1999 óta állít ki városunkban rendszeresen. Minden képéből árad emberi mivoltunk megőrzése az elgépiesedő világban, a szépség, az emberi ősforrások megtalálása, megőrzése, újrafelfedezése.
Az elmúlt három évről így vall: „Művészetemben választóvonalat jelentett a Covid bezártsága, melyet vidám portrékkal igyekeztem áthidalni, valamint korábbi élményeimet tükröző, elsősorban zenei-színházi indíttatású festményeket alkottam.”.
Képei két nagyobb tematikus egység köré szerveződnek: a családi-baráti portrék és a színház, a zene világa ihlette alkotások. A zenei élmények inspirálta képek már összetettebb élményeket jelenítenek meg.
„Festészetemben – ahogy a tudományban is – a szépséget, a Rendet, a Harmóniát keresem, mely csodával tölt el bennünket és nyugalmat áraszt.” „A festés számomra öröm, a pillanat megragadása és közvetítése a nézője felé.” – vallja Katalin ars poeticájában.
Gondolatébresztő a portrékhoz
Katalin portréi (családtagok, rokonok, barátok) egyszerre válnak időtlenné, győzik le az elmúlást, és ragadnak meg egy-egy konkrét érzelmet, lelkiállapotot. Tehát egyszerre spirituálisak és konkrétak. Vagy másképpen: egyszerre sugároznak derűt és valamiféle titkos melankóliát. A legközvetlenebb, legintimebb, legprimerebb kapcsolatok ezek: az anya-gyermek, a leány, az unoka, az unokahúg és az ősök: a nagyszülők, ükszülők.
Legeslegvégül csak az emlékek maradnak. Néhány kép. Önmagában ez elég nagy tragédia… lenne, ha nem párosulna ennyi színnel, ennyi humorral, iróniával, katarzisban oldva fel a nézőben ezt a feszültséget. Katalin vegykonyhájában keverednek színek és formák, élmények, benyomások, melyek önmagukat szülik meg, s csípik nyakon az öreg időt. Portréi színvilágán a személyiség színei fedezhetők fel, ezt kutatja megszállottan.
Egy páros portréján: az unoka, és az unokahúg — mindkettő szemtelen fiatalságával, túlcsorduló életörömével, energikusságával hat a nézőre.
A kettős arckép, az Együttérzés – meglepő őszintesége, a szomorúság, a fájdalom, és a belenyugvás, egyúttal a testvéri szeretet ábrázolása elementáris erejű, talán a meglepő vöröses háttér a lelki hányattatás kivetülése is, még inkább az arcokra irányítja a figyelmet, és az előtérben a féltő kézfogás ölelése, belenyugvó harmóniát sugároz. Zaklatottság és harmónia kettőssége.
Az Anyám arcképe című portréról az élet teljessége sugárzik. Az anyósáról, Erdei Lászlónéról készült kép élénk színeivel kelti fel a figyelmet.
Az ükanya 2007-es alkotás, kitűnően bánik a fény-árnyék hatással, mégis az arc áll középpontjában.
Nagyszülei portréi mintha megsárgult fotók lennének: egy teljes élet tekint vissza ránk, az elmúlt idő fájdalmát mégis feloldja egy huncut, életigenlő összekacsintás.
A három családi portré a Covid-időszakból szintén az életöröm, az optimizmus kifejezői.
Családi örömteli pillanatot tágít ki az Apaság: a gyermekekkel töltött idő fontosságát, értékét.
Végül Szent II. János Pálról készült képén, az Elhivatott portréján „maga a hit testesül meg” – írja róla Szafián Zsuzsanna, író.
Színházi – zenei – irodalmi ihletettségű képek
Legutóbbi alkotásait a zene és a színház világa ihlette, ilyen például a Vörös Rébék pályázatra készült, Arany János balladája inspirálta alkotás, amelyben a színhasználat, a kontrasztok dinamizmusa baljós fesztültséget előlegez.
A Petőfi-év is aktualizálja a Petőfi-versek című képet: a népi hímzések aprólékossága, a csipkés, piros-fehér-zöld dominanciájával kritikai megfogalmazása az elcsépelt „nemzeti” jelző használatának. A János vitéz, a Reszket a bokor, mert…, az Egy gondolat bánt engemet…, az Egy estém otthon… című versek köszönnek vissza a nézőnek.
A Négy évszak természetesen Vivaldi művére született. Számomra a múló időről is szól. Az indák kavargása, lendülete Radnóti sorait juttatja eszembe: „házfalakról csorgó vöröslő fájdalom…” A négy miniatűr nemcsak színvilágában tükrözi az évszakok hangulatát, hanem a legjellemzőbb növényeket is ábrázolja az Alkotó.
A színház világába vezet át a Kő-kövön-pályázatra született, Volt egyszer egy (Nemzeti) színház című alkotás, melyen két idősík keveredik: a bontás éve és a 2000-ben átadott új épület előtti tér medencéje, melyben a lebontott homlokzat látszik. E két idősík egymásra vetülése mélységes ürességet és fájdalmat sugároz, ugyanakkor jelen van a „régi” és „új” minősége, az újjászületés felszabadító öröme. E kettős érzéssel szemléljük a képet!
Színházi előadások hatására született alkotások: a Traviata című kép, mely az arany és a bordó keveredésével idézi meg a kettős élet tragédiáját — a bordó bársonyt mintha harapni lehetne, olyan bujaságot áraszt. A Varázsfuvola szintén ámulatba ejtő színvilágával, a szabadkőműves szimbólumok felvillantásával hat, az áttetsző csipketerítőre emlékeztető mintázat Mozart zsenijét idézi. A Bűvös vadász, a közelmúltban, a szegedi színház által is bemutatott Weber-mű, mely szintén a történet legjellemzőbb attribútumait emeli ki, az áttetsző fátyol leleményes megoldásával.
S végül, de nem utolsó sorban a Budapest bár koncertje ihlette, absztrakt színes háló-szerű formával operáló kép, melynek színvilága tökéletesen visszaadja a zene és a színház sokszínű világát, annak hangulatát, mintha a hanghullámok válnának láthatóvá.
A humor sem áll távol Katalintól: képein a finom irónia, önreflexió mosolyogtatóan üdítő számunkra.
Élménydús elmélyülést kívánok az alkotásokban — aki teheti, látogasson el Törtelre!
Megjelent a folyóirat 2023. novemberi számában