Apró Ferenc: Főrabbi Löw lánya: Eszter

Halálának félszázados fordulójára

 A Délmagyarország 1974. január 27-i számában jelent meg Péter László rövid híradása Meghalt egy magyar múzsa címmel: Löw Eszter (Patzauer Sándorné) ment előre minden élőknek közös útján – 89 évesen. Kevesen tudták, hogy Balázs Béla fiatalkori ideálja volt, az író őróla mintázta az Álmodó ifjúság (1946) szépséges leányalakját, Ágotát.

Löw Immánuel (1854–1944) a Németországban megszerzett rabbi-képesítése után 1878-ban tért vissza Szegedre. Az első istentiszteletet az év szeptember 8-án mutatta be a Lipovszky Henrik (1782 kör.–1840) tervezte (1839-ben), 1843. május 19-én fölszentelt Háromkorona, később Korona (ma: Hajnóczy) utcai zsinagógában. Prédikációját közreadta Beköszöntő címmel.[1] Löw 1881 augusztusában főrabbi lett, 1882. december 24-én házasságot kötött a galaci születésű Brenning Izabellával, röviden: Bellával (1862–1950). Házasságukból négy gyermek született: Teréz, Eszter, Lipót és Ágota. (Az utóbbi – a családban Gotika, Lipót ikertestvére – ötéves korában tífuszban elhunyt[2]). Nem lehetetlen, hogy Balázs Béla az elhalt kislányra gondolva adta Löw Eszternek a regényben az Ágota nevet.)

Sem a négyosztályos zsidó elemi népiskola értesítőiben, sem a hatévfolyamos állami felső leányiskola végzettjeinek névsorában nem találtam nyomát, hogy a főrabbi lánya odajárt volna. (Bauer Hilda, Balázs Béla húga itt végzett 1903-ban.) Négyosztályos polgári iskolába pedig nem vették volna föl elemi iskolai végzettség nélkül. Arra kell gondolnom, hogy a szülők – néhány évre – házitanítót fogadtak leánygyermekük mellé. Nem lehet kétséges, hogy a kis Eszternek jó hallása és megfelelő kézügyessége volt: erre alapozott zenei képzése évekig tarthatott. Föltételes módot kell használnom, mert a Löw Eszter név nem fordul elő a szegedi zenede korabeli értesítőiben! Magánúton tanulhatott a zeneiskola jónevű hegedűtanárainál, Daubrawszky Viktornál (1859–1931) vagy Szommer Endrénél (1861–1943). Játéktudására jellemző, hogy a siketnéma intézet javára adott hangversenyen (Tisza Szálló, 1904. december 10.) ismert szegedi zenészekkel Schumannt játszott kvartettben. A négyes tagjai: Löw Eszter (első hegedű), Rósa Lajos (második hegedű), Niedermayer Antal (mélyhegedű), Meák Gyula (zongora). A Szeged és Vidéke másnapi száma szerint „különösen Löw Eszter kisasszony játéka vált ki, műkedvelőknél szokatlan biztonságával.”

Egy mondat kitérő: a zeneiskola éves értesítői szerint Bauer Herbert (a későbbi Balázs Béla) Menner János (1852–1923) zongorista növendéke volt, míg öccse, Bauer Ervin a hegedűtanár Daubrawszky óráira járt.

Az Egyenlőség 1901. április 21-i kishíre szerint Löw Eszter és testvére, Löw Teréz az épülő szegedi zsinagóga egy színes üvegablakára hat darab 20 koronás aranyat adományozott.

Balázs Béla írta regénye hősnőjéről: „Ágotáról valóságos legenda volt abban a társaságban. Már nevének is büszke márvány csengése volt (…) a legszebb és legszellemesebb lány, és ráadásul még hegedűművésznő is”. Folytatom az idézetet: „Az első, akit a szobába lépve megláttam, Ágota volt. Pedig a szoba teli volt emberekkel, és ő a túlsó sarokban állt (…) fejének egy negyedmozdulatával kíváncsi pillantást vetett, vállán keresztül, az ajtó felé. Láttam az ibolyakék fény villanását magasívű, sötét szemöldökei alatt”. Írónk távozófélben volt, amikor „egyszerre csak megszólalt a hegedű a szobában, mint egy zengő, fájdalmas kiáltás (…) Nyilvánvaló volt, hogy ez a dalos hívás nekem szólt (…) Sírt és dalolt a hegedű gyönyörűen (…) Mert hegedűjátéka volt az ő vallomása. Hangosan és büszkén és szégyen nélkül vallott (…) Ágota csak énhozzám szólt (…) Így rémlett nekem…”[3]

Regényről van szó, így hát amit olvasunk, az vagy igaz (Wahrheit), vagy költészet (Dichtung), – mondhatnánk… De mindezt megerősíti Balázs naplója. A vezetéknév nélküli Boriska rajzolta Ágota-arcmásról jegyezte föl 1903. november 26-án: „Naív, de kedves kép. De a szeme csodálatosan el van találva. Az Eszti szeme! Mikor a tenger világít, mikor megnyílik a meseország (…) a szeme körül az a titkolt, rejtett, bánatos türelmetlenség, a szája körül a tárgyat kereső szenvedély, és az egész arcon annyi zene (…) Sokáig csókoltam a képet (…) Szeretlek! Szeretlek!… Enyém leszel, Eszti!”[4] Egy héttel később, december 3-án a látványt és a látomást jegyezte föl: „Esztinél voltam. Soha, soha, soha nem volt még ilyen szép és kedves. Hegedült is. Vadul szép volt, mint egy démon. Villogott a szeme, és mosolygó ajkai közül kivillogtak fejér fogai[…] Szép feje ráfeküdt a hegedűre, teste előrehajolt, az ajkai vonaglottak, és a szeme megtelt könnyel: Fuss innen, szerencsétlen. Lásd, nem tehetek róla, hogy nem szeretlek…”[5] Lám, az egyoldalú szerelem akkor is lobogott, amikor a későbbi író másodéves egyetemi hallgató volt.

Házassága

Löw Eszter 21 évesen, 1906. december 26-án frigyre lépett Patzauer Sándor vegyészmérnökkel (1873–1949). A szegedi hitközség házassági anyakönyve szerint a férj 1873. február 14-én látta meg a napvilágot Szegeden, szülei Patzauer Miksa (1845–1900) szeszgyáros és May Matild (1853–1925), ő maga Széchenyi tér 2/A számú lakos, „gyáros” foglalkozású. E szót akként kell értenünk, hogy a vőlegény cégtagja volt a családja vállalkozásában üzemelő Fölső-Tisza-parti szeszesital- likőr- és rumgyárnak, egyben kereskedésnek. (A cégalapító 1876-ban Patzauer Miksa volt, az 1907. évi Szegedi Út- és Névmutató szerint a cég tagja Patzauer Miksáné May Matild, ifj. Patzauer Miksa, Patzauer Sándor és May Ferenc. Az utóbbi Patzauerné testvére.)

Patzauer Sándornak négy, nála fiatalabb testvére volt: Janka (Bácskai Albertné), Sári (Reisinger Sándorné), Ernő és Katinka. A vőlegényről azt közölte (2023) velem az USA-ban lakó Horváthné Löw Teréz (*1931), Löw Immánuel unokája, hogy „nagyon okos, remek humorú és aranyos volt. Sokat viccelt.” (E helyütt köszönöm meg Horváthné Löw Teréznek és prof. dr. Hidvégi Máténak, hogy fényképek átengedésével és értékes adataikkal teljesebbé tették e dolgozatot.) Patzauer Graz-ban járt egyetemre, ott kapcsolatban állott Walther Hermann Ernst-tel, a fizikai kémia későbbi Nobel-díjasával.[6]

A menyasszony, Löw Eszter Regina Szegeden született 1885. március 3-án, héber neve Rachel, szülei Löw Immánuel főrabbi és Brenning Bella, Korona utca 8. számú lakosok. A házasságról az Egyenlőség is hírt adott: Patzauer Sándor december 26-án vezette mennyezet (baldachin, hüpe, chuppa) alá Löw Esztert, az örömszülőket – többek között – a hitközség elöljárósága Rósa Izsó (1842–1918) elnök vezetésével köszöntötte. (1907. január 6.) A Szeged és Vidéke szerint a leendő házasok 1906 novemberében kiváltották útlevelüket: nem nehéz arra következtetnünk, hogy Európában utazgattak, – igaz, útiállomásaik ismeretlenek. Ugyanez a lap 1907. január 15-én arról adott hírt, hogy Patzauerné Löw Eszter lemondott a Leányegyet elnöki tisztéről.

Patzauer Sándor 1911-ben már városi (köztörvényhatósági) képviselő volt, minden bizonnyal virilis jogon, és tagja a műszaki bizottságnak. Az 1911. évi Szegedi Városi Címtár szerint Kálvária utca 5. számú lakos, ez tehát a házaspár ekkori lakcíme.

A korabeli társadalmi szokásnak megfelelőn a férj részt vett a közéletben, a feleség a háztartást vezette, és alkalmanként jótékonysági megmozdulásokban vett részt. Így hát a sajtóhírekben Patzauer Sándorné neve ritkásan fordul elő. Jelen volt a Leányegylet bálján[7], tíz-tíz koronát adott zsidó nőegylet három, jótékony célú gyűjtésére[8], tagja volt a helyi feminista mozgalomnak[9]. A háború kitörése után részt vett a rokkant katonák támogatásában[10]. Sajtóhír a Szegedi Filharmonikus Egyesület „működő” tagjaként említi[11]. E szó azt jelentette, hogy nem külső támogató, hanem zenekari tag volt. (Ezen adatot más forrásból nem tudtam megerősíteni.)

Itt térek vissza az Álmodó ifjúság egyik legszínesebb, de valószínűleg költött jelenetére. A zeneiskola zongoratanára, a keresztnév nélküli Krámer (valójában: Zucker Simon [1864–1927]) behívja magához az énekelni szerető Bicskey Dénest (Ocskay Kornélt f1885–1963], az Operaház későbbi tagját). Bicskey – finom irányítással – eljut a Csak egy kislánytól Schubertig. Ágota már a folyosón kísérni kezdte a kihallatszó énekszót, majd belépve folytatta a hegedülést… Így szerzett – írta Balázs – Krámer tanár úr és Ágota egy új hívet a zene hitének.

A Patzauer házaspár négy festményt, köztük László Fülöp és Telepy Károly művét kölcsönözte a szegedi műgyűjtők 1917. évi nagy kiállítására. A Móra-előszót is tartalmazó katalógus szerint három alkotást Patzauerné, míg egyet a férje adott be. Műalkotások vásárlása, a velük való együttélés az anyagi lehetőséget éppúgy jelenti, mint a szellemi igényességet.

Balázs Béla Kalandok és figurák című novelláskötete 1918-ban jelent meg Kner Izidor kiadásában. Gondolataiban még mindig ott járt a Zitarehnek nevezett Löw Eszter. „Öt évig zúgott a fülembe minden nap: nem szeret. Hogy is szeretett volna egy tizennyolc éves tacskót. Hiszen megvetette, kinevette a szerelmet. És egy szegény özvegy tanítónő fiát. Nem! Mennyi furcsa neveletlenségem volt, és egy fejjel kisebb voltam nála (…) De soha az ő szájából egyenes nemet nem hallottam. – Ne gyerekeskedjen – mondta. Egy félév múlva úgyis el fogja felejteni.”[12]

A sajtóhírekből megtudjuk, hogy a családi cég kiugrón magas jövedelmi adót fizet (1914. július 18., 1918. szeptember 4.), valamint azt, hogy Patzauer Sándor felügyelő bizottsági tagja a helyi villamos-közlekedést működtető Szegedi Közúti Vaspálya Rt-nek.[13] Patzauer a háború után is városi képviselő[14], minden bizonnyal ekkor is virilis jogon. A Patzauer-cég vállakozási kedve változatlan volt: Fölső–Tisza-parti telepén 1923-ban megalapította a Háztartási Ecetgyár Rt-t, mely évi 25 vagon ecetet állított elő.

Patzauer Sándort mély gyász érte 1925-ben: „hosszas szenvedés után” elhunyt az édesanyja, May Matild.[15] A következő évben a nagybátyja, May Ferenc halt meg, aki a családi vállakozási érdekeltségén túl az „Alföld” szalámigyár egyik alapítója volt.[16]

Patzauer Sándor szerethette a sakkjátékot, hiszen a szegedi Maróczy Sakk Kör a társelnökének választotta meg.[17] További – szűkös – forrásaimat úgy értelmezem, hogy Patzauer Sándor és ifj. Miksa 1927-ben átengedte a vállalat vezetését Patzauer Dezsőnek (1899–1989) s Ambrus Dezsőnek, de nem tudni, hogy a részvényeiket megtartották-e. Későbbi – biztosnak nem nevezhető – adatok arra utalnak, hogy Patzauer Sándor csak az ecetgyártási vállalkozás tulajdonosa lett. (Patzauer Dezső – Horváthné Löw Teréz közlése szerint – unokatestvére volt Sándornak. Megengedhető, hogy a másod-unokatestvére, hiszen neve nem szerepel a családi gyászjelentéseken.) Ő a híres Anna-víz forgalmazásával tette máig ismertté a nevét. A kútnak és 52 Celsius fokos gyógyvízének a névadója a leánya, Patzauer Anna (1926–2013) volt.

Patzauer Dezső megnövelte a vállalkozás forgalmát: bővítette az eladásra kerülő szeszes italok választékát, növelte a külföldre szállítást, sőt teát, kávét, szardíniát és konzervet is árult. A Kölcsey utcai gyártelep és főüzlet (1900) mellett a Kárász utca 8. számú házában fióküzletet nyitott.[18]

Újabb gyász érte a családot 1930-ban: Löw Eszter nénje, az 1884-ben született Teréz (dr. Weisz Gyuláné) hunyt el. Disztichonban írt sírverse az édesapja, Löw Immánuel tollából való.[19] Az elhunytra emlékezve kapta Löw Lipót (1889–1966) és neje, Hajdu Vera (1904–1984) leánygyermeke 1931-ben a Teréz nevet. A megözvegyült Weisz Gyula viszonylag hamar Pestre költözött, így Weiszné Löw Teréz két fölnőtt korú félárvájának (Varró [Weisz] Antalnak és Varró [Weisz] Károlynak) a további nevelésében, támogatásában nagy szerepet játszott nagynénjüknek, Löw Eszternek és a férjének a rokoni áldozatkészsége. Sőt: Varró Károly lányát, a németek bevonulása előtt egy héttel született Varró (férje után: Steier) Zsuzsát Löw Eszter mentette, látta el élelemmel, nagyszülői szeretettel nevelte. Steier Zsuzsa írta levelében (2023): Löw Eszter voltaképpen a nagyanyám volt…

Patzauer Sándor neve a háttérbe vonulása után ritkábban fordult elő a sajtóhírekben: gyáriparosnak[20], gyárigazgatónak[21], szeszgyárosnak nevezik[22], aki Margit (ma: Gutenberg ) utca 4. számú lakos, háztulajdonos. Ez tehát a házaspár újabb ismert lakcíme. (A magasföldszintes, L alakú, tárolás céljára – részben – alápincézett, nagy épület 1996 óta a Szegedi Ügyvédi Kamara székháza.) Patzauer a Ferenc József Tudományegyetem Barátainak Egyesületében is tisztet vállalt, több fölolvasóülésen elnökölt.[23] Tagja lett a hitközség képviselő testületének[24], ez a szerv választotta meg az elöljáróságot.

Fönnmaradt a hitközségi tagokra kivetett ún. kultuszadó – kézírással vezetett – nyilvántartása az 1941. évről. Patzauer Sándort ecetgyárosnak nevezi, Margit utca 4. számú lakos, évi 272 pengőt, tehát tekintélyes summát fizet. A sor szélén följegyzés van az ingatlanairól: „Margit u. 4. fele, Kölcsey u. 9. fele, Felső–Tisza-part.” (Tehát a Margit utcai családi ház fele részben Löw Eszter tulajdonában állott.) A zsidóság ipargyakorlását ellehetetlenítő 1939. évi IV. törvénycikk, az ún. második zsidótörvény miatt az ecetgyártást nem vihették tovább. Bizonyára volt pénzttartalékuk, de megélhetésükhöz angóranyulak tartásába kezdtek.[25]

A sajtó közölte, hogy 1943-ban kik kértek építési engedélyt. Patzauer Sándor a Kápolna utca 14. faliszámú házának a belső átalakítását végezte.[26] A házaspár az ingatlant – jóval korábban – befektetésnek vehette meg, mert nem költöztek be. Látjuk, hogy vállakozásaik hozamából sokáig magasan az átlag fölött éltek, de egyvalami hiányzott életükből, a gyermekáldás…

És jött az 1944. év rettenete. A Téboly. Szegeden gettót állítottak föl, oda kényszerítették a helyi és a környékbeli zsidó lakosságot, mintegy 9.000 főt. Három vonattal szállították el őket, június 25-én, 27-én és 28-án. Löw Immánuel és családja a harmadik szerelvény utolsó vagonjába került, a 66 kivételezett (prominens) személy közé. Löwéket a pesti Aréna (ma: Dózsa György) úti zsinagógában és udvarán kialakított gyűjtőtáborba vitték. A főrabbi mellett folyamatosan ott volt a neje és Eszter leánya. Július 1-jén szállították őket a Wesselényi utcai zsidó szükségkórházba, a világneves Löw Immanuel ott halt meg 19-én. Végtisztessége két nappal később volt a Farkasréti zsidó temetőben. Neje és lánya csak itt vált meg tőle. Löwné, Patzauer Sándor és Löw Eszter svéd védettségű házban töltötte a Vész utolsó hónapjait.

A háború után

A családi cég Kölcsey utcai telepén megindult a munka. Újsághírdetésben kerestek literes és hétdeciliteres borosüvegeket.[27] Új oldaláról mutatkozot be Patzauer Sándor, vívóversenyen volt zsűrielnök.[28] Vidéki viszonylatban jó eredményeket Patzauer Aladár kardozó ért el, ifj. Miksának a gyermeke, aki a sajtóhírekben ez időben főhadnagyként szerepelt.[29]

A Szegedi Ipari Vásáron kiállított a Patzauer-cég, a Délmagyarország a likőrjeiket és boraikat világhírűnek nevezte, megjegyezve, hogy külföldi eladásaikkal devizát szereznek az országnak.

Az új Hatalom szintén ellehetetlenítette a céget (cégeket) tulajdonló személyeket: az államosítás réme várt rájuk. A száznál több főt foglalkotató vállalkozásokat 1948-ban, a tíznél több személyt alkalmazókat pedig 1949-ben vették állami kezelésbe – ellenszolgáltatás nélkül. Ez utóbbiba tartozhatott az ecetgyár.

Tápai Antalnak (1902–1986) a Közművelődési palota előtt 1939-ben fölállított Móra-szobrát – politikai okokból – akkor nem leplez(het)ték le. Erre 1946. október 25-én került sor a szegedi „kulturális napok” keretében. Jelen volt Löw Eszter is, neve szerepel a Liebmann Béla (1899–1996)   készítette csoportkép hátlapján. (A szerző könyvtárában.)

Patzauerné Löw Eszter 1949-ben megözvegyült: férje agyvérzést kapott, „hosszas szenvedés után” február 6-án meghalt, két nappal később temették. Gyászjelentést adtak ki a Háztartási Ecetgyár Rt. alkamazottai is.[30] Az özvegy áprilisban újságban hirdetett: kétszobás lakást keres, lehetőleg földszintest.[31] Mivel férjének az örököse ő volt, a Margit utcai házat teljes egészében el tudta adni. A kapott vételár megkönnyítette a további éveket. Új lakása az Osztróvszky utca 2/C számú házában volt. Édesanyja, Löwné Brenning Izabella (Bella), akit tisztelői „pap néninek” neveztek, itt halt meg 1950. december 27-én. A gyászjelentését két gyermeke, Eszter és Lipót írta alá.[32]

Patzauerné Löw Eszter nem maradt teljesen magára. Csöndesen élt „választékos ízéssel berendezett otthonában, amelyben Rózsika és Nemtuska áldozatosan voltak segítségre.”[33] Nemtusák Rozáliáról van több adatom. Szegeden született 1905. március 25-én, apja Nemtusák Kajetán római katolikus rőfössegéd, anyja az izraelita születésű Grünstein Mária. A gyermek – a szülők megegyezése alapján – izraelita vallású lett, túlélte a vészkorszakot. Női szabóként szerepel az 1942. és az 1947. évi szegedi címtárban. Lakásán dolgozott, a Jósika utca 30. számú házában. Valószínű, hogy Patzauerné – a háború előtt – dolgoztatott nála, innen az ismeretségük, mely barátnőivé mélyült. Rózsika az 1950-es években Budapestre költözött, onnan járt le egy–két hétre, ilyenkor Patzauerné vendége volt. Főleg varrónői munkát végzett, de szívesen segédkezett másban is. Szegeden hunyt el 1993. december 10-én.

Horváth Józsefné Rozáliáról (a másik Rózsikáról) kevesebb adat maradt fönn. Folyamatosan és mindenben segédkezett, kitűnőn főzött: elismert volt egy különleges krémje és a rakott krumplija. Néhány receptjét Horváthné Löw Teréz őrzi. Halvány adat szerint be volt jelentve társadalombiztosításra. (Azonosítása nem sikerült: több olyan Horváth Józsefnét találtam, akinek a keresztneve Rozália volt.)

Patzauerné Löw Eszter tekintélyére jellemző, hogy 1965. október 24-én megválasztották a szegedi hitközség képviselőtestülete rendes tagjává.[34] E tisztségben – legalább is Szegeden – ő volt az első nő…

Löw Immánuel Korona (ma: Hajnóczy) utcai lakóházát 1969. június 29-én emléktáblával jelölték meg. Avatóbeszédet Scheiber Sándor professzor, igazgató főrabbi és Csongor Győző (1915–1997), a szegedi múzeum igazgató-helyettese mondott.[35] A kötet közli az emléktábla fényképét is. Jelen volt Löw Eszter, aki – Liebmann Béla fölvételén – Scheiber Sándor mellett áll. (A fénykép a szerző könyvtárában van.)

Löw Esztert minden héten meglátogatta Schöner Alfréd és a neje, Schöner Júlia. Az előbbi Domán István (1922–2015) főrabbi távozta után került Szegedre (1972). Rabbijelöltként, majd 1974. május 19-től rabbiként működött. Nagy emberséggel megírt visszaemlékező soraiban ekként villantja föl Löw Eszter alakját: „Alkalmam volt találkozni a korszak kiemelkedő személyiségével, Löw Eszterrel, Löw Immánuel lányával. Minden szombat délután meglátogattuk, és élveztük intellektusát, melyet különleges szép szegedi tájszólásával fűszerezett. Gyönyörűen tudott beszélni idézve múltat, személyeket, embereket, emlékeket.”[36] A közbizalom Schöner Alfrédot 1976-ban a Budai Körzet élére állította, pályájának egyik csúcsa a Rabbiképző (Zsidó Egyetem) rektori széke volt.

Patzauernét hetente–kéthetente kereste föl Kollárné Gál Klára (1908–1964), a szegedi konzervatórium zongorista művésztanára, igazgatója, ilyenkor komolyzenei darabokat játszottak. (Néha jelen volt Varga Katalin tanár, Gál Klára unokahúga, – az adatközlőm.) A néprajztudós Bálint Sándortól tudom (1979. május 13.-ai közlése alapján), hogy évente egyszer–kétszer ő is fölkereste Löw Esztert, ha Löw Immánuelt vagy zsidó témát érintő adatokra volt szüksége.

Patzauerné Löw Eszter 1974. január 22-én hunyt el Szegeden, a városi halotti anyakönyv szerint vesemedence-gyulladásban. Öt nappal később temették férjének család sírboltjába. Végtisztességén Bálint Sándor és Péter László is jelen volt.[37]

Epilógusként álljanak itt Scheiber Sándor professzor, főrabbi szavai, melyeket a 27-i búcsúztató szertartáson mondott: „Ahogyan beszélt városáról, gyermekkoráról, a múltról, a könyvtárról, a családi hagyományokról, – töretlen memóriája, színes, lenyűgöző elbeszélése nyomán elevenné váltak. Tudta a hitközség történetét, végigélte a zsinagóga épülését, ismerte Atyja tudós barátait. Külföldi nyaralásokon találkozott velük. A világhírű nevek tovatűnt viselői Neki húsból–vérből való emberek, barátok voltak (…) Nagyműveltségű, több nyelven beszélő és olvasó nő volt. Szerette az irodalmat, zenét, szépművészetet. Okos volt, bölcs és szellemes. Nagyszerű kozőr. Szegeden, mint a Löwök utolsó képviselőjére néztek fel. Jelenléte fényt adott az istentiszteletnek és összejöveteleknek. Hozzá mértük mondanivalónk szintjét: mit szól majd hozzá Eszti?”[38]

Nagy ember volt, nagy árnyékot vetett. Főhajtva emlékezünk rá…

Megjelent a folyóirat 2024. januári számában

Jegyzetek

[1] Löw Immánuel: Hét beszéd. Szeged, 1883. 63–77. o.

[2] Szegedi Napló 1895. március 12. és 14.

[3] Balázs Béla: Álmodó ifjúság. Budapest, Athenaeum, 1946. 176–182. o.

[4] Balázs Béla: Napló 1903–1914. I–II. Szerkesztette, a jegyzeteket készítette Fábri Anna. Budapest, Magvető, Tények és tanúk, 1982., I. köt. 7–8. o.

[5] Uo. 17. o.

[6] Hidvégi Máté: Löw Immánuel élete. In: Löw Immánuel: Válogatott művei. Virág és vallás. Szerk.: Hidvégi Máté, Ungvári Tamás. Budapest, Scolar, 2019. 68. o.

[7] Délmagyarország, 1910. december 18.

[8] Délmagyarország 1911. február 12., 1912. március 10., 1914. január 25.,

[9] Délmagyarország,1914. szeptember 27.

[10] Délmagyarország,1914. november 4., 1915. március 14.

[11] Délmagyarország,1918. december 1.

[12] Balázs Béla Kalandok és figurák. Gyoma, Kner Izidor, 1918. 70–71. o.

[13] Délmagyarország 1918. szeptember 18.

[14] Szeged, 1922. július 26.

[15] Délmagyarország, szeptember 30.

[16] Délmagyarország, 1926. március 18.

[17] Délmagyarország, 1927. március 5.

[18] Délmagyarország, 1927. december 4.

[19] Apró Ferenc: Képek a szegedi zsidóság múltjából. Szeged, 2014. 112. o.

[20] Délmagyarország, 1929. október 23.

[21] Délmagyarország,1931. szeptember 23.

[22] Délmagyarország,1932. június 12.

[23] Délmagyarország, 1934. március 2., 1935. május 14., 1936. április 22.

[24] Délmagyarország,1936. május 19.

[25] Ungvári Tamás: A család. Beszélgetés Horváth Terivel, Löw Immánuel unokájával, 2018. június 15-én In: Löw Immánuel: Válogatott művei. Virág és vallás. Szerk: Hidvégi Máté, Ungvári Tamás. Budapest, Scolar 2019. 285. o.

[26] Délmagyarország, 1944. január 11.

[27] Délmagyarország, 1945. július 18.

[28] Délmagyarország, 1946. április 6.

[29] Délmagyarország, 1946. április 3.

[30] Délmagyarország, febr.uár 8.

[31] Délmagyarország, április 30.

[32] Löw Eszter és édesanyja közös fényképe a Hidvégi-gyűjteményben van. In: Löw Immánuel: Válogatott művei. Virág és vallás. Szerk.: Hidvégi Máté, Ungvári Tamás. Budapest, Scolar, 2019. 112. o. után, 33. sz. kép.

[33] Scheiber Sándor könyve. Válogatott beszédek. Budapest, Múlt és Jövő, 1994. 86. o.

[34]  Új Élet, 1965. november1.

[35] Évkönyv 1970. Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete. Szerk. Scheiber Sándor. Budapest, 1970. 254–265. o.

[36] Domán István: Fény és árnyék a szegedi zsidóság életében a hetvenes évek elején (Szubjektív emlékezés) In: Szeged, 2003. 6–7. sz. 102-13. o.

[37] Új Élet, 1974. február15.

[38] Scheiber Sándor könyve. Válogatott beszédek. Budapest, Múlt és Jövő, 1994. 86. o.