Vas Hajnalka: A színház tükröt tart: színpadon a SZESZ Nincsenapám, seanyám című darabja

Tavasszal műsorra került a Nincsenapám, seanyám című darab, amelyet a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) rendezett. Az előadásnak a Szegedi Pinceszínház ad otthont, amit a látogatók akár májusban is megtekinthetnek. A színmű Szabó Borbála könyve alapján készült. Humoros, olykor pedig fájdalmas hangvételű, és bemutat egy olyan hétköznapi életképet, mely bárkivel megtörténhet.

A történet egy tinédzser lányról szól, aki kilátástalannak látja az életét. A szülei elváltak, az iskolában rosszul teljesít, így a 20. századi magyar irodalmi művekben próbál menedéket találni. A darab során két tűz közé kerül. Az apjához szeretne költözni, de ő elutasítja, az anyja pedig lelkileg zsarolja, hogy ne menjen el. Kálmán komoly alkoholproblémákkal küzd, ezzel magával rántva a főhős anyját is, aki a végletekig védelmezi új párját. Emellett szexuálisan is zaklatja a lányt, persze ezt egyik családtagja sem hiszi el. A lánynak a két macskája, Dezső és Frici jelenti az egyetlen társaságot, ők az egyetlenek, akiknek nyugodtan beszélhet a problémáiról. A bátyja kihasználja és átveri, a nagymamája pedig úgy tesz, mintha minden rendben lenne. De meddig lehet ezt bírni anélkül, hogy az ember egyszer csak kifakadjon?

A társulat 2003-ban alakult újra Czene Zoltán által, jelenlegi vezetője Varga Norbert. A társaság nagy része fiatalokból áll, akik maximálisan igyekeznek lenyűgözni a közönséget. A darabok fiatalosak, jellemző rájuk a pezsgés és mozgalmasság. Kiemelkedő színműik például a Rohadt az államgépben valami, a Halálos fiatalság, vagy éppen a jelenleg is műsoron lévő  Édes Anna. Olyan érzelmeket jelenítenek meg, amelyek első ránézésre láthatatlanok, viszont így a látogatók számára is átélhetővé és értelmezhetővé válnak. A színművek elsősorban a 18–25 éves egyetemista nézőket célozzák meg, de minden korosztálynak tartogatnak értékes élményeket. A társulat egy olyan közösségépítést reprezentál a városban, amelyre szükség van, mert összekapcsolja az embereket és igyekszik gyarapítani a színházimádó fiatalok csoportját.

Mint említettem, ez nem csak a fiataloknak szól. Az előadás alkalmával minden korosztály megtalálható volt a Pinceszínházban. Bár a darab meglehetősen fiatalos hangvételű volt, minden néző ugyanolyan ámulattal bámulta a színpadot. A történetet együtt követtük végig, korosztály szerint más aspektusból. A különböző nézőpontok nem eltávolítottak, inkább gazdagították az értelmezést, egyfajta láthatatlan kapcsolatot teremtettek a nézők között. A színdarab alkalmával többen is kifejezték érzéseiket a hallgatóság soraiból, köszönhetően az élethű alakításoknak. Ezek spontán törtek a felszínre, ami jól mutatta, mennyire mélyen megérintette őket a darab mondanivalója.

A kapcsolat nem csak a nézők között jött létre, hanem a színészek és a közönség között is. A színészek a nézők között járkáltak és játszottak, így teljesen olyan volt, mintha min magunk is részesei lennénk az eseményeknek. Segített jobban megérteni a kusza családi szálakat, a tettek miértjét és a történet komolyságát. Rengeteg súlyos problémát megjelenített a társulat, mint például az alkoholizmus, családon belüli szexuális erőszak, a támogatottság hiánya, a cserbenhagyás. Ezek mindennapi, sokszor kimondatlan társadalmi jelenségekre irányították a figyelmet. Nem csak megrázóak voltak, hanem arra is késztették a nézőt, hogy elgondolkodjon a felelősségről, az emberi kapcsolatok törékenységéről és a segítségnyújtás fontosságáról.

Napjainkban egyre kevesebb fiatal választja a színházat szabadidős programként, ezzel megfosztva magukat egy különleges élménytől. A digitális világ könnyen fogyasztható tartalmakat kínál, ezzel háttérbe szorítva a mélyebb befogadást igénylő műfajokat, amely a színház is. A kortárs témák, az interaktív elemek és az újszerű megközelítések mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy közelebb hozzák ezt a fiatal generációhoz. Ha sikerül egy hidat építeni a hagyomány és a modern világ között, akkor a színház ismét olyan hellyé válhat, ahol a diákok nem csak nézők, hanem aktív gondolkodó résztvevők. Fontos lenne, hogy ez a szemlélet változzon, és a fiatalok újra felfedezzék a színház varázsát, hiszen nemcsak kulturális értékeket közvetít, hanem közösségi élményt is nyújt, amelyre a mai világban talán még nagyobb szükség lenne.

Fotók: Báló Andor