Szónokyné Ancsin Gabriella – Szűts Rita – Szónoky Miklós: Rendhagyó megemlékezés Kopasz Márta grafikus- és festőművész 114. születésnapja alkalmából

A legszegedibb képzőművészünk szerepe a város legszegedibb polgári egyesületében, a Dugonics Társaságban

Ez az írás főhajtás a kimagasló tehetségű és rendkívüli egyéniségű, igaz lokálpatrióta képzőművészünk előtt, akinek szellemi kisugárzása máig is hat tisztelői és városunk művészetszerető polgárai körében.

„Artificem commendat opus Az alkotót az alkotása dicséri”
Lucretius Titus

A megemlékező koszorúzásra 2025. október 26-án a Bajai úti Református Temetőben a művésznő sírjánál került sor, melyet a Dugonics Társaság és a Tan-Folyam Oktatási és Kulturális Egyesület szervezett, moderátora Szűts Rita az Egyesület alelnöke volt. Mindez megnyitó eseményként is szerepelt az Egyesület által 2026-ra, Kopasz Márta 115. születésnapja megünneplésére tervezett „Emlékévnek”, ahol az esztendő folyamán több helyszínen egy poszterkiállítás keretében munkásságával, életpályájával, szemelvényeken, képeken keresztül ismerkedhetnek meg a tisztelgő érdeklődök. A tervek szerint 6 helyszínen kerül sor a kiállítási anyag bemutatására (Szeged, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Budapest, Visegrád, Székesfehérvár). Az időpontok, és a pontos helyszínek kitűzése folyamatban van. Az életműposztert először Kopasz Márta 100. születésnapjára állítottuk össze. 2011. október 26-án megemlékeztünk Róla a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol megemlékező beszédet mondott: Dr. Szalay István polgármester. Majd nyolc helyszínre vittük el 2011-2012-2013. években a Művész alkotásait. Az Egyesület a 2024 év folyamán az életműposztert felújítva egy rendezvényére vitte el, ahol az nagy sikerrel szerepelt (a bemutatott anyag a 2024. évi Kulturális támogatási keret segítségével valósult meg).

Kopasz Mártát, Szeged első női díszpolgárát, a Tanárképző Főiskola magister emeritáját, a kortárs Kass János grafikusművész nevezte először a „Szegedi képzőművészet Nagyasszonyának”. Ha az idős korában s a 2011 március 5-én – 7 hónap híján 100 évesen – elhunyt művésznőről szóló különböző alkalmakkor elhangzott és leírt méltatásokat vesszük végig, egytől-egyig jóformán művészi tevékenységéről szólnak[1]. Lenyűgöző, kisugárzó személyiségéről, emberi megnyilvánulásairól s a művészi munkáján kívüli közéleti szerepéről igen kevés méltatást lehet csak találni. Itt és most a három szerző visszaemlékezésének gondolati rugója az volt, hogy a jövő évi „2026-os” 115. születésnapján való ünneplés nyilvánvalóan és jogosan művészi munkáját fogja kiemelni, különleges személyisége bemutatására már kevesebb idő juthat. Ezért döntött úgy a három -a vele egykor igen szoros kapcsolatban állt – visszaemlékező, hogy a sírjánál történt mostani koszorúzás alkalmából kiemelten személyes hangú és tartalmú megemlékezések hangozzanak el.

Kopasz Márta sorsfordulói

Kopasz Márta életútját s művészetének állomásait az 1900-as évek történelmének súlyos és gyökeres változásai sorsformálóan érintették, mintegy kor és kórrajzot adnak az eseményekről és a következményeikről. Alkotó útja során a fentiek miatt magasságokat, csúcsokat és a legsötétebb mélységet is megtapasztalta, de sziklaszilárd egyénisége, csodás reális életfilozófiája, s intelligens alkalmazkodó képessége segítségével minden életkihívást, akadályt le tudott győzni.

A már elemi iskolában tehetségesnek mutatkozó fiatal 1930 és 1936 között tanult a budapesti Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán. A kitűnően végző grafikusművésznek a még Klebelsberg-i szellemű kultúrpolitika lehetőségei nagy jövőt ígértek számára a fővárosban, Ő mégis szülővárosában képzelte el a jövőjét. Közben még főiskolai hallgatóként elnyerte a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ösztöndíját is. Hazatéréséről később így ír: „éltem haltam szülővárosomért és kulturális előmeneteléért minden körülmények között. Az érzelmeimet városom iránt semmiféle irányzat meg nem változtatta. Szegedről csak a műveim mentek el, én csak a Világkongresszuson jelentem meg velük együtt.” 1938-ban már rendkívül sikeres kiállítása van itthon a szegedi népéletből vett pasztelljei, temperái ma is lenyűgözőek. E nagyszerű kiállítás bíráló bizottsági tagja volt Dr. Kogutowicz Károly a neves geográfus professzor, a Bölcsészkar dékánja is, aki rögvest grafikai lektori állást biztosított számára az Egyetemen. Itt szabadon alkothatott, taníthatott. További sikeres kiállításai voltak 1938 és 1952 között az egyetemi évei alatt. Ezt a boldog időszakot a Rákosi rendszer minden hagyományt összezúzó tevékenysége, így az egyetemi struktúra átszervezése az ő állását is megszüntette. Most még a szerencse közbeszólt, ugyanis Vinkler László meghívta a Tanárképző Főiskola Rajz és Művészettörténeti Tanszéke adjunktusának. Öt művészetében termékeny évet töltött Vinkler mester mellett 1952-1957-ig. Itt a történelem, a forradalom leverése  hatalmas negatív fordulópontot hozott számára. Ez éppen művészete érett korszakában következett be, ugyanis ’57-ben a főiskolán megszüntették az állását, névleg a leépítések miatt. A valós okról egy interjúban így nyilatkozik: „Keresztény világnézetem miatt fokoztak le és helyeztek át a Hámán Kató Általános Iskolába. Arany babérkoszorúmból semmi nem maradt. Az igazi értékek és eredeti világnézetem alapján éltem s ezzel nem lehetett érvényesülni a marxista világban”. Ok volt persze az ekkor az egész városban mindenki által tudott református templomi esküvője is. Meg akarták alázni! Egy darabig úgy érezte, hogy pályáját derékba törték, de leleményessége talpra állította. Ekkor történt, hogy a rövid idő alatt elkészíthető műfaj, az exlibris mestere lett. Ez az 1957-63-ig tartó mélybe zuhanás sem tudta tönkre tenni, hiszen Ő élete bármely szakaszában, de teljes életében öntudatosan tisztában volt kimagasló tehetségével, s ez biztosította a megújuló alkotó erőt. Jó döntése – a kisgrafikára való áttérése – révén hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert. Meghívással már részt vett a krakkói és a comoi nemzetközi kongresszuson és itt alapító tagjává választotta az exlibris gyűjtők nemzetközi szervezete. Itthon létrehozta a máig is virágzó Kisgrafika Barátok Szegedi Csoportját. Az apró művészi munkái, az exlibrisek a nemzetközi szervezetük révén eljutottak a világ minden részébe, nemzetközi elismertsége rendkívüli szakmai tekintélyt hozott számára idehaza is. Lám az élet bizony sokszor furcsa módon szolgáltat igazságot, mint ez az Ő esetében is megtörtént. Világhírnevét és elismertségét végső soron a hajdani rosszakaróinak köszönhette. A sorsa ismét fordult, újra egy nagyszerű időszak következett 1963 és 1969 között. A Tápai Antal szobrászművész által alapított Tömörkény Gimnázium Művészeti Tagozatának grafikai szakát vezette. Ez az időszak volt élete legtermékenyebb alkotó periódusa: a művészi munkálkodás és az alkotó–tanári lehetőség szárnyakat adott tehetségének, életműve kiteljesedett. Ekkor születtek a máig is nagy hatású, legendás munkái: a Szegedi Szabadtéri híres harsonás plakátja, exlibriseinek százai s munkássága koronája a „Múzsák” nagyméretű grafika sorozata, mely a Budapesti Nemzeti Galériába is bekerült. Közben generációkat nevelt a művészet szeretetére és indított el a képzőművészeti pályán fiatal alkotókat. Idős korára a Sors kárpótolta mulasztásait, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1977-ben címzetes főiskolai docensi, majd 1990-ben címzetes főiskolai tanári cím adományozásával ismerte el oktatói és alkotói munkásságát. 1969-ben a Népköztársaság Művészeti Alapjának lett tagja és 1974-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészek Szövetségébe is. Szegedhez való hűségét a város Díszpolgári cím adományozásával ismerte el 1997-ben, amit Dr. Szalay István polgármester nyújtott át a művésznőnek.

Kopasz Márta szerepe a Dugonics Társaságban

Kopasz Márta kapcsolata a Dugonics Társasággal még a háború előtti időkre, az 1940-es évekre nyúlik vissza. Hiszen a Társaság több kiadványa címlapjának és könyvborítójának megtervezésére kérte fel.

A művésznő az 1991-ben újra indult Társaság alapító tagjai közt volt, s a Társaság 100 éves fennállásának évfordulójára, 1992-re elkészítette saját felajánlásaként a ma már emblematikussá vált centenáriumi díszünnepségi jelkép grafikát. Ez a műalkotás máig is a társasági meghívók, hivatalos levelezések levélpapírjának fejléceként szerepel.

Dr. Turai Géza a Társaság újra indulásának megteremtője és az első főtitkára javaslatára a kezdeteket követően két évig működött a Társaság női tagozata is a Hölgykoszorú, amelynek elnökévé Kopasz Mártát választották. Ekkor Ő Szónokyné Ancsin Gabriellát kérte fel e kis szakosztály titkárának. E tagozat jegyzője Csabai Jánosné volt. 1992-ben a Társulat átszervezésekor a közgyűlés úgy döntött, hogy bár kitűnően működtek, igényes programjaik voltak, de a 112 főre gyarapodott társaság tevékenysége, hogy ne forgácsolodjon szét a kis szakosztályt beolvasztották. A tagozat a Társaságon belüli megszűnésével Kopasz Márta is egytértett.

A Dugonics Társaság kezdeményezője is volt egy szoborállítási akciónak, ahol Tandi Lajos és Kopasz Márta javaslatára tárgyalta és fogadta el a város közgyűlése Kligl Sándor Szent István és Gizella című szobortervének megvalósítását a Széchenyi térre, ami meg is valósult.

Kopasz Márta igen sok társasági előadáson is részt vett. Több alkalommal kérte fel a vezetőség az előadóülések levezetőjének vagy elnökének. A művészetekkel kapcsolatos témájú előadások a kedvencei voltak. Rendkívül tetszett neki Dr. Csillik Bertalan professzor 1992 január 6-án tartott nagyszerű interdiszciplináris művészeti előadása, melynek címe: Test és lélek: agy és tudat. Anatómia a művészetben. Szónoky Miklóst is megtisztelte azzal, hogy részt vett 1993 február 1-én a közgyűlési teremben tartott Geológia és képzőművészet című székfoglalóján s az ezt követő Milyen szobrász a természet? című löszbaba kiállításán. A városháza alagsorában lévő klubterem adott helye a kollekciónak, melyet Kopasz Márta nyitott meg s elismeréssel méltatta a geológus gyűjtő e különleges anyagát. A Dugonics Társaság nevezetes eseménye volt Kopasz Márta Modern művészeti kérdésekről szóló előadása, melyet Dr. Apróné Dr. Laczó Katalin a művésznőről szóló könyv szerzője olvasta fel 1996-os júniusi közgyűlésen. A szerző is az elnöki pulpituson ült, de mivel látása akkorára már megromlott a felolvasást nem vállalta. Az előadás unikális volt, mert egy fiatalkori írását újította meg. Idézem az évkönyvben megjelent előadás lábjegyzetét: „Írta és felolvasta Kopasz Márta okleveles rajztanár, okleveles grafikusművész Szegeden 1937 VII. 3-án a Tömörkény Társaságban.” E lenyűgöző tanulmányt a Dugonics Társaság hat válogatott grafikával illusztrálva közölte is 1995-1997-es Évkönyvében.[2]

Dr. Szónokyné Dr. Ancsin Gabriella kapcsolata Kopasz Márta művésznővel

1970-ben, másodéves matematika-földrajz szakos hallgatóként ismertem meg Kopasz Márta művésznőt. A magas műveltségű, intuitív egyénisége azonnal magával ragadott, mivel én is kiállítás-látogató és a képzőművészet iránt érdeklődő voltam már akkor is.  Márta néni több találkozásunkkor kifejtette a matematikához való vonzódását. Az együtt töltött időkben felkészülten várt rám és számomra igen sokatmondó gondolatokat fejtett ki a művészetek, a történelem, az irodalom vonatkozásában. Hihetetlenül felkészült volt, mindig csodáltam a logikus és szép magyarsággal megfogalmazott kiselőadását. Nagy élvezettel hallgattam, széles látókörű tudást adott át, amit hálával köszönök Márta néninek a mai napig. Az összes kiállításán ott voltam, az ünnepi családi ebédeinkre mindig nagy boldogan, rokoni szeretettel jött és felejthetetlenné tette ezeket az ünnepi alkalmakat. Mintegy negyven éven át heti rendszerességgel látogattam szerda délután. Utólag visszagondolva egy teljes „művészeti kurzusnak” tekintem a Kopasz Mártától kapott magas szintű tudást, amit természetesen nagy élvezettel sajátítottam el.

Szűts Rita személyes emlékezése Kopasz Márta grafikus- és festőművészről

„Mártát el ne hagyd!” – mondta nagymamám, aki Márta néni egyik legjobb gyermekkori barátnője volt. A Kopasz-ház – a szegedi Pusztaszeri utca sarkán –, kerítése határos volt a Szűts- és a Dobay-család kertjeivel. Nagymamám (Dobay Anna – Dr. Dobay Gyula alispán leánya), és nagyapám (Szűts Sándor – Szűts Mihály fia, aki a Dugonics Társaság alapítótagja volt) egész életében szoros kapcsolatot ápoltak Márta nénivel.

Örökül kaptam Márta nénit! Megtisztelő, hogy kis unokájaként szeretett, és tanított 34 éven keresztül, minden héten a kijelölt napon – hol szerdán, hol szombaton, vagy vasárnap –, 11 órától társalogva adott másfél órát művészettörténetből, az aktuális kultúrára is felhívta a figyelmet, és azt az akkori írásokkal, művészeti kiadványokkal illusztrálta. Mindig a meghívott személyből készült fel, igazítva az érdeklődési körünkhöz, és tudásunkhoz. Bevont a kérelmek eljuttatásába, és elfogadta segítségünket életviteléhez. Alkotásai megvásárlásával, exlibris megrendeléseinkkel segítettük. Márta néni négy emberöltő ismeretével, szokásaival tanított bennünket, a családomat, gyermekeimet. Kiváló tudásával, zseniális nagyságával, pedagógiai érzékével plántálta belénk a művészet szeretetét, szinte észrevétlenül. Később jöttem rá mit kaptam „örökül”, milyen kiváltságban részesültem éveken keresztül. Ő mindig tisztában volt művészi nagyságával, és elismeréseit is méltósággal fogadta – a díszpolgári ünnepségre méltó beszéddel készült –, felkészülésével adott tiszteletet másoknak, és műveivel járult hozzá a halhatatlanságához.

Dr. Szónoky Miklós visszaemlékezése Kopasz Mártára

Nagy örömmel és hálával gondolok vissza Kopasz Mártára, hiszen a máig meglévő és aktívan művelt, a szakmámtól eltérő érdeklődésem létrejöttében sorsformáló hatással volt rám. Unokaöcsként kezelt engem és Szónoky János testvéremet. A szoros rokonságunk gyökerét az adta, hogy Kopasz Márta unokabátyja volt Seres Zoltán református tiszteletes, a Szegedi Honvéd téri templom építtetője és Márta néni eskető papja is. Seres Zoltán felesége Édesanyám Bucsy Magdolna nővére Dr. Bucsy Piroska főorvos volt. A család Anyám ágán református volt és ők rendkívül összetartóak voltak. Igen sokat jártunk Márta nénihez a Pusztaszeri utcai házába és ott rácsodálkoztunk művészetére, hiszen egyben tanított is minket. Tudtuk ki is Ő! Innen a máig is élő művészettörténeti érdeklődésem és tevékenységem. Kisgyerekként már a székely Nagyapám agyagot és gipszet adott a kezembe, mert észrevette, hogy egész ügyesen mintázgattam. A kis munkáimat megmutatták Márta néninek és az Ő javaslatára a természettudományos érdeklődésem mellett ezt a készségemet szabadiskolában továbbfejlesztettem és egész életemben kedvtelésemmé vált. Könyvtáram nagy része is a művészettel kapcsolatos, ez nagyban segítette az önképzésemet. Egyetemi végzésem után olajkutató, geológus lettem, majd visszahívtak az anyaegyetemre oktatónak, s ettől az időtől Feleségemmel rendkívül sokat jártunk Márta nénihez. Becsülte a két fiatal egyetemi oktató a művészetek iránti rajongását. Gazdag, magas szintű szellemi útravalót kaptunk Tőle és elkészítette az ex libriseinket is. Mi előadási lehetőséget és kamarakiállítást szerveztünk számára az Ady téren a Földtudományi Tanszékcsoport közösségének. Melegen üdvözölte és támogatott abban, hogy földrajzos, régész és történész hallgatóknak másfél évtizeden át alkalmazott (geológiai) művészettörténetet oktattam Makk Ferenc és Kristó Gyula történész professzorok és Trogmayer Ottó régészprofesszor felkérésére. Az e témából tervezett könyvem a Széchenyi Ösztöndíjam keretében történő megírásához és megjelentetéséhez ajánlást is kaptam Tőle. Két geológus professzorról Miháltz Istvánról (1897-1964) és Koch Sándorról (1896-1983) emléktáblát avattunk az Ady téri épületben 1992-ben és 1997-ben. A márványtáblákra helyezett bronz arcmásplaketteket én mintázhattam meg. Sikerültek, hiszen a két szakmai bírálóm és irányítóm a két szegedi művész Kopasz Márta és Huszákné Dinnyés Éva volt. Számomra a nagy örömet jelentő szakmám feletti művészettörténeti érdeklődésem és tevékenységem gyümölcsöző fejlődését teljességgel Kopasz Mártának köszönhetem.

Epilógus

Kopasz Márta grafikus- és festőművész nagyszerű életműve, lenyűgöző egyénisége, igaz szegedisége, tiszta embersége és a legendás tanári munkássága méltatásának zárógondolataként csak az Ószövetségi Dániel próféta örök érvényű soraival értékelhetők:

„Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt,
 s akik igazságra és szépségre oktattak sokakat,
tündökölni fognak örökkön örökké, mint a csillagok!”

(Dániel könyve 12. fejezet 3. vers)

Megjelent a folyóirat 2026. januári számában 

Jegyzetek

[1] Laczó Katalin: Kopasz Márta. Szeged, Scriptum, 1997.; Kiss Réka: A művészi mondanivalóról. Kopasz Márta grafikusművész 97 éves. In: Szeged folyóirat 2008. november, 21-23 o.; Tandi Lajos: A művészet nagyasszonya. Kopasz Márta egy híjján 100. In: Szeged folyóirat 2010. december, 22-23 o.

[2] Kopasz Márta: Modern művészeti kérdésekről. In: A Dugonics Társaság Évkönyve 1995-1997. Szeged, Dugonics Társaság, 1998. 71-73 o.