Kiss Norbert: 20. századi mindennapok Alsóvároson 2.

„Siste viator” – „Állj meg vándor”

„Siste viator” – „Állj meg vándor” − olvashatjuk sokszor régi sírfeliratok latin felszólításaként. A felszólítás ránk, ma élőkre vonatkozik. Figyeljünk és emlékezzünk, milyen helyen állunk, kik éltek és mit alkottak itt egykor. A felszólítás sokszor a sírfeliratok zárszavaként, egyfajta küldetésként olvasható, miután megismertük az eltemetett életét és tetteit – „Dic bona verba viator” – „Jókat mondj ’róla’ vándor”.

Alsóváros és a ferencesek temetője

A középkori templomépítészeti hagyományoknak megfelelően városunk 15. századi ferences kolostori temploma körül is egykor temető állt. A temető létesítése mellett a templom kriptával is rendelkezett, mely az „előkelőségek temetkezésére szolgált”[1]. Sorozatunk jelen részében igyekszem a 20. századi forrásokat felhasználva összefoglalni templomunk ősi temetőjének és kriptájának rövid történetét.

Az Alsóvárosi Ferences Plébániához tartozó mai Alsóvárosi temető 1776-ban nyílt meg.[2] Ennek elsődleges oka, hogy Mária Terézia 1775-ös, Generale normativum in re sanitatis rendeletével megtiltotta az egykori szokás alapján működő, a templomok közvetlen közelében lévő temetkezéseket.[3] Ekkor még biztosan állt a templom körül, „attól északkeletre elterülő, … falakkal övezett hajdani alsóvárosi temető”[4] is. „A cinterem utolsó halottja 1776-ban Makra Anna 6 esztendős kislány volt.”[5] Bálint Sándor kutatásai szerint az ősi, használatban már nem lévő temető 1833-ban került a város birtokába. A város házhelyek parcelláinak felosztása miatt kívánta átvenni a területet a ferences testvérektől. „Erre a barátok föllebbeztek. Többszöri levélváltás után végül abban egyeztek meg, hogy a klastrom a kért területet átengedi ugyan, de a cinterem falának téglaanyaga a barátoké marad, a Város pedig kötelezi magát, hogy a templomot és a kolostort kőoszlopokhoz kapcsolt láncokkal elkerítteti.”[6]

A templom kriptájának jeles személyeiről a rendi és szegedi történetírás egyaránt megemlékezett. A rendi történetírók közül Fridrcih Urbánt, valamint Telek Józsefet, a szegedi történetírók közül Reizner Jánost és munkájukat mindenképpen ki kell emelnünk. Legkorábbi Fridrich Urbán 1759-ben megjelent munkája,[7] legismertebb azonban talán Reizner János monográfiája, aki Szeged története című művének 3. kötetében felsorolja azon neves személyeket, akik a ferences templom kriptájában nyugszanak.

A templom kriptája pedig az előkelőségek temetkezésére szolgált. Itt vannak eltemetve Laverni (De la Vergne), Heisler, Boland, Rabata Mortani (Mortagni), a nagy török hadjárat alkalmával Szeged alatt és annak környékén elesett tábornokok. Itt nyugszik az 1728. évi szept. 20-án elhalt gr. Piliers Tivadar Ferencz, az 1752. évi augusztus havában elhalt báró De Serriere Péter Rikhárd, mindkettő tábornok és szegedi várparancsnok, ez utóbbinak még neje, gr. Buttler Erzsébet és gyermekei, mint azt a templom szentélyébe befalazva lévő márvány emléklapok hirdetik. Itt van eltemetve az 1812. évi márcz. 29-én, élte 54 évében elhalt József lotharingiai herczeg. De még ezután is sokan temetkeztek ide. A többi közt 1840. évi április havában Babarezy Imre, Csongrád megye negyedszázados alispánját, 1843. évi decz. 13-án Pálfy Jánost, 1863. évi augusztusban Hódy Imre tanácsnokokat, mint a templom gondnokait ugyanitt helyezték örök nyugalomra.[8]

Bálint Sándor − a Reizner közlésében szereplő nevek mellett – megemlíti még, hogy a Szent Anna oltár előtt található az „oltáralapító alsóvárosi jeles Losoncz (Lasancz)-család kriptája… Ide temették szerzetesruhában a konfráter Babarczy Ferenc gondnokot, de más szegedieket is”[9].

Ha a felsorolásban szereplő személyek halálozásának idejét nézzük, akkor a templom kriptája az 1680-as évek végétől kezdődően biztosan használatban volt. Erre az időszakra tehető ugyanis De La Vergne, Heisler és Mortagni tábornokok halála.

Építészeti és régészeti feltárások

A történeti feljegyzések mellett a 20. századi építészeti és régészeti kutatások, valamint a Historia Domus, vagyis a háztörténet bejegyzései szolgálhatnak biztos adatokkal az egykori kripta történetéről.

A föntebb már idézett, eltemetettek neveit felsoroló forrásokon kívül egyéb, esetleg korábbi források létezéséről nem tudunk. Az ismert források azonban azt támasztják alá, hogy a török időkben már temetkezési helyként működött a templom kriptája, illetve a templom már rendelkezhetett kriptával.

A 20. század során több ízben feltárt, és jelenleg ismert kriptának története a barokk kori felújításig nyúlik vissza. Ebből arra következtethetünk, hogy több, jelenleg ismert, azonban az 1879. március 12-i szegedi nagyárvíz utáni idők óta nem használt kripta már meglévő kripták, temetkezési részek elfalazásával, átépítésével valósulhatott meg.

A kripta 1916-os elfalazása

A Historia Domus 1916. június 11-i bejegyzésében számol be a kripta elfalazásáról, mely a templom főoltárának felújításakor történhetett meg. Az oltár felújítására, valamint a kripta elfalazására a Histora bejegyzései alapján a nagyárvíz utáni állapotok miatt kellett sort keríteni.

A mai ünnepre készült el a szentély javítása is. Az oltárlépcsők, sőt maga az oltár menza egyszerű homokkőből épült. Ez még az árvíz alkalmából impregnálódott vízzel és nem tudott kiszáradni. P. Gvárdián kidobatta a lépcsőzetet és az oltármenzát is és helyébe erős vörösfenyőből újat állított fel. Ugyanez alkalommal boltoztatta be és rakatta le a szentély más köveihez hasonló márványlapokkal a szentély közepén éktelenkedő kriptalejáratot (A kriptalap felverésekor tapasztaltuk, hogy a kriptában méteres víz áll) – Az új oltár dobogóval Tóth Béla asztalos készítette, ki egy két hónappal ezelőtt visszakerült a katonaságtól.[10]

Az 1916-os évet követően a kriptát is érintő események leírása a Historia Domusban, jelen kutatások alapján, csak két évtizeddel későbbről, 1936-ből származik. Ugyanis 1936 szeptemberében érkeznek meg a pécsi ferences kolostor asztalos testvérei, akik több éves munkával újítják fel a templom teljes barokk berendezését.

A pécsi kolostor asztalos testvéreinek munkája, 1936.

Sok huza-vona után megérkeztek a rend asztalos testvérei Pécsről, hogy a szegedi Mátyáskirály templom főoltárát, mellékoltárait, a szószéket, a sekrestye díszszekrényét és egyebeket, amelyek kétszázéves fennállásuk folytán igen megrongálódtak – megújítsák. A főoltár lebontásával kezdték a munkát. Műhelynek a zárda nagytermét rendeztük be.[11]

A bejegyzésből láthatjuk, hogy az asztalos testvérek a restaurálási munkálatokat a főoltár lebontásával kezdték meg. Az ekkor már teljesen elfalazott kripta a főoltár munkálatainak alkalmával válik megközelíthetővé, ugyanis a kripta egykori koporsóleeresztő nyílása a szentély lépcsőjének előterében helyezkedett el.[12] Az oltárok restaurálási munkálataival párhuzamosan dolgoztak a szerzetes testvérek a templom átvizesedett falainak kiszárításán is.

Megemlítette végül Lugosi Döme, hogy a templom falainak kiszárítása céljából eltávolították a templom falának külső és belső habarcsrétegét, s láthatóak lettek a kriptalejáratok, amelyeket most – talán az ínségmunka keretében – ki lehetne tárni és a leleteket tudományosan feldolgozni.[13]

A temetkezési hely feltárását a ferences szerzetesek a múzeummal együttműködve elkezdték, azonban annak teljes vizsgálata nem tudott befejeződni.

Kevesen tudják, hogy milyen nagyjelentőségű munka folyik az alsóvárosi ferencesek rendházának falai között és hogy milyen nagyszabású tervek megvalósításán dolgozik P. Schneider Vencel házfőnök vezetésével a rendház. A régi, több mint kétszáz esztendős főoltárt a nyáron lebontották és így a miséket most ideiglenesen oltár előtt tartják. (A főoltár lebontása után bukkantak rá a templom padozata alatti évszázados kriptasorra, amely többek között a Szegedet felszabadító hadsereg vezéreinek földi maradványait is őrzi. A kripták átkutatását félbe kellett szakítani, mert a templom padozata nem maradhatott sokáig felbontva és mert a múzeumnak pénze sem volt a pincéket elborító talajvíz állandó szivattyúzására. A ferencesek gondoskodtak róla, hogy alkalomadtán minden nehézség nélkül folytathassák a kutatást, a kripta uccai lejáratának helyét megjelölték.)[14]

Az 1984-es kriptafeltárás

Az 1936-os évet követően a Móra Ferenc Múzeum régészeinek, valamint a plébánia képviseletének az Országos Műemlék Felügyelőség hozzájárulásával 1984. november 3-án sikerült újból feltárnia a kolostor temetkezési helyét.

Dr. Trogmayer Ottó régész, muzeológus jelentéséből és Jámbor Zoltán emlékeztetőjéből kiderül, hogy a plébánia részéről Hamas István plébános és Jámbor Zoltán építésztechnikus vett részt a temetkezési hely bejárásán. A Móra Ferenc Múzeum részéről Dr. Trogmayer Ottó mellett Zombori István voltak jelen. A feltárást Jámbor Zoltán készítette el, melyet fotódokumentáció egészít ki. A Magyar Televízió munkatársai is részt vettek a bejáráson, melyről felvétel készült.[15]

Érdemes néhány részét megnéznünk a feltárási jegyzőkönyvnek, hogy elképzelhessük, hogyan is alakították ki egykor a ferences templom kriptarendszerét.

Az alsó tér szerkezeti fölépítésére vonatkozóan megállapítható, hogy az az egész szentély alapterülete alatt lényegében megtalálható. A szerkezet három hajós elrendezésű hosszanti tér, amit pillérekre támaszkodó kosárivű dongaboltozat fed le… A padlót törmelék és csont borítja, de a törmelékes víz alatt felismerhetően téglaburkolat van… úgy tűnik, hogy a belső tér egy későbbi renoválás idején feltöltésre került, és erre rakták a padlóburkoló téglaburkolást.[16]

A kriptarendszer képe egy barokk kori építkezés formajegyeit idézi. Annak eldöntése viszont, hogy az alsó tér mikor és hogyan keletkezett, további falkutatásokat igényel.[17]

A temetkezési hely 1997-es felmérése

Az 1984-es feltárást követően 1997-ben a templom statikai megerősítésének érdekében régészeti és műszaki, építészeti feltárásokat is végeztek. A műszaki munkálatok irányítója a ferences rend főépítésze, Dr. Harsányi István volt. A feltárást Dr. Lukács Zsuzsa régészetileg felügyelte és vezette. Dr. Lukács Zsuzsa A Szeged-alsóvárosi középkori ferences kolostoregyüttes[18] című munkájában megjegyzi, hogy az 1759-ben elkészült szentély alatti kripta keletkezése előtt is használták a későbbi kripta területét temetkezésre.[19] Dr. Harsányi István, a ferences rend főépítésze a jelenlegi szentély alatti kripta létesítésének és eseményeinek rövid történetét a következőkben foglalja össze:

1503. augusztus 5-én felszentelt templom boltozatainak megépítésére csak azt követően került sor, még Szeged török kézre kerülése előtt.
1749-ben tűzvész pusztította el a templom és a kolostor tetőzetét
1758-ra elkészült a »nagy felújítás«.
1759-1760 között épület a szentély alá, utólagosan a három hajós, öt boltszakaszos kripta. Az 1997-es feltáráskor készült fényképeken látni lehet, hogy a boltozatok igen lapos ívűek és az eredeti kripta belmagassága is minimális. Vélhetően, már akkor is a »mély fekvésű Alsóváros« talajvízszintje miatt nem áshattak mélyebbre.
1879. március 12. A szegedi nagy árvíz napja. Az ezt követő években megszűnik a kripta használata. Ennek oka: Szeged városa a nagy árvíz után úgy határozott, hogy az építkezések során kikerülő földet tilos Szeged város területéről elszállítani, a környező terepet fel kell tölteni. Az évek ­­– évtizedek – alatti terepszint emelkedés – a kapillárisan felszívódó talajvíz szintjét még tovább megemelte – így a kripta folyamatosan víz alá került.
1916-ban elfalazzák a szentély alatti kripta – déli templom homlokzaton ma is látható – lejáratát. A »koporsó lecsúsztatásához egykor használt kőlapos fedés«, csak alkalmakként nyitották meg, ez rendszeres kriptalejáratnak nem használták.
1934-1940 közötti években a templom falait szakaszosan átfűrészelték, ólom lemez falszigetelést helyeztek be, a falak erős nedvesedésének  megszüntetésére.
1984. novemberében – a talajvízzel elöntött kriptából a vizet kiszivattyúzták.
1985. A szentély új liturgikus elrendezésű terének kialakítása valósult meg, figyelembe véve a kripta vízgyűjtő medence voltát.[20]

Szeged egyik legrégebb óta fennálló, és ma is működő szakrális terének egykori temetkezési helyén, a templom szentélyének oldalában elhelyezett sírfelirat: „Siste viator”, azaz „Állj meg vándor”, úgy gondolom, joggal szólít fel megállásra és elmélyülésre Szeged ezen ősi szakrális helyén.

Megjelent a folyóirat 2019. januári számában

Jegyzetek

[1] Reizner János: Szeged története 3. kötet, Szeged, 2004. 18. pont

[2] Vö. Bálint Sándor: Szeged – Alsóváros. Templom és társadalom. Budapest, Szent István Társulat, 1983., 68. o.

[3] Gecséné Tar Imola: Történeti temetők Magyarországon (Doktori értekezés). Budapest, 2012. 25. o.

[4] Bálint Sándor i. m. 66. o.

[5] Bálint Sándor i. m. 67. o.

[6] Bálint Sándor i. m. 68. o.

[7] Vö. Urbani Fridrich: Historia seu compendiosa descriptio provinciae Hungariae ordinis minorum S. P. Francisci

[8] Reizner János i. m. 18 pont

[9] Bálint Sándor i. m. 68. o.

^[10] Historia Domus Szegediensis patrum Franciscanorum provinciae SS. Salvatoris ab anno 1828., Magyar Ferences Levéltár, VI. 08 Conventus Szegediensis, 670. o.

[11] Historia Domus ab anno 1920., Magyar Ferences Levéltár, VI. 08 Conventus Szegediensis, 277. o.

[12] Vö. Historia Domus Szegediensis patrum Franciscanorum provinciae SS. Salvatoris ab anno 1828., Magyar Ferences Levéltár, VI. 08 Conventus Szegediensis, 670. o.

[13] Délmagyarország 1936. március 7. 58. szám, 7. o., Az alsóvárosi templom kincsei

[14] Délmagyarország 1936. november 29. 266. szám, 5. o., Hogyan születik újjá Mátyás király alsóvárosi temploma

[15] Vö. Dr. Trogmayer Ottó: Jelentés az alsóvárosi templom kriptájának helyszíni szemléjéről. Szeged, 1984. november 6. kézirat

Vö. Jámbor Zoltán: Emlékeztető a Szeged-Alsóvárosi plébániatemplom alatti temetkezési hely bejárásáról. Szeged, 1984. november 4., kézirat

[16] Jámbor Zoltán i. m. 1. o.

[17] Jámbor Zoltán i. m. 2. o.

[18] Dr. Lukács Zsuzsa: A Szeged-alsóvárosi középkori ferences kolostoregyüttes. In: A középkori Dél-Alföld és Szer, Szeged, 2000. 143-192. o.

[19] Vö. Dr. Lukács Zsuzsa i. m. 143-192. o.

[20] A feltüntetett adatokat Dr. Harsányi István, a ferences rend főépítésze közölte 2018 decemberében, a jelen tanulmány megszületéséhez szükséges egyeztetések alkalmával. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Harsányi Istvánnak, aki támogatásával lehetővé tette jelen tanulmány megszületését.