Mód László: Érdekességek a szegedi szőlő- és bortermelés múltjából 17.

„Gyümölcs a lélek és a test tisztasága”[1]

Herczeg István, szegedi szőlész-gyümölcsész olimpikon

Herczeg István sportolói tevékenysége jól ismert a szegediek körében, hiszen 1912-ben a Stockholmban megrendezett olimpián a magyar tornászcsapat tagjaiként ezüstérmet szerzett. Azt ezzel szemben csak kevesen tudják róla, hogy sportolói pályafutásának befejezését követően szenvedélyes gyümölcskertésszé vált, aki a különböző mezőgazdasági kiállításokon terményeivel nagy feltűnést keltett, s nagy elismerést vívott ki magának.

1887. december 7-én született Apátfalván, ahol apja földbirtokos volt. Középiskolás korában ismerkedett meg a tornával a Szegedi Atlétikai Clubban. 1905-ben, 18 évesen megnyerte az országos összetett bajnokságot, ennek ellenére nem jelölték az 1908-as olimpiai csapatba.[2] Ezt követően került a Szegedi Napló szerkesztőségébe, ahol újságíróként kezdett dolgozni. Formáját megőrizve eredményei alapján első vidéki tornászként beválasztották az 1912-es stockholmi olimpián induló tornászcsapatba. Szereplésükről a korabeli sajtó a következőképpen emlékezett meg: „A stockholmi olimpiádon nagy meglepetés volt a magyar tornászcsapat diadalmas szereplése. A magyar tornászok kiküldetése az utolsó napokig kétséges volt, mert biztak az indulás sikerében. Az olimpiádon a magyar tornászcsapat fényesen rácáfolt a kedvezőtlen kritikákra. A magyar szineket olyan elismeréshez juttatták a tornászok, amelyet a legnagyobb optimizmus sem remélt. A csapatversenyben második helyre került a magyar tornászcsapat. Nagy pontkülönbséggel maga mögött hagyta Angliát és Németországot, a magyar tornászat mesterét. A szereplés nagy lelkesedést keltett és az eredmény kihirdetése után folyton érkeztek Stockholmba az üdvözlő táviratok. Budapesten nagy ünnepléssel fogadták a tornászokat, akik olyan váratlan dicsőséget szereztek a magyar sportnak. A válogatott tornászcsapatban, Herczeg István a Szegedi Tornászegyesület tagja is szerepelt, akit a Délmagyarországban közölt sportcikkeiből ismer a közönség.”[3] Svédországból hazatérve papírra vetette élményeit Impresszióim a stockholmi olympiádról című munkájában, amely 1912-ben Budapesten jelent meg.

Herczeg István 1912-ben (Forrás: Somogyi-könyvtár)

Herczeg István az 1930-as évekre elismert újságíróvá vált, gyökereit azonban nem tudta megtagadni, hiszen apja örökségét folytatva munkája mellett fő hobbija a kertészkedés lett. A Szilléri-dombon földterületet vásárolt magának, ahol intenzív szőlő- és gyümölcstelepítésbe fogott. A kezdetekről a Szegedi Új Nemzedék a következőképpen számolt be: „Herczeg István szegedi lakos érdeklődését annyira felcsigázták a kedvező kilátások, hogy gondolt merészet és 1932 tavaszán, Ujsomogyitelepen hat és fél katasztrális hold földön megkezdte az intenziv gyümölcstermesztést. Többezer gyümölcsfacsemetével ültette be ezt a földterületet és éveken keresztül féltő aggódással figyelte a fiatal facsemeték erősödését.”[4] Terményeivel rendszeresen szerepelt a különböző mezőgazdasági bemutatókon, amelyeken nagy feltűnést keltett tevékenységével. Tudomásunk szerint az első kiállítás, ahol a szegedi olimpikon megjelent, az 1936-os volt, amelyet a Szegedi Gazdasági Egyesület az iparostanonc-iskolában szervezett. A különféle mezőgazdasági terményeket felvonultató bemutató egyik kiemelkedő látványossága a gyümölcskiállítás volt: „A nyári almák és körték, és kései rózsabarackok, a legkorábbi szőlő és szilva, az őszibarack fajták, oly gazdag gyüjteménye ez a kiállitás, amilyent a szegedi közönség még nem látott.”[5] Herczeg István terményeiről az egykorú híradás külön is megemlékezett: „Messziről feltünik a szemlélőnek Herczeg István (Ujsomogyi-telep) pompás gyümölcsgyüjteménye, a legkorábbi szőlőfajták: Koraigyöngy, egy egészen uj fajta és Irsai Olivér továbbá szebbnél-szebb kései rózsabarack, őszibarack és körte-fajok.”[6] A Szegedi Napló mellett más sajtóorgánumok, mint például a Délmagyarország is kiemelte gyümölcseit, ezek közül is korai szőlőjét: „Nagy meglepetése a bemutatónak a korai szőlő, amelyet termelője: Herczeg István Korai Gyöngynek keresztelt el. Teljesen beérett szőlő ez, akár exportálható is, olyan kemény a héja.”[7] Ebből a korán érő szőlőfajta terméséből Herczeg István 1936 júliusában a városházára dr. vitéz Imecs György főispánnak és dr. Tóth Béla polgármesterhelyettesnek két versike kíséretében egy szépen feldíszített kosárkában kóstolót is vitt. Az alábbi versikék közül az első a főispánhoz, a második a polgármesterhelyetteshez szólt:

Verejtékes munkának mosolygó gyümölcse,
Sebzett magyar szivünket reménnyel betöltse,
Hogy lesz még szőlő, lágy, kenyér,
Ha nincs, ki tétlenül henyél.
Ha e földet éjjel-nappal
Elárasztjuk munkadallal.

 

Izes, szép gyümölccsel köszöntelek: Mester,
Dolgozom is érte lélekkel, testtel,
Rögtörő munkám nem veszett kárba,
Hire is van már messze határba.
Szőlőm, barackom jó szivvel adom.
Ebből folyik be az évi adóm.

Több mint nyolcvan esztendő távlatából nagyon nehéz megmondani azt, hogy a Herczeg István által „Korai Gyöngyként” emlegetett szőlőfajta melyik mai fajtával mutathat hasonlóságot, rokonságot. A „gyöngy” elnevezés több régi szőlőféle megjelölésében is felbukkan, de ezek szinte kivétel nélkül kései érésűek, tehát korai csemegeszőlőként nem igazán jöhetnek számításba. Az egykorú híradások nem győzik hangsúlyozni azt, hogy a „Korai Gyöngy” a Csabagyöngyénél is hamarabb érlelte be fürtjeit. Ez az állítás azért támaszthat bennünk kételyeket, mivel utóbbit ma is a világ egyik legkorábbi szőlőfajtájaként tartjuk számon. Az olimpikon fajtái között 1936-ban már az Irsai Olivér is feltűnik, amit nem sokkal korábban Kocsis Pál szőlőnemesítő a Csabagyöngyéből és a pozsonyi fehérből keresztezett. Herczeg István felismerve az étkezési szőlők termesztésében rejtőző lehetőségeket tudatosan telepített csemegefajtákat, amelyeknek a termését nagyobb sikerrel értékesítette, mint a borszőlőkét. 1937 márciusában már az újságokban kínálta oltás és ültetés céljára csemegeszőlő-vesszőket, illetve vadalanyokat (riparia x berlandieri).[8]

Herczeg Istvánnak a szőlő- és gyümölcstermesztés területén elért eredményeit a Szegedi Új Nemzedék a következőképpen értékelte: „Az elmult esztendőben mutatkozott az első eredmény, amikor a gyümölcskiállitáson már ott piroslottak a duzzadó szépségükben Herczeg István gyümölcsfarmjának legelső termékei. Már észrevették, már megdicsérték, de anyagi eredményt egyelőre nem hozott a merész vállalkozás. Ennek az öt évvel ezelőtt kezdett hatalmas munkának ebben az esztendőben már komoly kilátásai vannak a reális eredményekre. Ebben a kissé hűvöses, szeles áprilisi koratavaszban már közel 3.000 fiatal gyümölcsfa borul virágba, hogy egyelőre szivet-lelket gyönyörködtető elégtételt adjon a sok várakozásért Herczeg Istvánnak.”[9] 1937. április 4-én vasárnap délután újsomogyi-telepi birtokán gyümölcsfái virágba borulásának alkalmából ünnepséget szervezett, amire a Szegedi Új Nemzedék olvasóközönségét is meghívta. 1941-ben Fehér lepkék címmel verses kötete jelent meg, amelyben a gyümölcsfák gyakran visszatérő motívumként tűnnek fel.

Az 1930-as évek végén eladta Szilléri–dombi kertjét, majd Szatymazon, a Postakocsi csárda szomszédságában vásárolt magának földterületet, ahol tovább folytatta a gazdálkodást. 1949. július 3-én hunyt el agyvérzés következtében szőlőbirtokán. A szatymazi temetőben helyezték örök nyugalomra, sírját azonban a későbbiek során felszámolták.

Megjelent a folyóirat 2019. januári számában

Jegyzetek

[1] Az írás főcíme Herczeg István Kertemben című verséből származik.

[2] Életútjáról lásd részletesen: Bali Mihály: Szegedi sportolók az olimpiákon 1896–2004. Bába Kiadó, 2006, Szeged, 26–30. o.

[3] Délmagyarország 1912. július 27. 2. o.

[4] Szegedi Új Nemzedék 1937. április 3. 4. o.

[5] Szegedi Napló 1936. augusztus 5. 5. o.

[6] Szegedi Napló 1936. augusztus 5. 5. o.

[7] Délmagyarország 1936. július 19. 15. o.

[8] Szegedi Új Nemzedék 1937. március 27. 10. o.

[9] Szegedi Új Nemzedék 1937. április 3. 4. o.