Diószegi Szabó Pál: „Az egész országnak szive megdöbbent”

A szegedi árvíz híre a Képviselőházban

Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!

Petőfi Sándor: A Tisza

Alig két évvel az 1879. évi nagy szegedi katasztrófa után, 1881-ben a Tisza folyó nem váratott magára újabb árvízzel, miközben az 1878-ban összehívott országgyűlés munkája már a végéhez közeledett. Április 7-én, a 384. országos ülésen Németh Albert képviselő interpellációt intézett Tisza Kálmán miniszterelnökhöz, belügyminiszterhez, hogy az Alföld aggódó népeit megnyugtassa. Ebben a szegedi veszedelem emléke volt a kiindulópont, de a Szegedhez közeli Hódmezővásárhelyt is veszély fenyegette.

„Épen oly irtózatos események előtt állunk most, mint a melyeknek utófájdalmát Magyarország és különösen az Alföld színe, Szeged városa még most sem heverte ki. Több távirat jött, ma hajnalban is jött egy Vásárhelyről, mely azt mondja, hogy a körtöltés színét csapkodja immár a hab.”[1] Azonban ez alkalmat adott Csatár Zsigmond képviselő számára az április 27-i, 388. országos ülésen az újabb cselekvést sürgető interpellációjában arra is, hogy megállapítsa a „gyarló és szűkkeblű érdek szülte szabályozás” hátrányait is.[2] A május 4-i, 393. országos ülésen pedig Báró Bánhidy Béla képviselő indítványában bár a vízszabályozás múltjával, annak történetével nem kívánt foglalkozni, de megemlékezett arról, hogy „A tiszavölgyi szabályozás kérdése először talán 1879-ben vonta magára a szokottnál nagyobb mértékben a közfigyelmet, akkor t. i., mikor Szeged városa elpusztult és reconstruktiója országos ügygyé vált…” Hiába telt két év a szegedi katasztrófa óta, „a Tiszaszabályozás kérdése, annak hordereje ismét mint kérdőjel áll előttünk…”[3] A május 16-i, 399. országos gyűlésen Ordódy Pál közmunka- és közlekedésügyi miniszter három törvényjavaslatot terjesztett be a Tiszavölgyi ármentesítésre vonatkozóan. Az első a kormány által teendő intézkedésekről, a második a Tiszavölgyi Társulatról, a harmadik a minisztériumnak az ehhez szükséges póthitel igényéről rendelkezett. Széll György képviselő pedig kiemelte a sürgős törvényhozási munka fontosságát, így emlékeztette a jelenlévőket, hogy ő 1879. március 7-én, még „öt nappal Szeged rombadőlése előtt” a Képviselőház elé határozati javaslatot terjesztett be a hazai folyók szabályozása iránt, amelyet az országgyűlés akkor egyhangúan elfogadott. Rohonczy Gedeon képviselővel pedig külföldi szakértők behívására nézve tettek indítványt tettek, amelyre azután sor is került.[4] Május 27-én, a 407. országos gyűlésen tárgyalták a törvényjavaslatokat, miközben Békés, Csongrád és Torontál megye az árvízzel vívott élethalálharcot (Így különösen Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely, Makó, Szeged és vidéke, Törökbecse). Széll György azt is szóba hozta, hogy a szegedi árvizet követően behívott külföldi mérnök szakemberek 1879. szeptember 5-én kelt szakvéleménye szerint az addigi szabályozás túlságosan a folyómeder szabályozását tartották szem előtt, a töltések által a folyó két oldalán határolt hullámtér szerintük fontosabb szabályozását figyelmen kívül hagyták (Vásárhelyi Pál contra Pietro Paleocapa vita). Az ország közvéleménye előtt pedig „a közmunka és közlekedési ministerium szakemberei a Tiszavölgy folyói szabályozásának helyes vezetése tekintetében Szeged pusztulásával minden tekintélyöket elvesztették…”[5] A Tiszavölgy ármentesítésről szóló törvényjavaslatot végül május 29-én, a 409. országos ülésen fogadták el (1881. évi LII. tc.).[6]

Az újabb, 1888. évi tiszai áradás minden addigi mértéket meghaladott. Amikor még az árvíz tartott, április 7-én, a 85. országos ülésen Irányi Dániel napirend előtti felszólalásban és interpellációban javasolta Baross Gábor közmunka- és közlekedési miniszternek egy szakbizottság létrehozását.[7] Amikor pedig május 25-én, a 104. országos ülésen Pap Elek országgyűlési képviselő Irányi Dániel 147. számú, árvízvédelmi indítványa tárgyában, a Tisza völgyének folyószabályozási kérdésének képviselőházi vitájában hozzászólt, majdnem tíz év telt el a szegedi katasztrófa óta, így nagyobb rálátással, történeti előzményekkel tudott az eseményekre visszatekinteni. Véleménye szerint az 1879. évi nagy árvíz még mindig sürgetően hat az el nem végzett folyószabályozási munkálatokra. „1879-ben, amikor Szeged városa elpusztult, az egész országnak szive megdöbbent, igazán élénk tevékenység fejlődött ki arra nézve, hogy a szabályozási kérdésekben és ügyekben felmerült hiányokat és tévedéseket pótoljuk.”[8] Ugyanakkor, mint ellenzéki képviselő, nagyobb állami beavatkozást sürgetett. Miközben áttekintette a Tisza szabályozásának addigi főbb szakaszait, e kérdésben megkerülhetetlen mérce volt számára is gróf Széchenyi István alakja és munkássága.[9] Mint mondotta: 1847-ben „a nagy Széchenyi teremtő szelleme életre hívta a Tisza szabályozás nagy ügyét.”[10] Pap Elek az első korszakot 1851-től 1866-ig számolta, amikor a munkálatok legnagyobb része történt. Az 1866-tól kezdődő második szakaszt 1876-ig, a kunsági Mirhó-gát átszakadásáig vette, a harmadik szakasz még nem zárult le, és ebben történt a szegedi nagy árvíz is. Mégis a vízszabályozás kormányzati támogatása a vasútépítéshez képest háttérbe szorult. Így az alföldet vasút híján a megteremtett vízi utakkal nem sikerült azóta sem teljesen bekapcsolni az árutermelésbe. Pedig eredetileg az árvízlecsapolás és a folyamszabályozás ezt segítette volna elő. A képviselő végül megállapította, hogy a szegedi árvíz hatására megtett miniszteri parlamenti javaslat is csak csekély mértékben került végrehajtásra. Azaz, Vásárhelyi Pál és Pietro Paleocapa mérnökök terveinek ún. „vegyes” alkalmazása, pedig 1881-ben is magas vízszinten tetőzött a Tisza, de az ez évihez (1888) nem hasonlítható.[11] Rohonczy Gedeon hozzászólásában kiemelte, hogy e kérdésben utoljára hat éve, az 1881. évi árvíz alkalmával szólalt fel e témában, de a „Tisza-szabályozás kérdését ma is egymagában összekuszált gordiusi csomóhoz” hasonlította, amelyben a nagypolitikának szinte minden érdekei megütköznek. A szabályozást egyszerűen az indokolta kezdettől fogva, hogy a Tisza folyó a 600 km hosszú völgyben 1200 km mederrel bírt. A felső vidéken, Szolnokig 33 méternyi, Szolnoktól Titelig csak 9 méter eséssel. Ezidáig az átvágásokkal az 1200 km hosszú folyóból egy 728 km hosszú folyó született. Azonban az átvágásokkal a felső szakasz esési arányszáma még mindig tizenkétszer nagyobb, mint a Szegedtől Titelig tartó folyószakaszé. Itt nagyobb esést úgy lehetne adni, hogy újabb átvágásokat hajtanak végre, de 1882 óta e tárgyban nem történt intézkedés.[12] Május 26-án, a 105. országos ülésen szóba került az 1882. évi XXVI. tc., amely a kormányt utasította a szeged-titeli töltések belebbezési (értsd: beruházási) munkálatainak elkészítésére, amelyet a túl nagy költsége miatt a bizottság elutasított, így lekerült a napirendről. Az indítványt végül a ház kormánypárti többsége nem szavazta meg.[13]

Következő alkalommal csak 1893. október 2-án, a 229. országos ülésen kezdődött a Tisza szabályozási munkálatok addigi értékelése az országgyűlés vízügyi bizottságának jelentésében. A Tisza folyó szabályozásának folytatólagos munkálatairól szóló törvényjavaslat előterjesztésében Rohonczy Gedeon, immár a vízügyi bizottság előadójaként, egy alapos történeti áttekintést is adott a képviselők számára, amely számunkra is fontos tényeket tartalmaz és adalékul szolgál a szegedi nagyárvíz képviselőházi értékeléséhez.

Rohonczy kiemelte azt a tényt, hogy ezt a vidéket az Alföld termékenysége dacára a vízállás miatt a vasutak és a gőzhajók sem járták. A kérdés megoldását az árvizek sürgették. A Tisza völgyén lezajló 1830. évi árhullám, az 1838-as pesti árvíz pusztításai végül az akkori országgyűlést az 1840. évi IV. tc. megalkotására serkentette, amely országos bizottságot állított fel a folyók állapotának és a teendők felméréséhez. Az 1845. évi újabb tiszai árvíz után József nádor 1026. sz. rendelete már a Tisza kiöntését megakadályozó építkezési tervezet elkészítésére adott utasítást. A Tisza szabályozásának megkezdésében gróf Széchenyi Istvánnak voltak múlhatatlan érdemei.[14] A Tisza és Széchenyi kapcsolata ekkor még szorosabbá vált.

Széchenyi már 1833-tól királyi biztosként felelt az Al-Duna szabályozásáért. 1845. augusztus 16-án kelt az a királyi kinevezés, amely tartalmazta számára a kinevezést a Magyar Királyi Helytartótanács Közlekedésügyi Osztályának vezetésére, Budán. Azt is tudjuk, hogy a Tisza szabályozását elsőrendű hivatali programjának tekintette. A terve az volt, hogy az árvízmentesítéssel termőföldet nyerjen a mocsaras ártér területén.[15] Ez az újonnan felállított hivatal nagyszerű lehetőséget teremtett a Tisza szabályozás munkálatainak megtervezéséhez. 1845 júniusában Beszédes József, majd Vásárhelyi Pál (1795–1846) mérnökök terveket készítettek a szabályozásra, Széchenyi pedig az érdekeltekből szervezőmunkába fogott és 1845. szeptember végén a folyó felső szakaszát bejárva három hetes körútra indult. A tiszadobi beszédében már a szabályozás által kertté változtatott Tisza völgyét említette. 1846 nyarán egy újabb út következett, ezúttal Tokajtól a Tiszán lefelé a Pannonia gőzhajóval, majd végül a gróf Szegedre érkezett. Ez volt az első alkalom, hogy a Tiszán gőzhajó közlekedett. Széchenyi viszont nem először járt Szegeden. Már 1833 szeptemberében a Tisza szabályozásáról tárgyalt a város vezetőségével. Papp Éva legújabb kutatásaiból pedig tudjuk, hogy őt a város első díszpolgárává választotta, „megpolgárosította”.

Azt Rohonczy Gedeon is említette előbb idézett parlamenti áttekintésében, hogy 1846. január 20–26-án a gróf hozta létre, Pesten a Tiszavölgyi Társulatot, amelynek elnöke gróf Károlyi György lett.[16] Széchenyi még 1846 elején pedig egy rövid iratban is összefoglalta folyószabályozási terveit (Eszmetöredékek, különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg). Ebben a szabályozást követően földművelési kultúrával számolt, hogy „a Tisza vidék virágzó kertté váljék…”[17]

A szabályozásra elkészült tervek alapvetően két koncepción alapultak, amelyek, a munkálatok megkezdésekor később a szegedi árvíz kialakulására is hatással voltak, és amelyek ismertetésére Rohonczy is kitért. Széchenyi segítőtársa lett Vásárhelyi Pál az ország akkori legjobb hidrotechnikusa, hajózási felügyelője, aki József nádor rendelete alapján a megbízást kapott a szabályozási tervek elkészítésére. Vásárhelyi elsősorban a Tisza folyó áramlási sebességét akarta megnövelni az alsó vidékeken, nagyszámú 101 db. mederátvágással, átmetszéssel. Tudjuk, hogy a Tisza Európa egyik legkisebb esésű folyói közé tartozik. Vásárhelyi célja az volt, hogy a folyó végig egyenletes sebességű legyen, a folyóvíz a déli részeken ne lassuljon le és ömöljön szét. A terve az volt, hogy a folyópartokon mindkét oldalon töltések emelésével kell az áramló vizet beszorítani. Vásárhelyi szabályozási rendszere a hajózás megkönnyítését tekintette egyik fő céljának.[18] A kétoldali töltések távolságát viszonylag szűkre szabta, a sebesebb vízfolyás elősegítésére. Egyedül a megfelelő nagyságú ártér hagyásával nem számolt, ezért ennek a koncepciónak már akkor voltak ellenzői.[19] Azonban a kiviteli munkák megkezdése előtt Vásárhelyi 1846. április 8-án hirtelen meghalt, és ez nagy veszteség lett Széchenyi számára is. Az 1846 nyarán folytatott tiszai hajóútjára Széchenyit már egy itáliai mérnök, a Pó-folyó vidékének szakértője, Pietro Paleocapa (1789–1867) kísérte el. József nádor ugyanis a lombard–velencei császári építészeti hivatal igazgatóját, a későbbi itáliai közlekedési és belügyminisztert hívta meg Vásárhelyi Pál terveinek felülvizsgálatára. Paleocapa nem helyeselte Vásárhelyi terveit, az átvágásokat lecsökkentette (mindössze 22 átmetszést tervezett az Alsó-Tisza vidékén), az árvízmentesítést, az ártér kialakítását tekintette fontosabbnak. A széles töltésezés alapján a folyó két oldalán tervezett töltéseket a folyótól távolabbra helyezte volna el, hogy az áradástól jobban megvédjék meg a környező területeket. A többi átmetszésre csak akkor és ott kerülne sor, ahol a töltések közé fogott folyó kijelölné azokat.[20]

Rohonczy Gedeon szabályozástörténeti beszédében kiemelte, hogy az első munkálatok Tiszadobnál kezdődtek meg 1846-ban az ún. Széchenyi gát megépítésével. 1847 márciusában a pesti értekezlet pedig egyelőre Paleocapa terveit fogadta el. Az április törvények közül az 1848. évi XXX. tc. a magyar minisztériumnak adta át meg a folyószabályozás folytatását, azonban azt az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hadi eseményei visszavetették. Ferenc József 1850. június 16-i pátense azonban ötvözte a két elképzelést, vegyes rendszert határozott meg, amelyet Rohonczy hibának tartott. A munkálatok java része 1850-től 1866-ig tartott, és a Vásárhelyi Pál által javasolt átmetszések háromnegyede el is készült, de az főleg a Felső-Tisza vidékén. Az 1867-es kiegyezést követően a magyar kormány Tisza szabályozási kormánybiztosságot állított fel, amely egészen 1875-ig működött. Akkor a szabályozás irányítása a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumhoz került át, egészen 1889-ig.[21]

A tiszai folyószabályozás a kiegyezés utáni képviselőházban, a szegedi katasztrófa előtt, újra és újra szóba került. Két jellemző példát hadd idézzek. 1869. október 21-i, 56. országos gyűlésen Szakácsy Dániel a Tisza szabályozás ügyében interpellálta a kormányt és jó áttekintést adott a munkálatok lelassulásáról. Felidézte azt, amikor V. Ferdinánd király ugyan gróf Széchenyi Istvánt kinevezte a Tisza folyó szabályozása tárgyában királyi biztosként, az új magyar minisztériumban pedig a közmunka, közlekedés és hajózás tárcája szintén neki jutott, azonban mielőtt hivatalát elfoglalhatta volna, abban egészségi állapota miatt már nem tudott hathatósan részt venni. A 1848. évi XXX. tc. alapján az új kormány átvette a szabályozásra szánt pénzalapokat, megállapodások születtek az érdekelt birtokosokkal a gátépítési költségek egy részének viselésében. A szabadságharc után, az „absolut kormányhatalom” ideje alatt megkezdődtek a munkálatok. Azonban a mostani kormány több helyen, főleg a tiszai–bodrogi átmetszéseket abbahagyta, amelyek nélkül a szabályozás egész munkája veszélybe került. A képviselő összességében a kormány Tisza szabályozási tervéről kérdezte Lónyay Menyhért pénzügyminisztert.[22]

1877. június 14-én, a 250. országos ülésen Szluha Ágost képviselő interpellációjában Péchy Tamás közmunka és közlekedési miniszter figyelmét felhívta a Tisza alsó részén az utóbbi 25 év alatt kialakult árvízveszélyre. Nem csupán a Tisza, hanem a mellékfolyói a Körös és a Maros által is az utóbbi években az árvizek magasabbak voltak a korábbiaknál. A múlt évi (1876) és az idei (1877) árvizek megmutatták, hogy ezen a területen olyan jelentős városok, mint Csongrád, Szolnok, Hódmezővásárhely, Makó és Szeged egyáltalán nincsenek biztonságban. „…nemcsak azon földek, melyeket a Tisza szabályozása ármentessé tett, hanem oly földek is, melyek emberi emlékezet óta szárazon állottak, midőn még a Tiszának töltései nem voltak, újabban a legnagyobb veszélyeknek vannak kitéve.” Szluha példaként éppen az Új-Szegedet elérő víz pusztítását említette. „Ha meggondoljuk, hogy legközelebb is betörvén a víz Új-Szegedre, az ottani 300-400 ház közül 24 óra alatt alig maradt meg 3.” Addig a pár hét alatt, amíg a víz bent van a városban leállt az élet, az ipar, a kereskedés, az iskolákat be kellett zárni. Szegednél a temesvári országutat teljesen elöntötte a víz, így a város el volt zárva Torontál megyétől. Felül kellene vizsgálni a szabályozás eddigi módját is, mert „Az eddigi árterek, hova t. i. a Tisza árja ezelőtt szabadon kijárhatott, eltöltvék, A szabályozás ezen része magában véve nem volna olyan baj; de az, hogy maga a folyó is igen szűk korlátok közé szoríttatott, és az évenkint jövő áradások nagyon természetesen duzzadásokat idéznek elő, már nagy bajnak mondható.” Ami még veszélyesebb az az, hogy a szűkebb mederbe szorított Tisza, a lassú folyás miatt, iszapolja önmagát. „Az áradó víz. t. i. a magával hordott iszapot ezelőtt az ártereken rakta le, most pedig ez nem történhetvén, magát a medret iszapolja el, és innen van az, hogy évről évre a duzzadás magasabb lesz. Hiába emelik a gátakat…” Így a képviselő a Tisza szabályozás módszerének gyökeres átváltoztatására kérte a kormányt. Azzal a kérdésével zárta interpellációját, hogy „Tanulmányoztatta-e az igen t. minister ur a különösen Szeged város és környéken fokozatosan emelkedő víz-szín duzzadásnak valódi okait? [23] Mivel az eltelt 30 napos házszabályi határidőn belül a minisztertől nem kapott választ, Szluha Ágost 1877. október 6-án, a 279. országos ülésen a tiszai árvíz veszélye tárgyában ismételten interpellációt adott be, amelyben még az ez évben feltétlenül megteendő cselekvésre sürgette a kormányt. Azon aggodalomnak adott hangot, hogy „az év előhaladtával alapos okunk van tartani attól, hogy ha azonnal gyors intézkedések nem tétetnek, a netaláni földmunkálatok az őszi nedves, és téli fagyos időben a tavaszig be nem végeztethetnek… a veszély egész nagyságában a jövő évre ismétlődni fog…”[24] Péchy Tamás közmunka és közlekedési miniszter válaszára október 20-án, a 290. országos ülésen került sor. A miniszter arra hivatkozott, hogy eddig főleg a Tisza felső szakaszát fenyegette az árvíz, így 1853-ban, 1860-ban és 1867-ben. Az 1877-es szegedi árvíz rendkívülinek tekinthető, mert ez volt az első alkalom, hogy a Tisza és a Maros áradása egyszerre következett be.

„Az idén az a rendkívüli eset volt, hogy együvé jött a két nagy árvíz és Szeged városa csak igen nagy erőfeszítések árán kerülhette el a nagy veszedelmet.” A miniszter Szeged veszélyeztetettségének legfőbb okát pedig a Maros vizének a Tiszába való bevezetésében látta, némileg ezért a várost okolva. „Szeged városa ugyanis a Marost 1851-ben nagy áldozattal önmaga saját költségén a város feletti különben is igen szűk Tiszameder fölében vezetvén a Tiszába, az által, hogy a szűk meder, mely magát a Tisza vizét sem képes kellőleg átbocsátani, s most még a Maros vizével is fokozódott, s igy ily nagy vízmennyiséget épen nem bocsáthatott keresztül, mondom ezáltal idéztetett elő a duzzadás legfőbb oka.” Továbbá, a szegedi Várnál olyan keskeny a folyómeder szélessége (73 öl), amely nem tudja átereszteni az ilyen nagy vízmennyiséget. A kormányt felelősség nem terheli, mert az állam által elvégzett átmetszések Szegeden alul vannak, így az előtte lévő duzzadások természetesek, máshol is előfordultak és a szabályozási rendszert gyökeresen megváltoztatni nem szükséges. Péchy Tamás kihangsúlyozta, hogy amióta a miniszteri tárcát átvette, Szegedről nem voltak pontos információk (úgy mint a meder mélysége, szélessége, az iszapolás okai, a tisztítás módjai), így a képviselőház elé sem lehetett beterjeszteni olyan nagy pénzösszegeket felemésztő tervezetet mint például azt, hogy „a hibásan odavezetett Maros most elvezettessék-e Szeged alól? Sokkal hasznosabb lenne a jövőben egy bizottságot kiküldeni ennek vizsgálatára a belügyminisztérium és a pénzügyminisztérium bevonásával. A várható tetemes költségeket felosztva több évre a költségvetésekben kell előirányozni. Így azután „A ház bölcsességétől fog függni, hogy ezen alapon megszavazza-e azon nagymérvű költségeket, amelyek e javaslat keresztülvitelére szükségesek.[25]

A Tisza szabályozása természetszerűen a Tisza áradásai miatt nem maradt abba, a katasztrófa veszélye viszont fokozatosan nőtt, megelőzve az elvégzett munkák sebességét. Végül az 1876. évi, majd az 1877. évi árvíz után az 1879. évi végzetesnek bizonyult és Szegedet tönkretette. A korábban már idézett Rohonczy Gedeon a parlamenti beszámolójában ezt tartotta a legfontosabb figyelmezető eseménynek. „Szeged és benne több száz ember pusztulásának kellett bekövetkeznie, intő és figyelmeztető példa gyanánt, hogy a magyar kormány és törvényhozás, a Tiszaszabályozás két összecombinált rendszerének, helytelen keresztülvitele…” nyilvánvalóvá váljék! Azóta jött a még magasabb 1881. évi és azt is jóval túlhaladó 1888. évi vízszint. A közép- és az alsó-tiszavölgyön a veszély még mindig fennáll.[26]

Ezen a ponton – egy időre – elhagyjuk a vízügyi előadó 1893. évi beszámolójának követését és az 1879. árvíz parlamenti visszhangjának előzményeit közelebbről vizsgáljuk. Szegedet ekkor már folyamatosan fenyegette már az újabb áradások sorozata. 1855-után a szabályozási munkálatok miatt is a Tisza árvízszintje megemelkedett. 1876-ban és az 1877-ben újra nagy árvíz érkezett. 1878-ban új kormánybiztost neveztek ki Kende Kanut országgyűlési képviselő személyében.[27] A kortársak felhívták a figyelmet a veszélyre és látni kellett, hogy a Tisza szabályozások során a vízszint méterekkel megemelkedett. Tudjuk, hogy a végzetes 1879. esztendőben az árhullám lassan haladt lefelé, február 15-én még Vásárosnaménynél, március 6-án Szolnokon tetőzött. Azonban a Körös és a Maros áradásának együttes hatása kellett ahhoz, hogy az árhullám Szegedet is elérje. A 0 ponttól számított 806 méteres szint eddig nem tapasztalt nagysága aggodalomra adott okot. Az országgyűlés március 5-én kapta meg a város segélykérését. Katonai erőket kért a közlekedési minisztertől a töltések sürgős megerősítésére.[28]

Az országgyűlés a megelőző napokban még nem is sejtette a bajt. Pedig március 5-én elvileg értesült a város előzetes segítség kéréséről és ugyancsak március 5-én, az országgyűlés 78. országos ülésén Mocsáry Lajos ellenzéki képviselő erőteljes vészkiáltása a napirend előtti felszólalásában felrázhatta a képviselőket. „…az országnak egy jelentékeny része veszedelemben van, hogy a Tisza áradása oly nagy fokra hágott, hogy különösen a Csongrád megye területén levő népes városok, nevezetesen pedig Szeged városa a megsemmisülés veszélyének vannak kitéve.” Szeged igenis méltó az ország figyelmére, nemcsak azért mert „az országnak nagyságra második, magyarságára legelső városa… az országnak gyöngye, az országnak fénylő kincse” hanem azért, mert „Szeged városa egyenesen a Tisza szabályozásnak áldozata” és „Szeged szenved azért, hogy a Tisza szabályozása következtében az országnak igen sok vidéke nagy előnyökben részesült”. A város évek óta folyamatosan milliókat költ saját megvédésére. Mocsáry azt kérte, hogy a töltések fenntartására, magasítására és megerősítésére a kormány indítson útra 50 000 katonát. Menjen ki a helyszínre egy kormánytag is, aki ott helyben intézkedjen. A Képviselőházban jelen lévő Szende Béla honvédelmi miniszter megnyugtatta a kedélyeket, azt a tájékoztatást tudta adni, hogy a közlekedési minisztertől eddig kért katonaság már Szegeden van, amennyiben szükséges több katona, akkor az is meglesz.[29]

A képviselők március 5-én ezután a napirend alapján folytatták a költségvetés vitáját, egészen addig, amíg a terembe Tisza Kálmán miniszterelnök és egyben belügyminiszter meg nem érkezett. Tisza rögtön válaszolt Mocsáry Lajos kérdéseire. Kiemelte, hogy Szeged városának fontosságában egyöntetűen osztozik. Elismerte, hogy a mostani helyzetnek részben a Tisza szabályozás is az oka, de legfőképpen „a Maros áradatának Szeged fölött a Tiszába rohanása”. Megismételte azt a véleményt, hogy ezt Szeged városa maga hajtotta végre, szemben az összes szakértő (Paleocapa és a későbbi mérnökök) addigi véleményével. „Ez nem azt teszi, hogy azért, mert Szeged 1854-ben (sic!) e hibát elkövette, rajta segíteni nem kell…” A város mindent megkapott, amit táviratban igényelt, a katonaságot 24 óra alatt odaszállították. Pultz altábornagy maga is megjelent, az ellátás is biztosítva lesz a temesvári katonai parancsnokság által. Annyit közölt még, hogy a vízszint a tegnapi napon délelőtt 10 órakor feladott távirat óta alig vagy csak kis mértékben emelkedett meg. Megnyugtatásul azt is előadta, hogy a védekezésbe bevonják az Alföldi Vasút töltéseit, amelyeket megerősíttettek. Tisza válaszából azt is megtudjuk, hogy a város vezetősége már március 1-én hidászokat és pontonokat kért, amelyekről március 2-án a szegedi főispán táviratban válaszolt is, hogy egy részük már megérkezett. Az előző napon, március 4-én még olyan kérésnek is eleget tudtak tenni, hogy a környéken lévő tanyák megközelítése miatt lovas katonák is jöjjenek a segítségre. Tisza azt is közölte, hogy a jelen napon Dorozsmáról a huszárok megérkeztek Szegedre. Ezenkívül szakértőket is rendelt a városba. Boross főmérnököt a közlekedési minisztérium rendelte ki, az idős Lukács György miniszteri tanácsos pedig a reggeli vonattal indult Szegedre. Mindketten rendelkeznek már szegedi tapasztalatokkal az 1876-os évből. Tisza mivel a jelenlegi probléma okát abban látja, hogy míg a felső-tiszai átmetszések nagyobb részben elkészültek, addig az alsó-tiszaiak nem lettek még kiásva, ezért a jelenleg tárgyalt, 1879. évi költségvetésbe felvetette az egyik, a 90. számú alsó-tiszai átmetszés végrehajtását. A miniszterelnök végül felvázolta azt is, hogy a Maros átvezetése a város alatt a meglévő vasútpályát átvágná, illetve szükséges lenne az amúgy is keskeny Tisza medrének szélesítése, Új–Szeged esetleges kisajátításával, amelyek milliós költségekbe fognak kerülni. Mindez pontosan attól függ, hogy a város alatti átmetszések milyen arányban lesznek majd képesek a magas vízszintet csökkenteni.[30]

Jól ismert helytörténeti tény, hogy március 5-én végül a petresi dűlőnél a fővonal átszakadt, azonban a várost még néhány napig az Alföldi Vasút vonalának töltése megvédte.[31]

A képviselőházban ezalatt március 7-én, a 80. országos ülésen két hozzászólás is érkezett. Az áradás elérte Szentest, mert Törs Kálmán Szentes város képviselője a város polgármesterének, Balogh Jánosnak segítségkérését (dereglyékre, utászokra lenne szükség) tolmácsolta, mert ezidőben ők folytatnak az árral élethalálharcot. Péchy Tamás közmunka- és közlekedési miniszter válaszában közölte, hogy már januárban felhívta az érintett városok figyelmét a meglazult földtöltéseik megerősítésére, de gátszakadás esetén Szentes is megkapja a segítséget.[32] Széll György képviselő pedig a jelenlegi állapot miatt a Tisza szabályozásának jövőjéről adott be határozati javaslatot. Ugyanis kifejtette, hogy Csongrád városának vidékétől a Tisza már olyan szűk mederbe lett beszorítva, hogy évről évre emelni kell a védtöltéseket. Erre a feladatra az érdekeltekből létrehozott Tisza ármentesítő társulatok önmaguk már nem képesek. Már 1877 októberében kérelmezték a még el nem végzett felső-tiszai átmetszések leállítását, amíg az alsó-tiszai átvágások nem éreztetik hatásukat a Tisza alsó szakaszának „folyóvá válásához”. A közlekedési miniszter eszközölte ugyan a 90. számú átmetszés sürgetését, de ebben azóta nem történt előrelépés. A képviselő az Alsó-Tiszavölgy oltalmát kérte az országgyűléstől, mert annak érdeke teljesen háttérbe szorult. A Tisza szabályozásának ügyében fel kell állítani egy országos bizottságot. Majd a bizottság által megállapított műveletek sorrendjét és végrehajtási ütemezését a minisztériumnak egy törvényjavaslatba kell foglalnia. Ehhez az indítványhoz csatlakozott Rohonczy Gedeon is, annyival egészítve ki Széll tervezetét, hogy a felállítandó bizottságba külföldi szakértőket is meg kell majd hívni. Egyúttal kiemelte a kormány számára, hogy „ne csináljon belőle pártkérdést és annak szerencsés keresztülvitelére egyesült erővel munkálkodjék”.[33] Ez utóbbit Péchy Tamás miniszter maga is elutasította, a szabályozás ügyét nem tekintette eddig sem pártkérdésnek, egyebekben el is fogadta Széll György indítványát. Annyit tett hozzá, hogy a Tisza szabályozás kezdeti éveiben egy száraz éghajlati ciklus volt, ami miatt akkor nem tudták mérlegelni a bekövetkező hatást, viszont azóta végzetes hibának bizonyult az alsó-tiszai átmetszések elhalasztása. Paleocapa mérnök például a szabályozási munkák következményeként a Közép-Tisza vízszintjének megemelkedését előre jelezte, akkor is, ha az alsó vágások megvalósulnának. A képviselőház a javaslatot végül megszavazta.[34] Ennél azonban gyorsabb intézkedésekre volt szükség.

Március 8-án, a 81. országos ülésen bemutatták Szeged szabad királyi város feliratát a Tisza szabályozás felülvizsgálata tárgyában.[35] Március 11-én, a 83. országos ülésen Péchy Tamás miniszter a Tisza folyamon aluli átmetszésekre 700 000 forintot terjesztett be a költségvetésbe. Egyúttal válaszolt is Rohonczy Gedeon azon interpellációjára, amelyben azt kérdezte, hogy van-e tudomása a Szegedet éppen fenyegető veszélyről és milyen óvintézkedéseket tett eddig? A miniszter válaszában közölte, hogy minden tőle telhető erőt odahelyezett a városba, ott vannak a mérnökök, a katonaság, a belügyminiszteri kormánybiztos, akik 7 napja erőfeszítéseket tesznek a katasztrófa megelőzése érdekében. Így a válasza optimista hangot sugallt: „…hacsak valami rendkívüli vihar vagy veszély közbe nem jön – Szeged megmentettnek tekinthető.” Megismételte azt a korábbi véleményét, hogy a város a Maros vizének becsatornázásával önmagának okozta a bajt. „Szeged városa maga okozta a jelenlegi nagy bajt 1854-ben, a mikor a jegyzőkönyvek tanúsága szerint minden szakértő ellenvéleménye daczára önmaga vezette nagy áldozatokkal a Maros vizét jelenlegi helyére, a mely Maros vize Szeged helyzetét a legkritikusabbá tette.” A miniszter nem a Tisza vízszintje miatt aggódott, hanem a Maros vizének állása miatt. „Mert ha Maros kezdett volna emelkedni, nincs emberi hatalom, amely Szegedet megmenthette volna. Ott a nagy Tiszával összejövő viz óvhatlanul és menthetlenül elárasztotta volna Szegedet.” Ha elmúlik ez a veszély a Szeged fölötti átmetszéseket is elő fogja irányozni.[36] Ezek a remények ezúttal nem váltak valóra, a folytatást jól tudjuk.

Március 11-én, „a régi Szeged utolsó napján” az időjárás közbeavatkozott, az erős szélvihar a vasútvonal töltésének hajtotta a vizet, amely március 12-én hajnali 2 óra tájban kb. 100 méteresen szakaszon (a 97–98. sz. őrházaknál) átszakította azt, így a víztömeg akadálytalanul zúdult a városra.[37] Március 12-én, szerdán reggelre Szeged hullámsírban feküdt, a városból e katasztrófa által hirtelen az Alföld tragikus sorsú Velencéje lett. A víz még három hónapig 3-4 méteres magasságban elárasztotta a várost. A másfél méteres víz a távíró hivatalt is elzárta, így a kormány is késve szerzett tudomást a katasztrófáról.[38]

A képviselőház aznapi, március 12-i, 84. országos ülésén Novák Gusztáv képviselő napirend előtt kért felvilágosítást a történtekről, arról, hogy „mi igaz azon rémhírekről, melyek Szegedet illetőleg ma az egész fővárost elrémítették?” Először Pauler Tivadar igazságügyminiszter válaszolt, „Az éjjeli szélvészek következtében a töltések átszakadtak.” Majd Tisza Kálmán miniszterelnök vette át a szót. Érdemes szó szerint idéznem: „Tegnap az esti órákban Szegeden is kezdett dühöngeni az a szélvész, a melyet itt is észleltünk. Már úgy 10 óra tájban egyszer habok kezdtek a töltésen átcsapkodni úgy, hogy a megijedt munkások már a város felé kezdtek szaladni, s természetesen a legnagyobb ijedtség terjedt el a városban. Ez alkalommal még sikerült ugyan a munkásokat visszavinni a munkához, s a bajt megakadályozni; de a szélvész folyvást dühöngvén, egy 2 óra 15 perczkor feladott távirat szerint a katastropha Szeged városát illetőleg — bekövetkezett.”[39] Tisza rögtön felhatalmazta Lukács György belügyminiszteri kormánybiztost az életmentési, élelmezési, elszállítási költségekre vonatkozóan 40 000 forint erejéig. A távirati összeköttetés még folyamatosan fennállt Szeged városával. A megdöbbent képviselők közül először Helfy Ignác szólalt fel: „Magyarország egyik legkedvesebb és legvirágzóbb városát a legnagyobb csapás érte.” Elfogadta az intézkedést, de az összeget megemelte volna, mert egy 70 000 lélekszámú városról van szó. Eötvös Károly a képviselőházi ülés felfüggesztését indítványozta. Tisza a képviselők morajában újra szót kért: „Szeged élni fog, arról meg vagyok győződve, s erre minden lehetőt megtenni mindnyájunknak kötelessége.” Kállay Ödön felszólalásában Tiszát támogatta, de folytatni kell a képviselői munkát, hozzátette: „Majd ha eljön az idő a kritikára, akkor majd megróhatjuk a kormányt.”[40]

Március 13-án, a 85. országos ülésen Tisza napirend előtt tájékoztatta a képviselőket az addigi fejleményekről. A csónakokról és pontonokról folyik mentés, de az embereket kérlelni kellett, hogy hagyják hátra átázott falú otthonaikat. Az elszállásolás a környező városokban folyamatban van. Ugyanakkor kaptak már támogatást is, például Hódmezővásárhely 5 000 forintot szavazott meg, a csanádi püspök hasonlóképpen 5 000 forintot bocsátott rendelkezésre. Temesváron is folyt az adakozás, ahonnan élelmiszer szállítmányok érkeztek. Még 12-én este gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter és Hieronymi Károly közlekedésügyi államtitkár leutaztak Szegedre, egyúttal magukkal vitték I. Ferenc József uralkodónak 10 000 forintnyi azonnali pénzügyi segítségét. Tisza azonban azt kénytelen volt megállapítani, hogy az „az épületeknek csakugyan tetemesen nagyobb része részint elpusztult, részint el fog pusztulni.”[41] Pauler Tivadar igazságügyminiszter pedig már előterjesztette a szükséges törvényjavaslatot a szegedi törvényszék területén az igazságszolgáltatási rendkívüli intézkedésekről. Eötvös Károly javasolta, hogy az árvíz által sújtott vidékeken az adók kényszer által való behajtását függesszék fel, a városok és községek lakóinak élelem és hajlék ellátására 1 000 000 forint pénzösszeget a költségvetés terhére szavazzanak meg. Tisza ezt feleslegesnek tartotta, mert a törvények erre eleve adnak lehetőséget, a kormány ezirányú javaslatát meg kell várni.[42] Törs Kálmán felszólalásában Szentes városának a vízzel való nehéz küzdelmét emelte ki, kormányzati gondoskodást sürgetett, nehogy Szeged sorsára jusson. Már katonaság küldése is szóba került, de Péchy Tamás miniszter ezt nem vállalhatta. Simonyi Ernő képviselő erre már Szeged példáját emlegette: Nem Bosznia, egy évvel ezelőtti, 1878. évi okkupációjához kellett volna katonaságot küldeni a közös hadseregbe, hanem ide, az ehhez hasonló helyzetek megoldására. Ugyanis „ha küldetett volna oda néhány ezer katona, nem parancsolni, kommandirozni az embereket, hanem dolgozni ásóval és kapával, Szeged meg lett volna mentve.”[43] A legközelebbi ülést 15-ére hívták össze.

Ugyanezen a napon, március 13-án, amikor reggel megérkezett Szegedre Szapáry és Hieronymi, délre megérkezett Szatymaz felől dereglyéken az országgyűlés képviselőiből álló küldöttség is, Kállay Ödön szegedi képviselő irányításával. Ebben a tizenkét tagú küldöttségben jelen volt Rohonczy Gedeon, Törs Kálmán is, Beöthy Algernon, gróf Bethlen András, Horváth Gyula, György Endre, Kende Tibor, Miklós István, Sváb Károly, Ugron Gábor, Boross Béni, Verhovay Gyula mellett. A képviselőknek, a vízi útjuk során, látniuk kellett azt is, ahogyan az emberek félelmükben a még álló házak tetőire vagy a fákra másztak és napokig onnan várták a mentést. Szapáry a helyszíni szemlét követően kormánybiztosi minőségben Kállay Ödönt bízta meg a személy- és vagyonmentés, illetve a közrendészeti ügyek vezetésével. Március 17-én maga I. Ferenc József magyar király is a városba látogatott, hathatós támogatást ígérve a városnak. Március 19-én a mentés befejezettnek nyilvánították, ekkor távozott el a képviselők többsége Szegedről.[44]

Ezalatt március 15-én, szombaton, a képviselőház 86. országos ülésén a kérdésekre válaszolva Tisza Kálmán elmondta, hogy Hódmezővásárhelyre a Békés megyei főispánt, Beliczey Rezsőt küldte ki kormánybiztosként, ott a távirat szerint a vízvédő gátak jól állnak, sőt a város 6 000 szegedi menekültet fogadott be és élelmezésükről gondoskodott. Szentes városa is tartja magát, vészről nem érkeztek hírek.[45] Bakay Nándor szegedi képviselő Szeged városának korábbi kérelmét, amelyben országos küldöttséget kért a Tisza szabályozásának bajainak kivizsgálására, előbbre sorolná, de mint mondotta, e kérvény elkésett, mert „nemes városom, a magyar Carthago romba, illetőleg vízbe dőlt”. Egyúttal megcáfolta azt a hírlapokban feltűnt vádat, hogy a város polgársága elmulasztotta volna a védekezést. Egy 18 000 ölnyi hosszúságú védvonalat kellett volna folyamatosan őrizniük, amely igen nehéz terhet rótt rájuk. A város már 1869 októberében kérvényt nyújtott be a Képviselőházhoz, amelyekben kimutatta mindazokat a veszélyeket, amelyek most bekövetkeztek, de erre a kérelemre választ nem kapott. Bakay végül egy 12 tagú országgyűlési küldöttség felállítására tett javaslatot, amelynek feladata lenne az árvíz okainak kivizsgálása, az ingó és ingatlan vagyonokban szenvedett kár felmérése, valamint a város újjáépítésére javaslatot dolgozzon ki és terjessze a Ház elé.[46]

Március 17-én, a 88. országos ülésen kihirdették, hogy a Főrendiház is elfogadta a szegedi királyi törvényszék területére nézve az árvíz folytán szükséges igazságszolgáltatási rendkívüli intézkedésekről szóló törvényt, így szentesítésre őfelségéhez küldik majd tovább.[47] Március 19-én, a 90. országos ülésen Bakay némileg módosítva korábbi határozati javaslatát, azt újra beterjesztette, ebben követték újabb javaslatokkal más képviselők is. Tisza Kálmán miniszterelnök azonban a felszólalásában ellenezte bármiféle vizsgálóbizottság létrehozását a kormány eddig intézkedéseivel szemben és az ülés végén a képviselőház többsége le is szavazta ennek létrehozását.[48]

Az 1879. év hátralévő hónapjaiban a képviselőházban a szegedi árvíz hírére vonatkozóan lassan lecsillapodtak az indulatok, átvette a szerepet a megfontoltabb munka, a törvényjavaslatok kidolgozása és többszöri újratárgyalása. Az 1879. évi XX. tc. Szeged szabad királyi város törvényhatóságába kiküldendő királyi biztos kinevezéséről és hatásköréről intézkedett. A törvény alapján az uralkodó gróf Tisza Lajost (1832–1898) volt közmunka- és közlekedési minisztert nevezte ki. Kezdetben a személyét ugyan felháborodás fogadta, a miniszterelnök unokaöccse lévén, de feladatát kiválóan elvégezte és mivel nem volt szegedi születésű, igen erélyesen és határozottan kézbe vette a város újjáépítésének vezetését.[49] Az 1879. évi XIX. tc. rendelkezett a kisajátításról, amely a városrendezés érdekében szükségesnek ítélt utcákra, épületekre, telkekre vonatkozott. Más városokban is felmerült a hathatósabb védekezés gondolta. A közeli Hódmezővásárhelyen például ugyancsak a szegedi árvíz évében kezdtek hozzá a város északi részén egy föld védőtöltés építéséhez, míg a déli, Szeged felőli részen egy 3 km hosszú téglafal építéséhez („Kűfal”), amely az egykori Hód-tó nyomvonalát követte.[50]

Bár a törvényhozási munka a következő évben gyorsult fel, amely már tanulmányunk témáját kevésbé érinti, inkább Szeged újjáépítésének történetéhez kapcsolódik. Így például 1880-ban a 240. országos ülésen, április 13-án a Szeged rekonstruálásáról szóló törvényjavaslatról, a 242. országos ülésen, április 15-én a pénzügyi bizottság jelentését tárgyalták meg a képviselők, Szeged árvíz elleni biztosítására. Április 17-én, a 244. országos ülésen harmadjára tárgyalták a tiszamenti árvízkárosultaknak és a Szeged városának adandó kölcsönről szóló törvényjavaslatot. Április 19-én, a 245. országos ülésen pedig az Új-Szeged és Szeged egyesítéséről szólót törvényjavaslat bizottsági jelentése volt napirenden (1880. évi XVI. tc).[51] A javaslatok többségéből törvény is született. Az 1880. évi XVII. tc. meghatározta azt, hogy milyen középítkezéseket fognak végrehajtani, ennek része lett a tiszai rakpart, a híd, a kör- és sugárutak, csatornák létesítése, valamint a szegedi Vár lebontása. Az 1880. évi XVIII. tc. pedig város területén emelendő épületek adómentességéről rendelkezett. Az 1880. évi XXIX. tc. pedig a Tisza folyó ármedrének kiszélesítéséről.[52]

Zárásképpen hadd térjek még vissza Rohonczy Gedeon már többször idézett 1893. október 2-i beszámolójához. Az 1879-ben képviselőként Szegeden járt vízügyi előadó kiemelte a szegedi árvízi katasztrófa hatására történt törvényhozási, szervezeti szabályozásokat. 1881-ben ugyanis felállították a közlekedési minisztérium műszaki tanácsát, amely véleményezte és felülbírálta a Tisza szabályozásra vonatkozó vízügyi tervezeteket. 1884-ben megszületett az 1884. évi XIV. az ún. tiszai törvénycikk, valamint 1885-ben az 1885. évi XXIII. tc., az általános vízjogi kódex. 1889. évi XVIII. tc. az összes folyamszabályozási ügyet a közmunka és közlekedésügyi minisztériumból a földművelésügyi minisztérium hatáskörébe helyezett át. 1890-ben megalakulhatott az országgyűlés vízügyi bizottsága is, míg a következő év január elsején megkezdhette működését az Országos Vízépítészeti Hivatal, amelynek négy osztálya közül az egyik a tiszai osztály lett. Azonban a Tisza szabályozás folytatásának kérdése még, mint tanulmányom elején felvázoltam, korántsem oldódott meg véglegesen, mert a Tisza a következő években is újra áradással fenyegetett.[53]

Megjelent a folyóirat 2019. márciusi számában

Jegyzetek

[1] Az 1878. évi október 17-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Tizennyolcadik kötet. Szerk.: P. Szathmáry Károly. Budapest 1881. 283. o. A továbbiakban: Képviselőházi napló 1878/XVIII.

[2] Képviselőházi napló 1878/XVIII. 324. o.

[3] Képviselőházi napló 1878/XVIII. 376. o.

[4] Az 1878. évi október 17-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Tizenkilencedik kötet. Szerk.: P. Szathmáry Károly. Budapest 1881. 39. o. A továbbiakban: Képviselőházi napló 1878/XIX.

[5] Képviselőházi napló 1878/XIX. 112. o., 113. o.

[6] Képviselőházi napló 1878/XIX. 168. o.

[7] Az 1887. évi szeptember hó 26-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Negyedik kötet. Szerk.: P. Szathmáry Károly Pest 1888. 186. o.

[8] Az 1887. évi szeptember hó 26-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Ötödik kötet. Szerk.: P. Szathmáry Károly Pest 1888. 60. o. A továbbiakban: Képviselőházi napló 1887/V. 

[9] (Diószegi) Szabó Pál: Széchenyi a Képviselőházban? – Megjegyzések a Széchenyi hatásjelenséghez a 19. század második felének politikai argumentációjában. (Előadás a Széchenyi Akadémián, Nagycenk, 2016. április 4., kéziratban)

[10] Képviselőházi napló 1887/V. 60. o.

[11] Képviselőházi napló 1887/V. 60. o., 64. o.

[12] Képviselőházi napló 1887/V. 77. o., 78. o., 79. o.

[13] Képviselőházi napló 1887/V. 90. o.

[14] Az 1892. évi február hó 18-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Tizenharmadik kötet. Budapest 1893. 54. o. A továbbiakban: Képviselőházi napló 1893/XIII.

[15] Oplatka András: Széchenyi István.  Budapest 2005. 346, 349; Friedrich István: Gróf Széchenyi István élete. Második kötet (1840–1860) Budapest 1915. 133. o.

[16] Friedrich i. m. 138 o., 143. o,

[17] Oplatka i. m. 352. o.; Friedrich i. m. 133. o.

[18] Képviselőházi napló 1893/XIII. 54. o.; Friedrich i. m. 145. o.

[19] Gaál Endre (szerk.): Szeged története 3/1. 1849–1919. Szeged, 1991. 135. o.

[20] Friedrich i. m. 150. o.

[21] Képviselőházi napló 1893/XIII. 55. o.

[22] Az 1869. évi április 20-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Harmadik kötet. Szerk.: Greguss Ákos. Pest 1869. 22. o.

[23] Az 1875. évi augusztus 28-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Tizenegyedik kötet. Szerk.: Nagy Iván. Pest 1877. 93–95. o.

[24] Az 1875. évi augusztus 28-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Tizenkettedik kötet. Szerk.: Nagy Iván. Pest 1877. 115. o. A továbbiakban: Képviselőházi napló 1875/XII.

[25] Képviselőházi napló 1875/XII. 344–345. o.

[26] Képviselőházi napló 1893/XIII. 55. o.

[27] Szeged története 3/1. 141. o.

[28] Szeged története 3/1. 146. o.

[29] Az 1878. évi október 19-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Harmadik kötet. Szerk.: P. Szathmáry Károly, Pest 1879. 370–371. o. A továbbiakban: Képviselőházi napló 1878/III.

[30] Képviselőházi napló 1878/III. 392–393. o.

[31] Szeged története 3/1. 147. o.

[32] Az 1878. évi október 19-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Negyedik kötet. Szerk.: P. Szathmáry Károly, Pest 1879. 38. o. A továbbiakban: Képviselőházi napló 1878/IV.

[33] Képviselőházi napló 1878/IV. 41–42. o.

[34] Képviselőházi napló 1878/IV. 43. o.

[35] Képviselőházi napló 1878/IV. 49. o.

[36] Képviselőházi napló 1878/IV. 109–110. o.; Idézi még: Reizner János: Szeged története. II. kötet. A XVIII. század végétől az 1879. évi árvízig. Szeged, 1899. 332. o.

[37] Szeged története 3/1. 1991. 147. o.

[38] Reizner i. m. 355. o.

[39] Képviselőházi napló 1878/IV. 123. o.

[40] Képviselőházi napló 1878/IV. 124–125. o.

[41] Képviselőházi napló 1878/IV. 145. o.

[42] Képviselőházi napló 1878/IV. 147–148. o.

[43] Képviselőházi napló 1878/IV. 153–154. o.

[44] Reizner i. m. 350–352.

[45] Képviselőházi napló 1878/IV. 158–159. o.

[46] Képviselőházi napló 1878/IV. 166, 173. o.

[47] Képviselőházi napló 1878/IV. 224. o.

[48] Képviselőházi napló 1878/IV. 256. o., 266. o, 282. o., (Diószegi) Szabó i. m. 15. o.

[49] Szeged története 3/1. 163. o.

[50] Hódmezővásárhely története 2/1. Főszerk.: Szabó Ferenc, szerk.: Kovács István, Kruzslic István Gábor, Szigeti János. Hódmezővásárhely 1993. 438. o.

[51] Az 1878. évi október 19-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Tizenkettedik kötet. Szerk.: P. Szathmáry Károly, Budapest 1880. Tartalomjegyzék, V–VII. oldal.

[52] https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torvenyei?keyword=1880%2C%20Szeged (A hozzáférés ideje: 2019. II. 24.)

[53] Képviselőházi napló 1893/XIII. 58. o.