Eperjesi-Kovács Lilla: Schneider Vencel és Vénn Jakab atyák Horthy-korszakban végzett közösségépítő tevékenységeinek feltárása

1928 augusztusában az alsóvárosi ferences rendház személyi állománya a következőkből állt: P. Vénn Jakab házfőnök katekéta, P. Sinkovics Frigyes vikárius, P. Rognik Rajnér katekéta, P. Fábián katekéta, P. Tóth Pacifik káplán, P. Schneider Vencel adminisztrátor, P. Réjmann Ambrus katekéta, fr. Selymessy Egyed sekrestyés, fr. Berkes Szervátc szakács, fr. Vidra Farkas, fr. Oláh Adolf. Az 1928-as évről a Historia Domus a következőket írta: „Így végeztük az 1928-as évet, sok jóval, de sok bajjal is, nagy reményünk van, hogy a jövő évben több jóban lesz részünk. A város is talán megembereli magát és részesít bennünket méltányosabb arányban, segélyben.”[1] Látható tehát, hogy a ferences testvérek rendületlenül hittek a város jó szándékában és töretlenül bíztak benne, hogy igazságos segélyezési procedúrát fognak véghezvinni és mindenki érdekeivel összeegyeztethető módszert fognak alkalmazni.

Tanulmányomban szeretném bemutatni, hogy egy meghatározó rendtag jeles ünnepe, életszemlélete, példaadó munkája milyen nagy hatást fejtett ki a helyi közösség életére.  Mint arról a Szegedi Új Nemzedék 1929. november 16-i számában beharangozza 1929. november 19-én az alsóvárosi hívők nagy ünnepre készültek. Az újságból megtudhatjuk, hogy P. Vénn Jakab gvárdián Szent Erzsébet napján mutatta be ezüst miséjét a Mindenhatónak, aki akkor két éve állt a szegedi kolostor élén. Ez a fontos nap nemcsak a szerzeteseknek − akik az ország minden részéről igen nagy számban jöttek ezen alkalomból Szegedre −, hanem egész Alsóvárosnak ünnepe volt. Legfőképpen pedig Alsóváros szegényeinek, akikről a ferences rend sohasem szűnt meg mély elhivatottsággal gondoskodni. Rendszerint a déli harangszót követően az elhagyott öreg emberek sorban jelentek meg a rendháznál. Mindig akadt számukra ennivaló, ezzel éreztette Jakab a szeretetét és elkötelezettségét, amelyet Szent Ferenc egyik legfőbb parancsként hagyott követőire és ő sosem volt rest ezt gyakorolni. A gvárdián ezüstmiséjén P. Tamás Alajos budai házfőnök töltötte be a manuduktor szerepét (azaz kézvezetőét, vagyis ő volt az új misében szokásjog alapján asszisztáló idősebb pap), aki az ünneplő páter nagybátyja. Ő vezette huszonöt évvel korábban az ifjú papot az Isten oltára elé, hogy bemutassa első szentmiséjét, így illő volt, hogy ezen alkalomból is mellette álljon, mintegy keretbe foglalva papi tevékenységét.

Jakab atya életének néhány meghatározó momentumát szeretném feleleveníteni a következő bekezdésben. Kalocsa mellett, Kallpusztán született 1882. július 7-én. Iskoláit a kalocsai jezsuitáknál végezte el, amely abban az időben az egyik legkiválóbb magyar iskola volt. A rendbe 1898-ban lépett be és Bécsben vette fel Szent Ferenc szerzetesi ruháját. Már egészen kisgyermekként rajongott Assisi Szent Ferenc és Szent Antal iránt, ebből következett, hogy minden vágya az volt, hogy franciskánus legyen. Boldog és elégedett volt, mikor végre valóra vált gyerekkori álma. Bécsben, amely akkor még a magyar Kapisztrán provinciájához tartozott, Szent Ferenc törvényei szerint alakíthatta életét és hivatása gyakorlásának szentelhette mindennapjait. A fiatal szerzetes komoly elhivatottsággal végezte tanulmányait, majd a végzés után Bécsből Dunaföldvárra került, ahol nagy hatással volt az ottani közösség tagjaira, ugyanis minden nap harminc-negyven szegény ellátásáról gondoskodott. 1918–1922-ig rendi kormánytanácsos volt, majd 1922-ben átvette a szolnoki plébániát, mely akkor harmincezer lelket számlált. 1925-ben Kecskemétre került, ahol újra kormánytanácsos és hitoktató lett, majd ugyanitt hitoktatási felügyelővé nevezték ki. Szegedre 1928. augusztus 4-én került és ettől kezdve végezte itt munkáját. Mindenütt, ahová csak helyezték, igazgatója volt a ferences rendnek, de ez őt nem töltötte el hamis büszkeséggel vagy hatalomvággyal, minduntalan arra törekedett, hogy minél több könnyet töröljön le az elhagyott szegények arcáról. Budai működése alatt az áttérni szándékozó felnőttek hitoktatója volt. Jakab atya 25 év elkötelezett munka utána a következőket nyilatkozta a Szegedi Új Nemzedék munkatársának: „Sokat dolgoztam az életben. Az isteni Gondviselés segítését azonban mindig éreztem. Szeretettel foglalkoztam szegényeimmel, mert tudom, hogy amit nekik adtam, azt az Új Jézusnak adtam. És ha most kellene pályát választanom, ismét lelkesedéssel nyúlnék Szent Ferenc szerzetesi ruhája után, amely nekem huszonöt esztendő alatt annyi boldogságot és örömet szerzett…”[2] Munkásságának eredménye nem annyira anyagi vonatkozásban, kézzel fogható alkotásokban nyilvánult meg, hanem inkább lelkiekben hozott gyümölcsöt. Az ő nevéhez fűződik a ferences harmadik rend[3] átszervezése és életének fellendülése. Rengeteg hívet gyűjtött maga köré, akikre nagy hatást gyakorolt példamutató életével. Ez a legfőbb oka annak, hogy a munkálkodása alatt a harmadik rend tábora megnövekedett és a tagok száma folyamatosan gyarapodott[4],1932-ben a Szegedhez tartozó körzetekben mindösszesen 1378 főt számlált.[5]

Tanulmányom jelenlegi részében szintén egy nagyhatású, központi személyiség szerepét szeretném analizálni a szegedi lakosság és az alsóvárosi templom életében. Nagyformátumú egyéniség lévén a városi élet fejlődéséért tett erőfeszítéseket. Nevéhez fűződik az oktatási intézmények korszerűsítése és támogatása, folyóirat szerkesztése, búcsújárás újraszervezése, renoválási munkálatok tervezése és irányítása. Továbbá a magyarságtudat megerősítése érdekében tett lépéseket, segélyezte a nyomornegyedeket, csökkentette a társadalmi egyenlőtlenségeket, illetve közéleti szerepvállalása is jelentős volt. 1934-ben vette kezdetét az eseménysor, amikor megválasztották Schneider Vencelt az alsóvárosi templom házfőnökének.[6] Ő 1896. január 5-én született egy Krassó-Szörény megyei kis faluban, Vecseházán. 1912-ben lépett be a ferences rendbe. 1923-ban érkezett meg a szeged-alsóvárosi kolostorba. Több éves budapesti és gyöngyösi iskolákban eltöltött tanulóév után 1918. július 2-án szentelték pappá. Amikor Szegedre került, akkor hitszónoknak, iskolai oktatónak és plébániai kisegítőnek való feladatokat látott el a rend megbízásából. Különös gondot fordított arra, hogy a kolostor komplex fejlődését elősegítse. Vencel atyát Szegedre érkezése után nem sokkal már az Oltáregylet vezetőjévé választották, tisztségét lelkesen töltötte be.  Az 1925-től indult Szegedi Havi Boldogasszony című folyóirat szerkesztője lett és ezt a feladatát egészen Szegedről való eltávozásáig, 1946-ig ellátta. Ez a folyóirat rendszeresen tájékoztatta a hívőket a már lezajlott vallási eseményekről és felhívta a figyelmet azokra a rendezvényekre, amelyek a következő hetekben várhatóak voltak. Ezen kívül megjelentek benne az egyházközség személyi hírei, a világegyház dolgai, anyakönyvi adatok, illetve az országos jelentőségű vallási események is. Látható, hogy igen széles spektrumon mozogtak a hírek, a folyóirat sokféle célkitűzésnek próbált egyszerre megfelelni.

A folyóirat sokszínű híreinek közlése mellett nem elhanyagolható a plébánia életében végzett tevékenysége sem. Schneider Vencelnek köszönhetően jelentős fejlődésen ment keresztül a plébánia, amely nagyszámú világi személyt tömörített és mozgósított. A ferencesek lelkes tevékenységet folytattak a Rózsafüzér Társulat, a Katolikus Legényegylet, a KALOT, a Mária Kongregáció egyesületeiben. Rendszeresen szerveztek lelki gyakorlatokat az ideérkezők és a helyiek számára egyaránt. A szeged-alsóvárosi búcsú jelentős eseménynek számított a hívek körében. Az évszázadok folyamán a szegediek radnai búcsújárása igen ismert és népszerű volt, viszont a trianoni események után hosszabb időre megszakadt ez a hagyomány. Vencel atya segítségével a búcsújárást újra szervezték az 1933-as években.

A folyóirat szerkesztése, illetve a búcsúszervezés mellett Schneider Vencel igen nagy gondot fordított arra, hogy az oktatási intézmények a kornak megfelelő állapotban legyenek. Az ő szervező, proaktív munkájának köszönhetően jött létre a Szabadság téri óvoda, illetve sor került a Szentháromság utcai óvoda bővítésére is. Rendkívül fontosnak tartotta a Miasszonyunk Nővérek irányítása alatt működő zárda és általános iskola támogatását és fejlesztését.[7] A nővérek segítségével Vencel atya megalakította a Kis Szent Teréz Leánykört és az Eucharisztikus Leányszövetséget.[8] Segített az egyéb kulturális lehetőségek megteremtésében és pozitív hatásaik megszilárdításában is.  Az ő irányítása alatt társadalmi munkát végző egyesületek és népkörök kaptak új lendületet és váltak domináns közösségteremtő elemmé. Így jött létre Alsóvároson a Paprikakészítők Egyesülete, az Alsóvárosi Népkör, az Alsóvárosi Mezőgazdák Köre, az Alsóvárosi Ifjúsági Egyesület. Ezek az egyesületek vagy a kolostor épületében, vagy az egyházhoz kötődő épületekben működtek. Ide tartozik még a Legényegyesület újjászervezése is. Az ő nevéhez fűződik az Alsóvárosi Egyházközség kulturális központjának megnyitása, mely a Rákóczi utca 1. szám alatt épült fel. Még 1918-ban Zadravecz István házfőnöksége alatt nyílt meg az egyházi múzeum, amelyben a kolostor gazdag műtárgy anyagait helyezték el. Vencel atya pedig ápolta, gondozta és tovább fejlesztette az örökséget.

Ahogy említettem, az oktatási intézmények patronálása és a kulturális központ megnyitása mellett tevékenységi körébe tartozott a társadalmi rétegek felzárkóztatására és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére tett kísérlet. Többek között kiemelten foglalkozott az egyházközségen belül működő szociális bizottsággal, mely a szegények pártolója volt. Gyakran látogatta meg a Cserepes sori nyomortelepet, és pénzzel, ruhával és élelemmel látta el az ott lakókat.

A már említett kulturális tevékenységeken kívül fő feladatának tekintette a templom és a kolostor felújítását, valamint a temető rendezését. Az 1879-es árvizet követően a templom falai rendkívül átvizesedtek, egyre dohosabbá váltak, illetve alapvető problémát jelentett, hogy a főoltár roskadozott a korhadságtól. 1936-ban láttak hozzá a templom renoválásához, ekkor teljesen felújították az oltárokat és a templom falait szigetelték. Később az 1940-es években is sor került bizonyos restauráló tevékenységekre. A templom rendbetételének pénzügyi költségeit Schneider Vencel által előteremtett összegből fizették, melynek egy része a várostól, más része a valláslaptól érkezett, de a fő forrást nem árulta el az atya. Az alsóvárosiak szerény anyagi viszonyaikhoz mérten igyekeztek támogatni az építkezést. Volt azonban olyan nagylelkű polgár, aki három, négy, sőt ötszáz pengővel járult hozzá a renoválási költségekhez. Az építésvezető ferences testvér megkérte a város ismert képzőművészeit, közöttük Tápai Antalt, hogy készítsenek a templomnak oltárképet, domborművet és szobrot.

1938-ban Vencel házfőnök a következő terveiről számolt be a Délmagyarország napilap munkatársának: elsőként rendbe akarta hozatni a kórus alsó részét, és márvánnyal burkoltatni a falakat a szentélyben és a főoltár körül. A két kórustartó pillér oldalait márványreliefekkel szerette volna beburkoltatni. Tápai Antal nagytehetségű szegedi szobrászművészt kérték fel arra, hogy a templom szoborterveit készítse el. A templomhajó régi kövezetét is ki akarták cserélni, ugyanis a régi keramitkockák már eltöredeztek. Az is a nagyszabású terv része volt, hogy az egész templomhajót vízálló betontestbe vonják. Miután ezzel elkészültek, a következő lépés a régi padok felújítása volt, mivel azok már nagyon megrongálódtak a dohos és párás levegőben. A következő munkafolyamatként művészi freskók készítése szerepelt a tervben. A freskók témáját a templom és a ferences rend múltjából szerették volna kiválasztani. Az a döntés már megszületett, hogy az egyik freskó Marchiai Szent Jakab életének egyik mozzanatát fogja majd megjeleníteni. Szent Jakab ugyanis jelentős szerepet játszott a rendház életében: sokáig vendége volt a szegedi zárdának, éppen úgy, mint Kapisztrán János. Vencel atya zárdabeli szobájában elmélkedett azon, hogy hogyan tudná templomát még impozánsabbá, még tetszetősebbé tenni. Az asztalán rengeteg könyv hevert, és majdnem minden könyv művészeti vonatkozású volt. Gyönyörű német és olasz kiadványokat olvasgatott, tele a világ legnevezetesebb műalkotásainak reprodukcióival: Michelangelo, Leonardo da Vinci, Raffaello, Tiziano, Rembrandt, Rubens remekeinek másával. Ezekből is igyekezett ihletet meríteni templomszépítő terveihez.

Később a házfőnök támogatta Klebelsberg Kunó ötletét, hogy a templom köré hozzanak létre egy ligetet, melyet Hunyadi- ligetnek nevezzenek el, és a teret parkosítsák be. El is készült ehhez az első terv, melyet Kertész K. Róbert államtitkár, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter egyik munkatársa készített el. Sajnos azonban ennek a tervnek a megvalósításához olyan komoly összegre lett volna szükség, amelyet belátható időn belül nem tudtak előteremteni. Így Gulácsy városi főkertész újabb tervvel állt elő. Ezt a tervet el is fogadta a város, ám először a parknak csak egyharmad része készült el. A parkot különböző nagyságú és anyagú szobrokkal akarták díszíteni, mégpedig a Hunyadi – család tagjainak szobraival. Vencel atya nagyon szerette volna, ha már ebben az évben sikerül felállítani Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet szobrát, de mivel pénzhiánnyal küzdöttek, nem kerülhetett rá sor. A két szobor felállításához mintegy tízezer pengőre lett volna szükség, ehelyett csak húsz pengőt tudtak rá összegyűjteni. Az egyetem egyik professzora adta rá az említett húsz pengőt, az egyik nagyobb vállalat pedig száz pengővel járult hozzá a Szilágyi Erzsébet – szobor felépítéséhez. A házfőnök nagyon bízott benne, hogy a későbbiekben néhány nagyobb, helyi vállalatnak és tehetősebb polgárnak sikerül összegyűjtenie a szükséges tízezer pengőt. Szerette volna, ha Hunyadiak ligete nem csak az alsóvárosiak és a templom ékessége volt, hanem az egész város nevezetessége. Klebelsberg egy Mátyás-domborművet is elhelyeztetett el a templom falán.

Összegzésként megállapítható, hogy az 1938-as év kiemelkedő eseménye volt az alsóvárosi templom restaurálása. Büszke volt az egész közösség arra, hogy ilyen nagy kinccsel gazdagodott szeretett városuk, hiszen az alsóvárosi Mátyás-templom renoválása után még inkább igazi ékessége lett Szegednek. A hosszú hónapok óta tartó munka idegenforgalmi szempontból is lényeges, hiszen megújult épülettel gazdagította a város amúgy is gazdag nevezetességi listáját. Az alsóvárosiak büszkén beszéltek a plébánosukról, Schneider Vencel házfőnökről, aki hatalmas lelkesedésével vállalkozott arra a nehéz feladatra, hogy kiemelte az öreg templomot elhagyatott állapotából, művészi értékekkel töltötte meg, méltóvá tette arra a nagy történelmi múltra, amelyre visszatekinthetnek a templomfalak. Az alsóvárosiak alig tudtak betelni a renovált templomhajó szépségével. A hívek gyönyörködtek az újjáalkotott főoltár aranyfényű ragyogásában, illetve a faragott szószékben, amely egyik csodálatos és pazar ékessége lett templomnak. A hívek szeretettel vették körül templomukat és a barnacsuhás ferences barátokat is, akik hosszú évszázadok óta őrizték, ápolták és szépítették a majd ötszáz éves templomot.

Mindezeken túl Vencel atya kiemelkedő közéleti személyiség is volt. 1929-1944 között tagja volt a Szeged Szabad Királyi Város Törvényhatósági Bizottságának. A vallási tevékenysége mellett közéleti tevékenységet is folytatott, ezáltal akarta a magyarságtudatot megerősíteni a hívőkben. Schneider Vencel Szegeden folytatott házfőnöksége tekintélyes hatással, alapvető jelentőséggel bírt. 1944-ben a hatalmi változás után nemes tevékenysége útjába egyre több akadály gördült a városban, mivel az orosz csapatok elől több személyt is bújtatott. A rend 1946-tól a Máriagyűdi rendházba helyezte át házfőnöknek. 1950-től pedig Budapestre került és 1985-ben bekövetkezett haláláig itt tartózkodott. 90. életévében halt meg és kívánságának megfelelően a Szeged-alsóvárosi temetőben, a ferences atyák közös sírhelyén helyezték örök nyugalomra.[9] 

Az aktív politizálást, politikai életben történő szerepvállalást illetően Vencel atya a Délmagyarország című újságban azt nyilatkozta, hogy nem ér rá ilyen ügyekkel foglalkozni. Véleménye szerint, az a leghelyesebb politika, hogy mindenki dolgozik és elvégzi maradéktalanul a kötelességét. Alsóvároson a szorgalmas lakosságnak a lelkében a szélsőséges irányzatok sohasem találtak termékeny talajra. Ez a csöndes, mélyen vallásos nép rendesen, lelkiismeretesen végezte és végzi folyamatosan a munkáját. Mindezen erényeknek világos bizonyítéka az, hogy minden alsóvárosi lakos „rajongásig szereti” a templomát és mindenki azon munkálkodott rendületlenül, hogy a templom újjá szülessen. Az alsóvárosi nép egyáltalán nem politizált még gyűléseket sem tartott. Nem foglalkoztatta az embereket a zsidókérdés sem. Vencel atya kinyilvánította, hogy a zsidókérdést csakis krisztusi alapon, a felebaráti szeretet alapján szabad megoldani. Nem szabadna senkit sem üldözni azért, mert más a vallása. Nem tudta megérteni azokat, akik a zsidókat üldözték, de azt sem, hogy miért kell azokat üldözni, akiknek a szülei zsidók voltak. Továbbá kifejtette, hogy doronggal nem lehet megoldani semmit és ha valakit vallása, származása miatt polgári jogaitól megfosztanak, az pontosan úgy érezheti magát, mint Erdély magyar kisebbsége.[10]

Megállapíthatjuk, hogy neki köszönheti Szeged katolikus lakossága Alsóváros lelki életének újjászervezését, a telepek lelki életének megteremtését, istentiszteletek rendszeresítését, a telepi kápolnák, oltárfülkék, harangok, oltárok, keresztek építését. Kulturális intézmények felzárkóztatása és patronálása mellett, sok erőt és energiát áldozott népkörök és egyesületek megteremtésére. A Kultúrház építése, a temető rendezése, a templom felújítására és festésére indított mozgalom is mind-mind az ő nevéhez fűződik. Kihívásokkal teli életében jelentős eredményeket ért el nem csak lelkipásztorként, hanem kulturális szervezőként is. Ezen érdemeinek köszönhetően választotta meg a Szent Ferenc  rend kormánytanácsa P. Vénn Jakab utódjaként. Méltóbbat nem is választhattak volna erre a megtisztelő feladatra, hiszen Vencel atya helyt állt, minden erejét és tehetségét a híveiért és Alsóvárosért áldozta.[11] A Szegedi Havi Boldogasszony című folyóiratból megtudjuk, hogy mennyi mindent tett az alsóvárosi ferences templomért. Amikor a hitoktató – segédlelkészből gvárdián lett, akkor kezdődött el számára az igazi nagy munka, amikor nem csak a lelkiek terén, hanem alkotásainak sorozatával írta be a nevét a rend, Alsóváros, sőt Szeged történetébe.

„Midőn a mai napon szeretett híveimnek boldog újévet köszöntéssel üdvözlöm, tudatában vagyok mindazon nehézségeknek, melyek az újév folyamán elénk tárulnak.” − ezt írta Schneider Vencel plébános a Szegedi Havi Boldogasszony folyóirat 1934. januári számában. Rávilágított az akkori állapotokra, hogy milyen nehéz gazdasági helyzetet él a világunk, és a nehéz terhek alatt a győzedelmes és legyőzött nemzetek egyaránt nyomorognak. A bizonytalan, sötét jövő aggodalommal és rémülettel ijesztgette az embereket, mégis reménykedéssel telve köszöntötte az új évet, bízva az isteni gondviselésben. Hívei számára ez a köszöntés lehetett az igazi reménysugár.[12]

A Szegedi Havi Boldogasszony folyóirat mindig értékes forrásként szolgál az aktuális események tekintetében. Az 1934. augusztus 5-én tartott havi búcsúról írott beszámoló szerint, abban az évben a megszokottnál jóval többen látogattak el a búcsúba és az ünnepély is szebb volt, mint korábban bármikor. Tízezer hívő zarándokolt vidékről az alsóvárosi kegyképhez, de ezen kívül részt vettek a búcsún a szegedi hívek tízezrei is. Megtudjuk még azt is, hogy P. Hermann Hermenegild a ferences rend akkori tartományfőnöke is látogatást tett e jeles eseményen. Az ünnepi szentmisét megtartotta fényes papi segédlettel, amelyen megjelent a város hatósága is.[13]

Folytatva a kronológiai sorrendet meg kell említeni, hogy az 1935-ös év mozgalmas volt a szeged-alsóvárosi templom számára. Március 24-én Gömbös Gyula akkori miniszterelnök látogatást tett az alsóvárosi templomban. Gömbös számára nem voltak ismeretlenek a zárda falai, hiszen 1919-ben gyakran megfordult ott, és igen fontos tárgyalásokat folytatott az akkori házfőnökkel, Zadravecz Istvánnal. Vitéz Varga Antal egyházközségi elnök egész Alsóváros népe nevében üdvözölte a miniszterelnököt, majd pedig előterjesztette az egyházközösség kérését a templom restaurálása ügyében.  A miniszterelnök ígéretet tett arról, hogy megvizsgáltatja az ügyet és mindenképpen módot talál annak elintézésére. Ez a miniszterelnöki látogatás és ígéret nemcsak az alsóvárosi templomnak és zárdának, hanem egyben a városrész polgárságának is szólt.[14]

Még ugyanebben az évben a ferences barátok mély fájdalommal gyászolták társukat, Vénn Jakabot. A Szegedi Új Nemzedék június 22-i száma ismertette az olvasókkal halálának körülményeit. A váratlan hír gyorsan elterjedt a városban és mindenhol megdöbbenéssel fogadták, hiszen halála előtt pár nappal még fáradhatatlanul és lelkiismeretesen végezte a munkáját. Egészségesnek tűnt és semmi jel nem utalt arra, hogy az atyának megvannak számlálva a napjai. Az alsóvárosi ferences zárda a következő gyászjelentést adta ki: A Szegedi Ferences Család tagjai megtört szívvel, de a jó Isten akaratában megnyugodva tudatják, hogy forrón szeretett, volt házfőnökük, főtisztelendő P. Vénn Jakab, h. tartományfőnök életének 53-ik, papságának 31-ik, szerzetesi életének 37-ik évében rövid szenvedés után szentségekkel megerősítve, június hó 20-án, este fél 9-kor Teremtő Atyánkhoz visszatért. Megboldogult lelkéért a szent miseáldozatot a szeged – alsóvárosi templomban június 22-én délelőtt 9 órakor mutatjuk be. Holttestét a szeged – alsóvárosi temető kápolnájából 10 órakor kísérjük nyugvóhelyére. Jóságos Úr Jézus, adj neki örök nyugodalmat!”[15]A temetési szertartást P. Zadravecz István volt tábori püspök, egykori szegedi házfőnök végezte.  A szegedi ferences rendház iránt országos részvéttel nyilvánították meg az együttérzésüket a testvérkolostorok, viszont sokan mások is részvéttáviratot küldtek.[16]

Tanulmányom jelenlegi részében a szegedi letelepedés és építkezés körülményeiről szeretnék néhány figyelemre méltó megállapítást tenni. 1937-ben nagy jelentőségű felfedezések születtek a kolostor és a templom története kapcsán. Sokan vitatkoztak a ferencesek letelepedésének és a templom megépítésének körülményeiről, ugyanis egyetlen írott okmánnyal sem bizonyítható, hogy a templom Mátyás- király idejéből való. Találtak egy török okmányt, ami azt a feltételezést támasztja alá, hogy a templom 1503-tól a ferenceseké. De a tudósok véleménye nem egyezik a számok leolvasásában, ennél fogva ez sem tekinthető tudományos értelemben vett cáfolhatatlan, igazi bizonyítéknak. Ezen homályos kérdésekre P. Imre kutató talált választ egy 1518-ból való ferences kódexben. Az első írásbeli bizonyítékban az szerepelt, hogy már III. Jenő pápa 1444-ben letelepedési engedélyt adott a ferenceseknek. Azonban a városban mégsem sikerült nekik a letelepedés, ezért a palánkon kívül kezdtek építkezésbe. Ez a megállapítás abból következik, hogy nem egy korábban már létező, de esetleg elhagyatott templomba költöztek be, hanem maguk kezdtek egy teljesen újat építeni Mátyás király támogatása révén. A következő talált irat szerint, a kolostor újonnan alakult 1497-ben. 53 évbe telt, míg a ferencesek megépítették ezt a templomot. Végezetül meg kell említeni VI. Sándor pápa 1502. évi bulláját, mely megerősíti az obszerváns ferenceseket a templomuk és kolostoruk birtokában. Mindezen tények után a Szegedi Havi Boldogasszony című kiadvány szerint a ferencesek még Mátyás idejében telepedtek le Alsóvároson. Az igaz, hogy a templom felépítését csak Mátyás halála után fejezték be, de az ő kezdeményezésére és támogatásával készült.[17]

 Az 1938-as év másik jelentős eseménye a templomszentelési ünnepség volt, mely két részből állt: magából a szentelésből, melyre 1938. június 4-én került sor, illetve az ünnepélyes miséből, melyet pünkösd napján tartottak meg. Mivel a templom felszentelési ünnepsége hétköznapra esett, így a hívek nem jelentek meg olyan nagy számban, mint másnap június 5-én az ünnepélyes misén. Glattfelder Gyula, csanádi megyés püspök 8 órakor érkezett meg Sopsich János prépost úr kíséretében. A főpásztort a kolostor papjain és szerzetesein kívül P. Hermann Hermenegild tartományfőnök és P. Schneider Vencel plébános úr fogadták. A szertartás három részből tevődött össze: a templom külső, majd a belső felszenteléséből, valamint a templomnak és oltárnak szent olajjal való megkenéséből. A szertartás első része, abból állt, hogy a könyörgések után a püspök háromszor körbement a templom körül és szentelt vízzel meghintette azt. Ezután következett a belső felszentelés, melynek keretében a püspök a templom belső falát ugyancsak háromszor körbejárva megszentelte. Ezt követően a szentélyben András – kereszt alakban elhintett hamuba görög és latin ábécét rajzolt a püspök. Végezetül pedig a püspök szent olajjal fölkente az oltár márványasztalát és az oltárban helyezte el a szent ereklyéket. Legutoljára a tizenkét keresztet, mely az oldalfalban helyezkedik el, szintén fölkente. A keresztszentelés után a nép is beléphetett a templomba, majd következett az új miseruhák szentelése. Másnap, pünkösd ünnepén került sor az ünnepélyes nagymisére. A templomot díszes közönség töltötte meg. A templomba csak jeggyel lehetett belépni, hogy elkerüljék a tömeget. A püspök fellépett a templom szószékére és ott mondta el beszédét. Sajnálkozva említette meg, hogy az egész világon törvényeket, parancsokat hoznak, de sehol sem tartják be azokat, mert nincs szeretet az emberek lelkében. Csak az egyház az, ahol a lelkipásztorok a szeretet magvát hintik, megismertetik az igazságot az emberekkel. A püspök szerint ez a nap a szeretet és a megértés ünnepe. A beszéd után rátért a püspök a templomszentelésre. Köszönetet mondott mindazoknak, akik az újjáalakításban támogatták a barátokat. Dicsért minden szorgos kezet, de különösen Vencel atya munkáját, akinek köszönhetően az alsóvárosi templom, régi, Mátyás – korabeli fényében ragyogott. A püspök megemlítette, hogy milyen sokkal tartozik a nép a ferences barátoknak, akik oly sokat dolgoztak a magyarságért.  Hitet, szeretetet hirdettek, tanítottak, pártolták a művészetet. Megőrizték a kereszténységet és nagy áldozatokkal újjáépítették a templomot. De a püspök kifejtette, hogy nem elég a templomot ékesíteni, nem elég márványfalakkal borítani, szobrokkal, képekkel díszíteni az oltárokat, hanem a lelkünket kell építeni, a szíveket kell Isten oltárára helyezni. Hiszen, mit ér, kérdezte a gyönyörű templom akkor, ha csak panaszos, siránkozó emberek járnak falai közé. Nem a díszes templomba kell, hogy behozzák Krisztust, hanem az emberek szívébe. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor lesz igazi pünkösd, megszűnik a szegénység, elmúlik a gond, nélkülözés és boldogság, megértés árasztja el majd az emberek lelkét. A beszéd elhangzása után a megyés főpásztor folytatta a szentmisét, mely ünnepélyes, főpapi áldással ért véget. Ezután az alsóvárosi egyházközség díszgyűlésének megtartása következett, amelyen a szegedi lakosság minden előkelő képviselője részt vett. P. Schneider Vencel házfőnök üdvözölte a megjelenteket, ismertette a restaurálási munkálatok megindulásának nehézségeit és összegezte az eredményt. Hálás köszönetet mondott a ferenceseknek és azoknak az áldozatkész lelkeknek, akik támogatták a restaurálást, de különösen hálás volt a főpásztor együttműködéséért. Majd Dr. Pálfy József polgármester ünnepi beszédet mondott, amelyben elismerte a ferencesek áldozatkész munkáját. Arról beszélt, hogy mikor már mindenki feladta a reményt és kételkedett a restauráláshoz szükséges hatalmas összeg előteremtésének sikerében, akkor P. Schneider Vencel volt az, aki legjobban bízott abban, hogy Isten segítségével le tudja majd győzni az akadályokat és ez sikerült is neki. A polgármester úgy gondolta, hogy neki kell átnyújtania a ferences buzgóságot megörökítő okiratot.[18]

A templomszentelési ünnepség keretében átnyújtott elismerő okmány szövege a következő volt: „Mi, Szeged Szabad Királyi Város Hatósága a szabad királyi város közönsége nevében, elismerő hálás köszöntünket nyilvánítjuk a Szent Ferenc-rendi Atyák szegedi rendtagjainak, azért a buzgó és eredményes szolgálataikért, mellyel az Úrnak 1301. éve, majd a nagyobb Istenházának 1503-ban való felépítése óta a városrész lakóinak lelki gondozását mindenkoron ellátták és kánoni kötelezettségükön felül a népet hazafias szellemben nevelték, kultúráját fejlesztették, atyai tanácsaikkal irányították és a szegényeket istápolták. [19]

A beszéd további részében Pálfy méltatta a ferencesek áldozatos munkáját és elszánt, védelmező lelkületét, mivel mindenkor menedékjogot nyújtottak az üldözötteknek. Továbbá arról sem feledkezett meg említést tenni, hogy a bűnbeesett lelkeket sosem ítélték meg, biztatták inkább őket, hogy emeljék lelküket Istenhez. Pálfy kiemelte, hogy az élők legfontosabb irataikat bízták a ferences atyákra és a halott előkelőségek a kolostori kriptában találták meg a sír csendjét és nyugalmát. A szónok elismerését fejezte ki a nevelő tevékenységéért, amit mindig lelkesen végeztek az atyák. Illetve, fontos erénynek tartotta, hogy hitében és hazafias érzésében mindig növekedtek és át is adták ezt az ifjúságnak, teljesítették kötelességüket. A polgármester úr megköszönte, hogy az atyák irányításával Alsóváros erősödött és gyarapodott nemes erkölcsökben és nemzeti gondolatokban. Pálfy végül kiemelte a restaurálási munkálatok jelentőségét és szerepét a város életében.

Ugyanebben az évben a Szegedi Havi Boldogasszony kiadvány a templom javításának körülményeiről számolt be. A Szent Ferenc és a Szent Antal oltárnak (8. kép) a felső díszeit bearanyozták, az oszlopfők és a talpazatok átépítését szintén befejezték. A fekete műmárvány keret aranyozása a két utolsó oltárnál is elkészült. A szerecsen Mária képet restauráltatták és még oltárral is ellátták, hogy misézni lehessen előtte. Sokan fekete Máriának hívták és kegyképnek tekintettek rá, ez azonban tévedés. Az új oltárral szemközt állt valamikor régen egy oltárkép, mely Jézus kiömlő vérének szentségét ábrázolta. Ennek a képnek a keretét a testvérek bearanyoztatták és visszakerült az eredeti helyére. Kőfaragó munkálatokat is végeztek a mellékoltárok felső részén. Az alsó részeket kékes – szürke – piros és fehér – rózsaszín márvány borította.[20]

1940 júniusában az alsóvárosi rendház megkérte Zadraveczet arra, hogy szentelje fel az újonnan felállított Mária – oltárt. A püspök kegyesen beleegyezett és június 17-én hétfő reggel ünnepélyes szertartással konszekrálta[21]. Zadravecz püspök azzal a gesztussal fejezte ki egykori rendháza iránti szeretetét, hogy a templomnak ajándékozta Kapisztrán Szt. János művészi bronzszobrát, melyet a templomban helyeztek el.[22]

1940 szeptemberében Schneider Vencel a következőket írta a Historia Domusba: „Nagyon bonyolult a világpolitikai helyzet… Új világháború küszöbén állunk? Csak a jó Isten tudja, mit rejt a jövő.”[23] 1940-ben érkeztek meg a lengyel menekültek a kolostorba, a ferenceseknek újból fel kellett készülniük a menekültek fogadására.[24] 

Tanulmányom jelenlegi szakaszában szeretném megemlíteni, milyen rendkívüli nehézségekbe ütközött a radnai búcsújárás szervezése és a ferences testvérek milyen megoldást találtak, hogy a hívek ne maradjanak lelki táplálék nélkül. 1940-ben elmaradt a zarándoklat, mert már a különvonatok sem jártak. A szegediek legkedveltebb zarándokhelyére, a máriaradnai kegyhelyre már rég lehetetlen volt az eljutás, ezért Mátraverebély-Szentkútra és Máriagyűdre zarándokoltak a szegedi hívek. 1941-ben már az imént említett helyre sem tudtak eljutni a hívek. Ezért a ferencesek lelki zarándoklatot szerveztek, amely abból állt, hogy május 1-jétől október 31-ig minden nap szentmisét mondtak a Szűzanya tiszteletére, hétköznapokon a Mária – oltárnál, vasárnap és ünnepnapokon a főoltárnál. Május és június hónapokban a szentmiséket az „Auxiliatrix Szegediensis”[25] tiszteletére ajánlották fel.[26]

1941. június 15-e nemcsak Alsóvárosnak, hanem egész Szeged keresztény társadalmának emlékezetes napja volt. Ekkor helyezték el az alsóvárosi templom előcsarnokában az ellenforradalmi emlékművet. Az ünnepséget az alsóvárosi egyházközség szervezte és Zadravecz István, Alsóváros korábbi plébánosának miséje nyitotta meg. Mintegy hétezer fős közönség látogatott el az ünnepségre, többek között az 1919. évi ellenforradalom hőseinek igen nagy tábora. Az ünnepség egyházi része után Dr. Bokor Pál ügyvéd nyitotta meg a gyűlést. Beszédében köszönetet mondott Zadravecz Istvánnak, aki lángra lobbantotta a hazafiak szívében a szent lángot, a haza szeretetét, hogy megmentse a süllyedő országot. Majd háláját fejezte ki Schneider Vencel plébánosnak és Szeged város hatóságának. Nekik köszönhető, mondta, hogy felállították ezt az emlékművet a templom falain belül. Ezután Dr. Tóth Béla, Szeged város helyettes polgármestere avatóbeszédében megemlékezett a világháborúról, a forradalomról és a Szegedről elindult ellenforradalomról. Ezután Zadravecz István is megemlékezett az ellenforradalmi időkről és a szeged bátor harcosairól.[27] Végül Schneider Vencel plébános rövid beszéd keretében átvette az emlékművet: „A szegedi Haviboldogasszony-templom ismét gazdagodott egy emlékművel. Ez a templom tele van emlékművekkel, emlékkövekkel. Hiszen ennek a templomnak minden köve, minden téglája, összes részei magyar történelmet jelentenek. És Szent Ferenc fiai mindenkor hűséggel, nagy gonddal és áhítatos lélekkel gondozták a véres verítékkel épített, a drága magyar vérrel öntözött nagy időket látott s nekünk oly kedves Mátyástemplomot.”[28]

Folytatva a kronológiai sorrendet, az 1942-es év következik, mely azért jelentős a templom történetében, mert ekkor került sor Sinkovits Frigyes, a rendház helyettes házfőnökének aranymiséjére. Sinkovits Frigyes igazán nagyformátumú egyéniség volt − csakúgy, mint Vencel atya. Az egyszerű iparos családból származó szerzetes megszakításokkal több alkalommal is lehetőséget kapott arra, hogy a szegedi ferences rendház főnöke legyen, 1908-tól pedig állandó helyettes házfőnök volt.[29] 1943. április 13-án helyezték el örök nyugalomra az alsóvárosi temetőben.[30]

Az 1943-as év legfontosabb eseménye a templom életének szempontjából, hogy július 4-én ünnepelte Schneider Vencel pappá szentelésének huszonötödik évfordulóját.[31] A Havi Boldogasszony kiadványból megtudjuk azt is, hogy még ebben az évben vetődött fel a templom körüli tér rendezésének kérdése is, illetve, hogy a sekrestye restaurálási munkálatai során értékes gótikus kőfaragvány került napvilágra. Ezen a leleten felbuzdulva, elhatározták, hogy ásatásokat indítanak. A templom körüli tér rendezésének ügyét illetően két ötlet születtet: az első a Hunyadiak ligetévé, ezt tárgyaltuk korábban Vencel atya építési terveinél a második Haviboldogasszony térré akarta átnevezni a teret.  Az első terv indokai között szerepelt, hogy a Hunyadi család nagyjainak és a velük kapcsolatban álló történelmi személyek szobrát helyeznék el a téren, mivel Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet sokszor megfordultak Szegeden és a környéken volt az egyik birtokuk. Hunyadi itt szervezte meg Kapisztrán Szent János segítségével azt a hadsereget, amellyel Nándorfehérvárnál világra szóló győzelmet aratott. Fia, Mátyás volt az, aki megvetette az alsóvárosi templom alapját. Ezért, ezzel a névválasztással akarták a Hunyadiakhoz fűzött történelmi emléket a Mátyás téren méltóképpen kifejezésre juttatni. A másik terv szerint pedig Szűz Mária, Szent Ferenc, Szent Mihály, Kapisztrán Szent János szobrokkal kellene benépesíteni a teret, mivel egyes érvek szerint, így sokkal jobban fel lehetne idézni a magyar heroikus-vallásos hangulatot, mint a Hunyadi család ábrázolásával.[32]

1944. június 2-a igazán rettenetes nap volt Szeged számára. Aznap első péntek volt, sokan a templomban tartózkodtak, többen pedig már a szántóföldön munkához láttak. A plébánia déli része felett végig söpört a „véres zivatar”, nyomában halál, pusztulás maradt. A plébánia lelkipásztorai a történtek után nyomban a helyszínre siettek és az áldozatokat utolsó kenettel látták el.[33] A mentési munkában megvigasztalták a sebesülteket és az áldozatok síró hozzátartozóit. A gyakori bombázások miatt a kolostor óvóhellyé alakult át, majd 2000 embert tudott befogadni.[34] Június 5-én ravatalozták fel a bombatámadás áldozatainak koporsóit. Szentmisével kezdődött a gyászszertartás, amelyen Schneider Vencel beszédet mondott. A szentmise után a polgármester helyettese, Dr. Tóth Béla helyezte el a város koszorúját a ravatalon. Később a házfőnök a ferences atyák segítségével elvégezte a gyászszertartást, végül pedig beszentelte a koporsókat. A szertartás után Schneider plébános gyászbeszédet tartott a város, a honvédség, az alsóvárosi egyházközség és plébánia nevében. Miután elhangzott a gyászbeszéd, a légoltalmi alakulatok hatos csoportokban vállukra tették a koporsókat. A gyászmenetet a hozzátartozók csendben kísérték a virágokkal teli nyitott sírokig, majd az imádság és a templom harangjainak zúgása közben leengedték a földbe a koporsókat.[35]

Megállapíthatjuk, hogy a ferences barátok ezzel a nemes tettükkel segítettek a háború következtében megsebesült áldozatokon, hűek maradtak elődeikhez, akik annak idején a török megszállás alatt sem hagyták el a népet. Ötszáz év elmúltával is Szent Ferenc szegény fiai ugyanabban a szellemiségben működtek. Ugyanaz az áldozatkész segíteni akarás munkálkodott az atyák szívében és tetteiben, melyet Szent Ferenc is követendőnek tartott. [36]

Összegzés

Összességében megállapítható, hogy a Horthy-korszak idején az alsóvárosi ferencesek nagy hatással voltak az alsóvárosiak életére. Nem csak a korábbi évszázadokban, hanem az általam tárgyalt időszakban is a Szeged-Alsóvároson megépült ferences rendház és templom olyan lelki – szellemi és egyben kulturális kisugárzással bírt, amely a város lakosságának fennmaradását a legnagyobb nehézségek közepette is biztosította.

Tanulmányomban a legjobb tudásom szerint, kitartó kutatómunkám segítségével igyekeztem bemutatni a Szeged – alsóvárosi római katolikus plébánia és templom történetét, közösségi életének sajátságait – a nagyító alá vett történelmi korszakban.

Célom az volt, hogy egy olyan történelmi időben vizsgálódjak, mellyel előttem keveset foglalkoztak és méltatlanul elhanyagoltak. Úgy érzem, sikerült átfogó; és részletes képet adnom az általam választott történelmi időszak Alsóvároshoz kapcsolódó vonatkozásairól.

Remélem, tudományosnak szánt írásbeli munkám a későbbiekben segítségére lehet azoknak, akik az alsóvárosi templom huszadik századi történelmével kívánnak bővebben foglalkozni, legyenek akár történészek, pedagógusok vagy egyéb társszakmák képviselői vagy akár lelkes, laikus, városukat szerető érdeklődők.

Végül szeretném megemlíteni, hogy tanulmányom témaválasztásával és a téma alapos feldolgozásával szerettem volna kifejezni a templomhoz, plébániához fűződő személyes kötődésemet is, hiszen ez a hely számomra a mai napig meghatározó, köszönöm továbbá Kiss Norbert egyháztörténész
segítségét és éles szemű meglátásait!

Megjelent a folyóirat 2019. novemberi számában

Jegyzetek

[1] Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár. Historia Domus II. kötet, 1920-1949 (a továbbiakban Historia Domus). Az alsóvárosi ferences rendház története. Csongrád Megyei Levéltár.

[2] Szegedi Új Nemzedék, 1929.november 16.

[3] „A ferences harmadik rend a ferences család szerves része, reguláját 1221-ben Szent Ferenctől kapta. A Ferences Világi Renden kívül magába foglalja azokat a reguláris közösségeket is, amelyek konstitúciója szintén a harmadik rend számára írt regulán nyugszik. Egyes felsorolások emellett a harmadik rendek közé sorolják azokat a közösségeket is, melyek nem tartoznak sem az első, sem a második rendhez.” In: http://www.ferencescsalad.hu/harmadrend.html. Letöltés ideje: 2019.10.22.

[4] Szegedi Havi Boldogasszony (továbbiakban SzHB), Szeged-alsóvárosi Ferencrendi Plébánia, 1934. szeptember 1., 4. o

[5] Historia Domus

[6] Péter László: Szeged. Budapest, Panoráma, 1981. 48. o.

[7] Zombori István: Egy „igazi” szegedi ember (Száz éve született P. Schneider Vencel) In: Szeged folyóirat 1996. február, 23−26. o., 23−25. o.

[8] Új Ember, 1996. október 6., 7. o.

[9] Zombori István i. m. 25−26. o.

[10] Délmagyarország. 1938. június 7., 1−3. o.

[11] SzHB. 1934. szeptember 1., 5-6. o.

[12] SzHB. 1934. január 1., 1. o.

[13] SzHB. 1934. szeptember 1., 7. o.

[14] SzHB. 1935. május 1., 13. o.

[15] Szegedi Új Nemzedék 1935. június 22.

[16] u. o.

[17] SzHB. 1937. április 1., 54. o.

[18] SzHB. 1938. június−július, 5- 9. o.

[19] SzHB. 1938. június−július, 13-16. o.

[20] u. o.

[21] A Historia Domus magyaros latinnal a felszentelést konszekrálásnak írja.

[22] Historia Domus

[23] u. o.

[24] Baricz Árpád: Kálvária – A szegedi ferences rendház vázlatos története (1914-1950) In: Belvedere Meridionale 1996. szeptember-október, 72−77. o., 75. o

[25] Auxiliatrix Szegediensis: Szegediek oltalmazója

[26] SzHB. 1941. április, 3. o.

[27] SzHB. 1941. július, 1−2. o.

[28] SzHB. 1941. július, 4. o.

[29] SzHB. 1942. június, 2−4. o.

[30] SzHB. 1943. május, 5. o.

[31] SzHB. 1943. július, 1. o.

[32] SzHB. 1943. február, 3−4. o.

[33] SzHB. 1944. július, 2. o.

[34] Baricz Árpád i. m. 75. o

[35] SzHB. 1944. július. 2−4. o.

[36] Baricz Árpád i. m. 75. o.