Bene Zoltán: Egy zöldkupolás színházi tér és koncertterem Szegeden
Beszélgetés Kaj Ádámmal
Kaj Ádám színházi rendező, az esztergomi Babits Mihály Színház vezetője nem ismeretélen Szegeden, hiszen dolgozott a szegedi színházban, s mind a mai napig ezer szállal kötődik a városhoz. Ezen szálak egyike a Tisza Teátrum.
− Az idén már egy kimondottan komplex programmal jelentkezik a Tisza Teátrum, idáig azonban több éves út vezetett. Hogyan és mikor kezdődött Szeged legfiatalabb szabadtéri színházának története?
− Gyakorlatilag a Tisza Teátrum a Tisacra Fesztivál világi testvérének tekinthető. Míg a Tisacra a szakralitáshoz fordul, addig a Tisza Teátrum olyan előadásokat állít színpadra, amelyek inkább köthetőek a világi tematikához. Nem véletlen az sem, hogy a kettő egy nyáron, 2017 nyarán született. A Tisacra az alsóvárosi ferences kolostorhoz kötődik, amely Bálint Sándor szerint Szeged egyik abszolútuma, a Tisza Teátrum pedig Szeged Bálint Sándor-i értelemben vett másik abszolútumához, a Tiszához kapcsolódik. 2017-ben a Horthy Csónakházon kezdte el a működését, s ezzel Szeged első vízi színházává vált, aminek korábban nem volt hagyománya itt, azóta azonban mások is elindultak ebbe az irányba. 2017 nyarán is több, jelesül kettő művészeti ág találkozott: a színház és a zene, csak akkor a zenét még a könnyűzenei műfaj képviselte − blues-koncerttel, musical-esttel. A színházat három előadás hozta el a csónakház fedélzetére, Sörgyári capriccio, a Jelenetek egy házasságból és a Godspell című musical keresztmetszete, hiszen magára a teljes előadásra nem volt elegendő a rendelkezésünkre álló tér. Úgy vélem, ezek mind egyszerre szórakoztató, de mégis elgondolkodtató produkciók voltak. Az indulás eklektikáját elsősorban az okozta, hogy korlátozottak voltak a lehetőségeink, kerestük még magunkat és tulajdonképpen a helyszínt is.
− Végtére is a csónakház fedélzetéből leválasztott tér mégsem valódi színpad…
− Igen, ez így van, csak kamaraelőadásokban lehetett gondolkodni, Kötött és szűk volt a tér, ám ez a szűkösség pozitívumot is hordozott, hiszen olyan családias hangulatot teremtett. Sörgyári capriccio közönsége, mintegy negyven fő körbe ülte a színésznőt, Kéner Gabit, közben fogyasztottak, s az egész a cseh kocsmaszínházat idézte. Volt egy varázslatos intimitása az egésznek, arról nem is beszélve, hogy a hátterül a Tisza szolgált és a lemenő nap fénye. Rendkívül idillikus képekre emlékszem, ugyanakkor nyilván a tér erősen megszabta a lehetőségeinket.
− 2018-ban azonban kimaradt az évad…
− Igen, ennek számtalan oka volt, leginkább anyagi jellegű, de a kedvünket nem szegték a nehézségek, és 2019-ben újra fölélesztettük a kezdeményezést, ha csak egy előadással is, de nem szerettük volna, ha végleg elvész vagy a hamvába hal a Tisza Teátrum… A közönség is eltalált hozzánk újra, sokan mondták, hogy ez egy hiánypótló dolog. Amikor aztán nekiálltunk a folytatásnak, amelyre nagyobb szabású terveink voltak, 2020-ban jött a pandémia, s minden számításunkat keresztülhúzta.
− Az idei évad viszont végre olyan, mint amilyennek elképzelted a Tisza Teátrumot?
− Közelít az álmaimhoz, bár még messze vagyunk attól, ami a cél. Immár nem a csónakház fedélzetén, hanem egy, a Tisza partján fölépített valódi színpadon lépnek a közönség elé az előadók. Ezt mindenekelőtt és -fölött két embernek köszönhetjük, Ótott Ferencnek és Tóth Juditnak, akik elkötelezett hívei a színháznak és ennek a kezdeményezésnek, s akik időt, fáradtságot, munkát és − nem utolsósorban − pénzt áldoztak azért, hogy kialakuljon az a helyszín, amelyet az idei évtől kezdve használunk, és amellyel egy újabb szintre léphettünk. Így tudtunk elindítani végre egy nagyobb szabású évadot.
− Tulajdonképen ez a harmadik nekifutás. Két főpróba után ez tekinthető az igazi előadásnak?
− Így van, azt gondolom, hogy ez egy jó megfogalmazás. Annál is inkább, mert a szezonnyitó Godspell-előadással, június 12-én színpadot is avattunk: a Tisza Teátrum állandó színtere a Szeleczky Zita Színpad lett, amely a FOKÁ-hoz közel, Horthy Csónakház mellett található a Tisza-parton, s ahol immár százhúsz fős nézőtérrel tudjuk várni az érdeklődőket. Ez mindenképpen egy minőségi és egyben mennyiségi ugrás. Ugyanakkor úgy vélem, kellett az előző évek útkeresése, kellettek a problémák, mert így a végére minden mindennel összeért, s kialakult a három pillér: a színház, a film és a komolyzene. A színház, természetesen, egyértelmű volt, elvégre egy teátrumban nyilvánvalóan kell legyenek színházi előadások, de úgy gondoltuk, ezt nagyszerűen egészíti ki egy kertmozi, ráadásul ahogyan láttuk, tavaly több kísérlet is volt a városban a kertmozi felélesztésére.
− Igen, a kertmozik manapság mintha reneszánszukat élnék. Szegeden a Megálló Közösségi Ház is komoly munkát végez ezen a téren…
− Igen, őket mindenképpen meg kell említeni több vonatkozásban is, hiszen nagyon fontos kultúrmissziót folytatnak. Mi más tematikát választottunk, már csak azért is, hogy ne konkuráljunk egymással, hanem egészítsük ki egymást. Végül arra jutottunk, hogy részben a Tisza Teátrum színházi programjára is reflektálva, egyszersmind azért is, mert tavaly veszítette el a filmvilág az egyik legnagyobb alakját, Jiří Menzelt, az ő négy filmjét vetítjük. Menzel egyébként sokszor járt Magyarországon, több színházban rendezett, szeretett itt lenni, kedvelte a magyarokat, egy igazi közép-európai jelenség volt. A négy talán legjellemzőbb filmjét választottuk, ezek közül többet Bohumil Hrabal művéből adapatált. Ez azért is lehet itt és most fontos, mert Hrabal egy interjújában, arra a kérdésre, hogy ha nem élhetne Prágában, illetve Csehországban, hol tudná elképzelni magát, Szegedet említette. De visszatérve a kertmozira, a Szigorúan ellenőrzött vonatokkal kezdünk, majd a Vladislav Vančura regényéből készült Szeszélyes nyárral folytatjuk, ezt követi Az én kis falum, amely számunkra, magyarok számára a főszerepet játszó Bán János miatt is nagyon kedves, végül pedig a cseh mester utolsó Hrabal-adaptációja, Az őfelsége pincére voltam kerül a vetítővászonra augusztus 18-án. Ez a film közvetlenül rímel a színházi vonalunkra, hiszen a Tisza Teátrum idei évadát augusztus 21-én Vörös István darabja, a Hruscsov pincére voltam zárja, amely Hrabal művének a továbbgondolása.
− És milyen darabokat láthatunk még az idén a Tisza partján?
− A Tisza Teátrum színházi részének szakmai partnere az esztergomi Babits Mihály Színház, javarészt a Babits repertoárját láthatja a szegedi közönség a Tisza partján. Az a szegedi publikum, akinek nem lehetnek ismeretlenek az esztergomi társulat egyes tagjai, tekintettel arra, hogy magam is itt kezdtem a pályámat a szegedi Nemzeti Színházban, de Kéner Gabi, Báhner Péter vagy éppen Bacsa Ildikó is mind játszottak Szegeden. Nekem amúgy is régi mániám a Tisza és a Duna, Esztergom és Szeged közötti szellemi hídépítés…
− A szegedi színházi potenciált pedig a Liget Társulat képviseli…
− Így van, illetve a Móra Ferenc Népszínház, amely az idei évadban technikai partnerünk, a világítást és a technikai vezetőt, Albert Attilát is tőlük kaptuk kölcsön, de jövőre már előadást is szeretnénk látni tőlük. A Liget Társulat alaposzlopa a Tisza Teátrumnak, már csak azért is, mert a már említett Ótott Ferenc és Tóth Judit oszlopos tagjai ennek a társulatnak, a régió egyetlen keresztény színtársulatának, ezért is nem lehetett kérdés, hogy a nyitóelőadást, a már említett Godspellt, a Liget Társulat adja. A második előadás, június 21-én Balassi Bálint Szép magyar komédiája volt a Babits Színháztól, július 1-én Vörös István Presszó-szonáta című darabját vittük színre Kéner Gabriella és Maronka Csilla főszereplésével. Ez egy igazi formai bravúr, a darab a szonáta formáját követi, a két színésznő pedig összesen hat nőalakot formál meg az előadás során. Július végén, 29-én a Hogyan legyünk boldogtalanok? című stand-up-szeminárium érkezik, amely voltaképpen a manapság oly népszerű életmódjavító könyveknek a paródiája a szerző, Braun Barna és Endrész Aliz előadásában. Augusztus 7-én Kéner Gabi és a Sörgyári capriccio lesz látható, végezetül, az évad zárásaként pedig jön a már említett Hruscsov pincére voltam Tarjányi Krisztinával, Lannert Katival és Ótott Ferenccel, aki nem csak a Liget Társulat, de a Babits Színház oszlopos tagja is.
− A harmadik pillér pedig a komolyzene. Miért váltottatok, hiszen korábban a könnyűzene jelent meg a Tisza Teátrumban.
− Egyrészt felismertük, hogy – bár a könnyűzenészek helyzete sem könnyű a járvány idején – a komolyzenészek rendkívül kevés lehetőséget kapnak nyáron, másrészt azt gondoltam, hogy ezekhez a színi előadásokhoz és filmekhez talán komolyzene kapcsolódik jobban. És ekkor érkezett egy csodálatos ember, Vizsolyi Lívia fagottművész és egyetemi oktató, aki örömmel vállalta, hogy összeállítja a komolyzenei kínálatot. Föllép a Tisza Teátrumon maga Lívia is, például a Szegedi Fagott Quartett-tel, de hát olyan nevek fémjelzik a zenei programunkat, mint Klebniczki György, Dóbisz Áron, Samodai Bence János, Mucsi Gergő, a Szeged Classic Trió, a Kosztándi vonósnégyes, a Szegedi Szimfonikus Zenekar Kürt Quartettje, a Quartist együttes, vagy éppen a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának fafúvós triója. És tegyük hozzá: mindez páratlan környezetben. Szegeden van az ország egyik legszebb, de bizonyosan a legzöldebb koncertterme.
− A szabadtéri színpadoknak általában van egy varázsuk, és ez a színpad valóban még a szokásosnál is különlegesebb. Mindazonáltal a szabadtéri színház műfajának, ahogy minden szabadban megrendezett rendezvénynek is van egy jelentős bizonytalansági tényezője, s ez az időjárás….
− Ez egy zöldkupolás színházi tér és koncertterem. Önmagában a helyszín is nagyon különleges, hiszen Magyarországon van víziszínház, van, vagy legalábbis Zalaegerszegen biztosan volt erdei színház, de olyan színházi térről, amely egyszerre vízi színház is, hiszen a hátteret a Tisza biztosítja, s egyszerre erdei színház is, olyanról nincs tudomásom. Persze, az időjárás viszontagságai megnehezíthetik a dolgunkat. Nem tudtunk minden egyes előadásnak esőnapot egyeztetni, de mindenben a szabadtéri színházakra szabott protokoll szerint járunk el, kapcsolatban állunk az Országos Meteorológiai Szolgálattal, és hát imádkozunk, hogy szép idő legyen az előadások napjain. Én nem hiszek a szerencsében, én a gondviselésben hiszek, s eddig nem lehetek elégedetlen.
− Hogyan tapasztalod az eddigi előadások alapján, milyen réteget szólított meg a Tisza Teátrum, kik látogatják az előadásokat? Mekkora az érdeklődés?
− A Godspell, az pótszékes előadás volt, messze meghaladtuk a teltházat, azaz a 120 főt. Ami pedig számomra igazán meggyőző arra nézvést, hogy ez egy hiánypótló kezdeményezés, az az, hogy a Szép magyar komédia, amelyet foci eb idején, hétköznap, mi több, hétfőn lehetett megtekinteni, igen erős házat hozott. És a koncertekre is egyre nagyobb az érdeklődés. Azt hiszem, mostanra kezd eljutni az emberekhez, hogy egyáltalán van ilyen. Mi senkinek nem kívánunk a konkurenciája lenni, de nem is tudnánk, ugyanis azok a fesztiválok, amelyek a városban vannak, mind-mind más regiszterben szólnak, mást helyeznek a fókuszba, más közönséget vonzanak, illetve mást nyújtanak a közönségnek, ezért sokkal inkább kiegészítik egymást, semmint megnehezítenék egymás dolgát.
− A 2017-es és 2019-es főpróba és az idei előadás után miként látod a Tisza Teátrum jövőjét?
− Egyfelől támogatásokat kell majd bevonzanunk, elnyernünk, hiszen üzleti alapon nagyon kevés fesztivál tud működni Magyarországon, egy ilyen kicsi pedig, amilyen a Tisza Teátrum, szinte biztosan nem. Jelenleg némi támogatás és nagyon sok lelkesedés meg elhivatottság hajt bennünket, de nem vagyok annyira naiv, hogy ne legyek tisztában azzal, ez nem mehet így örökké. Magyarán az nagy feladat, hogy támogatásokat szerezzünk − részint pályázati úton, részint még több szponzoráció révén. Ugyanakkor én úgy gondolom, először le kell tenni valamit az asztara, s majd azután lehet kérni. Most tesszük le az asztalra azt, ami alapján a pályáztatók vagy a szponzorok eldönthetik, akarnak-e bennünket támogatni, érdemesnek látnak-e a támogatásra, segítségre. De ez csak az egyik része. Művészileg is fejlődni kell, még szélesebb és színesebb repertoárt kialakítani. És am a nagy álmom: hogy minden esztendőben legyen egy olyan produkció a Tisza Teátrum színpadán, amely itt készült, a Tisza partján, a Szeleczky Zita Színpadon. És ezzel egy újabb minőséget vonnánk be, egy újabb pillért állítanánk, amennyiben alkotóműhellyé is alakulna a Tisza Teátrum.
− Így legyen! Nagyon köszönöm a beszélgetést!
Megjelent a folyóirat 2021. július-augusztusi számában