Sándor János: Bajor Gizi és Szeged

 „Egy nagy színésznő minden fölkészültségével, alkotóerejével. Azt hiszem, nincs ma színésznőnk, kiben ennyi démoniság, bátorság, talpraesettség, egészséges látás lenne. Amit elképzel, azt véghez is tudja vinni művészi ösztönével. Ez a vadóc lány az iskolás furfangjával valóban él a színpadon” – írta a pályája elején járó Bajor Giziről a költő Kosztolányi Dezső.[1] A 130 éve, 1893. május 19-én született színészkirálynő élete, művészete nyitott könyv a színházszeretők körében, arról azonban kevesen tudnak, hogy milyen jelentős szerepet játszott a véletlen és Szeged abban, hogy Thália papnője lett. De kezdjük az elején.

A Beyer család gyökerei – mert Gizi, Beyer Gizella néven látta meg a napvilágot – egészen a messzi Flandriáig nyúltak, bár Gizi nagyapja már a Berlin melletti Sydovban született, 1803. március 25-én. A művészetet kedvelő, bohémtermészetű Rudolf von Beyer, fiatalon bebarangolta egész Európát, majd hazatérve, az osztrák hadsereg tisztje lett.

Itt most álljunk meg egy pillanatra és igazítsunk helyre egy fatális tévedést. Az 1931ben megjelent Magyar Színművészeti Lexikon[2], az Interneten található és más gyakran idézett életrajzok, sőt még a Bajor Gizi születésének 125. évfordulója alkalmából a Honismeret-ben megjelent[3] írás is azt állítja, hogy Beyer a szabadságharc alatt átállt a magyarokhoz és Görgey Artúr vezérkari főnöke lett. Csakhogy ez nem igaz! Görgey vezérkari főnökét Bayer Józsefnek hívták, 1821-ben született és 1864-ben halt meg. A vezérkari főnök tehát nem a művésznő felmenője volt!

Rudolf von Beyer hadnagy azonban igen! További sorsával Dr. Zakar Péter szegedi egyetem tanár tanulmánya, A pozsonyi Hazafiúi Egylet ismertetett meg. A liberális gondolkozású fiatal tiszt 1832 és 1834 között a 6. vértes ezrednél szolgált, majd – talán a magyar reformmozgalmak hatására is – kilépett a hadseregből és a Pozsony megyei Mödlingben telepedett le, ahol tevékeny kultúréletet folytatott. Rupertus álnéven írásokat közölt és 1848-ban részese volt a Pozsonyban, szeptember 9-én megalakult Hazafiúi Egylet megszervezésének.

A forradalom katonai eseményeiből is részt vállalt. A német nyelvű, magyar szívű Rudof von Beyer 1848 nyarán a pozsonyi nemzetőrség tisztje, majd október 23-án az olaszajkú katonákból álló Frangepán csapat vezetője lett, végül november 20-ától – miután csapatát Lipótvár megerősítésére rendelték – várparancsnokká nevezték ki. E tevékenységét azonban sokan támadták. Német származása miatt nem bíztak benne. Görgey is elégedetlen volt a – Mészáros Lázár szóhasználatával élve – „külföldi parazitá”-val. Kossuth szintén sürgette eltávolítását Lipótvárból, s ez – négy nappal az osztrák ostrom megkezdése előtt – december 16-án meg is történt. Beyer ezek után 1849 januárjában elhagyta az országot, családjával Hamburgba ment, ahol 1851. március 23-án meghalt.[4]

Ezt a művészlelkű katonatisztet 1848 végén, még Magyarországon, gyermekkel ajándékozta meg felesége. A fiúcska a keresztségben a Marcell nevet kapta. Ő Gizi édesapja. A fiú nehéz gyermekkor után bányamérnöki diplomát szerzett és visszatelepült szülőhazájába, Magyarországra. Nagybányán vállalt mérnöki állást, ám az 1880-as évek már Pesten találták. Az Erzsébet körúton egy kis vas- és rézáru boltot nyitott, ott volt lakása és odavitt feleséget is, egy dalmáciai olasz lányt, Vallencic Ágnest. A házaspárnak három gyermeke született: Mária (1888-1919), Rudolf (1891-1949) és Gizella. A legkisebb gyermek még alig volt tizenkét éves, amikor a család életében nagy változás történt. A családfő 1906-ban felszámolta körúti boltját és megvásárolta a Kálvin tér és a Kecskeméti utca sarkán lévő Báthory kávéházat. A család ekkor átköltözött az Erzsébet körútról a Kecskeméti utca 14.-be, a kávéház épületébe, az úgynevezett Geist-házba. Az 1863-ban épült ház építtetőjéről és tulajdonosáról, a gyulai származású Geist Gáspár kádármesterről kapta nevét. A klasszicista stílusú, háromemeletes épületet Ybl Miklós tervezte.[5] A bérház fölszintjét – a kaputól a Múzeum körút felőli részt – a nagyhírű Báthory kávéház foglalta el.[6]

A kávéház közönségét civilek: ügyvédek, kereskedők, tanárok, nyugdíjasok mellett művészek, írók, festők, egyetemi hallgatók és más kapa-kaszakerülők adták. Népszerűségét jellemzi, hogy törzsvendégei „Bátorkám”-nak nevezték. A bejárati ajtótól balra, a szélfogó mellett ütött tanyát a Balszélfogó Társaság, élén egy fiatal bölcsészhallgatóval, Kosztolányi Dezsővel, aki a közeli albérletben lakott unokatestvérével Csáth Gézával. A kávéházi asztalt Hevesi Sándor a Nemzeti Színház majdani igazgatója, Bálint Lajos a Thália Társaság titkára, Márkus László, a sokoldalú művész, a színészek közül a fiatal Kürthy György meg Törzs Jenő a már „öreg” Pethes Imrével, és a szóra éhes Juhász Gyula ülték körül. A poéta talán éppen innen indult el és itt fejezte be azt a felejthetetlen színházi estét, melyre később, Szegeden így emlékezett:

1907 májusában Reinhardt[7] gondolt merészet és nagyot és mivel a porosz cenzúra nem engedte meg Frank Wedekind Frühlingserwachen-jének[8] előadását a berlini színpadon, tehát lejött Budapestre, egyenesen a Vígszínházba és itt mutatta be. ˙(…) A karzatról néztem végig ezt az emlékezetes premiért, mellettem Kosztolányi és Csáth Géza álltak, közelemben, mint lelkes kezdők és fiatalok Törzs Jenő és társai. Ez volt az (…) a színpadi szenzáció, amelyik fölülmúlta várakozásomat, amelyik meghaladta reményeimet. Reinhardt jött, játszott és győzött.” S amikor az előadás végén „a függöny lassan, mintegy elbámulva lement, (…) pisszegés, zaj, tumultus, majd taps, a páholyok prűd tulajdonosai hátat fordítanak, mi a karzaton kitartóan és keményen tapsolunk, sípolás, a rendőrök néhány embert kivezetnek. Nagy botrány a Vígszínházban a Wedekind bemutatón. (…) A darab végén néhányan irodalmi mordályégetők, ahogy Kosztolányi elnevezett bennünket, ott maradtunk és parázs tüntetést, hódoló tiszteletadást rendeztünk a tiltott költőnek, a kifütyültnek, a diadalmasnak.[9]

Ennek a már negyven éve éjjel-nappal nyitva tartó kávéháznak otthont adó épület harmadik emeletére költözött be Beyer Marcell családja. Lakásuk ablakai a Magyar utcára néztek. Az emelet Körút felé eső oldalán, Csathó Ferenc valóságos belső titkos tanácsos, a budapesti királyi ítélőtábla elnöke és családja lakott. A tanácsos úr jogvégzett fia Csathó Kálmán,[10] Beyerék költözése idején Berlinben színházi tanulmányokat folytatott, s csak hazatérte után, 1906-ban találkozott először a ház minden romantikát nélkülöző lépcsőházában az új lakók fiatalabbik leánygyermekével. Lift nem volt az épületben s „hiányában nagyon sok lépcsőt kellett megmásznunk,” – emlékezett megismerkedésükre Csathó, aki akkor még csak huszonötéves volt. Ilyenkor „okvetlenül találkozott az ember egy tizenkét-tizenhárom éves, még egészen fejletlen, kissé kócos, nem is valami szép, sőt, még csinosnak is alig mondható kisleánnyal, aki azonban már értett hozzá, hogy a figyelmet magára vonja. Kalap és felsőkabát csak akkor volt rajta, ha iskolatáskát lóbált kezében; máskor hajadonfővel, vállán szürke gyapjúkendővel mászkált a lépcsőházban, hol le, hol fel, de mindig úgy, hogy lehetetlen volt tudomást nem venni róla.”[11]

Bajor Gizi személyiségének titka abban rejlett – írta róla Csathó, – hogy bár „sohasem volt klasszikus értelemben igazán szép, de annak tudott látszani. (…) Nem csoda hát, hogy olykor-olykor egy kis zavar támadt a nyomában. (…) Ha ugyanis Beyerék a lakásukból a kávéházba akartak jutni, az udvaron, meg a kártyaszobán jártak át. Ott járogatott át Gizike is, s ha ilyenkor végigment a kártyaasztalok között, a játék rendesen megakadt, mert míg csak el nem tűnt a családi asztal felé a kávéház sűrű füstfellegében, a legszenvedélyesebb játékosok is csak őt nézték a kártyalapok fölött. Ilyenkor bizony sokszor megesett, hogy hiba csúszott a játékba: rossz bemondás, hibás osztás, vagyis kártyás nyelven: renonsz, amiért aztán elnevezték Renonszkának.”[12]

A család életében történt változás Gizellát is megváltoztatta. Az angolkisasszonyok iskolájában lesütött szemű, hallgatag, szemérmes leánykát a Kecskeméti utcai kávéház – mint Csathó Kálmán megtapasztalta – hamarosan „naivul fecsegő, bizalmaskodó, csacska fruská”-vá formálta. Ám az életét gyökeresen átalakító fordulatot – bár még nem érzékelte – valójában nővére két évvel korábbi házasságkötése már meghozta számára.

A tizenhat éves Beyer Mária 1904-ben – szülei ellenkezése dacára – nőül ment a nála tizenhét évvel idősebb Ábray Zoltán (1871- ?) miniszteri osztálytanácsoshoz. „Maris férje (…) mogorva, kellemetlen ember, zsarnok, közben nagy szoknyavadász, akit nem kedvelt a Bayor család” – írta könyvében Vajda Miklós[13], Bajor Gizi keresztfia. Ha valóban ilyen volt, akkor Mária miért ment feleségül hozzá? Okkal gondolhatjuk, hogy sportteljesítményeivel hódította meg a még szinte gyereklányt. Az 1901-ben, Pesten megalakult Pannónia Evezős Club bajnokai közé tartozott – egy ideig a kormányos négyessel a Tiszai Regatta Szövetség Szeged városa vándordíját is védte – és édesapjával, Ábray Károly[14] volt hódmezővásárhelyi polgármesterrel, a szerveződő természetjáró mozgalom körül is lelkesen bábáskodott. Nem csoda, hogy a pesti fiatalok körében népszerű lett a vízi sportvilág becézett Zoltija. Ismertségét növelte, hogy minisztériumi teendői mellett 1901-től a Magyar Evezős Sport fejléccel megjelenő lapot is szerkesztette.

A házasság azonban nem csupán a „nem kedvelt” új férjjel, hanem „komédiásokkal” is gyarapította a Beyer rokonok körét. Zoltán húga, Ábray Aranka (1872-1940), ugyanis színésznő volt, férje pedig, a szegedi színház igazgatója, Makó Lajos (1854-1908). A színész-rendező Makóról még a színháztörténetet jól ismerők is csak néhányan, és csak annyit tudnak, hogy kora egyik meghatározó színházművésze. Azt azonban nem is sejtik, hogy felesége Ábray Aranka révén Bajor Gizi, édesanyja által pedig, Szabó Magda írónőnk távoli rokona. Makó édesanyja Szikszay Júlia, ugyanis a neves debreceni Szikszay dinasztia leánya volt. A Szikszayak nemcsak a Makó családdal, hanem a kitűnő írónő, Szabó Magda édesanyjának famíliájával, a Jablonczayakkal is baráti, majd rokoni kapcsolatot ápoltak. Az írónő nagyapjának, Jablonczay Kálmánnak legjobb barátja Szikszay Gyula, Makó édesanyjának unokaöccse volt. Jablonczay Kálmán naplójában a Hármasszövetség elnevezésű baráti körről írva önmagát Hektor grófnak nevezte, míg Szikszayt Herczeg Henrikként említette meg.[15] Makó Lajos húga, Ilka is helyet kapott a naplóban, mint Jablonczay Kálmán egyik ifjúkori szerelme.[16] A Makó és Jablonczay családot az eladósodás mocsarából rendszerint Szikszay Gyula húzta ki, aki végül be is házasodott a Jablonczay családba. Elvette Margitot – Szabó Magda nagynénjét – és debreceni uszodáját feleségéről nevezte el Margit fürdőnek.[17]

Új rokonsága és az apai kávéházában pezsgő, zsibongó vendégsereg, egy addig ismeretlen világra nyitotta a mindenre fogékony kamaszleány szemét. Naponta húszszor is lefutott harmadik emeleti lakásukból a kávéházba, leült a családnak fenntartott asztalhoz, és onnan figyelte a kártyázó, kávézó, társalgó vendégek viselkedését, szokásait, jellegzetes mozdulatait. Még nem tudta, hogy amit tesz, azt a színházi szakma „figura-les”-nek nevezi. De nem csak megfigyelte, emlékezetében is elraktározta a tapasztaltakat, amit majd színésznőként használt is mesésen gazdag művészi eszköztárában.

Renonszka ereiben már gyermekkorában is színészvér csörgedezett. „Én már korán, négy-öt éves koromban magamra akartam vonni a figyelmet. (…) Fölmásztam egy sámlira, és verseket szavaltam, énekeltem, produkáltam magam” – mondta bizalmasának dr. Baráth Irénnek[18] a negyvenes években. „Magamra akartam vonni a figyelmet.” Ez hát a magyarázata a vendégek közötti gyakori sürgés-forgásának. S ez indokolja akaratlan szerepjátszásait is. Az egyiket Csathó Kálmán – aki akkor lett a Nemzeti Színház rendezője – nagyon érzékletesen örökítette meg. „Ha reggelenként bementem a kávéházba cigarettát venni, felugrott a családi asztaltól, a kasszához sietett, az élemedett kasszírnőt félretolva, ő maga szolgált ki, saját kezűleg rakva tele cigarettatárcámat, közben mindig valamely színházi vonatkozású társalgásba kezdve. Ezt én akkor egyedül irántam való érdeklődésének tulajdonítottam, abban a hitben ringatózva, hogy miattam foglalkozik annyit a színházzal; holott csak azért foglalkozott velem, mert a színház érdekelte, s én voltam az egyetlen színházi ismerőse.”[19]

A színház 1904-ben, nővére férjhezmenetelét követően lépett be életébe, amikor megtudta, hogy „nem kedvelt” sógorának testvére színésznő. Pontosabban színésznő, volt. Makó Lajos szegedi igazgató még a millennium évében, 1896. december 4-én vette feleségül az Akadémiát végzett színésznőt. Ábray Aranka azonban nem sokáig koptatta a színpad deszkáit, mert férje elvét követve: „az igazgató felesége ne játsszon”, hamarosan felhagyott a színészettel. Már nem gyakorolta színészi hivatását – amelyben pedig igen jelesen működött –, amikor Gizi először találkozott vele. Makó ugyanis jó rokonként, nyaranta meghívta a Beyer-gyerekeket szegedi nyaralásra. Mikor először Szegedre érkezett „nyurga, sovány lány volt Gizike, csupa csont és szem. Az az égő két gyertyaláng azonban sok mindent ígért már akkor is” – emlékezett rá Sz. Szigethy Vilmos, a Makó család barátja. „Ott ült esténként az igazgatói páholyban, nézte az előadásokat.”[20] Figyelte a színészeket és viselkedésükben, mozdulataikban a Báthory vendégeire ismert. Pedig nem azok voltak, csak olyanok mintha ők lennének, vagy ők is lehetnének. És lassan megértette a színészet lényegét, az átélés csodáját.

Este színházban ült, nappal Szegeddel ismerkedett alkalmi lovagja, a nyolcéves Makó Zolika[21] kíséretében. Legjobban a Boldogasszony sugárúti DEMKE palota hűvös szobáiban töltött délelőttöket szerette, ahol Makónét színházi emlékeiről faggatta. Aranka pedig mesélt az Akadémiáról, ahol a színészetet elsajátította, a sikeres előadások öröméről s a sikertelenek keserűségéről, és kedvenc partneréről, a Nemzeti Színházig jutott Pethes Imréről, akivel annyi emlékezetes színházi estét élt át. Nem csoda, ha hazatérése után Gizi egyre gyakrabban sertepertélt a Balszélfogó Társaság asztala, és ott is a félrevonulva ülő, mindig magányos Pethes Imre körül. S miközben egy pincér szerepét játszva kiszolgálta Imre bácsit, beszámolt szegedi színházi élményeiről és elmesélte neki Aranka nénivel folytatott beszélgetéseit is. Beyer Marcellnak feltűnt leánya hirtelen megnőtt színház iránti érdeklődése. S mert apja művészhajlamából egy csipetnyi sem szorult belé, megriadt attól a gondolattól, hogy szeretett leánya a színi pályára téved. Aggodalmát a művészasztal vendégeinek panaszolta el. Az esetet Bálint Lajos, a Nemzeti Színház későbbi dramaturg-főtitkára, egyik könyvében örökítette meg.

Gizikét „az apja, Beyer úr, a kávéház tulajdonosa egyszer odahozta a Thália Társaság  akkori törzsasztalához és berzenkedve mesélte el, hogy a lánya színésznő akar lenni. Amit ő persze nem helyesel, sőt tiltakozik ellene. Bizony az asztaltársaság fő okosai, Hevesi, Márkus László meg a többiek is a fejüket csóválták. Ez a nyiszlett kis véznaság, aki nem is nagyon szép, alig ígérkezett alkalmasnak erre a pályára.”[22]

Bálint Lajos élete végéig büszkén hirdette: „Beyer kisasszony nevét is én gyúrtam át Bayorra. (…) Ez a névadó változtatás nem ártott Bayor Gizi diadalmas sikerének s nekem se kellett szégyenkeznem miatta. Legfeljebb a kissé kényeskedő „y” miatt aggályoskodtam néha. Bár később a műsorlapon csak Bajor-nak nyomtatták.”[23]

A „kávés” – Beyert hívták így a vendégek – okkal támadt félelmeit az idő múlása sem oszlatta el. Bár a cserfes Renonszka már Gizella kisasszonnyá cseperedett, és udvarlók serege ostromolta a kávéház családi asztalánál, a színészet utáni vágyáról nem mondott le. A hódolók hadában lévő Sztrakoniczky Károly[24] joghallgató pedig még erősítette is őt szándékában. Ezt egy későbbi, 1914 novemberében írt levele is bizonyítja. „A Maga hangjában benne van a fájdalom, az öröm, a szeretet és a szerelem, minden, ami az emberi szívben szép és artisztikus. Ez a maga hatalma, kis Gizi. Emlékszik még arra, mikor először mondtam Magának, hogy legyen színésznő? Akkor vettem észre, hogy mit ér a Maga hangja. (…) Én azt hiszem, hogy ez a színészi tehetség legértékesebb eleme.”[25] Egy másik, későbbi leveléből megtudjuk azt a döntő érvét is, amellyel véglegesen meggyőzte a lányt  elhivatottságáról. „Maga mindig a szerencsések és kiválasztottak közé tartozik, mert megvan magában az emberi örömök és fájdalmak kifejezésére való nagyszerű képesség.”[26]

A sors azonban nem adta meg Sztrakoniczky Károlynak, hogy meglássa felfedezettje sikereit. Szinte ugyanakkor, amikor Gizi megtette első lépéseit Budapesten a Nemzeti Színház „világot jelentő deszkáin”, ő a világ egy másik szegletén, az orosz harctéren, hősi halált halt. „Nem volt zseni, de pontosan az az emberfajta volt, akire ennek az országnak a legnagyobb szüksége van” – írta halála hírére, Lengyel Menyhért.[27]

Ám Sztrakoniczky most még joghallgató, ott ül a Báthory-ban és bíztatja „kis Gizit”, hogy ne adja fel színészi álmait. A bíztatásnak foganatja lett. A tétova vágy elhatározássá érett Giziben: színésznő lesz!  A legkisebb gyermeke jövőjéért aggódó apa érezte, hogy gyorsan tennie kell valamit. Döntött. Leküldi leányát Szegedre, és megkéri a színházi rokonokat, hogy verjék ki fejéből rögeszméjét. „Őrültség, de van benne rendszer”[28] – mondta volna Polonius aki szintén lányos apa volt –, ha ismeri Beyer Marcell tervét. Mert ő tudta, hogy még a legkedvesebb rokon se érvel a színészet ellen, ha maga is azt a hivatást űzi! Lássuk hát, milyen véget ért a terv. Az állítólagos eseményekről a Makó család barátja, a korábban már idézett Sz. Szigethy Vilmos számolt be évekkel később, egy napilap, a Szeged hasábjain, Gizike színésznő lesz című írásában.

Gizi sorsfordító elhatározása és a megakadályozására tett kísérlet, feltehetően az 1910-es év nyarán történt. Addigra már halott Aranka néni férje Makó Lajos színigazgató,[29] és megüresedett helyét veje, Almássy Endre (1875-1929) töltötte be. A színész, Makó első házasságából született leánya, Lenke házastársa. Gizi Szegedre érkezése után nyomban beköltözött a Makó-Almássy családok együttes otthonába, a Kamara melletti sarokház[30] második emeletére. A lakás élénk társasági élet színtere, ahol a színészek, színésznők, városi notabilitások napi vendégek voltak. Gizi még évek múlva is őrizte a fogadószobában csevegő asszonyok: Móráné Panka, Szigethyné Vilma, Almássyné Lenke és Makóné Aranka kedves emlékét.

Sz. Szigethy levéltáros úr szerint azonban nemcsak a lány, titkos üzenet is érkezett Pestről a szegedi rokonokhoz.

− Színésznő szeretne lenni, ugyan beszéljétek le róla, mi már nem bírunk vele.
lmássynak nem kellett több. Ha arra kap megbízást, akkor meggyőződéssel teszi.(…)
− Gizike! Ez az utolsó pálya tetszett meg? Ugyan menj már! ˙(…) Nem elég a vágyakozás, ha nincs hozzá tehetséged! Mit értesz te az élethez? Mit tudsz? Semmit. Rengeteg tapasztalat kell hozzá, hogy valaki megformázzon egy alakot s vért öntsön belé.
A feketeszemű, macskavékonyságú, jóformán még gyereklány csak hallgatott, a szeme se rebbent. Naphosszat az ablakban könyökölt s onnan bámulta a túloldalon lévő színészbejárót, meg a zongorateremben lévő próbákat. Az esti előadások közül különösen a zenéseket kedvelte. Ha nem játszottak operettet, „olyankor olyan levert volt, mint a fáradtszárnyú madár. (…) Csak ült, az állát támogatva a tenyerével és álmodozott. (…)
Makóné a maga puha asszonyi jóságával, melegségével végre elővette.
− Kislányom, neked valami bajod van. Csak ki vele szépen, gyónd meg az Aranka néninek. Kiben bíznál másban, ha nem bennem?
Gizi ekkor elfakadt sírva, beledagadt a nagy fekete szeme.
− Anyuska, édes jó Anyuska, meg szeretnék halni.
− Szerelmes vagy, kis fiam. Kibe?
És Gizi gyónt. Bevallotta, hogy belehabarodott a színház karmesterébe. Almássyék hiába igyekeztek kiverni fejéből ezt az egyoldalú, önemésztő szenvedélyt, Gizi egyre búskomorabb lett. A hatodik hét táján a családi tanács megérettnek találta a helyzetet arra, hogy hazaküldjék a kislányt. Veszedelmes a felelősségvállalás ebben a korban. Tapintatosan tudtára adták ezt neki is, elkészülve minden kellemetlen, viharos jelenetre. De a kislány elnevette magát.
− Úgy-e, nagyon szerelmes vagyok!
− Hát ami azt illeti, eléggé.
− Akkor csak azt kérem, igazoljátok a szüleim előtt, hogy van tehetségem a színészi pályára. Jól játszottam? ˙(…) Szerep kellett, ti nem adtatok, megkerestem magam és amennyire a hatásból látom, nem vagyok egészen tehetségtelen.[31]

Így mesélte el a sorsdöntő eseményeket a család barátja, Sz. Szigethy Vilmos. De a valóság nem ez volt. Ez a történet egy színészóriás legendájának első építőköve. Épp annyira meseszerű, mint a nagypapa vezérkari főnöksége. Az 1910-es szegedi látogatás igaz történetét 1989 nyarán Makó Lajos fia, a 91 éves Zoltán idézte fel, csendes budai, Duna-parti lakásán.

A tízes évek elején Ábrayék bíztatására Gizi, aki színész akart lenni, leutazott Szegedre, hogy Almássy Endrétől, az akkor már elismert művésztől bíztatást és tanácsot kapjon. Almássy Bajor Gizit meghallgatva, felismerte tehetségét, így a fiatal lány az ő ösztökélésére, ajánlásával bekerült az Akadémiára, amit 1914-re sikerrel elvégzett. Így Almássy Endre Bajor Gizi pályára indító patrónusának mondható.[32]

Tehát 1910-ben Bajor Gizi valójában tanácsért és bíztatásért utazott Szegedre és Almássytól mindkettőt megkapta. Ezért, – bár szülei továbbra sem nézték jó szemmel szándékát – 1911-ben felvételi vizsgára jelentkezett az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián. A Rákóczi út 21-ben, az Uránia-ház emeletén a jövő vizsgázott a múlt előtt. A vizsgabizottságában foglalt helyet a már nagybeteg amorózó Császár Imre – apja Miklós, a neves rendező szegedi földben nyugodott –, Újházi Ede, a már elaggott színészóriás, Csillag Teréz a valamikori drámai szende és Gál Gyula a Nemzeti Színház örökös tagja. A bizottság elnöke, az Akadémia igazgatója Somló Sándor, Makó Lajos volt színésztársa a szegedi színház deszkáin.

Velük szemben a dobogón ott állt Beyer Gizella aki akkor még ezt a nevet viselte. „Furcsa lány volt. Rebbent szemű vadóc egy suszterinas csínytevő hajlamával. Zárdanövendéknek öltözött színinövendék. Matrózruhát viselt. Rövidre vágott hajat, homlokába bodorított frufruval, nagy fekete masnival a feje búbján. (Híre-hamva nem volt még a rövid hajnak.) Elpityeredett, ha megnézte valaki, holott mágneses vonzással terelte maga felé a figyelmet. Szoknyája nyomában férfiak: imádók, kérők, vőlegényjelöltek. Első naptól kezdve sztár volt az Akadémián. Irigyeltük, de elismertük tehetségét.”[33] Ilyennek látta őt felvételiző-, majd évfolyamtársa Péchy Blanka. Gizella a felvételi vizsgára Sztrakoniczky javaslatára Szép Ernő Gyermekjáték című versét választotta. Ehhez öltözött maga is. S ahogy haladt előre a versben, a vizsgáztatásba belefásult bizottság egyre nagyobb érdeklődéssel figyelte a jelöltet.

Észrevesz az Isten engem,
Megszólalok szépen, csendben:
Kérem én még nem játszottam
Nem játszottam,
Nem játszottam,
Játszani akarok mostan.

Mire a vers végére ért, Beyer Gizella jött, látták, győzött. A múlt, kaput nyitott a jövőnek és elindult páratlanul sikeres művészi útján Bajor Gizi.

Ám a művésznő fiatalkori szegedi látogatásainak későbbi folytatása is van. A történetbe Makó Zoltán avatott be minket. „Almássy Endre felesége, Lenke nővérem, a 30-as évek végén a Nemzeti Színházban volt jegyszedő. Ám a zsidótörvény bevezetésekor – hiszen ő anyja miatt félzsidónak számított – nyugdíjazták,[34] és így nehéz anyagi helyzetbe került. Ekkor viszonozta a Beyer család Almássy közel 30 éves gesztusát. Beyer Rudolf, akinek a Népszínház utcában mozija volt, pénztárnokként alkalmazta nővéremet, és így sikerült neki a nehéz időszakot átvészelni.”[35]

Megjelent a folyóirat 2023. februári számában

Jegyzetek

[1] Kosztolányi Dezső: Színházi esték I-II. Budpaest, Szépirodalmi, 1978, II/131. o.

[2] Magyar Színművészeti Lexikon, Szerkesztette: Schöpflin Aladár Kiadja: Az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete

[3] A folyóirat 2018. májusi számában

[4] Rudolf Beyer élete főbb eseményeit Zakar Péter A pozsonyi Hazafiúi Egylet című írása alapján állítottam össze. In: A nemzetiségi kérdés Kossuth és kortársai szemében, Belvedere Meridionale kiskönyvtár, 2003- 117-127 o.

[5] A mai Korona Hotel helyén állott ház Budapest 1945-ös ostromának áldozata lett.

[6] A Báthory kávéházról bővebben: Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházamba Osiris Kiadó, Bp. 2005

[7] Max Reinhardt (1873-1943) a századforduló legnagyobb hatású osztrák színházi rendezője. A vendégjáték 1907. május 6 és 15-e között volt.

[8] Nálunk később Tavasz ébredése címmel játszották a darabot.

[9] Délmagyarország, 1919. április 27. Színházi emlékek

[10] Csathó Kálmán (1881-1964) író, színházi rendező, színigazgató, a MTA levelező tagja.

[11] Csathó Kálmán: A régi Nemzeti Színház, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1960. 11 o.

[12] Csathó i.m. 14p. kiemelés Csathótól. A renonsz a kártyában hibát, tévedést és a játszma elvesztését jelenti.

[13] Vajda Miklós (1931-2017) műfordító, kritikus, apja dr. Vajda Ödön, Bajor Gizi első férje. Könyve: Mert szeretet nélkül én meghalok

[14] Ábray Károly 1830-1912) református lelkész, író, 1871-től Csongrád megye főjegyzője, 1876-1884 között Hódmezővásárhely polgármestere.

[15] Szabó Magda: Régimódi történet. Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1977. 66 o.

[16] Uo. 83 o.

[17] Jablonczay Kálmán gyászjelentése. Szabó Magda így írt idézett könyvében Szikszay Gyuláról: „…dúsgazdag    volt, ˙(…) s furcsa módon három elemhez kötődött valamiképpen: földhöz, tűzhöz, vízhez. Nagy földbirtoka volt, élete végén elfogadta a tűzoltóparancsnoki megbízást, és övé volt a híres debreceni uszoda, a feleségéről elnevezett Margit fürdő.” Uo. 191 o.

[18] dr. Baráth Irén (1890-1972) művészetkedvelő orvos, tüdőgyógyász, Bajor Gizi és Gobbi Hilda közös barátnője. A háború után Bajor Gizi-ék villájában lakott. A házaspár öngyilkossága után ő állapította meg a művésznőnél beállt halált.

[19] Csathó i. m. 14 o.

[20] Délmagyarország, 1943. július 11. Gizike színésznő lesz… Sz. Szigethy Vilmos (1877-1956) Szeged főlevéltárosa. Hírlapíróként is működött. Íróként „Bob” álnéven publikált.

[21] Makó Zoltán (1898-1990 után) gépészmérnök, Makó Lajos és Ábray Aranka fia.

[22] Bálint Lajos:Vastaps, Szépirodalmi Könyvkiadó,  Budapest, 1969,  Bajor Gizi  68p.

[23] Uo. 69 o.

[24] Sztrakoniczky Károly (1889-1915) jogász, az Alkotmány irodalmi rovatvezetője, a Szépművészeti Múzeum munkatársa.

[25] Kedves Bajor Gizi! Levelek Bajor Gizihez, Válogatta Staud Géza. Budapest, Gondolat 1967. 23 o.

[26] Uo. 17 o.

[27] Nyugat 1915. 12. szám. Lengyel Menyhért: Sztrakoniczky Károly

[28] Hamlet, II. felvonás, 2. kép

[29] 1908. november 12-én halt meg. Életéről bővebben: Sándor János: Az elfeledett színigazgató, Somogyi-könyvtár, Szegedi arcélek 4, Szeged 1995.

[30] A Kossuth Lajos sugárút és a Stefánia saroképülete.

[31] A látogatás történetét Sz. Szigethy Vilmos Gizike színésznő lesz, című írása alapján állítottam össze. A cikk a Szeged 1923. november 15-i számában jelent meg.

[32] Délmagyarország, 1989. június 3. Sándor János: Bajor Gizi szegedi patrónusa

[33] Péchy Blanka (1894-1988) színésznő, író: Este a Dunánál, Budapest, Magvető Kiadó 1977. 248 o.

[34] Makó Lajos első felesége, a zsidó származású Swarcz Anna táncosnő, 16 évi házasság után 1896. március 15-én halt meg vesebajban, Szegeden. Házasságukból született Zoltán féltestvére, Lenke.

[35] Délmagyarország, 1989. június 3. idézett cikke.