Marton Árpád: Hogyan mentettünk világcsodát?

Az alsóvárosi Paprikaharang megmentésének igaz históriája

Olvasom nemrégiben, hogy könyv készül a szögedi paprika kultuszáról. Elhivatott röszkei paprikások fáradoznak az összeállításával, akik mindenre kiterjedő ismerettárat kívánnak átnyújtani a fűszer – és a helytörténet, ipartörténet kedvelőinek. Ahogyan kell: az alsóvárosi paprikaharang is szerepel majd a kötetben. Amit azonban a világcsoda ritkaság megmenekedéséről írtak a könyvelőzetesben, arra sarkall, hogy tollat ragadjak. Mindenki okulására – no meg az érintettek méltatására.

Paprikaváros, a Napbaöltözött Asszony oltalmazta városrész, a Szögedi Segítő szűkebb pátriája. Csudadolgokban gazdag, regéket regélő inkább-falu-mint-amennyire-város mikrovilág Szeged déli peremén: Alsóváros. Napsugaras oromzatai egyszerre szikráztatják vissza a szűzmáriás főoltár faragott barokk napmotívumát és a zsíros, fekete alsóvárosi földeket kábulatig átizzító nyári Nap arany ragyogását.

Harangszentelésre hívtak a ferences barátok. 2005 nyara, nyáreleje lehetett.

Riporter, kivált, ha a Katolikus Rádió hallgatósága várja tőle a beszámolót, nem maradhat távol ilyes eseményről. Vasárnap ide, ebédidő oda. Kivált, hogy esély mutatkozik egy kis kalandos toronymászásra. Az archívum mélyén ma is megvan valahol az újonnan fölhúzott harang első szózata. Aki nem állt még déli harangszókor közvetlen az ércpalást oldalában, nem is tudja, milyen az. Alaposan nekirugaszkodtak a fölvevőmasina szintjelzői a megveszekedett bimm-bammolásban.

Csakhogy a história fontosabbik része ezután következett. Mikrofonomat táskába téve szeleltem kifelé a klastromból, mielőtt nyakon csípne valaki, hogy az ilyenkor szokásos templomkerti eszem-iszomba cipeljen. Kihaltan tátongott a Mária-oszlop körül elterülő térség. És ekkor földbe gyökerezett a lábam.

Oldalt, kisebbfajta kék teherkocsi furgonján a híres-neves alsóvárosi Paprikaharang fürdette füzérmintáit a tompa selyemfényekben. Akárcsak száradni kiakasztott cifra rokolya. Ami ellenben messziről látszott: nem napfürdőzni tették a platóra a nevezetes jószágot. Ne menjen már üresen hazafelé az a harangszállító járgány… A pótolhatatlan műtárgy öles fagerendákkal aládúcoltan a kocsi megindulására várt nagy türelmesen.

Nem úgy a tudósító. Hisz csak két éve lehetett, hogy filmet készíthettem az ötszáz éves ferences templomról. Tudatában voltam az egyedülálló jószág helytörténeti becsének. Nosza, plébánost kiugrasztani az ágápézó gyülekezetből, nosza sebtiben beavatni a ritka műtárgy történetébe – Kárpátaljáról érkezett épp csak nemrég, nem róható föl neki, hogy nem ismerte a megrepedt harang eredetét –, nosza, tartóztassuk föl együtt a harangöntő mestert! Aki – becsületére legyen mondva – tisztes üzleti megállapodás alapján, az új harang anyagárának fejében készült Őrbottyánba kocsikáztatni az alsóvárosi múlt egyik legjelesebb tanúságtevőjét. Azt azonban már egy szóval sem mondhatnám, hogy örömmel nyugtázta volna fölfedezésemet. Rövidre zárva a disputát a volánhoz ült, s a híres műtárgy útnak indult az ismeretlenbe.

Ahogy említettem, vasárnap dél volt, amikor az új harang elsőt kongatott a barátok tornyában. Nem lehetett több úgy negyed egynél, amikor a Paprikaharang eltűnt a szemünk elől. Vasárnap déli negyed egy órakor jólnevelt ember senkit föl nem lármáz a tyúkleves mellől. Kivált, ha az illető falun él, éppenséggel az ugyancsak nevezetes hírű Tápé főutcáján. Ezen a vasárnapon mégis félbeszakítottam dr. Vörös Gabriella megyei múzeumigazgató délebédjét. Gabi gondolhatta, nem kis okom lehet, amiért a legilletlenebb percben rontok rá. Aligha azt nem hitte: épp arra karikázom, és kedvem szottyant bekukkantani mindig fényárban úszó nagyebédlőjébe a muskátlik mögött.

Amikor megtudta, mi is a valódi ok, azonnal nekifogott, hogy haditervet kovácsoljon a nevezetes harang megmentésére. Nem tudom, hány múzeumi és örökségvédelmi potentátot fosztott meg a békés délutáni szunyókálástól azon a vasárnapon, de arra egészen határozottan emlékszem, hogy amikor másnap délelőtt a múzeumi válságstáb egybesereglett Móra valamikori irodájában, diadalmas arccal közölte velünk a hírt: nincs miért aggódnunk, a Paprikaharang megmenekült. Gabi mindig is hajszálpontosan tudta, mikor érezik el a pillanat, amikor hallatlanra vett női kedvességét a hivatalából fakadó erélyes föllépésre kell váltania. Végeláthatatlan telefonálgatás, a harangöntővel lezajlott eredménytelen alkudozások után ezúttal a legvégső megoldáshoz folyamodott. Azonnali hatállyal, expressz levédette a Paprikaharangot az erre illetékes örökségvédelmi hivatalnál. A jó harangöntő – mit tehetett volna a hatóság ellenében – fordulhatott is vissza Szegednek becses szerzeményével.

Mi pedig nekiláttunk, hogy összekalapozzuk az új harang öntésekor keletkezett anyagköltséget. A múzeum alapítványa koordinálta a gyűjtést – élén dr. Zombori István egyháztörténésszel, maga is alsóvárosi polgár –, Gyulay Endre püspök úr pedig nagyvonalúan megelőlegezte a harangöntőt megillető summát, míg az összeg egybe nem csordogál. S hogy honnét támadt egy elnémult, megrepedt harangocska megmenekítésére 940 ezer pengő magyar forint csekélyke három hét leforgása alatt – mint azt a Délmagyarország 2005. augusztus 4-i híradásából olvasom? Stílusosan szólva: sikeresen kongattuk meg a vészharangot. Emlékezetem szerint szép összeggel segítettek a röszkei paprikások, megmozdult a plébánia közössége is. Magam pedig megrendülten olvastam azokat a leveleket, amelyeket a Magyar Katolikus Rádió hallgatói mellékeltek egy-egy kisebb-nagyobb fölajánláshoz. Mert hogy a rádió segítségét, Juhász Judit lelkes támogatását is igénybe vettük, azt bizonyára mondanom sem kell. Volt, aki a tengeren túlról küldte adományát rég nem látott szülővárosába. Akadt, aki a gyűjtés hallatán határozta el: meglátogatja már végre azt a híres Napfény Városát. Legemlékezetesebb mégis az az üzenet, amelynek föladója arról értesített Veszprém városából, hogy bár ezer forintnál tekintélyesebb összeget nem szoríthat ki kevéske nyugdíjából, de igazán nem szeretné, hogy Szegeden töltött katonaéveinek ne maradjon valami kis emléke a megmentett szegedi ritkaság révén.

Ha legközelebb arra vetődöm, meg is keresem a folyosón díszelgő harang domború érfüzérei közt a veszprémi adakozó paprikáját!   

Megjelent a folyóirat 2023. július-augusztusi számában