Szögi László Krisztián: Mintha az Idő is tükörbe nézne Hódmezővásárhelyen
„Exegi monumentum aere perennius
regalique situ pyramidum altius…”
(Horatius)
„Emléket hagyok itt, mely ércnél maradóbb
s a királyi gulák ormánál magasabb…”
(Kosztolányi Dezső fordítása)
Gyakran érezzük úgy, hogy a klasszikusok által felállított szépségideál meghalt, a XXI. században nem létezik, a felgyorsult, technicizált világ másként értelmezi a szépet, mint a régi korok emberei. Kevesen képesek lelassítani, elmerengeni…
Október 18-án tartották Hódmezővásárhelyen Diószegi Szabó Pál, a Szegedi Írók Társaságának elnöke Mintha az Idő is tükörbe nézne című verseskötetének bemutatóját. Mint maga a költő nyilatkozta, hosszú tusakodás után döntött amellett, hogy szülővárosában is bemutatja legújabb könyvét. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy közreműködőként vehettem részt a Németh László Városi Könyvtár olvasótermében tartott rendezvényen. Maga a költő beszélgetőtársával, barátjával, Bene Zoltánnal rendkívül szívesen beszélt az új kötetéről, k megmutatta a jelenlévőknek az alkotás színfalak mögötti munkáját, azt, hogy miképpen képes a politikával is foglalkozó történész, bizantológus alkotó munkát is végezni. Diószegi Szabó Pál egyike a legbátrabb kortárs magyar költőknek, noha bátorsága nem a lázadás iránti elköteleződésből fakad, hanem abból a meggyőződésből, hogy képes szembe menni a divatos trendekkel − anélkül, hogy megkérdőjelezné azokat vagy vitázni velük. Egyszerűen mintha nem venne róluk tudomást.
Azért is választottam a fenti Horatius idézetet mottóul, mert úgy érzem, Diószegi költői világa az állandság, a maradandóság felé mutat. A Horatius-részletet kétféleképpen is értelmezhetjük: egyrészt értéket nyújt az olvasónak, hallgatónak, s ami talán ennél is fontosabb: egy rövid időre kiragadja őt a mindennapok rohanásából; másrészt olyan verseket ír, amelyek nem az aktualitásokból táplálkoznak, így jövő generációk is magukénak érezhetik majd azt az életérzést, amely csak úgy sugárzik a Mintha az Idő is tükörbe nézne című kötetből.
Hogy hogyan éri el mindezt a költő? Nem fél olyan témához nyúlni, aminek megjelenítése ma szinte tabunak számít, 
és nem fél olyan formákat választani, amelyek mára nagyrészt elveszítették népszerűségüket. Megjeleníti a tiszta, igaz szerelmet egy nő iránt, és mindez éles kontrasztot képez a ma divatos abszurd szexualitással, disszonáns párkapcsolati képpel. A világot és a képzelet dimenzióját járva észreveszi az élet örömeit, szépségeit, és csodálatát képes szavakba önteni. Nemcsak táplálkozik a magyar irodalom hagyományaiból, hanem azokat be is tudja építeni költészetébe, poétikája szerves részévé teszi. Igyekszik hangsúlyozni a versek zeneiségét, a költészet és a zene kapcsolatát, és mindezt úgy éri el, hogy a költemények nem válnak dalszövegekké. Képes belehelyezkedni egy érdekes történelmi korszakba és tökéletesen magára venni annak életérzését – ennek a képességének köszönhetően tudott közreműködni trúbadúrverseivel Gáspár Ferenc Janus című regényében. Van bátorsága visszanyúlni a magyar történelmet végigkísérő latin kultúrához, írni egy verset latinul, felhasználva ehhez P. Dictus Magister nevű alteregóját. Mindemellett feladatának tekinti, hogy az általa képviselt szellemi vonulatnak legyenek követői.
Ami engem mindezeken túl teljesen lenyűgözött, az az, hogy Diószegi Szabó Pál ízig-vérig vásárhelyi. Saját bevallása szerint ez szinte mindig kihatással van a költészetére − még akkor is, ha ezt nem veszi észre. Az egyik költeményével kapcsolatban például elmesélte, hogy a költészet nagymamája hatására ragadta meg, s a nagyanyai vezetéknevet vette fel költői névként, s nem mellesleg az ő nyelvét, a nagyanyai nyelvet beszéli anyanyelveként.
Az estre, Diószegi Szabó Pál költészetére sokan voltak kíváncsiak, aminek tükrében kijelenthető, hogy a magas, értéket nyújtó kultúrára igenis van igény manapság és Hódmezővársárhelyen is. Van igény arra, hogy megálljunk pár percre, és felfigyeljünk arra, hogy a minket körbevevő világ valójában sokkalta csodálatosabb annál, mint gondoltuk.