Hegedűs Réka: Fogócska a hatalomért

János király bemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház

Olasz Renátó, Gyöngyösi Zoltán, Vicei Zsolt, Molnár Erika, Gortva Tamás

Izgalmas premierre készül a Szegedi Nemzeti Színház november 10-én. Keszég László rendezésében mutatják be a Kisszínházban a János király című darabot, amelynek történetéről először William Shakespeare írt véresen komoly királydrámát az 1500-as évek végén, majd 1968-ban Friedrich Dürrenmatt humoros, szatirikus átdolgozásában állították ismét színpadra. A szegedi közönség a Somogyi-könyvtárban találkozhatott november 2-án a készülő darab szereplőivel és rendezőjével.

Földnélküli János neve nemcsak a történelemkönyvekből lehet ismerős számunkra, hiszen Robin Hood kalandos történeteiből már sokat hallhatott róla a közönség. Igen, ő az a gonosz uralkodó, aki ahol csak tud, keresztbe tesz a szegényekért küzdő, a kapzsi gazdagok ellen harcoló hősnek. II. Henrik ötödik és egyben legkisebb gyermekeként nem sok esélye volt trónra kerülni, innen ered „Földnélküli” gúnyneve is, hiszen nem számíthatott jelentős földbirtokokra sem. Miután azonban édesanyja, Eleonóra felbujtására – akit a szegedi darabban Molnár Erika kelt életre – testvérei fellázadtak apjuk ellen, János előkelő pozícióba került a királynál. János király így igazi trónviszályok közepette került végül Anglia trónjára 1199-ben, miután bátyja, Oroszlánszívű Richárd gyermektelenül halt meg (vagy legalábbis eddig így tanultuk a történelem órákon). Ezt a zűrzavaros időszakot mutatja be Dürrenmatt komikus átdolgozásában a premierre készülő darab, amely tökéletesen érzékelteti a sakkjátszma-szerű viszonyokat, már-már cinikus bírálattal fordulva a politika kíméletlen működése felé.

A darab címszereplőjét Gyöngyösi Zoltán alakítja, aki a közönségtalálkozó elején a történetben lévő bonyolult családi viszonyokat próbálta felvázolni. A János király ugyanis erejét elsősorban az izgalmas karakterekből nyeri, akiknek személyisége olyannyira eltorzult és deformált, hogy az egyszerre teszi humorossá és tragikussá a történetet.

„A hatalomért folyó harc egy játék, egy igazi fogócska, amelyben azé lesz a trón, aki a legszerencsésebb, s amelyben maguk az uralkodók is bábukká válnak” – vázolta fel a darab dinamikáját Olasz Renátó, aki Oroszlánszívű Richárd eltitkolt, házasságon kívül született fiának szerepében játssza az intrikus játékait, s közben igyekszik a maga szerencséjét is megkovácsolni.

 „Minél inkább elmélyülünk a darabban, annál jobban hullik le a festék a szereplőkről, s közben láthatja a közönség, hogy a mindenkori uralkodók is ugyanolyan pitiánerek tudnak lenni, mint a nép bármely egyszerű embere. A korabeli arisztokraták élete sem működött másként, mint a modern politikai rendszer, amelyben a cél a hatalom megkaparintása vagy éppen megtartása” – mondta Keszég László, a darab rendezője.

A János király című darab Cziegler Balázs különleges díszletei között, egy négy tagú zenekarral kiegészülve kel életre, akik élő zenével kísérik ezt a sokat ígérő történetet. November 10-én tehát kezdetét veszi a fogócska a hatalomért a Kisszínházban.