Képiró Ágnes: Megtalált szavak – helyretett idők

Reke Balázs: Megtalált szavak. Egy szegedi testvérpár sorsa 1956-ból. KreaPark Szociális Szövetkezet, Szeged, 2017.

„Évfordulók apropóján emlékezve hatványozottan érvényes az az egyébként sem helytelen megállapítás, hogy adott történelmi esemény valamikori valósága helyett az utótörténete, a múltbeli kollektív emlékezete dönt elbeszélhetőségéről.” – indítja Gyáni Gábor történész, akadémikus Az ’56-mítosz, az emlékezet tere című, egy évtizede publikált tanulmányát.[1] Az 1956-os forradalom és szabadságharc tabu volt és ellenforradalommá lett minősítve a megtorlók által irányított Kádár-korszakban, majd a tartós hallgattatást 1989 eufórikus életre keltése váltotta fel, s azóta is szerves és vitatott része a politikai közbeszédnek. Az ezredforduló utáni kerek évfordulók, így 2006-ban az 50., majd 2016-ban a 60. kiadványok és megemlékező rendezvények százait keltette életre. Leszámítva az új kutatások eredményeit összegző nívós szakpublikációkat, egyre inkább kollektív emlékezeti panelek uralják „ötvenhat-érzetünket”.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek szokatlan és újszerű megközelítésére vállalkozott Reke Balázs a Megtalált szavak. Egy szegedi testvérpár sorsa 1956-ból című könyvében. Szeged szerepét az 1956-os forradalomban a történeti munkák rendszerint az egyetemisták kezdeményező és irányító szerepének hangsúlyozásával érzékeltetik, nem szólván társadalmi csoportokról vagy alulnézeti megközelítésekről.  Valójában Reke Balázs könyve nem történészi munka és nem az értelmiség szerepvállalását írja le. Műfajilag sem sorolható be egyértelműen, ahogy Miklós Péter történész a kötet előszavában írja: „Reke Balázs kötetét műfajilag nehéz meghatározni, hiszen vers, próza, esszé, interjú, tudósítás, riport keveredik és váltakozik benne úgy, hogy mégis egységgé kovácsolódik, s koherens dinamikával válik lebilincselő és magával ragadó olvasmánnyá, nehezen letehető könyvvé.”[2] Bár a szerző alkotói szárnypróbálgatásait lírával kezdte, hamar átevezett a próza mezejére, melyben biztosan és otthonosan mozog, versei is inkább rímekbe szedett és ritmikus leíró, mint poetikus jelleget mutatnak. A harmadik domináns műfaj, mely hangsúlyos helyet kap a műben, valójában két publicisztikai műfaj: riport és interjú – elválva a prózai részektől a Gitay-testvérekkel való beszélgetéseket újságírói alapossággal írja le a szerző, aki bár nem képzett sajtós, mégis jártas a média területén. E műfaji keveredés azonban nem feszíti szét a mű szerkezetét, mivel a kiváló arányérzékkel szerkesztett írás mindig a legjobb időben vált.

A klasszika-filológia szakon edződött, jó szerkesztési érzékkel rendelkező író nem csupán a műfaji váltakozásokat, hanem a történetvezetést is remekül uralja, hiszen bár a könyvnek fő témája 1956, története sokkal több. Reke Balázs 2016 őszén, a forradalom 60. évfordulóján a Szeged Városi Rock Klub vezetője, Vadász János megbízására készített interjúkat a klubvezető két, még ma is élő nagybátyjával, Gitay Antallal és Gitay Zoltánnal, akik a munkásosztályhoz tartoztak 1956-ban. Bár a megbízás interjúkötet elkészítését célozta meg, jóval sokrétűbb mű született annál: nem csupán tiszteletteljes múltidézés, hanem napjaink Szegedét is bemutató írás, némi családtörténeti párhuzammal. Az öt fejezetre tagolt, könnyed olvasmány Kezdőtétje Reke Balázs jelenéből indul ki: az interjúkötet megírására való felkérést egy városi séta követi, s egyszer csak azon kapja magát az olvasó, hogy egy spontán időutazást követően a második, Korszellem a vörös zászló árnyékában című részben szemben találja magát a Rock Klubba letévedt, első pillanattól szerethető, derűs és nagyon is emberi Gitay-testvérekkel. A hosszú fejezetben mindkét úrral olvasható egy-egy hosszabb interjúrészlet, bár itt még az 1956-os események nem kapnak hangsúlyt. A harmadik, A szabadság délibábja című fejezet tartalmazza a könyv eseménytörténetének legszűkebb idősávját, két interjú közlésével kizárólag 1956 eseményeire és a Gitay-testvérek emlékeire koncentrál. A következő, Vérbe áztatott lyukas zászló című egység szintén döntően a Gitayakat szólaltatja meg, ezúttal a következményeket ismertetve, leírva mind az egyéni büntetéseket, mind az események utáni közhangulatot. Az utolsó, Szólj végtelen emlékezet! című fejezet visszaviszi az olvasót a könyvet kezdő sorok jelenébe, átszűrve a 2010-es évek szegedi mindennapjait egy sajátos szabadságértelmezésen.

Bár a magát underground íróként aposztrofáló szerző a történészek módszerét, az oral historyt használta anyaggyűjtéshez, könyve mégsem történeti kutatómunka vagy mélyebb elemzés, hanem mesteri köntösbe foglalt múltidézés. Ugyanakkor akaratlanul is egy kollektív

framework story-koncepciót teremtett, hiszen az oral history egyik legfőbb jellemzőjére, a jelen távlatából a múltat felelevenítő, ezáltal annak ténybeli valóságát az utótörténet mába torkolló folyamatának torzító tükrében láttató tulajdonságára kontráz rá azáltal, hogy nem csak interjúalanyai jelenbeli látószögéből emlékeztet, hanem saját és környezete jelenéből is visszatekint. Több későbbi tapasztalaton szűri át a múltat, többszörös keretet adva az 1956-os emlékidézésnek. Mindemellett egy olyan társadalmi osztály, a munkásosztály két tagját szólaltatja meg, akikről kevés szó szokott esni a történeti-visszaemlékező munkákban, pedig valószínűleg 1956-ban volt a legtöbb kétkezi munkás Magyarországon.[3] Reke Balázs könyve arra világít rá, hogy a munkásosztály is legalább olyan fontos szerepet játszott az 1956-os forradalomban és szabadságharcban, mint az értelmiség. Valószínűleg ők lettek volna azok, akik elsőként fegyvert fognak, ha Szegeden harcokra került volna sor.

Reke Balázs könnyed stílusú, olvasmányos írása címadásához híven megtalálta a szavakat: felszínre hozta azokat a történeteket, amelyeket a Gitay-testvérek évtizedeken át rejtettek magukban, emellett a testvérpár múltidézése sajátosan derűs, de mégsem bagatellizált olvasatát nyújtja az 1956-os eseményeknek. A szerző számos beszélgetés során került közelebb a két egykori ötvenhatoshoz, akik szívesen meséltek fiatalkorukról és gyermekkori csínytevéseikről is. Reke Balázs beleszőtte könyvébe nagyszülei ötvenes években átélt történeteit is, ezáltal emléket állítva saját felmenőinek is. A könyv alighanem legnagyobb érdeme az a nóvum, mely kiemeli a napjainkban divatossá vált kérdés-felelet típusú interjúkötetek közül: a jó ritmikai érzékkel elhelyezett lírai és prózai részek oldják a hosszú interjúrészletek monotonitását, mintegy egységben és lüktetésben tartva a teljes művet.

Megjelent a folyóirat 2017. augusztusi számában

JEGYZETEK

[1] Gyáni Gábor: Relatív történelem. Typotex, Budapest, 2007. 155.

[2] Reke Balázs: Megtalált szavak. KreaPark Szociális Szövetkezet, Szeged, 2017. 10.

[3] Szép-szép ez az ’56, csak mondani nem nagyon akarunk róla semmit. Interjú Rainer M. Jánossal, 2016. október 23.