Farkas László Róbert: „Szeretem Szegedet”

Interjú Dr. Rigó Mihállyal

A következő interjú közéleti és kulturális értelemben tagadhatatlanul egy nóvum. Városunk sorsáról, a jövőről mutat föl egy lehetséges képet. Alkalmam nyílt beszélgetni dr. Rigó Mihály okleveles építő- és erdőmérnökkel, azzal az emberrel, aki hosszú évek óta készít − felkérés nélkül, politikai oldalaktól függetlenül − elképzeléseket Szeged fejlesztésével kapcsolatban. Talán többen ismerik írásait és személyét, de eddig interjú még nem készült vele. Számos tanulmánya olvasható az interneten és különböző folyóiratokban, amelyekkel mindig használni szeretne. Talán ezzel a beszélgetéssel a közönség a fejlődés új perspektíváit ismerhet meg. Nem egyéb ennek az interjúnak a célja, mint egyfajta gondolatindító „oral history” rögzítése. Hallja meg mindenki, s minél többen, hogy Szeged mennyi értékkel és kihasználandó tulajdonsággal rendelkezik, amelyek kiaknázásra várnak. Az interjú helyszínéül egy kávéházat választottunk a városban. Megrendeltük a koffeines italt, majd annak kortyolgatása közben az interjúalanyom nyomban előrebocsátotta, hogy csakis „pártpolitikától függetlenül” ül le velem beszélgetni. Fontosnak tartotta ezt előre lefektetni, elkerülve a későbbi támadásokat.

− Miért fontos ezt így, jó előre tisztázni?

− Amikről írni szoktam és amiről gondolkozom, az sosem pártpolitikai kérdés, hanem városi ügy. Van egy rossz véleményem, miszerint a mindenkori politikus nem tud megoldani semmit, mert csak négyéves ciklusokban gondolkodik. Az általam tárgyalt és bemutatott ügyek mind elfekélyesedett dolgok, ezeket általában nem lehet négy év alatt megoldani. Ezeket úgy lehet kezelni, hogy valaki az elején elkezdi és a sorban a második, vagy a harmadik aztán befejezi. Ennek következtében ezekről a hosszú távú tervekről, tapasztalatom szerint, hallani sem akarnak a politikusok. Csak olyanba kezdenek, aminek eredményeképpen négy éven belül „szalagot lehet vágni”.

− És akkor a politikusnak mi a feladata? Vagy mit csinál a politikus most?

− Szavazatot „vásárol”. Minden lépése előtt meggondolja, hogy ez, vagy az, hoz-e voksot, vagy sem.

− Ez talán megfelelő bevezető volt a beszélgetésünkhöz. Ám talán még mindig kevesen tudják, hogy ki az a dr. Rigó Mihály, annak ellenére, hogy számos publikációja megjelent már. Arról azonban nem lehet olvasni, hogy használják a fejlesztő javaslatait. Mit lehet tudni önről?

− Egyelőre jómagam is azt érzem, hogy a munkám mintha falra hányt borsó lenne…

− És ez fáj önnek?

− Nem. Csak egy kicsit furcsa.

− De akkor miért csinálja, ha úgy érzi, nincs felvevőpiaca a gondolatainak?

− Mindig bízom abban, hogy akad egy ember, aki elolvassa.

− És akadnak?

− Akad. Néha. Nem sok.

− Hányszor keresték meg önt, hogy érdemes lenne leülni, beszélgetni?

− Eddig egyszer sem. Ön az első. Tudja, nagyon érdekes, hogy Tandi Lajos, a Szeged folyóirat korábbi szerkesztője több alkalommal is megjelentette az írásaimat a lapban. És annak ellenére, hogy ez egy városi, önkormányzati pénzből megjelenő újság, egyszer sem kerestek meg az illetékesek. Egyre inkább rájövök arra, hogy az embereknek fizikai fájdalmat okoz az olvasás.

− Mit tart fontosnak elmondani magáról?

− Kiskunfélegyházán születtem, 1948-ban. A nyolc általános után Szegedre kerültem. Tehát végül is „gyütt-mönt” vagyok, félegyházi. Az érettségi után Sopronba kerültem, ahol erdőmérnöki diplomát szereztem. Öt év után visszatértem, de a szakmámban nem tudtam elhelyezkedni. Hódmezővásárhelyen, a közúti igazgatóságon tudtam munkát vállalni, úttervezési feladatokat kaptam. Harminchét év után onnan mentem nyugdíjba. Közben levelező szakon sikerült elvégeznem az építőmérnöki kart a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd ugyanott doktori fokozatot is szereztem, az út- és vasútépítés tanszéken. Nyugdíjazásom után pedig elkezdtem írni.

− Az írásait olvasva azt lehet érzékelni, mintha egyfajta pozitív düh lenne a sorai között…

− Van. Egy elégedetlenség, mert valami miatt le kell ülnöm írni. Sok embert ismerek, sok véleményt meghallok, sokszor mindazon gondolatok, amiket lejegyzek, nem az én ötleteim. Csak „összesöpröm” egy kupacba a felvetéseket. Tehát ezek az ötletek itt vannak, itt voltak Szegeden. Példát is mondok: az epiteszforum.hu oldalon szerepel egy írásom, amely azzal foglalkozik, hogy hol lehetne buszpályaudvar Szegeden. A Tisza Volán cégnek sokáig Szeri István úr volt a vezetője, akivel nagyon jó kapcsolatot ápoltam. Egyszer írtam neki egy érdeklődő elektronikus levelet, hogy a buszpályaudvar Mars térről való elköltöztetése kapcsán milyen helyeket nézett ki a vezetőség az újonnan megépülő és tervezett pályaudvarnak. A válaszában az igazgató legalább tíz helyet jelölt meg. De az eredmény: semmiből semmi. Tehát a költöztetés nem valósult meg, pedig érezhetően szűk a jelenlegi buszpályaudvar. A járműveknek már sok esetben nincs helyük leállni, zsúfoltság és káosz jellemzi a pályaudvart, ráadásul az ott lakók is örülnének a költözésnek. Viszont nincsenek megoldások. Úgy is fogalmazhatnék: fekélyesednek a témák. Pedig – visszatérve a példánkhoz – buszpályaudvarnak tökéletes helyszín lenne a SZVSE pálya területe, egységet képezve a pláza területével, mint a Kőbánya-Kispest pályaudvarnál. Ezt is leírtam, de nem én találtam ki, csak leírtam. Egy soksávos főút melletti buszcsomópont ideális megoldás lehet. Másrészt épül a Szeged-Csanádi Egyházmegye sportcentruma az Izabella-híd mellett. Két focistadion egymáshoz ennyire közel teljesen felesleges. Arról nem beszélve, hogy ha elkészül a tram-train vonal, amely közlekedési eszközt mellesleg 130 éve HÉV-ként ismer az ország, az is itt, a Rókusi pályaudvarnál megy majd fel a szegedi villamoshálózatról a MÁV vágányaira. Mi kellene ennél több? Egy helyen lenne a vasút, a közút, a villamos, a HÉV, az autóbusz. Ilyen csomópont talán az egész országban sem lenne! Az autópályák felől érkező buszok ebben az esetben szennyeznék legkevésbé Szeged levegőjét.

− Legutóbbi írása Porlód, vagy inkább Szeged? címmel látott napvilágot az interneten, illetve a Szeged folyóiratban.[1] Mi az indok, hogy a Temesi Ferenc alkotta Porlód fantázianevet használta a publikációjában?

− A Porlód a nemtörődömséget, a gazdátlanságot akarja kifejezni, a lehetőségek fel nem ismerését, a kihasználatlanságot. A Nagyállomáson látható egy tabló, mely rávilágít Szeged és Temesvár rendkívül eltérő fejlődési ütemére. Nagyon rövid idő alatt a sokáig mögöttünk lévő Temesvár messze elhagyott bennünket. Mi lassultunk le, vagy ők gyorsultak fel? Ha ők gyorsultak, mi miért nem? Mitől természetes ez? Sokan olvashatták, senkiben sem merültek fel kérdések?

− Azonban évek óta másról sem hallunk az újságokon keresztül, mint Szeged sikereiről…

− Igazságtalan lennék, ha azt mondanám, minden rossz, amit a jelenlegi városvezetés csinál. Valóban vannak nagyszerű eredményeik, ahogyan a korábbi városvezetéseknek is voltak. Köszönet érte! Azt a hibát nem akarom elkövetni, hogy azt állítanám, a múltban csupa rossz dolog született. Vannak jó dolgok a palettán, ugyanakkor rengeteg lehetőséget szalasztott el Szeged. Olyanokat, amelyek néha nem is pénzkérdések voltak. Azt gondolom, hogy itt, Szegeden rengeteg olyan tudós, egyetemi ember van, akik járják a világot és jobbnál jobb megoldásokat tudnának a Városba hozni. Le kellene ültetni őket és sorolni nekik a helyi problémákat, gondokat. Majd feltenni a kérdést számukra, hogy a megoldásokra vonatkozólag vannak-e tapasztalataik, élményeik külföldi példák alapján? Tehát ki kellene használni a szegedi felsőoktatás szürkeállományát. Szerintem Szeged aranybányája a helyi egyetem.

− És mi a tapasztalata, lenne fogadókészség ezekre az ankétokra? Nyitott lenne a szegedi tudóstársadalom az ilyen beszélgetésekre, tárgyalásokra?

− Nézze, név nélkül és a tanszék pontos megnevezése nélkül, elmondom az egyik élményemet. Részt vehettem vendégként az egyik konferencián, amelyet az SZTE szervezett. Geopolitikával, városfejlesztéssel kapcsolatos előadásokat hallgathattam, amelyek szakmámból adódóan is érdekeltek. Szétnéztem a padsorok között: egyetlen egy városi elöljárót, képviselőt sem láttam, pedig a helyszín egyetlen villamosmegállónyira volt a Városházától! Az egyik neves előadóval a nap végén lehetőségem nyílt beszélgetni. Megkérdeztem tőle, hogy fejlesztési témákkal kapcsolatban volt-e már egyeztetés, született-e valamiféle együttműködés a várossal? Azt felelte, többször próbálkozott, tehát ő jelentkezett, de valamiért eddig még sosem körvonalazódott semmilyen együttműködés. Összefoglalva, vannak az egyetemen szakemberek, akik valószínűleg várják a megkeresést, és vélhetően örülnének, ha részt vehetnének a fejlesztési koncepciók kidolgozásában, ha a tapasztalataik valahol gyümölcsözni tudnának. Kicsit egyszerűbben mondom: nem kell a meleg vizet kitalálni, meg a kanálban a mélyedést, ha szabad így fogalmazni. A szegedi városi gondok a világ nagy részében már megoldódtak, csak a metódusokat kellene adaptálni a helyi viszonyokhoz.

− Nem zavarja, hogy a vállalt és kimondott véleményével, kritikáival haragosokra tesz szert?

− Eddig is voltak, ezután is lesznek, akik haragszanak rám. Szinte nincs olyan javaslatom, amely ne sértené valakinek az érdekét. Amikor én szorgalmazom például az autómentes Tisza-partot, vagy szóvá teszem, hogy ki kellene vinni a belvárosból az átmenő forgalmat, akkor jól tudom, hogy a helyi autósok egy része megkövez. Miért haragszik meg valaki, ha megkérdezem: vajon miért csak kb. 25 ember volt kíváncsi azokra a múzeumi előadásokra, amelyek Móra Ferenc 100 évvel ezelőtti igazgatói kinevezéséhez kapcsolódtak? Egy iskolavárosban? Vagy miért nem a kultúra utcája még az Oskola utca a Múzeum és a Szabadtéri között, melyen kis galériák és kiskocsmák szolgálnák a turistákat, a helyieket? Ugyan miért nincs szegedi irodalmi múzeumunk, ha a főváros után Nagyváradhoz és Szegedhez kötődik a legtöbb magyar író, költő? Miért nem szerezzük meg a fővárosból a Természettudományi Múzeumot, elvégre a Tisza és egykori vízi világa (Fehér-tó) maga a természet! Miért pusztulhat a palotás város egyre több meseszép háza? Meddig lesz még rom a Kass-szálló?

− Azt állítja egyik írásában, hogy Szeged vesztes és gazdaságilag nem sikeres…

− Nem én állítom, hanem csak közöltem egy állítást a Porlód cikkemben. Nem lennénk nagy bajban, ha a városból eltűnne a szegedi egyetem és a megyei-városi adminisztráció mint munkaadó? Tudja, az a rettenetesen furcsa, hogy évente itt, az egyetemen több ezer ember kap diplomát. De arra sem vagyunk képesek, hogy évente a több ezerből kiemeljünk legalább két embert, akiknek lakást biztosítanánk – most a Városról beszélek −, meg tisztességes, európai szintű fizetést és azt mondanánk nekik, hogy tessék gondolkodni, kutatni, információkat gyűjteni, majd fél év múlva és tizenkét hónap elteltével leülni velük, hogy mire jutottak, milyen ötleteik segítenék az innovációs stratégiánkat. Biztosan megérné ez a pár milliós befektetés, ugyanis milliárdokat hozna Szegednek ez a metódus.

− Két fókuszt emelt még ki a fejlesztéspolitika terén az írásában, amelyet elsődlegesnek kellene kezelni, azok pedig az élelmiszeripar és a tudomány.

− Először is gondoljunk arra, hogy valamikor volt olyan, biztosan sokan emlékeznek még rá, hogy „szegedi paprika”. Most hol van? Most honnan vesszük a paprikát? A világ túlsó részéről. Eljutott egy termék a világszínvonalig, mert a paprikánk világszintű volt. Hagytuk elveszni. Pont ugyanez, sajnos, az életútja az őszibaracknak is. És ez már bőven felveti az uniós problémákat, hiszen gyarmattá váltunk. Azt látom, hogy mi nem termelőnek, hanem fogyasztónak kellettünk Brüsszelnek, hiszen a mezőgazdasági termelésünket jogszabályokkal korlátozza az Unió. Látható az is, hogy eddig csak térkövezésre lehetett a pénzüket felhasználni és nem a termelő kapacitások visszaállítására, feltámasztására. Szeged viszont ennek ellenére úgy tudna profitálni az adottságaiból, ha például újraéledne konzervgyártás. Réges-régen a szegedi és a környékbeli kiskertesek a terményeiket leadhatták az üzemnek, amely átvette tőlük a gyümölcsöket, a zöldségeket, még a pár kosár meggyet is, amelyet a család vasárnap délután szedett a hétvégi telken. Tehát még a családokat, a háztáji mikrogazdaságokat is segítheti a konzervipar újraindítása! Nagy hiba lenne arra számítani, hogy itt egy hét alatt mindenki lézerfizikus lesz! Nagy hiba, hogy Szeged nem rendelkezik egy megfelelő agrárprogrammal, pedig az Alföld „szíve” vagyunk. Például a következőt sem értem. Itt van nálunk a Mars téren a Csillag Börtön. Ott lenne gyártó kapacitás. Nem tudtam elérni, hogy ez az Intézet be tudjon kapcsolódni a szegedi igényeknek megfelelő termékek gyártásába. Pedig lehetne adni a Börtönnek egy listát, hogy milyen eszközöket kellene készíteni, amelyeket később a köztereken lehetne használni. Padok, játszótéri eszközök, kerékpártámaszok és így tovább. Persze, lehet, hogy ezek az egyszerűsítések és racionális megoldások sértenének bizonyos gazdasági érdekeket. De ezt már megszokhattuk. Ha akarunk valamit, az általában másnak, másoknak nem biztos, hogy jó. Ezt tudomásul kell vennünk, csak nem mindegy, hogy egy ilyen jelenségnek milyen a mérlege. Ha több a jó eredmény, mint a kudarc, akkor már elértünk valamit.

− És a tudomány?

− Valamikor Biopolisznak hirdettük magunkat, a nevet ma is telitalálatnak tartom. Valamikor óriási sikere volt a városnak az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont felépítése, működésének beindítása. Itt van a világhírű Gabonakutató Intézet. Ma szinte hallani sem lehet róluk, pedig ma is zászlóshajói városunknak. Azt hiszem, az egyetemünk kapcsolódhatna a mai sikerágazathoz, az autóiparhoz is. Örömmel hallottam egy erre irányuló kezdeményezést az Audival, amely a szegedi szoftverek felhasználásáról szól az autók felszerelései között. Mivel magas színvonalúnak tartom a szegedi szervetlen kémiát is, létre tudna hozni olyan tudományos csodákat, olyan „aksikat”, amelyeket még nem gyártanak és ezáltal új innovációk lennének a piacon. A gyógyszergyártásba is bekapcsolódhatna az egyetemünk valamilyen formában. Az adottságaink miatt Szeged lehetne a fellegvára a földhő, azaz a geotermikus energia hazai hasznosításának. Szerintem csak akkor kellene kőolajat és földgázt venni, ha már kimerítettük a földhő általi energiát. Óriási lehetőségei lehetnek a lézeres, a lézerrel való gyógyításnak is!

− Hogyan tudna Szeged megjelenni a nemzetközi porondon?

− Valamikor Szegeden két nemzetközi vasútvonal keresztezte egymást. Ma pedig egyetlen egy sem. Sőt, vasúti szempontból Szeged ma nem más egy zsákutcánál. Így nagyon nehéz lesz a világhoz kapcsolódni. Amíg nem lesz szállítási feladat, tehát elszállítandó személy vagy áru, vasútról csak ábrándozni lehet. Az elmúlt évtizedben a nemzetközi vasút Szegedről Békéscsabára került, mivel hatalmas pénzzel fejlesztik a Budapest−Békéscsaba−Lőkösháza−Arad−Temesvár vasútvonalat. Ugye, nem akarjuk magunkat azzal kábítani, hogy a szállítandó semmire kiépítenek egy ezzel párhuzamos vonalat Szegeden át? A budapest−belgrádi (kínaiak által épített) vasútvonal is elzúg tőlünk messze. Szeged ott ücsörög a vasúti fekete lyukban, a semmi közepén. Ugye, hogy könnyen jutnak erről az ember eszébe kérdések? Egyszer javasoltam egy Szeged-Temesvár konferenciát megszervezni Arad bevonásával a Szegeden működő kamaráknak (kereskedelmi és ipari, építészi, mérnöki). Elképzeltem, hogy meghívjuk a három város vezetését, egyetemeit, kamaráit és átbeszéljük, hogy többre mennénk-e együtt. Nem kellett, évek óta még a szervezést elkezdeni sem sikerült. Közben Budapest a vasúttal már magához kötötte Aradot is és Temesvárt is. Az orvosképzésünk és a klinikai színvonalunk mégis egy kiugrási lehetőség lenne számunkra. Élni kellene azzal a magas tudományos minőséggel és a nyugatihoz képest olcsóbb ellátással, amely vonzó lehet a külföldiek számára. Mindjárt elmondom, mire gondolok pontosan. Van egy középiskolai osztálytársam, aki külföldön karriert futott be biológia professzorként. Az egyik osztálytalálkozónkon beszélgettünk, elmesélte, hogy fizikai problémái vannak, meg kellene operálni a csípőjét. Sikerült meggyőznünk, hogy jöjjön haza, és itthon végezzék el rajta a beavatkozást. A töredékéért tudta megoperáltatni magát, mint az USA-ban. Óriási differencia van a kinti és az itteni árak között. Tehát a szegedi klinikák képesek lennének bevonzani a külföldi célközönséget, amely maga után vonná a szegedi repülőtér fejlesztését is. Sopronban 300 fogorvos praktizál, akikhez özönlenek az osztrákok, ugyanezen ok miatt. Ha ott jól megy, miért ne menne Szegeden is? Létre kellene hozni egy céget, egy nemzetközi kommunikációt folytató, orvosmarketinggel foglalkozó szervezetet, amely Szegedet mint egyfajta egészségcentrumot tudja hirdetni Európában és más távoli kontinenseken, s elhozná Szegedre a sok külföldi beteget. Ne az orvos menjen el innen, hanem a beteg jöjjön ide!

− Végezetül beszéljünk a lakosság feladatairól is, ne csak a politikáéról! Ön szerint sikeres lehetne egy lokálpatrióta csoportosulás, amelyik politikai üzenetek helyett előremutató terveket rakna le az asztalra? Fel tudná rázni a szegedieket? El tudna érni eredményeket a fejlesztések vonatkozásában?

− Nem tudom. Illetve tartok attól, hogy nem. Nem lehet ugyanis azt tudni, hogy mekkora bármely civil szervezet társadalmi támogatottsága. Bárki tesz le egy ötletet ma, húszan ugranak a torkának. Én csak egy szegedi problémalistát fogalmaztam meg. Biztos, hogy nem találtam meg mindent! Másoknak bőven lehetnek bővebb, jobb listái is. Jó lenne egy sokak által elfogadott probléma-lista, mely után el lehetne kezdeni a problémák megoldását is.

− Köszönöm a beszélgetést!

Az interjú végén dr. Rigó Mihállyal megállapodtunk abban, hogy folytatjuk még az eszmecserét, azaz keresni fogom újabb beszélgetések reményében.

Így néz ki tehát Szeged egy lokálpatrióta szemszögéből 2017-ben. Rengeteg még a tennivalónk, és sürgető annak szüksége, hogy összefogással még tovább fejlődhessen
dr. Trogmayer Ottó, Bálint Sándor, Klebelsberg Kunó, Móra Ferenc, Tömörkény István (és még sorolhatnánk a neveket, akik életművükkel, munkásságukkal, szellemiségükkel segítették Városunk jóhírét mívessé csiszolni) városa.  Mindenkinek figyelmébe ajánlom interjúalanyom írásait, amelyekből mindenekelőtt a jó szándék tükröződik, a segíteni akarás a hagyományok, a múltbatekintés és a modern világ eszközeinek ötvözésével. Kritikai meglátásaiért − még ha a jelenben időnként ostorcsapásoknak tűnnek is − a jövő nemzedékei minden bizonnyal köszönetet fognak mondani.

Megjelent a folyóirat 2017. decemberi számában

JEGYZET

[1] Dr. Rigó Mihály: Porlód vagy inkább Szeged? (Vitairat a jelenből) In: Szeged 2016. május 36-48. o.; illetve: Porlód vagy inkább Szeged? Mi történt itt? www.epiteszforum.hu; Utolsó letöltés dátuma: 2017. november 13. (Elérhető: http://epiteszforum.hu/porlod-vagy-inkabb-szeged-mi-tortent-itt)