Hegedűs Réka: Ókontri, avagy visszatérés az óhazába

Oravecz Imre regénytrilógiája záró darabját mutatta be Szegeden, a 89. Ünnepi Könyvhéten.

A szegedi 89. Ünnepi Könyvhét vendége volt Oravecz Imre Kossuth-díjas író, költő, akit egyedi parasztábrázolása miatt többen Móricz utódjaként tartanak számon. Az íróval, Ókontri című frissen megjelent kötetéről Balog József újságíró beszélgetett.

Oravecz Imre legújabb műve, az Ókontri A rög gyermekei című trilógia befejező kötete, amely korábbi darabjaival, az Ondrok gödrével és a Kaliforniai fürjjel egyetemben, az Árvai család életét mutatja be, akik a 19. századi magyar paraszti világból keltek útra az Újvilágként emlegetett Egyesült Államok felé, hogy egy jobb jövőt teremtsenek meg önmaguk számára. A trilógia befejező kötete az óhazába való visszatérést ábrázolja, az újrakezdés nehézségeit, amely egészen 1956-ig mutatja be a regénybeli család életét, maga a regényfolyam pedig egy évszázadon és több nemzedék mindennapjain keresztül vezeti végig az olvasót ezen a különleges időszakon.

Oravecz Imre és Balog József a 89. Ünnepi Könyvhéten

Az író számára trilógiája megírása egy igazi önismereti folyamat volt, mert azt vallja, hogy ha nem ismeri saját magát, akkor nem tudja beleírni magát a történetbe, s így élettelenné válik az egész. „Ettől még nem rólam szól, én soha nem kapáltam a földeken, de ugyanúgy éltünk, mint a többi ember a faluban, amely egészen 1956-ig ugyanolyan volt, mint száz évvel azelőtt” – válaszolta az író, amikor beszélgetőtársa feltette neki a kérdést, mennyire írta bele saját családjának történetét a művébe. Kétségtelen, hogy a trilógiában megismert család és Oravecz Imre szüleinek, nagyszüleinek az élettörténete számos ponton mutat hasonlóságot. Szajlai otthonukat maguk mögött hagyva, az író nagyszülei – édesapjával együtt – a 19. század második felében a tengerentúlon próbáltak szerencsét, oly sok társukhoz hasonlóan, azzal a céllal, hogy annyi pénzt gyűjtsenek össze, amennyiből visszatérve egy jobb jövőt tudnak megteremteni maguk számára. Bár az Egyesült Államokból hazatértek, később újra útra keltek, ezúttal Kanadába, ahol egészen a házasságuk megromlásáig éltek. Imre édesapja a nagymamával együtt tért haza Magyarországra, míg testvérei édesapjukkal együtt kinn maradtak. Az ismeretlennel való találkozás igénye, az új dolgok kipróbálása az írótól sem állt távol soha, egyetemi évei alatt ösztöndíjjal tanult Iowai-ban és Illinois-ban is, a ’80-as években pedig egy tanéven keresztül a Kaliforniai Egyetem vendégtanára volt. Saját bevallása szerint nemcsak Magyarország, hanem az Egyesült Államok is rengeteget változott azokhoz az időkhöz képest, amikor fiával együtt kirándultak az államokban.

Oravecz sajátos módon, mesterien ábrázolja a magyar paraszti világot, azt a korszakot, amelyben nem volt jellemző a mindennapok dokumentálása. Az író azt vallja A hopik könyve című műve kapcsán fedezte fel igazán ezt a világot. „Hogyan lehet olyan szereplőket beszéltetni, akik amúgy sosem beszélnek önmagukról: a móriczi hagyományokat követve nyelvjárásban beszéljenek a szereplők, vagy egyáltalán ne foglalkozzak a nyelviséggel? Én az arany középutat választottam, s nem annyira a nyelvi sajátosságokat, sokkal inkább azt a gondolkodást, azt a szemléletet szerettem volna átadni, amellyel ezek az emberek/ ez a kultúra bírt” – tette hozzá Oravecz, aki azt is elárulta, nem szeretne több regényt írni, az a terve, hogy inkább visszatér a költészethez, amely pályája kezdetét határozta meg. Egy világjáró embertől mindig megkérdezik, hol van otthon igaz, ez ezen a péntek délutánon sem volt másképp. Oravecz Imre frappánsan csak annyit válaszolt: „Mindenhol, ahol jól érzem magam. De leginkább Magyarországon”.