Hegedűs Réka: Huncut szögediek és egyéb jóembörök
Kötetbemutató keretében ismerhette meg a közönség Németh János humoros helyi történeteket, népszokásokat bemutató első kiadott művét.
Németh János személyében – ahogyan ezt Bogoly József Ágoston irodalomtörténész megfogalmazta – új írót avattak Szegeden augusztus 2-án a Kálvária KIK-ben. Az elsőkönyves szerző Huncut szögediek és egyéb jóembörök címmel adta ki novellákat, anekdotákat és meséket tartalmazó művét, amely humoros formában Szeged és környékének népi hiedelmeiből, helyi népszokásaiból és helytörténetéből is összegyűjt egy csokorra valót. A Szeged Megyei Jogú Város Alkotói támogatásából kiadott kötetet augusztus elején a nagyközönség előtt is bemutatták, hol a szerző, hol Pappné Mészáros Ágnes tolmácsolásában pedig részleteket is hallhattak az érdeklődők a műből, amely nemcsak a tősgyökeres szegediek és környékbeliek számára jelent izgalmas olvasmányt.
Németh Jánost eddig leginkább versmondóként ismerte a közönség, de saját verseket is alkot, Huncut szögediek és egyéb jóembörök című hiánypótló kötetében pedig egy kihalófélben lévő műfaj keretében kalandozik a régi Szöged és környékének világában. A szerzőnek a kötetben is olvasható rendhagyó önéletrajzából kiderül, hogy bár Szegeden született, első kilenc évét Hódmezővásárhelyen töltötte, ahol négy meghatározó női alak töltött be jelentős szerepet az életében, akik nélkül – saját elmondása szerint – most nem tarthatná kezében első kiadott művét. Már gyerekként is szívesen járt be a múzeum könyvtárába és kutatott helytörténeti érdekességek után, Mikszáth műveit olvasva pedig megtalálta azt az elbeszélésmódot is, amelyben otthon érezte magát. A frissen megjelent kötet – Bogoly József Ágoston szavaival élve – képes felhasználni az élőbeszéd-szerű próza szórakoztató képességét, s ezzel együtt a beszédfordulatokat, a helyi mondásokat, meséket és történeteket és a múlt értékeit úgy emeli át a jelenbe, hogy közben folyamatosan a mára koncentrál, a mai emberhez szól. A szerző autentikusan igyekszik a Szeged és környékén még ma is jellemző ö-ző nyelvjárást használni megtörtént és az írói fantáziában megszületett anekdotáiban, de csak éppen annyira, hogy az bármely nyelvterületről érkező olvasónak érthető, de egyben érdekes maradhasson. A történetekben megelevenedik többek között Tápé, Dorozsma folklórja, népszokásai, hagyományai; kiderül mire használták a tamási hájat a tápai és szegedi boszorkányok, hogy milyen csúfolkodásokkal illették a szegediek a vonzáskörzetben élő helyieket, hogy miért szálkás az algyői halászlé vagy éppen honnan ered a sándorfalvi gyöngypipik kifejezés.
A néhol élces humorral és pajzán – de az alpári hangnemet mellőző – elbeszélésekkel gazdagított novellák mellett hat mese is helyet kapott a kötetben. Kálmány Lajos és Wéber Károly a Vajdaságban, valamint Szegeden és környékén gyűjtött népmeséinek modernizált változata is olvasható a műben. Németh János – vagy ahogyan ismerősei szólítják – Janó már a következő célját is megosztotta a közönséggel, nagy vágya ugyanis egy mondagyűjtemény kiadása, amely jelenlegi kötetéhez hasonlóan szintén a leleményes népi humort megcsillogtatva tenné közkinccsé a múlt egy izgalmas szeletét.
