Képiró Ágnes: „Nem könnyű az árvíz történetét megfogni a tánc nyelvén”
Interjú Zs. Vincze Zsuzsával és Zsuráfszky Zoltánnal
2019. június 21-22-én a a Hullámzó világ című produkcióval indította évadját a Szegedi Szabadtéri Játékok, melyben a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, valamint hat szegedi táncegyüttes felnőtt és gyermektáncosai az autentikus néptánc formanyelvén idézték fel a betyárok világát és Szeged történetét. A kétrészes előadás rendezőjét, a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltánt, valamint a társrendezőként, koreográfuként és forgatókönyvíróként is vele dolgozó feleségét, Zs. Vincze Zsuzsát több évtizedes szakmai és baráti kapcsolat köti Szegedhez. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatóját és szakmai vezetőjét a 2019-ben bemutatott Hullámzó világ című táncjátékról kérdeztük.
Képiró Ágnes: Egy monumentális táncprodukcióval nyitotta évadát az idei Szegedi Szabadtéri Játékok. A Hullámzó világ első része, a Betyárélet, de még inkább a 140 éve történt nagy szegedi árvíznek emléket állító A szögedi nemzet számos helytörténeti vonatkozású momentumot tartalmaz.
Zsuráfszky Zoltán: Jómagam 1970-től dolgozom itt együttesekben, 20 évig vezettem a Bálint Sándor táncegyüttest, a Dóm téren már 1975-ben, fiatalon táncoltam. Szegedre szinte hazajárok, baráti szálak is kötnek a városhoz. Nagyon jóleső érzés, hogy évente visszahívnak Szegedre dolgozni. 1997-ben a Sámántáncot koreografáltuk feleségemmel, Zs. Vincze Zsuzsával a Szabadtérin, majd nagy bemutatók következtek: a Boldogasszony vendégség 2005-ben, 2008-ban a Benyovszky életét bemutató nagy táncjáték, ezt követte 2010-ben a Dózsa, melyet 2014-ig, a parasztháború 500. évfordulójáig tartottunk a repertoárunkban. Legutóbb három éve, 2016-ban a Drakula utolsó táncát adtuk elő Szegeden, idén pedig Herczeg Tamás igazgató és Harangozó Gyula művészeti igazgató meghívására koreografálunk egy két estés táncprodukciót június 21-én és 22-én. A felkérés úgy szólt, hogy a szegedi nagy árvízről emlékezzünk meg, ami először meglepett minket, majd beleástuk magunkat az anyagba, és olyan szeretettel készítettük el a darabot, mint amennyire a szegediek szeretik a szülővárosukat. A feleségem, Zs. Vincze Zsuzsa írta a forgatókönyvet, és együtt vittük színpadra ezt az izgalmas történetet. 10-11 nagyon komoly táncegyüttes működik ma Szegeden. Külön öröm számomra, hogy kétévente be kell mutatkoznia a néptáncnak is a Dóm téren. Ezt a hagyományt nem engedjük elhalványulni, sőt igazi kihívás az ország legnagyobb szabadtéri színpadán táncolni az ország egyik legnagyobb táncegyüttese számára.
Képiró Ágnes: A produkcióban fellépő gyermektáncosok létszáma megegyezik a szegedi nagyárvíz óta eltelt évek számával. Szándékosan került kiválasztásra éppen 140 gyermek?
Zs. Vincze Zsuzsa: Véletlenül alakult így, nagyon aranyosak, talpraesettek, értelmesek a szegedi kisgyerekek, öröm velük dolgozni. 11 gyermeket választottam ki a színészi szerepekre. Találtunk egy nagyon jó énekes kislányt, Magyar Katát, aki csodálatosan énekel, a többiek játszanak, és persze a 140 gyerek táncol. A produkcióban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a szegedi táncegyüttesek felnőtt és gyermek táncosai mintegy 200-250 főt tesznek ki.
Képiró Ágnes: Nemcsak az árvíznek állít emléket a második rész, hanem Szeged város történetét is bemutatja. Hogyan lehet egy város történetét koreografálni, és melyek a hiteles és a fikcionális elemek?
Zs. Vincze Zsuzsa: Általában a férjem agyában megszületik valami, van egy elképzelése például a betyár témáról, és próbálunk közösen kialakítani valamit. Én utánaolvasok, töprengek, megpróbálok hiteles forrásokat hozzágyűjteni. Nagyon sokszor eredeti szövegeket használok, és az autentikus népdalokból a legszebb gyöngyszemeket választjuk ki. Minden történet valamennyire igaz: vagy mondaszerűen a néphagyományból ered, vagy történeti hitelessége van. Például a Betyáréletben elhangzó prózai szövegek döntő többsége eredeti szöveg, periratokból származik. Az árvíz témában ahogy egyre mélyebbre ástam magam, egyre érdekesebbé vált számomra. Fantasztikus, ahogy a szegediek újjáépítették ezt a várost.
Képiró Ágnes: Fekete Gizi, a Szegedi Nemzeti Színház színésznője a második részben szárnyai alá veszi az árvíz túlélőit alakító gyermekszínészeket, s narrációja köti össze a Szeged történetének főbb momentumait bemutató táncjeleneteket. Mi alapján esett a választás Fekete Gizire, valamint a többi prózai szerepet alakító színészre?
Zsuráfszky Zoltán: Sokat dolgozok a Vidnyánszky Attilával Budapesten, a Nemzeti Színházban. Bemutattuk közösen A körhinta című produkciót, az Egri csillagokat és a Passiót – tavaly a Passiót a Csíksomlyói nyeregben, idén augusztus 19-én, az esztergomi a Bazilikánál fogjuk több száz táncossal. Darabjainkban nagy szerepet szánunk a prózának és a színházi játéknak egyaránt. A Hullámzó világba ismeretterjesztő jelleggel beépítettünk prózai részeket, így a betyár történetben szerepet szántunk Schnell Ádámnak, a Nemzeti Színház színészének. Az első részben úgy raktuk fel a betyár történeteket, hogy közben mindig keresi a periratokat a Schnell Ádám által alakított Ráday Gedeon, aki a 19. század második felében érkezett kormánybiztosként Szegedre és rendet csinált a betyárvilágban. Az árvíz történetének átadására Fekete Gizit kértük fel, aki szerepe szerint egy gondoskodó tanítónőt alakít és a színpad előterében összegyűjti az életben maradt gyermekeket.
Képiró Ágnes: Fekete Gizi szegedi színésznőként autentikus mesélője annak a történetnek, amelynek táncadaptációját jelentős helyi érdeklődés övezi.
Zsuráfszky Zoltán: Fekete Gizi nemcsak kiválóan alakít, hanem nagyon jó személyisége van, remekül bánik a gyerekekkel – tökéletes választás. Minden ízében szeretném Szegedhez kötni ezt a darabot, a betyárvilág szempontjából is, és az árvíz története okán is. Nem könnyű az árvíz történetét megfogni a tánc nyelvén. Pár évvel ezelőtt készítettük a Kiegyezés című darabunkat, az sem igazán tánctörténeti jelentőségű, hiszen a Kiegyezés politikai és gazdasági szempontból érdekes a magyar történelemben, de mégis sikerült egy izgalmas, nagyon színes képet adtunk a Kiegyezésről. Szeged történetét nagy táncképekben tudjuk megfogalmazni: felidézzük a honfoglalás kori hangulatot, a szegedi papucs történét, a Boszorkány szigetről is beszélünk, az 1848-as forradalom szintén egy nagy táncképben elevenedik meg.
Képiró Ágnes: Milyen szempontok domináltak a zenei alapok kiválasztásakor?
Zs. Vincze Zsuzsa: A betyár című részben az autentikus népzene, az élőzene és népzene váltakozik. Megszólalnak Berecz András gyűjtései is. A második részben kicsit elvonatkoztatunk az autentikus vonaltól, megjelenik a feldolgozott népzene, amely most nagyon mainstream és progresszívvá teszi a produkciót. Ezen kívül komolyzene is megjelenik: a második részben elhangzik Liszt Ferenc Haláltánc című zeneművének részlete.
Zsuráfszky Zoltán: A Szögedi Nemzet egy monumentális színpadképpel indul: az árvízzel, amit nem is népzenére raktuk fel együtt, hanem Liszt Ferenc Haláltáncát használtuk alapként. Az árvíz keretbe foglalja a történetet, mely után egy gyönyörű újjászületés következik a Tavaszi szél vizet áraszt című dallal, amit szegedi és dél-alföldi csárdások követnek, egészen a friss csárdásig. A közkedvelt dél-alföldi ugrós zárja a produkciót, melynek során mintegy 200 fő táncol a színpadon.
Képiró Ágnes: A népi kultúra egy olyan produkcióval, amelynek ekkora erejű helyi kötődése van, szélesebb körben is terjeszthető, hiszen olyan értékeket mutat fel, melyet a társadalomnak ma már csak egy szűk rétege értelmez.
Zsuráfszky Zoltán: Az utóbbi években a Fölszállott a pávával picit kinyílt a világ, az emberek lassan elfogadják a néptáncot, fölértékelődik a hagyomány szerepe. Ezt a tradíciót törekszünk a Dóm téren ugyanígy felvállalni és továbbvinni. Erre a színpadra táncot felrakni igazi kihívás a koreográfusoknak: négyezer ember előtt táncolni, az embereket megmozgatni, olyan produkciót létrehozni, amelyre a táncot szerető nézők nagy örömmel jönnek el, és tudják, hogy érdemes visszajönni a néptáncos produkcióra. A néptánc se hiányozzon a szegedi Dóm térről!
Az előadáson készült képek Dusha Béla munkái.
Megjelent a folyóirat 2019. szeptemberi számában