Hevesi Andrea „Úgy érzem én egyre rokonabbnak, S érzem egyre, hogy én ő vagyok…”

Családtörténet(ek) Szegedről, Szegednek

Lányi Pál ősei ezer szállal kötődnek Szegedhez. A szerző a Szegedi Judaisztikai Közlemények 9. számában a családi és város-, művelődés-, és irodalomtörténeti emlékek nyomán indul el, s mutatja be őseit, a Bamberger, Benedikt, Kárász, Landesberg, Prosznitz és Szivessy családokat.

Nem szokásos családtörténetet vehet azonban kezébe az olvasó: a történeti dokumentumokkal alátámasztott családi emlékek lejegyzése, megírása nem lett tárgyilagos, száraz családtörténet, a szerző ugyanis rendkívül színesen, élvezetesen írja meg a felsorolt jelentős zsidó ősök történetét, amely Szeged 19–20. századi történetétől elidegeníthetetlen. Ahogyan a szerző írja (11.o.), ezek a jeles családok számos dolgot tettek a városért, az ipari és a gazdasági fejlődésért, a kultúra terjesztéséért.

Lányi Pál az atyai és anyai őseit egyaránt a patrícius felfogás és a rabbinikus hagyomány alapján identifikálja. Patríciusság alatt azt érti, hogy gyarapodásukat, vagyonuk egy részét a köz javára igyekeztek fordítani (11–12. o.).

Benedikt (vagy Benet) család bemutatásával (13–18 o.) indul a kötet. E morvaországi rabbiktól eredeztethető család kapcsolódik talán a legkevésbé Szeged városához: a szerző ükanyja, Benedict Genovéva házasodott városunkba. A felmenők között viszont a rabbikon kívül orvos (Benedict Henrik) és műszaki szakember (Benedikt Ottó) is található.

A 19. század elején Szegeden letelepedő Prosznitzokról és a Bamberger családokról szóló fejezet (19–24. o.) talán legérdekesebb része az, amikor a szerző három, a szegediek számára jól ismert ház történetéről beszél. A Széchenyi tér Nagy Jenő utca felőli oldalán ugyanis három, egymás mellett, illetve egymással szemben lévő ház is a szerző családjának a tulajdonában volt: érdekes egy család két évszázados történetén keresztül szemlélni egy egész háztömböt (22–23. o.).

A kötetben a legnagyobb figyelmet Kovács (Prosznitz) Vilma pszichoanalitikus életműve kapja (25–35 o.), aki a magyarországi pszichoanalízis korai éveinek is meghatározó alakja volt. Megható életútját érdemes megismerni: a nehéz családi élet ellenére jelentős szakmai sikereket elérő, ambiciózus nő arcképe bontakozik ki a fejezetben.

A – méltán – leghosszabb fejezet a Szivessy családot, annak jeles képviselőit mutatja be, akik a szerző családfájának szűk anyai ágához tartoznak (36–64. o.). E fotók sokaságával tűzdelt fejezet igazi „ínyencség” lehet a szegedi lokálpatrióták számára, hiszen a Szivessy család olyan képviselői kerülnek itt rövid életrajzzal, életművel bemutatásra, akik a város számára meghatározó intézményeket, épületeket hoztak létre vagy támogattak, s Szeged leghíresebb szülötteivel voltak napi szintű kapcsolatban.

Lányi Pál ükapja, Szivesy József volt a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár első igazgatója Klauzál Gábor elnöksége alatt. Fia, dr. Szivessy László ügyvéd volt, aki Löw Immánuel rabbi egykori osztálytársa, barátja volt. Prosznitz Júliával való egybekelésére emlékeztet a Szegedi Zsidó Hitközség tulajdonában lévő esküvői baldachin (hüpe), melyről a 39. oldalon láthatunk képeket. Szivessy Lászlónak öt gyermeke született, az első szülött, Lehel szintén ügyvéd lett. Ő Juhász Gyula osztálytársa volt, s zsidó származása ellenére a fogadalmi templom keresztelőkápolnájának kerek ablakát családja készíttette (44–46. o.). A másodszülött Szivessy Tibor építész lett, aki olyan jelentős és ismert épületeket tervezett, mint például az Uránia mozi épülete. Műveiről teljes leírást kapunk a fejezetben (46–54. o.). Szintén építész lett egyébként (csak külföldön vált híressé) az utolsó Szivessy-gyermek, Endre is. Kárász Józsefné Szivessy Mária kapcsán pedig meg kell jegyzeni, hogy a család a szegedi irodalmi élet jelentős szereplőivel végig kapcsolatban volt, mi több, támogatta többek között Juhász Gyulát és Radnóti Miklóst is. Utóbbinak Szivessy Mária, a korai nőmozgalmak aktivistája segített abban, hogy a korai Nyugat-számok tanulmányozása révén megírhassa bölcsészdoktori értekezését. Radnóti több kötetét is dedikálta Szivessy Mariskának, ilyen dedikáció a Somogyi-könyvtárban is található (55–56. o.).  Kárászné lánya, Kárász Judit Radnóti baráti köréhez tartozott, jelentős fotóművész lett, róla a Kárász című fejezet emlékezik meg (65–69. o.). Lányi Pál nagymamája, Szivessy Boriska pedig Nyilasy Sándor szegedi festőművész tanítványa volt, de fiatalon öngyilkos lett.

A Szivessy család mind az építészet, mind az irodalom, mind pedig az egyházak támogatása terén akár alkotóként, akár mecénásként fontos szerepet játszott Szeged 20. század eleji történetében.

A kiadvány utolsó fejezete a szerző családjának apai ágát, a Landesberg-ágat mutatja be, akiknek az életútjáról szintén számos Szegedi épület, esemény, emlék tanúskodik (70–78. o.). A cementgyáros Landesberg Mór részt vett az új zsinagóga és a hitközségi épület, valamint a cinterem felépítésében, de a mai napig megtalálható a József Attila sugárút elején a Magyar Edével terveztetett család háza is (74. o.). Mór fia, Jenő pedig szerepel a magyar irodalom egyik legismertebb fotóján is: Juhász Gyula 25 éves jubileumának ünnepségén, a mai múzeum (az akkori könyvtár) épületének lépcsőjén Landesberg Jenő – kezében újságot tartva – mosolyog többek között Juhász Gyula, Móra Ferenc, Kosztolányi és Babits társaságában (75. o.).

Külön élmény, hogy a kiadvány végig képekkel van illusztrálva, így a dokumentumok, épületek, arcok, művek megelevenednek előttünk.

Már hangsúlyoztam, de még egyszer nyomatékosítani kell, hogy Lányi Pál nem csupán az oral hisoryra és a történeti dokumentumokra alapozott családtörténetet ír, hanem egy szellemes, olvasmányos művet, amelyen keresztül a város kulturális életébe is bepillantást nyerünk. Ahogyan a szerző írja a kötet legvégén, családtagjai „emlékeinkben és maradandó alkotásaikban még most is boldogan élnek.”

Lányi Pál: „Zsidó Csekonicsok” – a szegedi Bamberger, Benedikt, Kárász, Landesberg, Prosznitz és Szivessy családok kiválóságai. Szegedi Judaisztikai Közlemények 9. Sorozatszerkesztő: Ábrahám Vera. Szeged, Szegedi Zsidó Hitközség dr. Birnfeld Sámuel Könyvtára, 2019.

(Az írás címe Juhász Gyula: Atyámhoz megyek… című verséből származó idézet.)

Megjelent a folyóirat 2020. februári számában