A. Gergely András: Ros vrison. Az első közöttünk

Egy Löw-köteről

Friss erők, érdekes és érdemes problematikák, a szakrális néprajz új ágazatai kezdenek önálló tudományterületté erősödni a Szegedi Tudományegyetem Vallási Néprajzi Könyvtárának kötetei között. Az elmúlt években Glässer Norbert és Zima András jóvoltából, többnyire szerkesztésében és olykor konferencia-szervezéssel egybekötve, megannyi új opusz kerül megjelenésre, sőt a világhálóra is. Ezek közül most egyet emelnék ki, melynek filológiai, társadalomtörténeti és kultúraelméleti vonatkozásai is szenzációsak.

A kötet (Barna Gábor írta) előszava szerint „Löw Immánuel (1854–1944), a szegedi főrabbi, sokoldalú tudós: nyelvész, botanikus, folklórkutató volt. A szegedi piarista gimnáziumban a folklorista római katolikus pappal, Kálmány Lajossal (1852–1919) járt egy osztályba, s mind­végig jó barátok voltak. A szegedi zsidó hitközség 1878-ban választotta meg főrabbijának. Rabbiként megtervezte és megépíttette Szegeden Közép-Európa legszebb zsinagógáját (1900–1902). Sémi filológiai dolgozataival, hitszónoklataival és botanikai tudományos munkásságával nemzetközi elismerést szerzett” (…) „Bálint Sándor Löw Immánuelt a zsidó folklór olyan világtekintélyének tartja. Péter László azt javasolja, hogy álljon fel egy Löw Immánuel kutatóközpont, amely mindkét Löw-nek, az atyának, Löw Lipótnak és fiának, Löw Immánuelnek összegyűjti minden munkáját, s «ahová zarándokolnának a világból mindazok, akik Löw Immánuel hatalmas életművéből meríteni akarnak»”.

A legkevésbé sem feledkeznek meg arról sem, hogy „szétszórtan megjelent írásait Scheiber Sándor (1913–1985) szerkesztette és ren­dezte sajtó alá. Ahogy Löw Immánuel hű volt Szegedhez és magyarságához, úgy maradt hű Scheiber Sándor is. /…/ Lehetséges, hogy Löw Immánuel kapcsán kezdődő kapcsolat indította el Scheiber Sándor habilitációját a szegedi egyete­men 1948-ban. A magántanári eljárásban Bálint Sándor és Trencsényi-Waldapfel Imre professzorok írták meg a ’véleményes jelentést’, s az 1949. március 30-i kari tanácsülésen mindkét bíráló javasolta Scheiber Sándornak A magyar néprajz keleti kapcsolatai tárgykörből egyetemi magántanárrá habilitálását. Végül is az oktatási rendszer szovjetizálása miatt félbeszakadt Scheiber Sándor habilitációs eljárása”.

Jóllehet, Szeged, Bálint Sándor vagy Scheiber Sándor megannyi kötődése sem hangsúlytalan momentumok, az itt szóbanforgó kötet más horizontot is nyit az érdeklődő számára. Ha az egyetemes néprajz (és látszólag mintegy „mellesleg”) a zsidó folklorisztika bűvöletes és hétköznapi, szakrális és megismeréstudományi területeinek komparatív szemlézése lett volna vállalt föladata, azt sem teljesítette volna kevésbé cizellált, alapos és meghökkentően részletező módon Löw Immánuel, kinek Zsidó folklór tanulmányok címen adták ki gyűjteményes kötetét.[1] A könyv a bevezetőn, utószón kívül két szaktudományi közlönyben megjelentetett rövid cikket (A fűrész és a nap, A Föld mint Ádám szűzi anyja) és négy nagyobb tanulmányt tartalmaz (A szegedi új zsinagóga ablakfestészete, A könnyek, A csók, Manapság), melyekben varázsos arányban oszlik el az a felmérhetetlen kultúratörténeti és judaisztikai (általánosabban is valláshistóriai, eszkatológiai, nyelvi, irodalmi, szakrális folklorisztikai) tudás, mely a Szerzőt jellemezte. Löw Immánuel (1854–1944) szellemi és rabbinikus hagyatéka Szegeden bár részint talán haloványan ismert lehetett (igaz, halálának 25. évfordulóján emléktáblával is illették lakóhelyét, Scheiber Sándor pedig „igazi kincs”-ként utalt folklorisztikai eredményeire, és az 1975-ös német-amerikai kiadású kötetben roppant elismerően és elemzően méltatta Löw Immánuel munkásságát és a Löw-család jelentőségét), viszont „elismert” tudós azonban talán még ma sem lett a hazai „magyar néprajz” jelesei között vagy az akadémiai homlokzaton. Épp ezért korszakos vállalás a szegedi etnológusoktól, hogy sajtó alá segítették írásait, melyekhez hasonlatos aprólékosságú dolgozatokkal talán csak az egyetemes néprajz kivételes varázslóinak egynémely munkája vagy lexikon-szócikke büszkélkedhet.

Hagyománykövető tudós emberként Löw az adatok körbeadatolásával és változatok mellésorolásával látja el szinte minden sorát, ahol tézisei igazát keresi. Ahol pedig csak árnyaló-részletező, ott is végtelen Biblia- és Tóra-citációkkal, szentírási magyarázatok ó- és újszövetségi verzióival, értelmezések megannyi változatával, német, héber, angol, francia, latin, arámi s megannyi más fordulatával teszi. Ebben ugyan kétségtelenül nem a mai (vagy akár a két világháború közötti fővonalbeli) vallásnéprajz útján jár direkt módon, hanem megmarad a 19. századi szaktudományos mintáknál, de (emiatt nehezebben olvashatósága okán) a cizellált jelentésárnyalatok épp ilyesfajta színkép-változataival nem sajtóhírekbe vagy népszerű folyóirat-rovatokba vezetnek témaválasztásai, vagy könnyed poétikai elemzésbe, mint azt kínálná mondjuk A csók című írása. Hanem a korszellem adta legteljesebb tájékozottsággal a latin, görög, német és magyar költészet szféráiba is, a nyelvészet világába is, a szokásjogok és történeti példázatok intimitásaiba is, a legkülönfélébb „érintések” legváltozatosabb gyűjteménye mellett… Hasonlóképpen áll ez a kéz ujjainak szerepe,[2] jelképes használata, funkcionális és rituális verziói, vagy épp a könnyek jelentés-telítettsége (az öröm, a bánat, a fájdalom, az ima, a szégyen, a boldogság, a félelem, a teremtés, a bűnbánat, a gyász, a belső sírás, a könnyek természettörténete, stb.) – mindezeknek „akkurátus néprajzos” és filológus módon adattárazott előfordulásai nemcsak életút-értékű munkát, hanem hasonló tágasságú továbbolvasási és értelmezési hagyatékot is kínálnak. Tegyem hozzá rögtön: nemcsak néprajzos vagy filológus, szépíró vagy műtörténész bölcsész számára, hanem a zsidó folklorisztika ismerői, olvasói, értői számára még inkább.

Ez utóbbinak, befogadás és hatás, szaktudományi háttér és tudásbázis kiépítésének kiváló és méltó elvégzésében segít Glässer Norbert és Zima András közös, impozáns utószava, melyben Löw Immánuel és családja (szintén rabbi édesapja, Löw Lipót hasonképpen míves munkásságára is utalva, kinek régiségtana, zsidó írásbeliségről fogant műve és más opuszai, mintegy négy kötetben éppen fia által gondozva közzétett műveinek jelentőségével, továbbá reformhajlandóságú asszimilált értelmiségi attitűdjével is) kulturális összhatásukban már akként szólnak, mint az egyetemes judaisztika terén elismert személyiség szegedi örökségének közvetítő erejéről áttekintést adó Scheiber Sándor tette. Közvetítőről beszélnek, kinek lokális hatása és nemzetközi szakmai tekintélye egyaránt érdemben gyarapítja a szegedi, magyarországi, kelet-európai zsidóságot, mely a szétszóratott, a nyugat-európaitól a kelet-európaiig „tolmácsra” szoruló kulturális kisebbség egyetemes örökségét segíti megérteni – épp a helyi dimenziók között, aktuális jelentéstérben. Csókkal, simogató vagy szimbolikusan érintő ujjakkal, a modernség mintázatait elfogadó vagy elvető hagyománytudattal, a zsinagógai vitrázsok jelentéshátterét pontosító árnyaltsággal hangzanak el ezek a Löw-tanítások.

A Löw-kötet tetszetős külleme, illusztráció-melléklete nemcsak nyomdai bravúr, hanem a képanyagból választott címlapfotó (a tíz méter átmérőjű szegedi üvegkupola égbolt-összképe és virágzó mezőinek harmóniája) kifejezetten csinossá varázsolják a szakkönyvet. S ne feledjük a harmóniák közt említeni Hrotkó Larissza végtelenül aprólékos nyelvi-fordítói munkáját se, melyhez kivételes nyelvi készségek is kellettek… Ekként már ismerjük Őt, ám teljesítménye ezúttal is lenyűgöző intenzitású és értékű…

E rövid ismertetőt talán nem is lehetne tömérdek Löw-idézet nélkül útjára bocsátani. A recenzensnek azonban nem feladata a közlés értékének átvétele, csupán magasztalása, ha ok adódik erre. Márpedig adódik, hadd zárjam ajánlómat Löw saját soraival, melyek a könnyek-tanulmányból kínálkoznak ide (eredetileg a Zvi Hirsch Chajes [1805–1855] emlékkönyv számára földolgozott anyagból): „Hármas hivatásban ragyogsz: mint rabbi, mint közéleti férfiú és mint tudós. De ezen fölül nagy egyéniség, nagyság, nemes szellem, finom lélek voltál. Egyesítetted magadban régi bölcseink ragyogó vonásait. Ros vrison. Az első közöttünk!”.

Löw Immánuel: Zsidó folklór tanulmányok. SZEGEDI VALLÁSI NÉPRAJZI KÖNYVTÁR / BIBLIOTHECA RELIGIONIS POPULARIS SZEGEDIENSIS, 33. kötet Szerkesztette: Barna Gábor, Glässer Norbert és Zima András. Szeged, SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke. 2014.

Megjelent a folyóirat 2020. július-augusztusi számában

Jegyzetek

[1] Szép gesztus a Szerkesztők részéről, hogy a kötet máris elérhető elektronikus úton: https://www.academia.edu/10370230/L%C3%B6w_Imm%C3%A1nuel_Zsid%C3%B3_folkl%C3%B3r_tanulm%C3%A1nyok

[2] Írását Kaufmann Dávid az érzékekről írott 1884-es értekezéséhez kapcsolja, s az ujjak sorrendjében haladva a havdalá-szertartás funkcióját és a zsidó irodalmi, folklórhagyományt is gazdagon adatolja.