Hegedűs Anita: Új köntösben

Megújult a Móra Ferenc Múzeum

Története egyik legnagyobb felújításán esett át a Móra Ferenc Múzeum 2019-2020-ban. Ehhez fogható mértékű átalakítás legutoljára talán az ötvenes években történt, amikor kibővítették az épületet két új szárnnyal. Tetőkilátó, formabontó új állandó kiállítások, épületfelújítás kívül-belül – a 21. századi múzeumi elvárásoknak megfelelően. A projektnek köszönhetően a főépület mellett a Vár és Kőtár is megújulhatott.

Szeged ikonikus intézménye a Móra Ferenc Múzeum: a belváros szívében lévő épület kihagyhatatlan része a városnéző túráknak, a szegediek pedig régóta a szívükbe zárták Móra Ferenc egykori munkahelyét, ahogy ő nevezte: a „nagyablakos házat”. „A közművelődésnek” felirat alatt működő épület 1896 óta figyeli a szegedi eseményeket: megtapasztalta az első világháború borzalmait, amikor lépcsőjén állították fel a frontról hazatért, legendás doberdói fát. Megszenvedte a második világégés pusztítását, amikor egyik oszlopa is kidőlt, s látta, ahogy összeomlik mellette az egykor volt gyönyörű belvárosi híd. Figyelte a szovjet tankokat 1956-ban, a május elsejei felvonulásokat évtizedeken keresztül. Majd a rendszerváltás nagy történéseit 1989 körül.

Az épület „megérett” a felújításra: 2019-ben a múzeum eddigi egyik legnagyobb változása kezdődött meg. A projekt során megújult a külső homlokzat, új festést kaptak a belső terek, létrejött két új állandó kiállítás és egy tetőkilátó a főépületben. A beruházáshoz csatlakozott a Vár és Kőtár is: igazán méltó körülmények közé kerülhettek szeged építészeti emlékei, új állandó kiállítás született Szeged történetének legfontosabb eseményeiről és végre megtörtént az épület körüli tereprendezés is.

Móra-rengeteg

A Móra Ferenc Múzeum egyik nagy „adóssága” volt hosszú évek óta, hogy egy igazán méltó kiállítást szenteljen a névadónak. Ezt tette lehetővé a projekt: megépült a Móra-rengeteg, azaz a Móra Ferenc állandó kiállítás Vészits Andrea, Móra dédunokájának kurátori gondozásában. A tárlat központi gondolata: bemutatni Mórát arról az oldaláról, melyet kevesen ismernek. Mert ő nem csak író volt, hanem rajongott a természetért, a fákért, az erdőkért. Mert régészként komoly eredményeket ért el. Mert kiemelkedő múzeumigazgató volt, aki ha másból nem futotta, saját zsebéből fizette ki az alkalmazottak bérét. Egy szerető apa, nagyapa. Huncut humorú gondolkodó. Végzetes szerelmes. A kiállítás Móra Ferenc ezer arcát mutatja be egy képzeletbeli erdőn keresztül: a tárlat mindegyik fája Móra személyiségének egy-egy szeletét szemlélteti igazi 21. századi formába öntve. Hallgatunk, tapogatunk, olvasunk, és a kalandozás közben észrevétlenül ismerjük meg Móra Ferenc ezernyi, rejtett arcát.

Folyónk és földje

Az új természettudományi állandó kiállítás alapgondolata, hogy megismerjék a betérők a körülöttünk lévő csodálatos természetet, a Tisza és az Alföld lenyűgöző állat- és növényvilágát. Őzek, szarvasok köszöntik a kiállítótérbe belépőket, akik testközelből láthatják azokat az állatfajokat, melyek az erdőkben, mezőkön csak messzebbről csodálhatóak meg. Felbukkan a vidra, a partifecske, a túzok és megannyi más emlős- és madárfaj. Felsétálhatunk a gyógynövényes padlásra, miközben apróbb játékos elemek segítenek a látottak feldolgozásában. Egy külön gyermekfoglalkoztató terem csakis a madaraké: a kicsik megpihenhetnek a függőcinege fészkében, megismerhetik a madárhangokat, a fészkelési szokásokat – mindezt formabontó, játékos módon.

A kiállítás érdekessége, hogy közel száz természetfotó szemlélteti mozgás, akció közben az állatvilágot. A neves természetfotós, Máté Bence képeit állították ki, melyek igazán egyedi hangulatot kölcsönöznek a kiállításnak.

Tetőkilátó

Ki ne szeretne a magasból lenézni Szeged belvárosára? Vagy éppen a Tiszára? A Móra-múzeum tetején egy nagyobb és egy kisebb kilátóra léphetünk ki – kétségkívül a nagyobbik nyújt lélegzetelállító látványt. A Belvárosi híd forgatagát, a Tisza hullámzó mozgását figyelhetjük a magasból, új perspektívából. A látogatók kedvenc fotózkodási pontja lett az új tér, ahol nem csak a jelent, hanem a múltat is megidézik. Egy távcső-szerű kronoszkópba nézve az árvíz előtti Szegeden tekinthetünk körbe: feltűnik az egykori vár, melynek éppen a helyén áll a nézelődő. Sehol a Belvárosi híd, a Dóm tornyai vagy az Égő Arany épülete. Egy igazi időutazás ez, mely megmutatja, mennyit változott városunk az elmúlt 140 év viharai során.

Vár és Kőtár

A felújítás nem csak a múzeumot érintette: a Vár és Kőtár megújulásáról is érdemes szólni. A Vár előtti „gödör” végre eltűnt: méltó bejáratot kapott a kiállítóhely a város felőli oldalról. Az egykori vár megmaradt épülete belül is igazi érdekességeket rejt: egy régóta vágyott Szeged-történeti kiállítást hoztak itt létre. Egy animációs film és egy hosszú „múlt-asztal” mutatja be Szeged izgalmas, színes, ugyanakkor sok esetben tragikus történetét. Az egész épületben igyekeztek megtartani a vár hangulatát és meghagyni a gyönyörű belső tereket – így a középső hajót teljesen szabadon hagyták. A kiállítás másik részében Szeged történetének néhány meghatározó eseményét, korszakát emelték ki a tárlat létrehozói izgalmas interaktív eszközök segítségével. A boszorkányperek borzalmait egy virtuális máglyára állva élhetjük át – az elítélt látogatókra a valódi periratokból származó bűnöket olvassák rá. Rózsa Sándor legendája, a betyárok világa és a valóban a várban működő egykori börtönük kialakítása igazán valóságosra sikerült: lánccsörgés és patkányhangok fokozzák a börtönbeli hangulatot. A tárlatot a Nagyárvíz méltó bemutatása zárja – háromdimenzióssá alakított archív fotók repítenek vissza bennünket 1879-be, egy óriási, vízzel telt Szeged-térkép pedig megmutatja, mennyit is változott a város az árvíz előtti időkhöz képest. A Kőtár is méltó gúnyát kapott: Szeged legrégebbi építészeti emlékeinek megismerését információs táblák segítik, a megújult kert pedig hangulatos kültéri beszélgetések, rendezvények méltó helyszíne lehet.

A Móra Ferenc Múzeum és a Vár és Kőtár felújítása igazán időszerű volt. Szeged belvárosa, a szegediek megérdemlik, hogy méltó terekben élvezhessék a kultúrát. A múzeum szakembereinek megfeszített munkájának látjuk az eredményét: a sok gondolat, a tudás és a kreatív ötletek ölthettek testet a felújításnak köszönhetően. Bízzunk benne, hogy minél többek szeretik majd meg az új tartalmaknak köszönhetően a (szegedi) kultúrát!

Megjelent a folyóirat 2021 januári számában