Nagy Szabolcs: Sokak életminőségét javítja a tram-train

Az év végén már biztosan elindul a Hódmezővásárhely és Szeged közötti tram-train, azaz vasútvillamos, amely által 35 percnyire kerül egymáshoz a két település belvárosa. A forradalmian újnak tűnő, ugyanakkor jelentős múltra visszatekintő tömegközlekedési eszköz sokaknak jelent majd könnyebbséget: elsősorban Hódmezőváráshely, ám igen nagy mértékben Algyő és Szeged polgárainak.

A több mint 80 milliárd forintos, a Magyar Kormány és az Európai Unió által támogatott beruházás keretében Hódmezővásárhelyen 3850 méternyi nyomvonal épült, valamint felújították a Vásárhely és Szeged közötti vasútvonalat.

Az idén összesen nyolc tram-train szerelvény érkezik a spanyolországi Valenciából hazánkba, hogy megkezdje a próbaüzemet, és mihamarabb az utasok szolgálatába álljon. Eddig három szerelvény futja a próbaköröket a térségben. 

Egy-egy szerelvény 37 méter hosszú és 71 tonna súlyú, 216 férőhellyel rendelkezik, kerékpár szállítására is alkalmas, ezen felül mind akadálymentes és alacsonypadlós, ezért mozgássérültek is könnyedén utazhatnak a járműveken. Városban 50 km/óra sebességgel, városon kívül 100 km/órával közlekednek majd − előbbi villamosenergia, utóbbi dízelmotor által valósul meg.

Zajlik a menetrend kialakítása is. A reggeli és délutáni csúcsidőben nagyon sűrűn jár majd a vasútvillamos, ami szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton éjszaka is közlekedik, kiszolgálva a bulizó fiatalok igényeit. Lázár János országgyűlési képviselő, a projektért felelős kormánybiztos korábban úgy nyilatkozott: véleménye szerint a közlekedési fejlesztésekkel és agglomerációk kialakításával érhető el, hogy a vidéken élők ne költözzenek nagyvárosokba. Ennek a célnak megfelelően a beruházás országos mintapélda, ugyanis Magyarországon még sehol nem jár vasútvillamos. Ugyanakkor érdemes megjegyeznünk, hogy az ötlet és megvalósulása nem előzmény nélkül való. Az Osztrák-Magyar Minarchiában a helyiérdekű vasutakról szóló 1880. évi XXXI. törvénycikk alapján kezdődött meg a vasútvillamos elődjének tekinthető rendszer kiépítése. A törvény 1. §-a kimondja, hogy „[h]elyi érdekü, vagyis oly vasutak, melyeknek főczélja, hogy az illető vidék forgalmi és közgazdasági igényeinek megfeleljenek, a jelen törvényben foglalt feltételek alatt és kedvezmények mellett, a ministerium által engedélyezhetők. Minden ilyen engedélyezés, az engedélyezést követő 14 nap alatt, ha pedig a törvényhozás nem lenne együtt, a szünetet követő nyolcz nap alatt az országgyülésnek bejelentendő.

A törvényhozásnak marad fentartva ezentúl is oly vasutak engedélyezése, melyek két vasut-vonal összeköttetésére szolgálnak, vagy egyes fővonalaknak főirányukban kiegészitő részét képezik; valamint azok is, melyek a jelen törvény határozataitól eltérő feltételek és kedvezmények mellett lennének kiépitendők.”[1]

A helyi érdekű vasutak hálózat mintájaként az Arad–Körösvölgyi Vasutat szokták emlegetni, amely 1877-ben épült, majd 1893-ban egyesült az Arad-Csanádi vasúttal, s így jött létre az Aradi és Csanádi Egyesült Vasutak (ACseV).

Az Arad–Csanádi Vasút Zielinski-féle szabvány vasbeton áruraktára Battonyán

1880 és 1910 között többezer kilométer helyiérdekű vasútvonal épült Magyarország akkori területén − csak1887-ig 1700 kilométenyit építettek.[2] De akadt olyan esztendő is, amelyben több mint 500 kilométer vasutat adtak át. A vasútvonalak mellett számtalan kiszolgáló épülete emeltek, szabványtervek alapján. A vasútépítés lendületét az I. világháború törte meg, a háború alatt és után az állam már képtelen volt a hálózat további fejlesztésére.

Háromállású mozdonyszín, HÉV Szabványterv 1909. (Forrás: https://www.vasutasmagazin.hu/anno/140-eves-helyi-erdeku-vasutakrol-szolo-torveny)

Amennyiben a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvillamos sikeresnek bizonyul, úgy valódi értelmet nyer a budapesti elővárosi vasútrendszer, illetve Debrecen és Nagyvárad, Szombathely és Kőszeg, valamint Miskolc és a környező települések ilyen módon történő összekötése.

A tervek szerint idén év végén elindul a tram-train, megkönnyítve ezzel a Szeged és Vásárhely között ingázó többezer ember életét.

MÁV helyiérdekű vasutak felvételi épületei (Forrás: Kubinszky Mihály: Régi magyar vasútállomások. Budapest, Corvina, 1983.)

Megjelent a folyóirat 2021. októberi számában

Jegyzetek

[1] https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=88000031.TV

[2] Legát Tibor: 140 éves a helyi érdekű vasutakról szóló törvény. In: Vasutasmagazin, 2020.01.17. https://www.vasutasmagazin.hu/anno/140-eves-helyi-erdeku-vasutakrol-szolo-torveny