Hegedűs Réka: Nyári esték muzsikáló udvara
Beszélgetés Száz Krisztinával, a Muzsikáló udvar programsorozat szervezőjével
1970-ben csendült fel először a zene a szegedi Városháza egyedi atmoszférával, különleges akusztikai adottságokkal rendelkező neobarokk udvarán. A város legendás zeneszerzője és karmestere, Vaszy Viktor fejében fogalmazódott meg egy olyan rendezvény gondolata, amely a Szegedi Szabadtéri Játékok grandiózus produkciói mellett, kamaraelőadásoknak ad otthont és amelynek pillanatait alkalmanként 250-300 fős közönség élvezheti évről évre. A Muzsikáló udvar sikere azóta is töretlen, az elmúlt évek és az idei produkciók pillanatairól a rendezvény szervezőjével, Száz Krisztinával beszélgettem.
– Sokunk örömére a Városháza udvarán már több mint fél évszázada majd minden évben felcsendül a zene. Mesélne arról, hogy Ön hogyan csöppent bele ennek a nagy tradíciókkal bíró rendezvénysorozatnak a szervezői folyamataiba? Kik és milyen módon tették különlegessé ezt a programot az elmúlt években?
– 1993-ban kezdtem el a Városházán dolgozni zenei referensként, akkor még tartott az épület rekonstrukciója, amely miatt két évig elmaradtak a zenés rendezvények. Hiszen ezen a helyszínen Vaszy Viktor jóvoltából már korábban is helyet kapott a zene, a színház. Adta magát, hogy 1995-től folytatódjon ez a hagyomány. Vaszy egy kamarazenekari koncerttel indította el annak idején a rendezvénysorozatot. Így kezdetben én is klasszikus zenei koncerteket szerveztem az udvarba. Nagysikerű és évről évre visszatérő programnak számított a Bárdi Sándor által létrehozott és fémjelzett Szegedi Kisopera. Ez a produkció volt az egyik bázisa a Muzsikáló udvar sorozatnak, egy állandó szereplőkörrel, amely általában Bárdi Sándor tanítványaiból állt össze: Vajda Júlia, Andrejcsik István, Szilágyi Béla. Hozzájuk további Bárdi-növendékek társultak. Jómagam is abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy tanáromnak és mesteremnek mondhattam őt. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Ének-Zene Tanszékén diákéveimben már több ízben hallottam erről a rendezvényről, amelyet az ő tudása és elköteleződése tett különlegessé. Mikor később már szervezőként felkerestem őt, hogy folytassuk, nagy-nagy örömmel csatlakozott újra a kezdeményezéshez. Bárdi borzasztó sok munkát belefektetett, sokszor már előző évben megálmodta, hogy melyik operát szeretné színpadra vinni. Ha kellett, ő maga fordította le az adott művet. Mindig igyekezett valami csemegét találni, valami újdonságot, amit még nem látott korábban a közönség. Az előadásokat megelőző kéthetes próbaidőszak általában a Bartók Béla Művelődési Központban zajlott. A szegedi előadók süteményeket sütöttek, nagyon jó hangulatban, családiasan teltek a próbák. Aztán ahogy teltek az évek, részben változtak az igények. Úgy éreztem, hogy nyitni kell más műfajok felé is. Beemeltem más típusú koncerteket is az udvar műsorába, így a folklórt, hogy legyen népi-, vagy világzene a kínálatban. Nem sokkal ezután a szegedi gyökerekkel rendelkező Fool Moon a capella együttes is állandó fellépőjévé vált a Muzsikáló udvarnak. Az idén egy nagy pályázati projektre készülnek, ezért nem tudták a szegedi fellépést elvállalni. Remélem, hogy jövőre majd visszatérnek erre a különleges helyszínre. A Fool Moon is egy jó példa arra, hogy ahogyan a zenei paletta szélesedni kezdett, úgy színesedett a Muzsikáló udvar kínálata is, a klasszikusok mellett a könnyedebb műfajokkal, a pop zenével, a folklórral…
– Mit tartogatott a 2022-es év a Muzsikáló udvar közönségének?
– Mindig nagyon izgalmas, amikor különböző műfajok, művészeti ágak ötvöződnek és együttesen alkotnak valami egyedit a színpadon. Tavaly a Pár-beszéd című zenés irodalmi esten a Szegedért Emlékéremmel kitüntetett Grecsó Krisztián válogatott friss – többek között szegedi tárgyú – írásaiból, amelyeket Dés László szaxofonja és Dés András ütőhangszerei egészítettek ki. Idén pedig Örkény István születésének 110. évfordulója alkalmából Az élet értelme – egypercesek száz percben címmel Mácsai Pál adott elő egy csokorra valót az író novellái közül. A színművészt Lukács Miklós kísérte, aki a novellákhoz illeszkedő improvizációkat játszott cimbalmon. Ezt az előadást már tavaly is szerettük volna beépíteni a programba, így mondhatni, már egy éve zajlik az egyeztetés és tervezés. Mindig szereti a közönség, amikor a próza és a zene összekapcsolódik. S bár az idén mellőznie kellett a közönségnek a Fool Moont, de helyette meghallgathatták a Margaret Island akusztikus produkcióját, ami nagyon illett ebbe az intimebb környezetbe. A klasszikus vonalat László Boldizsár és Nánási Helga operaénekesek képviselték. Boldizsár szintén visszatérő fellépője a Muzsikáló udvarnak, ráadásul karrierje során sokféle műfajban kipróbálta már magát: a Cotton Club Singers nevű jazz zenekarból érkezett meg az opera világába. Szekeres Adrienn-nel közösen egy nagyon izgalmas koncertet adtak pár éve, amelyben szintén ötvöződött a klasszikus és a pop zene. S ne feledkezzünk meg a Swing a’la Django és Koszika, azaz Koszorus Krisztina stílusokon átívelő közös koncertjéről sem, ami egy újabb szín ezen a zenei palettán.
– A Városháza udvara a nyári időszakban igazi kulturális és összművészeti kavalkád középpontjává válik, hiszen a Muzsikáló udvar mellett a Nyári Színházi Esték programjainak is otthont ad. Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy milyen jól megférnek egymás mellett a különböző műfajok és művészeti ágak…
– Ez így van. Nem oltják ki egymást, sőt… Azt azonban nem mindig sikerül tudatosítani a közönségben, hogy ennek a két rendezvénynek a szervezése más-más intézményhez kapcsolódik, amely néha szül kisebb kellemetlenségeket. Például rossz idő esetén, amikor B-tervben kell gondolkodni, nem mindig tudják, kinél kell érdeklődni a produkció helyszínéről. A Nyári Színházi Esték megtervezését az Ifjúsági Ház vállalta magára, s akkor még nem beszéltünk a Senior Center nyugdíjasok számára megálmodott három napos rendezvényéről, amely szintén a nyári időszakban zajlik. Három programsorozat, három különböző szervező. De ha a másik – nem pont a logisztikához kapcsolódó oldalát nézzük – nem is baj, hogy nem különülnek el egymástól az emberek fejében ezek a dolgok, mert így együttesen, valóban egy igazi, sokszínű nyári programkavalkádot alkotnak, amelyben bármely műfaj, bármely művészeti ág szerelmesei, s legfőképpen, megannyi korosztály megtalálhatja a neki való szórakozási lehetőséget.
– Összetételét tekintve hogyan kell elképzelni a Muzsikáló udvar közönségét? A programsorozat hogyan épül bele a város turizmusába?
– Zömében szegediekből áll a közönség. Bár statisztikánk nincs arra vonatkozóan, hogy pontosan hány százalékban vesznek részt turisták az előadásokon, azért kaptunk már pozitív visszajelzéseket a városba érkező látogatóktól, magyaroktól és külföldiektől egyaránt. Sokan egy-egy városnézés alkalmával jutnak be a Városháza udvarára, egyrészt rácsodálkoznak, hogy milyen gyönyörű ez a neobarokk tér, s ha látják, hogy valamilyen koncert, előadás készülődik, akkor szívesen visszatérnek este. Az idei évre elmondható, hogy mind a négy program közönségének teljesen más volt az összetétele. Így ez nem 300 embert, hanem négyszer 300 embert jelent. Persze lehetnek átfedések, mert aki László Boldizsár művészete iránt érdeklődik, nagy valószínűséggel az Örkény-darabra is eljön. Míg például a Margaret Island rajongótábora többségében a húszas éveiben jár. Különböző generációkat is megszólítunk és elérünk, s ez nagyon fontos.
– Több évtizede az élete része a Muzsikáló udvar. Van olyan produkció, amelyre különösen szívesen emlékszik vissza?
– Visszatérő program volt a Gregor József és barátai című koncert, ahol a művész úr évről évre más vendégeket hívott az estjére. Hogy csak néhányat említsek: Kulka János, Törőcsik Mari, Zséda. A Bárdi Sándor-féle Kisopera is fontos eleme volt a Muzsikáló udvarnak. Nagy élmény volt látni, hogy azok az operarészletek, amelyeket a főiskolán egy-egy vizsga során mi is előadtunk, profibb módon, nagyban, ebben az egyedi hangzásban és térben csendülnek fel a Muzsikáló udvar színpadán. Vannak személyek, akik pótolhatatlanok. Bárdi Sándor és Gregor József is ilyen. Egyedi és megismételhetetlen. De hasonló érzés fog el Palya Bea koncertjein is, akit szintén több alkalommal láthatott már a közönség Szegeden. Egy szál magában is képes betölteni a teret, olyan hangulatot teremt, hogy egy percig nincs hiányérzete a hallgatóságnak. Nem kell hozzá nagy zenekar, Szokolay Dongó Balázs a dudától kezdve a kavalig, számos fúvós hangszeren tudja kísérni, ami pedig az együttműködésükből létrejön, az valami varázslatos. Elképesztő ereje van a kettejük dinamikájának a színpadon. Természetes, hogy egy rendezvény szervezésekor a szervező ízlése is tükröződik, így minden produkcióval azonosulni tudok, mind különleges valamiért.
– A szabadtéri programok szervezésekor sok egyéb mellett még egy újabb aggodalmat jelentenek a kiszámíthatatlan, rajtunk kívül álló dolgok, mint például az időjárás…
– Mindig furcsa élmény, amikor az udvarba álmodom meg a koncertet és az időjárás miatt arra kényszerülünk, hogy zárt térbe helyezzük át. Már csak azért is elszorul ilyenkor a szívem, mert így elveszítjük azt a különleges atmoszférát, amit az udvar képes hozzátenni az élményhez. Még azzal együtt is, hogy az Ifjúsági Házban rendelkezésünkre áll minden technika, sőt, klimatizált helyiséget biztosíthatunk a közönségnek. Nagy-nagy tisztelettel állok mindenki előtt, aki szabadtéri programot szervez, mert amikor februárban elkezdem átgondolni, tervezni, még fogalmam sincs, hogy milyen idő lesz augusztus 4-én. Még aznap is okozhat meglepetéseket az idő. Volt olyan év, amikor a hatból négy programot be kellett vinni az IH-ba. Folyamatos aggodalom ez, s nemcsak az eső, de az elviselhetetlen hőség is gátat tud szabni a terveknek. A közönség, aki fél 9-kor érkezik sokszor nem érti, hogy miért kényszerül zárt térbe a produkció. Hiszen akkor éppen nem esik az eső. De nekünk legkésőbb 6 órakor meg kell hozni a döntést, el kell kezdeni a hangbeállást, a zongorahangolást, vagyis, hogy vállaljuk-e a kockázatot szabadtéren vagy sem.
–Vannak-e visszajelzéseik arra vonatkozóan, hogy milyen élményekkel távozik a közönség egy-egy produkció után? Ez a különleges helyszín milyen módon teszi egyedivé az itt eltöltött időt?
– A legfőbb visszajelzés nyilvánvalóan a jegyeladásokból érkezik. Az Örkény-darabra már egy hónappal előtte nem volt elérhető jegy. Ez jó visszacsatolás arra, hogy a tervek megegyeztek a közönség ízlésével. Kapunk persze személyes visszajelzéseket is, amelyekből kiderül, hogy a Muzsikáló udvar egy keresett és várt rendezvény a szegediek életében, ha nem lenne, akkor hiányérzettel töltené el az embereket. Sokan szegedi lakosként nem járnak be az udvarba, mert ha ügyet intéznek a Városházán, akkor is inkább a szürke épületbe mennek. Így egy-egy produkció során csodálkoznak rá, hogy milyen különleges ez a helyszín. A koncerteknek kedvez az, hogy magas az épület, ami felfogja és szűri a hangokat. Sem az énekhang, sem a szóló hangszerek esetében nincs szükség hangosításra. Nagyon régóta vagyok részese ennek az élménynek, de az egyik legjobb dolog, végignézni, hogyan telik meg élettel az udvar. Délután szeretek elsőként érkezni, amíg várom a művészeket beülök az udvarra és nézem a muskátlikat, a tornyokat, a gyönyörű belső udvart. Magam vagyok. Majd jönnek a hang- és fénytechnikusok és beállítják a technikát. Megérkeznek az előadók, megkezdik a próbát. Ekkor már van némi nyüzsgés, de még csak pont az a kellemes fajta. Aztán következik egy jó értelemben vett vihar előtti csend. Várjuk a közönséget. Kapunyitás és elkezdődik. Megéljük. Majd véget ér, újra elcsöndesedik. Nincs is felemelőbb érzés végigkövetni ezt a folyamatot.
– Kívánom, hogy sok ilyen kellemes nyüzsgésben és elcsöndesedésben legyen még része. Akárcsak a Muzsikáló udvar közönségének.
Megjelent a folyóirat 2022. szeptemberi számában
A borítófotót Roboz István készítette.