Hegedűs Réka: Elsőkönyves szegedi szerző mutatkozott be a Napfény Műterem exkluzív rendezvénytermében

Gabriela Iles kötetbemutatóján jártunk.

A Napfény Műterem, a Somogyi-könyvtár, valamint a Roseware Kft. együttműködésében mutatták be február 13-án Rózsáné Illés Réka, azaz Gabriela Iles első regényét, amely Örökség címmel jelent meg. A délután folyamán a szerző beszélgetőtársa Illés Tibor volt, közreműködött Markella-Márki Kitti.


A titkoknak az a természete, hogy rétegekből állnak – minél több rétegből, annál sötétebbek és annál több mindenre hatással vannak. Az Örökség is egy ilyen titok, amit Veronika Larsen kapott: saját vére és származása, ami nem biztos, hogy egy szerelmes történet boldog beteljesülése és a ház, ahol minden kezdődött. A könyv szereplőiben eltérő értelmezést nyernek a szerelem és vágy, a teremtés és kötődés fogalmai. Érdemes-e ideologizálni a származásunkat, vagy létezésünk csupán emberi szükségletek kielégítésének eredménye? Meghatároz-e bennünket az örökségünk vagy inkább legyőz? – Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel a szegedi, Gabriela Iles néven alkotó írónő első kötete, az Örökség, amely egy vérbeli krimi-thriller.


„Az írásban az a legjobb, hogy nem feltétlenül kell »én« legyek. A hétköznapokban Réka vagyok – feleség és édesanya. De íráskor Gabriela Iles üti le a betűket. Fantasztikus így alkotni. Az Örökség megírása egy tanulással teli út volt, de megcsináltam! És nincs még vége…” – mondta a szerző.


A regény nemcsak a terhelt férfi-női, apa-lánya kapcsolatokkal foglalkozik, hanem az örökség kérdésével is, hogy az anyagiak mellett mi mindent öröklünk, mi mindent viszünk magunkkal a felmenőinktől. A történet Coloradoba, egy kitalált városba repíti az olvasót, ahol a főhős, Veronika Larsen az édesapja halála után értesül arról, hogy egy távoli kisvárosban örökölt egy házat. De a házzal együtt váratlan dolgok is Veronika nyakába szakadnak, amik megváltoztatják a nő múltját és a jövőjét is.


„Veronika története így volt kerek a fejemben, s bár konkrét folytatást nem tervezek a regényhez, elképzelhető, hogy visszatérek még ebbe a valóságtól független, párhuzamos univerzumba, amelyben az Örökség is játszódik” – mondta az író, aki már lelkesen dolgozik következő történetén, hangulatát tekintve hasonlóan borongós sztorira lehet számítani.


A könyvbemutatónak otthont adó Napfény Műterem ma egy nyüzsgő vendéglátóipari egység, egykor azonban felkapott és a korának legkorszerűbb berendezéseivel rendelkező fotográfiai műhelyként, fotóstúdióként működött. 1892-ben nyílt meg a Széchenyi tér 2/a alatt a műterem, amelynek épülete mára építészettörténeti és művelődéstörténeti kuriózummá vált, ugyanis a századforduló környékén, a villanyfény használata előtti napfényműtermi technikát alkalmazták az itt alkotó fotográfusok. A szegedi Napfényműterem – a budapesti Mai Manó Ház és a szentesi Fridrich Fényirda mellett – egyike azoknak az oldalról ablakokkal határolt, üvegtetős alkotó térrel rendelkező termeknek, amelyek fennmaradtak az utókor számára, ráadásul sikerült eredeti állapotában megőrizni. A Napfény Műteremnek otthont adó Popper-ház hatalmas falainak védelmét élvező üvegházikó kulturális értékét az is jól jelzi, hogy 2002-ben elnyerte az országos egyedi műemléki védettséget.


A Napfény Műterem a közelmúltban nyitotta meg exkluzív rendezvénytermét, amely helyet ad kulturális programoknak, színházi esteknek és könyvbemutatóknak. A Somogyi-könyvtárral együttműködve a Napfény Műterem az elmúlt években helyet adott az Ünnepi Könyvhetek könyvbemutató beszélgetéseinek is. Most pedig az átmenetileg bezárt kulturális intézmények kihelyezett programjai valósulnak itt meg, így például Gabriela Iles kötetének bemutatója is ezek között a különleges falak között valósult meg.