Schelhammer Zsófia: „Gyalázat a gyalázatban”?

Cserzy Mihály sikertelen álláspályázatának története

Cserzy Mihály szegedi író 1865. október 16-án született, idén 160 éve. Ő volt a híres borbély-író, aki majdnem egész életében együtt űzte az írást és a borotválást, csak utolsó éveiben hagyva fel ez utóbbival. A maga korában rendkívül népszerű tárcaszerző emléke mára már kissé elhomályosult, teljesen azonban sosem merült feledésbe. Születésének 100. évfordulóján a hagyatékából készült kiállítással tisztelegtek emléke előtt a városban, 1981-ben egyik leghíresebb művét, Az öreg Szegedet minikönyv formájában is kiadták, most, 2025-ben pedig szintén több eseménnyel emlékezünk meg róla.

 

Ebben a cikkben főként az SZTE Klebelsberg Könyvtárban található gyűjteményt szeretném bemutatni. Cserzy Mihály hagyatékának egy részét, főként leveleket 1962-ben ajándékozta az egyetemi könyvtárnak az író fia, dr. Cserzy Mihály. A hagyaték Hencz Aurél, a könyvtár munkatársa közvetítésével került a könyvtárba[1], a fennmaradt jegyzetek szerint 1964-ben. Arról a Magyar Nemzet tudósít 1965-ből, hogy ekkor Cserzy fia édesapja hagyatékát a Somogyi-könyvtárnak ajándékozta, a rövidhír szerint több kézirat és levél is a hagyaték része volt.[2] A könyvtár még abban az évben emlékkiállítást rendezett a kapott anyagból. Ezen kívül Cserzy levelezésének egy része a Móra Ferenc Múzeumba került.

Az egyetemi könyvtárban található gyűjtemény mára már sajnos hiányosnak bizonyul ahhoz a listához képest, amit az átadáskor írtak róla és mellékeltek mellé, ennek ellenére még mindig jelentős mennyiségű kéziratról beszélhetünk. A hagyaték legnagyobb része a levelezés, mely 234 levelet tartalmaz, melyek 1894 és 1954 között keletkeztek, és 112 azonosított és néhány mostanáig azonosítatlan személy írta őket. Túlnyomó részüket Magyarországon adták postára, leginkább Pesten és Szegeden, de összesen 34 helyszínnel találkozhatunk. Az 1925 után írott levelek Cserzy özvegyéhez, gyerekeihez szólnak, vagy ők írták őket.

A leveleken kívül meglehetősen vegyes anyagot tartalmaz a gyűjtemény, többek között azt a szerződést is, amelyet Cserzy Sztankó József fodrászmesterrel kötött 1922-ben, mikor átadta neki bérleménybe a műhelyét és a berendezését. Azt különböző forrásokból lehetett már tudni, hogy Cserzy majdnem egész életében borbélymester maradt, csak halála előtt három évvel hagyta abba ezt a foglalkozást, ez alapján a dokumentum alapján azonban már azt is tudjuk, pontosan hogyan történt ez.

Egy másik érdekes írás a Petőfi és a cigánylány c. kézirat, amely 1923-ban, Petőfi születésének 100. évfordulóján emlékezik meg a költőről, és életének egy érdekes fejezetét, a Koltón megismert Pila Anikóval való viszonyát ismerteti. Mostanáig nem sikerült nyomtatott forrásban fellelnem ezt a szöveget, így jelenleg fennáll az a lehetőség is, hogy az írás csak ebben a kéziratban létezik. Ezeken kívül több újságkivágatot találhatunk, Cserzy tárcáit, cikket Cserzy Mihályné 1935-ös haláláról, még a Cserzynek Szalai Józseffel együtt írt színműve, az Ugarimádás plakátja is szerepel a gyűjteményben, illetve Cserzy és felesége végrendeletét is elolvashatjuk.

A levelezés legnagyobb része az általam baráti levélnek nevezett írásokból áll, amelyekben a feladók és a címzett hétköznapi életéről, családi, munkahelyi eseményekről olvashatunk, illetve Cserzy a barátai nyaralásairól sok képeslapot is kapott. A talán második legnagyobb részt a különböző szerkesztői üzenetek teszik ki, melyek közül sok novellát, cikket, tárcát kér Cserzytől, kisebb hányaduk pedig a juttatás, megjelenés stb. kérdéseivel foglalkozik. Ezeken kívül gratulációkkal, meghívókkal, köszönőlevelekkel találkozhatunk, illetve néhány névtelen rajongói levelet is olvashatunk. Talán a legismertebb nevek a levelezőpartnerek között: Mikszáth Kálmán, Herman Ottó, Ábrányi Emil és Móra Ferenc, a legtöbb levelet pedig Schmittely József, Békefi Antal és Tóth Béla neve alatt találhatjuk.

A levelezés legizgalmasabb része egy olyan, 1904-ben lezajlott eseménnyel függ össze, amelynek nem csak magán, hanem sajtóvisszhangja is volt. De mielőtt részletezném, mi történt, idéznék egy részletet abból a levélből, amely felkeltette az érdeklődésemet, és ami miatt komolyabban utánanéztem a dolognak. Tóth Béla írja egy 1904-es levelében:

De hogy egy olyan újságírócskát helyeztek Önnek elébe, akiről eddig csak annyit tudni, hogy Móra István úrnak az öccse, az gyalázat a gyalázatban. S hogy ezt Békefi Mór úr csinálhatta, az aztán a gazság gazsága. Ez a Békefi úr ronda közéletünk típusa. Tehetségtelen nyomorék, aki mindig abból élt, hogy könyörületből soha sem tették bírálat tárgyává. De ez az irgalmas hallgatás lassankint hatalommá növelte a jámbor Szegeden; s most Ő, a szánalmas nem-író, vághatja ki tromful az ő tökfilkóját egy jeles magyar íróval szemben!… Engedelmet kérek: de lélekben elokádom magamat.[3]

Rendkívül meglepő volt a levelezés feldolgozása közben ilyen nyers, őszinte és indulatos hanggal találkozni, így utánanéztem, mi lehetett az, ami ekkora felháborodást váltott ki Tóth Bélából.

Ahogy Lengyel András írja a Tömörkény István hatvannyolc levele c. cikkében[4] „Reizner János halálával (1904. jan. 19.) megüresedett a Somogyi-könyvtár igazgatói állása; Tömörkény ekkor már várható kinevezése esetén fölszabadult volna az ő segédkönyvtárosi státusza.”[5] Ekkor tehát Tömörkény István mint segédkönyvtáros dolgozott a Somogyi-könyvtárban, és az igazgató elhunytával megpályázta a megüresedett posztot. Ő maga így ír erről egy levelében:

A segédkönyvtárosi állásért idehaza is nagy mozgolódás mutatkozik. Már t.i. arra az esetre, ha én előlépek, ami valószínű ugyan, de nem tekinthető holt bizonyosságnak.[6]

A korabeli cikkek alapján azonban úgy tűnik, mindenki biztosra vette, hogy Tömörkény lesz az igazgató. Kis érdekesség, hogy a Pesti Napló[7] és a Szeged és Vidéke[8] egy napon, október 18-án írtak a pályázatokról, és míg a Pesti Napló úgy tudja, Tömörkény pályázata az egyetlen, a szegedi lap értesülése szerint október 17-én érkezett még egy pályázat, Bella Lajos, soproni főreáliskolai tanártól. A végeredményen azonban nem változtat, hogy egy, vagy két pályázatot bíráltak el, Tömörkényt egyhangúan igazgatóvá választották, és megkezdődött a harc a segédkönyvtárosi állásért, amely már jóval nagyobb versenynek bizonyult.

A Pesti Napló imént említett cikkében Lakatos Károlyt, Günther Józsefet, Pásztory Jánost, Szász Gyulát, Kisteleki Edét, Domokos Lászlót, Móra Ferencet és Cserzy Mihályt sorolja fel mint pályázókat.[9] Arról azonban már a Szeged és Vidéke tudósít részletesen, hogy hogyan is zajlott az elbírálás és kiválasztás folyamata:

A tanács a szervezeti szabályok értelmében az összes kérvényeket a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőségéhez terjeszti föl, ahol a pályázók képesítését bírálják el, majd a kijelölést ejtik meg. Az országos könyvtárak igazgatói által kijelölt pályázók közül választja meg aztán a tanács az igazgatót és a könyvtárost.[10]

Szintén egy újságcikkből tudjuk, hogy a kijelölés után három pályázó maradt versenyben, a könyvtárigazgatók pedig első helyen Móra Ferencet, utána Szász Gyulát, harmadiknak Cserzy Mihályt választották.[11]

Az idézet azon részéhez, hogy „a pályázók képesítését bírálják el”, érdekes adalék, hogy Tóth Béla november 1-jei levelében arról kérdezi Cserzyt, hogy a törvény elvárásainak megfelel-e a végzettsége. Cserzy e levélre írt válaszát nem ismerjük, ismerjük viszont Tóth Béla egy másik levelét[12], amelyet úgy kezd, hogy „[…] levelét nagy örömmel olvastam, megértvén belőle, hogy épp az az akadály nincsen meg, amitől én legjobban tartottam.”[13]. Habár Cserzy válaszát valóban nem ismerjük,[14] a gyűjtemény tartalmaz egy olyan dokumentumot, amelyből következtethetünk a hiányzó levél tartalmára. Cserzy hagyatékának része ugyanis egy bizonyítvány, melyet a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége állított ki 1904. július 14-én annak igazolására, hogy Cserzy elvégzett egy könyvtári szaktanfolyamot július 4–14. között.[15] A képesítés tehát rendben látszott lenni, és arra is több helyen találunk bizonyítékot, hogy Cserzynek jelentős támogatottsága volt.

A legkevésbé feltűnő és direkt talán ezek közül a Pesti Napló már emlegetett október 18-i rövidhíre, amelyben a pályázók felsorolásánál egyedül Cserzy nevéhez teszik hozzá, hogy ő az a bizonyos Homok, akit az olvasók jól ismerhetnek érdekes tárcái nyomán (Homok Cserzy írói álneve volt).[16] Sokkal egyértelműbb az a cikk, amely a Pesti Hírlapban jelent meg 1904. október 20-án. A meg nem nevezett szerző már azzal indít, hogy kulcsszavaknak Tömörkény és Homok nevét adja meg, utána pedig ki is mondja, hogy „nem kételkedünk, hogy a Somogyi könyvtár hírét már legközelebb két oly jeles író neve fogja emelni, mint Tömörkény István és Cserzy Mihály.”[17]

A levélpartnerek közül, az eddigi adatok alapján, Tóth Béla volt Cserzy legvérmesebb támogatója, igazi kortesbeszédet írt például a megválasztása mellett 1904. november 8-án a Pesti Hírlapba.[18] Arról ír benne, hogy mindamellett, hogy Cserzy megfelelően kvalifikált, hogy megkapja az állást, azért is őt kellene választani, mert a többi jelöltek kaphatnak más hasonló pozíciót, Homoknak viszont ez az egyetlen esélye van, hogy ne kelljen élete végéig borotválnia. Erre a cikkre 1904. november 13-án érkezett válasz a Szeged és Vidékében,[19] ahol Cserzy érdemeit mindenekfelett elismerve jelezte valaki (mostanáig nem sikerült kiderítenem, ki a szerző), hogy az állásra csak szegedi írók, hírlapírók pályáznak, így a szegediek szeretnék távol tartani magukat mindenféle korteskedéstől. Ha valóban így állt a helyzet, meglehet, hogy Tóth Béla, habár jó szándék vezette, inkább ártott Cserzynek a cikkel. Annál is inkább elképzelhető ez, mert egy későbbi levelében Tóth Béla maga írja, hogy két névtelen levél is a szemére vetette, hogy neki is köze volt hozzá, hogy nem Cserzyt választották meg végül az állásra.[20]

Tóth Bélánál kissé visszafogottabban, de természetesen mások leveleiben is előkerül a Cserzy-pártiság. Például Kenedi Géza, aki többek között a Pesti Hírlap egyik szerkesztője volt, egy 1904-es március 20-án (tehát a novemberi döntéshez képest meglehetősen korán) írt levelében azt olvashatjuk: „Ügyében azóta is tettem némely lépéseket. Utolsó értesülésem az volt, hogy az ön ügye Tömörkény ügyével függ össze. Ha Tömörkényt elfogadja az orsz[ágos] könyvtár-bizottság, önnek is nyert ügye van.”[21] Kenedi azonban ennél is tovább ment – Mikszáth Kálmánt kérte meg, hogy járjon közben Cserzy érdekében a főispánnál, s a levél fogalmazásakor ez elvileg már meg is történt.[22] Ez az ötlet Tóth Bélának is eszébe jutott, ugyanis ő is ír erről Cserzynek mint lehetőségről, ugyanakkor ő hozzáteszi, hogy Kozma Andort kellene segítségül hívni, hogy meggyőzze Mikszáthot.[23]

Fejérpataky László, az Országos Széchényi Könyvtár, majd a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója  szintén nagyon támogatólag lép fel, mint írja:

[m]eg lehet győződve arról, hogy amaz őszinte tisztelet és nagyrabecsülés, mellyel irodalmi munkássága iránt régóta viseltetem, s mely nagyban fokozódott akkor, mikor szerencsém volt személyesen is megismerhetnem, a kandidáció megejtésekor sem marad figyelmen kívül. Lelkemből örülnék, ha irodalmi sikerei a polgári életben is meghoznák a kívánt sikert. Annak idején, ha a kandidáció megtörtént, szívesen járok közbe a polgármester úrnál megválasztatása érdekében.[24]

Nem csak Fejérpataky vette magára, hogy a polgármestert, Lázár Györgyöt meggyőzze Cserzy ügyében; Vágó Pál elküldte egy levele másolatát Cserzynek, melyet az ő érdekében írt Lázárnak.[25] Nem egy ember támogatta tehát Cserzyt, vagy volt meggyőződve róla, hogy csak ő kaphatja meg az állást, egész ki megmozdulás bontakozik ki a levelekből.

Mindezek ellenére, amint ma már tudjuk, a segédkönyvtárosi állást Móra Ferencnek ítélték oda, amely döntés többekből felháborodást váltott ki. Talán nem is meglepő ez, ha figyelembe vesszük, hogy Cserzy idősebb, befutottabb volt már Móránál ekkor, neve volt mint tárcaíró, szerkesztők ostromolták a kéréseikkel, és rajongói leveleket kapott. Ezzel szemben Móra még csak 25 éves volt, és ekkor még csak két éve élt Szegeden mint a Szegedi Napló munkatársa. Ahogy Tóth Bélától idéztem korábban, valóban több újság is csak úgy hivatkozik Mórára mint „hírlapíró, Móra István öccse” (Budapesti Napló, Pesti Hírlap, Pesti Napló, Hazánk)[26].

A választással egyet nem értők között ott volt Schmittely József, a Pesti Hírlap segédszerkesztője is, aki december 15-én kelt levelében azt kéri Cserzytől, hogy küldjön egy írást a lapnak, „[m]ár csak annak bizonyságául is, hogy az Önnel szemben történt komiszság nem szegte kedvét”.[27]

Hogy maga Cserzy hogyan vélekedett a döntésről, nem tudjuk. Tóth Béla utal egy kedves, szomorú levélre, amelyet tőle kapott, ezt azonban talán sosem olvashatjuk. Ismerjük viszont Tóth Béla reakcióját, amelyből még az elején idéztem, azonban nem állt meg ott, hogy egy magánlevélben kifakadjon, megtette ugyanezt (habár természetesen a hangnemet jócskán mérsékelve) a Pesti Hírlap hasábjain is.[28] Arról ír, hogy megbuktatták Homokot, aki pedig az egyetlen igazi író Szegeden, (ami természetesen színpadias túlzás volt már akkor is, hiszen korábbi cikkében maga is elismerte, hogy minden pályázó érdemes a posztra) és helyeselte Cserzy döntését, hogy elhagyja a Dugonics-Társaságot. (1904. december 10-én a Szeged és Vidéke c. lapban valóban megjelent egy rövidhír arról, hogy Cserzy kilépett a társaságból.[29])

Tóth Béla tárcájára három nappal később válasz is érkezett a Szeged és Vidékében,[30] (sajnos ennek a szerzőjét sem sikerült még kiderítenem, habár lehetséges, hogy ugyanarról van szó, aki már Tóth Béla kortesbeszéde ellen is felszólalt). Annyi bizonyos, hogy Cserzy baráti köréhez tartozott, mivel ki is mondja, hogy ő is szereti Cserzyt, és Tóth Béla ellenében is inkább csak finomít a véleményén, és rámutat, hogy kissé túlzón sikerült fogalmaznia, illetve meglehet, hogy nincs is igaza. Mai, több mint 100 évvel későbbi, kényelmes pozíciónkból természetesen már tudjuk, hogy Tóth Bélának valóban nem volt igaza, hiszen Móra egész életműve bizonyítja, hogy megérdemelten kapta meg a segédkönyvtárosi állást, ezt azonban az emberek 1904-ben még nem láthatták ennyire tisztán.

Ezzel a cikkel nagyjából véget is ér a diskurzus a választásról, de tudjuk, hogy Cserzy utána sem hagyott fel az írással, továbbra is folyamatosan jelentek meg tárcái, Móra Ferenccel pedig a későbbiekben szoros barátságot tartott fent, kijelenthetjük, hogy az ő kapcsolatukat nem érintette ez a kis viszály, ha lehet egyáltalán annak nevezni. Hogy mikor kezdődhetett a levelezésük, nem tudom, a könyvtárban a legkorábbi levél, melyet Móra ír Cserzynek, 1915-ös. Cserzy temetésén 1925-ben Móra Ferenc mondott gyászbeszédet, és egy szintén a könyvtárban található, 1954-es levél szerint Cserzy gyermekei még majdnem 30 évvel az író halála után is védték kettejük kapcsolatát, mivel szerintük Móra és Cserzy „egymást szerető, egymást irodalmi munkájukban is őszintén segítő és egymást megbecsülő jóbarátok voltak”.[31]

Megjelent a folyóirat 2025. decemberi számában

Jegyzetek

[1]Lengyel András: A szegedi Egyetemi Könyvtár Móra-kéziratai, Szeged, JATE, 1976, 4. o.

[2]Magyar Nemzet, 1965. július 7., 158. sz., 4. o.

[3]Cserzy Mihály gyűjtemény, MS 2153, Tóth Béla levele, 1904. november 29.

[4]Lengyel András, Tömörkény István hatvannyolc levele, In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium 2., Szeged, 1999., 99-140. o.

[5]Uo., 107. o.

[6]Uo.

[7]Pesti Napló, 1904. október 18., 55. évf. 288. sz., 15. o.

[8]Szeged és Vidéke, 1904. október 18., III. évf. 303. (930.) sz., 3. o.

[9]Pesti Napló, 1904. október 18., uo.

[10]Szeged és Vidéke, 1904. október 18., uo.

[11]Szeged és Vidéke, 1904. november 29., III. évf. 339. (966.) sz., 8. o.

[12]Tóth Béla a levelet 1904. IX. 4-re keltezte, azonban valószínűnek tartom, hogy XI.-et szeretett volna írni a hónaphoz, mivel Fejérpataky László levele, amelyre hivatkozik (a tartalomból következtethetünk erre), október 9-én íródott.

[13]Cserzy Mihály gyűjtemény, MS 2153, Tóth Béla levele, 1904. szeptember 4.

[14]Egy 1910-es hír szerint Tóth Béla hagyatékát ebben az évben elárverezték. Pesti Napló, 1910. április 29., 61. évf. 101. sz., 8. o.

[15]Cserzy Mihály gyűjtemény, MS 2152

[16]Pesti Napló, 1904. október 18., uo.

[17]Pesti Hírlap, 1904. október 20., XXVI. évf, 290. (9297.) sz., 10. o.

[18]Pesti Hírlap, 1904. november 8., XXVI. évf. 309. (9316.) sz. 10. o.

[19]Szeged és Vidéke, 1904. november 13., III. évf. 326. (953.) sz., 2. o.

[20]Cserzy Mihály gyűjtemény, MS 2153, Tóth Béla levele, 1904. Luca napján [december 13.]

[21]Cserzy Mihály gyűjtemény, MS 2152, Kenedi Géza levele, 1904. március 20.

[22]Cserzy Mihály gyűjtemény, MS 2152, Kenedi Géza levele, keltezetlen

[23]Cserzy Mihály gyűjtemény, MS 2153, Tóth Béla levele, 1904. november 11.

[24]Cserzy Mihály gyűjtemény, MS 2152, Fejérpataky László levele, 1904. október 9.

[25]Cserzy Mihály gyűjtemény, MS 2153, Vágó Pál levele, 1904. október 2.

[26]Budapesti Napló, 1904. november 29., 330. sz., 6.; Pesti Hírlap, 1904. november 29., XXVI. évf. 330. (9337.) sz., 10.; Pesti Napló, 1904. november 29. 330. sz., 11.; Hazánk, 1904. november 30., 284. sz., 7.

[27]Cserzy Mihály gyűjtemény, MS 2153, Schmittely József levele, 1904. december 15.

[28]Tóth Béla, Két borbély, Pesti Hírlap, 1904. december 8., XXVI. évf. 339 (9346.) sz., címlap

[29]Szeged és Vidéke, 1904. december 10., III. évf. 348. (975.) sz., 9. o.

[30]Szeged és Vidéke, 1904. december 11., III. évf. 349. (976.) sz., 2. o.

[31]Cserzy Mihály gyűjtemény, MS 2152, név nélkül, 1954. március 15.