Pándi Tímea: „Úgy hangzott, mintha nem is az én verseim lennének, hanem egy híres-neves költőé”

Interjú Gora Patríciával

Szeptember 16-án mutatták be a szegedi születésű Gora Patrícia, írói nevén Patrisha Parker első, Megélni, átérezni, vele együtt élni című verseskötetét. Az SMA-val küzdő 20 éves lány sorra valósítja meg álmait, amelynek új lépcsőfoka volt ennek a kötetnek a bemutatója. Ennek kapcsán beszélgettem vele a könyv megjelenéséről, fogadtatásáról és a szerző jövőbeli terveiről.

– Honnan jött az ötlet, hogy kötetbe foglald a verseidet?

– Nagyon régen bakancslistás álmom volt, kiskoromtól kezdve. Egyszer csak jött egy kattanás, hogy nagyon jó lenne kiadni egy könyvet és pont ebben az időszakban dobta fel az internet, hogy a Publio magánkiadó fogad ilyen kéziratokat. Beküldtem, véleményezték, kaptam rá egy ajánlatot, amire kis tanácskozás után rábólintottam.

– Ezek alapján elmondható, hogy már egy jó ideje megfogalmazódott benned a kötet gondolata. Mikorra nyúlik vissza a versírásod, mióta írsz verseket?

– Nagyjából ilyen 8-9 éves korom óta írok verseket. Nyilván, azok nem mondhatók annyira verseknek, inkább ilyen szösszenetek voltak. 12-13 éves korom óta viszont komolyabban írok, egy-két leállással ugyan, de mindig folytattam.

– Amikor elhatároztad, hogy szeretnéd ezt valósítani, kik voltak azok, akik segítették ezt a folyamatot, akik támogattak ebben?

– A szüleim. Nem is nagyon akartam másnak elmondani a terveimet, mert nem tudtam, hogy hogyan fog alakulni. Egészen addig várni akartam, amíg meg nem jelenik. Nagyjából sikerült is titokban tartani. A szüleimen kívül még bevontam valakit, aki segített a jogi szerződésekben, de szerencsére ő is nagyon támogató volt. Ezen kívül még az illusztrátoromat, Klauser Zolit, aki egyben a tetoválóm is.

– Első kötetes szerzőként hogyan sikerült kiadatnod a művedet, mennyire volt megterhelő ez a folyamat?

– Nagyon nehéz ezt az egészet kézben tartani, hiszen 19 évesen kezdtem bele, a megjelenésekor is csak 20 éves voltam/vagyok. Ez egy magánkiadó, így másképp működik, mint a szó szoros értelemben vett kiadók. Sok dolgot neked kell intézned. Miután megkaptam a szerződést, több napra volt szükség, hogy átrágjuk magunkat rajta, hiszen sok dolgot kellett számításba venni. Végül mindenki rábólintott, hiszen úgy láttuk, hogy az ajánlattal nincs semmi gond.

– A köteted kiadásának következő állomása a bemutató volt. Milyennek érezted a fogadtatását?

– Ez már egy jóval nagyobb volumenű folyamat volt, mint maga a kiadatás, hiszen sok összetevős volt. Emiatt több embert is be kellett vonnom, többek között a helyszínszervezés és a létszám miatt, de mindenki, akinek említettem nagyon jól fogadta, úgyhogy ez is adott egy pozitív löketet. A legtöbben meglepődtek a hír hallatán, de például ott volt keresztanyukám, aki úgy volt vele, hogy eljön, mert támogat, de nem várt sokat tőle, de az esemény után tátva maradt a szája. Nagyon tetszett neki, számára irodalmi sokk volt az egész, így tőle és a jelenlévőktől, például a barátaimtól is abszolút pozitív visszajelzéseket kaptam.

– A bemutatón egy profi színész, Szívós László olvasta fel a verseidet. Milyen volt ezeket az ő előadásában hallani?

– Nagyon fura… Úgy hangzott, mintha nem is az én verseim lennének, hanem egy híres- neves költőé. Nagyon furcsa volt, mikor tudatosult bennem, hogy ezek valóban az én verseim és azokat olvassa fel. Hihetetlen volt.

– Milyen típusú verseket olvasott fel a kötetből?

– Mindenfélét. Abszolút szabad kezet hagytam neki. Akadt köztük szomorú, szerelmes és természettel kapcsolatos is, szóval a kötet mindhárom fejezetéből válogatta össze.

– Hogyan jött ez a lehetőség, hogy egy színész olvasta fel a verseidet?

– Mindenképpen szerettem volna egy férfihangot a bemutatóra. Ott volt a műsorvezető és a másik versolvasó, akik lányok, és mindenképpen szerettem volna egy férfihangot melléjük, mert kellett a versekhez. László pedig apukám ismerőse, szóval régről ismerem és mikor a bemutatót terveztük, eszembe jutott, hogy ő alkalmas lenne erre. Ráírtunk, ő pedig egyből felhívta apukámat, majd átvettem a telefont, és elmondtam neki, hogy mit szeretnék, mire ő egyből mondta, hogy csináljuk.

– Beszéljünk magáról a kötetről! Patrisha Parker néven publikáltad. Nem gondolkoztál azon, hogy a saját nevedet használd?

– De, gondolkoztam rajta. Utólag kicsit meg is bántam, hogy nem így tettem. A publikáláskor szerettem volna kipróbálni egy művésznevet és mivel úgy gondoltam, hogy külföldi nevek jobban mennek a könyvesboltokban, így végül olyat választottam. A Patrisha név adott volt valamennyire, a Parker viszont nem a Pókember után jött, hanem szerettem volna, hogy alliteráljon, mert szépen cseng. Úgy gondolom, hogy kezdőként jó ez így, de ha legközelebb is lesz lehetőségem, azt már a saját nevemen szeretném kiadatni.

– A kötetre tekintve, a következő, ami szembetűnik az a cím. Hogyan jött a címölet, sok időt vett igénybe?

– Amikor összeállt nagyjából, hogy milyen versek lesznek benne, utána kezdtem el gondolkozni a címen. A cím voltaképpen takarja a kötet egészét, ugyanis mikor valaki megkérdezi, hogy miről szól a kötet, a cím elénk tárja, így mindenképpen ilyet szerettem volna adni, ami mindenkihez szól. A cím három folyamatból áll. A megélni, vonatkozhat mind történésekre, mind érzésekre, amiket átél az ember. Az átérezni, amikor magadba szívod ezeket a dolgokat, majd a megfelelő helyre kerül. A vele együtt élni, pedig, hogy ezeket tovább viszed és ez életed részévé válnak.

– Kinek köszönhető a borító megtervezése? Hogy zajlott ez a folyamat?

– Az illusztrátorom Klauser Zoli volt, aki egyben a tetoválom is. Kis korom óta ismer, nagyjából azóta, hogy megszülettem, mert anyukámék régi ismerőse. Mivel ő tetovál, nagyon kézenfekvő volt, hiszen ismeri az ízlésemet, így gondoltam, hogy felkérem őt a borító, valamint a köteten belüli illusztrációk megtervezésére. Lelkesen vállalta a feladatot, szóval együtt kezdtünk neki a borító megtervezésének. Szerettem volna, hogy valami olyan kerüljön a borítóra, ami engem is reprezentál, így jött a kerekesszékes lány ötlete. A lány arcnélküliségét én találtam ki, hiszen szerettem volna, hogy az érzések előtérbe kerülését hangsúlyozza a borító, ezt jelképezi a lány melletti gondolatfelhőben lévő gomolygás is, hiszen mindenféle érzés és stílus megtalálható a kötetben.

– Említetted, hogy régóta ismered a tetoválódat. Van esetleg kedvenc tetoválásod tőle?

– Mindegyiket szeretem, de talán a karomon található „Én a halál rokona vagyok” tetoválást mondanám, amit az egyik kedvenc költőm, Ady Endre verse ihletett.

– Van esetleg olyan versed a kötetben, amit Ady Endre költészetének érzelmivilága inspirált?

– Az Ébenfekete című fejezetben elmúlásról szóló versek vannak, ezek igen nagy részét az ő érzelmi világa inspirálta. Főként talán az Én és a halál című verset tudnám kiemelni, ami szerintem nagyon Adysra sikerült, vagy éppen József Attilásra, aki szintén nagy kedvencem. Őket tartom fő ihlet merítőimnek és a költészetüket tekintve mindenképpen példaképeimként tartom számon őket.

– Ha már szóba került az Ébenfekete című fejezet, ezen kívül még milyen fejezeteket tartalmaz a kötet és ezekben milyen versek vannak?

–  A kötet három fejezetre oszlik fel. Az első a bíborrózsaszín, ahol szerelmes és romantikus versek vannak. Itt nem mindig csak arról írtam, amikor mondjuk párkapcsolatban voltam, hanem magát az érzést próbáltam megfogni és leírni, bár nem lehet, én azért megpróbáltam. A következő a borostyánzöld, ahol a természettel kapcsolatos versek vannak, mely egy szintén fontos téma számomra, hiszen nagyon szeretem a természetet. A harmadik pedig, a már említett Ébenfekete, ahol inkább a dekadens költészet jellemző, ott az elmúlásról szóló, komorabb hangvételű versek találhatóak.

– Az Ébenfeketét Ady Endre ihlette. A másik két fejezet verseinek megírásánál is mástól inspirálódtál?

– A bíborrózsaszínt József Attila inspirálta, ugyanis nagyon kedvelem a szerelmes verseit. A borostyánzöld esetében nem merítettem más költők versekből, mert nem igazán szeretek olyan magyar költőket, akik a természetről írtak.

– Hogyan zajlik nálad egy alkotói folyamat? Volt már esetleg, hogy régebbi dologból merítettél, vagy mindig aktuális verseket írsz?

– Ez változó, ugyanis volt, ami le kellett, hogy ülepedjen, hiszen nem mindig tudok harca kész lenni. Viszont van, amit egyből megírok, ha megtörtént, révén, hogy telefonomba írom a verseket, ami mindig kéznél van. Általában viszont hagyom, hogy leülepedjen, mert úgy meg tudom tervezni, ami által jobban meg tudom fogalmazni és így szebben sikerül.

– Nagyon régóta írsz verseket. Gondoltál már arra, hogy esetleg más műfajban is kipróbáld magad?

– Mindenképpen szeretném. Sok pozitív visszajelzés érkezett a verseimmel kapcsolatban, így nem tudom még, hogy ezen változtatni fogok-e, de ha most így döntenem kéne, akkor főként a regény az, amit nagyon szívesen kipróbálnék a jövőben. Jelenleg a Kiasszonyokat olvasom, és nagyon tetszik, így felmerült bennem, hogyha a regény témája megkövetelné, akkor szívesen írnék szofisztikált nyelvezetű, régi korban játszódó történetet. Mai témák egyébként sem nagyon fognak meg és talán a verseimen is látszódik, hogy régiesen fogalmazok. Szeretem a nagy szavakat.

– Az írás már fiatal korod óta az életed része, most pedig újságírást tanulsz. Mik a terveid a jövőre nézve?

– Ha kellően népszerűvé tudom tenni a kötetet, látom magam előtt, hogy esetleg csak ebből élnék meg, de nyilván ez egy hosszú folyamat. Most újságírást tanulok az egyetemen és szeretnék újságíróként elhelyezkedni. Főként a divat érdekel, illetve talán még egy kulturális magazinnál tudnám magam elképzelni a jövőben. Fő álmom a Vogue-nál dolgozni, itthoni viszonylatban pedig jó lenne a Nők lapjánál, vagy a Kiskegyednél.

– Mint friss, első kötetes versíró, mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnék elindulni ezen az úton?

– Sok kitartást kívánnék nekik, mert nagyon hosszú folyamat és ilyen fiatalon nagyon nehéz átlátni a dolgokat és sok munkával jár, főleg, ha nincs mögötted olyan, aki támogatást nyújt. Itt nem az anyagi részére gondolok, hanem érzelmi támogatásra, mert sok stresszel és elbizonytalanodással jár. Soha ne adják fel, ha valóban szeretnék elérni az álmaikat, mert nagyon megéri a fáradtságot és a bele fektetett munkát.

 

Megjelent a folyóirat 2026. áprilisi számában