Révész Béla: Dokumentum a „szellemi iga” levetésének vágyáról

Szeged 1956-os története számára különösen fontos riportot közölt a frissen alapított Hétfői Hírlap október 22-i száma, amely a szombati, 20-i bölcsészkari diákgyűlésről számolt be Halász Péter helyszíni tudósítása nyomán. A gyűlés emléke olykor összecsúszik az október 16-i, a MEFESZ megalakulásának történéseivel, pedig a jeles kezdeményezés voltaképpen a hat nappal későbbi diákgyűlésen töltődött fel iránymutató tartalommal. Kiss Tamás visszaemlékezése szerint ,,Volt egy újság, a Hétfői Hírlap. Csak hétfőnként jelent meg. A Hétfői Hírlap szerkesztője itt volt a mi 20-i nagygyűlésünkön és egy tényleg nagyon hangulatos, lelkesítő cikket írt.” A riport eddig ismeretlen adalékokkal szolgál az emlékezetes nap eseményeiről, szereplőiről, hetven év múltán megérdemli az újraolvasás lehetőségét.

A mából nézve nehezen érthető levelet[1] küldött hetven évvel ezelőtt, 1956. október 22-én (szombati napon) a karok dékánjainak Baróti Dezső, a Szegedi Tudományegyetem rektora[2]. Ebben arra kérte a kollégákat, hogy a kari hirdetőkre függesszék ki a következő hirdetményt: „Idegen nyelvek oktatásával kapcsolatos új rend bevezetéséig az orosz nyelvi órák látogatása alól a hallgatóknak felmentést adok.”

A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1949 szeptemberi rendelete alapján az 1949-1950-es tanévtől a „baráti szovjet nép nyelve”[3] kötelező idegen nyelvvé vált az általános és középiskolákban, és természetesen a felsőoktatásban is[4]. A pártállami vezetés – a többi „szatellit” országhoz hasonlóan – ezzel is demonstrálni kívánta a Szovjetunióhoz való hűséget, nem számolva a diákok és a közvélemény nagyobb részének ellenérzésével.[5] A helyzet a rendszerváltásig gyakorlatilag változatlan maradt, eltekintve az 56-os intermezzótól, amelynek jellemző dokumentuma az említett rektori levél és amely a szegedi tudományegyetemen nyíltan visszavonta az orosz nyelv oktatásának kötelező jellegét. A döntésnek azonban nem is annyira önmagában, hanem annak a diákok által megfogalmazott „demokrácia-csomagnak” a részeként lett fontossága, amelynek egyik elemeként megszületett a követelés.

Jóval a forradalom kirobbanása előtt a budapesti bölcsészkar „Magyar diákok” kezdetű, 1956 október 10-i keltezésű felhívásában bukkant fel a hazai nyilvánosságban elsőként az orosz nyelv kötelező oktatásának eltörlésének, fakultatívvá tételének követelése. Nagyobb visszhangot viszont akkor kapott a hír, amikor a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége október 16-i, szegedi megalakulásakor a második helyen került be ez a követelések közé. Tovább erősítette ennek a súlyát az október 20-án a szegedi hallgatók nagygyűlésén megfogalmazott követelések, amellyel végül október 23-án a Budapesten kirobbant tüntetések 16 pontjának egyikévé vált.

A „veszélyes” hírek továbbítása viszont mai szemmel nézve meglehetősen nehézkes és amint a forradalom utáni megtorlások során az állambiztonsági szervek jóvoltából kiderült kockázatos is volt, így főként a személyes kapcsolattartásra, a vidéki városok és Budapest közötti vonatozásokra korlátozódott. Nem véletlen, hogy a forradalom után a Baróti Dezső rektor ellen indított perben a vád számára fokozott jelentősége lett annak az információnak, hogy a rektor a szolgálati autóját is a hallgatók rendelkezésükre bocsátotta, hogy azzal Budapestre és vidéki egyetemi városokba elvihettessék a szegedi nagygyűlés hírét és meghozott határozatait. [6]

Az 1956-os forradalom napjaiban viszont rendkívül gyorsan, gyakran spontán módon láttak napvilágot az új független újságok és folyóiratok. Az alkalmi, sokszorosított lapok áradatában többségük csak néhány napig vagy hétig élt, mindenesetre pontosan tükrözték a cenzúráját elvesztett politikai és szellemi felszabadulás hangulatát. Az „Igazság”, a „Magyar Szabadság”, vagy a „Nemzetőr” az egyetemi forradalmi lapokkal együtt a reformkommunista elkötelezettségtől a radikális forradalmi álláspontokig a szabad véleménynyilvánítás sokféleségét jelezték és többnyire a helyi munkástanácsokhoz, diákcsoportokhoz, értelmiségiekhez kötődtek.

Ezek sorába tartozott az első számával 1956 október 8-án megjelent Hétfői Hírlap, impresszumában a Hazafias Népfront, mint kiadó megjelölésével. Főszerkesztője az a Boldizsár Iván lett, aki már az ötvenes években még a Népfront égisze alatt megjelent Magyar Nemzet szerkesztőjeként a személyi kultuszt támogató cikkeket írt, majd 1955–56-ban Nagy Imre mellé állt, valódi reformokat követelve.[7] A Hétfői Hírlap szerzői gárdája is – Halász Péter, Barabás Tamás, Gimes Miklós, Gömöri Endre, Sárközi Mátyás – szintén abból a körből került ki, akik 1953 után Nagy Imre reformpolitikájával azonosultak. A lap nem volt hosszú életű, hetilapként csak hat alkalommal jelent meg. Mindenesetre fontos példája annak, hogyan próbáltak a forradalom idején új, függetlenebb kiadványt működtetni a hivatalos állami sajtó helyett vagy mellett, illusztrálva az 1956‑os sajtószabadság pillanatnyi kiteljesedését, amely bár kevés ideig tartott, mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott a kortárs politikai kultúrában.[8]

Szeged 1956-os történelme számára különösen fontos riportot közölt a Hétfői Hírlap október 22-i száma, amely a szombati, október 20-i bölcsészkari diákgyűlésről számolt be Halász Péter[9] helyszíni tudósítása nyomán. Bár a Magyar Rádió is (el nem hangzott) hangfelvételt készített a gyűlésről[10], a lap riportja nem csak a történteket, de a gyűlés lelkes hangulatát is híven tükrözte. Kissé zavaró, de a gyűlés emléke olykor összecsúszik az október 16-i, a MEFESZ megalakulásának történéseivel, ugyanakkor a terjedelmes riport azóta sem jelent meg teljes terjedelmében, említése is csak ritkán bukkan fel az irodalomban.

Kiss Tamás visszaemlékezése szerint „Volt egy újság, a Hétfői Hírlap. Csak hétfőnként jelent meg. A Hétfői Hírlap szerkesztője itt volt a mi 20-i nagygyűlésünkön és egy tényleg nagyon hangulatos, lelkesítő cikket írt. Nem követelte a szovjet csapatok kivonását, de a hangulatot nagyon jól visszaadta.”[11]

Jancsák Csaba az újságíró látogatásának előzményeit is felidézi: „Az október 18-án Tóth Imre joghallgató, Szabó Pál TTK-s hallgató és Hegyi Róbert orvostanhallgató a MEFESZ képviseletében Budapestre utaztak (…) A sajtó értesítése céljával ezután elmentek a Hétfői Hírlap szerkesztőségébe, ahol Boldizsár Iván főszerkesztőnek elmondták a szegedi terveket. (…) A 20-i ülésen részt vett és felszólalt Halász Péter a Hétfői Hírlap újságírója és Markovits Tibor a Délmagyarország újságírója. Mindketten ígéretet tettek a korrekt és pontos tájékoztatásra. Halász Péternek a Hétfői Hírlap 1956. október 22-i harmadik oldalán jelent meg a „Húszévesek közt, Szegeden. 1956. október 21.” című tudósítása.”[12]

Vida Mihály az újságíró rövid felszólalását is felidézi: „Halász Péter: (Hosszú taps, bekiabálások: halljuk, halljuk!) Szeretném biztosítani a nagygyűlés valamennyi résztvevőjét, arról, hogy a Hétfői Hírlap holnap megjelenő számában[13] az ország közvéleménye hű képet fog kapni, a nagygyűlésről. (Hosszú taps, bekiabálások: éljen!)” [14]

A MEFESZ gyűlés után Baróti Dezső az irodájába hívta a jelenlevő újságírókat, valamint a szegedi MEFESZ legfontosabb szervezőit, vezetőit. Jelen voltak a szegedi napilaptól, a Délmagyarországtól a tudósítók, és a Hétfői Hírlaptól, Budapestről kiküldött újságíró Halász Péter. „A rektor ekkor arra kérte a sajtó munkatársait, hogy vigyázzanak, egyes ostoba, félresikerült vagy félreérthető hozzászólások ne kerüljenek be a tudósításokba”.[15]

Az október 20-i szegedi hírek két nappal később váltak országosan is fontossá mivel – és ez a visszaemlékezésekből kissé kiszorult összefüggés –, a Műszaki Egyetemen 22-ére összehívott nagygyűlésén részt vett szegedi egyetemi küldöttség, Kiss Tamás és Lejtényi András beszéltek a Szegeden történtekről és az elfogadott követelésekről. A lényeg, hogy ezek után a műegyetemisták csatlakoztak a MEFESZ-hez, illetve szegedi kezdeményezésekhez, közöttük a szovjet csapatok kivonásának, a szabad választások megtartásának, a Kossuth címer visszaállításának a követeléseivel.[16]

Mivel mindeddig a Hétfői Hírlap riportja megjelenésének csak a tényéről, olykor ennek körülményiről, illetve a szerzőről szólt az utókor, már indokolt lehet magának a riportnak hiteles, teljes szövegét is hozzáférhetővé tenni – ennek újbóli közreadására ugyanis az elmúlt hetven év során nem került sor.

Húszévesek közt Szegeden

Szeged, október 21

Diáknagygyűlés délután négy órakor az aditórium maximum-ban! ‒ ez a hír járt szájról szájra szombaton Szegeden, s két óra tájban már feltűntek a város minden irányából az Ady téri egyetem felé siető ifjak. Nyíltak a Dóm tér árkádjai alatt a diákotthonok, menzák kapui, a Petőfi utcán, a Széchenyi téren, a Tiszaparton ‒ mindenütt csillogó szemű, felvillanyozódott diákok, diáklányok lépkednek a meleg, napsütéses, júliusi hevületű októberi délutánon. „Vihar a szegedi egyetemeken!” ‒ ilyen hírek érkeztek Budapestre, s most itt nyomban megvilágosodik, hogy nem vihar ez, nem valamiféle port-kavaró Tiszatáji forgószél, de jókedvű és fölszabadult készülés arra, hogy a nagygyűlésen a szegedi egyetemi és főiskolai diákság egységes akaratát nyilvánítsa. Fél háromkor már nagy a sürgés-forgás az egyetem folyosóin, egy pillanatra találkozom a fiatalos, őszhajú rektorral: Baróti Dezsővel, ő is mosolygós és jókedvű, mint a diákjai.

‒ Siessen, üljön be, hogy jó helyet kapjon! ‒ s visszafordul, nevet: ‒ Pest az előbb telefonált, kérdezik, hogy ura vagyok-e a helyzetnek! Micsoda fölös aggodalom!
Jóval négy óra előtt az auditórium maximum már zsúfolt. A diákok „műszaki különítménye” most szereli a hangerősítő berendezést. Pontban négy órakor bevonul a terembe az elnökség, négy diák, egy diáklány, s a nagygyűlés elnöke: Perbíró József, a jogtudományi kar dékánhelyettese. Hatalmas taps fogadja őket és zúg a taps akkor is, amikor nyomban utánuk a terembe lép s az első sorban helyet foglal Baróti rektor, s Fodor Gábor professzor, kétszeres Kossuth-díjas tudós, a világhírű kémikus. És megkezdődik a nagygyűlés.
Az első feladat: a napokban megalakult MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) ideiglenes szervezeti szabályzatának ismertetése és megvitatása. A mikrofonhoz lép Lejtényi András joghallgató, a nagygyűlés első napirendi pontjának előadója; Nincs itt helyünk arra, hogy a szegedi MEFESZ szervezeti szabályzatát teljes egészében ismertessem; független és szabad szövetséget kívánnak létrehozni, amely a marxi- lenini párt elvi alapjain állva demokratikus egységben tömöríti a diákságot. Vezetőiket titkos választás útján állítják egy esztendőre a szövetség élére, megalakítják az egyetemi diáktanácsot, amelyben a karok három-három tagja képviselve van és esztendőként összeül majd az országos diák-parlament, ahol közös ügyeiket és az ország ügyeit vitatják meg.

Az ország ügyeit is,

igen, mert a magyar egyetemi és főiskolai hallgatók most már csakugyan részt kérnek, sőt követelnek az ország szellemi és politikai életében. Kiáltványuk néhány első mondata így szól: »Célunk a gondolat, a szellem felszabadítása, a Sztálin és Rákosi által ránk kényszerített szellemi iga lerázása, Meg akarjuk védeni sajátos egyetemi érdekeinket, szabadon akarunk haladni, fejlődni. A DISZ, tapasztalatunk szerint, és a DISZ Központi Vezetőségének beismerése alapján is elvesztette az ifjúság bizalmát, ezenkívül messze elmaradt fejlődésében a párt mögött. Mi nem várhatjuk meg, amíg utoléri. Nem. várhatunk, mert fejünkre ég a ház!«

Fiatalos, heves türelmetlenség? Meglehet. De micsoda egészséges türelmetlenség!
»… A XX. kongresszus szellemében egy új, a DISZ-től teljesen független ifjúsági szervezetet hoztunk létre, amely kizárólag a mi, egyetemisták és főiskolások érdekeit képviseli« ‒ ez a kiáltvány befejező mondata.

Mi ez? ‒ kérdezhetnék egyes megriadtak, akik holmi ellenséges megmozdulását látnak minden új szándékban. Hadüzenet a DISZ-nek? Nem, erről nincs szó. A szegedi diáknagygyűlés egységesen foglalt állást ebben a kérdésben is: függetlenül a DISZ-től, de szövetségben a DISZ-szel akarnak tovább haladni. S ahol a szervezeti szabályzat nem utal félreérthetetlenül arra, hogy a diákszövetség mindenben támogatni akarja a munkás- és paraszt-ifjúságot (amelynek soraiból került e nagygyűlés résztvevőinek többsége is az egyetemre s főiskolákra), ott nyomban jelentkezik egy felszólaló és kéri: vegyék be ennek a szándéknak határozott megfogalmazását a szervezeti szabályzatba. Indulatoktól és erőktől feszülő nagygyűlés ez, minden kérdésre egyértelmű feleletet kívánnak és minden pontban világosan fogalmazzák meg szándékaikat.

Figyelem a harmadéves joghallgatót,

a fiatal Lejtényit, micsoda biztonsággal, felkészültséggel ismerteti a „napirendi pontot”. A hozzászólók többsége rövid, határozott mondatokban közli a véleményét. Nem tűrik az úgynevezett „felszólalási típus-mondatokat”. Amint ilyen modorban szólal meg valaki, nyomban pisszegni, zajongani kezdenek. Éretten és elfogulatlanul viselkednek, de hát húszévesek és túlzottan heveskedő indulatok is lobbannak fel néha, nem a „diplomáciai nyelvet” használják. Beszélnek professzorokról, akiket az elfogultság és a rosszindulat elűzött a katedráról. Követelik, hogy Vajda László magyar irodalomprofesszor, a jeles Móra-kutató a legrövidebb időn belül foglalja el helyét a katedrán. A rektor szót kér és bejelenti, hogy a professzor teljes rehabilitálása megtörtént s valóban csak napok kérdése, hogy ismét megkezdje előadásait. Szabó József jogászprofesszor szintén rövid időn belül megkezdi működését az egyetem jogi karán.

A MEFESZ 16 pontból álló programját

bocsátja megvitatásra ezután az előadó. A programtervezet első 10 pontja egyetemi és főiskolai kérdésekkel foglalkozik. Az első pont követeli, hogy az egyetemi ifjúság káderezését a párt augusztusban hozott értelmiségi határozatának szellemében végezzék. A második pont az egyetem lapjának, a „Szegedi Egyetemnek” átszervezését követeli és azt, hogy ez az újság valóban a szegedi egyetemek és főiskolák hallgatóinak véleményét, tükrözze. Elég volt Székely Lajosnak, az egyetemi pártbizottság eddigi titkárának aláírás nélkül megjelent cikkeiből, amelyekben komoly tekintélynek örvendő professzorok munkáját olykor minősíthetetlen hangon bélyegezte »elméletileg képzetlennek« és »gondolatilag üresnek«. A további pontokban a diákjóléti bizottság munkájáról, a nyelvoktatás fakultatívvá tételéről, a honvédelmi oktatásnak nők számára való eltörléséről, külföldi utazások keletre és nyugatra való szervezéséről, utazási kedvezmények megteremtéséről stb. hirdeti ki akaratukat. Hat pont politikai követeléseket tartalmaz. Ebben szólnak a tájékoztatás szabadságáról, a fizetések rendezéséről, politikai bűncselekményekben a halálbüntetés eltörléséről és az »új alapokra fektetett szabad, demokratikus választási rendszerről«. (Erről egyébként a kormány már megtette nyilatkozatát s az országgyűlési bizottság és a Hazafias Népfront foglalkozik a kérdéssel.) De a vita során a 10 pont újabb pontokkal egészül ki: követelik, hogy az egyetemi ifjúság nagyobb részt kapjon az ország politikai ügyeinek intézésében, hogy március 15 ne csak az ifjúság ünnepe legyen, de ismét nemzeti ünnep, s az egyetemek élvezzenek ismét „teljes autonómiát”.

Az elnökség asztalára

egymásután érkeznek a táviratok. Jelentkezik a Szegedi Tudományegyetem MEFESZ-bizottsága, az Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki karának hallgatói, a Képzőművészeti Főiskola növendékei. Valamennyien csatlakozásukat jelentik be és teljes szolidaritást vállalnak a szegedi diákok célkitűzéseivel.

Azután a professzorok beszélnek és mindenben támogatásukról biztosítják hallgatóikat. A nyelvoktatás fakultatívvá tétele máris befejezett tény, itt most már csak technikai kérdések megoldása van hátra. Fodor professzor kedvesen mosolyogva jegyzi meg, hogy ő ugyan hat nyugati nyelvet beszél, de az idei tavaszon, a Szovjetunióban tett előadókörútja előtt, megtanult oroszul is, hogy tolmács nélkül tarthassa meg előadásait. Ajánlja diákjainak, hogy egy-egy szabadon választott nyugati nyelv mellett tanulják az oroszt is, mert kár volna elveszíteni azt a lehetőséget, hogy eredetiben hozzájussanak a szovjet irodalom és szakirodalom legértékesebb részéhez. Megértően fogadjál: a professzor tanácsát, s nyomban kiviláglik, hogy itt mindössze arról van szó: az egy nyelv tanulása melletti megkötöttséget ellenzik a diákok, korántsem az orosz nyelv tanulását.

S azután hangzanak el álmodozó és hamisítatlanul diákízű felszólalások is. Az egyik orvostanhallgató beszél egy régi-régi zenélőóráról, amely valahol a kémiai szertárban porosodik elromlott szerkezettel, igazán gyönyörű óra, minden ütésre bronzalakok lépnek elő, s járják el táncukat ‒ azt javasolja, hogy ezt az órát javíttassa meg a szegedi MEFESZ s ez ne szűnjön meg járni mindaddig, amíg a szövetség hű marad célkitűzéseihez. Taps és derültség fogadja a javaslatot, nyomban föllelkesíti őket a romantikus jelkép.
S a nagygyűlés befejezése után még sokáig együtt maradnak Baróti rektor, Fodor professzor, a MEFESZ vezetői s még néhány hallgató, aki befér a professzori szobába. Ott szoronganak a két tudós körül, lesik szavaikat, tervezgetik a jövőt. Mert jó dolog a jövőről beszélni, ha az ember húszéves, s ha úgy érzi, hogy része van e jövő kialakításában. Annyi bizonyos: demokratizmusból, szabadságszeretetből, fegyelmezett magatartásból s az ország népével való együttérzésből jelesre kollokváltak ezen az estén a szegedi egyetemisták, főiskolások és professzorok. S mert az újságíró is jól akar kollokválni e tárgyakból, kötelességének érzi, hogy a szegedi diáknagygyűlésről hű és az igazságnak megfelelő beszámolóban tájékoztassa olvasóit.

Halász Péter

Utószó

Bár a jó tollú riporter hiteles tudósításán valóban átsüt az „indulatoktól és erőktől feszülő nagygyűlés” hangulata, a képi világot nem örökítette meg egyetlen filmkamera sem, lévén ez akkoriban rendkívül drága vállalkozás, ráadásul állami monopólium volt. Lenne viszont közel húsz évvel későbbről egy filmfelvétel, amely nem csak a felmerült problémák újbóli felvetésének okán hasonlatos az 1956. október 22-i nagygyűléshez, de a „megáll az idő” miatti elégedetlen és türelmetlen hangulatot is híven rekonstruálja. Ahogyan 1956-ban Halász Péter is szinte véletlenül csöppent bele a szegedi utazásba, úgy az első független videófolyóirat is számára is „talált téma” volt az 1988 szeptemberi, az állami és pártvezetés élénk figyelmét is kiváltó szegedi diáksztrájk. A diákok, Monok István, Csernus Sándor, Deák Ágnes, Pikó András, Mesés Péter, Tóth Péter, Gyukity Márk által az egyetemi autonómia, a diákjóléti intézkedések hiánya, az orosz nyelv kötelező tanulása, a tanszabadság témái körül folytatott vitában – akaratlanul is – a két évtizeddel korábban is elhangzottakat idézték fel a Fekete Doboz kamerája előtt, ezen a szintén „indulatoktól és erőktől feszülő nagygyűlésen” [17].

Megjelent a folyóirat 2026. áprilisi számában

Jegyzetek

[1] SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar iratai 1955-1965. XXVI. 2. 16. d. I. sz. 8853-18/3/1956.

[2] Baróti Dezső (1911– 1994) 1955–57 között a szegedi egyetem rektora. Szegedi egyetemi almanach. 1921-1995. I. köt. Szeged: Hungaria, 1996. Baróti Dezső, 90. o. A forradalom alatti szerepére, perére nézve: Bálint László: Rektor a forradalomban és a megtorlásban. Budapest, Líra, 2016.

[3] Ortutay Gyula: Az orosz nyelvoktatás politikai jelentősége. In: Köznevelés, 1949. október 15. 1–3 o.

[4] Simon Olga: Az orosz nyelv oktatása Magyarországon oktatáspolitikai és módszertan-történeti aspektusból. [Doktori disszertáció]. ELTE BTK, 2006.

[5] Tarik Cyril Amar: Szovjetizáció – hódítás és találkozás. In: Múltunk, 2006. 1. 286-307. o

[6] Baróti Dezső rektort 1957. április 26.-án vették őrizetbe, első fokon 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, majd a Legfelsőbb Bíróság másodfokon 1958. október 14-én izgatás bűntett miatt 1 év felfüggesztett börtönre ítélte. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – ÁBTL V-143357. számú dosszié.

[7] Vajda Miklós: Franz Kafka pesti ismerőse. (Boldizsár Iván) In: Holmi, 2014. 9. 1036-1054 o.

[8] A digitalizált lappéldányokat lásd: Eötvös Loránd Tudományegyetem Digitális Intézményi Tudástára. https://edit.elte.hu/xmlui/static/uv/uv.html?key=10831/33795&fname=b2_hetfoi_hirlap_19561015_00001.jpg.jpg

[9] Halász Péter író, újságíró (1922-2013) a forradalom bukását követően 1957 januárjában elhagyta el az országot. Amerikai, angliai kitérők után 1975-ben Münchenben telepedett le és a Szabad Európa Rádió műsorainak egyik legismertebb magyar közvetítőjévé vált. „A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adták át kedden Münchenben Halász Péter Münchenben élő magyar írónak, újságírónak. A magas állami kitüntetést Sólyom László köztársasági elnök néhány héttel korábban írói és újságírói munkájának elismeréseként adományozta a Szabad Európa Rádió korábbi – egyik legismertebb – magyar szerkesztőjének.” MTI|2010. május 12.

[10] A szegedi MEFESZ 1956. októberi alakuló üléséről készült hangfelvétel. Kiss Tamás, dr. ajándéka – ÁBTL – III. – 1.7. A teljes szöveget elsőként közli: Kiss Tamás (szerk.): A forradalom előjátéka. A szegedi MEFESZ dokumentumai az 1956-os forradalom és szabadságharcot megelőző egyetemista és főiskolás politikai tömegmozgalom 1956. október 16-án kezdődő országos hatású kibontakozásáról. Budapest, 56-os Magyarok Világszövetsége, 1994. 11-74 o.

[11] Kiss Tamás i. m.: 146 o.

[12] Jancsák Csaba: Az 1956-os forradalom indítószikrája – a szegedi MEFESZ. Szeged, Belvedere, 2016. 91. o.

[13] Halász Péter elszólása lenne, hogy a szombati diákgyűlésről szóló beszámolóját a Hétfői Hírlap „holnapi”, azaz vasárnapi számában ígéri megjelenni? A magyarázat nem nyelvi trükk, hanem sajtótechnikai és terjesztési okokból alakult így már 19 századtól kezdve. A „hétfői” lapok külföldön is a hétfő korai olvasásra készültek, így vasárnap kerültek ki a nyomdából, hogy esetleg már vasárnap este (a fővárosban, és Szegeden is), de legkésőbb hétfő reggel már biztosan mindenhol elérhetők legyenek. Így a szombati, szegedi nagygyűlés eseményei már vasárnap este olvashatók lehettek a Hétfői Hírlap hasábjain. (Hasonlóképpen jelent meg az 1957-1984 között terjesztett „Kádári” Hétfői Hírek is.)

[14] Vida Mihály: Három hét boldogság: 1956 szegedi története. Szeged, Belvedere Meridionale, 2006. 86 o. Halász Péter ezen ígéretét még akkor is betarthatta, ha egyes visszaemlékezések szerint a riport végül kissé „megszelídítetve” került a nyomdába. Újszászi Ilona: A szabadság pillangója. 1956 Szegeden, az egyetemen. Szeged, Belvedere, 2006. 42 o.

[15] Kiss Tamás: Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége. Szeged – 1956. Szeged, Belvedere, 2002. 46-47 o.

[16] Bálint László: A forradalom virradata. A szegedi MEFESZ története 1956. Szeged, Bába, 2008. 192-193 o.

[17] Megnézhető, letölthető az SZTE Egyetemi Könyvtár Contenta oldaláról:

Figyelmeztető sztrájk: JATE BTK 1988. szeptember 28. In: Fekete Doboz Videofolyóirat, (1) 3. (1988)