Bogoly József Ágoston: Az olvasó öröme

Németh János könyvéről

Az epikus népi hagyományból származó folklorisztikus elbeszélések iránt van érdeklődés.  Németh János az epikus népi hagyományból eredő mesélőkedvével a mai érdeklődés felkeltésére és a legendás, mondaszerű és anekdotikus elbeszélésmódra fogékony olvasók örömének fokozására vállalkozik, amikor A makói gatyamadzag című irodalmi igénnyel alkotott kötetét kiadta. Ezt megelőzően, hasonló témában és célkitűzéssel, Huncut szögediek és egyéb jóembörök címmel 2018-ban jelentette meg első könyvét.  

A szerző A makói gatyamadzag című 2023-ban megjelenő második könyvében a régi népi epikus hagyomány, a mese, a monda és a legenda világának felidézésében megkezdett munkáját bővíti ki és a jelen horizontján tárja az olvasók elé. A kötethez Haág Zalán írt előszót.

A makói gatyamadzag című kötetben felszabadultan, szórakozást keresve is tájékozódhat a hagyományra nyitott olvasó. Mi okozza az olvasó örömét? Az, hogy megcsillannak a régi népi életmód és látásmód már-már feledésbe merült tükörcserepei.

Az egykori dél-alföldi mesék, a szegedi és Szeged-környéki földművesek elbeszélései túlélik a saját történeti idejüket. A szövegek „szavatossági ideje teljesen nem járt le.” Mitől túlélő szövegek ezek? Túlélő szövegek azért is, mert a régi kor zárt szokásvilágából, az életmód meghatározott nehézségéből elemi erővel tör fel a folyton vidámságot és jókedvű játékosságot kereső anekdotikus elbeszélésmód. Hogyan? Az meg úgy történt… Ez meg itt emígy történt…, ezt meg azt, ő csinálta, ő pedig végül mind elmondta… A tovább költött történet a fontos, a variáció, de aztán még jött egy másik történetmondó is, aki jókedvében a meséket, mondákat és legendákat kreatív módon újra kezelte és létrehozott egy újabb szövegvariánst.

A humort és a játékos népi észjárásban elbővülő beszédmódot kedvelők többször is örülhetnek, amikor ebben A makói gatyamadzag című kötetben ízes, régies szavakkal érzékeltetett múltbéli környezetrajzokra, szellemes-fordulatos párbeszédekre, vagy anekdotikus keretbe szőtt történetekre találnak rá. Ezek között ott lesznek a szórakoztatóan emlékezetes kedvenc mesévé, mondává, legendává és anekdotává avanzsáló történetek is.

Németh Jánosnak van egy olyan meseszövő, legendaképző és elbeszélői képessége, amely az olvasói, befogadói tudatba a „magot”, a mesemagot, a legendamagot, a mondamagot beülteti. Újraírja, tovább gondozza és a jelenben is élteti a régi meséket, mondákat és legendákat. Képletesen mondhatom, valójában jó kertészként a régi évszázados és annál is korábbi magokat összegyűjti, a mai talajba átülteti, felnöveszti és hagyja ismét szárba szökkenni. Csokorba gyűjtött és újraalkotott meséit, mondáit és legendáit az érdeklődő olvasóra bízza. Hagyományozódó szövegek ezek.

Németh János a legendásítás mestere. A hagyomány epikus irodalmi forrásaiból egyénileg átformált fikciós történeteket hoz létre. Elbeszéléseinek, meséinek, mondáinak alapanyagát már korábban, más jeles szerzők, néprajztudósok és írók, ismerték és feldolgozták. Viszont ő a könyvében közölt régi történeteket egy másik elbeszélői hozzáállással, tovább szerkeszti és a benne működő írói fantáziájával ezeket renoválja és a feledésből a jelenbe emeli. Újraírni és megélni, anekdotikus keretben a humoros, napos oldalon felvillantani a régi időket, az időben távoli múlt hétköznapjainak népi szókincsét a felgyorsuló jelen időnk világába becsiszolni. Mindez nem kis írói feladat.    

A makói gatyamadzag című kötet a mesék, mondák és legendák hagyományozásában vállal részt. Írói világok között ezek a történetek, mesék, mondák és legendák szabadon áramolnak, feldolgozásból feldolgozásba, gyűjteményből gyűjteménybe vándorolhatnak. A szövegek az emlékezés és felejtés folyamatában élnek és halnak, majd újra figyelmet kaphatnak, ha az olvasónak még ma és még továbbra is, mindig örömet okoznak.     

A folklorizálás jelenségkörén belül a régies elbeszélői modor újraérvényesítése ez? Haladunk a mában és valami régiről fújjuk le közben az út mentén rárakódott port? Németh János a szegedi és Szeged-környéki régies beszédfordulatok, a helyi hagyománytudatból táplálkozó mesék, mondák és legendák szövevényes világában kalauzol bennünket. Már az említett, korábbi, Huncut szögediek és egyéb jóembörök című kötetében is ezt tette. A szerző korábbi kötetében a Högyet Szögednek, a Disznótoros Szentmihályon, A dorozsmaiak bosszúja, a Tápai rege a gyáva férfiakról, a Bolond Bandi és A kisnyúl című írások kitűnnek a helyi népies humor és a régi jó kedélyvilág felvillantásával.  

A könyv tárgykörét illetően, olvasmányélmények sora áll a háttérben, Németh János a hagyományból építkezik. A közölt írásokból megismerhetjük a népi emlékezetben szokásos észjárást, rácsodálkozhatunk arra, milyen volt a Forradalom szele Tápén, és milyen volt az, Amikor az alsóvárosi plébános kiborult, vagy pedig arra a szituációra is rálátást kapunk, amikor Elrabolták Rigó Jancsit!

A makói gatyamadzag című írás köré felkúszó többi szövegben is mindig jelen van a helytörténeti nézőpontokat sűrítő szemlélet. Hód vitája Vásárhellyel és a Legényfogó Tótkomlóson, valamint a Pitvarosi kakasok című emlékezetes történetek is ezt bizonyítják.

Jankó, az Ördögkirály és a Hódkisasszony és a Szalontai mesék című írások és a Vasmariska igaz balladája című szövegvilág egy mesésebb és legendásabb telítettségű elbeszélői technikát alkalmazó történetmondói területre vezeti át az olvasót.    

A mese és a monda közötti határvonalon túl, érdekességként, a legendaképződés, sőt a történeti pletykaképződés motívumaira is rálelhetünk. A regésedésnek, a legendásodásnak, a mende-mondák szárnyra kapásának, valamint a pletykaszárnyalásnak kommunikációs láncfolyamata van és ebben örök emberi intenzitás tapasztalható. A mondásodás során a történetet sokszor elmondják, felidézik, tarkítják, esetenként dramatizálják és felélénkítik vagy más esetben le is egyszerűsíthetik, de még eredeti mivoltából ki is forgathatják.

Az írói munkásságokba a régi hétköznapi történetek és a közösségi népi emlékezet elbeszéléseinek töredékei sorra beépülnek. A mende-monda ikerszó nagyon találó, a nyelvújítás korából származik. Érdemes megjegyeznem, hogy a szépirodalom egyik szövegbázisát a fikciós történetek alkotják. A történeteknek szereplői, emlékezetes hősei vannak, az értékelő és véleménytükröző beállítások, a konfliktushelyzetek, a párbeszédek, a szóváltások, a szituációk a helyi közösség értékrendjének nyomait viselik magukon. Ezek a történetek az olvasó figyelmét a hagyomány nyomvonalára vezetik. Ha a rövid és mulatságos történetek az emlékezetben megmaradnak és egy életjelenséget örömmel és példázatosan tovább mondható csattanóval, ötletesen kiemelnek, akkor ezeket anekdotikus történeteknek nevezzük. A felszínesebb vicces történettel szemben az anekdotikus történetnek mélyenszántó az irodalmi hatása és ez közelebb áll a valamikori szájhagyományban élt népköltészethez is.

Az anekdotikus elbeszélői hagyományt tovább örökítők sokszor a jókedvű irodalmi alkotóművészet mesterei. Olvasmányossá teszik azt, amit a néprajz és hagyománykutatás a források szövegszintjén összegyűjtött, részleteiben és variánsaiban feltárt, katalogizált és tudományos módszerrel megjelentetett. A mesék, a mondák, a legendák és a legendaballadák egykor a régi ponyvairodalomba is átszármaztak. Az elbeszélői hagyományt érzékelteti e sorok írójának a könyvhöz írt utószava.

Németh János a mesék, mondák és legendák régi, helyi világára támaszkodva ezzel az írói munkájával meglepetés csokrot köt az olvasója számára. Ez egy mában élő figyelemre méltó és múltat elevenítő gesztus. Mindez az olvasók örömére történik.

Németh János: A makói gatyamadzag. Mesék, mondák, legendák. Szeged, Színvonal Nyomda, 2023.

Megjelent a folyóirat 2023. novemberi számában