Hegedűs Réka: A film forog tovább a Belvárosi Moziban

Sokszor jobb folytatni, mint újrakezdeni. Talán ez lehetne a mottója a Belvárosi Mozinak, amely idén 100 éve díszíti Szeged belvárosát. 100 éves ugyan, de nem is lehetne fiatalosabb. A modernizáció java pedig még csak ezután fog következni. A felújítás kapcsán idéződtek fel múltbéli élmények, amelyek fényében csak még izgalmasabb lesz várni a jövőt.

„Szeged város kulturája egy határozott lépéssel előbbre haladt. Vagy két évvel ezelőtt építeni kezdtek a városi színházzal szemben lévő Kossuth-kávéház kerthelyiségében s tegnap végre, hosszas vajudások, forradalmak, anyaghiányból folyó küzdelmek után, megnyitották a Belvárosi Mozit. Mozi s mégis vitán felül áll, hogy kulturát, haladást jelent” – számolt be szeptember 10-én a Szeged című napilap a város számára fontos eseményről. A Belvárosi Mozi ugyan nem az első – és nem is utolsó – filmszínház volt a város életében, amely kitárta kapuit a közönség felé, az egészséges konkurenciaharc, amely a korszakban működő mozik között zajlott, csak még inkább felpezsdítette a város kulturális életét. A Szeged tudósítója úgy fogalmazott: „A mozit annyira megszerette a közönség, hogy a másik négy szegedi mozgószínház mellett egy uj, nagyobb hasonló vállalat is létjogosult. Ami pedig a konkurrenciát illeti: a legegészségesebb, amit el tudnánk képzelni. A kérdés csak az marad, hogy melyik tud külömbet, jobbat, művészibbet produkálni”. Már az épület nagytermének kialakításán is világosan látszottak a célkitűzések. Az új Belvárosi Mozi feladata nemcsak a filmkultúra terjesztése és ápolása, hanem helyet adni a társművészetek számára is: a mozi színpadán felcsendüljön a muzsika, legyenek hangversenyek, kamaradarabok és kabaréestek.

A Belvárosi Mozi „riválisai”

• Híd utcai Holtzer-házban lévő Uránia (1907-ben nyílt, 1921-ben zárt be)
• az egykori Raichl-palotában (ma SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola) működő Apolló (1908-ban nyílt, 1920-ben zárt be)
• A Zsótér-házban működő Korzó mozi (ma Korzó Zeneház), 1913-ban nyílt, az utolsó vetítést 2001 júniusában tartották; egy időben Vörös csillag néven működött
• Széchenyi mozi (1921-ben nyílt a Horváth Mihály utcában, idővel Fáklya mozira keresztelték, az épületet 1995-ben bontották le)
• Dugonics kertmozi (a nyári időszakban üzemelt)
• Szabadtéri mozi az Újszegedi ligetben (megnyílt 1978-ban, amikor átépítésekor a Szegedi Nemzeti Színház a Belvárosi Mozi épületébe költözött)
• Cinema City (2001 májusában nyílt a Szeged Plázában)

(Forrás: Fári Irén – Szerdahelyi Péterné: A szegedi mozik a két világháború között. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Történeti tanulmányok. Studia Historica 13., Szeged, 2010.)

– Majd száz évvel ezelőtt egy elegáns filmszínház nyitotta meg a kapuit a polgári közönség nagy örömére. A korabeli leírások szerint igazán impozáns bordó-fehér színekben pompázott. A ma már Zsigmond Vilmos nevét viselő nagyterem színpada alatt zenekari árok helyezkedett el, a némafilmeket élő hangszeres kísérettel élvezethette a közönség. Olyan hagyományok teremtődtek meg már a kezdetekkor, amelyeket ma is követünk, s hogy ez így van, az annak köszönhető, hogy mindig is többfunkciós volt az épület. A filmek mellett a mai napig tökéletesen megfér egy-egy zenés esemény, gyerekeknek szóló műsorok, pszichológiai témájú előadások, irodalmi estek – válaszolta a megújuló Belvárosi Mozi vezetője, Szabó Éva Andrea amikor feltettem neki a kérdést, működés szempontjából mi a legmeghatározóbb célkitűzés, amely a mozi múltjából öröklődött át.

– Nemcsak kereskedelmi szempontokat tartunk szem előtt – bár nyilván ezek meghatározzák a működésünket – hanem kulturális misszióink is vannak. A Belvárosi Mozi három terméből kettőben az art mozis igények is kielégülnek. A városban működik egy kilenc termes multiplex mozi is, így a műsorstruktúránkat úgy kellett kialakítani, hogy megtaláljuk a helyünket a szegedi filmes kultúrában. Közvetítjük az egyetemes és európai filmkultúrát, a magyar filmeket pedig kiemelten kezeljük, az újonnan megjelenő alkotások köré eseményt, közönségtalálkozókat szervezünk. Legközelebb éppen februárban tervezzük Szabó Istvánt meghívni Zárójelentés című filmje kapcsán.

A Belvárosi Mozi első évtizede

• január 1-jén jelent meg a Részvény aláírási felhívás a Szegedi Naplóban mozgófényképszínház építésére, amely alkalmas hangversenyek, színházi előadások számára is.
• január 16-án a Belvárosi Mozi Rt. alapítói megtartották az alakuló közgyűlést a Tisza Szállóban
• szeptember 8-án megnyílt a Belvárosi Mozi.
• 1920 októberében a mozit, mint koncerttermet is fölavatják Füredi Sándor hegedűvirtuóz fellépésével.
• 1923-ban megkezdődik a szegedi mozik közel másfél évtizedig tartó együttműködése, amely egészen 1938-ig tart.
• június 6-án megtörtént az első hangosfilm vetítés a Belvárosiban.
• 1930 júliusában műsorára tűzte az első magyar hangosfilmet, a főszerepben Jávor Pállal

(Forrás: Fári Irén – Szerdahelyi Péterné: A szegedi mozik a két világháború között. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Történeti tanulmányok. Studia Historica 13., Szeged, 2010.)

Közben bejárjuk a megújult mozi tereit. Bekukkantunk a nagyterembe – amelyről tudni kell, hogy az ország legnagyobb vetítőterme, s a második legnagyobb vetítővászonnal rendelkezik. Vadonatúj, élénk kék színű székeket kapott. Kissé még szokatlan a színvilág. S ez az egész mozira érvényes, a meleg, őszies színek letisztultabb, elegánsabb hidegekre változtak. Kell egy kis idő, mire megszokja az ember. Közben elhaladunk a lift mellett, ami már régóta váratott magára. A felújítás egyik nagy előnye, hogy körbejárhatóvá vált minden, már a Csőke József termet sem kell az utcáról megközelíteni, a lift melletti lépcsőn pedig egyből eljuthatunk az emeletre. Belesünk a gépházba, ahol a mozigépészek az új vetítőgépeket állítják be éppen. Pár nap múlva újranyit a Csőke, s addigra mindennek tökéletesen kell működnie. Nem is zavarjuk őket sokáig. A Balázs Béláról elnevezett teremben ülünk le végül beszélgetni, ahol megcsodáljuk az új, íves vásznat. S rátérünk a számokra.

– A ’60-as évek óta nem történt érdemi átalakítás a moziban. A mostani beruházás 762 millió forint uniós támogatásból valósult meg, amelyhez az önkormányzat is hozzátette a saját részét, 167 millió forintot. Energetikai felújítás történt, a közüzemi hálózat átalakítása, teljes akadálymentesítés, valamennyi nyílászáró helyreállítása és hőszigetelése – műemlékvédelmi okok miatt a cserére nem volt lehetőség. Továbbá közel 150 négyzetméternyi napelem került fel a tetőszerkezetre, amelytől a teljes energiafelhasználás 45 százalékos csökkenését várjuk. Megújultak a belső terek, a homlokzat, a légtechnikai, gépészeti és elektromos vezetékek. Mindez megvalósult a december 18-ai átadó ünnepségre. A fejlesztés második üteme pedig még jelenleg is zajlik. Tavasszal olyan terek nyílnak meg a közönség számára, amelyek eddig zártak voltak. A pincében virtuális valósággal kiegészült filmes élménytár, valamint egy game room is helyet kap, a kiállítótérben a három neves szegedi alkotó – Zsigmond Vilmos, Balázs Béla és Csőke József – munkásságát feldolgozó tárlat nyílik majd. Zsigmond Vilmos életének három meghatározó szakaszát kiragadva készült egy virtual reality film, amely megtekinthető lesz a megfelelő eszközök segítségével. Abban bízunk, hogy ezekkel az újdonságokkal a mozi még inkább felkerül Szeged turisztikai térképre.

Beszélgetésünk folyamatos fúró és kalapács hangok közepette zajlik. A kiállítótér és a pince kialakítása éppen zajlik, hogy tavasszal a közönség is megcsodálhassa az újdonságokat. 2020-ban ugyanis egy új korszak kezdődik a Belvárosi Mozi történetében. Az egész év a 100. jubileum jegyében fog telni. Májusban immár negyedik alkalommal rendezik meg a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált, amely igazi ünnepi alkalom lesz, hiszen névadója idén ünnepelné 90. születésnapját. Szeptember 8-án pedig – napra pontosan 100 évvel a megnyitó ünnepség után – felidéződik a múlt: némafilmek szólalnak majd meg zongorakísérettel, valamint készülőben van egy mozitörténeti kiadvány is – tudtam meg a mozivezetőtől.

Kijelenthetjük, hogyha valaki egyszer beleszeret a Belvárosi Moziba, akkor igazi rajongójává válik. Az országban csupán egyetlen filmszínház – a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínház – mondhatja el magáról, hogy megnyitása óta ugyanolyan céllal funkcionál. Az 1980-as évek elején a Szegedi Nemzeti Színház átalakítása alatt – 1986. október 6-án tartották az átadó ünnepséget – a moziban zajlottak a színi előadások. A filmek ebben az időszakban sem vonultak ki az épületből, csupán két napra korlátozódtak a vetítések. Megszokták, megszerették az emberek. Nem csoda hát, ha a közel egy évig tartó bezárás alatt hiányzott a közönségnek. Még úgy is, hogy a vetítések továbbra is zajlottak a Délvidék Házban. A hangulat azért mégsem volt az igazi.

– A december 18-ai megnyitó ünnepség óta sok jó visszajelzést kaptunk. A közönség örül annak, hogy visszakapta a mozit, várja az új funkciókat. Tudjuk, hogy még nincs meg az az otthonos érzés, most az következik, hogy belakjuk a megújult épületet. Olyan ez, mint mikor új lakásba költözöl, már érzed, hogy a tiéd, de még nem az otthonod. Azon leszünk, hogy mihamarabb azzá váljon – zárta a beszélgetést Szabó Éva Andrea, s az irodába belépve látom a plakátokat, amelyek arra várnak, hogy visszakerüljenek a helyükre, s az új székmagasítókat, amelyeket a gyerekeknek rendeltek, hogy ne csak szüleik ölében ülve élvezhessék a matinékat.

– A lehető legjobb időszakban kerültem Dunaújvárosról Szegedre. A ’90-es évek elején ugyanis igazi felvirágzása volt az európai művészfilmnek. Remek alkotásokat nézhettem végig a mostani Balázs Béla teremben. Jim Jarmusch, Aki Kaurismäki műveit, Alfonso Arau Szeress Mexikóban című filmjét, amely mára kissé elfelejtődött. Danny Boyle első munkáját, a Sekély sírhantot – amit azóta is a legjobb filmjének tartok – hangalámondással láttam először a Belvárosiban. A mai napig a filmtörténetnek ebben a korszakában vagyok leginkább otthon – idézte fel emlékeit Jugovits Ildikó, a Somogyi-könyvtár művészeti részlegének könyvtárosa. Már jó fél órája beszélgetünk, amikor beugrik, későbbi férjével is oda beszéltek meg először randevút. Nem néztek filmet, csak leültek az emeleten. Még kávézó sem volt, csak jó hangulat.

Ildikó a Csőke teremben tartott filmklubos vetítésekre is szívesen emlékszik vissza, amelyet néhány alkalommal ő vezetett. Celluloidos filmeket vetítettek. Közben szerveződtek a közönségtalálkozók, amelyek ma is megtöltik a nagytermet. Nem is olyan régen Nemes Jeles László mutatta be Napszállta című filmjét.

 – Éppen ott ült a színpadon, ahol egykor Zsigmond Vilmos – idézi fel Ildikó – s olyan lelkesedéssel és meggyőződéssel beszélt a saját filmjéről, hogy számomra lehengerlő volt. Vannak olyan műfajok, amelyek csak mozivásznon működnek. Számomra a Belvárosi jelenti a MOZIt. Oda járni – akárcsak a színházba – esemény, egy ünnep. Felgördül a függöny, kigyúlnak a fények és valami új dolog kezdődik.

S hogy ez mennyire igaz, jól példázzák a Metropolitan Opera élő közvetítéssorozatai. Dankó Erzsébet rendszeresen jár operakedvelő ismerőseivel a közvetítésekre.

– Mindig elegánsan öltözünk fel ezekre az alkalmakra. Hiszen operát hallgatunk. Egyszer egy férfi mozisra vette a figurát. Vett egy csomag popcornt és úgy ült be a közvetítésre. Valószínűleg csúnyán nézhettünk rá, mert a vetítés végén láttuk, hogy érintetlen maradt a kukoricája. Számomra a Belvárosi Mozi a város közepe, nagyon szeretek oda járni – tette még hozzá.

Vörösné Séllei Emma 34 évig dolgozott a Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat – majd átalakulása után a Szegedi Mozgókép Kht-nál. Művészeti előadóként indult a pályafutása, filmklubokat szervezett a megyében, ahol a ’80-as években még közel 50 filmklub működött, a kisebb városokban is, akkoriban még leginkább archív, filmtörténeti jelentőségű filmek vetítésével. A Korzó Mozi – amely 2001 júniusában zárt be – majd a Belvárosi Mozi vezetőjeként egészen 2012-ig, ezer szálon kötődik a szegedi filmes kultúrához. Tőle tudom, hogy a Balázs Béla terem kezdetben a filmekről való beszélgetések helyszíne volt, majd utó-játszóhely. Vidéki viszonylatban Szegeden lehetett elsők között a Dolby Digital hangzást élvezni. Petróczy Sándor fogalmazott úgy: „Ha a technika jó, akkor a mozi is jó”. A Belvárosiban pedig mindig igyekeztek a legmodernebb vetítési technikákat alkalmazni. A kényelmes székek és a hangtechnika mindig a legfontosabb beruházás egy moziban.

– Mikor 2008-ban először láttunk a Belvárosiban 3D technikával készült filmet, potyogtak a könnyeim. A 2000-es évek elején, az ország mozivezetőivel együtt minden évben ellátogattunk a Cinema Expóra Amszterdamba, ahol bemutatták a legújabb mozis technológiákat. Így nem először láttunk már ilyet, de hogy ez Magyarországra, s ami még fontosabb, Szegedre is eljutott, az óriási dolog volt. Miniplexnek neveztük a mozit – a multiplex mintájára – aztán rettenetesen szégyelltük magunkat emiatt. A kezdetektől azt kellett volna hangsúlyozni, hogy egy régimódi moziról van szó, ami a legújabb technikával működik. Mert ez így is volt. A ’90-es évektől kezdve a díszbemutatók eufóriájában éltünk. Ahogy megjelent egy új magyar film, rögtön szerveződött a szegedi bemutató. Óriási élmény volt megtapasztalni, mekkora nézőszámot tud bevonzani egy-egy filmes bemutató. 1978-ban Mészáros Márta Örökség című filmje kapcsán, aki az utolsó pillanatban mégsem tudott megjelenni. 2005-ben megtartottuk a három terem névadó ünnepségét. Csőke Józsi bácsi személyesen is tiszteletét tette. Mérhetetlenül büszke volt. Olyannyira, hogy később a díjait is a mozinak adományozta. Most nagyon boldog lenne, ha látná, hogy tavasszal a kiállítótérben méltó helyre kerülnek – mondta az egykori vezető, aki lemondása után sem szakadt el szeretett mozijától. Jelenleg is nagy sikerrel működik hetente keddenként az Ezüsthaj filmklub az ő vezetésével. Az elsősorban nyugdíjasok számára létrehozott klubdélutánok bárki számára nyitottak, így a fiatalok is előfordulnak rajtuk, ha épp idejük engedi.

– Olyan filmeket válogatok, amelyek nem kapnak akkora rivaldafényt, közben mégis megmozgatnak szívet-lelket. A technika ugyan fejlődik, de az igény megvan arra, hogy SZÉP filmeket nézzünk. Számomra ez igazi terápia, ami a nézőkhöz, a mozihoz, a dolgozókhoz, a filmekhez köt. Olyan elfoglaltság, amelyet mindenkinek csak kívánni tudok – osztotta meg gondolatait Vörösné Séllei Emma, s hozzátette, a Belvárosi Mozi – vagy Szabadság Mozi – mert sokan így is emlékezhetnek rá, benne él a szegediek tudatában. Ez az épület, amelyet csak egy aprócska tér választ el a színháztól, végigkísérte az emberek életét. Most pedig megint valami új jön. Csak a hely és a hangulat marad a régi.

Szegeden 1920. szeptember 8-án született meg és a mai napig is él a filmszerető közönség szívében az az érzés, amely a Belvárosi mozit olyan különlegessé teszi. Az a kellemes feeling, ami a száz éves falakból árad, amikor belépünk a kapun: hogy itt valami jó fog történni, valami ünnepi. Valami, amire magadért áldozol. Mert egy jó film egyszerre szól az elmének és a léleknek. Új horizontokat nyit, feltüzel és megnyugtat, gyönyörködtet és elborzaszt, a magasba emel és földhöz vág. S ha kell pár szótlan pillanat miután kilépsz a moziteremből, valahogy jól esik a Belvárosi aulájában eltölteni, átgondolni milyen élményekkel gazdagodtál, mit viszel haza belőle. Van valami felemelő abban, hogy egy olyan helyen vagy, ahol már száz évvel ezelőtt is szerették a filmeket. A szegediek szerencsések, hogy létezik egy épület a város szívében, amely mozinak épült és azóta is az. A technika fejlődhet – és fejlődjön is – a mozis élmények kiegészülhetnek, ha ez a jóleső érzés megmarad, akkor nem panaszkodhatunk.

Megjelent a folyóirat 2020. februári számában